2017. szeptember 14., csütörtök

Mária, mártírok királynője Könyörögj érettünk!



Mária, mártírok királynője 
Könyörögj érettünk!


Nagy becsben tart bennünket az Isten! Annak ellenére, hogy ismer bennünket, személyesen is! Már csak azért is kijelenthetem ezt, mert Teremtőmnek ismerem el. Őt, Aki önmagát is megtestesíteni volt hajlandó, csak azért, hogy kifejezhesse magát a számunkra. Aki azért akar érthetővé lenni, számomra is, hogy megértesse velem, hogy több van bennem is, mint ami anyagi, ami töredékes, és ami gyengeség, sőt értetlenség, éppen ezért együgyűség, mely bizalmatlanságot és rosszat, bűnt szülni hajlandó és képes. Ugyanakkor, tegnap úgy fogalmaztam, Jézus kapcsán, hogy ’még Jézus is szenvedi, megszenvedi emberségét! Érzi zsigereiben a rosszat!’ – Érezni, tudatában lenni lehetek képes azt, hogy behatárolt vagyok. Csak részben vagyok alkalmas a jóra. Olyan részben, amilyen mértékben elhiszem, elfogadom azt, hogy Isten teljességéből van részesedésem, így, csakis Vele és Benne érhetem el teljességemet, mikor majd kiszabadulhatok e testbe zártságomból, és kiteljesedhetek a Lélekben. Ahogy már elmélkedtem erről, hiszem, hogy meg kell fejlődni a lélekké létre alkalmasságot is. Tulajdonképpen, erre utal Jézus, amikor azt mondja, hogy senki sem juthat az Atyához, csak általam. Mert, Ő adja kezünkbe azt a használati utasítást, mely a megfejlődésünkhöz kell.
Amikor János azt írja le, azt fogalmazza meg, hogy „azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy üdvözüljön általa a világ”, akkor arról az isteni bölcsességről beszél, és arról ad közlést a számunkra, hogy Istenben nyerhetem el a teljességemet, melyhez Jézus mestert kell igénybe vennem! Szabadságra vagyunk teremtve! Ha, nem zárkózunk be a magunk együgyűségébe. Vagyis, bár bűnben élek, de nem a bűnnek, hanem Isten szeretetének! Ezért, a hívő ember nem ragad le ott, hogy együgyű, hanem szüntelen keresi azt, Aki képes ebből az együgyűségéből, korlátaiból, önmagába zártságából kiszabadítani. Ki akarok szabadulni bezártságomból, mert érzem, és élem, hogy többre van teremtettségem!
Isten olyan mértékben elkötelezett az Ember és a Világ üdvözítésében, hogy önmagát alázza meg, ahogy Pál mondja.
Ugyanakkor, Pál az emberré lett Istenről, Jézusról mondja, vagyis, Isten emberi mintája arra is vonatkozik, hogy önmaga megalázásához is hasonulnom kell, ha az általa kínált szabadságra vágyom! Jézus, „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig”.
Tudnom kell önmagamnak meghalni, önmagamat oda áldozni, engedelmessé tenni azért, hogy felmagasztalhasson, azaz, azt mondhassa majd nekem is: „menj be urad örömébe” [Mt 25,23]. Ne akarjak isten lenni, még önmagam istene se! Ne tartsam magam mindenhatónak, és minden tudás birtokosának! Tudjam, hogy mi tudásom van, Istentől kapott értelmemből az, és mert ott, és akkor lehetek a világban, amikor ezt a tudást birtokolhatom. Azt sem szabad felednem, hogy miért, mire kapom a tudást, az ismeretet, a képességet és az alkalmasságot! Szolgáló lélekkel viseltessek azon értékek iránt, melyekkel rendelkezhetek! Tudnom kell, hogy csak külsőleg vagyok ember, de bennem Isten akar lenni azért, hogy üdvösségére lehessen a világnak! Na, ehhez kell az alázat, a szelídség, az önmérséklet, és az önismeret is. Nem akarok Isten korlátoddá lenni! Enged nekem, hogy lehessek csak az, aki Te akarsz lenni általam! Ámen 



Ferenc pápa: A kereszt a szeretet misztériuma



Ferenc pápa: A kereszt a szeretet misztériuma

A pápa a nyári szünet után folytatja a reggeli szentmisék bemutatását a vatikáni Szent Márta-házban. Szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén arról elmélkedett, hogyan közelíthetjük meg helyesen a szeretet misztériumát, Krisztus keresztjét.

A liturgia úgy említi a keresztet mint nemes és hűséges fát. Ferenc pápa homíliájában kiemelte, hogy nem mindig könnyű megérteni a keresztet. Csak a szemlélődéssel lehet belépni e szeretetmisztériumba. A mai evangéliumban (Jn 3,13–17) Jézus két igével magyarázza el ezt Nikodémusnak: fölmenni és alászállni. Jézus alászállt a mennyből, hogy mindannyiunkat fölvigyen a mennybe. Ez a kereszt misztériuma – emlékeztetett a pápa. A szentleckében (Fil 2,6–11) Szent Pál úgy magyarázza ezt, hogy Jézus megalázta önmagát, mivel engedelmes lett a kereszthalálig. Ez Jézus alászállása: egészen mélyre, a megalázkodásig – kiüresítette önmagát szeretetből, és ezért Isten fölmagasztalta és fölemelte őt. Csak akkor érthetjük meg az üdvösséget, amit ez a szeretetmisztérium nyújt nekünk, ha egészen megértjük ezt az alászállást.
Ez azonban nem könnyű, ugyanis mindig ott a kísértés, hogy csak az egyik felét vegyük figyelembe – figyelmeztetett a Szentatya. Olyannyira így van ez, hogy Szent Pál erős szót mond a galatáknak, amikor engedve a kísértésnek nem léptek be a szeretet misztériumába, hanem magyarázták azt. Mint ahogy a kígyó megbűvölte Évát, és ahogy a pusztában megmérgezte az izraelitákat, elbájolta őket egy kereszt nélküli Krisztus vagy egy Krisztus nélküli kereszt illúziója.
Erről a két kísértésről beszélt Ferenc pápa: az egyik, amikor a kereszt nélkül tekintünk Krisztusra, és egy „spirituális mestert” faragunk belőle, aki nyugodtan visz minket előre. Egy kereszt nélküli Krisztus nem az Úr: egy mester, semmi több. Az, amit tudtán kívül talán Nikodémus keresett. Egy kísértés a sok közül. Igen, Jézus milyen jó mester, de a kereszt nélkül… Megkísértett valaha titeket ez a kép? – kérdezte a pápa a híveket.
A másik kísértés a kereszt Krisztus nélkül: a szorongás, hogy lent maradunk, alászállva, a bűn súlya lehúz minket, reménytelenül. Egyfajta „lelki mazochizmus”. Csak a kereszt – de remény nélkül, Krisztus nélkül. A kereszt azonban Krisztus nélkül a tragédia misztériuma lenne, mint a pogány tragédiák – folytatta gondolatmenetét a Szentatya. De a kereszt a szeretet misztériuma. A kereszt hűséges, a kereszt nemes. Szánjunk rá ma pár percet, és tegyük föl magunknak a kérdést: a megfeszített Krisztus a szeretet misztériuma-e számomra? Egy kereszt nélküli Jézust követek, egy „spirituális tanítót”, aki megvigasztal, ellát jó tanácsokkal? Vagy a keresztet követem Jézus nélkül, folyton panaszkodva, „lelki mazochizmussal”? Hagyom, hogy magával vigyen az Úr alászállásának, teljes önkiüresítésének és felmagasztalásának misztériuma?
Ferenc pápa végül azért fohászkodott az Úrhoz,  adja meg a kegyelmet, hogy beléphessünk  a szeretetnek ebbe a misztériumába, hogy aztán a szívünkkel, az elménkkel, a testünkkel, egész valónkkal megértsünk belőle valamit.


A Szent Kereszt felmagasztalása



A Szent Kereszt felmagasztalása     
"Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül; amelyik megmart feltekint rá, az életben marad"

Isten a zsidó népnek nagyon szép, és gyors szabadulást készített elő, amikor eredeti terve szerint azt parancsolta a pusztában birkákat legeltető Mózesnek: „Ne közelíts ide, (az égő és el nem hamvadó csipkebokorhoz)! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állasz, szent föld!” (Kiv 3,5) mintha ezt az igazságot tenné közzé: Isten atyai szívvel vonzza magához gyermekeit, de a végső döntés kizárólag az övé. Mózes megérti az Urat, fejet hajt és figyel. Az Úr pedig elmondja népe szabadulási tervét. A kulcs szó ez marad: „Elhatároztam, hogy kivezetlek titeket Egyiptom nyomorúságából” (17) arra a földre, amelyet Ábrahámnak ígértem, vagyis Kánaánba. Tudom, hogy a fáraónak ez nem tetszik, de ez végső soron az ő baja lesz. A nép is nehezíti munkádat, mert fél a szenvedéstől, ők is megfizetnek ezért. Amit háromnapi gyaloglással tervezek, népem ostobasága miatt negyven év múlva érik el, ez talán az utókornak használ majd. A fáraó ellenállását megtörte tíz országos csapás. A tízedik csapás Egyiptom összes elsőszülöttjének a halála volt. A zsidók elsőszülötteit a bárány védte meg a haláltól. (Kiv 12,7) a Sínai hegy alatt Isten megkötötte népével az ószövetséget. Ennek lényege az volt, hogy a nép nem imád bálványt csak az egy igaz Istent. Amíg azonban Mózes a hegyen tartózkodott, aranyborjút öntöttek, és ünnepélyesen azt imádták.(Kiv 32) Aztán a bűnök és a büntetések sora következett az új hazafelé való vonulás során.„a nép unni kezdte az utat meg a fáradságot, és Isten és Mózes ellen lázadt: Miét hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől. Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és teellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad. Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül; a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak”. (Szám 21,4b-9) Az öreg Nikodémus, akit már működése kezdetén kikezdték farizeus társa, késő este bement Jézushoz. A benne hívő idős embernek Jézus feltárta küldetésének titkát: aki az Ő jelére, a keresztények út melletti és nyílt helyen felállított feszületére hittel feltekint, az üdvözül.


2017. szeptember 13., szerda

Anyánk, ki őt holtan karjaidba vetted Könyörögj érettünk!



Anyánk, ki őt holtan karjaidba vetted 
Könyörögj érettünk!


Jézus meglátja az Emberben azt, Aki a Jó! Mert minden emberben ott van – hol egymás takarásában, hol egymás mellett, hol pedig egymással versenyezve - a jó és a rossz, egyaránt. És ez az én örökös küzdelmem, ahogy Pálé is ez volt: „aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom (magamban), hogy a rossz áll hozzám közel”[Róm 7,21]. De jó, hogy Isten ismeri az Embert! Jobban, mint én önmagamat, aki minduntalan azon kapom magam, hogy a rosszra vagyok képes. És Jézus, Aki a Jó, … még Ő is hárít: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten.” [Mk 10,18]. Még Jézus is szenvedi, megszenvedi emberségét! Érzi zsigereiben a rosszat! Nekünk fel sem tűnik, de önmaga tudja, hogy emberségében, anyagi töredékességében mennyire ott van a rossz, a rosszra való hajlam, képesség, hajlandóság!
Istenhez menekülök gyarló, és esendő emberségemmel! Mert tudom, hogy egyedül Isten az, aki látja, meglátni képes bennem azt a jóra való vágyakozásomat – mert csupán csak vágyakozom a jót tenni, a jót szolgálni – amire kimondani kész, hogy, ’mert vágyakozod a jót tenni, én, az Isten boldognak mondalak, mert én, az Isten kész vagyok, és készséges vagyok belőled kihozni, kimunkálni a jót. Csak legyél türelmes, és bírd elviselni azt, hogy te, önmagadtól, és ebben az anyagi világban még csak vágyakozhatsz rá. Én akarom, a Te Istened, hogy Boldog legyél! Én vagyok az, aki boldoggá tehetlek, én vagyok az, aki akarom, hogy tudd, és ezért alázatot vegyél magadra, és szelídséget, hogy önmagadtól, és ebben a környezetedben nem teheted magadat boldoggá. Önmagad erejéből nem érheted el a boldogságodat. Szükséged van rám, ahogy nekem is szükségem van rád!’
Nekem, az Embernek, aki képes vagyok rá, hogy alázatossá és szelíddé, megengedővé legyek Isten szándékára, meg kell tennem, ha Istennel közösségben, és Isten erejéből akarom azt a boldogságot, amit Ő tud adni nekem. Amit én, most még nem tudok felfogni sem, hát még érteni, hogy mi is az a boldogság, amit Isten tartogat a számomra!
Bizony, az új ember, aki Krisztusban lesz újjá, csupán csak hasonlóvá lehet Istenhez. Megérezni lehet képes Istennel mily jó a közösség, milyen édes lehet a boldogság! Hogy ne szűnjek meg vágyakozni utána! Ebben a hitemben és értelmemben tarts meg Istenem! Ámen