2014. augusztus 9., szombat

Zsolozsma 217.



Szent Edith Stein „ A Kereszt tudománya” című művéből

Aki hisz a keresztre feszített Krisztusban, az előtt feltárul az Élet kapuja

Krisztus a törvény igáját magára vette azzal, hogy beteljesítette a mózesi törvényt, meghalt a törvényért és a törvény által. Halálával felszabadította a törvény alól azokat, akik készségesen elfogadják tőle az életet. Ezt az igazi életet azonban csak úgy nyerhetik el, ha elvesztik, ha odaadják érte életüket. Mert akik megkeresztelkedtek Krisztusban, az ő halálára keresztelkedtek meg (Róm 6, 3) Alámerülnek Jézus életébe, hogy titokzatos Testének tagjaivá legyenek, és mint ilyenek, vele szenvedjenek, vele együtt meghaljanak, hogy azután vele együtt fel is támadjanak az örök életre. Ennek az életnek a teljessége csak a dicsőség napján jön el számunkra. Azonban már most,noha még testben élünk részesedünk benne, amennyiben hiszünk. Hisszük, hogy Krisztus meghalt értünk, és feltámadásával életet ad nekünk. A hit úgy egyesít vele, mint a tagokat a Fővel, és bekapcsol minket az isteni életáramba. Így lesz a megfeszített Jézusba vetett hitünk élő hit, amely szerető önátadással párosul, illetve belépés az igazi életbe, amely az eljövendő dicsőség kezdete. Ezért csak a kereszt lehet egyetlen jogcímünk a dicsekvésre: Én nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általam keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak (Gal 6, 14) Aki Krisztus mellett döntött, az meghalt a világnak, a világ is meghalt az ő számára. Az ilyen ember Az Úr sebhelyeit viseli testén (Gal 6, 17), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen úgy erős is, mert a gyöngeségben nyilvánul meg az Isten ereje (2 Kor 12, 9) Jézus tanítványa ennek tudatában nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi vállára, hanem önmagát is keresztre feszíti:Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5, 24) Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Szentlélek életének. Ez a küzdelem nagy lelkierőt kíván. A kereszt azonban nem a végső cél, hiszen azért emelik magasra, hogy az ég felé mutattasson. Ez nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere; ez az a pásztorbot, amellyel az istenfélő Dávid kivonul az Istentől nem félő Góliát ellen; ez az a bot, amellyel Isten zörget a mennynek ajtaján, és feltárja azt. Akkor majd mennyei fény árad ránk és körülölel mindenkit, aki követi a megfeszített Jézust.


Keresztes Szent Terézia Benedikta



Keresztes Szent Terézia Benedikta ünnepén

Keresztes Szent Terézia Benedikta, német filozófus, karmelita apáca, Európa társvédőszentje, az árvák és a mártírok védőszentje.
Született Edith Stein Wrocław, 1891. október 12. – Auschwitz, 1942. augusztus 9.

Ortodox zsidó családban született, az akkor Németországhoz tartozó Wrocławban. 1904-ben kitért és ateista lett. A Göttingeni Egyetemen Edmund Husserl tanítványa lett. Husserl freiburgi kinevezése után elkísérte a Freiburgi Egyetemre. Itt szerzett doktorátust 1916-ban, és a továbbiakban 1918 februárjáig Edmund Husserl asszisztenseként dolgozott Freiburgban. Korábban is volt kapcsolata a katolicizmussal, de az áttérését többek között segítette, hogy 1921-ben elolvasta Avilai Szent Teréz misztikus önéletrajzát. 1922. január 1-jén megkeresztelték, és akkori gyóntatója, Schwindt prelátus közreműködésével a speyeri dominikánus leányiskolában lett nevelő és tanár. Amíg itt tanított (1922-1932), Erich Przzywara megbízásából németre fordította Henry Newman bíboros leveleinek és naplójának egy kötetét, Aquinói Szent Tamás De veritate (Az igazságról) című művét és tanulmányozta a katolikus filozófiát. 1932-ben a Münsteri Pedagógiai Intézetben docensi állást kapott, de a náci kormányzat által hozott antiszemita törvények arra kényszerítették, hogy 1933-ban lemondjon állásáról.1933-ban belépett a karmeliták kölni rendházába és felvette a Keresztről nevezett Terézia Benedicta nevet. Itt írta meg a Véges és öröklét című könyvét, amelyben próbálja összeegyeztetni Aquinoi Szent Tamás és Husserl filozófiáját. A növekvő náci fenyegetés miatt a rendje áthelyezte Hollandiába, az echti karmelita kolostorba. Itt írta meg a Tanulmányok Keresztes Szent Jánosról: A kereszt tudománya című könyvét. Hollandiában sem volt biztonságban: a holland püspöki konferencia 1942. július 20-án nyilvánosan elítélte a náci fajelméletet; az állásfoglalást az ország összes templomában felolvasták. Válaszként 1942. július 26-án Hitler elrendelte Hollandiában is az áttért zsidók letartóztatását, akiket addig megkíméltek. Edithet és Rosa nővérét letartóztatták és az auschwitzi koncentrációs táborba szállították. 1942. augusztus 9-én haltak meg.1987. május 1-jén Kölnben boldoggá avatták. 1998. október 11-én II. János Pál pápa szentté avatta.

Részlet Szent Edith Stein „ A Kereszt tudománya” című művéből

Aki hisz a keresztre feszített Krisztusban, az előtt feltárul az Élet kapuja

Krisztus a törvény igáját magára vette azzal, hogy beteljesítette a mózesi törvényt, meghalt a törvényért és a törvény által. Halálával felszabadította a törvény alól azokat, akik készségesen elfogadják tőle az életet. Ezt az igazi életet azonban csak úgy nyerhetik el, ha elvesztik, ha odaadják érte életüket. Mert akik megkeresztelkedtek Krisztusban, az ő halálára keresztelkedtek meg (Róm 6, 3) Alámerülnek Jézus életébe, hogy titokzatos Testének tagjaivá legyenek, és mint ilyenek, vele szenvedjenek, vele együtt meghaljanak, hogy azután vele együtt fel is támadjanak az örök életre. Ennek az életnek a teljessége csak a dicsőség napján jön el számunkra. Azonban már most,noha még testben élünk részesedünk benne, amennyiben hiszünk. Hisszük, hogy Krisztus meghalt értünk, és feltámadásával életet ad nekünk. A hit úgy egyesít vele, mint a tagokat a Fővel, és bekapcsol minket az isteni életáramba. Így lesz a megfeszített Jézusba vetett hitünk élő hit, amely szerető önátadással párosul, illetve belépés az igazi életbe, amely az eljövendő dicsőség kezdete. Ezért csak a kereszt lehet egyetlen jogcímünk a dicsekvésre: Én nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általam keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak (Gal 6, 14) Aki Krisztus mellett döntött, az meghalt a világnak, a világ is meghalt az ő számára. Az ilyen ember Az Úr sebhelyeit viseli testén (Gal 6, 17), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen úgy erős is, mert a gyöngeségben nyilvánul meg az Isten ereje (2 Kor 12, 9) Jézus tanítványa ennek tudatában nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi vállára, hanem önmagát is keresztre feszíti:Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5, 24) Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Szentlélek életének. Ez a küzdelem nagy lelkierőt kíván. A kereszt azonban nem a végső cél, hiszen azért emelik magasra, hogy az ég felé mutattasson. Ez nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere; ez az a pásztorbot, amellyel az istenfélő Dávid kivonul az Istentől nem félő Góliát ellen; ez az a bot, amellyel Isten zörget a mennynek ajtaján, és feltárja azt. Akkor majd mennyei fény árad ránk és körülölel mindenkit, aki követi a megfeszített Jézust.


2014.08.09. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.09. szombat

Isten arca Jézusban

Az ember arca bensőjének, jellemének tükre. Ezért szeretjük megörökíteni a nekünk kedves emberek arcképét. Ezért esik jól, ha találkozunk szeretteinkkel, és arcukon ott ragyog szívük öröme, ami a nekünk készített legszebb ajándék: az ő irántunk való szeretetét ragyogtatja meg, önmagát mutatja, legbensőbb jóságát teszi láthatóvá. Mózes és Illés Isten nagyon kedves gyermekei voltak. Mindketten nagyon szerették volna látni Istent olyannak, amilyen Ő a valóságban. Mózes Isten igen nagy jóságát tapasztalva, ésszel, szívvel átértve, átérezve, mindezt Isten arcán látni is kívánta: „Az Úr, pedig beszélt Mózessel, szemtől-szembe, úgy ahogy az ember barátjával szokott beszélni. Ha tehát kegyelmet találtam színed előtt, mutasd meg nekem arcodat, hogy ismerjelek. „Ám arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon”(Kiv 33,11)Ugyanígy beszél a zsoltáros is: „Ez azok nemzedéke, akik őt keresik, akik Jákob Istenének arcát keresik” Ebből az arcból lehet látni igazán, Isten mit gondol rólunk, mit készít nekünk. Amikor Mózes olyan kitartóan eseng Istennek, hogy mutassa meg arcát, népe érdekében is teszi. A kereszténységhez sokkal kegyesebb az Úr: „Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata.Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje. Benne lakjon az egész teljesség”(Kol 1, 2-15.19) Jézusban minden titok felderül. Őt kell keresnünk imában, szentségimádásban, elmélkedésben.


2014. augusztus 8., péntek

Zsolozsma 216.



A domonkos rend történetére vonatkozó különféle iratokból

Vagy Istennel, vagy Istenről beszélt

Olyan nagy életszentség jellemezte Domonkost, és Isten iránt akkora buzgóságot tanúsított, hogy ez bizonyságul szolgált mindenki előtt: ő az istentisztelet és a kegyelem kiváltságos embere. Lelkierejének egyensúlyát semmi sem ingatta meg, csak a mások iránti részvét és segítő könyörület rendítette meg. Mivel pedig az örvendező szív megvidámítja az ember arcát, ezért a külsején is megnyilvánuló jósága és vidám tekintete tanúskodott a belső ember tökéletes összeszedettségéről. Szavában és cselekedetében mindenütt evangéliumi emberként jelent meg. Nappal senki sem volt nála szívesebb és kedvesebb a testvérekhez és társaihoz. Éjszaka viszont senki sem volt olyan kitartó a virrasztásban és imádságban, mint ő. Ritkán beszélgetett, s akkor is vagy Istennel beszélt az imádságban, vagy Istenről beszélt másoknak. Erre buzdította testvéreit is. Állandóan azt a külön kegyelmet kérte magának Istentől: ajándékozza meg őt olyan igazi szeretettel, hogy hathatósan tudja munkálni és irányítani az emberek üdvösségét. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy csakis akkor lesz igazán Krisztus testének tagja, ha minden erejével úgy szenteli magát a lelkek megmentésére, mint ahogy a mindenek Üdvözítője, Jézus Krisztus is egészen feláldozta magát a mi üdvösségünkért. Ennek a munkának a végzésére alapította meg isteni sugallatra a Prédikáló Testvérek Rendjét. Élőszóval és leveleiben is gyakran buzdította arra rendi testvéreit, hogy állandóan tanulmányozzák az ó- és újszövetségi Szentírást. Mindig magával vitte Máté evangéliumát és Szent Pál leveleit. Annyit foglalkozott velük, hogy szinte könyv nélkül tudta az egészet. Kétszer vagy háromszor is püspökké választották, de egyszer sem fogadta el. Jobban szeretett a szegénységben együtt élni testvéreivel, mint bármely püspöki székben ülni. A szüzesség erényét haláláig sértetlenül megőrizte. Arra vágyakozott, hogy Krisztus hitéért megostorozzák, darabokra marcangolják, és így haljon meg. IX. Gergely pápa e szavakkal tett róla tanúságot: „Olyan embernek ismertem, mint aki mindenben követte az apostolok életmódját. Semmi kétségem sincs a felől, hogy a mennyben részesült is az apostolok dicsőségében.” 


A bánat 2.



A bánat

elmélkedés második rész

A bűnt, akár gondolattal, akár szóval, cselekedettel vagy mulasztással követtük is el, Isten szívesen megbocsátja, ha bevalljuk és őszintén megbánjuk. Minden bűnnel Istent bántjuk meg közvetlenül vagy közvetve. Isten végtelenül szent és végtelenül jó, szeretete maradéktalan, egész működésével a javunkat akarja, ezért nagyon fáj a hálátlan, sértő magatartás, a bűn. A fájdalma különösen akkor nagy, ha valaki súlyos dologban gonoszságból elszánt akarattal, teljes tudattal vétkezik és rosszulesik neki a gyengeségből elkövetett bűn is. A jóvá tevő bánatnak a lényege a vétek felett érzett fájdalom és a megújított szeretet. Ezért mondjuk a bánatima kezdetén: „Istenem, szeretlek Téged, ezért szívemből bánom, hogy bűneimmel megbántottalak.” Nézzünk egy ószövetségi példát! Dávidot Isten szíve szerinti férfiúnak tartotta és Dávid is nagyon szerette Urát, Istenét. Kétszer mégis igen nagy bűnnel bántotta meg Őt. Az első a Krónikák első könyvében a 21. fejezetben található. „Felkelt azonban a sátán Izrael ellen és arra ingerelte Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt. Ezt mondta ezért Dávid Joábnak és a sereg vezéreinek: Menjetek és számláljátok meg Izraelt, Beersebától egészen Dánig, és hozzátok meg nekem a számát, hadd tudjam. Joáb erre így válaszolt: Szaporítsa az Úr százszor annyira népét, mint amennyi, hisz nem a te szolgáid-e ők, uram király, mindnyájan? Miért kívánja azonban én uram azt, ami Izraelnek vétkéül fog számítani? Ám a király szava erősnek bizonyult. Kiment tehát Joáb és bejárta egész Izraelt, aztán visszatért Jeruzsálembe, és átadta Dávidnak azok számát, akiknél járt”. (1-5) „De Istennek sem tetszett ez a parancs és megverte érte Izraelt. Azt mondta erre Dávid Istennek: Nagyot vétkeztem, hogy ezt műveltem! Kérlek, bocsásd meg szolgád gonoszságát, mert esztelenül cselekedtem. Így szólt erre az Úr Gádhoz, Dávid látnokához: Eredj és szólj Dávidhoz s mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Válassz, amit akarsz: vagy három esztendei éhséget, vagy azt, hogy három hónapig menekülnöd kelljen ellenségeid elől és kardjuktól ne tudj megszabadulni, vagy azt, hogy három napig az Úr kardja és döghalál járja az országot és az Úr angyala öldököljön Izrael egész területén. Dávid erre így válaszolt Gádnak: Mindegyiktől szorongás fog el, de jobb az Úr kezébe esnem, mint az emberekébe, mert nagy az ő irgalmassága. Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre és meghalt Izraelből hetvenezer ember. Ekkor Dávid látta, hogy az Úr angyala ott áll az ég és föld között, kezében kivont, és Jeruzsálem ellen fordított karddal. Erre mind ő, mind a vének szőrzsákokba öltözve, arcra borultak a földön, és Dávid így szólt Istenhez: Nemde én parancsoltam meg, hogy számlálják meg a népet? Én vagyok az, aki vétkeztem, én követtem el gonoszságot. Ez a nyáj mit követett el? Uram Isten, kérlek, forduljon ellenem s atyám háza ellen kezed, de népedet ne sújtsa.” (7-10.11-14.16-17)Miért fájt Istennek ez a népszámlálás? Hiszen a mi korunkban tízévenként ez a legtermészetesebb statisztikai munka. Akkor viszont mindenki Isten tulajdonának számított a hitük szerint, a számlálással viszont Dávid magáénak tulajdoníthatta őket. Erre figyelmeztette őt Joáb, ez majd bűnnek számít. A csapások következtében Dávid maga is gonoszságnak minősíti. A király csak képviseli Istent. A prófétával Isten azt üzente: fájdalmat okoztál nekem, aki szeretlek és gazdaggá, híressé tettelek néped körében. Ezért felelned kell.Dávid megértette Istent, megalázta magát, magára vállalta tettéért a felelősséget. Dávid bűne ellenére sem Istentől fél, hanem az emberektől, akik a bűnéért járó büntetést végrehajtják rajta. Annak idején nagyon megszenvedte Saul király irigységét és kemény üldözését, nem kért tehát az ellenséges üldözésből. Éhezett is sokszor kegyetlenül, nem akarta a három éves éhezést népére zúdítani. Végül összeroskadt a népet sújtó döghalál miatt is. Ezért kérte a saját családját sújtó folytatást. Ez a belátás már a jó bánat jele.


2014.08.08. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.08. péntek

Az igeliturgia evangéliumi része rövid, de nagyon fontos tanításokat tár elénk. Az Atya felfedi Péter apostolnak, hogy Jézus az Isten Fia, az emberek várva várt Messiása. Jézus közli, hogy a zsinagóga helyett ő egy új közösséget alapít, ezt Péter hitére építi. A saját szenvedése, halála és feltámadása által váltja meg az embert a bűnöktől és büntetésektől. Megnyitja a mennyországot, amelyet a világ kezdetétől azoknak készített, akik hisznek benne és megkeresztelkednek. (Mt 25,33-34; Mk 16,15-16) Tudtunkra adta, hogy az áldozata mellé oda kell tennünk a magunk áldozatait is. „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel (saját) keresztjét és kövessen” (Mt 16,24) Aki meg akarja menteni életét (ettől a krisztusi keresztúttól) elveszíti (a mennyországi folytatást) azonban aki értem elveszíti (saját kényelmét) az megtalálja.(odaát minden szeretetszolgálatért a leginkább vágyott örök boldogságot) Mivel sokan az olcsóbb megoldást választják a földön, a mennyei jutalom, az örökké tartó örökre elmarad.Érthető Jézus kijózanító figyelmeztetése: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyan az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint” (26-27) Ide kívánkozik a Mennyei Atya beszédéből az a részlet, amelyik ismerteti végtelen szeretetét a teremtésben és az emberek bűnbeesése idején: „Az idő sürget, szeretném, hogy az ember minél hamarabb megtudja, hogy szeretem, és hogy a legnagyobb boldogságot érzem, ha együtt lehetek és beszélhetek vele, mint az atya a gyermekeivel. Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. Előbb az anyagi világ teremtésére került sor, hogy ezek a lények a megélhetésükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá. A levegő, a nap, az eső és sok egyéb, amiről tudtam, hogy szükséges a létükhöz. Megteremtettem az embert. Az ember elkövette a bűnt, de éppen akkor nyilvánult meg végtelen jóságom. Az Ószövetségben prófétákat választottam, hogy teremtményeim, az emberek között éljenek; nekik mondtam el óhajaimat, aggodalmaimat és örömeimet, hogy azokat mindenkivel közöljék. Minél inkább növekedett a rossz, jóságom annál inkább arra sürgetett, hogy közöljem magam az igaz lelkekkel, hogy továbbítsák rendelkezéseimet azokhoz, akik a rendetlenséget okozták. Ezért néha szigorúnak kellett lennem, nem azért hogy büntessem őket, ezzel csak fokoztam volna a rosszat, hanem azért, hogy visszatartsam őket a bűntől, és Atyjuk és Teremtőjük felé irányítsam őket, akit hálátlanságukban elfelejtettek és félreismertek. Később a gonoszság annyira elárasztotta az emberek szívét, hogy kénytelen voltam csapásokat küldeni a világra, hogy az ember a szenvedés (javainak pusztulása, sőt életének elvesztése) által is megtisztuljon:ilyen volt a vízözön, Szodoma és Gomorra pusztulása, az embernek ember elleni háborúk. Mindig ebben a világban akartam maradni az emberek között. Így a vízözön idején Noé közelében maradtam, aki akkor az egyetlen igaz ember volt. A többi katasztrófában is mindig találtam egy-egy igazat, akin keresztül az akkori idők emberei között maradtam és ez mindig így volt. A világ az emberiség iránti végtelen jóságom következtében gyakran megtisztult romlottságától. Akkor újból néhány lelket választottam ki, akikben örömöm tellett, az ő jó voltukból ismét örülhettem teremtményeimnek, az embereknek” (Az Atya szól 23-24)


2014. augusztus 7., csütörtök

Zsolozsma 215.



Balduin canterburyi püspök értekezéseiből

Erős a szeretet, mint a halál

Erős a halál, amely képes arra, hogy megfosszon minket az élet ajándékától. Erős a szeretet, amely egy jobb életbe tud bennünket bevezetni. Erős a halál, amely elég hatalmas arra, hogy megfosszon minket a testi élettől. Erős a szeretet, amelynek hatalma van arra is, hogy amit a halál elzsákmányolt tőlünk, azt visszavegye tőle, és vissza is adja nekünk. Erős a halál, amelynek senki emberfia nem tud ellenállni. Erős a szeretet, hiszen le tudja győzni a halált, le tudja törni fullánkját, meg tudja szelídíteni támadását, és képes arra is, hogy meghiúsítsa győzelmét. Eljön ugyanis az idő, amikor a halált majd ilyen becsmérlő szó fogja érni: Halál, hol a te fullánkod? Halál, hol a te győzelmed? (1 Kor 15, 55) Erős a szeretet, mint a halál (vö. Én 8, 6), mert Krisztus szeretete a halál halála. Ezért mondja: Ó halál, én leszek a halálod; alvilág, én leszek a te halálos marásod (Oz 13, 14). Az a szeretet is, amellyel mi szeretjük Krisztust, olyan erős, mint a halál, mivel ez a szeretet is bizonyos értelemben halál, kioltja tudniillik a régi életet, eltörli a bűnöket, és eltemeti az örök halált hozó cselekedeteket. Ez a mi Krisztus iránti szeretetünk már viszontszeretet, bár hasonló Krisztus irántunk való szeretetéhez, de kisebb annál. Ő ugyanis előbb szeretett minket (1 Jn 4, 10), és irántunk tanúsított szeretetével példát adott nekünk, hogy hasonlók legyünk hozzá, levetve a földi ember képét és felöltve a mennyei emberét: ahogy ő szeretett minket, mi is úgy szeressük őt. Hiszen ebben példát adott nekünk, hogy kövessük őt (1 Pét 2, 21). Ezért mondja: Tégy a szívedre pecsétnek (Én 8, 6). Mintha ezt mondaná: „Szeress engem, ahogyan én szeretlek téged. Legyek a lelkedben, emlékezetedben, vágyaidban, sóhajtásaidban, gyötrődésedben és sírásodban. Ember, emlékezz arra, hogy milyenné tettelek, mennyire kiemeltelek a többi teremtmények közül, milyen méltósággal ajándékoztalak meg, mekkora dicsőséggel és tisztelettel koronáztalak meg, milyen kevéssel tettelek kisebbé az angyaloknál, mennyire a lábad alá vetettem mindent. Ne feledd, hogy ennyi mindent tettem érted, de azt se, hogy még mennyi kegyetlenséget és méltánytalanságot is elviseltem érted. Ebből aztán te ítéld meg, hogy nem vagy-e méltánytalan velem szemben, ha nem szeretsz engem. Hiszen ki szeret téged annyira, mint én? Ki teremtett téged, ha nem én? Ki váltott meg téged, ha nem én?” Uram, vedd ki belőlem a kőszívet, az én megdermedt, körülmetéletlen szívemet; adj nekem új szívet, érző szívet és tiszta szívet! Te, aki megtisztítod az ember szívét és szereted a tiszta szívet, vedd birtokodba szívemet és te lakozz benne, legyen a tiéd és töltsd azt be te, aki több vagy, mint legmerészebb álmaim, és közelebb vagy hozzám, mint legbensőbb énem! Te, aki a szépség mintája és a szentség pecsétje vagy, formáld szívemet képmásoddá; szenteld meg szívemet irgalmaddal, szívem Istene és örökrésze mindig az Isten (Zsolt 72, 26) Ámen. 


A bánat 1.



A bánat

A bűnt, akár gondolattal, akár szóval, cselekedettel vagy mulasztással követtük is el, Isten szívesen megbocsátja, ha bevalljuk és őszintén megbánjuk. Minden bűnnel Istent bántjuk meg közvetlenül vagy közvetve. Isten végtelenül szent és végtelenül jó, szeretete maradéktalan, egész működésével a javunkat akarja, ezért nagyon fáj neki a hálátlan, sértő magatartás, a bűn. A fájdalma különösen akkor nagy, ha valaki súlyos dologban gonoszságból elszánt akarattal, teljes tudattal vétkezik és rosszulesik neki a gyengeségből elkövetett bűn is. A jóvá tevő bánatnak a lényege a vétek felett érzett fájdalom és a megújított szeretet. Ezért mondjuk a bánatima kezdetén: „Istenem, szeretlek Téged, ezért szívemből bánom, hogy bűneimmel megbántottalak.” Nézzünk egy ószövetségi példát! Dávidot Isten szíve szerinti férfiúnak tartotta és Dávid is nagyon szerette Urát, Istenét. Kétszer mégis igen nagy bűnnel bántotta meg Őt. Az első a Krónikák első könyvében a 21. fejezetben található. „Felkelt azonban a sátán Izrael ellen és arra ingerelte Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt. Ezt mondta ezért Dávid Joábnak és a sereg vezéreinek: Menjetek és számláljátok meg Izraelt, Beersebától egészen Dánig, és hozzátok meg nekem a számát, hadd tudjam. Joáb erre így válaszolt: Szaporítsa az Úr százszor annyira népét, mint amennyi, hisz nem a te szolgáid-e ők, uram király, mindnyájan? Miért kívánja azonban én uram azt, ami Izraelnek vétkéül fog számítani? Ám a király szava erősnek bizonyult. Kiment tehát Joáb és bejárta egész Izraelt, aztán visszatért Jeruzsálembe, és átadta Dávidnak azok számát, akiknél járt”. (1-5) „De Istennek sem tetszett ez a parancs és megverte érte Izraelt. Azt mondta erre Dávid Istennek: Nagyot vétkeztem, hogy ezt műveltem! Kérlek, bocsásd meg szolgád gonoszságát, mert esztelenül cselekedtem. Így szólt erre az Úr Gádhoz, Dávid látnokához: Eredj és szólj Dávidhoz s mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Válassz, amit akarsz: vagy három esztendei éhséget, vagy azt, hogy három hónapig menekülnöd kelljen ellenségeid elől és kardjuktól ne tudj megszabadulni, vagy azt, hogy három napig az Úr kardja és döghalál járja az országot és az Úr angyala öldököljön Izrael egész területén. Dávid erre így válaszolt Gádnak: Mindegyiktől szorongás fog el, de jobb az Úr kezébe esnem, mint az emberekébe, mert nagy az ő irgalmassága. Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre és meghalt Izraelből hetvenezer ember. Ekkor Dávid látta, hogy az Úr angyala ott áll az ég és föld között, kezében kivont, és Jeruzsálem ellen fordított karddal. Erre mind ő, mind a vének szőrzsákokba öltözve, arcra borultak a földön, és Dávid így szólt Istenhez: Nemde én parancsoltam meg, hogy számlálják meg a népet? Én vagyok az, aki vétkeztem, én követtem el gonoszságot. Ez a nyáj mit követett el? Uram Isten, kérlek, forduljon ellenem s atyám háza ellen kezed, de népedet ne sújtsa.” (7-10.11-14.16-17) Miért fájt Istennek ez a népszámlálás? Hiszen a mi korunkban tízévenként ez a legtermészetesebb statisztikai munka. Akkor viszont mindenki Isten tulajdonának számított a hitük szerint, a számlálással viszont Dávid magáénak tulajdoníthatta őket. Erre figyelmeztette őt Joáb: ez majd bűnnek számít! És a csapások következtében Dávid maga is gonoszságnak minősíti. A király Istent csak képviseli. A prófétával tehát Isten ezt üzente: Fájdalmat okoztál nekem, aki szeretlek és gazdaggá, híressé tettelek néped körében. Ezért felelned kell! Dávid megértette Istent, megalázta magát, magára vállalta tettéért a felelősséget. Dávid bűne ellenére sem Istentől fél, hanem az emberektől, akik a bűnéért járó büntetést végrehajtják rajta. Annak idején nagyon megszenvedte Saul király irigységét és kemény üldözését, nem kért tehát az ellenséges üldözésből. Éhezett is sokszor kegyetlenül, nem akarta a három éves éhezést népére zúdítani. Végül összeroskadt a népet sújtó döghalál miatt is. Ezért kérte a saját családját sújtó folytatást. Ez a belátás már a jó bánat jele.


2014.08.07. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.07. csütörtök

„Kezdődik az ének az Úr Fölségének, kezdődik a szent áldozat. Alázatos hittel imánk Hozzád sír fel, Ó Atyánk, kegyesen fogadd. Bűnbánó szívvel koldulunk: Könyörülj népeden Urunk, Érte halt halált Szent Fiad”(Ho.229,1)

Atyánk a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus drágalátos vérének ünnepén, 1932. július 1-én látható alakban mutatkoztál meg az olasz származású Eugénia Elisabetta Ravasio missziós nővérnek. Így mutatja be őt P Andrea D’Dascanio kapucínus ferences: „Úgy véljük, hogy Eugénia anya a mai idők egyik legnagyobb világossága volt és marad: az Egyház megújulásának kis prófétája, amelyben az Atya minden hit középpontjában és csúcsán áll, és az Egység minden lelkiség legnagyobb ideálja. Ő a világosság, amelyet az Atya ajándékozott a világnak, a káosznak és a sötétségnek ebben az időszakában, hogy felismerje a követendő utat. (Az Atya szól gyermekeihez 8)
A kinyilatkoztatás szerint az az Isten, aki az egyetlen, örök, szellemi létű, mindent tudó és mindenható isteni természetet öröktől fogva önmaga erejéből birtokolja. Isten végtelen szeretet. Három Személye van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Az Isten tökéletes szeretet. Az Atya, az első Isteni személy a Fiúval és a Szentlélekkel egyetértve azért akart egy más fajta világot is teremteni, hogy végtelen gazdagságában részesedjenek a teremtmények is. Ezek között a legkedvesebb Isten részére az ember, akinek a teste anyag, a lelke értelemmel és akarattal felruházott szellem. Ez a teremtmény, aki testét a földből kapta Isten által, a mennyország szellemi létébe hivatott, örök életre szánt. Ezt a kiváltságot irigylik a bukott angyalok, az ördögök, akik szembe akarják fordítani az embert Istennel. Ezt az engedetlenséget nevezzük bűnnek. Az Atya meg akarja menteni, a bűnösöket is, ezért elküldte a Fiúistent, hogy a földön élő embert kimentse a sátán markából, és visszafogadhassa az istengyermeki méltóságba. Isten nem csak megváltást nyújtott vétkezett gyermekeinek, de állandóan nyújtja nekik sokféle kegyelmi adományát is. Ezek között legnagyobb a megszentelő kegyelem, amelyet a megváltás óta a Jézus Krisztusba vetett hit és a keresztség szentsége nyújt a megtérő embereknek. Ezt a megtérést próbálja akadályozni, sőt lehetetlenné tenni a sátán. Isten szeretete azonban mindennél nagyobb. A XX. század dühöngő hittagadása idején ezért jött el a földre, közénk, látható, hozzánk hasonló alakban az Atya 1932. július 1-én, hogy szeretetét ezzel is megmutassa nekünk: gyermekei a végtelen jóságból születtek újjá a keresztségben. Isteni pompával érkezik a kijelölt helyre. „Angyalok jönnek és bejelentik nekem ezt a boldog érkezést. A választottak kísérete, a keruboké és szeráfoké, teremtő Istenünkkel és Atyánkkal” „Az Atya azt mondja nekem, üljek le Ővele, hogy leírhassam azt, amit elhatározása szerint az embereknek mondani akar. Az Őt kísérő egész udvar eltűnt. Csak az Atya maradt velem és mielőtt leült volna, azt mondta nekem: Már megmondtam neked és megint csak mondom: nem ajándékozhatom nektek még egyszer szeretett Fiamat! Most azért jövök közéjük, hogy szeressem őket, és hogy ez a szeretetet megismerjék, magamra veszem hasonlóságukat, szegénységüket. Nézd, lerakom koronámat és minden dicsőségemet, hogy egy közönséges ember külsejét vegyem fel!”(21-22)„Azért jövök, hogy elűzzem azt a túlzott félelmet, amellyel teremtményeim irántam viseltetnek. Reménységet jöttem hozni az embereknek és nemzeteknek. Jövök, hogy olyannak ismertessem meg magam, amilyen vagyok”(22-23)
„Csupán azt akarom, hogy egy napot vagy egy vasárnapot szenteljenek egészen különleges tiszteletemre az egész emberiség Atyja neve alatt. Vagy augusztus első vasárnapját, vagy mindig ugyanezen hónap hetedik napját szeretném.(37)Életem legnagyobb öröme lenne, ha templomunkban mai naptól kezdődően közösen ünnepelhetnénk. Mennyei Atyánk nyolcvan két év óta várja tőlünk, hogy viszonozzuk kitüntető és boldogító szeretetét. Kedves Testvérek!„ A Mennyei Atya szól a Gyermekeihez” című imafüzet amely Eugénia Anyának adott Üzeneteket tartalmazza, és Bánk Atyának az Üzenetekhez kapcsolódó elmélkedése a honlapon olvasható.
 
 

2014. augusztus 6., szerda

Zsolozsma 214.



Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből

Jó nekünk itt lennünk!

Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és dicsőséges második eljöveteléről, de – ha netán még nem lennének eléggé meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik – hogy végül is szívük mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét. Olyan volt ez, mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16, 28) Atyja dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már. Az evangélista leírása nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Krisztus hatalma és e szándéka egyezett ennél a megnyilatkozásnál, hiszen az előzők után rögtön így folytatta: Hat nap múlva maga mellé vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment külön velük egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a hó. Egyszerre megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele (Mt 17, 1-3). A mai szent ünnep csodálatos eseménye, a hegyen történt üdvös misztérium a mi számunkra most itt valósul meg; egybegyűjtött ugyanis bennünket Krisztus halála és ünneplése. Hogy tehát az Istentől megvilágosított tanítványok között a kiválasztottakkal együtt mi is behatolhassunk ezeknek a kimondhatatlan és szent misztériumoknak a mélyére, hallgassunk Isten szent szavára, amely a magasból, a hegy ormáról oly sürgetőleg hív össze bennünket. Merész dolgot mondok: nekünk is oda kell igyekeznünk, mint Jézusnak, aki itt a mennyben vezetőnk és előfutárunk, hogy vele együtt majd mi is lássuk lelki szemeinkkel azt a tündöklő ragyogást. Lelkünk egész valója bizonyos módon megújul, egészen az ő képmásaivá leszünk, mi is, mint Jézus, örök dicső színeváltozásban élünk, részesedünk az isteni természetben, és így képesek leszünk a mennyei boldogság befogadására. Lelkesülten és ujjongva siessünk, és mi is hatoljunk be a titokzatos felhőbe! Váljunk mintegy Mózessé, Illéssé vagy Jakabbá és Jánossá! Vagy légy olyan, mint Péter, aki az isteni látomástól és kinyilvánulástól elragadtatott. E dicső színeváltozástól maga is egészen átalakult, e világból kiemelkedett, és e földtől szinte elszakadt. Te is lépj ki a testből, hagyd most el ezt a teremtett világot, térj vissza egészen Teremtődhöz, akihez Péter mintegy mámorosan így kiáltott: Uram, jó nekünk itt lennünk! (Mt 17, 4) Valóban, Péter, jó nekünk itt lennünk Jézussal, és így maradnunk tovább a világban. Hiszen van-e boldogabb, mélyebb, kiválóbb tudat, mint Istenben lenni, hozzá hasonulni, és az élet világosságában élni? Bizonyos vagyok benne, hogy közülünk is mindenki, aki érzi magában Isten jelenletét, és már átalakult az ő isteni hasonlóságára, örvendezve csak ezt kiálthatja: Jó nekünk itt lennünk, ahol minden fényben tündöklik, ahol öröm, boldogság és gyönyörűség van, ahol békében, szelídségben és édes derűben él a szív, ahol látjuk Krisztust, az Istent; ahol az Atyával együtt ő készített szívünkben hajlékot, és oda belépve így szól: Ma üdvösség köszöntött erre a házra (Lk 19, 9); ahol Krisztussal együtt az örök javak megszámlálhatatlan kincse halmozódik össze; ahol az örök boldogság első zsengéit és előképeit Mintegy tükörben már előre szemlélni lehet. 


Urunk színeváltozása



Urunk színeváltozása

„Néztem, s egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és a fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz”

Úgy látom, úgy érzem, hogy Mennyei Atyánk meg akarja mozdítani világunkat, ezért alakította ki a liturgia olvasmányainak rendjét így, hogy jobban beleéljük magunkat a nyolcvan évvel ez előtti nagy kinyilatkoztatásába.1932-2014.nyolcvankettedik évfordulója annak a csodálatos kinyilatkoztatásnak, amelyben az Atya Isten az Újszövetség népéhez úgy akar beköszönteni, mint családjának Mennyei Édesapja, édesapás szeretettel. Az Ószövetség kezdete a szövetségkötés volt a Sínai hegy lábánál. Amint a zsidó nép odaért, leszállt az Ég Ura a hegyre. Elkezdődött egy hónapokig tartó félelmetes méretű égiháború: egymást követték a villámok. Mindegyik nyomában megzendült „Isten hangja”, a csattanóval kezdődő a hatalmas pusztai hegyet a mérhetetlen homoksivatagot betöltő mennydörgés. Ilyet sem Ábrahám, sem Izsák, sem Jákob nem élt át soha a zsidók térde a félelemtől folytonosan remegett. Az egyiptomi rabszolgaságból éppen csak kiszabadult vályogvetők, akik jámbor fekete bikát láttak,amit ott főistennek mondtak, most remegve kérték Mózest: „Te szólj hozzánk, és meghallgatjuk! Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni! Mózes ezt felelte erre a népnek: Ne féljetek! Azért jött Isten, hogy próbára tegyen titeket, és legyen bennetek az ő félelme, hogy ne vétkezzetek. A nép tehát távolban maradt, Mózes pedig odajárult ahhoz a homályhoz, amelyben Isten volt.”(Kiv 20,19-21) Elmúlt ezután hatszázötven esztendő. A zsidók vándoroltak az Ígéret földjének határáig. Ott ahelyett, hogy elfoglalták volna Kánaánt, belevesztek Mózesbe, Áronba, Istenbe: nem kellett nekik Kánaán. Jött a büntetés: negyven esztendős büntető vándorlás a sivatagban, míg ki nem haltak a húsz éven felüli férfiak. Isten irgalmasan mégis nekik adta Kánaánt addig, amíg bálványimádásba nem estek. Amikor ez megtörtént, elvette önálló államukat. Végül megszületett belőlük a Messiás. Isten nem a népet büntette immár, hanem saját Fiát tette állhatatlan népe tagjává, és Ő vette magára a világ bűneit. Harminc évig élt és dolgozott kétkezi munkásként, hogy érezze a zsidóság: Isten hasonló lett hozzánk, magára vette bűneinket és meghalt értünk. De mielőtt meghalt volna, fölvitt hátrom apostolt egy igen magas hegyre, ott átalakult előttük: „Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nékik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter akkor azt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni. Ha akarod, csinálunk itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Amíg beszélt, fényes felhő árnyékolta be őket, és íme, a felhőből egy hang szólt: Ez az én szeretett fiam, akiben kedv kedvem telik. Őt hallgassátok!” Mt 17,2-5) Isten tehát Fiában hasonló lett hozzánk: Ne féljetek sem Tőle, sem Tőlem! Ez kétezer éves történet. Azóta várja, hogy megbarátkozzék Vele a fura emberhad. Ezért mondta 1932-ben: Azért jöttem, hogy ne féljetek tőlem. Atyátok vagyok. Mi mik vagyunk neki? FELELJETEK ŐSZINTÉN.


2014.08.06. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.06. szerda

Urunk színeváltozása

„Szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”

Urunk, Jézus Krisztus öröktől fogva készült arra, hogy istenfiúi természete mellé a teremtés utáni évezredekben felveszi majd az emberi természetet. Megtestesülése előtt és után megszámlálhatatlan férfi él a földön. Ők is Isten művei, a teremtés remekei, ha hittel elfogadják Isten parancsait és hisznek benne, ők is lehetnek Isten gyermekei. Jézuson kívül azonban mindenki más csak fogadott gyermeke lehet Istennek. Az Atya természetét, a végtelen nagy istenséget szellemi születéssel csak egyedül a Fiú örökölhette. A Fiúisten azért lett emberré, mert a teremtés előtt ezt a módot választotta az Atya, hogy a teremtendő lények az Ő Fiának az isteni természet mellé felvett emberi természetéből kapjanak méltó ősmintát. Így eleve büszke és boldog lehet minden ember, hogy az egész világmindenség ősmintája egy konkrét emberi természet, a Fiúisten személyi fönsége alatt az isteni természettel szorosan, elválaszthatatlanul egyesített emberi természet. Harminchárom évet tölthetett be a megtestesült Fiúisten a földön. Igaz, az ószövetségi választott nép, amelynek egy kiváltságos leánya szűzanyaként szülte Őt a világra, több jövendölést is kapott arról, mikor, hol születik Isten Fia emberi alakban, rövid földi élete alatt csak néhányszor mutatta meg embertestvéreinek, hogy ki is Ő valójában. Különben egyszerű emberként élt közöttünk harminc éves koráig, hogy testvéreinek az alázatosság példáját adja:Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,5-11) Jézus születése egy betlehemi barlangban történt. Isten angyalt küldött eme csoda felfedésére betlehemi pásztoroknak: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (Lk 2,10-14) Körülbelül másfél év múlva bölcsek jöttek napkeletről, és keresték az újszülött Királyt, akinek eljöttét fényes csillag jelezte az égen. Harminc évesen kezdett tanítani és csodákat művelni. Ennek a küldetésnek vége felé pedig a Tábor hegy tetején Péter, Jakab és János nevű apostolainak jelent meg isteni fenségben, ragyogó fényben. Megjelent mellette Mózes és Illés az Ószövetség nagyjai közül. De a legfontosabb az Atya elhangzott szózata volt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (2Pét 1,17) Tanuljuk meg csodálni és követni alázatát, hogy mi is testvéri dicsőséget kapjunk mellette.


2014. augusztus 5., kedd

Zsolozsma 213.



Barnabásnak tulajdonított levélből

Az új teremtés

Az Úr azért adta halálra saját testét, hogy bűneink elengedése által megszenteljen minket; ezt nyerjük el ugyanis a vérével való meghintés által. Róla van megírva Izrael számára és a mi számunkra is: Megsebesíttetett gonoszságainkért, szorongatásban volt része bűneinkért, az ő kék foltjai által gyógyultunk meg. Mint a juhot, úgy vitték leölésre, és elnémult, mint a bárány nyírója előtt (vö. Iz 53, 5-7). Igen nagy hálával tartozunk az Úrnak azért, mert a múltat megmutatta, a jelenvalókkal tanított, és a jövőre vonatkozóan sem hagyott minket homályban. A Szentírás azt mondja: Nem jogtalanul feszítenek hálókat a madaraknak (Péld 1, 17). Ezzel azt mondja, hogy igazságosan pusztul el az az ember, aki a sötétség útjára tér, noha ismeri az igazság útját. De azt is kérdem, testvérem, ha az Úr Krisztus vállalta a szenvedést a mi lelkünkért, mégis hogyan tűrhette el, hogy emberek keze által szenvedjen, holott Ő az egész világ Ura? Őhozzá szólt ugyanis Isten a világ teremtésekor: Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra (Ter 1, 26). Halljátok hát! Róla szóltak a próféták, hiszen tőle kapták a jövendölés adományát. Ő pedig elviselte a halált, mivel testben kellett megjelennie, hogy eltiporja a halált és bizonyságot tegyen a halálból váló feltámadásról. Elviselte a halált, hogy az atyáknak tett ígéretet beteljesítse, és magának új népet szerezve a földön megmutassa, hogy a feltámadás után ő fogja megítélni a világot. Továbbá tanította Izraelt, nagy csodákat és jeleket művelt; nem mintha ezért magasztalták vagy szerették volna. Amikor bűneink bocsánatával új életre támasztott minket, megadta nekünk, hogy új természetet vegyünk fel, tudniillik az istengyermekség lelkületét, minthogy újjáteremtett minket. Mert rólunk mondja a Szentírás amikor az Atya így szól a Fiúhoz: Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra. Ők uralkodjanak a föld állatai, az ég madarai és a tenger halai fölött (Ter 1, 26). És amikor szépnek talált minket mint az ő teremtményét, azt mondta: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet! (Ter 1, 28).Ezt az Atya a Fiúnak mondta. De ismét arra hivatkozom, hogy miként szólt mihozzánk. Az utolsó időkben vitte végbe a második teremtést. Azt mondja az Úr: Íme, olyanná alkotom az utolsókat, mint az elsőket (Mt 20, 16). Erre utalt a Próféta, amikor ezt hirdette: Menjetek be a tejjel és mézzel folyó földre, és uralkodjatok rajta! (Kiv 33, 3). Íme tehát, mi újjá lettünk teremtve, miként máshol ismét mondja a Próféta: Íme, mondja az Úr, elveszem tőlük – vagyis azoktól, akiket előre kiválasztott az Úr Lelke – a kőszívet, és hússzívet adok nekik (. Ez 11, 19). Mert ő testben akart közöttünk megjelenni és nálunk lakni. Szívünk ugyanis Isten temploma, testvéreim. Mert azt mondja az Úr: Magasztallak a testvérek gyülekezetében, és a szentek egyházában énekelek neked (Zsolt 21, 23). Mi vagyunk tehát azok, akiket bevezetett arra a jó földre.


PORCIUNKULA 6.



PORCIUNKULA

hatodik elmélkedés

Ott áll újdonsült formaruhájában a mennyei Atya öntudatos gyermekeként Francesco. Az álomlátás megadta az élet feladatát: az Úrnak kell szolgálni. Csak arra kell rájönnie: hogyan? A San Damiano bencés kolostortemplom falán függ egy keleti pompában megfestett feszület. Francesco nagyon vonzódik a megfeszített Krisztushoz. Képe előtt sokat imádkozik. Egyre jobban érzi, hogy onnan, a keresztről jöhet tökéletes útbaigazítás, hiszen a világ megváltása ilyen formában ment végbe annak idején.Egyik csendes kérésére végre elhangzott a Mester válasza: „Vade, Francisce, repara domumMeam, quae, út vides, labitur”(Eredj, Ferenc, javítsd meg házamat, amely mint látod, düledezik) Ez váratlan kegyelem! Az örökkön élő Krisztus képe megelevenedik, megszólal, őhozzá beszél, és megbízza az Isten háza rendbetételével. Micsoda kitüntetés! Azonnal észre is veszi, hogy a kedves, öreg templomra bizony ráfér a renoválás. A falakból kövek hiányoznak, mállik a vakolat. Indul, köveket gyűjt, válogat. Habarcsot kever, foltozza a falakat. Aztán hosszú fáradozás után boldogan mutatja Urának: a parancsodat teljesítettem. Igen ám, de a völgyben is áll egy réges-régi kápolnácska. Mennyezetén a Boldogságos Szent Szűz trónol mennyei udvartartásával körülvéve. Az egyszerű nép csak Angyalos Boldogasszonynak becézi. Van ott is tennivaló bőven. Szorgoskodása nyomán felújul az is. Az Úr Édesanyja is örömmel tekint rá trónjáról. Aztán még harmadikat is talál, amely rászorul gondos munkájára. Elkészül az is. Végzett valóban? Újabb kegyelem ébredezik immár a lelkében: Az Isten igazi háza az Egyház. A vajon rendben van? A lelkek virulnak az igazság és szeretet boldogító özönében? Igaz, a világtörténelem legelismertebb pápája, III. Ince ül Szent Péter trónján. Ő maga azonban érzi, hogy Jézus szentséges szellemisége, az evangéliumi egyszerűség kezd eltűnni a nagyúri pompa hullámaiban. Álmában megrettenti látomása: a Lateráni bazilika, az Egyház templomainak feje, rengeni kezd, oszlopai meggörbülnek, még néhány perc és összeomlik. Ő pedig csak rémülten nézi, kiáltana segítségért, de elcsuklik a hangja. Ekkor valahonnan előlép egy sovány, aprótermetű férfi, durva zsákruhája kötéllel megkötve, csuklyája hátrabillen a vállára. Nem rémüldözik, nem jajveszékel. Nem is fél. Bátran odalép a veszély közelébe, megragad két óriási oszlopot, és a pápabámuló szeme láttára helyre rántja az egész épületkolosszust. Mint egy újkori Sámson, úgy áll. Csakhogy az egykori Sámson óriás volt, aki rendkívüli isteni erővel küzdött a filiszteusok ellen, de ostobán elárulta roppant ereje titkát és ettől megfosztva, megvakítva Dágon templomának főoszlopait ragadta meg. Szétrántotta azokat, ledöntötte a hal-bálvány házát, és a romok alá temette a választott nép megcsúfolóinak ezreit. A pápa pedig elgondolkodott: mit jelenthet ez az álom? Valami új erőt, amely megóv a romlástól, maga sem rombol, amikor megújít. Az erő pedig nem belőle árad, hanem valami titokzatos forrásból, amely csak a kegyelmek Ura lehet. A látomást titkon őrzi szívében.


2014.08.05. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.05. kedd

ÖRÖMNAPOK aug.5. 221-------
Isten nem engedte meg Jeremiás prófétának, hogy a rabszíj mellé álljon és népével együtt a babiloni fogságba menjen. Erősködésére Isten ezt válaszolta: Jól van, menj velük, de akkor én nem megyek a foglyokkal. Jeremiás azonnal megértette a leckét és a romok között maradt, de levélben megírta a száműzötteknek: Az Úr veletek lesz, vigyáz rátok, gondoskodik rólatok. Dolgozzatok, a fiatalok házasodjanak össze, szüljenek gyerekeket.„Nektek ugyanis sokasodnotok kel ott, nem pedig kevesbednetek. Munkálkodjatok annak az országnak jólétén, amelybe vittelek benneteket; imádkozzatok érte az Úrhoz, hiszen jóléte a ti jólétetek is” (Jer, 29,6b-9) Ezt a gyönyörű, vigasztaló levelet Jeremiás elküldte a foglyoknak. Egy fogoly írt választ az otthon maradottakhoz, név szerint Cefanja paphoz: „Az Úr tett pappá Jehojada utódaként, hogy rendet tarts az Úr templomában; ha tehát olyan őrjöngő férfi akad, aki prófétaként akar feltűnni, kötelességed kalodába és börtönbe zárni. Most hát miért nem léptél föl az anatóti Jeremiás ellen, aki prófétának színleli magát előttetek? Mert még ide, Babilonba is ilyen üzenetet küldött nekünk: Sokáig tart még! Építsetek házakat és lakjatok bennük, telepítsetek kerteket és élvezzétek gyümölcsét! Cefanja pap hangosan felolvasta ezt a levelet Jeremiás próféta előtt. De az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiás prófétához: Üzend meg az összes száműzöttnek: Ezt mondja az Úr a nehelámi Semaja felől: Mivel Semaja jövendölt nektek, bár nem küldtem, és arra ösztönzött benneteket, hogy hazugságban bízzatok: ezért megfenyítem a nehelámi Semaját és utódait, mondja az Úr. Családjának egyetlen tagja sem marad életben e nép között, és így nem látja meg azt a boldogságot, amelyet népemnek szánok’” (29,26-32) Ezek után a Szentírás tudósai szerint a Vigasztalások könyve következik:„Az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Írd le egy könyvbe a szavakat, amelyeket hozzád intéztem. Mert eljön az idő, mondja az Úr, amikor jóra fordítom népemnek, Izraelnek (és Júdának) sorsát mondja az Úr. És visszahozom őket, hogy birtokukba vegyék ezt a földet, amelyet atyáiknak adtam.(Jer, 30,1-3) Igen, ezt mondja az Úr: Gyógyíthatatlan a sebed, halálosan veszedelmes a sérülésed. Senki sincs, aki sebeddel törődnék, nincsen számodra gyógyulás. Szeretőid mind megfeledkeztek rólad, nem törődnek többé veled. Mert ellenséges csapással sújtottalak, kegyetlenül megfenyítettelek sok gonoszságodért, tömérdek vétkedért. Miért panaszkodol romlásod miatt? Bizony, gyógyíthatatlan a fájdalmad; sok gonoszságodért, tömérdek vétkedért tettem ezt veled.(12-15) „Ezt mondja az Úr: Helyreállítom Jákob sátrait, és megkönyörülök hajlékain. Újraépítik romjaiból a várost és a palotát is a maga helyén. Hálaadás hallatszik onnan és örömnek szava. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg; megdicsőítem őket és nem szégyenülnek meg. Fiaik becsesek lesznek a szemben, mint egykor voltak, gyülekezetük szilárdan fennmarad színem előtt; sanyargatóikat meg mind megfenyítem. Vezérük közülük származik és fejedelmük a maguk köréből. Színem elé engedem, úgyhogy elém járulhat. Mert ki merné életét kockáztatni, hogy elém járuljon? – mondja az Úr. Így ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek”(18-22) Isten bejelenti a Fia által kötendő újszövetséget: Mi is népe leszünk! „Igen, jönnek napok,-- mondja az Úr--, amikor újszövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott Uruk voltam” (31,31-32) Ez isteni stílus zsenialitása: „Jézus így szólt hozzájuk: Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek”(Lk 22,15) Utoljára elfogyasztják a húsvéti sült bárányt, hozzá kellő mennyiségű kovásztalan kenyeret. Aztán Jézus egy darab kenyeret fog meg és így szól: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre”(19b) Miután a bárányvacsora két kelyhének borát elfogyasztották, „ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.(20) Ez nagy szentség valóban, ezt imádjuk legjobban, melyet Jézus nekünk hagyott Testamentumban”


2014. augusztus 4., hétfő

Zsolozsma 212.



Vianney Szent János Mária áldozópap hitoktatásából

Az embernek az a feladata, hogy imádkozzék és szeressen

Fiacskáim! Fontoljátok meg: a keresztény ember kincse nem a földön, hanem a mennyben van. Tehát gondolatainkat is oda kell irányítanunk, ahol a kincsünk van. Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön. Az imádság nem más, mint egyesülés Istennel. Ha valakinek a szíve tiszta és Istennel egybefonódott, valamiféle gyönyörűség és kedvesség tölti el, és ez megittasítja, és csodálatos fénnyel veszi körül. Ebben a bensőséges egyesülésben olyan lesz Isten és a lélek, mint két egybeolvadt gyertya, amelyet különválasztani már senki sem képes. Fölségesen szép dolog Istennek ez az egybefonódása parányi teremtményével; olyan boldogság ez, amelyet fel sem lehet fogni! Mi méltatlanok lettünk arra, hogy imádkozzunk, de végtelen jóságában Isten megengedte nekünk, hogy beszélgessünk vele. Imádkozásunk tehát Istennek tetsző kedves áldozat. Fiacskáim, a ti szívetek kicsi, de az imádság majd kitágítja, és képessé teszi arra, hogy szeresse Istent. Az imádkozás azt eredményezi, hogy már előre megízleljük a mennyországot, hogy a mennyországból is eljusson már valami hozzánk. Soha sincs imádság az édes vigasz utóíze nélkül. Az imádság ugyanis méz, amely a lelken elömlik, és azzal jár együtt, hogy minden édessé válik. Imádkozáskor – ha helyesen történik – a fájdalmak eloszlanak, mint nap hevére a hó. Az is az imádság eredménye, hogy nagyon gyorsan elrepül az idő, és oly gyönyörűség tölti el az embert, hogy észre sem veszi az idő hosszúságát. Halljátok csak: amikor Bresse faluban voltam plébános, egy alkalommal szinte valamennyi paptársam beteg volt, hosszú utakat bejárva jó Urunkhoz imádkoztam, és az idő – higgyétek el nekem – egyáltalán nem tűnt fel hosszúnak. Vannak olyanok is, akik egészen belemerülnek az imádságba, mint a halak a hullámokba, azért, mert egészen átadták magukat a jó Istennek. Nincs semmi megosztottság a szívükben. Ó, mennyire szeretem ezeket a nemes lelkeket! Assisi Szent Ferenc és Szent Koletta látták is Urunkat, és társalogtak vele olyan módon, mint ahogyan mi beszélgetünk egymással. S ezzel szemben, mi hányszor eljövünk a templomba, és nem tudjuk, hogy mit is tegyünk itt, vagy mit is kérjünk! Ámde valahányszor valamelyik embertársunkhoz elmegyünk, nagyon is jól tudjuk azt, hogy milyen ügyben mentünk oda. Sőt, vannak emberek, akik a jó Istenhez – úgy látszik – így szólnak: „Csak egy-két szavam lenne hozzád, és máris továbbmegyek…” Gyakran gondolok arra, hogy midőn imádkozni jövünk az Úr elé, teljesülne is minden kívánságunk, ha valóban élő hittel és igazán tiszta szívvel kérnénk azt.


PORCIUNKULA 5.



PORCIUNKULA

ötödik elmélkedés

A Ferenc-rendet, hivatalos nevén a Kisebb Testvérek Rendjét Francesco di Bernardone, vagy ahogy mi ismerjük: Assisi Szent Ferenc alapította. Ő kalandos, változatos ifjúság után „megtért”, azaz Isten szolgálatára szentelte az életét. A konkrét tennivalókat kutatva sokat imádkozott az Assisi hegyoldalban épült bencés San Damjano kolostorban. Ennek festett feszületén megelevenedett Krisztus Urunk alakja, megszólalt és felszólította Ferencet, hogy hozza rendbe düledező egyházát. Három kis templomot tatarozott serényen Francesco. Ezek között volt a várostól nem messze a völgyben épült kis kápolna. Ennek mennyezetén a Szűzanya angyalok között látható a falfestményen, ezért „Angyalos-Boldogasszony templomának hívják. Ezt a kis templomot nagyon megszerette. Itt alapította a három rendet. Fiait arra buzdította, hogy ezt a helyet el ne hagyják, ha kiűzik őket az ajtón, másszanak vissza az ablakon, mert ez az ő kicsinyke osztályrészük, azaz Porziuncula-juk. A később sok ágra szakadt rendből a mi közösségünk, ordo fratrum minorum (OFM) boldogan birtokolja kápolnát. Hatalmas templomot építettünk föléje, úgy óvjuk, védjük. Amikor a Rend elterjedt szerte a világon, mindenüvé vitte az Angyalos-Boldogasszony tiszteletét. A legközismertebb jele ennek a róla elnevezett amerikai nagyváros: „Sancta Maria los Angeles” Eme templomocska búcsúnapján az egész világ minden ferences templomában teljes búcsú nyerhető Rendalapítónk közbenjárására. Az l220-as években már hazánkban is voltak ferencesek. 1231-ben a beregi egyezmény tanúsága szerint már saját tartományuk volt. Minden bizonnyal ujjongó örömmel vették tudomásul, hogy az új hazájukban éppen ezt a Mennyei Királynőt tisztelik két évszázaddal megelőzve a ferenceseket. Később a rendházak száma nagyon megnövekedett, több tartományra oszlott az ősi tartomány más-más név alatt. Ez az ősi közösség 1523-ban a spanyolországi Burgos városában tartott nagykáptalanon bejelentette, hogy ez után Mária-tartomány néven működik tovább, és védőszentje a Mennybevitt Szűzanya lesz, akkor, amikor hazánk egén feketén gyülekeztek a török viharfelhők. Az 1456-os nándorfehérvári győzelem után a török nagyhatalom hetven évig csendben készült az Európa elleni nagy hadjáratra. Mint régebben, hazánk volt az első akadály, amit le akartak győzni. Mátyás király politikája nem az édesapja szellemisége szerint alakult. Európa legképzettebb hadserege volt a magyar fekete sereg. A király,ha a sereget KisÁzsiába küldi, és otthon megtöri a török sereget, soha többé nem tudott volna lábra állni. Jó példa erre a lepantói győzelem:a török hajóhad ellen fel vonultatták az összes tengermelléki keresztény ország hajóhadát. Nehezen, de le tudták győzni a török sereget és soha többet nem lettek tengeri hatalom. A világjáró ferencesek nyilván jól értesültek a török készülődésről. A pesti rendházunkban élő Vásárhelyi András atya ezért írta 1508-ban az „Angyaloknak nagyságos Asszonya” kezdetű versében a prófétai sejtést:„Törököknek megnyomorítója, Kerályoknak jó tanácsadója, Magyaroknak megoltalmazója”Történelmi tapasztalatokból tudhatták, hogy a Nagyasszonyon kívül nem fog senki sem segíteni rajtunk. Igaz, akkor is, azóta is sok vérzivatart kellett elviselnünk, vértanúhalált halt András atya több társával együtt a pesti templomban.Tudjuk, meg akarjuk érteni a Mennyei Királynőnk titkát: Az alázatos szolgálóleányból előbb szegény iparos család tagja, majd fájdalmas Anya kellett hogy legyen, csak később lehetett a világ, Magyarország és rendtartományunk Királynője.A sorrend, úgy tűnik, azóta sem változik. Imádkozzunk, hogy legyen elég hitünk, erőnk végigjárni a közös magyar és ferences utat a beteljesülésig.


2014.08.05. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.05. hétfő

Isten állandóan azt parancsolta Jeremiás prófétának, hogy figyelmeztesse Jeruzsálem és egész Júda lakósságát, hogy térjenek meg, hagyjanak fel a kétfelé sántikálással, ami azt jelentette, hogy Jahve és a templom biztosítja hazájuk és templomunk épségét, de azért ragaszkodnak bálványainkhoz is. Az Úr külön elítéli, hogy a zsidók a templom után hazamennek, a gyerekek rőzsét gyűjtenek, a háziasszonyok ennek lángján megsütik az áldozati kalácsot, majd a család fölmegy a tetőteraszra és ott a családfő a kelő hold felé emelgetve bemutatja a családi áldozatot. A másik súlyos istenbántás az volt, hogy az Úr sokszor megüzente prófétáival, hogy a kirótt adót fizessék Babilonnak, Nebukadnezár király ezzel megelégszik, és nem támadja meg hadseregével Jeruzsálemet. A titkos tárgyalások Egyiptommal ennek ellenére folytatódtak. Ugyanezt a lázadást erősítették más, kisebb népek is. Amikor Jeruzsálembe érkeztek követeik Cidkija királyhoz (594-ben) és közös lázadásra ösztönözték Babilon ellen, az Úr parancsot adott Jeremiásnak: csináltass egy faigát és hozzá köteleket. Vedd a nyakadba az igát és így mondd el a templomban az igaz Isten üzenetét. Az Úr három generáció idejére hatalmat adott a követek országai fölött Nebukadnezárnak. Aki tehát ő ellene lázad, az Isten ellen kel fel. Hajtsa mindegyik kis nép a nyakát a babiloni király jármába, így megmenekülhet a pusztulástól. Legyen erősítő példa, hogy az előbbi jeruzsálemi király addig tagadta meg az adót, amíg Nebukadnezár rátört Jeruzsálemre Kr. e. 597-ben, letaszította trónjáról királyát, és az országból elhurcolta az első fogolycsoportokat Babilonba. Még ebben az évben Hananja próféta beszédet intézett Jeremiáshoz az Úr templomában, a papok és az egész nép jelenlétében. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Összetöröm Babilon királyának igáját. Két esztendőn belül visszahozom erre a helyre az Úr házának összes edényét, amelyet Nebukadnezár, Babilon királya vitt el innen, és Babilonba hurcolt. És visszahozom erre a helyre Jechonját is, Jojakim fiát, Júda királyát Júda valamennyi száműzöttjével együtt, akik Babilonba kerültek mondja az Úr. Mert valóban összetöröm Babilon királyának igáját” (Jer, 28,1b-4) Jeremiás így válaszolt Hananjának: „Úgy legyen! Bárcsak így tenne az Úr! Bár teljesítené szavaidat, amelyekkel azt jövendölted, hogy visszahozza templomának edényeit és az összes száműzöttet is Babilonból erre a helyre. De hallgasd meg most azt a beszédet, amelyet én intézek hozzád és az egész néphez: Azok a próféták, akik előtted és előttem voltak, ősidők óta harcról, éhínségről és döghalálról jövendöltek sok ország és nagy birodalmak ellen. De arról a prófétáról, aki békességet jövendöl, csak akkor ismerik el, hogy valóban az Úr küldte, ha szava beteljesedik. Erre Hananja próféta levette Jeremiás próféta nyakáról az igát és összetörte. Majd így szólt Hananja az egész nép színe előtt: Ezt mondja az Úr: Így fogom letörni két esztendő múlva Nebukadnezárnak, Babilon királyának igáját az összes nemzetek nyakáról. Jeremiás próféta ezután elment onnan” (10-11) Miután Hananja próféta összetörte az igát, amelyet levett Jeremiás próféta nyakáról, az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Menj el Hananjához és mondd meg neki, ezt mondja az Úr: A faigát ugyan összetörted, de én vasigát csinálok helyette. Mert a Seregek Ura, Izrael Istene ezt mondja: vas igát teszek mind e nemzetek nyakára, hogy meghódoljanak Nebukadnezárnak, Babilon királyának. Jeremiás próféta ezután így szólt Hananja prófétához: Idehallgass, Hananja! Nem küldött téged az Úr! Mégis arra vetted rá a népet, hogy hazugságban bízzék. Ezért ezt mondja az Úr: Elpusztítalak a föld színéről, még ebben az esztendőben meghalsz, mert az Úrtól való elpártolást hirdetted. Meg is halt Hananja még abban az esztendőben a hetedik hónapban.(12-17)„Meg kell halni, ó jaj! Halál a bűn zsoldja, hat ezrede, hogy e sóhaj örömünket rontja. Ember, kérlek téged, hallgass ész szavára,ha ma másnak, holnap néked nyílik a sír szája. Meg kell halnod majdan. Kérd Istent, nézz égre, hogy segítsen a nagy harcban s üdvözítsen végre” (Ho 242,1-2.7)


2014. augusztus 3., vasárnap

Zsolozsma 211.



Barnabásnak tulajdonított levél

Az örök élet reménye: hitünk kezdete és beteljesedése
Üdv és béke fiaimnak és leányaimnak az Úr nevében, aki szeret minket. Mivel nagy és gazdag az Úr rajtatok végbevitt műve, szerfelett örülök boldog és dicsőséges szellemetek megnyilvánulásain. Ezek tanúsítják, hogy a belétek oltott lelki adományok birtokában vagytok. Ezért még inkább örvendezem, remélve üdvösségemet, hiszen látom, hogy az Úrtól fakasztott forrás bőségéből eláradt a Lélek rajtatok. Nagyon boldoggá tett áhított viszontlátástok. Az igazság útján az Úr kísér engem. Abban a tudatban és meggyőződésben, hogy sokat megértetek szavaimból, amikor köztetek beszélek, arra kényszerülök, hogy magamnál jobban szeresselek titeket, hiszen az örök élet reménye által nagy hit és szeretet költözött belétek. Arra gondolva tehát, hogy a ti üdvötök rám is tartozik, és hogyha közlök veletek valamit abból, amit én is kaptam, az nekem is javamra szolgál, s mivel magam is ilyen lelki adományokkal szolgálhatok, eltökéltem, hogy röviden írok nektek, és így hitetek mellett ismeretetek is teljesebb lesz.Az Úrnak három rendelkezése van: az örök élet reménye, amely hitünk kezdete és beteljesedése; a megigazulásunk, amely az ítélet kezdete és vége; a jókedvű és örvendező szeretet, amely megigazulásunk bizonysága. Az Úr az elmúltakat és jelenvalókat a próféták által nyilvánította ki, és módot adott rá, hogy a jövendőbe is betekinthessünk valamennyire. Amikor látjuk, hogy minden olyan rendben következik be, ahogy megmondta, akkor gazdagodjék és mélyüljön el a mi istenfélelmünk. Én pedig nem is mint mesteretek, hanem mint közületek való társatok rámutatok egyre s másra, hogy a jelen életben örvendezők legyetek. Mivel rossz napok járnak és a Gonosz hatalmon van, önmagunkra figyelve kell kutatnunk az Úr igazságos ítéleteit. Hitünk segítsége az istenfélelem és a türelem, küzdőtársunk pedig a nagylelkűség és az önmegtartóztatás. Ha ezeket az Úrral kapcsolatosan tisztán megőrizzük, akkor meglesz bennünk a bölcsesség és az értelem, a tudomány és a megismerés. Isten nyilvánvalóvá tette számunkra prófétái által, hogy sem áldozati adományra, sem egészen elégő áldozatokra, sem ajándékokra nincs szüksége, hiszen ezt mondja: Minek nekem megannyi véres áldozatotok? – mondja az Úr. Jóllaktam már kosokból készült égőáldozataitokkal és a hizlalt borjak hájával. A bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet. Ha elém járultok színem látására, ki kér rá benneteket, hogy udvaraimat tapodjátok? Ne hozzatok nekem többé értéktelen ételáldozatot, mert a füstjük utálattal tölt el. Újhold, szombat és ünnepi összejöveteleitek hogy tűrjem tovább ünnepeiteket? (Iz 1, 11-13) 


Porciunkula, Ferences búcsú



Porciunkula, Ferences búcsú

Assisitől néhány kilométerre áll egy hatalmas bazilika. Ennek a védelmében rejtőzik az a kápolnácska, amelyet Porciunkula néven ismer szinte az egész világ. Eredeti neve Angyalos-Boldogasszony. Mennyezeti freskóján a Szűzanya látható angyalok körében. Assisi Szent Ferenc ezt a kis templomot is tatarozta megtérése kezdetén, majd annyira megkedvelte, hogy a legszívesebben itt tartózkodott. A Szentírás felütésekor itt kapta azt az isteni útmutatást, hogy az evangélium szolgálatára szentelje életét. Ide csoportosultak az Úr által küldött első társai: itt alapította a férfirendet, a Kisebb Testvérek Rendjét, majd Scifi Klára kérésére a ferences második rendet a Szegény Úrnők Rendjét, végül a világban maradó testvérek és nővérek részére a Ferences Harmadik Rendet, amelyet VI. Pál pápa reformja óta Ferences Világi Rendnek nevezünk. Bátran mondhatjuk, hogy ez a kis kápolna volt a ferences mozgalom bölcsője. A címe, titulusa: Angyalos Boldogasszony, tehát a Szűzanya ünnepe van ma. Az evangélium Jézus Krisztus születésének hírüladásáról szóló üzenete az angyal köszöntése után meghirdeti, hogy elkezdődik az üdvösség ideje. „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége”(Lk 1,30-33) A megváltást megszerzi azzal a Testtel és Vérrel, amelyet a Szentlélek Édesanyja testéből alkotott. Ezeket a kegyelmeket elsősorban a hét kegyelemeszköz segítségével osztja szét, legfőképp a szentmisében, ami a keresztáldozat jelenvalóvá tétele. Erre a célra épült a kis templomocska is. Jézus pedig mennyei trónjáról irányítja az egész világot. Ebbe vonja bele mennybevitt Édesanyját, akit a Világmindenség Királynőjévé koronázott, és a trónjára ültetett.„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: Abba, Atya! Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által” (Gal 4,4-7) Ezt az összefüggést is jól érzékelteti velünk a kis templomocska mai ünnepi üzenetét. A történelmi emlékezés arra hívja fel a figyelmet, hogy egy napon megelevenedett Francesco fölött a festett kép: valóságos mennyei esemény központjába került az ifjú szerzetalapító. Jézus azt akarta érzékeltetni vele, amit éppen az apostoltól hallottunk: már Jézus fogadott testvére, az Atya fogadott fia, Jézus megváltói érdemeinek részese. Ezért fedte fel csodás ajándékát: Ferenc, kérj valami fontosat az ide látogatók és itt hittel imádkozók számára. Ő pedig azt kérte: Uram! Akik ide jönnek, a szentgyónásban megtisztulnak ugyan bűneiktől, de a bűnökért járó büntetéseket le kell vezekelniük, Vedd le róluk ezt a nagy terhet, adj nekik teljes búcsút, engedd el a büntetéseiket is. Jézus megadta a kért kegyelmet, hiszen fiak vagyunk és örökösök. Ferenc a Szentatyához járul, aki örömmel fogadja a kérést. Fogadjuk Jézus nagy ajándékát halottaink javára, örüljünk annak, hogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek, és az Angyalos-Boldogasszony átölel bennünket. Mi nem családon kívül, hanem benne élünk, Velük.


2014.08.03. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.03. vasárnap

„Így szól az Úr: Ti szomjazók, jöjjetek a vizekhez mind és bár nincs pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, amivel nem laktok jól? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jó ételt esztek és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok ide fületeket és gyertek ide hozzám, hallgassatok rám, és élni fog lelketek. Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges vagyok a Dávidnak tett ígérethez” (Iz 55,1-3) íme, a földi táplálék gondja az ókorban: a kenyér adja az életerőt a szívnek, az izmoknak. A kenyér mellé oda kívánkozik a víz, amely minden test állagának tetemes részét alkotja, könnyíti az emésztést és hűti a testet. Mindez fokozottan nagy kérdés a sivatagos Közel-keleten, de a világ szerencsésebb tájain is. A zsoltáros szavai szerint az erő pótlása mellett igen jól jön a bor, amely megvidámítja az ember szívét.(Zsolt 103,15) Ha elolvassuk a Teremtés könyve 1-2 fejezetét, látjuk, hogy a semmiből teremtéssel előhívott füvek, fák mind az ember táplálékáról szólnak. Amiért már meg kell dolgozni, keményebb munkával kell létrehozni, az már a bűn következménye, de a jólét állandóan biztosítva van. Ennek a jele, hogy Isten a férfit megteremtése után bevezette a paradicsomkertbe. Neki adta a dúsan termő földet, növényeivel és állataival együtt. Megteremtette a hozzá hasonló segítőtársat, megáldotta létüket, és megértették, hogy ezt szeretetből teszi. Megértette velük, hogy az elindított emberéletet azzal gyarapíthatják, hogy a mindenkor élő emberek, azokból egy férfi és egy nő összeházasodik, ketten magukhoz hasonló embert tudnak világra segíteni. Erőt és parancsot is adott az Úr erre: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és (munkátokkal) vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28) Ennek az állandóan gyarapodó emberi nemnek tagjává teszem majd Dávid királynak családtagjaként öröktől fogva születő Fiamat, a Második Isteni személyt a megtestesülésben. (1Krón 17,8-13; Lk 1,35) Erre utal Izajás: „Hűséges vagyok a Dávidnak tett ígérethez” (Iz 55,3) a zsidó népnek adta az Úr az Ábrahámnak szóló áldásban ezt az ígéretet: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Mindegyik evangélista megírta ezt a roppant fontos epizódot az első csodálatos kenyérszaporításról. Jézus már ismert Messiás. Az egyik délután pusztaságban tanított. „Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá és figyelmeztették: Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak! Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni. Ők ezt felelték: Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk. Mire ő ezt mondta: Hozzátok ide! Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindnyájan ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket” (Mt 14,15-21) a tömegnek felcsillant a szeme: itt van a pusztai manna új formája, munka nélkül meg van oldva a kenyérkérdés. Jézus kiábrándította vendégeit: Nem. Dolgozzanak a földművesek, molnárok, pékek, szállítók. Ez a csoda bevezető egy végtelenül nagyobb jótéteménybe, amely az Atya és a Fiú közös ajándéka.A végkimerült szívjóságot akarja Jézus orvosolni azzal,hogy az ostyákat papjaival a testévé és vérévé változtatja át és ezt az Eucharisztiát kínálja a hívőknek. Az Istenfia nagy ajándéka által, Jézus isteni erővel meg tudja gyógyítani a kőszívű embereket,ha a szentáldozásban hittel Jézus-hordozók, Jézus-testvérek lesznek.
„Üdvözlégy Oltáriszentség! Csodálatos szent istenség! Téged szívből mind imádunk, oltárodnak trónján áldunk. Üdvözlégy szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer én Jézusom!”(Ho 136,1)