Ferenc
pápa beszéde az Európai Parlamentben
A Szentatya az Európai Parlamentben ma elmondott
beszédében hangsúlyozta: az ember transzcendens méltóságát és
elidegeníthetetlen értékeit a gazdasági érdekek elé kell helyezni.
A pápa
köszönetét fejezte ki, hogy beszédet mondhat az Európai Unió életének ebben a
fontos intézményében, amelyen keresztül a 28 tagállam több mint 500 millió
állampolgárához szólhat. Utalt rá, hogy II. János Pál pápa 1988-as látogatása
óta (1988. október 11.) sok változás történt Európában és az egész világon.
Nem léteznek már az egymással szemben álló tömbök,
amelyek akkor kettéosztották a földrészt. Lassan megvalósul az a (II. János Pál
pápa által kifejezett) vágy, hogy Európa szuverén, szabad intézményei
terjedjenek ki az egész kontinens földrajzi és még inkább történelmi dimenzióira.
A pápa lelkipásztori hivatásából kiindulva minden európai állampolgárnak a
remény és a bátorítás üzenetét hozta el. A remény üzenete arra a bizalomra
épül, hogy a nehézségek az egység nagyhatású előmozdítóivá válhatnak, hogy
leküzdjük Európa – és vele együtt az egész világ – félelmeit. Reménység az
Úrban, aki jóvá alakítja át a rosszat, életté alakítja át a halált.
A pápa
arra bátorította az Európai Parlament tagjait, hogy térjenek vissza az Európai
Unió alapító atyáinak szilárd meggyőződéséhez, akik olyan jövőt képzeltek el,
amely a megosztottságokat leküzdő, a földrész népei közötti békét megvalósító
együttműködésen alapul. Ennek az ambiciózus politikai tervnek a középpontjában
az emberbe vetett bizalom állt, nem annyira mint állampolgár, vagy mint
gazdasági alany, hanem mint személy, aki transzcendens, természetfeletti
méltósággal rendelkezik.
A pápa ezután az emberi méltóság transzcendens mivoltáról szólt, hangsúlyozva a
„méltóság” és a „transzcendens” közötti szoros kapcsolatot.
A „méltóság” az a kulcsszó, ami a második világháború utáni újrakezdést
jellemezte. A közelmúlt történelmében kétségtelenül központi helyet foglal el
az emberi méltóság előmozdítása a sokrétű erőszakkal és diszkriminációval
szemben, amely Európát sem kerülte el az évszázadok során.
Az
ember méltóságának tudata az európai gondolkodásban gyökerezik, melyet számos
forrás gazdagít: „Görögországból és Rómából ered, kelta, germán és szláv
forrásokból, valamint a kereszténységből, amely ezeket mélyen átalakította.”
Ma az
emberi jogok előmozdítása központi helyet foglal el az Európai Unió
elkötelezettségében a személy méltóságának tiszteletben tartása érdekében, mind
az Unióban, mind pedig a többi állammal való kapcsolataiban. Fontos és
csodálatra méltó elkötelezettségről van szó, mert még mindig túl sok olyan
helyzet áll fenn, amelyben az embereket tárgyként kezelik. Be lehet programozni
az emberek fogantatását, megjelenését és hasznosságát, továbbá el lehet őket
dobni, amikor már nincs rájuk szükség, mert gyengék, betegek vagy öregek
lettek.
Lehet-e méltóságról beszélni akkor, amikor hiányzik annak a lehetősége, hogy az
emberek szabadon kifejezhessék gondolataikat, vagy korlátozások nélkül
megvallhassák hitüket? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Létezik-e méltóság
egy világos jogi keret nélkül, amely korlátozza az erő uralmát, és a törvényt
helyezi előtérbe a hatalom zsarnokságával szemben? Milyen méltósággal
rendelkezhet egy férfi vagy nő, aki a diszkrimináció különféle fajtáinak
tárgya? Milyen méltósága van annak a személynek, aki nem jut táplálékhoz, aki a
létminimum alatt él, vagy ami még rosszabb, nincs munkája, amely méltósággal
ruházza fel?
A
személy méltóságának előmozdítása azt jelenti, hogy elismerjük:
elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, amelyektől nem foszthatja meg
semmiféle önkényuralom, még kevésbé a gazdasági érdekek előtérbe helyezése.
A pápa
figyelmeztetett az emberi jogokkal való visszaélés veszélyére. Ma létezik egy
olyan irányzat, amelyik egyre több egyéni jogot követel. Ez az irányzat
kiszakítja a személyt társadalmi és antropológiai környezetéből, egyfajta
„monász”, azaz önálló egységként él, amely egyre érzéketlenebb a körülötte lévő
többi „monász” iránt. A jog fogalmához látszólag már nem társul az ugyanolyan
fontos és a jogot kiegészítő kötelesség fogalma.
Az emberi jogok olyan kultúráját kell elmélyíteni, amely bölcsen képes arra,
hogy a személyes, egyéni dimenziót a közjóval összhangba hozza.
Az
ember természetfeletti méltóságáról beszélni annyit jelent, hogy utalunk
természetére, vagyis arra a veleszületett képességére, miszerint meg tudja
különböztetni a jót a rossztól. Rendelkezünk azzal az „iránytűvel”, amely
szívünkbe van írva, és amelyet Isten vésett bele a teremtett világegyetembe.
Elsősorban azt jelenti, hogy az embert nem abszolútumnak, hanem viszonylénynek
(relacionális lénynek) tekintjük.
Európában ma az egyik legelterjedtebb betegség a magány, az emberi kapcsolatok
hiánya – állapította meg Ferenc pápa. – Ez különösen látható az idősek
esetében, de a fiataloknál is, akik vonatkozási pontok nélkül élnek, jövőjük
kilátástalan. Ez a magány tapasztalható a városainkat benépesítő szegények
körében, ez tükröződik vissza a bevándorlók tévelygő tekintetében, akik jobb
jövőt keresve érkeztek ide.
Ezt a magányt fokozta a gazdasági válság, amelynek hatása tovább tart, és
drámai következményekkel jár társadalmi szempontból. Az utóbbi években az
Európai Unió bővítési folyamatával egyidejűleg növekedett az állampolgárok
bizalmatlansága az intézmények iránt, amelyek eltávolodtak az emberektől.
Általános fáradtság és elöregedettség érzékelhető – a „nagymama Európa” többé
már nem termékeny és nem élénk. A nagy eszmények, amelyek Európát megihlették,
látszólag elveszítették vonzerejüket, helyükbe az intézmények bürokratikus
ügyintézése lépett.
Ehhez
járul egyesek kissé önző életmódja, amelyet a már fenntarthatatlan bőség, a
szegények iránti közömbösség jellemez. A technikai és gazdasági kérdések állnak
a politikai viták középpontjában, egy hiteles antropológiai irányultság kárára.
Fennáll annak a veszélye, hogy az ember pusztán egy mechanizmus alkatrészévé
válik, és fogyasztási eszközként bánnak vele, amelyet, ha már nem hajt hasznot,
gátlástalanul kiselejteznek. Ez történik a terminális állapotú betegek, a
magányos idősek, a még meg nem született gyermekek megölése esetében.
Amikor abszolutizálják a technikát, és összekeverik a cél és az eszköz
fogalmát, akkor elkerülhetetlenül érvényesül a „kiselejtezés kultúrája”,
valamint a végsőkig fokozott fogyasztás, konzumizmus. A személy méltósága ezzel
szemben azt jelenti, hogy elismerjük az emberi élet értékét, amelyet ingyenes
ajándékként kapunk, és amely nem lehet árucsere tárgya.
Az európai parlamenti képviselők hivatása, hogy figyeljenek a népek és a
személyek törékenységére. A törékenység gondozása erőt, gyöngédséget, küzdelmet
és termékenységet jelent egy olyan funkcionális és individualista környezetben,
amely könyörtelenül elvezet a „kiselejtezés kultúrájához”.
Raffaello
egyik legünnepeltebb freskója a Vatikánban található, és az úgynevezett athéni
iskolát ábrázolja. Platón és Arisztotelész áll a kép középpontjában: Platón
felfelé mutat, az eszmék világára, az égre, mondhatnánk: a mennyre.
Arisztotelész előre mutat, a néző felé, a világra, a konkrét valóságra. Ez –
úgy érzem – nagyon találóan fejezi ki Európát és történelmét, mely menny és
föld folyamatos kölcsönhatása; az ég jelzi a transzcendensre, Istenre való
nyitottságot, ami mindig is jellemezte Európát, míg a föld fejezi ki Európa
gyakorlati képességeit a különféle helyzetek és problémák kezelésére.
Az Európai
Parlament mottója az Egység a sokféleségben. Az egység azonban nem a
politika, a gazdaság, a kultúra vagy a gondolkodás uniformizálását jelenti.
Minden valódi egység a különféle alkotórészek gazdagságából tevődik össze.
Ahogy a családban, úgy az Európai Unióban is el kell fogadni egymás
hagyományait, történelmét és gyökereit, meg kell szabadulni a manipulálástól és
fóbiáktól. Az emberi személyt kell a középpontba helyezni; hagyni, hogy az
egyének és a népek szabadon és kreatívan kifejezzék önmagukat, mindezt a
szolidaritás és a szubszidiaritás jegyében.
Az európai népek demokráciájának életben tartása ma kihívás elé állít minket.
Nem szabad engedni a multinacionális érdekeknek, amelyek meggyengítik a
demokráciát, és azt olyan uniformizáló pénzügyi hatalmi rendszerekké alakítják
át, amelyek háttérben rejlő erőket szolgálnak. El kell kerülni a globalizáló
eszméket, amelyek felhígítják a valóságot. A pápa itt utalt Evangelii
gaudium kezdetű buzdítására: kerüljük a politikai nominalizmust, az üres
eszméket, a relativizmus zsarnokságát, a történelmietlen szélsőségességet, a
jóság nélküli etikát, a bölcsesség nélküli intellektualizmust.
Ha vissza akarjuk adni a reményt Európának, akkor el kell ismernünk az emberi
személy központi szerepét, elősegítve tehetsége kibontakoztatását. Ennek egyik
első területe a nevelés, amely minden társadalom értékes alkotósejtjében, a
családban kezdődik. E nélkül a szilárd alap nélkül homokra építünk, aminek
súlyos társadalmi következményei lesznek.
Az egységes, termékeny és felbonthatatlan család magában hordozza a jövőbe
vetett remény alapvető alkotóelemeit, méghozzá nem csupán az új nemzedékek,
hanem a sok idős ember számára is, akik gyakran magányosan és elhagyatva élnek,
mert már nincs meg a családi tűzhely, amely körülvenné és támogatná őket.
A család mellett nagy szerepet kapnak az iskolák és az egyetemek. A nevelés nem
korlátozódhat pusztán technikai ismeretekre, hanem az emberi személy átfogó
fejlődését kell szolgálnia.
Ferenc pápa ezután a környezetvédelem fontosságáról szólt. Nem urai, hanem
őrzői vagyunk a természetnek, amit tisztelnünk és szeretnünk kell. Jól kell
gazdálkodnunk a ránk bízott ingyenes ajándékkal, amelyet Isten az ember kezébe
helyezett. Tűrhetetlen, hogy emberek milliói éhen haljanak, miközben tonnaszám
dobjuk ki az élelmiszert nap mint nap.
Az ember is szerves része a természetnek, ezért a környezetvédelem mellett
humánökológiára van szükség. A pápa az európai parlamenti képviselőktől azt
kérte, hogy foglalkoztatási intézkedéseikkel segítsék elő a munka méltóságának
visszaállítását. Egyrészt össze kell hangolni a piaci rugalmasságot a
munkahelyek stabilitásával, másrészt olyan szociális környezetet kell
teremteni, amely a kizsákmányolás helyett a munkahelyek biztosításával lehetővé
teszi a családalapítást és a gyermekek nevelését.
Égetően fontos továbbá a bevándorlás kérdésének együttes megoldása.
Tűrhetetlen, hogy a Földközi-tenger egy hatalmas temetővé váljék! Az európai
partokra érkező hajókon segítségre szoruló férfiak és nők vannak. Az Európai Unión
belüli kölcsönös támogatás hiánya részmegoldásokhoz vezet, amelyek nem tartják
tiszteletben a bevándorlók emberi jogait, elősegítik a rabszolgamunkát, és
társadalmi feszültséget szítanak.
Olyan törvénykezésre van szükség, amelyik védelmezi az uniós állampolgárok
jogait, és egyben biztosítja a bevándorlók befogadását. Korrekt, bátor és
konkrét politikával kell segíteni a menekülők hazai társadalmi-politikai
fejlődését és belső konfliktusaik leküzdését, mivel ez az elvándorlás kiváltó
oka. Ha az egyes érdekek által mozgatott politika érvényesül, akkor csak
súlyosbítjuk a helyzetet. Az okokat, és nem csak a tüneteket kell kezelni –
hangsúlyozta a pápa.
Párbeszédet kell folytatni azokkal az országokkal, amelyek kérték felvételüket
az Európai Unióba. Különösen a balkáni térségben, ahol a béke hosszú ideig
elérhetetlen volt. Saját identitásunk tudatosítása nélkülözhetetlen a
szomszédos országokkal való kapcsolatokban, főként a Földközi-tenger vidékén,
ahol sokan szenvednek belső konfliktusok, valamint a vallási szélsőségesek és a
nemzetközi terrorizmus nyomása miatt.
Az Európai Parlamentben mondott beszédében Ferenc pápa végül a kereszténység
történelmi szerepéről szólt. A kétezer éves történelmi összefonódást olykor
konfliktusok és tévedések szabdalták, de mindvégig a jó építésének vágya
vezérelte. Ezt látjuk városaink szép műemlékeiben, de még inkább a
szeretetszolgálat műveiben. Ezt a történelmet tovább írjuk; ez a jelenünk és a
jövőnk is. Ez adja identitásunkat. Európának erős szüksége van arra, hogy újra
fölfedezze arculatát, hogy növekedjen, híven alapító atyái szelleméhez, békében
és egyetértésben.
„Kedves európai parlamenti képviselők! Elérkezett az óra, hogy közösen építsünk
egy olyan Európát, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy,
az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll.
Európa vállalja bátran múltját, és bizalommal tekintsen a jövőbe, hogy
maradéktalanul és reménnyel élhesse meg jelenét. Hagyjunk fel a megfélemlített
és önmagába zárkózó Európa gondolatával, és mozdítsuk elő a főszereplő Európát,
amely a tudományok, a művészetek, a zene, az emberi értékek, a hit hordozója.
Olyan Európát valósítsunk meg, amely az eget szemléli, és eszményképeket követ;
megvédi az embert; biztos és szilárd talajon halad, értékes vonatkozási pontot
jelentve az egész emberiségnek” – fejezte be beszédét Ferenc pápa az Európai
Parlamentben.