2010. szeptember 10., péntek

Szeptember 1. szerda



A nekünk ajándékozott Szentlélekkel
kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.


A mai nap evangéliumában is továbbra is Kafarnaum városában maradunk. Itt ellentétben Názárettel nemhogy elveszejteni akarják Jézust Krisztust, hanem mind tovább csodálni. Sőt erővel marasztalni akarják, hogy ne hagyja el többé őket, hanem örökre maradjon velük. Jézus Krisztus számára ez ugyanazt jelentené, mintha egy szikláról leakarnák taszítani. Az Ő küldetése nem egy emberhez, nem egy városhoz, nem egy néphez, hanem az egész emberiséghez szól. Igéjét mindenkihez el kell juttatnia, ha nem így lett volna mi is kimaradtunk volna a Megváltás művéből. Ma ez a tanítás különösen is azoknak a gyermekeknek a tízezreihez szól, akik ezen a napon kezdték meg iskolai tanulmányaikat. A fent említett bevezető mondatom rájuk vonatkozik. Az új tanév küszöbén együtt imádkozunk minden óvodába, gimnáziumba, egyetemre induló tanévkezdővel. Imádkozunk az oktatókkal, nevelőkkel, természetesen minden családdal is, ahol a mindennapi élet meghatározó mozzanata az iskolakezdés. A Veni Sancte régi keresztény himnusz, de a gyermekkorunkban egyet jelentett az iskolába járás nyarat feledő és a már-már hiányzó, új tanulásnak örülni tudó, kötött napi-heti renddel. Imádság volt ez a Veni Sancte, a napi leckeírás, tanulás, dolgozatírás hétköznapjaiban. Kizárólag fohász, amikor még én is az iskolában tanultam. Ma pedig kérni kell a Szentlélek áldó erejét, azoknak, akik lehetőséget kaptak, hogy a megtépett magyar közoktatás rangját, benne a pedagógusok személye, munkája becsületes helyét, tekintélyét helyre tudják állítani. Testvéreim tanulást nem lehet kötelezővé tenni, csak az iskolába járást, de ennek semmi értelme nincsen. Aki nem akar tanulni, arra ne költsön a család és az állam hatalmas összegeket. Iskolába az járjon, aki valóban tanulni akar, aki szellemi fejlődését fontosnak tartsa, ha ez így lesz újra kimagasló értéke lesz az iskolának, a tanároknak és maguknak a diákoknak is.


Urunk, Istenünk, tisztítsa meg lelkünket a belénk áradó Szentlélek, és kegyelmének harmata, tegye termékennyé életünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Augusztus 31. kedd



Földünk megadta gyümölcsét,
megáldott minket Isten, a mi Istenünk.


Egészen pontosan nem tudjuk miért, de Jézus Krisztusnak egyik kedvenc városa Kafarnaum volt. Hogy vajon azért járt-e oda előszeretettel, mert ott akkora volt a beteg tömeg, vagy azért, mert itt nagyon sokan és hűen követték, hallgatták igehirdetését. Azt már az előzőekben is megtapasztaltuk, hogy amikor egy városba megérkezett, mindig első útja a zsinagógába vezetett, ezt pedig szombaton még nagyobb inditatással tette, hiszen szombaton sokkal többen voltak jelen az imádság házában, mint másik napokon. Sőt ilyenkor leginkább olyanokkal találkozhatott, akik szívesen hallgatták őt, az egyszerű zsidó nép. Pontosan ezek a hétköznapi, egyszerű zsidó emberek vették leghamarabb észre, hogy Jézus Krisztus szavának különleges ereje van, és nem úgy tanít, mint általában az írástudók. A megtestesült Ige olyan kifejezőerőt birtokolt, ami az egyszerű emberekkel is világosan megértette Isten Országának legmélyebb titkait is. Az emberi szónak akkor van igazi ereje, ha engedjük, hogy Isten szóljon általunk. Képes arra, hogy igehirdetésünk során emberi szavunknak is meggyőző erőt adjon, hogy az emberek hinni tudjanak ne csupán a mi szavainknak, hanem őbenne. De nemcsak a benne hívők várták a zsinagógákban a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hanem a tisztátalan lelkek is, akik szintén pontosan tudták és érezték, hogy micsoda erővel és hatalommal kell szembenézniük. A tisztátalan lelkek ma is ott ülnek a templomaink padsoraiban hátul meghúzódva az árnyékban, hogy figyeljék és várják, hogy Jézus Krisztus ismét felbukkanjon, ahogy felbukkant Kafarnaumban is szombaton tanítani és hirdetni a Mennyei Atya Országát.


Istenünk, megadtad nekünk a föld termését, és most hálát adunk érte ebben az üdvösséges áldozatban. Add, hogy ennek az áldozatnak erejéből lelki javaidat is elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. szeptember 9., csütörtök

Augusztus 30. hétfő



Így szól az Úr: Kiveszem testetekből a kőszívet
és hús szívet adok nektek:
az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.


Mindig nagyon érdekes azaz evangéliumi részlet, amely Jézus Krisztus életének azon mozzanatait mutatja, amely nevelő városában Názáretben történt. Sokszor mi magunk is érezzük, hogy az adott közösségben ahol éppen élünk nem igazán értenek meg bennünket. Addig amíg a megszokott kerékvágásban élünk, a többiek elvárásai szerint élünk és beszélünk, amíg a sorban állunk, addig elfogadnak bennünket, de abban a pillanatban, ahogy kilépünk a sorból, nem a megszokott dolgokat cselekedjük, szembefordulunk szavainkkal a többséggel és saját véleményünket hangoztatjuk azonnal rosszindulat és kitaszítottság lesz részünk. Csakhogy Testvéreim nekünk keresztény katolikus híveknek meghívásunk pillanatától kezdve lelkünkben él a meggyőződés, hogy Isten bennünket is azért hívott meg és azért küld, hogy elvigyük örömhírét az embereknek. Nem önkéntesekként jelentkeztünk erre a feladatra, akinek a felajánlkozását elfogadta Isten, mert alkalmasnak talált minket. Nem! A kezdeményező ő volt, hívására szabadon vállalkoztunk, és bízunk abban, hogy alkalmassá tesz minket szolgálatára. Uram, te légy az erőm, amikor örömhíredet viszem mindenkinek, akár beillik az a közösség elképzelésébe, akár nem!


Istenünk, te az egy közös kenyérrel tápláltál minket. Kérünk, töltsd el szívünket a Szentlélek kegyelmével, és üdíts fel a tökéletes szeretet édességével. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Augusztus 29. vasárnap



Könyörülj rajtam, Uram,
látod: egész nap hozzád kiáltok,
mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd,
és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak.


A mai vasárnap szentleckéjében a zsidókhoz írt levél sorait olvasva feltűnhet, hogy a levél írója szinte felkiált az előző sorok után: "Ti Jézushoz járultatok, az új szövetség közvetítőjéhez." Őt választottátok, hozzá tartoztok.

A keresztény ember, megrendült ember! Ugyan mi nem érinthető hegyhez, lángoló tűzhöz, forgószélhez járultunk, ahol félnünk kellene, mégis megrendült emberek vagyunk. Nekünk ugyanis itt van, a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztusnak Szent Vére, amelyet értünk ontott ki az emberiség keresztfáján. Mi megrendült emberek e Szent Vért csodáljuk és imádjuk, amely hajdan megjelent nekünk a Klastrom-hegyen.

Napjainkban vannak olyan tendenciák, melyek főleg arra helyezik a hangsúlyt, hogy Isten szerető, irgalmas, megbocsátó, ő a mi barátunk, és itt be is fejeződik a felsorolás.

Ez mind igaz és helytálló kijelentés, azonban a felsorolás nem teljes, hiányos. Ha ilyen lenne csupán a férjem, a feleségem, le tudnám-e vele élni az életemet? Aki mindig egyetért, sohasem ad kihívást, mellette tudnék-e maradni holtomiglan-holtáiglan? Nem tartom hitelesnek ezt a bratyizó, majom szeretetet sugalló istenképet. Az a szeretet, amely nem ad kihívást, amely nem állít újabb és újabb próbatételek elé, az nem szeretet! Az, hogy kihívást ad az életemben, azaz ő szeretetének az el nem téveszthető jele. Ha nem így lenne, megrekednék a vele való kapcsolatomban és tényleg nem maradna más, mint egy jó haver, akivel együtt lóghatunk, akivel együtt elüthetjük az időt, mert éppen nem tudunk jobb elfoglaltságot kitalálni.

Ugyanakkor régebben az ószövetségi istenkép volt a hangsúlyosabb. Isten, akitől félni, akitől tartani kell. Jobb nem különösebben közel kerülni hozzá, mert még baj érhet bennünket. Visszaél az én közeledésemmel. Hány megkeresztelt ember istenképét határozza meg ez a mentalitás!

A keresztény ember megrendült ember, aki megtapasztalta életében Isten szeretetét és irgalmát, de a vele való kapcsolat nem egyenrangú. Nem fifti-fifti! Identitásomat előtte térdre borulva találom meg.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk kicsinységünket és szegénységünket az Istennel való kapcsolatunkban, sokat segít a mai evangélium olvasása a szerénységről és a vendéglátásról. Az evangélium utolsó sora kiegészíti a nyolc boldogságot: "Így boldog leszel, mert ők nem tudják viszonozni neked." Nursiai Szent Benedek lelkére köti szerzetes társainak: "A vendég maga Krisztus." Őt magát látod vendégül. Amikor a szegényt meghívod, vele kerülsz kapcsolatba, és ezzel te magad is szegénnyé válsz. A szegénnyel való kapcsolatban lassan lehullnak az álarcaid, mert a szegény egyenes tükröt tart eléd. Szegénnyé válasz Isten felé, szíved kitágul, szemed megnyílik.

Maga az Isten szegény. Ő maga a szegénységet választotta. A Szentháromság a szüntelen kiüresedés, az ajándékozás révén a szegénység és a gazdagodás áramlása. Mindent odaad, mindent megkap. Ha Istenre akarsz hasonlítani, szegénnyé kell válnod lelkedben.

A szegénnyel való találkozás, ebben segít neked, hogy Jézus Krisztushoz járulj, vele találkozz, a szegények, a kicsinyek, a félredobottak vendéglátójához, aki téged is, mint szegénységét átérző, megtapasztaló, szeretett bűnöst akar Országába fogadni.


Mennyei asztalod kenyerével tápláltál minket, Istenünk. Kérünk, a szeretetnek ez a tápláléka erősítse szívünket, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. szeptember 8., szerda

Augusztus 28. szombat



Szólásra nyitotta ajkát az Egyházban,
a bölcsesség és az értelem lelkével töltötte be őt az Úr,
a dicsőség ruháját adta rá.


A mai evangélium egy rendkívül érdekes példabeszédet mond el, amelyet Jézus Krisztustól hallunk. Ez a példabeszéd nem is olyan könnyen érthető, mint ahogy első olvasatából kitűnik. Miről is van szó benne? Nincsen két egyforma ember a világon, és ahogy nem vagyunk egyformák, éppen úgy születésünkkor sem kapunk egyformán javakat. Van, aki szépségével tűnik ki, van olyan, aki eszességével, de olyan is, aki egyszerűségével. Így hát mind más-más talentumokat kapunk, egy híres színész, költő, író ötöt, egy mérnők ember hármat, egy szőlőmunkás egyet. Nem arra kell vágynia a szőlőmunkásnak, hogy az egyből ötöt csináljon, elég ha az egyből egyet fialtat. Tehát megteszi azt, azon a helyen ahová a Mennyei Atya őt teremtette. Nem kíván tőlünk erőnk felett, de nem fogadja el a semmit tevést sem. Ha csak egy talentumunk van próbáljuk azt megduplázni. Üdvösségünk egyrészt Isten jóságának köszönhető, ahogy a talentumaink száma is, ezeket ajándékként kapjuk, másrészt Isten hűségének bizonyítéka ez. Az ő hűsége mindig megmarad, szemben azzal, hogy mi időről-időre hűtlenné válunk, vagy éppen tékozló fiúvá. Üdvözítő hűségére csak a mellette való elkötelezettség lehet a válaszunk. Parancsaihoz és szándékaihoz való hűségünk lelke az iránta való szeretet, amelynek jutalma az, hogy egykor nekünk is ezt fogja mondani: A kevésben hű voltál, sokat bízok rád, menj be Urad örömébe!


Kérünk, Istenünk, szenteljen meg minket Krisztus asztalánál való vendégeskedésünk, hogy mi, akik titokzatos testének tagjai lettünk, azzá váljunk, amit magunkhoz vettünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. szeptember 7., kedd

Augusztus 27. péntek



Az istenfélő asszonyt mindenki dicséri,
fiai boldognak hirdetik,
és férje dicsekedve emlegeti.


A mai evangélium rendszeresen vissza-visszatér a liturgiába, amikor olyan szentet ünneplünk, amely életével, példamutatásával beleillik ebbe az evangéliumi képbe. Szent Mónika, olyan menyasszony volt, akinek mécseséből sohasem fogyott ki az olaj, és olyan szolga volt, aki készen állt az Üdvözítővel való találkozásra bármely órában történjék is az. Sok ilyen istenfélő asszonyt ünnepelhetünk az egyház történelmében. Mégis minden szent élete más és más módon dicsőíti meg Jézus Krisztust. Nincs saját kulcsunk, saját jól bevált kis kapunk, bejáratunk a mennyországba az üdvösséghez. Kulcs persze van mindannyiunk kapujához, csakhogy ez a kulcs mindig Jézus Krisztus kezében van. Ha virrasztva, éberen és okosan várjuk érkezését, ha eléje sietünk példamutató életünkkel, akkor ezzel a kulccsal kinyitja nekünk a kapunkat, amely a mennyország ajtaja egyben, és vele együtt bemehetünk oda az örök üdvösségre. Ha azonban elalszunk, vagy balga módon lemaradunk jöveteléről hitetlenségünk, önteltségünk miatt, akkor utólag már hiába zörgetünk az ajtón, amikor odaérkezünk. Nem hozzák a kulcsot, nem jön Jézus Krisztus elénk, hogy bevezessen bennünket a mennyei örök asztalhoz. Üdvösségünk kulcsa mindig Jézus Krisztus kezében van, de életünkkel mi öntjük bele, mi formáljuk bele kezébe. Csak vele és általa juthatunk be az örök életre.


Mindenható Istenünk, ma Szent Mónika emléknapján mennyei szentséged kegyelmével világosítsd meg szívünket, és szítsd fel bennünk a szeretet tüzét, hogy szent vágyaktól ösztönözve egyre több jót cselekedjünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. szeptember 6., hétfő

Augusztus 26. csütörtök



Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet,
Isten megteremtette az embert saját képmására.
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.


A tolvajtól, a rablástól ma is nagyon sokan félnek. Erős ajtók, zárak, pántok, láncok kerülnek az ajtók nyílásai mögé, remélve, hogy azok kívül tudják tartani a hívatlan vendégeket. Valahogy a mai ember ugyan így van a halál kérdésével is. Szeretne mindent elkövetni azért, hogy azt elkerülje, de a végén a nem várt és hívatlan vendég a halál mindig megérkezik és mindig a legváratlanabb időpontban. Tudnunk kell azonban Testvéreim, hogy nekünk római katolikus hívőknek nem a halál a legrosszabb állapot, számunkra a felkészületlenség a legrosszabb élethelyzet, amelyben a halál találhat bennünket. Legyetek ti is készen - szólt akkor és szól ma is Jézus Krisztus hozzánk, akik naponta olvassuk az evangéliumot, az ő szent szavait. Figyelmeztetése azonban nemcsak akkor aktuális, amikor rátalálunk erre a szentírási mondatra, hanem mindennap elhangzik felénk. Minden órában készen kell állnunk, hogy találkozhassunk az Emberfiával. Nem megrémiszteni, vagy fenyegetni akar minket az Úr, hanem megszeretné tanítani, hogy a vele való elkerülhetetlen, még akkor is, ha annak pontos idejét mi nem tudjuk előre. Végre rá kell jönnünk, el kell fogadnunk, hogy az Istennel való találkozáshoz el kell vesztenünk anyagi életünket, hogy lelkünk számára megnyerhessük az örök életet.


Az egység és a szeretet lakomájából részesedve kérjük, Istenünk, jóságodat, hogy a ránk bízott munka elvégzésével tarthassuk fenn földi életünket, és bizalommal építhessük a te országodat. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!