2014. május 10., szombat

Húsvét harmadik hete szombat



Húsvét harmadik hete szombat

„Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele”

Jézus a kafarnaumi zsinagógában ült és tanított, amikor az előző napon megvendégelt tízezer kis hányada hangos ujjongással betódult a terembe. „Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: Mester, mikor jöttél ide? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom nektek: Kerestetek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely majd megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével!”(Jn 6,25-27) Hosszú, meggyőző éveléssel se tudta megértetni az újonnan jöttekkel, hogy testét és vérét akarja ajándékként adni eledelül mindenkinek, aki hisz benne, hogy a lélek táplálékaként az örök életre adjon erőt.
A végeredmény: lassan elpárologtak a csalódottak. Jézus ennek sem örült, de kimondottan fájt a szíve, amikor a tanítványai közül is így nyilatkoztak: „Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt? Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért ezt mondta nekik: Megbotránkoztat ez titeket? Hát, ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, am i éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki!”(60-65) Milyen sokszor tapasztalja a most működő hitoktató, hogy az elsőáldozásra felkészített tanítványai közül bizony nem mindenki jár hittanra a következő évben. Még lehangolóbb a bérmálás utáni lemorzsolódás szentmiséről, hitoktatásról. Nem a végzettek hálátlansága fáj, hanem a tudat, hogy nem volt igazán hitük tanítványaiknak, és ezért az Atya nem adott nekik kegyelmet a továbbiakra, amik az életben állandóan igényelték volna a nagyobb kegyelmeket a vallásos életre: Házasságkötés a templomban, hitvesi hűség, gyermekvállalás, katolikus nevelés biztosítása, harc az üdvösségért. Bizony, a lelkipásztoroknak Jézushoz hasonlóan fáj a szívük, mert mit sem érnek a részleges eredmények, ha valaki nem jut el az üdvösségre. „Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül”(66-71) Papok és hívek is mélyen szomorkodnak, amikor még az egy is elvész. Uram, irgalmazz.


Húsvét harmadik hete szombat



Húsvét harmadik hete szombat

„Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele”

Jézus a kafarnaumi zsinagógában ült és tanított, amikor az előző napon megvendégelt tízezer kis hányada hangos ujjongással betódult a terembe. „Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: Mester, mikor jöttél ide? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom nektek: Kerestetek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely majd megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével!”(Jn 6,25-27) Hosszú, meggyőző éveléssel se tudta megértetni az újonnan jöttekkel, hogy testét és vérét akarja ajándékként adni eledelül mindenkinek, aki hisz benne, hogy a lélek táplálékaként az örök életre adjon erőt.
A végeredmény: lassan elpárologtak a csalódottak. Jézus ennek sem örült, de kimondottan fájt a szíve, amikor a tanítványai közül is így nyilatkoztak: „Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt? Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért ezt mondta nekik: Megbotránkoztat ez titeket? Hát, ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, am i éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki!”(60-65) Milyen sokszor tapasztalja a most működő hitoktató, hogy az elsőáldozásra felkészített tanítványai közül bizony nem mindenki jár hittanra a következő évben. Még lehangolóbb a bérmálás utáni lemorzsolódás szentmiséről, hitoktatásról. Nem a végzettek hálátlansága fáj, hanem a tudat, hogy nem volt igazán hitük tanítványaiknak, és ezért az Atya nem adott nekik kegyelmet a továbbiakra, amik az életben állandóan igényelték volna a nagyobb kegyelmeket a vallásos életre: Házasságkötés a templomban, hitvesi hűség, gyermekvállalás, katolikus nevelés biztosítása, harc az üdvösségért. Bizony, a lelkipásztoroknak Jézushoz hasonlóan fáj a szívük, mert mit sem érnek a részleges eredmények, ha valaki nem jut el az üdvösségre. „Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül”(66-71) Papok és hívek is mélyen szomorkodnak, amikor még az egy is elvész. Uram, irgalmazz.


2014.05.10. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.10. szombat

Saul „néhány napig ott maradt Damszkuszban (a megtérése és megkeresztelkedése után) a tanítványokkal, és máris tanította a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Akik hallgatták, mind csodálkoztak, mondván:Hát nem ez tört vesztükre Jeruzsálemben azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött, hogy bilincsbe verve a főpapok elé hurcolja őket? Saul azonban mind határozottabban lépett fel, s mert azt bizonyította, hogy Jézus a Messiás, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat.Amikor már jó idő eltelt, a zsidók megállapodtak, hogy megölik.Saulnak tudomására jutott szándékuk, Éjjel-nappal szemmel tartották még a kapukat is, csakhogy eltehessék láb alól. A tanítványok azonban kiszöktették éjszaka, kötélen leengedték a falon át egy kosárban”(ApCsel 9,19b-25)

Ez az esemény egy–két évtized híján kétezer évvel ezelőtt játszódott. A mai emberek a világ minden eseményéről bárhol, perceken belül értesülhetnek. Damaszkusz Jeruzsálemtől északra fekszik mintegy 300 km-re. A legnagyobb zsidó ünnepeket úgy hirdették meg Jézus idejében, hogy az ünnepnap előtt Jeruzsálem kimagasló hegycsúcsán óriási máglyát gyújtottak. Ennek a fénynek fellobbanására már előző napokban is figyeltek, s amikor észlelték a tűzjelet, meggyújtották a maguk jelző fáklyáját, és a fények egyre távolabbi csúcsokon is adták a jelzést. A keresztényüldöző Saul hogyan jelezte indulását, közbeeső pihenőhelyeit, nem tudom, de hogy várták, az bizonyos. A nagy Jézus-élmény miatt nem volt ünnepélyes bevonulás. Bérelt lakásán vakon imádkozott és böjtölt. Ananiást Jézus informálta, ez is biztos a Szentírásból. Amikor pedig már felépült vakságából, azonnal saját lábán bement a zsinagógába, és a fentebbi sorok szerint saját maga jelentette be, hogy ő már Jézus közösségéhez tartozik. Amikor aztán egyre többen hallgatták végig, hogy a déli verőfényt messze túlragyogó, a szó legszorosabb értelmében szemet vakító, az Ószövetség Írásaiból jól ismert szent fényt látta meg, a templomban a függöny mögött ragyogó „Kebód Jahveh”-t, amelynek rejtő függönye Jézus halálakor kettéhasadt, hittek neki.Ettől a fénytől vak lett,de előtte még meglátta az Istenember gyönyörű arcát, megtapasztalta erejét, amely őt, a lovon ülő hetyke kis embert érintés nélküli isteni erejével hogy emeli ki a nyeregből és vágja úgy földhöz, hogy attól kezdve többet nem tagadja, hogy Jézus föltámadt, mert annyira él, annyira erős, amilyen csak az Isten föltámadt és megdicsőült Fia lehet.És ezt az élő élményt olyan kegyelem kísérte, hogy a még hitetlen damaszkuszi zsidók egy része is hívő lett, vagy a maradékból kirobbant a főtanács krisztusgyűlölete.Ezért akarták ott, Damaszkuszban elpusztítani, de neki most kellett kezdenie az igehirdetést, az akkor élők és a későbbi igazak örök örömére. Megmentették az új testvérei.„Amikor Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében. Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába kísérték, majd onnét Tarzusba küldték“(ApCsel 9,26-30) Ott nem volt szem előtt. Pihent. Várt. „Két oszlopa igazságnak, két csillaga e világnak, imádjátok Istent értünk Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! Ti a szent hit ültetői, pogány Róma új szülői, Imádjátok. Jézus drága szent nevéért ontottatok Rómában vért. Imádjátok” (Ho 211,1-3)


2014.05.09. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.08. péntek

A kezdetek lendületével.

A világ képe nagyon torz: az igazságra és szeretetre teremtett ember hazug eszméket vall, és iszonyú kegyetlenséggel igyekszik a maga vad ösztöneit kielégíteni, vagy a korszellem biztatására kihasználni minden lehetőséget saját előnyeinek biztosítására, vagyis az Szeretet parancsát, mások boldogítását megcsúfolva a gyűlöletet szolgálja. Ez a szellemiség juttatta ide a világot, hogy pénzembereket nem érdekli a szegények ügye, az állam élére megválasztott csapat a nagy közösség jólétét biztosítani nem akarja, magának és segítőtársainak arcrebbenés nélkül osztja ki a közösség egészének a jólétére befizetett adót. Mit tegyünk? Úgy tűnik, az embereknek nincs ránk szüksége, haszontalannak tűnik mindaz, amit teszünk. A kérdés nekünk, papoknak szól. A vallás ellenségei azt felelik: Ne tegyetek semmit a világ dolgaival kapcsolatosan. Mi vagyunk a világ esze és urai, mi tudjuk, mit kell tenni, ti maradjatok a templomon belül. Ez a válasz azért hangzik el, hogy saját tetteiket ellenőrzés nélkül gyakorolhassák, lerombolhassák az emberek életében az Isten országát, az igazság és a szeretet lelkületét, helyette hadd uralkodjék a hazugság és a gyűlölet, kapjon polgárjogot a sátán országa. Az Isten országáról van szó, a Teremtő és a mindent helyrehozó Megváltó is megköveteli, hogy az Isten országát tanítanunk és védenünk kell, a sátán országa ellen mindent meg kell tennünk, ami lerontja győzelmeit. Igaza volt II. János Pál pápának:„Bátran szembe kell néznünk a mind sokrétűbbé és megterhelőbbé váló helyzettel, a globalizáció jelenségével, a népek és kultúrák állandóan új és változó mozaikjával” (Novo millennio ineunte 40) Harcolunk az igazság és a szeretet fegyverével. Megtettük-e mindent, ami ránk tartozik?


Zsolozsma 125.



A Jelenések könyvéből 11, 1-19

A két tanú

Én, János, látomásomban bothoz hasonló mérőnádat kaptam ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják. Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bűnbánatot. Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük ott hever majd a nagy áros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: Gyertek ide! S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének. Elmúlt a második jaj, de hamarosan itt lesz a harmadik. A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Erre üdvrivalgás hallatszott az égben:Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, és uralkodni fog örökkön-örökké! Ámen. Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónuson ült, arcra borult, és imádta az Istent: Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy, aki voltál, és aki eljössz, mert átvetted a főhatalmat, és uralkodol. Háborogtak a nemzetek, de eljött az ideje haragodnak és az ítéletnek a holtak fölött. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat és a szenteket, neved tisztelőit: a kicsinyeket és a nagyokat! A föld megrontói meg pusztuljanak! Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt. 


Zsolozsma 124.



Szent Efrém diakónus beszédeiből

Krisztus keresztje: az emberi nem üdvössége

Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált, mint ahogyan az utat szokták. Alávetette magát a halálnak, s önakaratából fogadta el azt, hogy a vonakodó halált megsemmisítse. Urunk ugyanis kiment a Kálváriára keresztet hordozva, mert így akarta a halál. Ő azonban megszólalt a kereszten, és a sírok mélyéről előhívta szavával a megholtakat, a halál minden vonakodása aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A halál megöli a természetes életet, s viszont őt megöli a természetfeletti élet. Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Magára vett testében jutott be az alvilágba, magához ragadta annak kincseit, és kincsestárát megsemmisítette. Elment tehát Évához, minden élő ember anyjához, ő az a szőlőskert, amelynek sövényét a halál Éva kezeivel nyitotta meg, hogy megízlelje annak gyümölcsét; így lett Éva, a minden élő anyja, egyben minden élő számára a halál kútfeje is. Tündöklött Mária, mint sokkal különb új szőlőtő a régi szőlőtő Évánál, és új élet lakozott benne: Krisztus, hogy a mindent elnyelő és elbizakodottan közelgő halál előtt halandó gyümölcsben rejtőzzék a halált-tipró Élet. Amikor tehát a halál elnyelte őt minden félelem nélkül, akkor szabadította meg a haláltól az életet, s vele együtt sokakat. Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét a mindenkit elnyelő halottak országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet honába mentette át. Miként az emberi nem egy fa révén süllyedt le a holtak birodalmába, ugyanúgy egy fa révén jutott át az élet honába is. Abba a fába régen fanyar vad oltóág lett beoltva, most nemes, édes oltóág oltódott be, hogy felismerjük őt, akinek semmiféle teremtmény sem szegülhet ellene. Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a lelkek rajta keresztül jussanak át a halál országából az élet birodalmába. Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted. Te valóban élsz; hiszen megölőid úgy bántak életeddel, mint a földművesek; tudniillik vetőmagként vetették életedet a barázdába, hogy onnan az kikeljen, és magával sokakat életre keltsen. Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként; buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen. 


2014. május 8., csütörtök

Zsolozsma 123.



Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Az Eukarisztia a feltámadás záloga

Ha az emberi test nem üdvözülne, akkor vérével az Úr nem váltott volna meg minket, az Eukarisztia kelyhe sem lenne az ő vérében való részesedés, sem a kenyér, amelyet megtörtünk, nem lenne az ő testében való részesedés. Vér ugyanis nem származik máshonnan, csak az erekből, a húsból és mindabból, ami az ember lényegéhez tartozik. Amikor Isten Igéje valóban emberré lett, vérével váltott meg minket, amint az Apostol is mondja: Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát (Ef 1, 7). Mivel titokzatos Testének tagjai vagyunk, és teremtményekkel táplálkozunk — a teremtett dolgokat pedig ő maga adja nekünk azáltal, hogy fölkelti napját, és esőt küld tetszése szerint —, a kehelynek a teremtett világból származó tartalmát saját vérének vallotta, amelyből a mi vérünket gyarapítja; a teremtett világból származó kenyeret nyíltan tulajdon testének mondta, amely a mi testünket növeli. Amikor tehát a vízzel kevert bor és a megsütött kenyér — amely növeli és fenntartja testünk életét — befogadja az Isten szavát, és Krisztus vérének és testének Eukarisztiájává lesz, hogyan lehetne azt állítani, hogy az a test, amelyet Krisztus teste és vére táplál, és amely az ő tagja, képtelen lenne Isten ajándékának, az örök életnek a befogadására? Ahogy a szent Apostol is mondja az efezusiakhoz írt levelében: Tagjai vagyunk Testének húsából és csontjából (Ef 5, 30), s ezt nem valami szellemi, láthatatlan emberről mondja — a szellemnek ugyanis nincs húsa és csontja (Lk 24, 39) —, hanem arról a szervezetről mondja, amely valóságos ember, amely húsból, idegekből és csontokból áll, amely a Krisztus vérét tartalmazó kehelyből táplálkozik, és attól a kenyértől növekszik, amely Krisztus teste. A szőlővessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsöt hoz. A gabonaszem, miután földbe esett és elhalt, sokszorosan életre kel Isten Lelke által, aki mindent fenntart. Ezek aztán megfelelő elkészítés révén az ember használatára szolgálnak, és befogadva Isten szavát Eukarisztiává válnak, amely Krisztus teste és vére. Ugyanígy a mi testünk is, amely az Eukarisztiából táplálkozott, miután földbe teszik, és ott elporlik, a maga idejében életre kel, mert Isten Igéje megajándékozza a feltámadással azért, hogy megdicsőítse ezzel Istent, az Atyát. Ő ezt a halandót halhatatlansággal veszi körül, és a romlandó testnek, ingyenes ajándékából, romolhatatlanságot ad, hiszen az Isten ereje a gyengeségben nyilvánul meg. 


Húsvét harmadik hete csütörtök



Húsvét harmadik hete csütörtök

„Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza”

Mivel Názáret és Kafarnaum nincsen nagyon messze egymástól, sokan ismerhették Jézust még építőmester korából. Ezért az ilyenek közül többen felkapták a fejüket Jézus ama kijelentésére: „Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá, és ezt mondták: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: A mennyből szálltam alá?” (Jn 6,41-42) Ez az oktalannak tűnő kifogás menthető azok számára, akik gyerekkora óta ismerték Jézust, és akiknek nem lehetett tudomása az angyali üdvözletről, Mária szűzi anyaságáról, Szent József Istentől kapott küldetéséről. Ezek az emberek nyilván nem voltak ott a Tíz város környéki eredet-kutatáson, amikor Jézus arról érdeklődött tanítványaitól, hogy kinek tartják őt az emberek? Jézus mosolygott a kapott válaszokon, majd megkérdezte a tanítványokat is „és ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolta: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. (Mt 16,16) Mivel Jézus megdicsérte, hogy a Mennyei Atya nyilatkoztatta ki ezt egyedül Péternek, a többi apostolnak nem, miért lett volna bűn, hogy a többiek ezt nem tudják? Bűn akkor jön létre, ha az igazságot megtudja valaki, és azután tudatosan nem fogadja el. Itt ez utóbbi esetről van szó. Előbb már olvastuk a zsinagógai kérdést: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (Jn 6,28-29) a hallgatói többsége már régebben is hallhatta beszédeit, láthatta csodáit, a legutóbbit előző napon a csodálatos kenyérszaporításkor. Érthető tehát, hogy Jézus így folytatja tanítását: „Ne zúgolódjatok egymás közt. Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. (Iz 54,13) Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való” (43-46) Ezekkel a szavakkal arra utal Jézus, hogy látta, sőt állandóan látja az Atyát. Igazmondását, sőt istenségét ezzel igazolja. Akiben hit gyullad, az az Atya kegyelmének műve. Ezt a kegyelmet erősíti meg Jézus minden eukarisztikus látogatásakor a szentáldozásban: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a menyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállott alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért”(47-51)


2014.05.08. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.08. csütörtök

„A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: Én vagyok a mennyből alászállott kenyér. Így érveltek: Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatta hát, hogy a mennyből szálltam alá? Jézus azonban így szólt: Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon”(Jn 6,41-44)

Jézus három esztendőn át foglalkozott és tanította azokat is, akik gyermek korától kezdve ismerték. A názáretieket nem érdekelte, amikor József és Mária négy vagy öt évre valamiért eltűntek Názáretből, majd visszatértek Názáretbe, miért történt mindez? Annyit tudhattak, hogy a rokonság egyszer csak megjelent, úgy hírlett, Betlehemből. József építőmester volt,nem találtak Betlehemben munkát, ezért ideköltöztek, vélhették. Senkinek nem jutott eszébe az, hogy a Római Birodalom császára az Izrael földjén létesített három provincia helytartójának Izrael (Jákob) ikertestvérének, Ézsaunak a leszármazottját, egy edomitát nevezett ki. Ez az edomita Heródes, kétezer éves sértést hordott a szívében. Jákob elvette ősapjától a messiási áldást. Mint teljhatalmú úr, megtorolja rajtuk az ősi sértést.Akárhogy is alakult ki ez a történelmi helyzet, Jézus nem jöhetett a mennyből,gondolta a tömeg.Az Úr ezt a nehéz kérdést másik oldalról próbálja megközelíteni: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön” (41-45) Mire gondolhatott itt konkrétan Jézus? Nyilván az Ószövetség hatalmas titok-világára akar utalni. Amikor Isten megalkotja a szervetlen vörös agyagból Ádám testét és hozzáteremti a szellemi lelket, megmutatja neki az óriási paradicsomkertet, benne a pompás gyümölcsöket, és a kenyérgabonákat: búzát, rozst, árpát. A frissen alkotott ezektől a szem, az orr majd a tapintás révén üzenetet kapott a gyomor: kóstolj meg így nyersen, majd dagasztott, kelesztett, sült kenyér formájában. Ez az első ennivaló, olyan nagy élmény lehetett, hogy évszázadok, évezredek során a főétkezést is „kenyerezésnek” nevezték. A nagyon messze legeltetők pedig csak kenyérmagot rágcsálhatták. József testvérei, akikre az ősi bibliafordítások így emlékeznek: „leültek kenyerezni”. (Ter 37,25) Jézus életében az apostolok közvetlenül szedték le a kalászokat a gabona száráról és úgy „kenyereztek”. (Mt 12,1-8) Isten a vándorló zsidóknak negyven évig harmat alakjában hullatja „égi kenyerét”, a mannát (Kiv.16,1-36) Jézus két ízben is már kész, sült kenyeret szaporít meg áldásával. Ezzel akarja bevezetni „az igazi mennyei kenyér” fogalmát: „Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: égi kenyeret adott nekik enni. Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. Erre így szóltak hozzá: Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből! Én vagyok az élet kenyere, felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne,örökké éljen,s feltámasszam az utolsó napon”(Jn 6,31-40)
„Üdvözlégy Oltáriszentség, Csodálatos szent istenség! Téged szívből mind imádunk,oltárodnak trónján áldunk. Üdvözlégy szent Szakramentum! Százezerszer, meg ezerszer én Jézusom!”


2014. május 7., szerda

Zsdolozsma 122.



Szent Ágoston püspök beszédeiből
 
(Sermo 34, 1-3. 5-6: CCL 41, 424-426)
 
Énekeljük az Úrnak a szeretet énekét
 
     Az Úrnak új dalt énekeljetek, dicséretét a szentek gyülekezetében (Zsolt 149, 1).
     Arra kaptunk figyelmeztetést, hogy új éneket énekeljünk az Úrnak. Csak az új ember ismeri az új éneket. Az ének a jókedv jele, és ha alaposabban megfontoljuk, a szeretet dolga. Aki tehát tudja az új életet szeretni, az tud új éneket is zengeni. Az új ének miatt kell figyelmeztetni minket arra, hogy milyen legyen ez az új élet. Egy országhoz tartozik ugyanis minden: új ember, új ének, új szövetség. Tehát az új ember új éneket is énekel, és az új szövetséghez is tartozik.
     Nincs ember, aki ne szeretne. Csak keresi, mit szeressen. Tehát nem arra kapunk figyelmeztetést, hogy ne szeressünk, hanem arra, hogy válogassuk meg, hogy mit szeressünk. De választhatunk-e, ha előbb minket ki nem választanak? Mert nem szerethetünk, ha előbb minket nem szeretnek. Halljátok János apostolt: Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket (1 Jn 4, 19). Kutasd, hogy miért szereti az ember az Istent, semmi más okot nem találsz rá, hacsak nem azt, hogy őt előbb szerette az Isten. Saját magát adta, hogy őt szeressük, és megadta az okát is, hogy miért szeressük. Hogy miért szeressük, halljátok Pál apostolt, nyíltan megmondja: Kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Róm 5, 5). Honnét? Talán belőlünk? Nem. Tehát honnét? A nekünk ajándékozott Szentlélekből (Róm 5, 5).
     Mivel ekkora bizalmunk van, szeressük Istent, mert ő előbb szeretett minket! Halljátok magának Jánosnak a világos beszédét: Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad (1 Jn 4, 16). Ugyanazt jelenti, mint azt mondani: A szeretet az Istenből van (1 Jn 4, 7).
     Ki merte volna közülünk így mondani, ahogy most elhangzott: Az Isten szeretet? Az mondotta, aki tudta, mit birtokol.
     Isten magát kínálja nekünk, így kiált hozzánk: Szeressetek, és a tietek leszek, hisz nem is szeretnétek engem, ha nem lennék a tietek.
     Testvéreim, fiaim, katolikus sarjak, szent és mennyei magvetés, Krisztusban újraszülöttek és felülről származók, hallgassatok reám, halljátok, mit mondok nektek: Az Úrnak új dalt énekeljetek (Zsolt 149, 1). Íme, mondod, énekelek. Énekelsz, igen énekelsz, hallom. De az ajkad ellen tanúságot ne tegyen az életed.
     Énekeljetek szóval, énekeljetek szívetekkel, énekeljetek szátokkal, énekeljetek erkölcseitekkel: Az Úrnak új dalt énekeljetek! Kérditek, mit énekeljetek arról, akit ti szerettek. Nincs kétségem abban, hogy énekelni akartok arról, akit szerettek. Dicsőségét keresitek, hogy arról énekeljetek? Hallottátok: Az Úrnak új dalt énekeljetek! Dicsőségét keresitek? Szentjei gyülekezetében dicsérjétek zengő szóval! Maga az éneklő lesz a dicsérete annak, akit megénekel.
     Dicséretet akartok mondani Istennek? Ti magatok legyetek ez a dicséret, amelyet mondtok. Az ő dicsérete vagytok, ha helyesen éltek.  


Zsolozsma 123.



Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

Újjászületésünk fürdője

Elmondjuk most, hogy hogyan szenteltük magunkat Istennek mi, akik Krisztusban újjászülettünk. Akik már meggyőződéssel elfogadták, és hitték, hogy igaz mindaz, amit mi tanítunk és mondunk, és megígérték, hogy így is akarnak élni, azok megtanulják azt is, hogy imádkozva és böjtölve kell az elkövetett bűneik bocsánatát Istentől kérniük; ekkor mi magunk is velük együtt imádkozunk és böjtölünk. Azután odavezetjük őket a keresztvízhez, és ott újjászületnek ugyanúgy, mint ahogy mi magunk is újjászülettünk. Ekkor végzik el ugyanis ezt a lemosást a mindenség Atyjának, és a mi Urunknak, Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nevében. Krisztus mondotta ugyanis: Ha újjá nem születtek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18, 3). De mindenki előtt világos: nem lehetséges az, hogy az egyszer már megszületettek megint visszatérjenek anyjuk méhébe. Már Izajás próféta megmondta, hogy kerüljék a bűnöket azok, akik vétkeztek, és utána bűnbánatot tartanak, így szólt ugyanis: Mosakodjatok meg, s tisztuljatok meg! Vessétek ki a gonoszságot lelketekből! Tanuljatok jót tenni: szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Aztán gyertek, s szálljatok velem perbe, mondja az Úr. Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket. Igen, az Úr szája mondta ezt! (Iz 1, 16-20) Ezt a tanítást az apostoloktól vettük. Első születésünket ugyanis mi nem ismertük, szüleink közreműködése folytán szükségszerűen születtünk meg. Majd rossz erkölcsi hatások között nevelt fel bennünket bűnös környezetünk. De nehogy a szükségszerűség és a tudatlanság gyermekei maradjunk, ezért leszünk a szabad választás és a tudás gyermekei a vízben, és ott megkapjuk az elkövetett bűneink bocsánatát is. Azon ember felett, aki újjá akar születni, és már megbánta bűneit, elhangzik a mindenség Atyjának, és a mi Urunknak, Istenünknek a neve. Csak az ő nevét mondjuk ki afelett, akit odavezetünk a fürdőhöz. Nincs ugyanis senki sem, aki a kimondhatatlan Isten nevét meg tudná mondani, ha pedig valaki mégis azt merné mondani, hogy van az Istennek ilyen neve, az az illető egy szerencsétlen esztelen volna. Ezt a fürdőt megvilágosításnak is nevezzük, mert értelmükben megvilágosodnak azok, akik mindezt megtanulják. De az ilyen megvilágosultat leöntik ezzel a keresztvízzel a Poncius Pilátus idejében keresztre feszített Jézus Krisztusnak a nevében is, meg a Szentléleknek a nevében is, aki prófétái által a Jézusra vonatkozó híradást már előre meghirdette. 


Húsvét harmadik hete szerda



Húsvét harmadik hete szerda

„Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen”

Azon a napon, vagyis Krisztusnak első vértanúja, István diakónus perének és megkövezésének napján vérszemet kaptak a zsinagógához ragaszkodó zsidók. Úgy vélték, ha a Mestert meg tudták ölni és utána egy ideig csend volt, ezt a módszert később is lehet hasznosítani. Persze, ők nem olvasták mert, abban az időben nem lévén írott evangélium, nem is olvashatták, Jézus erre vonatkozó tanítását: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek”. (Jn 15, 18-21) Megemlítette nekik, hogy az üldözések elől szétszóródnak, és így eljuttatják Jézus tanítását az egész világban. Ezek a jövendölések most kezdtek beteljesedni. „Az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában. Azok, akik szétszóródtak, eközben körüljárták és hirdették az Isten igéjét. Így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust”. (ApCsel 8, 1. 4-5) Fülöp diákonusról van itt szó, nem az apostolról. Az ő igehirdetése talán éppen azért volt hatásos, mert a vele együtt kiválasztott István hősi példája, tudása, emberszeretete és életét is feláldozó küldetéstudata vele munkálkodott.„Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett”. A prédikációkat hallgatók nyilván nemcsak Fülöp ékesszólása nyomán tértek meg tömegesen, hanem vele együttmunkálkodott a Szentlélek is. Mert hiszen a legjobb szónokokat sokan csak hallgatják, de megtérés csak ott várható, ahol készségesen fogadják Krisztus üzenetét. Ez pedig már természetfeletti ajándék, vagyis kegyelem dolga. A templomlátogatók akkor szerencsések vallásosságuk terén, ha imádkoznak prédikáló papjukért, és a Szentlélektől maguknak is kiesdik az értés és javulás kegyelmét. Jólesne, ha a kegyelem áradna minden szentmise eredményéből: „Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy öröm támadt abban a városban”(7-8)


Húsvét harmadik hete kedd



Húsvét harmadik hete kedd

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg”
Jézus a találkozás őszinte örömében sem feledte el, hogy ezek a szegény emberek érdeklődésüket nem arra fordítják, amelynek kinyilatkoztatása az Úr istenemberi szívét olyan csodálatos örömmel töltötte el kint a pusztában. Az emberek vigasztaló igéket vártak tőle, amiktől elfeledték a kemény, munkás életet. Nem farizeusok és írástudók korholását kapták prédikációk gyanánt, hanem a színtiszta igazságot. Nem egy-egy sugarat kaptak, amit az egykori próféták lestek el a mennyország ajtaján támadt keskeny nyíláson, hanem a szemtanú átélt kegyelmi pillanatait. Amikor abbamaradt a lélek szellemi táplálása, és megcsikordult az éhes gyomor, majd sóhajjá fakult az előbbi mennyei érzés: Jaj, ez nem a mennyország, hiszen a földön állunk. Rövid szünet után jött egy kis földi mennyország: Jézus kimondta apostolainak: „Telepítsétek le az embereket!” (6,10) Az apostolok számoltak, az emberek ötvenes, százas csoportokban leültek a fűre. Ugyanezt tették az asszonyok és gyerekeik is. Nem kellett a kézi malomhoz állni, tekergetni, hogy a keletkezett lisztből kenyérkéket formálva lassan összegyűljön valami szerény vacsora. Jézus imát mond az ég felé fordított arccal, megáldja az öt kis kenyeret meg a két halacskát, aztán ő töri ketté a kenyeret, tép le a hal húsából, és küldi jó étvágyat kívánva a hatalmas családnak. Órákig ügyeskednek az apostolok, esznek szorgalmasan az éhes szájak. Aztán jön a repeta, végül pedig: Köszönöm, már nem tudok enni! Most pedig itt állnak Jézus mellett a kafarnaumi zsinagógában, és ezt hallják Jézustól: „Az Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (29) De most nem mutat egyetlen mozdulatot sem, amiben benne rejlenék egy kis reggelis biztatás. Pedig negyven évig minden reggel mannával ébredt az ősök tábora. Ki is rebben az ajkukon a célzás: „Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: Égi kenyeret adott enni nekik” (Kiv 16,4)(Jn 6,31) Az éhes szemekben könyörgés fogalmazódik: Mi is ezt szeretnénk! Te „mit cselekszel?”(30) Jézus akkora szív-jósággal válaszol, mint még soha senki: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak. Ekkor azt mondták neki: Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret! Jézus azt felelte nekik: Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg” (32-35)


2014.05.07. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.07. szerda

Kölcsönös felelősség

Amikor a történelem elején járt az emberiség, már akkor meg kellett ismerkednie a kölcsönös felelősséggel. Az ősszülők is felelősek voltak gyermekeikért, de a két fiú, Káin és Ábel is kellett, hogy érezzék: felelősek vagyunk egymásért. Káinban a sértett gőg munkált, amikor észrevette, hogy Ábel áldozatára szívesen tekint Isten, az övére nem. Elsápadt arca elárulta lelke lázongását. Isten észrevette a lelki egyensúlyvesztést.„Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod lefejed? Nemde, ha jót cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodjál rajta” (Ter 4,6-7) Mi papok Jézusnak nemcsak munkatársai, küldöttei vagyunk, hanem egymásnak testvérei is. Ez a testvériség kiterjed a hívekre is, hiszen így szólítja meg a pap a szentmise résztvevőit: Kedves Testvéreim. Ebből a testvériségből kiemelkedő testvériség származik pap és hívő között.


2014.05.06. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.06. kedd

eltemették. Halálának az oka a gyűlölet volt, amely arról akarta meggyőzni a bűnös világot, hogy a szeretetet legyőzi a gyűlölet, s ha az Isten megtestesült Fiát emberi testében megölik, ezáltal Istent teszik legyőzötté. Amit a földön garázdálkodó sátán hangoztat, az az igazság? A Paradicsomkertben áll és a két tiltott fába, az „Élet fájába” és a „Jó és rossz tudás fájába” kapaszkodik a nagy ellenség. Keserű szívvel nézi a mérhetetlen csillagvilágot, a Teremtő végtelen hatalmának tündöklő tükrét, amelyet az okos ember szemének adott önmaga tükreként. Nézi a földet, millió fajta növénnyel, állattal feldíszítve. Hallgatja a végtelen atyai szeretet ajándékozó szavait: „Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: A kertnek minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,15-17) Madách Imre jó teológusként ezt írja: „Fukar kezekkel mérsz, de hát nagy Úr vagy. Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni” (Az ember tragédiája) a zsidó főpapi tanács nyilvános működése alatt üldözte Jézust, bár féltek csodáitól és az igazságtól, amit hirdetett. Jézus sorsát akkor döntötték el, amikor feltámasztotta barátját, a negyedik napja eltemetett Lázárt.(Jn 11,39-44) E csodatétel után sokan hittek Jézusban. „Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is. Egyikük, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, így vélekedett: Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon. De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik”(46-63) István diakonus nagyszerű beszédén, ami az Ószövetség pontos ismeretén alapult, elcsodálkozhattak a főtanács tagjai. A beszéde végén ezzel hívta fel maga és Jézus ellen a tanácsosok figyelmét: „Ti vastag-nyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg” (ApCsel 7,51-53) Istvánt beszédének ezért a záradékáért kövezték meg. A főtanú Saul volt. Ő és társai sok keresztényt vittek bíróság elé. „Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamária tájékára. Istvánnak az istenfélő emberek megadták a végtisztességet, s nagyon megsiratták. Saul ellenben csak úgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket. Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. Így Fülöp Szamária városába került, s ott hirdette Krisztust. A nép hallva és látva a csodákat, melyeket tett, egyöntetűen figyelemmel hallgatta. Mert sok megszállottból hangosan kiáltozva kiment a tisztátalan Lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult. Így nagy volt az öröm ebben a városban” (8,1c-8) a megtértek hitét nemcsak a tapasztalható csodák erősítették, hanem Jézusnak korábbi beszélgetése egy szamáriai asszonnyal Jákob kútjánál. Ezt a kutat Jákob adta Egyiptomi József két fia törzsének. Az asszony felfedezte Jézusban a prófétát, amint az Úr sok titkát felfedte. Kihívott a kút mellé sok szamaritánust, hogy megismerkedjenek Jézussal. Fülöp diakonus működése kapcsán is ez az akkori öröm lángolt fel.„Ó add Jézusom nékem Szentséges Szívedet, amely oly véghetetlen mértékben szeretett. Bűnös, fásult lelkemet hadd gyullassza lángra szerető szent Szívének üdvözítő lángja. Szíved édes szerelme lelkemnek harmatja, amely táplál, feléleszt és lelkem áthatja”.(Ho 153.1-2ab)


2014. május 5., hétfő

Zsolozsma 121.



Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópapnak Szent Péter első leveléhez írt magyarázatából

Választott nép, királyi papság

Ti választott nemzetség, királyi papság vagytok (1 Pét 2, 9). Ezt a dicsérő tanúságtételt annak idején Isten választott népéről mondta Mózes, és most ugyanezt joggal mondja el Péter apostol a pogányokról, mert hittek Krisztusban, aki mint szegletkő összegyűjtötte a pogányokat arra az üdvösségre, amely egykor Izraelnek volt felajánlva. Választott nemzetségnek mondja őket a hit miatt, hogy megkülönböztesse azoktól, akik az élő követ elvetve maguk is elvetetté váltak. Királyi papságnak is mondja, mert annak testéhez tartoznak, aki a legfőbb király és igaz főpap; mint király, övéinek birodalmat ad, és mint főpap, megtisztítja őket bűneiktől saját vérének az áldozatával. Királyi papságnak nevezi őket, hogy mindig reméljék az örök birodalmat, és ne felejtsék el szeplőtelen életmódjuk áldozatát Istennek szünet nélkül bemutatni. Szent nemzetnek és tulajdonul kiválasztott népnek is nevezi őket, ahogy Pál apostol is mondja a próféta szavát magyarázva: Az igaz ember a hitből él; de ha elpártol, nem telik benne kedvem. Mi nem tartozunk azok közé, akik elpártolnak és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek, és megmentik életüket (Zsid 10, 38). Az Apostolok cselekedeteiben pedig így olvassuk: Benneteket a Szentlélek rendelt az élre elöljárokul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának (ApCsel 20, 28). Megváltónk vérében lettünk tehát tulajdonul kiválasztott nemzetség (1 Pét 2, 9), amint egykor a bárány vérében volt Izrael népe is kiváltva Egyiptomból. Ezért a következő versben megemlékezik szent titokként a régi történetről, és Isten új népe számára ezt a lelki értelemben megvalósítandó feladatot írja elő: Dicsőségét hirdessétek (1 Pét 2, 9). Amint ugyanis azok, akik Mózes által megszabadultak az egyiptomi szolgaságból, a Vörös-tengeren való átkelés és a fáraó seregének elmerülése után győzelmi éneket énekeltek az Úrnak: éppen úgy kell nekünk is méltó hálát adnunk a mennyei javakért, miután a keresztségben elnyertük bűneink bocsánatát. Az Isten népét sanyargató egyiptomiak ugyanis, akiknek neve sötétség vagy sanyarúság jelentéssel is bír, alkalmas módon jelképezik a minket követő, de a keresztségben megbocsátott bűnöket. Izrael fiainak megszabadítása és a hajdan megígért hazába való bevezetése találóan jelzi a mi megváltásunk titkát, amely által az égi otthon ragyogásába jutunk Krisztus megvilágosító kegyelmének vezetésével. Ennek a kegyelemnek fényét az a felhő és az a tűzoszlop is mutatta, amely az egész vándorlásuk alatt megvédte őket az éjszaka sötétjétől, és csodálatos úton elvezette őket az ígéret földjére.


Húsvét harmadik hete hétfő



Húsvét harmadik hete hétfő

„István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”

Az apostolok meghallgatták az egyszerű hívek panaszát, ami szerint kevés a szeretetszolgálat terén tevékenykedő erő.Péter felszólítására kiválasztottak hét jól felkészült, erős, egészséges fiatalembert. Diakonussá szentelték őket. Mind a szent szolgálatban, mind a szegények étkeztetésében kiváló munkát végeztek. A felkészültségük tehát testben és lélekben egyaránt fontos szempont volt a választásnál.Különösen Istvánt dicséri az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv: „István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között” (ApCsel 6, 8) a kegyelem, Isten természetfeletti ajándéka végig kísérte prédikálását, keresztelését, a szentmisénél végzett szent tevékenységét. Jellemzésében az erő, a munkabírásra vonatkozhat. Mindkettő nagyon fontos a papi szolgálatban ma is. Felfigyeltek rá nemcsak a keresztények, hanem a zsinagógához tartozó zsidók is, akik irigyen figyelték a Krisztus-hívők számának gyors gyarapodását. A Jelenések könyvében Jézus megfogalmazza a különbséget az Istenben igazán hívő zsidók, és a gyűlöletet szolgálók között: „a szmirnai egyház angyalának írd meg: Így szól az első és az utolsó, aki halott volt és él. Ismerem szorongatásodat és szegénységedet, - noha gazdag vagy -, és káromolnak azok, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája” (gyülekezete/Jel 2, 8-9) Ők egy messze földön lakó és Jeruzsálembe zarándokló zsidó származású zsinagógai közösség tagjai voltak. Lehet, hogy nem sokat tudtak a Názáreti Jézusról, és felháborodtak azon, hogy nagyon sokan elhagyták őseik hitét, miatta. A hivatalos zsidó vezetőség, keményen harcoltak Jézus apostolai ellen, és akadhattak számosan olyanok, akik nekik hittek, nem Jézus tanítványainak. Figyelték István beszédeit,és felléptek ellene nyilvánosan. Vitatták, amit István prédikált,„nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek,amely által szólt” (10) Mivel nem bírták legyőzni értelmes érvekkel,elmentek a hivatalos zsidó vallási vezetőkhöz, hogy azok segítségével hallgattassák el Istvánt. Elkezdődött a bírói eljárás. A feljelentést követte az adatgyűjtés, majd a bizonyítási lehetőség tisztázása. Ehhez tanúk kellettek, mert az ószövetségi törvény két vagy három tanú egybehangzó vádját fogadhatta el perdöntőnek.Ezért „férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre”(11) Ezzel elérték, hogy felzúdult a tömeg az írástudókkal és a vénekkel együtt, és ellenszenvesen nézték István működését.„Megragadták őt, és a főtanács elé vitték. Sőt hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, és megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk” (12-14) István kiváló hitét a főtanács előtt is tanúsítania kellett. Így vagyunk ma is: szívünk hitét szánknak is hirdetnie kell.


2014.05.05. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.05. hétfő

Péter,mint az apostoli kollégium feje, elrendelte,hogy a szépen növekvő krisztusi közösség közös étkezési gondjait úgy kell megoldani, hogy az idős emberek jelöljenek ki hét nagy hitű, lelkes ifjút. Őket szerpapi szenteléssel erre a szeretetszolgálatra is felszentelik. Péternek már volt ilyen általános jézusi megbízása a kafarnaumi tó öbölben, Jézus nyilvános működésének kezdetén.Az Úr akkor egy verőfényes reggel kiment a tópartra. Megkérte Pétert, hogy engedje beülni a halász-bárkájába, és onnan könnyebben tanítja a parton szorongó népet. A tanítás dél körül véget ért. Ekkor Jézus azt kérte Pétertől, hogy vigye a mély vízre a hajócskán, és vesse ki hálóját halfogásra. Péter ekkor így szólt:„Mester, egész éjszaka fáradoztunk és nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót”. s így is tett,s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt:Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok. ű
De Jézus így szólt: Ne félj!Ezentúl emberhalász leszel”(Lk 5,5-10)

Amikor a jámbor asszonyok Jézust a sírnál keresték, találkoztak a mennyből leszállt angyallal. Tőle hallották, hogy Jézus feltámadt. Üzentek a tanítványoknak: „Siessetek, vigyétek hírül tanítványainak:Feltámadt, a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok”(Mt 28,7) Amikor több jeruzsálemi találkozás után Péter,János és még néhány tanítvány visszamentek Galileába, Péter éjjel (a halászáshoz jó időben) halászni indult, de nem fogtak semmit. Hajnalban a part felé eveztek, amikor a hajnali párás levegőben Jézus a parton állt. Megkérdezte őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Nincs, felelték. Erre azt mondta nekik:Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót. s ott majd találtok. Kivetették a hálót, és már alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt: Az Úr az!” (Jn 21,5-7a) Erre Péter gyorsan vízbe ugrott és örömmel köszöntötte Mesterét, aki halat sütött nekik reggelire. Reggeli közben tanította őket: Ha a földön egyedül maradó tanítványoknak valami nehezen érthető, imádkozniuk kell, mindig kész lesz segíteni nekik „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. (Mt 28,20c) Úgy kell a bűnösöknek megbocsátani, ahogy ő oldozza fel Pétert: Harag,legkisebb szemrehányás nélkül, érezhető szeretettel és lelkesítő megbízatással,ahogy Jézus teszi fel a kérdést: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek? Igen, Uram,tudod, hogy szeretlek. Legeltesd bárányaimat”(Jn 21,15. 16.17) Vigaszul add a magad sorsának átruházását: „Ha megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahová nem akarod’. E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent”. (18b-19)Péter megértette Jézust. Amikor fiatalembereknek szerpapi hatalmat adott az Oltáriszentség érintésére és a prédikálásra, amit újabb zúgolódás követhetett volna, az idősek szolgálatát mondja előre, amit senki sem kifogásol. Jön a főtanácsot elképesztő tudás az Ószövetség lapjai alapján. Joggal bámulta meg az idős tanácsnokok félszázada ezt a fiatalembert, aki túltett rajtuk a kinyilatkoztatás ismeretében. Csak akkor tört ki belőlük a visszafojtott irigység és düh, amikor Jézust kezdte dicsőíteni. „Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és Látta az Isten dicsőségét, és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján. Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg követték, István így imádkozott: Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: Ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült. És Saul helyeselte meggyilkolását.”(APC7,53-8,1)


2014. május 4., vasárnap

Zsolozsma 120.



Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

Az Eukarisztia megünneplése

Az Eukarisztia vétele senki másnak nincs megengedve, csak annak, aki hiszi, hogy igaz az, amit tanítunk, és azután a bűnbocsánat és az újjászületés fürdőjében már megkeresztelkedett, és úgy él, ahogy azt Krisztus meghagyta. Mert az Eukarisztiát nem közönséges kenyérként, sem közönséges italként vesszük magunkhoz, hanem úgy, mint az Isten Igéje által megtestesült Jézus Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét. Épp így erről a táplálékról — amelyben az ő szavait tartalmazó imával hálát adunk, és amelyből testünk és vérünk az átváltozás értelmében táplálkozik — azt a tanítást kaptuk, hogy ez ugyanannak a megtestesült Jézusnak a teste és vére.Mert az apostolok is az ő irataikban, amelyeket evangéliumoknak nevezünk, azt tanítják, hogy Jézus így hagyta meg nekik: hogy tudniillik, kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott, ezeket mondotta: Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre. Ez az én testem; hasonlóképpen kezébe vette a kelyhet, hálát adott, és ezeket mondotta: Ez az én vérem, és hogy mindezt egyedül csak rájuk bízta. Ettől az időtől kezdve magunk között mi is folyton megújítjuk az ő emlékezetét, és mi, akik ezt végezzük, befogadjuk mindazokat, akik ezt kívánják; és mindenkor egységben vagyunk. Mindenért, amit magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Teremtőjét Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által.Vasárnap a városokból és a falvakból mindnyájan egy helyre összejövünk, és az apostolok buzdításait vagy a próféták írásait olvassuk, amennyire az idő engedi. Amikor pedig a lektor elvégezte az olvasást, az elöljáró int és buzdít a hallott fontos dolgok követésére. Ezután mindnyájan felállunk, és közösen imádkozunk; majd — mint említettük — imádkozás után kenyeret és bort és vizet hoznak; és az elöljáró — amennyire erejéből telik — imádságot és hálaadást mond, s a nép ráfeleli: Ámen. Majd azokat, amikkel hálaadást mondtunk, szétosztják, és a jelenlevők mindegyike magához veszi, a távollevőknek pedig diakónusok viszik el. Azok, akik tehetősek, és szándékukban áll — ki-ki a maga mértéke szerint — adakoznak, és a gyűjtés eredményét az elöljárónak átadják, és ő osztja szét az árváknak és özvegyeknek, a betegeknek és azoknak, akik valami miatt arra rászorulnak, a börtönben sínylődőknek, valamint az ott tartózkodó jövevényeknek; egyszóval minden rászorulónak gondját viseli. Vasárnap ugyanis mindnyájan egybegyűlünk, azért, mert ez a hétnek első napja, amikor Isten a sötétséget megszüntette, és az anyagvilágot megteremtette; de azért is, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halálból. A szombat előtti napon keresztre feszítették őt, s harmadnap, azaz vasárnap, apostolai és tanítványai előtt megjelent, és megtanította őket arra, amiket nektek is megfontolás végett továbbadtunk. 


"Ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak”



"Ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak”

Ahol komoly földrengés van, ott örülnek, ha a puszta életüket menthetik. A máskor erős házfalak remegni, majd omladozni kezdenek, végül recsegve pusztul az otthon, s ha meg is nyugszik a föld, a jólét és biztonság a romok alatt hever. Hosszú időbe telik, amíg helyrezökken minden. Két ember ballag a néptelen úton Emmausz felé. Fiatalok, erősek, de lélekben összetörtek. Nem az otthonuk, hanem a lelkük bástyája, a hitük omlott össze két nappal korábban, s ennek hatása alatt állnak. Minden reményük odaveszett. Hiába beszélgetnek, csalódottak vigasztalhatatlanul. Melléjük lép egy ismeretlen férfi: ő nyugodt, derűs. Rájuk köszönt, megkérdezi, miről beszélgetnek, mert látja, hogy milyen szomorúak. Rámerednek, hogy ugyan mitől ilyen vidám ez az idegen? Most jött talán Jeruzsálembe, és nem hallott a nagy tragédiáról? A Názáreti Jézus csodálatos egyéniség volt szavakban és tettekben. Azt hittük, Ő a Messiás! Boldogok voltunk mellette. Aztán a főpapjaink és elöljáróink elfogatták, halálra ítélték, majd a helytartóval keresztre feszíttették. Meghalt és vele halt a zsidó álom, a mi reményünk is örökre szertefoszlott.„Ó, ti oktalanok, ti késedelmes szívűek!”(25) Képtelenek vagytok hinni? Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen a dicsőségébe? Aztán sorra veszi a Szentírás jól ismert részleteit, és rámutatva felfedi az összefüggéseket, azonosítja a történteket, hogy mindaz megtörtént, minden úgy történt nagypénteken, ahogyan írva volt. „Átlyuggatták kezemet és lábamat, köntösömre sorsot vetettek” (Zsolt 22,17-18) A katonák nem olvasták a zsoltárt, amit Isten előre megmondott. Oszlik a homály, derül az alkonyi ég, mert belül helyreáll a bizalom, és végül, otthonukba érve, ráismernek a vigasztaló szavú idegenben a még halottnak hitt Jézusra. Testvér! Volt-e igazán boldog, átélt húsvétod? Vagy a múltad, álmaid romjai alól még nem támadt fel Jézus? Olvasod a Szentírást és nem érted? Olyanok olvasnak neked belőle, akik kilopták belőle az igazságot vagy félremagyarázták? Vagy a családod, esetleg nemzeted állapota lett romhalmaz a szemedben? Írva van, ezeket neked is kell szenvedned Mestereddel együtt, de utána bemehetsz – bemehetünk – vele együtt az örömébe! Ahol van szenvedés, ott lesz húsvét is, de csak Jézussal! Jézus melléd – családod és nemzeted mellé is – odalép és megmagyarázza, hogy ezeket el kellett szenvednetek,hogy ti is bemehessetek az Ő örömébe. Örüljetek!


Húsvét harmadik hete vasárnap



Húsvét harmadik hete vasárnap

„Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak”

„A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azon felül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták. Erre ő azt mondta nekik: Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak!” (Lk 24,19-25) Az idegen nem esik térdre a két tanítvány előtt, mert ostobán a saját vágyaikat emlegették. Az idegen isteni üzenetekhez nyúl, és végig magyarázza azokat, mert Isten üzente, későbbi tanúkkal megerősítette, a századok során kibővítette. Így folytatta: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt“(26-27) Emmauszba érve betért velük a házukba. Vacsorázni kezdtek majd „fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?”(30-32) Krisztus-hívőként Urunk Jézust szomorú szívvel, de mély hálával köszöntöttük a lepel nélküli kereszten a nagypénteki szertartáson. Annál nagyobb lelkesedéssel hallgattuk a feltámadásáról szóló Írásokat a nagyszombati virrasztó szertartáson, majd harangzúgással, csengő csilingeléssel, orgonaszóval allelujáztunk a jó hírnek: Feltámadt Krisztus e napon! Kikísértük a Feltámadottat az utcára, hogy a hitetlen és templomba nem járó honfitársaink is megértsék: a Megváltónk él, szeret minket, és többé senkitől sem kell, félünk. Igaz, kenyerünk még kicsi, munkánk sem kielégítő, sebeket kell ápolnunk magunkon, gyógyítani hazánk testén, de megtanultuk, hogy ezeket csak Jézussal lehet rendbe tenni. Sem ordítással, sem széthúzással nem megyünk semmire. Urunk, értesd meg minden testvérünkkel, csak a Te utadon tudunk boldogulni.


2014.05.04. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.04. vasárnap

„Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (mintegy két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között,ami történt.Míg beszélgettek és vitatkoztak,egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött.Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak.Jézus megkérdezte őket:Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben.Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki:Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban? (Lk 24,13-18)

Jézus a hét első napján,vasárnap, hajnalban tért vissza a Golgota Jeruzsálemmel ellentétes oldalára. Ott történt a keresztre feszítés, a három órán át tartó rettenetes szenvedés, majd a megváltó halál. Ott hangzott el Urunk ajkáról az egész világot megrendítő kiáltás: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46) Ez volt utolsó emberi cselekedete, mert utána emberi lelke egyenesen a Végtelen Szeretet oltalmába szállt, aki egyedül értette: befejezte a nagy küldetést, emberi halála megfizetett az összes emberi bűnért és büntetésért. Megroncsolt teste hamarosan Édesanyja ölében nyugszik. A teljes Szentháromság különös jelenléte ragyogott az éves akkor 14-15 éves Szüzet köszöntő Gábor angyal fölött, várta a kiválasztott Istenanya válaszát az isteni üzenetre:Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja (az ezer éve élt királyi ősének) Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt:Hogyan válik ez valóra, mikor férfit nem ismerek? Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (30-35) Erre Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok. Legyen nekem a te igéd szerint” (38) A Szentlélek,mint a minden kegyelem szétosztója elárasztja a Szüzet a hétszáz évvel korábban megjövendölt szűzi anyaság ajándékával (Iz 7,13-14) A Szentháromság pedig együtt megteremtette a Fiúisten csodálatos fogantatásának testi feltételét, majd a messiási lelket is. Most pedig egyedül érti az összes jelenlévők közül, hogy ennek az istenemberségnek megváltói fájdalmával kell egyesülnie.Aztán jött a hét első napja: leszállt egy hatalmas angyal egyenesen az égből. Fél kézzel megragadja a sírt záró követ. Odadobja az őrök közé. A gyáva és kegyetlen emberiség képviselői pedig nem értenek semmit. Az angyal pedig csak a Jézus holttestét rituálisan megkenni szándékozó asszonyokat világosítja fel a történtekről, majd ők rohannak az apostolokhoz megvinni a jó hírt: Angyalt láttunk a sírkövön ülni. Ő küldött hozzátok az örömhírrel: A Mester él, mert feltámadott. A válasz lakonikus: Asszonylocsogás. Az Úr pedig hajnaltól reggelig Édesanyjával együtt örül: a világ Megváltója és Nemes Társa a megváltás titkolt, majd beteljesülő nehéz óráiban. A húsvéti Igazi Bárány elköszönt Édesanyjától. Húsvéti tanítást és „kenyértörést” végez, mert példát kell adnia elkeseredett, csalódott és hitevesztett tanítványainak. Ott terem azon az úton, amely Emmauszba vezet, és amelyre a két kiábrándult tanítvány lép. Mivel nem szembe jön velük,hanem mellettük terem,beleszól beszélgetésükbe:„Miről beszélgettek itt az úton? Elszomorodtak, megálltak. Az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?”(17-18) Jézus mondhatta volna: Talán én vagyok az egyetlen, aki tudom. Hosszat magyarázta nekik a Szentírást, amely éppen róla, a Megváltóról szól. Ez sem volt elég. Bement házukba, és elmondta második szentmiséjét. Így már felismerték. Örömük nagy volt. Jó lenne, ha mi papok tanulnánk Jézus módszeréből? Alapos tanítás, szentáldozás. Próbáljuk meg.