2016. április 1., péntek

Húsvéti idő, 1. hét Csütörtök



Húsvéti idő, 1. hét Csütörtök
ApCsel 3, 11-26 Hittel segítségül hívtuk a nevét.
Lk 24, 35-48 Megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat.

A keresztség által új hivatást kaptunk: tanúságot kell tennünk Isten örök tervének megvalósulásáról, Krisztus feltámadásáról. A tanúságtétel megszerzi számunkra az áldást, és alkalmassá tesz, hogy mások megtérésének és kiengesztelődésének eszközei legyünk. Törékeny és gyarló emberi természetünk nem akadálya a kegyelem kiáradásának, mert tanúságtételünk nem az emberi erőfeszítés műve, hanem a Szentlélek ajándékának kegyelme.
Ezt a Jézust, Isten feltámasztotta a halálból. Mi tanúi vagyunk ennek. Térjetek meg, és térjetek vissza Istenhez – ebben áll Péter igehirdetése. Számunkra is minden jó a Jézus Krisztusba vetett hitből fakad.
„Maradj velünk Urunk!” – imádkozzuk mi is egyre gyakrabban és buzgóbban az emmauszi tanítványokkal és a Szentatyával együtt az Eucharisztia évében. És az Úr teljesíti kérésünket. Jelen van közöttünk, valahányszor az ő nevében összegyűlünk. Jelen van tanítása által, amikor közösségben vagy egyénileg olvassuk a Szentírást. Jelen van bennünk, amikor általa fohászkodunk az Atyához. Jelen van Lelke által az Egyházban és annak minden tagjában.  Valóságosan megjelenik a szentmisében a kenyér és a bor átváltoztatásakor, hogy testével és vérével tápláljon bennünket a szentáldozáskor. Már nem idegenként tekintünk tehát rá, akivel véletlenül találkoztunk, hanem elmondhatjuk, hogy láttuk és felismertük őt. Lángoló szívvel tanúskodjunk feltámadásáról!


Himnusz CXXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra, mely most felragyog,
keresztfa éjét űzi el,
megtörve földi vak homályt,
szelíd fényével földerít.
Ez órán a Feltámadott
minden sír mélyén szunnyadót
új létre keltve, élni hív,
halál hatalmát törve meg.
Hisszük: megújult életünk
immár nem szenved új halált,
a boldog élet örömét
örökre bizton élvezi.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


A pápa egy beteg gyermekkel találkozott: bátorítást és erőt adott a családnak



A pápa egy beteg gyermekkel találkozott: bátorítást és erőt adott a családnak


Ferenc pápa a kis beteggel - RV

Ferenc pápa szerdán délután a Szent Márta-házban magánaudiencián fogadta a kis Ignazio Fuccit és családját. A nyolc éves kisgyerek egy rendkívül ritka betegséggel küzd, amelyből mindössze negyven esetet tartanak nyilván a világon. Ignazio az első kisgyermek, aki Olaszországban aláveti magát a csontvelő-átültetésnek, amelyet édesanyja adományoz neki. 2014 októbere óta a Bernadett Ház (Casa Bernadette) ad otthont a családnak. Az Unitalsi olasz katolikus jótékonysági szervezet gyermekprojektjének intézményéről van szó, amelyet ingyen ajánlanak fel olyan családok részére, akiknek gyerekeit a római Bambin Gesù (Gyermek Jézus) gyermekkórházban ápolják. A pápai audiencián jelen volt Emanuele Trancalini, a római Unitalsi elnöke, a gyermekprojekt országos igazgatója is. A Vatikáni Rádió olasz műsorának így nyilatkozott a megindító találkozóról:
Megható és gyöngéd találkozás a Szentatyával
Nagyon megható pillanat volt. Egy olyan családot kell elképzelni, amelyik évek óta szenved, és már lemondani készül a kisfiú életéről, amikor egyszeriben a Szentatya előtt találják magukat, aki meghallgatja őket. Igazán nagyon megható és gyöngéd pillanat volt. A pápa szeretettel szólt az Unitalsi munkájáról, amit a befogadó központokban végeznek. Ferenc pápa személyesen úgy fogalmazott, hogy szeretné, ha az emberek tudnák, mennyire örül és milyen nagy hatással van rá az odaadás, amivel a gyengébb és beteg személyeket segíti ez a katolikus szervezet.
Ferenc pápa: ha csodát tehetnék, meggyógyítanék minden gyereket
Ferenc pápa nemrég egy gyermeki kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha csodát tehetne, akkor minden gyermeket meggyógyítana. A szenvedést megmagyarázni lehetetlen, csupán a hit szemével nézve lehet elfogadni egy súlyosan beteg gyermek szenvedését. Saját bevallása szerint gyakran fölteszi magának a kérdést: miért ez a szenvedés? Ez a fajta nagy figyelem a szenvedés iránt megmutatkozott most a beteg kisfiúval történt találkozón is. A család bűntudattal megvallotta a Szentatyának, hogy volt egy időszak, amikor haragudtak Istenre a kialakult helyzet miatt. A pápa nagyon gyengéden igyekezett megnyugtatni őket. Azt mondta, hogy a lelkifurdalásukat alakítsák imádsággá, és kérjenek erőt és bátorságot. A tiszta gyöngédség pillanatai voltak ezek. A családra nagy hatással volt, hogy találkozhattak a pápával, és hogy a Szentatya őszinte érdeklődéssel hallgatta meg őket. Ez bátorítást és erőt adott nekik. Ez a találkozás bizonyos értelemben az irgalmasság szentévének nagy jelei közé sorolható - mondta el a Vatikáni Rádiónak az olasz katolikus jótékonysági szervezet elnöke.


Húsvét csütörtökje



Húsvét csütörtökje


A mai evangéliumi jelenetben jól megfigyelhetők a feltámadt Krisztussal való találkozások sajátosságai, elemei. Az apostolokat kezdeti félelmük és bizonytalanságuk megakadályozza abban, hogy rögtön felismerjék a Feltámadottat. János evangélista félelemről beszél. Jézus halálát követően attól félnek, hogy azok, akik Jézus halálát okozták, nem elégednek meg az eredménnyel, hanem tanítványai ellen fordulnak. Félnek, hogy felkutatják őket és hasonló sorsra jutnak, mint Mesterük, ezért bezárkóznak és nem mennek az emberek közé. Félelmüket fokozza a megjelenés módja, Jézus úgy jelenik meg közöttük, hogy az ajtó zárva van, ahogyan ezt több leírás is említi.
Annak érdekében, hogy félelmüket eloszlassa, Jézus igazolja magát. Megnézhetik a sebhelyeket a kezén és a lábán, amelyeket a keresztrefeszítéskor szerzett, s amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. Különleges jelként a szemük láttára eszik, amit mi kissé furcsának tartunk annak ismeretében, hogy a feltámadt, megdicsőült test egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi, emberi test, tehát nincs szüksége táplálékra. Jézus ezzel akarja bizonyítani, hogy nem egy szellem jelent meg nekik.
A jelenet záró elemeként az apostolok küldetést kapnak: „Ti tanúi vagytok ezeknek.” A tanúságtétel Jézus egész életére vonatkozik, beleértve tanítását, cselekedeteit, szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr engem is arra hív, hogy az ő tanúja legyek.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Köszönjük, Urunk, hogy meghívtál bennünket lakomádra. Köszönjük ajándékodat, hogy kiválasztottál bennünket, bár tudatában vagyunk méltatlanságunknak. Meghívottaid között talán sokkal méltóbbak is vannak nálunk, mégis elfogadjuk meghívásodat. Köszönjük, hogy mindig megtisztítod ruhánkat, – ha mi kérjük – hogy méltóak legyünk a találkozásra veled. Küldd el Szentlelkedet, hogy felismerjük ennek ajándékát, és ne félelemmel, hanem örömmel öltöztessük ünnepi díszbe lelkünket, szívünket, mielőtt megvendégelsz bennünket, hogy veled örvendezhessünk mindörökké a te országodban!
 


Hívom a családokat 2016 áprilisában – Bíró László püspök levele



Hívom a családokat 2016 áprilisában – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Hálát adok a jó Istennek, hogy megérhettem ezt a napot – mondta a kilencvenéves nagymama születésnapján gyermekei, unokái és dédunokái körében –, hogy itt vagytok körülöttem. Most ajándékokkal halmoztok el, köszönöm nektek, mindegyikőtöknek külön-külön! Ebből is látom, hogy szerettek engem. Minden nap imádkozom mindegyikőtökért külön-külön, mert nagyon szeretlek titeket. Tudjátok, Isten végtelenül jó; attól függetlenül nagyon szeret titeket, hogy ti mikor, mit gondoltok Róla. Én pedig azért imádkozom, hogy ti is mindig szeressétek Őt, akármi történik veletek, mert csak így lehettek boldogok. A nagymama itt könnyekben tört ki. A szobában percekig meghatott csönd volt. A legnagyobb fiú, maga is nagyapa, aki vallásos neveltetése ellenére karrierje érdekében nem kötött egyházi házasságot, gyerekeit se kereszteltette meg, ugyancsak könnyeivel küszködve törte meg a csendet: Édesanyám, honnan van benned ennyi szeretet?
Élete során mindenki követ el bűnöket. Sokan sokszor esnek bűnbe, kevesen kevésszer. Még Péter is vétkezett, mikor – mai szóval – elhatárolta magát az Úrtól! Hátat fordított az Úrnak, ő, aki szem- és fültanúja volt sok csodájának, aki ott volt Vele a Tábor hegyén, aki hallotta a valaha is elhangzott legfenségesebb tanítást. Azt mondja, hogy nem is ismeri, amikor ajkán talán még meg sem száradt az átváltoztatott bor egy cseppje! Hányan, hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy vélt vagy kilátásba helyezett előnyökért elfordulunk az Úrtól, letérünk követésének útjáról, nem az Ő tanítványához méltóan viselkedünk!
A vétkezőben előbb-utóbb megszólal a lelkiismeret, felébred a bűntudat. Sajnálni kezdi, hogy úgy viselkedett, ahogy nem kellett volna; saját magához nem illően cselekedett. Megbánja azt, amit tett, és elhatározza, hogy hasonló esetben nem így fog eljárni. Sajnálkozik, sajnálja azt, ami megtörtént, sajnálja önmagát, sajnálja, hogy nem felelt meg a saját magával szemben támasztott ideálnak. Jó és örvendetes, ha valaki belátja, hogy hibázott, és a továbbiakban el akarja kerülni a hasonló hibát. Ez a fajta bánat azonban nem igazi bűnbánat, sokkal inkább megsebzett önszeretet. A vétkest az bántja, hogy gyenge volt, csalódnia kellett önmagában. Júdás árulása után rádöbbent, hogy nagyon nagy bűnt követett el, hogy a kapott harminc ezüst éppúgy nem ér semmit, mint ő maga. Megveti saját magát, önszeretete öngyűlöletbe csap át. Eldobja életét, mintegy leselejtezi önmagát.
Idézzetek fel olyan eseteket ismerőseitek, barátaitok köréből, amelyekben valaki vállalta hibájának, bűnének következményeit, és őszintén igyekezett jóvátenni az okozott kárt! Hogyan tudjátok segíteni a kölcsönös el- és befogadást olyan esetben, amikor valaki egészségi, vagy egyéb állapotának megromlása miatt érez bűntudatot, és hajlamos magát értéktelennek tekinteni?
Jézus példabeszédében (Lk 18, 9–14) a farizeus önszeretete olyan nagy, hogy önmagában csak szépet és jót lát. A bűnbánat, a megtérés igénye fel sem merül benne. A vámos viszont bűnössége tudatában Isten irgalmát kéri. Az igazán mély és őszinte bűnbánathoz hozzá tartozik annak belátása, hogy gyengék és esendők vagyunk, csak saját magunkra támaszkodva eleve kudarcra vagyunk ítélve, de Isten irgalmában bízhatunk. A tékozló fiú is, amikor felmérte saját nyomorúságos helyzetét, magába szállt és belátta, hogy csak apja segíthet rajta, hozzá kell fordulnia (Lk 15, 17–18). Az apa pedig várja fiát, megbocsájt neki és visszafogadja fiának. Isten irgalmassága nem abban nyilvánul meg, hogy meg nem történtnek tekinti az elkövetett bűnt, hanem abban, hogy mindig készen áll a bűnét őszintén megbánónak megbocsátani.
Hogyan tudjátok gyerekeiteket úgy irányítani, hogy ne csak a megsebzett önszeretet, hanem Istentől való elfordulásuk miatt érezzenek bánatot, és így induljanak el a megjavulás útján?
Péter harmadik tagadása után megszólalt a kakas, „akkor az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt mondta neki: »Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.« Péter ekkor kiment, és keservesen sírni kezdett” (Lk 22, 61–62). Isten nem mennydörgés és villámlás közepette parancsolta meg Péternek, hogy szálljon magába, elég volt a Jézus szavára emlékeztető kakasszó. Ezt a kakasszót csak Péter érthette meg; Jézus nem megszégyeníteni akarta Pétert, hanem elindítani a megtérés útján. Isten gyengéden bánik a bűnössel, nem akarja összetörni a lelkét, a bűnöst is feltétel nélkül szereti. Isten nem türelmetlen, éveken, évtizedeken át várja haza elkóborolt gyermekeit, anélkül, hogy éreztetné velük rosszallását. Isten irgalmas pedagógiájáról a zsoltáros így szól: „Nem akarom az istentelen halálát, hanem azt akarom, hogy letérjen útjáról, és éljen.”
Idézzetek fel életetekből olyan eseteket, amikor egy-egy fontos döntésetekben meghatározó szerepet játszott egy halk, mások által talán észre sem vett jel, egy szó, amelyről azonban tudtátok, hogy Isten ezzel üzen nektek!
Isten irgalmas szeretete a legtöredelmesebb bűnbánatot, a legfájdalmasabb megtérést is szívmelengető élménnyé teszi.
Este, mikor a születésnapi ünnepség után kettesben maradtak, a legidősebb fiú felesége elgondolkozva mondta: Csodálatos asszony a te édesanyád! Mindig árad belőle a szeretet, az ő szeretetének a forrása kiapadhatatlan. Igen – vette át a szót férje –, erre jöttem rá én is. Tudom a választ kérdésemre, hogy honnan van benne ennyi szeretet. Isten végtelen, irgalmas szeretetével szeret. Mi akkor, amikor karrierünk érdekében tartózkodtunk hitünk nyilvános megvallásától, nem akartuk Istent elutasítani, de nem mertünk ráhagyatkozni, nem bíztunk eléggé szeretetében, vagyis nem szerettük igazán. Édesanyám imádságos szeretete értette meg velem, hogy Isten szeretete nem fogyatkozott meg irántunk. Anélkül, hogy ezt szorgalmazta volna, mindig azon volt, hogy megértesse velünk: Isten hazavár, sohasem késő magunkba szállni, és bízva Isten irgalmas szeretetében felkerekedni, és elindulni Feléje.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



Húsvéti idő, 1. hét Péntek



Húsvéti idő, 1. hét Péntek
ApCsel 4, 1-12 Tudjátok meg mindannyian, hogy a Názáreti Jézust Isten feltámasztotta a halálból.
Jn 21, 1-14 Tudták, hogy az Úr az.

Péter és János igehirdetése sokakat zavar. Felborítja a megszokott rendet. A zsidó nép vallási elöljárói közbelépnek, és börtönbe vetik az apostolokat. A feltámadottat azonban nem lehet többé bezárni, az üdvösség bármilyen körülmények között felkínált ajándék, mely életet és szabadulást ad mindannak, aki hittel befogadja.
Nincs másban üdvösség, csak Jézus Krisztusban. Az Ő nevében bűnbocsánatot és új életet nyer az ember. Vérében szövetséget kötött az emberrel, és ez a szövetség a kiengesztelődés szövetsége. Egyetlen törvénye van, a szeretet parancsa, mert a tökéletes szeretetben minden benne van. A szeretet egyesít Krisztussal, és teszi élővé cselekedeteinket. Akik Krisztusban a kiengesztelődést elnyerték, már az új szövetségben élnek, és Krisztus különleges oltalma alatt állnak. A bűn és e világ vonzása nem árthat, mert Jézus Krisztus megóvja őket.

 

Himnusz CXXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ím, vár a Bárány asztala:
öltsünk fel tiszta gyolcsruhát,
átkelve már a tengeren,
zengjük most Krisztus himnuszát.
Kereszten értünk szenvedett,
szent teste lelkünk étele,
vérének éltető bora
Istenhez fűzi életünk.
Húsvétest dúló angyala
minket nem sújthat: Vére véd,
hiába zúg a fáraó:
kínzó rabságunk véget ért.
A Bárány immár Krisztusunk,
az ártatlan feláldozott,
s az új kovásztalan kenyér
szent teste, melyet ránk hagyott.
Igaz, méltó, szent áldozat!
Hatalmad megtör poklokat,
raboknak nyitja zárait,
örök jutalmat visszaad.
A sírból Krisztus fényesen
felkel, legyőzve a halált:
rabláncra fűzi zsarnokunk,
megnyitja égnek ajtaját.
Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Georges Cottier bíboros életrajza: zsinati teológus, nagy kultúrával



Georges Cottier bíboros életrajza: zsinati teológus, nagy kultúrával


II. János Pál pápa teológusa volt - AFP

Svájci órásmesterek sarja
Georges Marie Martin Cottier 1922. április 22-én született Svájcban a Genf környéki Carouge-ban, ahol a Cottier család nemzedékek óta élt. A nagyapa és az apa is jómódú órásmesterek, akiknek emlékét a városka a Cottier-król elnevezett parkkal őrzi. Georges apja volt a kézműves órásmesterek utolsó nemzedéke, hiszen a modern kvarcórák gyártása már nem igényli a régi órások kézügyességét. A gimnáziumot Genfben végezte el, 1941-ben érettségizett. A genfi egyetem bölcsészkarára járt és 1944-ben klasszikus nyelvekből diplomázott.
Az ateizmus gyökereinek kutatója
Éppen a háború végén, 1945-ben lépett be a domonkosok rendjébe, filozófia és teológiai tanulmányait a római domonkosrendi egyetemen, az „Angelicumban” végezte 1952-ig. Közben 1951 júliusában pappá szentelték. Rómából Genfbe tért vissza, hogy teológia és filozófiai kutatómunkát végezzen, ennek lett gyümölcse a genfi egyetemen a doktori disszertációja, melyet a „Fiatal Marx ateizmusa” címmel írt. Az ötvenes évek elején a domonkos szerzetes jó érzékkel tapintott rá korának egyik problémájára, az ateizmusra, melynek hegeliánus filozófia gyökereit kutatta. 1971-től kezdett tanítani a genfi egyetem bölcsészkarán, ahol 1987-ig, nyugalomba vonulásáig megtartotta katedráját.  Időközben 1973-tól a svájci Fribourg egyetemén modern és kortárs filozófiát tanított 1990-ig, és vendégprofesszorként a kanadai Montrael egyetemén, a párizsi Katolikus Intézetben, a milánói Szent Szív és a bolognai egyetemen is tanított.
Zsinati szakértő, a párbeszéd embere
A II. Vatikáni Zsinat alatt 1962 és 65 között „peritus”-ként vett rész az előkészítő munkálatokban, először az Aix en Provence-i érsek, majd Charles Journet bíboros mellett. Konzultori kinevezést nyert a nem hívőkkel folytatott párbeszéd bizottságába és ennek jegyében kiterjed tárgyalásokat vitt Európa szerte, mint a Ljubljana, Budapest, Strasbourg, Moszkva székhellyel tartott tanácskozásokon.
II. János Pál pápa teológusa
Sokrétű tanítói tevékenysége elismeréseként 1986-ban kinevezték a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává, melynek titkára is lett 1989-ben. Publikáció mellett többek között az ateizmus témakörében szerzett jártassága váltotta ki II. János Pál pápa bizalmát, amikor 1990-ben kinevezte a Pápai Ház teológusává. Még abban az évben megbukott a kommunizmus és vele a bolsevik típusú ateizmus, de a nyugati gyakorlati ateizmus máig egy nagy kihívás az egyház és benne a teológusok számára.
Széles látókör, nagy kultúra
Georges Cottier domonkos atya a Vatikánban is széleskörű tevékenységet folytatott: a Hittani Kongregáció és a Kultúra Pápai Tanácsának a konzultora, tagja számos nemzetközi intézetnek. Részt vett a 2000-es nagy Jubileum előkészítésében. II. János Pál pápa Georges Cottier-t 81 éves korában bíborosi kinevezéssel jutalmazta 2003. október 21-én. 2005. december elsejével Ferenc pápa felmentette a Pápai Ház teológusa megbízatásából.
Georges Cottier domonkos atya 94 éves korában hunyt el, a lelkiüdvéért mondott szentmisét április 2-án szombaton reggel Angelo Sodano bíboros végzi, majd a temetési szertartást, a beszentelés szertartásával maga Ferenc pápa.
 


Húsvét péntekje



Húsvét péntekje


A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a feltámadt Jézus megjelenik Péternek és apostoltársainak. Ebben az esetben nem a szokásos megjelenés elbeszélésről van szó, bár itt is megfigyelhető, hogy kezdetben nem ismerik fel az Urat és csak később egy jel hatására jutnak el a felismerésre. Nem is egy csoda bemutatása a fő cél. Az evangélista a csodálatos halfogás eseményét és a Jézussal való találkozás élményét elsősorban azzal a szándékkal írja le, hogy Péter apostol elsőségét hangsúlyozza. Ezt a következők igazolják: Péter a kezdeményező, aki halászni indul és őt követi hat társa, köztük maga János evangélista is. Péterhez fordul a „szeretett tanítvány,” amikor felismeri az Urat. Péter előbb akar találkozni Jézussal, mint a többiek, ezért a vízbe ugrik, hogy a partra ússzon, majd pedig egyedül vonja partra a halakkal teli hálót.
A történet ugyanakkor rávilágít az Egyház életére és az Egyház kapcsolatára Jézussal. Az apostolok az Úr távollétében nem fognak egyetlen halat sem, munkájuk teljesen eredménytelen. Fáradozásuk csak az Úr jelenlétében hoz eredményt. Ugyanígy az Egyház bármiféle szolgálata csak akkor lesz eredményes és gyümölcsöző, ha őrzi a Krisztussal való egységet. A Krisztushoz való hűség teszi hitelessé tanúságtételünket a Feltámadottról.
© Horváth István Sándor
Imádság:

A beteg testvérek tapasztalataiban való tevékeny részvétel útján kísérjen bennünket a boldogságos Szűz Mária, aki a kereszt tövében részt vett Fia szenvedéseiben, és „szakértő” a fájdalomban. Ő kísérje állandóan és szeretetteljesen mindazokat, akik testükön, lelkükben és szellemükben az emberi lét korlátait és sebeit tapasztalják.
Reá, a betegek gyógyítójára és a béke királynéjára bízom a betegeket és a hozzájuk közelállókat: anyai közbenjárásával segítse őket, hogy a szeretet civilizációjának terjesztői legyenek.
Szent II. János Pál pápa
 


2016. március 30., szerda

Húsvéti idő, 1. hét Szerda



Húsvéti idő, 1. hét Szerda
ApCsel 3, 1-10 A Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj!
Lk 24, 13-35 Felismerték őt a kenyértörésben.


Krisztus szenvedése és kereszthalála megtörte a bűn erejét, föltámadásából elnyerhetjük a teljes megtisztulást. Akik meg lettek keresztelve, már új teremtmények, és cselekedeteiken mutatkozik meg, hogy nem e világ vonzása és törvénye alatt élnek. A tökéletes szeretet, amely a felebaráti szeretet gyakorlásában mutatkozik meg, gyógyszere a világnak és az üdvösség forrása. A megkeresztelt ember a tettei alapján lesz alkalmas arra, hogy betöltse keresztény hivatását, és ez adja meg a jogot az élet föltámadására.
Az imádság idején Péter és János fölmennek a templomba. A kapuban egy béna fekszik, és alamizsnát kér. Péter mindazt neki adja, ami a legdrágább neki: a feltámadásba vetett hitét. A Jézusba vetett hit talpra állít, és Krisztus követésére sarkall. Nekünk is szól, hogy rázzuk le magunkról mindazt, ami Krisztus követésében megakadályoz.

„Maradj velünk Urunk!” – imádkozzuk mi is egyre gyakrabban és buzgóbban az emmauszi tanítványokkal és a Szentatyával együtt az Eucharisztia évében. És az Úr teljesíti kérésünket. Jelen van közöttünk, valahányszor az ő nevében összegyűlünk. Jelen van tanítása által, amikor közösségben vagy egyénileg olvassuk a Szentírást. Jelen van bennünk, amikor általa fohászkodunk az Atyához. Jelen van Lelke által az Egyházban és annak minden tagjában.  Valóságosan megjelenik a szentmisében a kenyér és a bor átváltoztatásakor, hogy testével és vérével tápláljon bennünket a szentáldozáskor. Már nem idegenként tekintünk tehát rá, akivel véletlenül találkoztunk, hanem elmondhatjuk, hogy láttuk és felismertük őt. Lángoló szívvel tanúskodjunk feltámadásáról!


Himnusz CXXIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Esengő szolgák, jöjjetek,
tárjátok fel ma szívetek,
nyissátok dalra ajkatok,
hogy boldog Istent áldjatok!
Délóra bús emléke ez:
örök Bírót ítélnek el,
kihez nem férhet földi vád,
rá gyarló nép halált kiált.
Minket szívbéli hála köt,
vétkünk miatt is féljük őt,
s ha bősz ellenség ront reánk,
védelmet tőle kér imánk.
Kérleljük most az ég Urát,
Királyát s véle egy Fiát,
s a Szentlelket, ki egy velük,
Háromságban egy Istenünk! Ámen.


Ferenc pápa: Isten minden bűnünknél nagyobb!



Ferenc pápa: Isten minden bűnünknél nagyobb!


Az általános kihallgatás keretében tartott katekézisében a Szentatya március 30-án az 51. zsoltárról elmélkedett. Azt hangsúlyozta, hogy Dávidhoz hasonlóan félelem nélkül, bizalommal fordulhatunk a végtelenül irgalmas Istenhez, mert ő mindig megbocsátja bűneinket.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma befejezzük azokat a katekéziseket, amelyek az irgalmasságot az Ószövetségben vizsgálták, mégpedig a Miserere-nek nevezett 51. zsoltárról fogunk elmélkedni. Ez egy bűnbánati imádság, amelyben a bocsánatkérést megelőzi a bűnvallomás, és amelyben az imádkozó engedi, hogy megtisztítsa az Úr szeretete, és így új teremtménnyé válik, aki képes az engedelmességre, a lelki erősségre és az őszinte istendicséretre.
A cím, amelyet az ősi zsidó hagyomány e zsoltárnak adott, Dávid királyra és az ő Betsabéval, a hetita Uriás feleségével elkövetett vétkére utal. Ismerjük jól a történetet. Dávid király, akit arra hívott Isten, hogy „legeltesse” népét és vezesse az isteni törvényhez való engedelmesség útjain, elárulja saját küldetését, és miután házasságtörést követ el Betsabéval, megöleti annak férjét. Ronda bűn! Nátán próféta szeme elé tárja bűnét, és segíti, hogy beismerje azt. Ez az Istennel való kiengesztelődésnek, bűne megvallásának pillanata. És itt Dávid alázatos volt, nagy volt!
Ez a zsoltár arra hívja az imádkozót, hogy ugyanaz a bűnbánat és Istenbe vetett bizalom töltse el, mint amely Dávidot eltöltötte, amikor magába szállt, és bár király volt, megalázkodott anélkül, hogy félt volna megvallani bűnét és az Úr elé tárni saját nyomorúságát, de meg volt győződve irgalmasságának bizonyosságáról. Pedig nem kis bűnről volt szó, nem füllentés volt, amit elkövetett: házasságtörést és gyilkosságot követett el!
A zsoltár ezekkel a könyörgő szavakkal kezdődik:
„Könyörülj rajtam, Istenem, irgalmad szerint,
könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat!
Moss egészen tisztára vétkemtől,
bűnömtől tisztíts meg engem!” (Zsolt 51,3–4).
Az irgalmasság Istenét szólítja meg, hogy nagy apai-anyai szeretetében legyen könyörületes, vagyis adjon kegyelmet, mutassa meg kegyesen és megértéssel jóindulatát. Megtörten kérleli Istent, hisz ő az egyetlen, aki meg tud szabadítani a bűntől. Igen plasztikus képeket használ: töröld el, moss meg, tisztíts meg. Megmutatkozik ebben az imádságban az ember valódi szüksége: az egyetlen dolog, amire életünkben valóban szükségünk van, az, hogy megbocsássanak nekünk, hogy megszabadítsanak a rossztól és annak halálos következményeitől. Sajnos az élet sokszor visz minket ilyen helyzetekbe, és főleg ezekben kell bíznunk az irgalmasságban. Isten nagyobb a bűnünknél. Ne felejtsük el ezt: Isten nagyobb a bűnünknél! „Atyám, én nem tudom ezt kimondani, én annyi bűnt elkövettem, és súlyos bűnöket!” Isten nagyobb az összes bűnünknél, amelyet csak elkövethetünk! Isten nagyobb a bűnünknél! Elmondjuk együtt? Mondjuk közösen: „Isten nagyobb a bűnünknél!” Még egyszer: „Isten nagyobb a bűnünknél!” És még egyszer: „Isten nagyobb a bűnünknél!” Az ő szeretete olyan óceán, amelybe megmerítkezhetünk az elsüllyedés veszélye nélkül: megbocsátani Isten számára azt jelenti, hogy nekünk adja azt a bizonyosságot, hogy ő sosem hagy el minket. Bármi legyen is az, amiért szemrehányást tehetünk magunknak, ő még annál is és mindig nagyobb (vö. 1Jn 3,20), mert Isten nagyobb a bűnünknél.

Aki tehát ezzel a zsoltárral imádkozik, bocsánatot keres, megvallja bűnét, de beismerve azt, Isten igazságosságát és szentségét is ünnepli. Aztán pedig kegyelmet és irgalmat kér. A zsoltárimádkozó Isten jóságára bízza magát, tudja, hogy Isten bocsánata a legteljesebb mértékben hatékony, mert megteremti azt, amit kimond. Ő nem fátylat borít a bűnre, hanem elpusztítja és eltörli azt, gyökerénél fogva kitépi a bűnt, nem úgy, ahogy a ruhatisztítóban csinálják, amikor egy foltot eltávolítanak. Nem! Isten gyökerestől kitépi bűnünket, az egészet! Így a bűnbánó újra tisztává lesz, a bűn minden foltja el van távolítva, és ő a szűz hónál is fehérebb. Mindannyian bűnösök vagyunk. Nemde? Ha valamelyiketek nem érzi magát bűnösnek, kérem, jelentkezzen… Senki sem jelentkezik. Mindannyian azok vagyunk.
A bűnbocsánattal mi, bűnösök új teremtménnyé leszünk, telve lélekkel és örömmel. Új valóság kezdődik számunkra: új szív, új lélek, új élet. Olyan bűnösök vagyunk, akiknek megbocsátott Isten, akik befogadtuk Isten kegyelmét, és így arra is képesek vagyunk, hogy másoknak megtanítsuk, hogy ne vétkezzenek többé. „De Atyám, én gyenge vagyok, újra és újra elesem.” „Ha elesel, kelj fel! Kelj fel!” Amikor egy kisgyerek elesik, mit tesz? Kezét az anyukája felé, apukája felé nyújtja, hogy segítse felkelni. Tegyük ugyanezt! Ha gyengeségből bűnbe esel, nyújtsd ki a kezed: az Úr megfogja a kezedet, és segít felállnod. Ez Isten megbocsátásának méltósága! Az a méltóság, amelyet Isten megbocsátása ad nekünk, az, hogy felállít, mindig talpra állít minket, mert ő arra teremtette a férfit és a nőt, hogy talpon álljanak.
A zsoltáros ezt mondja:
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,
az erős lelket újítsd meg bensőmben!
[…]
Hadd tanítsam útjaidra az ellened lázadókat,
hogy hozzád térjenek a bűnösök!”
(Zsolt 51,12.15)
Kedves testvéreim! Isten bocsánata az, amire szükségünk van, és ez az ő irgalmasságának legnagyobb jele. Olyan ajándék, amelyet minden bocsánatot nyert bűnösnek meg kell osztania összes testvérével, akivel csak találkozik. Mindenki, akit az Úr mellénk állított, családtagok, barátok, munkatársak, egyházközségi tagok…, mind olyanok, mint mi: rászorulnak Isten irgalmasságára. Olyan jó bocsánatot nyerni, de te is, ha azt akarod, hogy bocsánatot nyerj, akkor te is bocsáss meg másoknak! Bocsáss meg! Szűz Máriának, az irgalmasság anyjának közbenjárására adja meg nekünk az Úr, hogy tanúi legyünk az ő bocsánatának, amely megtisztítja szívünket és átalakítja életünket! Köszönöm!


Húsvét szerda



Húsvét szerda


A húsvéti beszámolók egyik érdekessége, hogy a feltámadt Krisztust senki sem ismeri fel azonnal. Amikor megjelenik az asszonyoknak, Mária Magdolnának, az apostoloknak vagy másoknak, először ismeretlennek, idegennek nézik, s csak egy idő után jutnak el a felismerésre, mégpedig valamilyen egyedi jel alapján. Valamennyien a szomorúság, a reménytelenség, a bizonytalanság állapotából indulnak és eljutnak a hitre.
Az emmauszi tanítványokra, akikről a mai evangéliumban olvashatunk, szintén igaz mindez. Amikor csatlakozik hozzájuk Jézus, „ők nem ismerték meg őt.” Ezt követően csalódottságuknak adnak hangot. Voltak elképzeléseik arról, hogy Jézus messiási uralma miként fog megvalósulni, de az Úr halálával mindez szertefoszlott. Megjelenésével az Úr éppen az ő csalódottságukat és reményvesztettségüket akarja megszüntetni. Mária Magdolna számára az volt a felismeréshez vezető különleges jel, hogy Jézus nevén szólította őt. A kételkedő Tamás apostolt a sebhelyek látványa és érintése vezette el a felismeréshez és a hitvalláshoz. A két emmauszi tanítvány számára pedig a kenyértörés volt az az egyedi jel, amely felnyitotta szemüket és felismerték a Feltámadottat. Miként mások, ugyanúgy ők is azonnal megérzik, hogy az a feladatuk, hogy tanúságot tegyenek a többiek előtt találkozásukról, ezért késedelem nélkül indulnak vissza Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak élményükről.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok értelmét, hogy megértsék az Írásokat és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számukra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!



2016. március 29., kedd

Húsvéti idő, 1. hét Kedd



Húsvéti idő, 1. hét Kedd
ApCsel 2, 36-41 Az ígéret nektek és fiaitoknak szól.
Jn 20, 11-18 Mária Magdolna hírül adta a tanítványoknak: láttam az urat.


A keresztség Krisztus húsvéti misztériumába olt bennünket. A keresztségben egybenőttünk Krisztus kereszthalálával és meghaltunk a bűnnek. De egybenőttünk az ő feltámadásával is, így természetfeletti életre vagyunk hivatottak. A keresztény ember élete a tökéletes szabadság élete, mert sem földi szenvedély, sem bűn már nem korlátozhatja. Az élet bölcsessége sugárzik bűntelen életünkön. Minden megkeresztelt ember hivatása, hogy az evangélium terjedését munkálja
Ezt a Jézust úrrá és megváltóvá tette. Akik Péter szavait hallják, megrendülnek. Nem késik a kérdés: mit kell tennünk? Ezt a kérdést ma is, mi is feltehetnénk. Amennyiben már megkeresztelkedtünk, adjunk hálát, és hitvalló életünk legyen hatékony jele a keresztségnek.
Mária Magdolna azért találkozhat az elsők között a Feltámadottal, mert nem zárkózik be otthonába. Jézust szolgálta sok útja során és ott áll a kereszt alatt is. Nem nyugszik bele a ténybe, hogy Jézus meghalt és eltemették, hanem Ura közelében akar lenni. A sír előtt könnyezve gyászolja Mesterét, mert mit sem sejt a feltámadásról. Sír, mert azt gondolja, hogy az események megváltozhatatlanok. Sír és lassan elfogadja a történteket. S amikor megjelenik neki a feltámadt Jézus, először fel sem ismeri, mert nem gondolja, hogy valaha is találkozhat még Urával. Kitartása jutalmaként a találkozás és a felismerés örömével távozik. 


Himnusz CXXII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra itt a harmadik,
Krisztust kereszttel terhelik:
elménk hívságtól ment legyen,
imádkozzunk most csendesen.
Krisztust fogadja szív, ajak,
s bensőnk romlatlan, ép marad,
tanúskodjék buzgó imánk:
a Lélek méltán száll le ránk.
Ez óra régi gyászt törölt:
az ősbűn átka megtörött;
Krisztus kegyelme itt fakadt,
feltündökölt a virradat.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Húsvét, a remény ünnepe – Márfi Gyula érsek húsvéti üzenete



Húsvét, a remény ünnepe – Márfi Gyula érsek húsvéti üzenete


Az alábbiakban Márfi Gyula veszprémi érsek húsvéti üzenetét tesszük közzé.


Az úgynevezett húsvéti misztérium, vagyis Jézus szenvedése, halála és feltámadása nemcsak a hit ünnepe, hanem azzal együtt a reményé is. A „bűneinkért halált szenvedett és a megigazulásunkért feltámadt” Jézus (vö. Róm 4,25) reményt nyújt a bűnös, a szenvedő és a küszködő embernek egyaránt.
A bűn látszólag az ember legreménytelenebb ügye. Ki ne élte volna át Babits sorainak igazságát: „Mivel e földön jónak lenni oly nehéz – erényeid elhagynak mint az ifjuság, – de bűneid utánad jönnek, mint a hű kutyák – s ha netán elfáradva az úton leülsz, – mind köribéd telepszik és arcodba néz – nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!«”
Erről énekelt fiatal pap koromban a Bergendy együttes is: „Elfelejteni perceket, – mit eltörölni már nem lehet, – úgy szeretném, úgy szeretném… – Újra kezdeni életet, – tudom, tudom, hogy nem lehet. – Úgy szeretném, úgy szeretném.’’
Nos, a húsvét ünnepe azt jelenti, hogy van menekvés a bűneinktől, és hogy lehet újrakezdeni egy elrontott életet is. Az a Jézus, aki a kereszten feloldozza a jobb latort, aki még ellenségei számára is bocsánatot kér, mondhatnánk: az utolsó szó jogán, aki első húsvéti ajándékként a bűnbocsátó hatalmat adja tanítványainak, reményt gyújt mindannyiunk szívében: van bocsánat. Lehetséges az, hogy az Olajfák hegyén Jézust magára hagyó tanítványok később a Mester vértanúivá legyenek, hogy a hitetlen Tamás visszanyerje hitét, hogy a Jézust megtagadó Péter mondja az első prédikációt több mint háromezer ember előtt, hogy bűnös asszonyból legyen a feltámadás legelső tanúja. Szent Ágostonok, Loyolai Szent Ignácok, Assisi Szent Ferencek és még oly sokan hirdetik, hogy a megtérés, a megtisztulás és az újrakezdés lehetséges.
A húsvéti örömének egyenesen ezt mondja: „Lám, mennyire szükséges volt Ádám vétke, – hogy Krisztus legyen váltságának bére. – Ó, szerencsés vétek, – mely ilyen hatalmas és fenséges Megváltót hozott a földre…” Szent Pál azt írja: „Ahol elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által” (Róm 5,20–21).
De reményt nyújt húsvét ünnepe a szenvedő embernek is.
Látszólag a bűn mellett a szenvedés az ember legreménytelenebb ügye. Buddha azt tanította, hogy minden, ami létezik, szenvedés forrása, még a jó is, mert az elvesztésétől való félelem gyötrelmet szül. Buddha az életszomj kioltásában, valamiféle „szent közömbösségében” látja – legalábbis a lelki – szenvedéstől való szabadulását, míg a fakírok a test megedzésében, érzékenységének leküzdésében látják a megoldást. A modern nyugati hedonista világ ezzel szemben a fájdalomcsillapítóktól és az élvezeti cikkektől (az alkoholtól a drogokig), illetve az élet megengedett és meg nem engedett élvezeteinek habzsolásától várja a szenvedéstől való szabadulást.
A fenti megoldások a keresztény ember számára azért elfogadhatatlanok, mert egyrészt érzéketlenné teszik az embert az örömre is, másrészt csak ideig-óráig védenek meg a testi-lelki fájdalomtól, utána még kiszolgáltatottabbá válunk a szenvedésekkel szemben.
A szenvedés problémájának megoldását Jézus húsvéti misztériumában találjuk meg: ha vele együtt vállaljuk a szenvedést és a halált, vele együtt eljutunk a feltámadás dicsőségére, a szónak egy bizonyos értelmében: már itt a földön. Olyanok leszünk, mint egy Michelangelo-szobor, amely a sok-sok vésés nyomán milliók gyönyörűségére műremekké alakult. De hasonlíthatjuk magunkat ahhoz a gyümölcsfához is, amelyet beoltanak, és a fájdalmas beavatkozásnak köszönhetően terem meg rajta az ízletes gyümölcs. (A fentiekkel kapcsolatban érdemes elolvasni Babits Mihály: Psychoanalisis christiana, illetve Tóth Árpád: Isten oltó-kése c. versét.)
A szenvedés ezen felül arra is jó, hogy vezekelhetünk saját bűneinkért és engesztelhetünk mindazok bűneiért, akiket szeretünk. Hasonlóvá válhatunk ahhoz a Krisztushoz, aki Izaiás próféta jövendölése szerint a mi bűneinkért szenvedte sebeit (vö. Iz 53,5). A másokért való kereszthordozás által gyakorolhatjuk a legtökéletesebben a szeretetet. A szónak legmagasabb értelmében azt mondhatjuk: csak azt szeretjük, kiért szenvedünk, csak az szeret minket, aki szenved (és meghal) értünk.
Dsida Jenő 17 éves korában, a szenvedő Krisztussal való mély lelki egyesülés érzületével írta Golgotán c. versében: „Szépen szerettem ezt a világot, – ezért teszek most ilyen nagyot: – mindent adva és semmit se kérve, – fájdalmas szépen meghalok érte, – de harmadnapra – feltámadok.”
Végül el kell mondanunk, hogy a húsvét reményt nyújt a küszködő embernek is. Minden alkotásunk ki van téve a pusztulásnak. Kincseink megrozsdásodnak vagy ellopják őket. „Bíbor leplek ronggyá válnak, – Dicsőségek füstbe szállnak.” – mondja Gárdonyi Géza Írás a Bibliába c. versében. Nem zárhatjuk ki annak veszélyét sem, hogy európai kultúránk pár emberöltő alatt megsemmisül, egy esetleges kozmikus katasztrófa ellen sem vagyunk bebiztosítva. Nem tudjuk megtervezni Egyházunk jövőjét sem. Ahogy az egykor virágzó közel-keleti és észak-afrikai keresztény kultúra megsemmisült, ugyanúgy megsemmisülhet az európai kereszténység is.
A húsvét mindezen veszélyek ellenére reménnyel ruház fel minket. Remélhetjük azt, hogy nemcsak jócselekedeteink érdemei, hanem értékes alkotásaink is elkísérnek minket a túlsó partra. Ha tetteik elkísérhetik az üdvözülteket a mennyországba (vö. Jel 14,13), elkísérhetik őket alkotásaik is. Ha a trónon ülő Isten megígéri: „Íme, újjáteremtek mindent” (Jel 21,5), miért ne teremtené újjá kedves gyermekének, az embernek akár rég elpusztult alkotásait is? A szentmise IV. kánonjában kifejezzük azt a reményünket, hogy a mennyei boldogságban „az egész teremtett világgal, amely megszabadult a bűn és a halál romlandóságából”, dicsőítve magasztaljuk az Urat. Ebből az „egész teremtett világból” miért kellene kizárnunk a milánói dómot, Michelangelo Pietáját, Raffaello festményeit vagy akár a mi – jelentéktelennek látszó, ám nekünk és mennyei Atyánknak is kedves – alkotásainkat? A Jelenések könyve olyan városnak mutatja be a mennyországot, mint ahova „a népek odahordják kincseiket és értékeiket” (Jel 21,26).
Mindezek mellett abban is reménykednünk kell, hogy ott értelmet nyernek azok a jószándékú erőfeszítéseink is, amelyek itt a földön látszólag eredménytelenek voltak. Ott, ahogy Ady mondja: „minden drága fizetség megtérül” (A szép Húsvét). – A keresztény ember sosem csügged el, mert hisz abban a Krisztusban, aki a teljes magáramaradottság előtt is arról beszél, hogy felmagasztalva a kereszten „mindeneket magához vonz” (Jn 12,32), és teljes kudarcnak látszó halála előtt azt mondta: „Beteljesedett!” (Jn 19,30).
+ Márfi Gyula
érsek