Hívom a
családokat 2015 augusztusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat,
jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket,
és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Kisfiam – szólította meg fiát édesapja –, közeledik
15. születésnapod. Gondolkodtunk édesanyáddal azon, hogy mivel szerezhetnénk
neked ebből az alkalomból örömet. Mit szólnál hozzá, ha meghívnánk barátaidat
egy születésnapi partira? Erre még igazán nem gondoltam – válaszolt a fiú –,
meg aztán az igazat megvallva, én az osztálytársaimmal jó viszonyban vagyok, de
barátomnak egyiket se nevezném. Igaz, volt már olyan, hogy valamelyik meghívott
magához, el is mentem, ezen az alapon illenék is visszahívnom őt, de hogy a
kérdésedre válaszoljak, ez nem sok örömet jelentene nekem. Rendes gyerekek, az
osztályban jól megvagyunk, néha beszélgetünk is egy kicsit, de ez nem nevezhető
barátságnak. Egyszerre mindenkivel úgysem lehetne beszélgetni, azt meg nem
tudom, hogy ők hogyan éreznék igazán jól magukat. Mondd, próbáltok ti az
iskolában barátkozni is – kérdezte a fiú édesanyja –, vagy inkább csak az
internet közvetítésével, vagy a mobil telefonon érintkeztek?
***
Az ember nem egyszerűen egy, a világmindenségben
fellelhető milliónyi dolog között, lényegét nem lehet megérteni sem
materialista alapon, sem úgy, ha csupán a közösség egy elemének tekintjük.
Szent Ágoston hangsúlyozza, hogy az ember nemcsak önállóan gondolkodó lény,
hanem szeretni, dönteni és cselekedni képes személy. Minden emberben
előbb-utóbb felmerül a kérdés: ki vagyok én, és miért vagyok? Van-e értelme,
célja az életemnek, és számon kéri-e valaha is valaki, hogy mit tettem, hogyan
éltem, mire használtam döntési és cselekvési képességemet? „A keresztény lét
kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy
eseménnyel, egy Személlyel, aki életünknek új horizontot és ezáltal
meghatározott irányt ad.” (Deus Caritas est 1.)
„Csakis az Isten szeretetével való, boldog barátságba
átalakuló találkozásnak – vagy újra találkozásnak – köszönhetően szabadulunk
meg lelkiismeretünk elszigeteltségétől és az önmagunkra irányulástól. Akkor
válunk teljesen emberivé, amikor többek leszünk a pusztán emberinél; amikor
megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket, hogy ezáltal
elérjük legigazibb valónkat.” (EG 8.) Jézus barátainak mondta tanítványait,
akiket a Vele való találkozás vezetett önmagukon túlra, tett emberhalászokká:
„Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az
ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én
Atyámtól, tudtul adtam nektek.”(Jn 15,15)
Idézzetek fel egy olyan találkozásotokat, amelyből
barátság lett! Milyen jelekből következtettek arra, hogy az, akivel
találkoztatok őszintén a javatokat akarja, vagy csak egy udvarias gesztus a
kedvessége, netán a saját hasznát keresi?
Az ember életében számtalan másik emberrel kerül
kapcsolatba. Ezeknek a kapcsolatoknak egy része futó kapcsolat, másnapra el is
felejtjük, kivel találkoztunk. Osztálytársainkkal, munkatársainkkal, ügyeink
hivatali intézőivel kapcsolatban kell lennünk, ha tetszik, ha nem. Ilyenkor
mindkét fél érdeke az, hogy a kapcsolat korrekt legyen, sikerüljön az adott
feladatot gyorsan megoldani. Rokonságát se maga választja meg senki, a
rokonokkal való jó kapcsolat segít a mindennapokat kellemessé tenni. A barátság
kialakulásához azonban több kell.
A barátság szabad elhatározással megvalósított
személyes kapcsolat. Alapja a kölcsönös rokonszenv és az arra épülő értékelő
szeretet, amely legtöbbször a nézetek és az értékek azonosságában is
megnyilvánul. Sokszor elég egy kedves szó, egy barátságos gesztus ahhoz, hogy
az egyik ember felfigyeljen a másikra. Kettejük érzékenységén múlik, hogy –
esetleg akaratlanul – az adott jelzéseket értik-e, fogadják-e, hogy
jóindulatot, vagy tisztességtelen szándékot vélnek-e felfedezni. A keresztény
ember az evangélium örömében él, ha ezt az örömöt sugározza, könnyen
kiválthatja mások rokonszenvét. Az olyan kapcsolatból, amelyben mindkét fél
csak a saját hasznát keresi, ritkán alakul ki barátság.
„A keresztény eszmény mindig arra hív, hogy győzzük le
a mai világ sugallta gyanakvást, az állandó bizalmatlanságot, a megtámadástól
való félelmet, a védekező magatartást. Sokan próbálnak mások elől a kényelmes
magánszférába vagy a bizalmas barátok szűk körébe menekülni, és lemondanak az
evangélium társas természetének realizmusáról. Mert ahogyan egyesek szívesen
vennének egy test és kereszt nélküli, tisztán spirituális Krisztust, a
személyek közötti kapcsolatokat is csak kifinomult készülékek, képernyők és
rendszerek által keresik, melyeket tetszésük szerint ki- és bekapcsolhatnak.
Eközben az evangélium mindig arra hív, hogy vállaljuk a másik arcával, minket
megszólító fizikai jelenlétével, fájdalmával és kéréseivel, ragadós örömével
való találkozás kockázatát, szüntelen testi közelségben. Az Isten testté lett
Fiába vetett igazi hit elválaszthatatlan az önátadástól, a közösséghez
tartozástól, a szolgálattól, a mások testével való kiengesztelődéstől. Isten
Fia a maga megtestesülésében a gyöngédség forradalmára hívott meg minket.” (EG
88)
Vannak emberek, akik bárhova kerülnek, hamar barátokra
találnak, és barátságaik gyakran életre szólóak. Mi lehet a titkuk? A jó barát
jelentősen hozzájárulhat a fiatalok személyiségének fejlődéséhez. Hogyan
tudjátok segíteni gyerekeiteket barátaik megválogatásában?
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki
életét adja barátaiért.” (Jn 13,15) A barátság legmagasabb foka a jegyesség,
amikor egy férfi és egy nő barátsága, egymás iránti szeretete odáig fejlődött,
hogy egész életüket a másiknak akarják ajándékozni. Isten önmagukon túlra
vezette őket, hogy elérjék legigazibb valójukat. „Az egymás melletti
jóban-rosszban való kitartás, a hűség és a termékeny szeretet megfelel az
emberi szív legmélyebb vágyának. Forduljunk mindenekelőtt a fiatalokhoz, őrájuk
épül a jövő: ne engedjük, hogy az ideiglenesség káros mentalitása befolyásolja
őket, buzdítsuk őket, hogy a forradalmárok bátorságával törekedjenek az erős,
tartós szeretetre, ússzanak az árral szembe, csak ezt tehetik. Hozzáteszem: nem
eshetünk abba a csapdába, melyben ideológiai fogalmak foglyaivá válunk. A
család antropológiai tény, következésképpen szociális, kulturális, jogi
valóság. Nem lehet olyan ideológiai fogalmak alapján meghatározni, amelyek a
történelem egy adott pillanatában érvényesek, aztán értelmüket vesztik. Nem
lehet konzervatív, vagy haladó családról beszélni: a család az család! Senki se
hagyja, hogy a családról egyik, vagy másik ideológiai kritérium alapján
rendelkezzenek. Ehhez elegendően ,erős’ a család”. (Ferenc pápa üzenete A férfi
és a nő komplementaritása című konferenciához. Vatikán, 2014, nov. 17.)
A férfi és nő közötti őszinte barátság akkor is
értékes, személyiségüket gazdagító, ha nem fejlődik jegyességgé, majd
házassággá. Mi segít fiaitok és lányaitok barátságait helyes mederbe terelni
úgy, hogy ők hálásak legyenek ezért?
***
Azt mondod, hogy osztálytársaiddal jó viszonyban vagy
– kapcsolódott be a társalgásba a fiú édesanyja –, beszélgetsz velük. Vajon ők
is úgy gondolják, hogy „jó viszonyban” vannak veled? Nem érzel-e olyat, hogy
valaki szívesen „beszélgetne” veled többet, jól esnék neki megosztani veled
valamilyen gondját? Benned sohasem merült fel, hogy felajánljad segítségedet
valamelyik nehézségekkel küszködő társadnak? Ilyen komoly beszélgetésekre az
iskola nem alkalmas – válaszolt a fiú. Mi legfeljebb a tanárokat, meg az
unalmas órákat szidjuk, vannak, akik a sportról, futballról, úszásról
beszélnek, ez engem nem érdekel. Ha meg a lányokról esik szó, akkor én inkább
visszahúzódom. Mit gondolsz – vette át a szót az édesapa –, mi lenne jobb: ha
csak azt az egy-két osztálytársadat hívnánk meg a születésnapodra, akiket a
legközelebb érzel magadhoz, vagy ha meghívnánk az egész osztályt? Mi segítene
inkább a jó kapcsolathoz: egy intimebb, szűk körű találkozás, vagy egy sok
résztvevős kerti parti? A kertünk nagy, sokan elférnek, sütünk egy nagy adag
pogácsát, a kert ontja a gyümölcsöt, ti meg játszhattok mindenféle
társasjátékot, de vannak csendes zugaink is, ahol sok mindenről lehetne beszélgetni.
Még az is lehetséges, hogy adódik egy emlékezetes találkozás.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke