2017. május 28., vasárnap

Húsvét hatodik hetének szombatja



Húsvét hatodik hetének szombatja


A mai evangélium Jézus búcsúbeszédének egy részletét tartalmazza, amelyből újabb lényeges dolog derül ki: az Atya szeret minket és teljesíti a Jézus nevében hozzá intézett kéréseinket. Ezt mondja a mi Urunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Az Atyának ez az ajándéka teljessé teszi örömünket. A Szentlélek bennünk, a lelkünkben végzett munkájának eredményeként juthatunk el a teljes örömre. A Lélek úgy dolgozik, hogy átalakítja szívünket és lelkünket, új úton indít el, amelyen végighaladva eljuthatunk Istenhez, embertársainkhoz és önmagunkra találunk. Ezen az úton felfedezhetjük, hogy az Atya szeret minket, Krisztushoz tartozunk és a Szentlélek megerősít bennünket, s mindezzel már el is jutottunk az igazi lelki örömre, az öröm teljességére.
Ezt az örömöt csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha engedjük, hogy a Lélek elvégezze bennünk e csendes munkát! Hitünk szerint a megváltást Jézus Krisztus keresztáldozata, kereszthalála gyümölcseként nyerjük el Istentől. Ugyanakkor a megváltás állandó folyamat is az ember szívében és tudatában, amelyet a Szentlélek végez. Hálás szívvel gondolunk az Úr áldozatára, amely megnyitja számunkra az üdvösség kapuját. Engedjük bátran, hogy megérintsen minket a megváltottság öröme!
© Horváth István Sándor

Imádság
Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése