2017. május 31., szerda

Isteni Irgalom, minden szentnek koronája Bízunk benned!



Isteni Irgalom, minden szentnek koronája
Bízunk benned!


Érezni akarom azt a Lelket, melyből fakad Jézus ezen imádsága! Hallatlan erő árad e szavakból, csak mernem kell megengedővé tenni magam Neki! Azaz: elfogadni azt, hogy e szavai értem való szavak, benne vagyok Jézus imájában. Jézus imádságából fakadtam, és fakadhatok ki minden nap, megújulva és újjá születve!
Jézus kér, és indul. És ebben a könyörgésben és indulásban hallatlan öröm van. Ezt az örömét próbálja megosztani velem. Érzem, és élni akarom! Bele sajdulni, belekönnyezni magam, elgyengülve ráérezni, milyen megnyugtató élmény lehet oda indulni, akiről tudom, hogy vár, aki tudom, hogy felszabadít minden olyan bezártságoktól, keretektől, melyek nem engedik, hogy örömöm teljes lehessen. Mert vétkezem, mert a jót szeretném tenni, és nem vagyok képes rá - bármi okból is. Jézus tudja, teljes tudatossággal érti és érzi, hogy mire szánta Őt az Atya, mit sikerült abból megvalósítani, és mit nem. Annak ellenére, hogy Ő, magát, egészen igyekezett személyes vágyaitól, kívánságaitól, anyagi ösztöneitől, és töredékessége ellenére felszabadítani az Atya szándékára, akaratára, céljaira. És megelégszik azzal, hogy azt mondja: „amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál”. Eddig tart Jézus lehetősége, és nem tovább! Én, az életem végén, vajon ennyit elmondhatok majd? Legalább ennyit? Nap, mint nap, imádkozom én is azért, hogy „óvd meg őket a gonosztól”! Tudva, hogy én nem óvhatom meg Őket, egyedül Te Atyám, Aki Krisztusnak adtad Őket, és Akiket én is Krisztus szeretetében megőrizni vágyakozom! Mert tudom, hogy Ők nem a világból valók, de a világ mégis elragadhatja őket! Ahogy engem is igyekszik elragadni, de valószínű, hogy szüleim, és nagyszüleim imádsága is segített abban, hogy mindörökre nem sikerülhet ez!
Nap mint nap, újra és újra megtérni vágyakozom, és törekszem. Ebben a hitben könyörgök, esedezem szeretteimért is.
Van itt még egy, nagyon belém markoló gondolata Jézusnak: „Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba.” – Világos, hogy a küldetése Jézusnak, és küldetésem Tőle, egy azon akarat, szándék, és szentség! Eddig erre még soha nem gondoltam. És ami aztán ebből következik: mit kezdett ezzel Jézus, és mit kezdek ezzel én? Küldetésem van Istentől! Értem, hallom, mit jelent ez számomra?
Nézzek csak Jézus szemébe, Aki életét adta barátaiért, ifjúságában! Nem vitatkozott, nem kollaborált, és nem kereste a maga érdekét: hogy én még élni akarok, nekem még jogom van az élethez, és ezért perbe szálljon az Atyával. Ki ez az Ember? Milyen ember vagyok én?Nem ostorozni akarom magamat, de elfogadni, beismerni kicsinységemet, gyengeségemet és töredékességemet.
Igen, bizony, szükségem van az Isten irgalmára, mert én képtelen vagyok megdicsőíteni Őt, ahogy megdicsőítette Jézus, a maga emberségével, és emberségében! Sürgősen elő kell vennem Jézus életét, és magamévá tenni az Igazságát, mely Isten Igazsága. Talán minden nap, egy kicsit sikerülhet jobban és világosabbá tenni a magam számára, mi az amit tanít, amit meg szeretne értetni velem. „Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.” Talán így kell nekem is azokért szentelni magam, akiket rám bízott Isten!
Jézusom, az örök élet Igéi nálad vannak. Befogadom kegyelemedet és igazságodat, hogy ez által még inkább hasonlíthassak Hozzád. Megszabadítottál bűneimtől halálod és feltámadásod által. Segíts megköszönnöm neked mindezt azzal, ahogy megélem hétköznapjaimban isteni Igazságodat, az Igét, és a megszentelődés örömét!
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése