2014. december 20., szombat

„Nem improvizálunk a szószékről”



„Nem improvizálunk a szószékről” – az Istentiszteleti Kongregáció titkárának cikke a homiletikai dekrétum kapcsán


„Nem improvizálunk a szószékről” címmel közöl cikket az Osservatore Romano pénteki száma az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció titkára, Arthur Roche érsek tollából. A szerző hivatkozik Benedek pápa Verbum Domini apostoli buzdítására: „A szentmise olvasmányos könyvének megfelelően prédikálni, valóban egy olyan művészet, amit gondozni kell”. Benedek pápa ezért is kérte, hogy „a megfelelő hivatalok gondoskodjanak olyan alkalmas eszközökről és kiegészítő anyagokról, melyek segítik a szolgálattevőket feladatuk legjobb megvalósításában, mint például egy direktórium a homíliáról, amiben a szónokok hasznos támasz kapnak a küldetésükre való felkészüléshez”.

Ezután kezdődött meg a Benedek pápa által kért munka – írja a cikk szerzője - amihez nagy
ösztönzést adott Ferenc pápa apostoli buzdítása: „a homília mindenfajta katekézis felett áll, lévén hogy ez az Isten és a népe közötti párbeszéd legkiemelkedőbb mozzanata a szentáldozás előtt” (Ev. Gaud. 137). A kongregáció érseke az egyház nagyszerű és híres szónokainak példaértékű felemlítése után megjegyzi: „A homíliát ennélfogva nem improvizálhatjuk.

A szónoknak tudatában kell lennie, hogy az Egyház milyen célból adott neki megbízatást Isten Szava kenyerének a megtörésére az eucharisztikus közösségben”. Erre figyelmeztet Ferenc pápa: „A prédikáció előkészítése olyan fontos feladat, amely hosszú ideig tartó tanulást, imádságot, elmélyülést és lelkipásztori leleményességet kíván. Nagyon szívesen elidőzöm annál, hogyan is kell felkészülni a homíliára” (Ev. Gaud. 145). – írja cikkében Arthur Roche érsek, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció titkára.



Zsolozsma XXI.



Izajás próféta könyvéből 
Iz 48, 1-11 

Csak Isten ismeri a jövő 

Halljátok, Jákob háza, mind, akik Izrael nevét viselitek, és Júda magvából származtok; ti, akik az Úr nevére esküsztök, és Izrael Istenét emlegetitek, csakhogy nem hűséges szívvel és nem őszintén. Mégis a szent város nevét viselitek, és Izrael Istenére támaszkodtok, akinek ez a neve: „a Seregek Ura”Amik eddig történtek, azokat előre kijelentettem, az én szám hirdette meg, én adtam tudtotokra. Aztán hirtelen megtettem, és beteljesedtek. Jól tudtam, hogy megátalkodott vagy, vas inakból van a nyakad és ércből a homlokod, azért jelentettem ki neked jó előre mindent, mielőtt megtörténtek, tudtul adtam neked, nehogy azt mondhasd majd: „Az én bálványom vitte ezeket végbe, az én faragott képem és bálványszobrom határozott így.” Hallottad és láttad ezt mind, teszel-e hát tanúságot róla?  S most új dolgokat jelentek ki neked, elrejtett dolgokat, amiket nem ismersz. Ebben a szempillantásban, éppen most teremtettem meg őket, ezért eddig nem hallottál felőlük semmit, így aztán nem mondhatod: „Nos, én tudtam róluk.” Csakhogy sem nem hallottad, sem nem tudtad, hisz füledet nem nyitottam meg előre, mert tudtam, hogy mindenestül hűtlen vagy, és lázadónak hívnak születésed óta. Nevemért fogom vissza haragomat, dicsőségemért fékezem magam, nehogy elpusztítsalak. Lám, megtisztítottalak, mint az ezüstöt, kipróbáltalak a nyomorúság kohójában. Magamért, csakis magamért tettem ezt meg. Mert hogy tűrhetném, hogy meggyalázzák nevemet? Dicsőségemet nem engedem át másnak soha.


A béke a lélek gyümölcse – Cantalamessa harmadik adventi elmélkedése



A béke a lélek gyümölcse – Cantalamessa harmadik adventi elmélkedése


Péntek reggel kilenc órakor tartotta meg harmadik, egyben utolsó adventi elmélkedését a Pápai Ház szónoka az Apostoli Palota Redemptoris Mater-kápolnájában, amelyen részt vettek Ferenc pápával együtt a kúria tagjai.


Korábbi elmélkedéseiben Raniero Cantalamessa a békéről mint Isten adományáról és mint emberi feladatról beszélt. Pénteki elmélkedésében a békéről mint a Szentlélek működésének gyümölcséről szólt.
Pál apostol a galatákhoz írt levelében a lélek gyümölcsei között a békét a harmadik helyre teszi, és csak a szeretet és az öröm előzi meg (Gal 5,22). Hogy mit is jelent a béke itt, az a szövegösszefüggésből derül ki, amely a test és a lélek közötti harc, másképpen az az életelv, amely a test törvénye szerint uralja a régi embert, illetve a Szentlélek erejében irányítja az új embert. A „lélek gyümölcsei” kifejezésben a lélek szó nem az önmagában vett Szentlélekre utal, hanem mint az új létezés alapelve.
A karizmák közvetlenül a Szentlélek művei, a lélek gyümölcse azonban az isteni kegyelem és az emberi szabadság együttműködésének az eredménye. Mai szóval egyszerűen erénynek nevezhetnék, persze bibliai értelemben: a Szentlélek szerinti erény. Másfelől a Szentlélek az adományait személyre szabottan adja, kinek-kinek mást és mást, ellenben a lélek adományai azonosak mindenki számára. Az Egyházban nem lehet mindenki próféta, apostol vagy evangélista, de mindenkinek közös feladata, hogy türelmes, alázatos, békés legyen.
A béke mint a lélek gyümölcse különbözik az Isten adománya békétől és a békétől mint feladattól, amelyen dolgozni kell. Ugyanakkor azt a habitust, szokást, lélekállapotot, életstílust jelenti, amelyet az ember erőfeszítéssel és éberséggel szerez meg, és így tesz szert egy bizonyos benső megbékéltségre. A béke a lélek gyümölcseként a szív békéje. II. János Pál pápa szerint ez a béke „az új ember szívéből születik”. Assisi Szent Ferenc ezzel küldte útjukra a társait: „amikor a békét a szátokkal hirdetitek, előbb a szívetekbe fogadjátok” – mondta a Pápai Ház szónoka.
A keresztények kezdettől fogva keresték a benső békét. Így Keleten a sivatagi atyák is arra törekedtek, hogy a lélek csendjét, nyugalmát és így a békéjét elnyerjék (hészükhia), vagyis a szellem minden gondolatát, az akarat minden követelését, az emlékezet minden képét el akarták maguktól hárítani, csakhogy közelebb férkőzzenek az Isten gondolataihoz és akaratához. Ez egy nagy harc volt, nemcsak a rossz, hanem a jó gondolatokkal szemben is. Később ez a lelkiségi irányzat a szív imádságához vezetett, melyet Kelet keresztényei megszakítás nélkül folytattak.
Erről tanúskodik az Egy orosz zarándok elbeszélései című írás. A nyugati hagyomány ugyanezt az eszményt követte, más és más utakon. Szent Ágoston képviseli ezt a nyugati utat és az Isten városa című művében beszél a „tranquillitas ordinis”-ről, a rend, a rendezettség adta nyugalomról. Vallomásai pedig már a szív békéjét körvonalazzák a jól ismert mondásával: „magadnak teremtettél bennünket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem pihen benned”. A nehézkedés törvényével magyarázza Ágoston ezt a megállapítását. A mi békénk a jóakaratban rejlik. Ahogy minden test, súlyánál fogva a neki megfelelő helyre, a mélybe irányul. A tűz ellenben felfelé tart, mert neki ez a megfelelő hely. Az én súlyom pedig a szeretet, mert ez visz engem, bárhová is vigyem a testem”. Itt ezen a földön, a mi békénk az Isten akarata, vagyis ráhagyatkozás a szándékaira. Dante is így fogalmaz: „Az ő akaratában van a mi békénk”. Ebben a békében már nem kell az embernek a saját impulzusait uralnia, mert már az Isten uralja az egész embert. Ennek az örök békének a reménye szépen jut kifejezésre a latin egyház temetési gyakorlatában: a „pax” és a „Requiescat in pace”, „Nyugodjék békében!” kifejezések utalnak erre.
Raniero Cantalamessa adventi beszéde harmadik gondolataként a béke megteremtésének az útjáról szólt. Szent Ágoston szerint a benső béke az Isten akaratához igazodás. Ezt igazolja a középkori Eckhardt mester: „Minél inkább behatolsz Istenbe, annál inkább békére jutsz”. Későbbi aszketikus fejlődés nyomán Szent Ignác szent közömbösségről, az indifferenciáról beszél, amelyben az ember önmagát teljesen az isteni fölség rendelkezésére bocsátja és ez a benső béke lesz mindenféle megkülönböztetés alapja. Kelet és Nyugat lelkiségi áramlataiban soha és senki nem gondolta, hogy ez a béke könnyűszerrel, olcsón megszerezhető lenne. Fáradságos út ez, főként a kezdetben, de megfelel annak az elvárásnak, amit Jézus vár el a követőitől: „Aki követni akar engem, tagadja meg magát és úgy kövessen engem!” (Mk 8,34). Ennek a fáradságos útnak a konkrét és gyakorlati képviselője a Krisztus követése mű szerzője, aki a tanítványától elvárja: „Tanuld meg, fiam, megtenni inkább a mások akaratát, mint a tiédet. Ez lesz a békéd és a szabadság útja”.
Utolsó gondolatként Cantalamessa a békéről mint bizalomról beszélt. Jézusra utalt, aki azt kéri, hogy ne aggódjunk a megélhetésünk és a holnap miatt, mert a mennyei Atya gondoskodik rólunk (Mt 6,5). A modern kor ebben az értelemben közelítette meg az Isten békéjét. Így Dietrich von Bonhoeffer német evangélikus vértanú pap, aki a kivégzése előtt írta: „Jó hatalmaktól csodásan elrejtve, vigasztalva várjuk azt, ami jöhet. Isten velünk van este és reggel, és egészen biztosan minden új napon.” Másik példa a ferences tudós, Éloi Leclerc Egy szegény ember bölcsessége könyvében olvasható, ahogy Szent Ferenc megérti a Mindenható békéjét: „Isten van, és ez elég!” ismételgeti szünet nélkül a vándorútjain.
Szent Terézre utalt utolsó gondolatként a Pápai Ház szónoka: Mintegy testamentumként hagyta ránk a rövid kis fohászt, amit akkor ismételgessünk, amikor a szív békéjére szeretnénk ismét rálelni: „Ne félj, ne aggódj, a tűrés mindent elér. Ha tiéd Isten, tiéd már minden, Isten egyedül elég!”
Cantalamessa atya azt kívánta Ferenc pápának és a Kúria tagjainak, hogy Nagy Szent Leó szavaival valóban a „Béke Karácsonya” jöjjön el számukra.


Advent. 3. hete szombat



Advent. 3. hete szombat
Iz 7, 10-14; Lk 1, 26-38 


Izajás próféta küldetést kapott Istentől, hogy beszéljen Ácház jeruzsálemi királlyal. A királyt nagy félelem gyötörte. Hírül vitték neki, hogy az északi izraeli király szövetségesével meg akarja támadni Jeruzsálemet, trónfosztottá kívánja tenni Acházt, hogy az új király lépjen szövetségre velük, Asszíriával szemben. Izajás feladata az volt, hogy nyugtassa meg Ácház szívét, Isten megvédi őt minden támadással szemben. Jelet is kérhet a király megnyugtatásul. Ácház elzárkózik Isten nagylelkű ajánlata elől. Az ő szíve akkor már nem szerette Izrael Istenét. Ezért a próféta szemére veti kétszínűségét, és olyan jelet nyújt neki és az üdvtörténelemnek, ami megnyugtató minden keresztény nemzedék számára is: „Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet: Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmanuelnek fogja hívni”. (Iz 7, 14) A király talán fel sem fogta eme jel fontosságát: A Szentírás magyarázói kedvtelve bizonyítják, hogy e jel elsősorban Acház leányára vonatkozik, nem kell messzemenő következtetéseket levonni belőle. Jézus családfája szerint ősei között ott áll Ácház neve is. Édesanyja tehát nyugodtan nevezhető Ácház leányának, aki szűzen fogan a Szentlélektől, és akit szül, a Magzat nemcsak szép biztatásul hordja az Emmanuel nevet, hanem emberi természete egyesítve van az isteni természettel, benne valóban velünk az Isten. Az evangéliumban, pedig kifejezetten arról hallunk, hogy Ácház késői unokája, a Názáretben lakó Mária angyali látogatásban részesül. Gábor főangyal hat hónappal később, mint hírül vitte Zakariás papnak fia születését, felkereste Názáretben Máriát is. Az előhírnök után hírt visz arról, hogy Isten elküldi az ősszülőknek megígért Megváltót. „Bement hozzá az angyal, és így szólt: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal, pedig folytatta: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz, és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” (Lk 1, 28-33) „Mária erre így szólt: Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. És eltávozott tőle az angyal”. (38) Jézus születésének ünnepe előtt az Egyház szertartásában egymás után idézi a két csodálatos epizódot. A bajba keveredő ős, Ácház, fanyalgását, hogy Isten segítségét elfogadja-e, amit a próféta kínált fel neki, majd elénk állítja az elszegényedett leányunoka alakját, aki a zsidó történelem nagyjaihoz hasonlóan új nevet kap: Kegyelemmel teljes. Őt egy főangyal informálja Isten terveiről, mégis nyílt szívvel megtárgyalja vele a fontos részleteket, és tisztázva minden kérdést, alázattal, de teljesen önállóan adja beleegyezését a megváltói tervbe. Így lett Mária egyedüli méltóság birtokosa: Fölötte egyedül Isten.
 


2014. december 19., péntek

A Megszentelt Élet Éve 15.




A Megszentelt Élet Éve




VITA CONSECRATA 
 
Szentséges Atyánknak, XVI. Benedek pápa üzenete után próbáljunk mi, magyar katolikusok elgondolkodni, hogyan vehetnénk ki becsületesen a részünket a szeretet indította hitterjesztésből. Nekünk különleges küldetésünk van. Nekünk kellett a nyugati kereszténységet megvédenünk ezer éven át mindenféle pogány támadástól.  Jószerével most nincs mit megvédeni, hiszen ötven évvel ezelőtt XII. Pius pápa kijelentette, Európa missziós terület. Jézus azóta magán kinyilatkoztatásokban többször is megemlítette, hogy az elpogányosodott és megtérni nem akaró emberekre súlyos büntetések várnak, eljön egy boldog időszak, aminek a megalapozója egy lenézett, agyongyötört kis nép lesz, és ez a magyar. Erre a feladatra kell felkészülnünk. Vissza kell vezetnünk nemzetünket Jézushoz. Népünket az üldözések, félrevezetések, hamis propagandák hitetlenné és közönyössé tette, és úgy ül most az üdvösség útja mellett, mint a jerikói vak. A jövő misszió-próbánknak most ez a tétje: Tudunk-e akkorát kiáltani, hogy ezek a testvéreink meghallják: Bátorság! Titeket hív, gyertek! (Mk 10,49) Ha elég nagy hittel kiáltunk, előbb-utóbb meghallják. Majd fel kell karolni őket szeretettel, mint a Szentatya ajánlja. Aztán meg kell magyarázni, hogy Jézus sosem csapott be senkit, mindenkit szeretett mindhalálig, és szeret most is mindenkit. Gyertek vissza hozzá a hazugság és a gyűlölet világából, meggyógyít titeket. Menjünk együtt nyugatabbra élő testvéreinkhez, nem az elmaradt ezeréves bérünkért, főként nem segélyekért, hanem szeretetből, hogy Jézus Krisztus kimondhatatlan gazdagságát vigyük ajándékba nekik.


Zsolozsma XX.



Izajás próféta könyvéből 
Iz 47, 1. 3b-15
Gyászének 

Babilon bukásán Szállj le, és ülj a porba, Babilon szűzi leánya! Ülj le a földre! Nincs többe trónod, káldeusok leánya. Többé már nem mondanak bájosnak és gyönyörűnek. Bosszút akarok állni, és ettől nem tarthat vissza senki. Megváltónk, akit a Seregek Urának hívnak, Izrael Szentje mondja: Ülj csendben, húzódj a sötétségbe, káldeusok leánya, mert már nem hívnak többé országok úrnőjének. Megharagudtam népemre, megfosztottam szentségétől örökségemet, és a kezedbe adtam őket, de te nem voltál irántuk könyörülettel, még az öregekre is súlyos igát raktál, és azt gondoltad: „Örökre úrnő leszek”. Soha nem hánytad-vetetted meg szívedben, és nem gondoltad meg, hogy mi lesz ennek a vége. Hallgass hát ide, te könnyűvérű, aki oly biztonságban élsz és azt mondod szívedben: „Én vagyok, és rajtam kívül nincsen más, és nem leszek soha özvegy, és a gyermektelenséget nem ismerem.” Bizony utolér mind a kettő, hirtelenül, egyetlen napon. A gyermektelenség és az özvegység egyszerre ér utol; és nem segítenek varázsigéid, sem a hathatósnak hitt igéző szózatok. Mily vakmerő voltál gonoszságodban, amikor így szóltál: „Nincs senki, aki látna.” Ez az okoskodás és nagy tudományod vezetett téged félre. Azt is mondtad magadban: „Én vagyok, és rajtam kívül nincsen más.” Ezért rád tör majd a csapás, s nem háríthatod el varázslattal. Rád ront a veszedelem, s nem fordíthatod el magadtól. Hirtelen ér utol a romlás, még mielőtt eszedbe vehetnéd. Állj hát elő igéző szózataiddal és töméntelen varázslatoddal, amelyekkel ifjúságodtól fogva annyit vesződtél. Gondolod, hogy segítségedre lehetnek? Gondolod, hogy bárkit visszariaszthatnak? Hogy agyonfárasztott számtalan tanácsadód! Lépjenek most elő és mentsenek meg! Mentsenek meg, akik az eget fürkészik, akik a csillagokat lesik, és akik hónapról hónapra jelentik, hogy mi vár rád a közeljövőben .Bizony, olyanok lesznek ezek, mint a pelyva: tűz emészti meg őket. Nem menthetik meg életüket a lángok erejétől, mert nem izzó parázs lesz az, amelynél melegedni lehet, és nem is tűzhely, amely mellé odaülhetnének. Lásd, így járnak varázslóid, akikkel ifjúkorod óta vesződtél. Elfutnak mind, ki-ki a maga útján, nem lesz senki, aki segíthetne rajtad.


Ferenc pápa: Az egyház anya legyen, ne üzletasszony



Ferenc pápa: Az egyház anya legyen, ne üzletasszony


Az idei évben utoljára misézett Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában a hívek egy csoportjának. Szentbeszédében az új teremtésről, Jézus születéséről szólt, amely megújít mindent.


Két meddő nő, aki termékennyé válik. Ferenc pápa homíliáját a napi olvasmányokra építette, melyek Sámson és Keresztelő János csodálatos születését beszélik el. Izrael népe számára szinte átoknak számított a gyermektelenség. A Bibliában számos meddő asszonnyal találkozunk, akikkel Isten csodát tesz. Az egyház felmutatja a meddőség szimbólumát még Jézus születése előtt, egy olyan asszonyon keresztül is, akinek nem születhet gyermeke, mert szüzességi fogadalmat tett. Ez az emberi meddőség jele, amelyről az egyház azt kéri, hogy gondolkodjunk el.

A terméketlenségből az Úr képes új életet fakasztani. Ez a mai nap üzenete. Amikor az emberiség kimerül, nem tud továbblépni, megkapja a kegyelmet, eljön az Istenfia, megérkezik az Üdvösség. És a kimerült teremtés átadja helyét az új teremtésnek – magyarázta homíliájában Ferenc pápa.
Ez a második teremtés a mai üzenet. Várjuk annak eljövetelét, Aki képes megújítani minden dolgot. Várjuk Isten újdonságát, és ez a Karácsony: Isten újdonsága, amely még csodálatosabban teremt újra mindent. A mai olvasmányban szereplő két asszony, Mánue felesége és Erzsébet, akik a Szentlélek segítségével válhatnak édesanyává. Mit tanulhatunk mi ebből? – tett föl a kérdést a pápa, majd így válaszolt: Nyíljunk meg az Isten Lelke előtt. Egyedül nem tudjuk megcsinálni. Ő az, aki képes megtenni a dolgokat.

A pápa ezután az egyház meddőségéről beszélt, amikor a parancsolatokba vetett túlzott reménység, a pelagianizmus hatására egyházanyánk terméketlenné válik. Amikor azt hiszi, hogy szülni tud, pedig nem képes rá. Az egyház csak akkor lesz valódi anya, ha megnyílik Isten újdonsága előtt, a Szentlélek ereje előtt. Amikor azt mondja magának: Én megteszek mindent, de kész, vége, nem tudok továbbmenni. És ekkor jön a Szentlélek.

„Imádkozzunk egyházanyánkért, Isten népének sok-sok meddőségéért. Az önzés, a hatalom terméketlenségéért… amikor az egyház azt hiszi, hogy mindenre képes, hogy kisajátíthatja az emberek lelkiismeretét, amikor a farizeusok, a szadduceusok, az álszentség útjára lép, akkor meddő egyház lesz. Imádkozzunk, hogy ez a Karácsony nyissa meg egyházunkat Isten ajándéka előtt, hogy hagyja magát meglepni a Szentlélek által, és olyan egyház legyen, amelyik gyermekeket szül, amelyik édesanya. Gyakran eszembe jut, hogy az egyház néhol sokkal inkább üzletasszony, semmint édesanya” – fűzte hozzá Ferenc pápa, majd így fohászkodott:

„A betlehemi jászolra tekintve kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk az egyház termékenységének kegyelmét. Hogy mindenekelőtt anya legyen, Máriához hasonlóan.”



Advent 3. hete december 19.



Advent 3. hete december 19.

Bír 13,2-7.24-25a. Lk 1,5-25
 „Kezdett vele lenni az Úr Lelke"
(Bír 13,25)
 „Izrael fiai azonban ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr szeme előtt, s azért ő a filiszteusok kezébe adta őket. Volt azonban egy córai, Dán nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt". (Bír 13,1-2) Józsue halála után a zsidóknak nem volt állandó vezérük, mint Mózes és szolgája-utódja, a honfoglalás hadvezére. Elvileg elfogadták, hogy Isten uralkodik rajtuk közvetlenül. Amikor aztán nem tartották meg az Úr parancsait, Isten valamelyik szomszédos népet szabadította rájuk. Ilyenkor gyorsan észhez tértek, de magukra hagyva kellett gyötrődniük, amíg belátták, hogy gonoszságuk miatt vezekelniük kell. Hosszabb-rövidebb gyötrődés után Isten segített rajtuk.Így történt ez most is. Mánue és felesége a mezőn egymástól távol dolgoztak a mezőn, amikor az asszonynak megjelent egy angyal. Túlvilági létét azonnal felismerte az asszony. Szavai csak növelték döbbenetét: „Te meddő vagy, és nincs gyermeked, de foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. O kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből". (3-5) Az asszony az angyal láttán megijedt, de szavai igen nagy örömmel töltötték el a szívét. Anya lesz, fia Isten különös szolgálatára hivatott. Nemcsak az ő meddőségének szégyenét veszi el az a születendő kisfiú, de megszabadítja népét ellenségei hatalmából. Aztán meg is szülte fiát, elnevezte Sámsonnak (Napocska). „A gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke". (23-24) Az evangélium pedig az üdvtörténet szélesebb jelentőségű keretei közé visz bennünket. Itt egy gyermektelen, öreg házaspár élete tűnik fel előttünk. Életük egyéni keserűségét oldja fel az angyali jelenés, de a születendő fiú nem csak egy gonoszkodó nép elleni harcra kap meghívást, hanem az emberi nem ősellenségének, a sátánnak uralmát kezdi megtörni Isten általa. „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak". (Lk 1,13-17) Édesapák és édesanyák Isten segítőtársai vagytok. Vannak olyanok, akik könnyedén teljesítik küldetésüket: életet adnak gyermekeiknek, aztán vállalva a nevelés terheit, felkészítik őket egyéni életük nemes céljainak szolgálatára. Megértetik velük, hogy Istenatyánk minden embert az igazság és a szeretet gyakorlására rendelt. Aki boldog akar lenni, annak másokat kell boldogítania. „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét". (Gal 6,2) Ha pedig gyermeketek kimondottan mások szolgálatára kap hivatást, papságra, ezt a küldetést nagyon készítsétek elő: semmi önzés ne gátolja majd testvéreik boldogítását.
 
 

2014. december 18., csütörtök

Semmivel sem igazolható a pakisztáni vérengzés



Artime szalézi rendfőnök: Semmivel sem igazolható a pakisztáni vérengzés


A pakisztáni Peshawar város katonai kézben lévő iskolájába december 16-án törtek be tálib fegyveresek. „Nem hallgathatunk, ha ekkora barbársággal szembesülünk” – nyilatkozott a 141 emberi életet követelő támadásról Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök. A Szaléziak.hu beszámolója.


A 141 áldozat közül 132 gyermek, emellett 124-en megsebesültek – szinte mind diákok. Peter Zago szalézi atya, aki már több mint húsz éve él Pakisztánban, a VIS (Volontariato Internazionale per lo Sviluppo) nemzetközi önkéntes szervezet képviselőjének ezt mondta: „Nincsenek szavak annak a leírására, ami történt. Ez a kegyetlen támadás a gonosz támadása volt a védtelen gyermekek és tanáraik ellen.” Majd így folytatta: „Ahogy a bölcs fiatal lány, Malala mondta, ezek a szörnyű események csak növelni fogják azoknak a pakisztáni gyermekeknek és fiataloknak az eltökéltségét, akik szívesen tanulnak, még akkor is, ha az iskolapadok most tele vannak vérrel és fájdalommal. Ne veszítsétek el a bátorságotokat. Reméljük, hogy az olyan tettek, mint amilyen ez, felnyitják a Nyugat és a mérsékeltebb muszlimok szemét, és egyesült erővel elítélik az erőszakot.”

„Fel vagyok háborodva a pakisztáni iskola elleni támadás miatt!” – írta Facebook-oldalán Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök december 17-én. Egy fotó kapcsán, amely a gyermeküket elvesztő szülők mély gyászát mutatja, hozzátette: „Tudom, hogy ez a kép fájdalmat jelent mindannyiunknak. Osztozunk az anyák és apák fájdalmában..., de nem maradhatunk némák, ha ekkora barbársággal szembesülünk! Semmi, semmi, de semmi nem igazolhatja egy emberi lény halálát. Nincs az a politikai, társadalmi vagy bármilyen más ok, ami igazolja a halált... Felajánlom imáimat az Úrnak ezeknek az apáknak és anyáknak a fájdalmáért, és arra kérem Őt, hogy segítsen nekünk, hogy egyre racionálisabbak legyünk, ha már nem tudunk humánusabbá válni.”


A Megszentelt Élet Éve 14.




A Megszentelt Élet Éve



VITA CONSECRATA 
 
Szentséges Atyánknak, XVI. Benedek pápa üzenete után próbáljunk mi, magyar katolikusok elgondolkodni, hogyan vehetnénk ki becsületesen a részünket a szeretet indította hitterjesztésből. Nekünk különleges küldetésünk van. Nekünk kellett a nyugati kereszténységet megvédenünk ezer éven át mindenféle pogány támadástól.  Jószerével most nincs mit megvédeni, hiszen ötven évvel ezelőtt XII. Pius pápa kijelentette, Európa missziós terület. Jézus azóta magán kinyilatkoztatásokban többször is megemlítette, hogy az elpogányosodott és megtérni nem akaró emberekre súlyos büntetések várnak, eljön egy boldog időszak, aminek a megalapozója egy lenézett, agyongyötört kis nép lesz, és ez a magyar. Erre a feladatra kell felkészülnünk. Vissza kell vezetnünk nemzetünket Jézushoz. Népünket az üldözések, félrevezetések, hamis propagandák hitetlenné és közönyössé tette, és úgy ül most az üdvösség útja mellett, mint a jerikói vak. A jövő misszió-próbánknak most ez a tétje: Tudunk-e akkorát kiáltani, hogy ezek a testvéreink meghallják: Bátorság! Titeket hív, gyertek! (Mk 10,49) Ha elég nagy hittel kiáltunk, előbb-utóbb meghallják. Majd fel kell karolni őket szeretettel, mint a Szentatya ajánlja. Aztán meg kell magyarázni, hogy Jézus sosem csapott be senkit, mindenkit szeretett mindhalálig, és szeret most is mindenkit. Gyertek vissza hozzá a hazugság és a gyűlölet világából, meggyógyít titeket. Menjünk együtt nyugatabbra élő testvéreinkhez, nem az elmaradt ezeréves bérünkért, főként nem segélyekért, hanem szeretetből, hogy Jézus Krisztus kimondhatatlan gazdagságát vigyük ajándékba nekik. 


Zsolozsma XIX.



Izajás próféta könyvéből
 46, 1-13 
Az Úr és Babilon bálványai Leroskad Bel, összetörik Nebó.

 Bálványaikat állatokra, barmok hátára rakják, úgy viszik súlyos teherként, kimerült állatok hátán. De leroskadnak a bálványok, mind térdre rogynak, nem tudják megszabadítani azokat, akik viszik őket, sőt maguk is fogságba jutnak. Hallgassatok ide, Jákob háza, és ti mindnyájan, akik Izrael hazából megmaradtatok, akiket anyátok méhétől fogva hordozok, akiknek terhét az anyaöltől kezdve viselem. Én öreg korotokig ugyanaz maradok, s míg meg nem őszültök, hordozlak titeket. Mint eddig is tettem, továbbra is viszlek, fenntartalak és megmentelek benneteket. Kivel vethettek egybe, és kivel mérhettek össze? Ki mellé állíthattok oda, kihez hasonlíthattok? Azok, akik kiöntik az aranyat erszényükből, és lemérik mérlegen az ezüstöt, aranyművest fogadnak, hogy istent csináljon nekik, aztán leborulnak előtte és imádják. Majd vállukra veszik és úgy cipelik, aztán leteszik állványára, hogy veszteg maradjon. Nem is mozdul el helyéről; ha kiáltanak hozzá, nem felel, a nyomorúságtól nem ment meg senkit. Gondoljatok erre, és szégyenkezzetek, vegyétek szívetekre, ti pártütők! Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten, és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló. Én kezdettől fogva kijelentettem a jövendőt, és előre megmondtam, amik meg se történtek még. Azt mondom: Tervem valóra válik, és amit akarok, mindent végbeviszek. Elhívom kelet felől a ragadozó madarat, messze földről a kiválasztott férfit. Ahogy mondom, úgy teszek; mihelyt eltervezem, már végre is hajtom. Hallgassatok hát ide, ti csüggedt szívűek, akik úgy érzitek: messze van még a győzelem. Közel hozom győzelmemet, már nincs is messze, és nem késik szabadításom. Szabadulást szerzek Sionnak, és dicsőséget adok Izraelnek.”


Advent 3. hete csütörtök



Advent 3. hete csütörtök
Jer 23, 5-8; Mt 1, 18-24
„Él az Úr” 

Jeremiás volt az utolsó próféta, akinek erélyesen kellett felszólítania Jeruzsálem és Júdea lakóit, hogy tartsanak bűnbánatot, mert különben bekövetkezik az évek óta hirdetett pusztulás. Ha hittek volna neki, elhagyták volna bűnös szokásaikat, szakítottak volna a bálványozással és a szegény emberek sanyargatásával, nem pusztult volna el a főváros a templommal együtt. De nem hittek neki! Nemcsak nem hittek, de cáfolták, vádolták, egész éjszakára kalodába is zárták, sőt halálos ítéletet is hoztak ellene. Isten válasza kemény volt: a hitetlen város, a hamis próféták, az ellenérdekelt papság, iszonyatos ostrom után rabszíjra fűzve gyalogolt a pusztaságon át Babilonba. Jeremiás is vállalni akarta népe keserű sorsát, de Isten parancsa visszaültette a romok közé. Ott sírt keservesen, egyedül. Ekkor hallotta Isten vigasztaló szavait: „Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket”. (3-4) Ezek a pásztorok már új küldetéssel érkeznek: „íme, jönnek napok, -mondja az Úr-, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, Királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk” (5-6) Ez a fejlemény tehát már a Messiás idejében következik be. Vigasztalásul mondja előre a próféta. Valamikor bizonyságul ezt szokták mondani: „Él az Úr”, mert meg tudta tenni, hogy kiszabadította Egyiptom rabságából Izrael fiait. A babiloni fogság után nem kell olyan távoli múltra hivatkozni, hiszen a babiloni fogságból kimenteni népét legalább ilyen isteni erőfeszítésre volt szükség. Ezért majd így hangzik a biztatás: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának maradékait észak földjéről és minden országból, ahová elűztem őket, és a saját földjükön fognak lakni”. (8) Minket, keresztény magyarokat nem hurcoltak el teljes létszámban idegen országba a múlt század vérzivatarában, de igen nagy volt a pusztítás sorainkban is. A két világháború között, pedig hazánk kétharmadát rabolták el kíméletlenül. Mi sem várhatunk gyökeres orvoslást mástól, mint attól, akinek neve: „Az Úr a mi igazságunk”, vagyis Jézus Krisztustól. Ehhez azonban előbb fel kell számolni a hazudozást és a gyűlöletet.


2014. december 17., szerda

A Megszentelt Élet Éve 13.




A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA
A kegyelem szerepe Assisi Szent Ferenc életében   

2009. január 3-án a pesti ferences templomban P. Várnai Jakab definitor generalis megnyitotta a ferences Regula pápai jóváhagyásának 800 éves, jubileumi ünnepségsorozatát. Assisi Szent Ferenc Jézus hűséges követője volt életében, csodálatos, közkedvelt szent halála után. Mi, ferencesek, boldogan ünnepeljük rendalapítónkat. Ünneplésünk egyik szerény része szeretne lenni ez az elmélkedés-sorozat, amely bemutatja Isten természetfeletti ajándékainak, a kegyelmeknek szerepét az ő életében. Isten minden ember részére pontos élettervet készített öröktől fogva. Ez határozza meg, ki mikor, melyik szülőktől kapja génjeit. A szülőpárnak fogalma sincs arról, mikor történik a foganás, milyen gének kerülnek át testükből gyermekük testébe. Isten Ádámtól, Évától gondosan irányította azt a folyamatot, amely ezeket a sejteket alakította, hogy a Gondviselés által meghatározott célt az új ember el tudja érni. Az ivarsejtek egyesülése pillanatában Isten a semmiből teremti minden magzat számára a szellemi lelket. Ez a lélek a testtel együtt alkotja az ember lényegét, amelyet természetnek és állagnak is nevezünk. A szülőktől örökölt testet ez a lélek formálja. A léleknek két képessége van: az értelem, a szellemi megismerő képesség, és az akarat, a szellemi vágyó képesség. Ezek minden embernél különbözők. Isten ezeket is olyan erőkkel látja el, hogy a megfogamzott egyén céljának a lehető legjobban feleljenek meg. Ezt az immár jól előkészített új emberi természetet a Teremtő odaajándékozza egy új, ugyanakkor létrehozott személyiségnek, aki birtokolni fogja a természetet, irányítja, működik vele, hogy a kijelölt célját biztonságosan el tudja érni. Ezeket az erőket természetes adottságoknak mondjuk, mert hozzá tartoznak az ember természetéhez. Nem szoktuk ajándéknak mondani, bár maga az új ember ajándéknak is nevezhető, hiszen Istent senki és semmi nem kötelezheti, hogy milyen új embert indítson el útjára. Helyettem és minden megvalósult ember helyett bárki mást is választhatott volna az Úr. De ha már engem választott, ezeket a testi és lelki képességeket Istennek adnia kellett, mert ezekből áll az emberi természet. Vannak azonban olyan feladatai is az egyéneknek, amelyeket vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudna teljesíteni a már megkapott természetes képességekkel. Ilyen maga az üdvösség és minden eszköze. Ezek nem tartozékai az emberi életnek, de Isten erre a végcélra hívott meg minden embert. Ezt a természetünket felülmúló célt felismerni, elnyeréséért munkálkodni és célba is érni, szükségünk van természetes adottságainkon felül természetünket felülmúló, tehát számunkra természetfeletti ajándékokra. Ezeket nevezzük kegyelmeknek. A kegyelem tehát Isten természetfeletti ajándéka. Ajándék, nem fizetés, ezért kiérdemelni nem lehet. A kegyelmeket két csoportra osztjuk: a megszentelő kegyelemre és a tettre adott kegyelmekre. A megszentelő kegyelem egyedül képezi csoportját. A tettre adott kegyelmek viszont gazdag változatosságot mutatnak. Vannak felemelő, indító, követő és befejezést segítő kegyelmek. A felemelő kegyelem az az isteni ajándék, amely az egyszerű természetes cselekedetet természetfeletti értékké változtatja. Az indító kegyelem üdvös cselekedetre ösztökéli az emberi akaratot. A segítő kegyelem az üdvös cselekedet folyamatát támogatja. A kegyelemtanban tanult alapigazságokat a következőkben Assisi Szent Ferenc életében mutatjuk be. Így nyomon követhetjük lelki fejlődését. Mi magunk is biztatást nyerhetünk az üdvösség útjára. Loyolai Ignác katona korában erősen kötődött a földi élethez, kevesebbet foglalkozott az üdvösség dolgaival. Egy várostromban eltörött a lába. Ez a csapás ágyhoz kötötte. Nem volt más könyv a keze ügyében, mint a Szentírás és Assisi Szent Ferencről írt mű. Kelletlenül fogta kezébe, de az indító, majd követő segítő kegyelem megragadta lelkét: Így szólt: Ha Assisi Szent Ferencnek sikerült szentté lennie, nekem miért ne sikerülhetne?


Zsolozsma XVIII.



Izajás próféta könyvéből
45, 1-13
Az Úr Cirusz által szabadítja meg népét

Az Úr így szól fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva:
    „Előtted megyek, és megalázom a magasságokat; összetöröm az érckapukat, és a vaszárakat leütöm. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak.
    Szolgámért, Jákobért és választottamért, Izraelért szólítottalak a neveden. Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.
    Én vagyok az Úr, és senki más! Én alkotom a világosságot és én teremtem a sötétséget; én szerzek jólétet, s én idézem elő a balsorsot is. Én, az Úr viszem ezt végbe, mind.
    Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok közénk az Igazat! Nyíljék meg a föld, s teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is. Én, az Úr hozom ezt létre, mind.”
    Perbe szállhat-e alkotójával a cserép a föld cserepei közül? Mondhatja-e az agyag megmunkálójának: „Mit csinálsz?” És a mű: „Milyen ügyetlen vagy!” Jaj annak, aki azt mondja apjának: „Miért nemzel?” És az asszonynak: „Miért szülsz?”
    Ezt mondja az Úr, Izrael Szentje és Teremtője: „Rátok tartozik-e, hogy gyermekeim jövője felől kérdezzetek, vagy hogy meghatározzátok: mit tegyen a kezem? – Nézzétek: én alkottam a földet, és én teremtettem az embert is, aki lakja. Az én kezem terjesztette ki az egeket, és én sorakoztattam fel minden seregüket. Én támasztottam, hogy győzelmet arasson, és minden útját elegyengettem. Ő majd felépíti városomat, és visszahozza száműzöttjeimet váltságdíj és ajándékok nélkül.” A Seregek Ura mondja ezt így.



Ferenc pápa: A család megőriz bennünket



Ferenc pápa: A család megőriz bennünket


A napsütötte Szent Péter téren tartotta meg Ferenc pápa a Karácsony előtti utolsó katekézisét az általános kihallgatás során. A múlt heti bevezető után, amikor az októberi családszinódust értékelte ki, most egy új sorozatot kezdett.

„A közelmúlt püspöki szinódusa a családról az első állomása volt egy olyan útnak, amely a jövő év októberében ér véget egy másik szinódusi közgyűléssel, mely a „Család hivatása és küldetése az egyházban és a világban” témával foglalkozik. Ezt az utat imádsággal és megfontolással kell kísérni, ami az egész egyház feladata. Azt szeretném, hogy a következő elmélkedések ebbe az útba illeszkedjenek. Ezért úgy döntöttem, hogy ebben az évben veletek együtt gondolkodom a családról, Istennek erről a nagy adományáról, amit kezdettől fogva a világnak adott, amikor Ádámot és Évát megbízta, hogy szaporodjanak és töltsék be a földet. Jézus az evangéliumban megerősíti ezt az adományt.

Karácsony közelsége nagy fényt vet erre a titokra – folytatta a pápa. Isten Fiának a megtestesülése a férfi és a nő egyetemes történetének új kezdetét nyitja meg. Ez az új kezdet pedig egy családnak az ölén történik meg Názáretben. Jézus egy családban született. Jöhetett volna látványos módon, mint egy harcos, mint egy császár, de nem: egy családnak a fiaként jön el. Ez fontos, szemléljük a jászolban ezt a szép jelenetet! Isten úgy döntött, hogy egy emberi családban születik meg, melyet ő maga formált, valahol a római birodalom határszélén, egy félreeső falucskában. Nem Rómában, a birodalom fővárosában, nem egy nagyvárosban, hanem egy szinte láthatatlan, sőt rosszhírű peremvidéken. Az evangéliumok is szinte szólásmondásként említik: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). A világ számos részén talán még ma is így beszélünk, amikor egy nagyvárosnak a peremkerületéről hallunk. Nos, éppen ott, a nagy birodalom peremén vette kezdetét a legszentebb és legjobb történet, Jézus története az emberek között! És ott volt ez a család.

Harminc évig maradt Jézus ezen a határvidéken – hangsúlyozta Ferenc pápa. Lukács evangélista úgy foglalja össze ezt az időszakot, hogy „alávetette magát (anyjának és atyjának)”. Mondhatná valaki: Igen ám, de az Isten, aki a megszabadításunkra jött, elvesztegetett harminc évet egy rosszhírű peremvidéken! Igen, de ő akarta ezt. Jézus útja a családban megtett út volt. „Anyja megőrizte mindezeket a dolgokat a szívében, Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban Isten és az emberek színe előtt” (Lk 2,51-52). Szó sem esik csodáról vagy gyógyításról, tanításról – ebben az időben egyáltalán nem tanított –, vagy a hozzá tóduló tömegről. Názáretben látszólag minden „rendben” történik, egy hívő és dolgos zsidó család szokásai szerint. Dolgoztak, az anya főzött, elvégzett minden házimunkát, kivasalta az ingeket… Tette az anyák dolgát. Az apa asztalosként dolgozott, erre tanította fiát. Harminc éven át. De mekkora pocsékolás ez, atyám! Az Isten útjai titokzatosak. Ami ott fontos volt, az a család! Nagy szentekből állt: Mária, a legszentebb asszony, szeplőtelen, és József, az igaz ember… A Család! – emelte ki katekézisében Ferenc pápa.

Biztosan meghatódnánk a történettől, ahogy a serdülő Jézus szembenézett a vallási közösség eseményeivel és a társadalmi élet elkötelezettségeivel; ahogy ácslegényként Józseffel együtt dolgozott, ahogy sajátos módon részt vett az Írások meghallgatásában, a zsoltárimádkozásban, és a mindennapi élet megannyi szokásos dolgában. Az evangéliumok a maguk visszafogottságában nem említenek semmit Jézus ifjúkoráról, rábízzák ezt a feladatot szeretetteli képzeletünkre. A művészet, az irodalom, a zene járta be a képzeletnek ezt az útját. Bizonyára nem nehéz elképzelni, ahogy az anyák megérezhették Máriának a fia iránti törődő szeretetét. És az apák mennyi mindenről tudomást szerezhettek József, az igaz férfi példájából, aki életét arra áldozta, hogy eltartsa és védelmezze a gyermekét és jegyesét – a családját – főként a nehéz helyzetekben. Nem is beszélve arról, hogy a gyerekek mennyi bátorítást nyerhettek volna az ifjú Jézustól, hogy megértsék legmélyebb hivatásuk ápolásának szükségét és szépségét, továbbá hogy merjenek nagyot álmodni.

Jézus ápolta a hivatását, amiért az Atyja elküldte őt. Soha nem keseredett el, hanem növekedett a bátorságban, hogy előbbre jusson a küldetésével. Bármely keresztény család – ahogy Mária és József tették – mindenekelőtt befogadhatja Jézust, hogy meghallgassa, beszéljen vele, vigyázzon rá, védelmezze, és együtt növekedjen vele, és így tegye jobbá a világot. Készítsünk helyet a szívünkben és a mindennapjainkban az Úrnak. Ezt tette Mária és József is, és egyáltalán nem volt könnyű nekik, mennyi nehézséggel kellett szembenézniük! Az övéké nem egy színlelt család, nem egy irreális család volt.

A názáreti család kötelez bennünket, hogy felfedezzük a család, minden család hivatását és küldetését. És ami harminc év alatt Názáretben történt, az megtörténhet velünk is: a szeretetet, és nem a gyűlöletet honosítjuk meg, a kölcsönös szeretetet tesszük közössé, és nem a közömbösséget és az ellenségeskedést. Nem véletlen tehát, hogy a Názáret név jelentése „Az, aki megőriz”, miként Mária is, aki az evangélium szerint „megőrizte ezeket a dolgokat szívében” (Lk 2,19.51). Attól kezdve, valahányszor egy család megőrzi ezt a titkot, legyen akár a világ legszélén is, ott Isten Fiának a titka működésben van. Jön, hogy megváltsa világot. Ez a család nagy hivatása: helyet készíteni Jézusnak, aki eljön, befogadni Jézust a családba, a gyerekek, a férj, a feleség, a nagyszülők személyében. Jézus ott van. Fogadjuk be őt, hogy növekedjünk lelkileg ebben a családban. Az Úr adja meg ezt a kegyelmet a karácsony előtti utolsó napokban. Köszönöm – fejezete be katekézisét Ferenc pápa.

A katekézis után Ferenc pápa felhívással fordult a zarándokok felé, hogy imádkozzanak vele együtt az elmúlt napokban az ausztráliai Sydney-ben és a pakisztáni Peshawarban történt embertelen terrorcselekmények áldozataiért. Az Úr fogadja be az elhunytakat a békéjébe, erősítse a családtagjaikat és térítse meg az erőszakhoz folyamodók szívét.



Advent 3. hete szerda



Advent 3. hete szerda,
Ter 49, 2. 8-10 Mt 1, 1-17
Az ősi advent december 17-24-ig tartott. 

A közvetlen felkészülést ma is ez jelenti a kis Jézus születésének idei ünneplésére. Ennek egyik megnyilatkozása, hogy a szertartásban a mai napra kijelölt olvasmányok Jézus családfáját közlik, illetőleg Izraelnek áldásából negyedik fiára, Júdára vonatkozó részét. A többi napon is a karácsonyt, megelőző eseményeket idéz fel az Egyház. Isten abszolút szabadon dönt minden ember sorsáról. Fiának emberi születésével is ezt hangsúlyozza. Jézus ősei tartották magukat az általános meggyőződésekhez: áldott ember, akinek sok gyermeke van. Ezek között is a legértékesebb az elsőszülött fiú. Ábrahám kiválasztása alkalmával hatvan esztendős volt. Csodálatos ígéreteket kapott az élő Istentől, ha engedelmeskedik akaratának. Addig nem volt egyetlen gyermeke sem, ám majd fia születik gyönyörű, de addig magtalan feleségétől, Sáraitól. Az ő utódai megsokasodnak, mint égen a csillag, mint tengerparton a föveny. Közülük származik majd idővel a Megváltó. Mintegy harminc éves szorongó várakozás után jött el a boldog pillanat. Fia, Izsák isteni útmutatásra veszi feleségül Rebekkát. Ikerfiaik születnek. A serényebb kidugja kis kezét. Gyorsan szalagot kötnek rá, el ne tévesszék, ki az elsőszülött. A kis kezecske tulajdonosa mégis másodszülött lett. Anyja valahogy sejti a jövőt, őt szereti jobban, apja viszont ragaszkodik az elsőszülött Ézsauhoz. Felnövekedvén Ézsau eladja elsőszülöttségét öccsének. Isten őt juttatja a nagy áldáshoz. Jákob testvére haragja elől menekülve Istentől új nevet kap: Izrael=Istennel küzdő. Nagybátyjánál vállal munkát. Beleszeret ifjabb lányába, Ráchelbe. A furfangos após idősebb lányát rejti fátyol mögé és teszi unokaöccse feleségévé. A mézeshetek után megkapja szerelmét is. Lia szül hat fiút, Ráchel csak hosszú idő múlva kettőt. Még sokáig Ráchel és két fia: József és Benjámin maradnak a kedvencek. Közben kap két mellékfeleséget, tőlük is származik két-két fia. Halála előtt döntenie kell, kinek adja apjától örökölt elsőszülöttségi áldását, benne a Messiás ősapja címet is. Halála előtt sorban megáldja fiait. Csalódik az első három. Júda, a negyedik a kitüntetett: „Júda, téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz majd a kezed, és atyád fiai meghajolnak majd előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán. Ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek". (Ter 49, 8-10) „Ember tervez, Isten végez", tartja bölcs közmondásunk. A Bibliát olvasgatva mindig figyeljünk Istenatyánk gondoskodó szeretetére.


2014. december 16., kedd

Angyalposta a Mennyei Atyának




Angyalposta a Mennyei Atyának 
 
Mennyei Atyánk!


Karácsony csodálatos ünnepét várjuk. Keresztény őseink az ünnepet úgy várták, mint az alvó hadseregre vigyázó őrök virrasztását a rómaiak: Vigilia. Négyszer három katona volt kijelölve, hogy három óránként váltva egymást biztosítsák bajtársaik nyugalmát, s ha bajt észlelnek, addig tartsák fel az ellenséget, amíg az alvók talpra nem ugranak. A nagyobb urak szolgái is teljes készültségben így virrasztottak, ha gazdájuk fontos dolgot intézendő nem ért haza világosban. Atyánk! Az ősbűn után azonnal megígérted a vétekbe esett gyermekeidnek, hogy eljön a sátántipró hős, egy asszony fia, aki szét fogja tiporni a sátán fejét. Ettől kezdve várta Éva, majd az őt követő édesanyák hosszú sora a megígért Megváltó érkezését. Közöttük találjuk Máriát, de alázata gondolni sem engedte arra, hogy Ő lesz az asszonyok közül a kiváltságos édesanya. Születése előtt hét évszázaddal megszólalt korának nagy prófétája, Izajás, és azt jövendölte: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el”. (Iz 7,14) a próféta jelnek szánta ezt, ezért nem gondolhatott általában a szűz menyasszonyokra, akik egész lényükkel arra készültek, hogy apáik feleségül adják őket és azáltal, hogy édesanyák lesznek, megdicsőülnek.(Bír 11,29-40) Amikor Máriát felkereste Gábriel angyal, így köszöntötte:„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”.(Lk 1,28-33) Mária tisztázta az angyallal, hogy szüzességét megőrzi anyaként is, mert a Szentlélek csodájával foganja gyermekét. És ettől kezdve, mondja Ő maga: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”.(35-38) Mária attól a perctől kezdve engedelmes Szolgálóként leste az isteni rendelkezést, mit kell tennie Fiáért. A császári parancs, a pásztorok híre, Heródes gonoszsága, Fia igehirdetése, kereszthalála, feltámadása ilyen vigilia volt. Fia harca a bűnösökért is vigilia, mert az Atya rendelkezései szerint várjuk sorsunk beteljesülését. Halálunk és mennybe érkezésünk is vigilia. Egy XVII. században, tehát török-időben lejegyzett énekünk talán a magyarok új vigíliájára utal:„Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak. Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak. Madárkák zengenék, Az ég is ráragyog: Földön még nem esett ily nagydolog. Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak” Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában. Altatja kis fiát hideg téli éjszakákban: Szívemről leszakadt isteni magzatom, Ó hogy szent véredet én adhatom! Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban. Golgota szomorú keresztjén hull Krisztus vére. Váltság és fizetés: megváltásunk drága bére. „Istenem, úgy legyen, amint Te akarod. Fogadd el tőlem ez áldozatot! És áldott béke száll a Szűzanya hű szívére. Drága szív, anyaszív, tebelőled él a Gyermek. Egyetlen jó Anyánk, megköszönjük szent Szívednek. Jézusé életed, Jézusé a szíved. Szívünk is hadd legyen, Anyánk, tied. Az örök életet, ó jó Anyánk nekünk nyerd meg”(Ho 185,1-4) Atyánk! Égi Királynőnk kezdett Fájdalmas Anya lenni. Az örök élet fontos cél, de a földi haza sorsa is az. Nagyasszonyunk mennyei fényben emelj minket újra szent-istváni szintre!


Zsolozsma XVII.



Izajás próféta könyvéből 
30, 27-33; 31, 4-9
Jeruzsálem megmenekül az asszír támadástól


 Nézzétek, közeleg az Úr neve messziről, haragja izzó, nehéz elviselni. Ajka tele van haraggal, nyelve olyan, mint az emésztő tűz. Lehelete, mint a megáradt patak, amely egészen a nyakig ér. Azért jön, hogy megrostálja a nemzeteket a pusztulás rostáján, és hogy a tévelygés zabláját vesse a nemzetek szájába. Az Úr hallatni fogja fölséges hangját, és megmutatja rettenetes karját, amellyel lesújt izzó haragjában emésztő tűz, orkán, zápor és jégeső alakjában. Mert az Úr szavára összetörik Asszíriát, lesújt rá ostorával. Minden alkalommal talál majd a harag vesszeje, amellyel az Úr verni fogja. Zengő éneketek olyan lesz akkor, mint az ünnepi éjszakán felhangzó ének, amikor a szívek örömtől áradnak, és mint a zarándokok éneke, akik fuvolaszó kíséretében fölmennek az Úr hegyére, Izrael sziklájához. Felvonulnak dobszóval, hárfát pengetve és körtáncot járva. Mert a Tófetben már régóta el van készítve egy mély és széles verem Melek számára, bőségesen van benne szalma és tűzifa. Az Úr lehelete, mint egy kénköves folyam, fogja majd meggyújtani. Ezt mondja nekem az Úr: „Amint az oroszlán és az oroszlánkölyök ordít a zsákmánya mellett, és ha szembeszáll is vele a pásztorok serege, nem retten meg hangjuktól, sem lármájuk nem ijeszti meg: úgy száll le majd a Seregek Ura, hogy harcoljon a Sion hegyén és halmán. Mint a repdeső madarait, úgy oltalmazza Jeruzsálemet a Seregek Ura. Megoltalmazza és megszabadítja, megkíméli és megmenti. Térjetek hát vissza ahhoz, Izrael fiai, akitől oly gonosz módon elpártoltatok. Igen, azon a napon mindenki eldobja majd ezüst és arany bálványait, amelyeket vétkes keze csinált.Asszíria meg elesik: de nem férfi kardjától. Egy kard semmisíti meg, amely nem emberé. Megfutamodik a kard elől, és ifjú harcosai rabszolgává lesznek. Félelmében elhagyja szikláját, s fejedelmei otthagyják a zászlót.” Az Úr mondta ezt, akinek a Sionon van a tüze, és Jeruzsálemben a kemencéje.


„Az üdvösség alázatos szív, mely bízik az Istenben”



Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: „Az üdvösség alázatos szív, mely bízik az Istenben”


Az alázat megmenti az embert az Isten szemében, a gőg azonban elveszíti. A kulcs az ember szíve. Az alázatosé nyitott, meg tud térni, el tudja fogadni a helyreigazítást és bízik az Istenben. A gőgös ellenkezőleg: arrogáns, zárt, nem ismer szégyent, Isten szava nem járja át. Ferenc pápa kedd reggel hét órakor a Szent Márta ház kápolnájában tartott szentmisén Szofoniás próféta szavaihoz (3,1-9) és Jézusnak az engedetlen testvérekről mondott példabeszédéhez (Mt 21,28-32) fűzte gondolatait.

„Szofóniás próféta a lázadó városról beszél, melyben mégis van egy csoport, mely megtér a bűneiből. Ez az Isten népe” – hangsúlyozta a pápa – „melynek három jellemzője van: az alázat, a szegénység és az Istenbe vetett bizalom. De itt élnek azok is, akik nem fogadták el a feddést, ezért ítélet vár rájuk. Ezeknek nem lesz részük az üdvösségben, bezárultak az üdvösség előtt. „De meghagyok köztetek egy alázatos és szegény népet, mely bízik az Úr nevében, egész életre menően. És ez mind a mai napig tart! Az alázatos, szegény, Istenben bízó nép az egyház útja. Ezen az úton kell haladni, nem hallgatva annak a hangjára, aki nem hallgat a feddésre és nem bízik az Úrban”.

Az evangéliumi történet a szőlősgazda-atyát mutatja a szőlőbe küldött két fiával. Az első elutasítja az apja kérését, de később megbánja azt és kimegy oda. A másik ugyan igent mond az apjának, de valójában becsapja őt. Jézus a nép vezetőinek mondja el ezt a példabeszédet, amivel világosan jelzi, hogy ők nem akartak hallgatni az Istenre Keresztelő János személyében és emiatt a mennyek országában a vámosok és utcanők megelőzik őket. Ennek a botrányos kijelentésnek felelnek meg azok a mai keresztények, akik attól érzik magukat tisztának, hogy misére járnak és szentáldozáshoz járulnak. Istennek azonban még másra is szüksége van – folytatta a pápa – amikor a szíved nem tér meg, amikor nem fogadod el a feddést és nem bízol benne. Ezek a képmutatók megbotránkoztak azon, amit Jézus a vámosokról és az utcanőkről mondott, pedig titokban eljártak hozzájuk, hogy szabad folyást engedjenek a szenvedélyeiknek. De Jézus nem akarta őket”.

„Ez az ítélet reményt kelt bennünk – magyarázta a pápa – amennyiben lesz bátorságunk megnyitni a szívünket Isten előtt, fenntartás nélkül, és odaadjuk neki a bűneink listáját”. Magyarázatképpen a pápa hozzáfűzte annak a szentnek a történetét, aki azt hitte, hogy radikális nagylelkűséggel az Úrnak adta mindenét: Hallgatott az Úrra, megtette az akaratát, adta, amit kellett. Az Úr mégis megkérdezte tőle: Egy dolgot mégsem adtál oda nekem. - De Uram, mit nem adtam neked? Odaadtam az életemet, dolgoztam a szegényekért, hittant is tanítottam, mindenfelé dolgozok, itt és ott... A bűneidet nem adtad oda, mondja az Úr. Ha ugyanis eljutunk oda, hogy elmondhassuk: Uram ezek az én vétkeim, nem ezé vagy azé, hanem ezek az én vétkeim, akkor majd hallani fogjuk: Eredj, én megszabadítalak ezektől. Amikor ezt meg tudjuk tenni, akkor leszünk az a nép, mely bízik az Úrban. Adjon hozzá kegyelmet az Isten! – kérte kedd reggeli homíliája végén Ferenc pápa.



Advent 3. hete kedd



Advent 3. hete kedd
 
 Szof 3,1-2,9-13;  Mt 21,28-32

„Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján, és nem hittetek neki"

Jézus ebben a rövidke példabeszédben sajátos emberi gondolkodásra hívja fel hallgatói figyelmét. A templomban ül hallgatói között, akik számon kérték tőle, hogy milyen hatalommal tesz csodákat? Az úr szomorúan néz rájuk. Látszólag ők az Isten tiszta hitű és erényes népe: farizeusok, akik a törvényt nagyon ismerik, magyarázzák is szívesen. Hetente kétszer böjtölnek, minden termésükből tizedet adnak a templom működtetésére. Két dolog miatt kárpálja őket Jézus: egyik a gőg, mert azt gondolják, hogy nekik joguk van nyilvánosan vétkező embertársaikat elítélni. A másik: úgy vélik, hogy Jézust ís ellenőrizhetik. Ha az igazságot tennék mérlegre, amikor Jézus beszédeit hallgatják, vagy örülnének annak, hogy az Úr milyen nagy szeretettel gyógyítja, eteti és tanítja az egyszerű embereket, Jézus nyilván úgy látná őket, mint akik Isten tanítását védik. Ekkor gőgős fölénnyel számon kérik Jézustól: Milyen hatalommal teszed mindezt?'"(Mt 21,23) Máskor mar nyilvánosán ördögi közreműködéssel vádolták Jézust,(Lk 11,15) Könnyű elgondolnunk, hogy leplezetten, de most is erre akarnak kilukadni. Talán éppen azt idézik, hogy Mózes a fáraó előtt ledobta botját, ami kígyóvá változott, hogy isteni küldetését bizonyítsa, de a fáraó varázslói is megtettek vesszőikkel. Jézus tudja, hogy mire akarnak kilukadni. Ezért teszi fel nekik a fogas kérdést: „János keresztsége honnan volt? A mennyből, vagy az emberektől?" (Mt 23,25) Mivel a kérdés kényes volt: ők ugyanis nem fogadták el Jánost Isten küldöttének, de ezt bevallani nem merték, mert féltek a néptől, akik hittek János küldetésében, ezért ezt válaszolták: „Nem tudjuk" (27) Jézus ezek után mondta el rövid példabeszédét az apa két fiáról, amit az evangéliumban hallottunk. Mindkét fiát külön megkéri, hogy menjenek ki a szőlőbe dolgozni. Az idősebb készségesnek mutatkozik, de nem megy ki. Becsapja apját. A második fiú ellentmond, de meggondolja magát, és elmegy szőlőt művelni. Jézus kérdése: „a kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? Azt felelték: az első. Erre Jézus ezt mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján, és nem hittetek neki. A vámszedők es az utcanők hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki". (27-32)A vámosok es az utcanők sok súlyos bűnt követtek el, de miután Keresztelő János figyelmeztette őket az istenbántásokra, megtértek. A farizeusok viszont megkeményítették szívüket, nem akartak megtérni. A most élő emberek nagy aposztáziában élnek. Saját maguk döntik el, hogy végül is hova csatlakoznak: ha a bűnbánókhoz, elnyerhetik a bűnök bocsánatát, üdvözülhetnek. Aki pedig a Megváltót elutasítja, menthetetlen.


2014. december 15., hétfő

Zsolozsma XVI.



Izajás próféta könyvéből
 30, 18-26
A messiási kor boldogsága


 Az Úr arra vár, hogy irgalmazzon nektek, és fölkel, hogy könyörüljön rajtatok. Mert igazságos Isten az Úr: Boldogok mind, akik benne bíznak. Valóban Sion népe, te Jeruzsálemben élsz majd és nem kell többé sírnod. (Az Úr) irgalmas lesz hozzád, amikor meghallja hozzá kiáltó szavad; mihelyt meghallja, meghallgat. Bár szenvedés kenyerét és a nyomorúság vizét adta neked az Úr, de ő, a te tanítód, nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat. Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: „Ez a helyes út, ezen járjatok, és ne térjetek le se jobbra, se balra!” Akkor úgy nézel majd ezüsttel bevont bálványaidra és aranyozott bálványképeidre, mint valami tisztátalan dologra. Úgy elveted őket, mint valami undokságot, s így kiáltasz utánuk: „Pokolra veletek!”Vetésednek esőben lesz része, bárhol vetsz a földön, és a föld termette kenyér ízes lesz és tápláló. Nyájaid tágas mezőkön legelnek majd azon a napon. Ökreid és szamárcsikóid, amelyek a földet megmunkálják, sóval vegyített, szórólapáttal megtisztított eleséget esznek. Minden magas hegyen és minden dombtetőn folyóvizek és patakok folynak majd a nagy öldöklés napján, azon a napon, amikor a bástyák leomlanak. A hold fénye olyan lesz, mint a nap ragyogása, a nap fénye pedig hétszer ragyogóbb lesz, olyan mint hét napnak a napfénye; azon a napon, amikor az Úr bekötözi népe sebeit, és meggyógyítja a sebhelyeket, amelyeket verésével okozott neki.