2014. december 6., szombat

Cantalamessa: „A béke Isten ajándéka Jézus Krisztusban”



Cantalamessa: „A béke Isten ajándéka Jézus Krisztusban”


Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka pénteken reggel kilenc órakor kezdte meg első adventi szentbeszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és közvetlen munkatársai jelenlétében.


Az adventi időszak karácsony előtti három péntekére tervezett sorozat közös témája a béke. „Emberek milliárdjainak a szívében ma a legerősebb kiáltás a béke szava” – magyarázta a témaválasztást a kapucinus atya az első elmélkedése kezdetén, melynek címe: „A béke Isten adománya – Jézus Krisztusban”. A második szentbeszéd témája: „A béke feladat, amiért meg kell dolgozni”, a harmadiké pedig: „A lélek benső békéje a Szentlélek gyümölcse”.

Cantalamessa atya első beszédében Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levele alapvető gondolatát idézte: „A hit által megigazultunk és ezért békében vagyunk az Istennel, Jézus Krisztus által” (Róm 5,1-2). Ez a béke függőleges irányú, ég és föld, Isten és ember közötti békét hangsúlyoz, nemcsak az emberek és emberi közösségek közötti békét. Isten ugyanis nemcsak megígéri, hanem meg is adja ezt a vertikális békét. A kezdetek béke-állapota után az ember lázadása, az áteredő bűn megrontotta az eredeti békét, de az Isten meg nem szűnően „újratervezte” az ember megváltásának a tervét, újból és újból felkínálta a szövetségét, előbb egyes személyek – Noé, Ábrahám, Jákob – által, majd egész Izrael révén. Próféták jelzik, hogy Isten új és örök szövetsége olyan békét készít, mely kiárad minden emberre.

Izajás ad ennek gyönyörű konkrét formát: „Ők majd ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Ez a béke köszönt ránk az Újszövetségben a Megváltó születésével, hiszen már születésekor angyalok hirdetik: „Békesség a földön azoknak, akiket az Isten szeret” (Lk 2,14). Ezt a békét ígéri Jézus az utolsó vacsora termében: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27) és ezzel a békével köszön ránk rögtön a föltámadása után: „Shalom, Béke veletek!”.

Az apostoli egyház fáradhatatlanul hirdeti az isteni békeígéretek beteljesülését Jézus Krisztusban, hangsúlyozva, hogy az a Megváltó keresztje által született meg. Nem csak a bűnt törölte el, hanem valami új teremtődött, mégpedig a Szentlélek eljövetelével, és ez az „új” a kegyelem és a béke.
Cantalamessa atya beszéde második részében a világ bűnét magára vevő Jézust úgy szemléli, mint aki önkéntesen minden erőszakot magára vett, hogy éppen ezzel a cselekedetével fékezze meg az erőszak árját. Nem az ember kéri az Istentől a kiengesztelődést, hanem az Isten ajánlja fel az embernek, éppen az emberré lett Isten Fia, Jézus Krisztus által, hogy fogadja el ezt a kereszten elszenvedett erőszak által megszerzett kiengesztelődést. A béke a kereszt által jön el, de nem ott születik, nem az a forrása, hanem távolabbról ered. A kereszten Krisztus szétrombolta a bűn emelte falat az Isten és az ember között, hogy ezáltal a Szentháromság eredeti békéje szabadon elérhesse az embert.

A kapucinus szónok a keleti liturgiát idézte: „Ó, boldog Háromság, béke óceánja!” A béke az Isten egyik neve, Isten maga a béke, mint ahogy ő a szeretet és ő a világosság. Az egyház felhívása, Szent Pál levele nyomán – „Engesztelődjünk ki az Istennel” (2 Kor 5,20) – nem a keresztség és nem is a bűnbánat szentségére gondol, mert ez a kiengesztelődés Isten békéjének egy olyan adománya, mely lassanként átváltoztatja a szívünket. Úgy meg kell azt tisztítani, mint ahogy a Sixtus-kápolna Utolsó ítélet freskóját megtisztították, hiszen sokszor hamis, torz, ítélkező Isten-képet hordozunk.

Tekintsünk csak Andrej Rubljov Szentháromság ikonján a fejét gyengédséggel meghajtó Szentlélekre, aki irgalmas szeretettel eltelve jön el hozzánk. Ugyanazt a lelkületet árasztja ránk, ahogy Jézus az Atyjára tekintett, és ahogy szólt: „Abba, Atyám”. Jézusnak az Atyjával megélt békéje így lesz a Szentlélek ajándéka számunkra – fejezte be első beszédét pénteken Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Ház szónoka.



Zsolozsma VII.



Izajás próféta könyvéből
 21, 6-12
 Az őr Babilon bukását hirdeti 


Ezt mondta nekem az Úr: „Menj, állíts őrszemet, és amit lát, azt jelentse. Ha lovascsapatot, kettős fogatot, szamáron jövő vagy tevén ülő csapatot lát, akkor figyeljen éberen, megfeszített figyelemmel.”És a figyelő őr lekiáltott: „Uram, őrségen állok egész nap folyton-folyvást, és kitartok őrhelyemen minden éjszaka.” Íme, lovasok jöttek s kettős fogatok. Megszólítottak, és ezt mondták nekem: „Elesett, elesett Babilon, és minden bálványát a porba tiporták.” Ó te, akit széttiportak a szérűn, és szinte kicsépeltek: amit a Seregek Urától, Izrael Istenétől hallottam, azt hirdetem most neked. Jövendölés Edomról. Így kiáltanak hozzám Szeirből: „Őr, meddig tart még az éj? Őr, meddig tart még az éj?” S az őr így felel: „Eljön a reggel, aztán az éjszaka. Ha kérdezni akartok, csak kérdezzetek, térjetek vissza, és gyertek el újra.” 


Ősi advent 1.



Ősi advent
Ter 49,2. 8-10; Mt 1,1-17 

Urunk, Jézus Krisztus istenemberi születésének dátumát teljes homály fedi. A IV. század közepén kezdett gondolkodni a keresztény közösség, hogy a legegyszerűbb ember is megünnepli születése napját, csak a Megváltó, Istennek érettünk emberré lett Fia nem részesül ebben a tiszteletben. A Római Birodalom nap-tiszteletétől józanul megszabadult keresztények az akkor már elhagyott december 25-i Sol invictus (a le nem győzött Nap) helyére az örök fény Istenének emberi születését iktatták be, mint nagy örömünnepet. Előtte pedig december 17-24. egy hetes előkészületet tartottak. Ennek a lényege, hogy hozzánk jön az Úr (Adventus Domini), készüljünk fel erre imával, javulással!Keresztény őseink hitét és felkészülését őrzik az akkori szentmisékhez kiválasztott szentírási szövegek. Az első nap szent olvasmánya arról beszél, hogy nyolcszáz évvel korábban milyen áldást mondott Izrael Júdára, a születés sorrendjében negyedik fiára. Isten akarata szerint ugyanis ő örökölte apjától a messiási áldást. Idézem ennek szövegét, de az evangéliumot ismertetem inkább részletese: „Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön Az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek” (Ter 49,9-10) Az evangélium Jézus emberi családfájáról beszél. Legfontosabb mondanivalója: Ábrahám volt egyik ősapja, akit Isten kiemelt a bálványimádók rengetegéből, és ígéretet kapott, hogy majd végre még idősebb korában születik fia, Izsák. Neki ikrei születnek, és az Úr a messiási áldást a másodszülöttnek szánja, vagyis Jákobnak. A kiválasztott család általa kezd bokrosodni: tizenkét fia és sok lánya születik. Az első két fiú, a rang várományosai, nem kaphatják meg az elsőszülöttségi áldást bűnük büntetéséül. A harmadik, Áron, Isten tervei szerint a zsidó papság más vonalon kiváltságos kaszt lett. Ezért a negyediket választja Isten, hogy az ő törzse legyen a messiási törzs, Júdáé. Magát az áldást fentebb közöltem. Egyszerű emberek, kiválik közülük Júda, de az ő törzse is csak addig vezeti népét, amíg el nem jön Az, akinek az Úr egyedül szánta a királyi méltóságot: Júda ezernyolcszáz évesen átadja a törzset, végtelenül felülmúlja minden várakozását. A Megváltó tehát igazi ember, testvérünk. Félreérthetetlenül állítja ez a Máté-féle családfa, azt is, hogy az Úr hangsúlyozza: maga az izraelita törzs sem hibátlan, hiszen a felsorolt nevek hordozói egyénenként és közösségben is komoly bűnök elkövetői. De a honfoglalás előtt az izraelita kémeket elrejtő jerikói kocsmáros asszonynak, Ráhábnak nemcsak egész családját mentik meg a várfal ledőlése után, hanem Jézus egyik ősapja, Szálmon Ráhábt feleségül veszi, és ebből a házasságból született Boóz.(Mt 1,6) Boóz később feleségül vette egyik fiatalon meghalt rokonának pogány származású özvegyét, aki szintén belekerült az Úr családfájába. (Rút 4,13-17) Rúttól született Boóz fia, Obed. Ő Dávid király nagyapja lett. Így tehát két pogány nép sarja is Urunk ősanyja lett. Megerősítette Isten ígéretét, hogy a Megváltóban „áldást nyer a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3)


2014. december 5., péntek

A Megszentelt Élet Éve 6.



A Megszentelt Élet Éve



VITA CONSECRATA

2009. január 3-án a pesti ferences templomban P. Várnai Jakab definitor generalis megnyitotta a ferences Regula pápai jóváhagyásának 800 éves, jubileumi ünnepségsorozatát. Assisi Szent Ferenc Jézus hűséges követője volt életében, csodálatos, közkedvelt szent halála után. Mi, ferencesek, boldogan ünnepeljük rendalapítónkat. Isten minden ember részére pontos élettervet készített öröktől fogva. Ez határozza meg, ki mikor, melyik szülőktől kapja génjeit. A szülőpárnak fogalma sincs arról, mikor történik a foganás, milyen gének kerülnek át testükből gyermekük testébe. Isten Ádámtól, Évától gondosan irányította azt a folyamatot, hogy a Gondviselés által meghatározott célt az új ember el tudja érni. Az ivarsejtek egyesülése pillanatában Isten a semmiből teremti minden magzat számára a szellemi lelket. Ez a lélek a testtel együtt alkotja az ember lényegét, amelyet természetnek és állagnak is nevezünk. A szülőktől örökölt testet ez a lélek formálja. A léleknek két képessége van: az értelem, a szellemi megismerő képesség, és az akarat, a szellemi vágyó képesség. Ezek minden embernél különbözők. Isten ezeket is olyan erőkkel látja el, hogy a megfogamzott egyén céljának a lehető legjobban feleljenek meg. Ezt az immár jól előkészített új emberi természetet a Teremtő odaajándékozza egy új, ugyanakkor létrehozott személyiségnek, aki birtokolni fogja a természetet, irányítja, működik vele, hogy a kijelölt célját biztonságosan el tudja érni. Ezeket az erőket természetes adottságoknak mondjuk, mert hozzá tartoznak az ember természetéhez. Nem szoktuk ajándéknak mondani, bár maga az új ember ajándéknak is nevezhető, hiszen Istent senki és semmi nem kötelezheti, hogy milyen új embert indítson el útjára. Helyettem és minden megvalósult ember helyett bárki mást is választhatott volna az Úr. De ha már engem választott, ezeket a testi és lelki képességeket Istennek adnia kellett, mert ezekből áll az emberi természet. Vannak azonban olyan feladatai is az egyéneknek, amelyeket vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudna teljesíteni a már megkapott természetes képességekkel. Ilyen maga az üdvösség és minden eszköze. Ezek nem tartozékai az emberi életnek, de Isten erre a végcélra hívott meg minden embert. Ezt a természetünket felülmúló célt felismerni, elnyeréséért munkálkodni és célba is érni, szükségünk van természetes adottságainkon felül természetünket felülmúló, tehát számunkra természetfeletti ajándékokra. Ezeket nevezzük kegyelmeknek. A kegyelem tehát Isten természetfeletti ajándéka. Ajándék, nem fizetés, ezért kiérdemelni nem lehet. A kegyelmeket két csoportra osztjuk: a megszentelő kegyelemre és a tettre adott kegyelmekre. A megszentelő kegyelem egyedül képezi csoportját. A tettre adott kegyelmek viszont gazdag változatosságot mutatnak. Vannak felemelő, indító, követő és befejezést segítő kegyelmek. A felemelő kegyelem az az isteni ajándék, amely az egyszerű természetes cselekedetet természetfeletti értékké változtatja. Az indító kegyelem üdvös cselekedetre ösztökéli az emberi akaratot. A segítő kegyelem az üdvös cselekedet folyamatát támogatja. A kegyelemtanban tanult alapigazságokat a következőkben Assisi Szent Ferenc életében mutatjuk be. Így nyomon követhetjük lelki fejlődését. Mi magunk is biztatást nyerhetünk az üdvösség útjára. Loyolai Ignác katona korában erősen kötődött a földi élethez, kevesebbet foglalkozott az üdvösség dolgaival. Egy várostromban eltörött a lába. Ez a csapás ágyhoz kötötte. Nem volt más könyv a keze ügyében, mint a Szentírás és Assisi Szent Ferencről írt mű. Kelletlenül fogta kezébe, de az indító, majd követő segítő kegyelem megragadta lelkét: Így szólt: Ha Assisi Szent Ferencnek sikerült szentté lennie, nekem miért ne sikerülhetne?


Advent 1. hete péntek



Advent 1. hete péntek
 
Iz 29,17-24; Mt 9,27-31

„Hiszitek, hogy ezt meg tudom tenni?”

Az első adventi hét evangéliumi eseményei arról szóltak, hogy Jézus tudatosan készítette elő a messiási küldetést, és úgy vezette el ennek felismerésére a Messiást váró tömeget, akik a szegényebb és a lenézettebb északi zsidó tartományban élők közül kerültek ki. Ezek, csak nyomorban, betegségek garmadában és éhezésben bővelkedtek. Nekik az Úr előbb tudatosan előkészítette hitüket, hogy mindennapi gondjaikban kérniük sem kell, az újonnan feltűnt Rabbi szinte vonzza őket, felajánlja a betegeket gyógyító erejét, a gyomrukat mardosó éhségre ráérezve meghívja a jelenlévő négyezer férfit és annyi asszonyt és gyereket, megsejtetve  velük is, mint az első kenyérszaporítás másnapján  megtette az akkori vendégekkel, hogy tud többet és jobbat is adni: a saját testét, amely az égből  származó kenyér (Jn 6,51) A gyógyítás azon felül, hogy nagy csodákkal volt előkészítve és megalapozva, két vak ember meggyőződését készítette elő és alapozta Meg hitüket remek pedagógiával és szeretettel. Az Úr jól tudta, hogy hitet kell gyarapítania isteni szolgálataival, de tudta, hogy ott lesz a tömeg forgatagában két vak ember is. Ez a két vak nehezebben ismerkedett az eseményekkel, mint az ép szemű figyelők. Még a helyek megválasztása is sokkal körülményesebb volt a számukra, pedig nagyon szerettek volna meggyógyulni. Ehhez persze föl kellett hívni magukra a Mester figyelmét, és megtalálni az odaillő és hatékony kérő szavakat. A tömeg sodrában a város főterére értek. A Mester közelében sikerült maradniuk. Hallották, hogy ismerősök beszámolnak a környezetüknek: ez az idefurakodott férfi nagyon jó módú ember a városban. Egyetlen lánya van. Mostanában lett tizenkét éves. Készülhetne boldog esküvőre, majd az áldott asszonyok közé léphetne, aki férje oldalán sorakoztathatná ifjú csemetéit. Azt suttogja azonban minden ismerősük, hogy a leányka súlyos beteg. Íme azért borult le Jézus elé, hogy menjen el hozzájuk, és gyógyítsa meg a kislányt! Megremeg a két vak egymást őrző tenyere: Igen: tud-e, akar-e segíteni? Ráadásul újabb újságot hallanak: más hírnök rohan az apához: Ne fáraszd a Mestert! Meghalt a lányod! Mindenki elnémul. Jézus azonban biztatón szól Jairusnak: Ne félj, csak higgy! Nézd, itt van egy tizenkét éve vérfolyásos asszony. Senki sem tudta eddig meggyógyítani. Most titokban az én ruhámat simogatta meg. Mert nagyon hitt, azonnal meggyógyult. Te is tégy hasonlóképpen! Menjünk együtt hozzátok! Amikor a két vak ezt hallotta, utánuk osontak. Mire oda találtak, Jézus már elzavarta a siratóasszonyokat, bement, a kislány ernyedt kezét megfogva így szólt: „Talita, kúm” (Kislány, kelj föl!) Amikor a kislány feltámadva a halálból, felkelt, Jézus elsietett. (Lk 8,40-56) Az Úr tudta, hogy a két vak ember nagyon várja még őt. Amint szállására ért, be is tértek hozzá: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!- kérték. „Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni? Azok azt válaszolták neki: Igen, Uram! Erre ő megérintette szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint! Ekkor megy nyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja! De ők, mihelyt kimentek, szétvitték hírét azon az egész vidéken” (Mt 9,27-31) Akiknek a hite vak lett, annak örömmel segítsünk.


Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjaihoz



Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjaihoz: „Nyitott szívvel és füllel Istenre hallgatva, a teológusnőkkel együtt dolgozzatok!”


Ferenc pápa péntek délben a Konzisztórium-teremben fogadta a Nemzetközi Teológiai Bizottság Vatikánban ülésező tagjait. Hozzájuk intézett beszédében emlékeztette őket, hogy „a Bizottság a II. Vatikáni zsinat után egy püspöki szinódus javaslatára született azzal a céllal, hogy a Szentszék kamatoztathassa a világ különféle részeiről származó teológusok megfontolásait.

A Bizottság küldetése az, hogy tanulmányozza a nagy jelentőségű tanbeli kérdéseket, különösképpen is azokat, melyek új szempontokat vetnek fel, és hogy ezáltal nyújtson segítséget az Egyházi Tanítóhivatalnak. Az eddig közzétett 27 dokumentum tanúsítja ezt az elkötelezettséget és vonatkoztatási pontot jelent a teológiai viták számára”.

„A ti küldetésetek tehát az egyház szolgálata, mely nem csak szellemi felkészültséget feltételez, hanem egy spirituális készséget is. Ezek között szeretném felhívni a figyelmeteket a hallgatás jelentőségére”. A pápa Ezekiel próféta intését idézte: „Emberfia, azokat a szavakat, amelyeket hozzád intézek, őrizd meg szívedben, hallgasd meg füleddel!”. „A teológus mindenekelőtt hívő ember, aki az élő Isten Szavát hallgatja szívében és elméjében. De a teológusnak azt is meg kell hallania, amit a Lélek mond az egyháznak (ApCsel 2,7), Isten népe hittel megélt különféle megnyilvánulásain keresztül. Erre emlékeztet a Bizottság nemrég közzétett „A hitérzék az egyház életében” című dokumentuma. A teológus ugyanis az egész keresztény néppel együtt megnyitja a szemét és fülét az „idők jelei előtt”. Meghívást kapott arra, hogy figyelemmel hallgasson, megkülönböztessen és korunk különféle nyelvezetét értelmezze és tudjon ítéletet hozni Isten Szava fényében, hogy az igazságot mind mélyebben megértse és azt mind megfelelőbb módon bemutassa.

Ebben az összefüggésben, a Bizottság mind jobban megkülönböztetett összetétele tekintetében szeretném megjegyezni – hangsúlyozta a pápa – a nők jelenlétének nagyobb jelentőségét. Ez a jelenlét egy felhívás, hogy megfontoljuk azt a szerepet, amit a nők betölthetnek és amit be kell tölteniük a teológia síkján”. A pápa ezen a ponton az „Evangelii gaudium” kezdetű apostoli buzdításából idézett: „Az Egyház elismeri a nők nélkülözhetetlen szolgálatát a társadalomban a maguk érzékenységével, intuícióival és bizonyos különleges képességeivel, melyek általában inkább a nők, mint a férfiak jellemvonásai. Örömmel látom, hogy számos nő új hozzájárulást nyújt a teológiai reflexióhoz” (103). Arra kérlek benneteket – folytatta a pápa –, hogy a legeredményesebben használjátok a nőknek a hit értelmezése terén hozott sajátos hozzájárulásukat.

Bizottságotoknak egy másik tulajdonsága a nemzetközi jellege, mely az egyház katolikus arculatát tükrözi. A szempontok különbözőségének gazdagítania kell a katolikus mivoltot, anélkül, hogy ártana az egységnek. A katolikus teológusok egysége abból ered, hogy közösen hivatkoznak a Krisztusban való egyetlen hitre és amely egység a Szentlélek adományainak a különbözőségéből táplálkozik. Kiindulva ebből az alapból és egy egészséges pluralizmusban, a sokféle teológiai megközelítésnek – mely különféle kulturális összefüggésekben fejlődött ki és eltérő módszerekkel lett hasznosítva – ismernie kell egymást, de a teológiai párbeszédben kölcsönösen kell egymást gazdagítania és javítania. Bizottságotok munkája szolgálhat bizonyságul az ilyen gyarapodásra.

A pápa beszédét végül Máriához fordulva zárta: „A Szeplőtelen Szűz, aki az üdvösségtörténet nagy eseményeinek kiváltságos tanúja, „szívébe véste a szavakat és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). A Szentlélek vezetésével és a női lélek géniuszának erőforrásaival a Szűzanya mind inkább a teljes igazságba lépett be (Jn 16,13). Mária így az egyház ikonja lett, mely az Úr türelmetlen várásában, napról napra növekszik a hit értelmezésében, a teológusok és a teológusnők türelmes munkája révén. A Szűzanya, az igazi teológia mestere nyerje el anyai imádságával, hogy szeretetünk egyre inkább növekedjék a megismerésben és a megkülönböztetésben. Ferenc pápa végül áldását adta a hétfőtől kezdve a Vatikánban ülésező Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjaira.



Zsolozsma VI.



Izajás próféta könyvéből 
19, 16-25
 Egyiptom és Asszíria megtérése


 Azon a napon az egyiptomiak olyanok lesznek, mint az asszonyok: félni fognak és rettegni, amikor a Seregek Ura fölemeli ellenük a kezét. Akkor Júda földje rémületére lesz Egyiptomnak; ha csak említi is valaki, már megijed Egyiptom attól, amit a Seregek Ura határozott ellene. Azon a napon öt olyan város lesz Egyiptomban, ahol Kánaán nyelvén beszélnek, és a Seregek Urának nevére esküsznek; az egyiknek „a Nap városa” lesz a neve.Azon a napon oltára lesz az Úrnak Egyiptom országának belsejében, és emlékoszlopa lesz az Úrnak a határhoz közel. Mindkettő jel lesz, és bizonyosság a Seregek Ura számára Egyiptom földjén. És ha a szorongatás idején az egyiptomiak az Úrhoz kiáltanak, szabadítót küld nekik, hogy megoltalmazza és megmentse őket. Az Úr kinyilatkoztatja magát nekik, és az egyiptomiak elismerik az Urat azon a napon, sőt véres áldozatokkal és ételáldozatokkal fognak hódolni neki. Fogadalmat is tesznek az Úrnak, és teljesítik is. És akkor, bár kemény csapásokkal sújtja az Úr az egyiptomiakat, de meg is gyógyítja őket: megtérnek ugyanis az Úrhoz, és ő meghallgatja és meggyógyítja őket. Azon a napon út vezet majd Egyiptomból Asszíriába. Az asszírok Egyiptomba járnak, az egyiptomiak meg Asszíriába, és az egyiptomiak Asszíriával együtt szolgálnak az Úrnak. Azon a napon Egyiptomhoz és Asszíriához csatlakozik harmadikként Izrael, mint áldás a föld közepén. És a Seregek Ura így fog áldást mondani: „Áldott legyen az én egyiptomi népem, kezemnek műve, Asszíria és örökségem, Izrael.”


A Megszentelt Élet Éve 5.



A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA
 
Francesco tapasztalatai alapján egy értékes meggyőződéshez jutott el: Igazán Isten az én Atyám. Eddig nagy értéknek gondoltam a pénzt, mert mindenki egyformán így vélekedett: a jólét és ennek biztosítéka, a pénz. De lám, az apámat egészen addig torzította, hogy elvesse tulajdon, édes fiát kitagadott. A pénz, az anyagi bázis tehát végső soron nem azt jelenti, hogy sok-mindenem van, sok jót tehetek vele, erre taníthatok másokat is, elsősorban a fiamat, aki tovább viszi a nevemet, folytatja az életemet. De lám, a gazdagság a legtöbb embernél azt jelenti, hogy a pénz nem csak boldogságot oszt, hanem gőgöt is. A pénzt ki kell zárnom az életemből. A hozzá csatlakozóknak ezért kellett mindenüket szétosztani a szegények között. A napi munkájuk bére kizárólag a napi élelem lehetett. Imádkozni a bencések öreg és leromlott állapotban lévő kolostorához és templomához járt. Itt hallotta először a fali kép felől a Megfeszítettől ezt a parancsot: „Ferenc, menj és hozd rendbe házamat, amely, mint látod, omladozik”. Nagyon meglepődött a megbízatás hallatán. Konkrétan gondolkodott: A „ház” itt van, ezt kell rendbe tenni. Követ gyűjtött, habarcsot kevert, és dolgozott szorgalmasan. Amikor elkészült a tatarozással, és újabb parancsot nem adott a ház Ura, szétnézett a környéken. Akadt még kis templomocska. Azokat is rendbe tette. De egyre inkább vonzotta a domb lábánál felfedezett picike istenháza. Meg is beszélte a mellette csoportosuló testvérekkel, hogy minden mást elutasítanak, de ez a csöpp kis kápolna, ez az otthonuk kell, hogy legyen. Ha innen valaha valakik kiüldöznének benneteket az ajtón, másszatok vissza az ablakon! Apám kitagadott, anyámat is el kellett hagynom, itt a falon a Szűzanyánk képe mosolyog ránk. Íme, a Kisebb Testvérek anyaháza: Angyalos Boldogasszony. A kápolnába egy alkalommal váratlanul betoppant egy ital hölgy. Jómódú család egyik lánya volt. Kéréssel jött Ferenchez: „Francesco! Ti, férfiak itt Jézus és Édesanyja kápolnájában úgy éltek, mint a családjuk. A szegény Krisztushoz hasonlóan nincsen semmitek, a Mennyei Atya gondoskodik rólatok. Én is így szeretnék élni. Amit lényegesen másként éltek meg, mint a régebbi szerzetesek a kolostoraikban, azt a krisztusi szegénységet, Istenre hagyatkozást, azt szeretném megélni én is. Ferenc megértette, talán már az a gondolat is megszületett értelmében, hogy az a hegyoldali elhagyott bencés kolostor jó védelmet nyújthatna a jövőben. Lenyírta Schifi Klára haját, megalapította a Szegény Úrnők rendjét. Az ő Regulájukat pedig rábízta Klárára. Úgy ítélte meg, hogy így helyes. A végleges jóváhagyást három évtized múlva adta meg az Apostoli Szentszék a valóságos anyagi alapokat nélkülöző életmód teljes szegénysége miatt. Szent Klára még megérte ezt az oda szenteltségi forma elfogadását. A ferences mozgalomhoz csatlakozók története úgy lett teljes, hogy a házasságban élők megmerték kérni Francescot, hogy ők is csatlakozhassanak a férfiak és a klarisszák sajátságos ferences szegénységi állapotához. Megkereshetik-e, megtalálhatják-e az Istennek szentelt élet harmadik formáját? Ez sem volt könnyű feladat abban az időben sem, ahogy az maradt VI.Pál pápa idejében a továbbgondolás, és a gond-oldás. A ferences világi rend tagjai nem élhetnek olyan életformában, mint a többi rend. Az Istennek szentelt élet legvégső értelmezésben a lényeg mindig az marad: az életem akkor lesz Istennek szentelve, ha minden tettem előtt és után megkérdezem Uramat: amit tenni akarok, Uram, a te akaratod? Az tehát, amit Te akarsz, az szent. Ha velem akarod megtetetni, akkor ott megtéve: ott szent, ahol én vagyok, abban az állapotban, amelyet Te az emberteremtéskor hoztál létre.



2014. december 4., csütörtök

A mindennapok láthatatlan szentjei reményt adnak



A mindennapok láthatatlan szentjei reményt adnak – Ferenc pápa csütörtöki homíliája

Nagyon sok rejtett szent él közöttünk: férfiak, nők, családanyák és családapák, betegek, papok… akik minden nap átültetik a gyakorlatba Jézus szeretetét, és ez reményt ad nekünk. Ezt állapította meg Ferenc pápa csütörtökön reggel a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Nem elég kijelenteni, hogy hiszünk: az a valódi keresztény, aki megvalósítja a gyakorlatban Isten szavát. A pápa az evangéliumi szakaszról elmélkedve (homokra vagy sziklára építünk) figyelmeztetett: ne legyünk „látszat-keresztények”, kifestett keresztények, mert amint jön egy kis eső, lemossa rólunk a sminket. Nem elég egy mélyen katolikus családhoz vagy egy társulathoz tartozni; nem elég jótevőnek lenni, ha közben nem követjük Isten akaratát. Sok „látszat-keresztény” összeomlik az első kísértésnél, mert nincs mögötte tartalom, mert homokra épített. Ezzel szemben sok szent van Isten népében, akiket ugyan nem avattak szentté, de szentéletűek: sok férfi és nő, akik a gyakorlatban megvalósítják Jézus szeretetét. Sziklára építettek, aki maga Krisztus.

„Gondoljunk a kicsinyekre; a betegekre, aki felajánlják szenvedéseiket az egyházért, másokért. Gondoljunk a sok magányos idős emberre, akik imádkoznak. Gondoljunk a sok édesanyára és édesapára, akik küszködve tartják el családjukat, nevelik gyermekeiket a napi munka és gondok közepette, de mindig remélve Jézusban; nem páváskodnak, hanem megteszik a tőlük telhetőt”. Ők a mindennapok szentjei! – kiáltott fel a pápa, majd így folytatta:

„Gondoljunk arra a sok papra, akik nem látványosan, de nagy szeretettel végzik munkájukat a plébániákon: hittant oktatnak a gyermekeknek, gondozzák az időseket, a betegeket, felkészítik a jegyespárokat… És minden nap ugyanazt és ugyanazt teszik. Nem unják meg, mert ők is sziklára építettek, Jézusra. És ez adja az egyház szentségét, ez adja a reményt” – mondta még csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.



Zsolozsma V.



Izajás próféta könyvéből
16, 1-5; 17, 4-8

Moáb lakói Júdába menekülnek. Efraim megtérése

Küldjetek bárányokat az ország királyának, Szelából, a sivatagon át, Sion leányának hegyéhez! Mint az ide-oda röpdöső madarak, s mint a kifosztott fészek, olyanok Moáb leányai Arnon gázlójánál.
     „Adj tanácsot, mit tegyünk. Hozz döntést az érdekünkben. Tedd árnyékodat olyanná délben, mintha éjszaka volna; rejtsd el az elűzötteket, s ne áruld el az oda menekülőket, hadd lakjanak nálad moábi menekültjeim, légy rejtekhelyük a pusztító elől.”
     Majd ha véget ér az elnyomás, elpusztul a pusztító, s akik most a földet tiporják, letűnnek, akkor majd királyi széket állít fel az irgalom, és rajta Dávid sátorában olyan bíró ül majd hűségesen, akinek gondja lesz az igazságra, és sietve megadja azt, ami jogos.
     Azon a napon megfogyatkozik Jákob dicsősége, és eltűnik húsának kövére. Az lesz vele, mint amikor az arató összefog egy maroknyi száron álló gabonát, és letépi róluk a kalászokat. Vagy amikor kalászt szed valaki Refaim völgyében: Csak itt-ott marad belőle valami. Vagy amikor leszüretelik az olajfát: Két vagy három bogyó marad csak az ágak hegyén, s négy vagy öt a fa tetején. A Seregek Ura mondja ezt.
     Azon a napon az ember majd Teremtőjéhez fordul, és szeme föltekint Izrael Szentjére. És nem vet többé ügyet az oltárokra, amelyeket keze alkotott. És nem tekint arra, amit ujjai hoztak létre: a szent berkekre és a Nap-oszlopokra.



Advent 1. hete csütörtök



Advent 1. hete csütörtök
 
Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram. Uram! Megy be a mennyek országába!"

Jézus történetisége szentírási alapon a zsoltárok könyvében található: Szólt az úr az én uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Hatalmas jogarodat kinyújtja az úr Sionból: uralkodj ellenségeid között! Tied lesz az uralom hatalmadnak napján a szentek fényességében: a hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged. Megesküdött az úr es nem bánja meg: pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. (Zsolt 110.1-4) Az Atyaisten örökkön örökké van. Istenségének kifejezése az a név, amelyet Mózes kérdésére: Ki vagy, Uram? - válaszolt: „Én vagyok atyáid Istene. Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene". (Kiv 3,6) Majd amikor Mózes az Úr nevét kérdezi, így válaszol: „Én vagyok az, aki vagyok". (14) Vagyis: Én nem keletkeztem, nem változtam, nem voltam, nem leszek másként: időn kívül vagyok. Fiáról pedig azért mondja az idézett zsoltárban: „a hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged", nehogy emberi születésre gondoljon valaki. Tehát a csillagvilág és bármi más megteremtése előtt isteni születéssel született a Fiú. „Született, de nem teremtmény” Amikor valaki meggondolatlanul kikezdi Jézus Krisztus történelmi létét, és valami emberi elképzelés szüleményének vélve, olyan hamis kis úrnak gondolja, azzal nemcsak őt bántja meg, hanem az Isten első személyét, az örök Istenatyát is. Ezt fejezi ki Jézus a mai evangéliumban: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! Megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van". (Mt 7,21) Ne feledjük el azt a józan gondolatot sem, hogy az angyalok egy része be sem tehette a lábát a mennyországba, mert a megtestesült Fiút nem akarta imádni. Mi viszont úgy is érthetjük Jézus szavait, hogy már Isten földi egyházába sem léphet be, aki valami kitalált Emberfiának vallja Őt. Érthető Jézus nagy beszédét záró gondolata: „Mert minden ki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapját sziklára rakták. Mindaz pedig, aki hallgatja ezeket a szavaimat, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít majd a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, zúgtak a szelek, és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása". (24-27) Jézus története nemcsak igaz, hanem Jézus maga az igazság. A tét pedig az örök üdvösség.


2014. december 3., szerda

A Megszentelt Élet Éve 4.



A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA 

Francesco tapasztalatai alapján egy értékes meggyőződéshez jutott el: Igazán Isten az én Atyám. Eddig nagy értéknek gondoltam a pénzt, mert mindenki egyformán így vélekedett: a jólét és ennek biztosítéka, a pénz. De lám, az apámat egészen addig torzította, hogy elvesse tulajdon, édes fiát kitagadott. A pénz, az anyagi bázis tehát végső soron nem azt jelenti, hogy sok-mindenem van, sok jót tehetek vele, erre taníthatok másokat is, elsősorban a fiamat, aki tovább viszi a nevemet, folytatja az életemet. De lám, a gazdagság a legtöbb embernél azt jelenti, hogy a pénz nem csak boldogságot oszt, hanem gőgöt is. A pénzt ki kell zárnom az életemből. A hozzá csatlakozóknak ezért kellett mindenüket szétosztani a szegények között. A napi munkájuk bére kizárólag a napi élelem lehetett. Imádkozni a bencések öreg és leromlott állapotban lévő kolostorához és templomához járt. Itt hallotta először a fali kép felől a Megfeszítettől ezt a parancsot: „Ferenc, menj és hozd rendbe házamat, amely, mint látod, omladozik”. Nagyon meglepődött a megbízatás hallatán. Konkrétan gondolkodott: A „ház” itt van, ezt kell rendbe tenni. Követ gyűjtött, habarcsot kevert, és dolgozott szorgalmasan. Amikor elkészült a tatarozással, és újabb parancsot nem adott a ház Ura, szétnézett a környéken. Akadt még kis templomocska. Azokat is rendbe tette. De egyre inkább vonzotta a domb lábánál felfedezett picike istenháza. Meg is beszélte a mellette csoportosuló testvérekkel, hogy minden mást elutasítanak, de ez a csöpp kis kápolna, ez az otthonuk kell, hogy legyen. Ha innen valaha valakik kiüldöznének benneteket az ajtón, másszatok vissza az ablakon! Apám kitagadott, anyámat is el kellett hagynom, itt a falon a Szűzanyánk képe mosolyog ránk. Íme, a Kisebb Testvérek anyaháza: Angyalos Boldogasszony. A kápolnába egy alkalommal váratlanul betoppant egy ital hölgy. Jómódú család egyik lánya volt. Kéréssel jött Ferenchez: „Francesco! Ti, férfiak itt Jézus és Édesanyja kápolnájában úgy éltek, mint a családjuk. A szegény Krisztushoz hasonlóan nincsen semmitek, a Mennyei Atya gondoskodik rólatok. Én is így szeretnék élni. Amit lényegesen másként éltek meg, mint a régebbi szerzetesek a kolostoraikban, azt a krisztusi szegénységet, Istenre hagyatkozást, azt szeretném megélni én is. Ferenc megértette, talán már az a gondolat is megszületett értelmében, hogy az a hegyoldali elhagyott bencés kolostor jó védelmet nyújthatna a jövőben. Lenyírta Schifi Klára haját, megalapította a Szegény Úrnők rendjét. Az ő Regulájukat pedig rábízta Klárára. Úgy ítélte meg, hogy így helyes. A végleges jóváhagyást három évtized múlva adta meg az Apostoli Szentszék a valóságos anyagi alapokat nélkülöző életmód teljes szegénysége miatt. Szent Klára még megérte ezt az oda szenteltségi forma elfogadását. A ferences mozgalomhoz csatlakozók története úgy lett teljes, hogy a házasságban élők megmerték kérni Francescot, hogy ők is csatlakozhassanak a férfiak és a klarisszák sajátságos ferences szegénységi állapotához. Megkereshetik-e, megtalálhatják-e az Istennek szentelt élet harmadik formáját? Ez sem volt könnyű feladat abban az időben sem, ahogy az maradt VI.Pál pápa idejében a továbbgondolás, és a gond-oldás. A ferences világi rend tagjai nem élhetnek olyan életformában, mint a többi rend. Az Istennek szentelt élet legvégső értelmezésben a lényeg mindig az marad: az életem akkor lesz Istennek szentelve, ha minden tettem előtt és után megkérdezem Uramat: amit tenni akarok, Uram, a te akaratod? Az tehát, amit Te akarsz, az szent. Ha velem akarod megtetetni, akkor ott megtéve: ott szent, ahol én vagyok, abban az állapotban, amelyet Te az emberteremtéskor hoztál létre.


Advent 4. napja




Advent első hetének szerdája

A mai evangélium első részében a betegeket gyógyító Jézusról olvasunk. Sokatmondó, ahogyan felmegy a hegyre és leül. Szokásait ismerve arra következtethetünk ebből, hogy tanítani készül a népet. A helyzet azonban változik. Úgy tűnik, hogy az emberek nem elsősorban az isteni tanítás hallgatásának vágyával érkeznek, hanem azért, hogy betegeik számára gyógyulást kérjenek. A mi Urunk ezt felismeri és külön kérés nélkül is meggyógyítja a különféle bajokban szenvedőket.
A mai részlet második felében a csodálatos kenyérszaporításról olvasunk. Vegyük észre a két rész közötti időbeli ugrást! A kenyérszaporítás csodáját ugyanis Jézus azzal vezeti be, hogy azért akar enni adni a népnek, mert „már harmadnapja kitartanak mellette” (Mt 15,32). Mi történt ebben a három napban? Joggal feltételezzük, hogy tanított, illetve tovább folytatta a gyógyításokat. Ezt követően történik meg a csoda: a mindössze hét kenyérből és néhány apró halból Jézus jóllakatja a népet, amelynek száma akár néhány ezer is lehetett.
A két részletesen lejegyzett és a külön nem említett tevékenységek, azaz a gyógyítások és a kenyérszaporítás, illetve a tanítás összekötő kapcsa, hogy mindezek a messiási idők jelei, és éppen ezért olvassuk most, az adventi időben, amikor a Messiás, a Megváltó jövetelére készülünk. Felismerem-e az idők jeleit? Meghallom-e az Úr szavában a bűnbánatra indító figyelmeztetést? Felismerem-e cselekedeteiben az irgalmas Isten jeleit?
Adj, Uram, éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje, adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje, adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje, adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse. Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet, add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon, és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.


Zsolozsma IV.



Izajás próféta könyvéből 
5, 1-7
Ének az Úr szőlőjéről 


Hadd énekeljem el barátomnak szőleje iránti szerelme énekét. A barátomnak volt egy szőlőskertje, termékeny domboldalon. Felásta földjét, a köveket kiszedte belőle, és nemes szőlőfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szőlőt teremjen, de csak vadszőlőt hozott. Most hát Jeruzsálem lakói és ti, Júda férfiai: Tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szőlőt teremjen, hát miért hozott csak vadszőlőt? Most azért tudtotokra adom, mit fogok tenni szőlőmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. Parlaggá teszem, amit metszetlen hagynak, és nem kapálnak meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhőknek: ne hullassanak rá esőt. Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, s lám, gaztetteket követnek el. Azt várta, hogy irgalom terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom.


A pápa katekézisében törökországi útját értékelte



A pápa katekézisében törökországi útját értékelte


Ferenc pápa december 3-án délelőtt a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás témáját ezúttal a múlt heti törökországi útjának szentelte.


A borús ég alatt összegyűlt zarándokokkal együtt tapssal köszöntötte a VI. Pál-teremben jelen lévő betegeket, akiket katekézise megkezdése előtt személyesen is üdvözölt. A híveket most arra kérte, hogy adjanak hálát az Úrnak a sikeres kimenetelű törökországi látogatásáért, és imádkozzanak, hogy az gyümölcsöző lehessen az ortodoxokkal és a muzulmánokkal fennálló kapcsolatokban. Megköszönte törökországi vendéglátóinak, az ország vezetőinek és a felekezetek képviselőinek a szívélyes fogadtatást. „Az a föld kedves minden keresztény számára – mondta a pápa, – mert ott született Szent Pál, és mert helyet adott az első hét egyetemes zsinatnak, továbbá Efezus közelében Mária házának. A hagyomány szerint itt élt Mária a Szentlélek eljövetele után.”

„Apostoli utam első napján köszöntöttem a szinte teljesen muzulmán ország vezetőit, ahol az alkotmány rögzíti az állam világi jellegét. Valójában az Isten elfeledése és nem pedig a dicsőítése szüli az erőszakot. Ezért is sürgettem, hogy a keresztények és a muzulmánok együtt kötelezzék el magukat a szolidaritásért, a békéért, az igazságosságért, leszögezve azt, hogy az államnak biztosítania kell a polgárok és a hívő közösségek számára a valódi vallásszabadságot. Ma reggel – fűzte hozzá a pápa – mielőtt a betegekhez mentem köszönteni őket, találkoztam keresztények és muzulmánok egy csoportjával, akik a Vallásközi Párbeszéd Tanácsának a szervezésében, Tauran bíboros vezetésével egy tanácskozáson vesznek részt és kifejezésre juttattam az óhajomat, hogy folytassák továbbra is a katolikusok, a keresztények és a muzulmánok közötti párbeszédet.”

„A második napon – folytatta a pápa – meglátogattam az országban működő különféle vallásfelekezetek jelképértékű helyszíneit. A nap közepe az eucharisztia megünneplése volt a székesegyházban, együtt a különféle rítusú katolikus hívekkel és pásztoraikkal, az ökumenikus pátriárkával, az örmény apostoli vikárius pátriárkával, a szír-ortodox metropolitával és a protestáns elöljárókkal. Együtt fohászkodtunk a Szentlélekhez, aki egységet teremt a hitben, a szeretetben és a benső összetartásban.” „Isten népe, hagyományai gazdagságával továbbra is engedje, hogy a Szentlélek vezesse a nyitottság, a tanulékonyság és az engedelmesség lelkületével. Az ökumenikus párbeszédünk útján, de a mi egységünk, a katolikus egyházunk egysége útján is a Szentlélek az, aki mindent végez. A mi feladatunk csupán az, hogy hagyjuk cselekedni, fogadjuk be Őt és kövessük a sugallatait” – tette hozzá Ferenc pápa.

„A harmadik és egyben utolsó nap, Szent András ünnepe ideális alkalmat kínált a testvéri kapcsolatok megszilárdítására a Péter-utód, Róma püspöke és Simon Péter testvére, az ottani egyházat alapító András apostol utódja, a konstantinápolyi pátriárka között. Megújítottam I. Bartolomeosz őszentségével a kölcsönös elkötelezettséget, hogy tovább folytassuk az utat a katolikusok és ortodoxok közötti teljes egység helyreállítása felé. Aláírtunk együtt egy közös nyilatkozatot, ezen út utólagos állomásaként. Különösen jelentős, hogy erre az eseményre Szent András ünnepének szent liturgiája végén került sor, amelyen örömmel vettem részt és aminek lezárásaként kettős áldást adott a konstantinápolyi pátriárka és Róma püspöke. Az imádság ugyanis minden termékeny ökumenikus párbeszéd alapja, a Szentlélek vezetésével, ahogy nekünk megmondta az, aki az egységet megteremti.”

„Utolsó, szép és egyúttal fájdalmas mozzanat volt a szalézi atyák által befogadott menekültek egy csoportjával találkozni. Számomra fontos volt találkozni a Közel–Kelet háborús zónájának a menekültjeivel, hogy kifejezzem nekik az együttérzésemet és az egyházét is, és hogy nyomatékot adjak a befogadás értékének, melyben Törökország nagyon is elkötelezett. Köszönetet mondok még egyszer Törökországnak a számos menekült befogadásáért és szívből hálát adok az isztambuli szaléziaknak. Azok a szalézi szerzetesek, akik a menekültekkel dolgoznak, nagyon derék emberek! Találkoztam még szerzetesekkel, egy német jezsuita atyával és másokkal, akik a menekülteket segítik. Szép dolog ez, ez a rejtekben végzett munka! Megköszönöm mindazok munkáját, akik a menekültekkel foglalkoznak. Imádkozzunk értük – kérte a pápa –, hogy szűnjenek meg e fájdalmas csapást kiváltó okok!”

„A mindenható és irgalmas Isten védelmezze továbbra is a török népet, vezetőit és vallási képviselőit. Építsék együtt az eljövendő békét, hogy Törökország a különféle kultúrák és vallások békés együttélésének a helye lehessen! Kérjük Szűz Mária közbenjárását, hogy a Szentlélek tegye termékennyé ezt az apostoli utat és segítse az egyházban a missziós lelkületet az evangélium bátor hirdetésében, hogy Jézus Krisztus az igazság, a béke és a szeretet, egyedül ő az Úr!” – fejezte be Ferenc pápa szerda délelőtt a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás katekézisét.
A szerdai általános kihallgatást megelőzően a VI. Pál aulában Ferenc pápa röviden üdvözölte a Keresztény és muzulmán vezetők III. csúcstalálkozójának harminc résztvevőjét. Köszönetet mondott azért, hogy eljöttek a tanácskozásra. „Ez a látogatás megerősíti a testvériségünket” – hangsúlyozta. Köszönetét fejezte ki munkájukért, amelyet egymás jobb megértéséért és elsősorban a békéért végeznek. „Ez a béke útja: a párbeszéd. Nagy köszönet érte!” – fejezte ki háláját a Szentatya.
A Szent Péter téren megtartott általános kihallgatás során a pápa katekézisében is utalt a zarándokoknak erről a rövid találkozásról a muzulmán vezetőkkel. Elmondta: „Ők is kifejezték vágyukat arra, hogy tovább haladjunk ebben a katolikusok, keresztények és muzulmánok közötti testvéri párbeszédben.”


2014. december 2., kedd

Advent 3. napja



Advent 3. napja


A tegnapi gondolatokat folytatva, adventi szókincsünk felfrissítéséhez ma Jézustól tanulunk új szavakat. Miután a tanítványok visszatérnek útjukról, örömmel beszélnek arról, milyen eredménnyel járt az, hogy Mesterük nevében tanítottak és gyógyítottak. Örömteli és lelkes beszámolójukat hallván Jézus felujjong és imádkozik. Az ő számára ugyan nem volt újdonság magasztalni az Atyát, dicsőíteni őt, hálát adni neki, de a tanítványokra, akik hallották imáját, az újdonság erejével hatottak szavai. Talán még sosem hallottak senkit így beszélni Istenhez. Talán még senki szájából nem hallottak ilyen őszinte örömből fakadó imát. Talán soha nem gondoltak korábban arra, hogy ők is ilyen lelkesedéssel forduljanak Istenhez. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézusnak az Atyával való egységéből fakadó imája nagy hatással volt rájuk.
A mindenható Istent áldani, magasztalni, dicsérni és dicsőíteni, továbbá neki hálát adni – ezt tanítja ma nekünk Jézus. Ezekkel az új szavakkal érdemes felfrissítenünk adventi szókincsünket, imaéletünket. Kérjük a Szentlélekben felujjongó Jézust: Urunk, küldd el nekünk Lelkedet, hogy ő szóljon általunk, belőlünk, amikor a mennyei Atyához imádkozunk! A Szentlélek tanítson meg bennünket a bizalomteljes, a szeretetből fakadó, az Isten dicsőségét elismerő és az isteni akaratot mindenkor elfogadni kész imára!
Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.


Zsolozsma III.



Izajás próféta könyvéből 
2, 6-22; 4, 2-6


Ítéletet tart az Isten Uram, elvetetted népedet, Jákob házát. Mert tele vannak jósokkal és jövendőmondókkal, mint a filiszteusok földje, idegenek fiaival kötnek szövetséget. Országa tele van ezüsttel-arannyal, és kincseinek se szeri, se száma. Országa tele van lovakkal, harci szekereit nem lehet megszámlálni. És tele van országa bálványokkal… Meghajolnak kezük műve előtt, olyasmi előtt, amit ujjaik alkottak. Az ember megalázkodik majd, s meghajlik a férfi: Ne bocsáss meg nekik! Menekülj a kősziklák közé, és rejtőzz a porba a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrendítse a földet. Akkor az ember lesüti kevély szemét, és az emberek gőgjét megaláztatás éri. Egyedül az Úr lesz magasztos azon a napon. Igen, a Seregek Urának napja megaláz majd minden gőgöt és kevélységet, és minden nagyravágyást. Megalázza Libanonnak minden cédrusát, Básán minden tölgyét, mind a magas hegyeket, és mind a kiemelkedő dombokat, mind a büszke tornyokat és mind az erős várfalat, Tarzisz minden hajóját és az összes értékes holmit… Meggörnyed az emberi nagyság, és az emberek gőgjét megaláztatás éri. Egyedül az Úr lesz magasztos azon a napon, és a bálványok mind elenyésznek. A kősziklák barlangjaiba menekülnek az emberek, és a föld hasadékaiba a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrendítse a földet. Azon a napon az ember odaveti majd a vakondoknak és a denevéreknek ezüst és arany bálványait, amelyeket azért csinált, hogy imádja őket, és a kősziklák hasadékaiba menekül, s a sziklák üregeibe, a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrendítse a földet. Ne bízzatok hát emberben, akinek mindene a lehelet az orrában. Ugyan mi nagyot tarthattok felőle? Azon a napon az Úr sarjadéka ékes lesz és dicsőséges. És a föld gyümölcse díszére és dicsőségére lesz azoknak, akik Izraelből megmaradnak. Aki Sionból megmenekül, és Jeruzsálemből életben marad, azt mind szentnek hívják majd, és följegyzik Jeruzsálemben az élők közé. Amikor majd az Úr lemossa Sion leányáról a szennyet, és megtisztítja Jeruzsálemet a vér bűnétől az ítélet lelkével és a tűz lelkével: akkor eljön az Úr, és megpihen Sion hegyének egész vidéke fölött, és azok fölött, akik oda gyülekeztek. Olyan lesz számukra, mint a felhő nappal, és mint a füst s a lobogó tűz éjjel. Mert mindenekelőtt az Úr dicsősége lesz nekik a tető és a sátor a nappali forróság ellen, az szolgál védelmül és rejtekhelyül a vihar és az eső ellen. 


„Az alázatos szív felismeri az Istent, térden állva műveljük a teológiát”



„Az alázatos szív felismeri az Istent, térden állva műveljük a teológiát” – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


„Aki Isten titkait kutatja, boruljon térdre, mert Isten szívesebben tárul fel az egyszerű szívnek” –állapította meg Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában tartott kedd reggeli homíliájában.

„A szegény ember szeme alkalmasabb arra, hogy meglássa Krisztust és rajta keresztül megpillantsa Istennek az arcát. Másoknak ellenben, akik arra tartanak igényt, hogy ezt a titkot saját tudásuk révén kutassák, előbb térdre kell borulniuk az alázat magatartásával, különben „nem értenek meg semmit”. Ferenc pápa homíliájában kiemelte „az Evangélium titkának az igazságát és paradox mivoltát: Jézus Atyjának az Országa a lélekben szegényeké”.

A pápa a napi evangéliumhoz fűzte gondolatait, melyben Jézus hálát ad Atyjának, hogy „a titkokat elrejtette a bölcsek és okosak előtt és a kisdedeknek jelentette ki” (Lk 10, 21). Jézus megismerteti velünk az Atyát, megismerteti velünk az ő benső életét. Kinek nyilatkoztatja ki ő az Atyját? Kinek adja ezt a kegyelmet? Csak azoknak – válaszolta a pápa – akiknek a szíve olyan, mint a kicsiké, akik képesek befogadni ezt a kinyilatkoztatást, az alázatos szívűek, a szelídek, akik szükségét érzik, hogy imádkozzanak, hogy megnyíljanak az Isten előtt, azok, akik szegénynek érzik magukat, akik az első boldogmondással – boldogok a lelki szegények – haladnak előre az életükben.

A szegénység tehát egy kiváltságos képesség, hogy kinyissuk az ajtót Isten titka előtt. Ez a képesség azonban néha hiányozhat azokból, akik e titok tanulmányozására szentelték az életüket”.

„Sokan ismerhetik a tudományt, a teológiát is, sokan – mondta a pápa – de ha nem térden állva művelik azt, vagyis alázattal, mint a kicsik, akkor nem értenek semmit. Sok mindenről beszélnek nekünk, de semmit sem értenek. Csak az a szegénység képes befogadni a Kinyilatkoztatást, amit az Atya ad nekünk, Jézuson keresztül. Jézus pedig nem úgy jön, mint egy kapitány, mint egy ezredes, mint egy hatalmas kormányzó. Nem, nem! Úgy jön el, mint egy rügy. Ahogy a szentleckében olvastuk: „Azon a napon rügy sarjad majd Jessze gyökerén”. Ő a rügy, az alázatos, a szelíd, aki az alázatosokhoz jött, a szelídekhez, hogy üdvösséget hozzon a betegeknek, a szegényeknek és az elnyomottaknak. Isten titkának nagysága csak Jézus titkában ismerhető fel – mondta a pápa – és Jézus titka pedig éppen a megalázkodás, a megsemmisülés titka, ami üdvösséget hoz a szegényeknek, azoknak, akiket megannyi betegség, bűn és nehéz helyzet sújt. Ezen összefüggés nélkül nem lehet Jézust megérteni.

Kérjük az Urat ebben a mostani adventi időben, hogy mindjobban közeledjünk a titkához és készítsünk olyan utat neki, melyet ő akar: az alázat útját, a szelídség útját, a szegénység útját és annak az útját, hogy magunkat bűnösnek érezzük. Így jön el hozzánk, hogy megváltson és megszabadítson bennünket. Az Úr adja meg nekünk ezt a kegyelmet! – zárta Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában tartott kedd reggeli homíliáját. 



A Megszentelt Élet Éve 3.



A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA

Pietro di Bernardone Assisi városban élt.Az ő korában már nem földbirtokban vagy a jószágok száma szerint mérték a gazdagságot, a posztókereskedésben ő is az új eszközt, a pénzt tartotta értékmérőnek. Franciaországban árubeszerző körúton járt, amikor felesége megszülte kisfiát. A kor szokása szerint korán megkereszteltette, hogy minél előbb Isten fogadott gyermeke lehessen. Miután Pietro di Bernardone hazatért, felesége örömmel mutatta be a kis Giovannit az édesapának, akik örült, a gyermeknek, de a nevét a szép és gazdag Franciaország iránti tiszteletből Francesco-ra (kis-franciára) változtatta. Nagy reményeket fűzött fia jövőjéhez. Olvastam egy legendát, ami az édesanyahívő lelkületére jelentős fényt vet. E szerint a legenda szerint az édesanya rendkívüli szülési fájdalmakat tapasztalt, és csak akkor tudta megszülni magzatát, amikor egy jámbor látogatója arra biztatta, menjen ki az istállóba szülni. A Szűzanya is ott szülte meg a Megváltót egy betlehemi barlangistállóban. Ez a kisfiú is Isten kedves ajándéka lesz. Az édesanya elfogadta a jó tanácsot és könnyen megszülte gyermekét. Az édesapa örült annak, hogy a fia felcseperedve az assisi fiatalság vezére lett. Szeretett énekelni, szerenádozni, élni, hírnévre vágyott. Először fegyvereket és paripát vásárolt és Assisi csapatával megtámadta az egyik szomszéd várat. A harc nem végződött dicsőséggel. Megsebesült és fogságba is került. Felépülve egy nagyobb város csapatába kívánt bekerülni. Útközben aludni tért. Álmodott a várható dicsőségről. Hatalmas lovagterembe képzelte magát álmában. Amint a ragyogó lovagi felszereléseket mustrálgatta, hirtelen hangosan nevén szólította egy hang: „Francesco! Ki adhat neked többet: az Úr vagy a szolga? Fancesco megértve a hallomást, felébredve összecsomagolt, lóra szállt, és elindult vissza, Assisibe. Lovát és fegyverzetét odaadta egy szegény papnak, hogy azok árán tataroztassa templomát. A pap, ismerve Pietro di Bernardone-t, elvitte hozzá Francesco adományait. Az apa dühbe gurult, amit még tetézte fia másik bűne: fizetés nélkül adott egy öltönyre való ruhaanyagot egy koldusnak. A dühös apa feljelentette pazarló fiát a püspöknél. A perlekedés odáig fajult, hogy az apa kitagadta a fiát, a fiú pedig ezzel nyugtázta apja tettét: ruháit levetve visszaadta neki ezekkel a szavakkal: Eddig téged szólítottalak apámnak, mostantól kezdve csak ezt mondom: „Mi Atyánk, aki a menyekben vagy” Fogott egy zsákot, felfordította, fejének és két kezének lyukat vágott rajta, majd összefogta a derekán egy durva kötéllel. A világért ki nem mondta volna: Ezzel odaköteleztem magamat Istenhez. Egész biztosan így értette, és a később megalapított rendjeiben élő testvéreinél a korda (kötél) mindenkinél ezt kell, hogy jelentse. Önkéntes vállalkozás, és ettől kezdve akaratom egész valómat Krisztushoz fűzi: „a Kisebb Testvérek élete és rendszabálya ez: Tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.”


2014. december 1., hétfő

Hívom a családokat 2014 decemberében



Hívom a családokat 2014 decemberében – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Képzeld, a kisebbik fiam otthagyta a családját – mondta barátnőjének egy nagymama –, és elköltözött egy ismerőséhez. A kezdetben jól indult házasságuk már néhány éve ingadozni kezdett, nem jöttek jól ki egymással, sokat veszekedtek, a családi légkör is megromlott. Pedig eleinte olyan szép család volt, a gyerekek is olyan aranyosak voltak. Most meg szétesett a család, azt hiszem, el is fognak válni. Attól félek, az unokáim ezt látva, nem is vágynak majd házasságra, családra.
A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságkötések száma csökken, a megkötött házasságok közül pedig egyre több végződik néhány éven belül válással. Az egyéb, a házasságnál eleve bomlékonyabb párkapcsolatok esetében a termékenység is alacsonyabb, az így létrejött család még könnyebben esik szét. Ferenc pápa így ír erről: „A család – mint minden közösség és társadalmi kapcsolat – mély kulturális válságon megy keresztül. A család esetében a kapcsolatok törékenysége különösen súlyos következményekkel jár, mert a társadalom alapvető sejtjéről van szó; a család az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést, a másokhoz tartozást, és ahol a szülők átadják a hitet gyermekeiknek.” (EG 66).
Minden szétesett család kiüt egy téglát a társadalom építményéből, minél több tégla esik ki, annál közelebb kerülünk az épület összeomlásához.
Milyen jeleit látjátok környezetetekben a társadalom szétesésének? Mit tehetünk ez ellen; hol kezdjük a gyógyítást: az egyes embereknél, a családoknál, vagy a társadalomnál?
Vannak, akik úgy okoskodnak, hogy mivel a házasság a szerelemre épül, csak addig tartható fenn, ameddig a szerelem tart. Szerintük ha elszállt a szerelem, akkor jobb felbontani, mint örökös feszültségben élni; ez sem a házastársnak, sem a gyerekeknek nem tesz jót. Nem hagyható azonban figyelmen kívül hogy a házasságnak nem csak érzelmi síkja van, hanem van objektív oldala is. Az érzelmeket tekintve egy megromlott házasságban élni valóban nem jó, de milyen következményei vannak a házasság felbontásának, a család szétesésének másokra? Hogyan hat objektíve ez a gyerekekre, a rokonságra, a nagyszülőkre? A polgári törvények rögzítik a házasfelek jogait és kötelességeit, meghatározzák ezek alakulását egy válás esetén. Tudni lehet, hogy milyen anyagi juttatások illetik meg a volt házastársat, hogyan osztják fel az eddig közös javakat, de arra senki sem gondol, hogy a sebeket be kellene gyógyítani. Pedig a házas feleknek nem csak jogai és kötelességei vannak, hanem felelősségei is: felelősek egymásért, gyermekeikért, közösen megszerzett javaikért, sőt, magáért a hazásságukért is. Minthogy minden házasság a társadalom fejlődését is szolgálni hivatott, minden felbomlott család bomlasztja a társadalmat is, tehát felmerül a társadalommal szembeni felelősség kérdése is.
„Egyetlen egy ember sem „birtoka” a másiknak, mint ahogyan a dolgok birtokai. A gyermekek sem „tulajdonai” a szülőknek, a házastársak sem „birtokai” egymásnak. Ám sokkal mélyebben „egymáséi” mint pl. egy fadarab, vagy egy telek, vagy bármi, amit tulajdonnak neveznek. A gyermekek a szülőkhöz „tartoznak”, de mégis Isten szabad teremtményei, mindegyiküknek saját hivatása van, saját újdonságával és páratlanságával Isten előtt. Nem birtokként tartoznak egymáshoz, hanem felelősségben. Éppen azáltal tartoznak egymáshoz, hogy elfogadják a másik szabadságát és szeretetben, kölcsönös megismerésben hordozzák egymást – azáltal, hogy ebben az egymással való létben örökre szabadok és ugyanakkor egyek,” írja XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus c. könyvében (8. fejezet, 2. pont, 236. old.)
Miért fontos minden családtag személyi méltóságának tiszteletben tartása? Hogyan kerülhető el a házastárs, a gyermek tárgyként, dologként való kezelése?
A férfi és a nő életre szóló szövetséget köt, amikor összeházasodnak. Különböznek egymástól, de a Teremtő akaratából kiegészítik egymást, és a kiegészülés révén teljesedik ki életük. Kölcsönösen egymást keresik, és egymásra találásuk a boldogság ígéretét hordozza. „Az egymás kiegészítése a házasság és a család alapja, a családban tanulhatjuk meg egymás ajándék voltát értékelni, és ott sajátíthatjuk el az együttélés művészetét. Legtöbbünk a családban kezd ráeszmélni az értékekre és eszményekre, itt bontakoztatja ki az erényeit és a szeretetét. Ugyanakkor tudjuk, hogy a családban sokszor adódnak feszültségek az egoizmus és az önzetlenség, az észérvek és a szenvedélyek, a vágyak azonnali kielégítése iránti igény és az objektív lehetőségek között. Fontos hogy ezek a feszültségek a családon belül oldódjanak meg. A férfi és a nő ebben az összefüggésben is kiegészítik egymást, különbözőségük akkor nem zavarja meg együttműködésüket, ha a szerepük és a kapcsolatuk nem sablonos modellre épül. Az egymás kiegészítésének számos területe van, mert minden férfi és minden nő személyesen járul hozzá házassága kibontakoztatásához és a gyermekek neveléséhez. Saját személyes vagyonát, a saját személyes karizmáját adja, és ezzel gazdagítja házasságukat. Ez pedig nem csak jó, ez szép is.” (Ferenc pápa beszéde a Hittani Kongregáció nemzetközi szimpóziumán Vatikánvárosban, 2014. nov.14.)
„Mi tehát a házasság? Valódi hivatás, épp úgy, mint a papi vagy szerzetesi hivatás. Két keresztény akkor határozza el, hogy összeházasodnak, amikor szeretetkapcsolatuk alakulása során felismerik az Úr hívását, hogy két emberből, egy férfiből és egy nőből egy testet, egy, közös életet hozzanak létre. Ez az ajándék, ennek a hívásnak a félreismerhetetlen felismerése a biztos kiindulópont: nincs mitől félnünk, együtt mindent megoldunk.” (Ferenc pápa beszéde a fiatalokhoz Assisiben, 2013. okt. 4.)
Hogyan látjátok, mennyiben segítették családotokban, rokoni, baráti körben a női, ill. férfi alkat sajátosságai a családi élet kiteljesedését?
A családból kilépett férjet és apát te nem pótolhatod, – mondta a barátnője a nagymamának. –Mondd csak, most már kevésbé szereted a fiadat, a menyedet és az unokáidat? Nagyon szeretem őket – válaszolta a nagymama –, nem tudom megmondani, hogy jobban vagy kevésbé, de most látom, hogy mindnyájan szenvednek. Szenved a fiam, mert tudja, noha magának sem vallja be, hogy kudarcot vallott, nem tudott jó férj, jó apa lenni. Szenved a menyem, mert nyomasztja a megromlott házassága. Szenvednek a gyerekek, mert esélyük sincs a nyugodt, békés családi fészekre, ahol mindenki mindenkiért él. Egyébként én is szenvedek, mert mindnyájukkal együtt érzek. Igyekszem az én szeretetemmel pótolni azt, amit most elveszítettek. Nálunk megérezhetik, milyen a meleg, szeretetteljes családi légkör. És most még többet fogok imádkozni értük.

Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



Zsolozsma II.



Izajás próféta könyvéből 
1, 21-27; 2, 1-5
Sion ítélete és megváltása. 


Hozzá özönlenek mind a nemzetek. Hogyan is lett cédává a hűséges város? Sion egykor csupa igazság volt, igazságosság lakott benne, de most gyilkosok lakják. Ezüstöd salakká változott, borod olyan lett, mint a víz. Fejedelmeid lázadókká lettek, tolvajok társaivá. Mindnyájan csak a hasznot lesik, és megvesztegető ajándékra vadásznak. Nem szolgáltatnak igazságot az árvának, s az özvegyek ügyével mit sem törődnek. Ezért mondja az Úr, a Seregek Ura, Izrael Erőse: „Igen, elégtételt szerzek ellenségeimtől, és bosszút állok ellenfeleimen. Lám, ellened fordítom kezemet, hogy kiolvasszam belőled a salakot, és kiküszöböljem az ólmot. És ismét olyan bírákat adok, mint hajdanában, olyan tanácsadókat, mint a letűnt időkben. Akkor majd újra az Igazság városának hívnak, hűséges városnak. Sionnak megváltást hoz a jog, megtértjeinek meg az igazságosság.” Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről: Ez történik majd a végső időkben: Szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek fölött. Magasabb lesz a halmoknál, és hozzá özönlenek mind a nemzetek. Oda zarándokol sok nép, és így beszél: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére és Jákob Istenének házába, hadd tanítson minket útjaira, hogy járni tudjunk ösvényein, mert Sionról jön a tanítás, és Jeruzsálemből az Úr igéje.” Ő tesz igazságot a nemzetek között, és mond ítéletet a sok népnek. És ők ekét kovácsolnak kardjaikból, lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem készül többe senki háborúra. Jákob háza, rajta, járjunk az Úr világosságában!