2016. október 22., szombat

A hazánkban élő, kisebbségben lévő testvéreinkért



A hazánkban élő, kisebbségben lévő testvéreinkért

Könyörögjünk az Úrhoz!



Ugyan, Jézus példabeszédében ki az intéző, ha nem maga Jézus, ki könyörög értünk az Atyánál? Pál apostol mondja: „Ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közben is jár értünk?” [Róm 8,34] Ő tartja a hátát minden vétkünkért, míg esélyünk lehet azt mondani: „vétkeztem az ég ellen és Te ellened” [Lk 15,21].
De, ki kell mondanunk! Úgy az Atyának, mint annak is, ki ellen vétkeseknek tudjuk magunkat! Hogy ne a bűneink súlya terhelje életemet. Isten felszabadítani kész minden terhem alól, az Ő szolgálatára!
Hogyan mondja Pál a mai tanításában? Hallgatom: „Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej.” Isten, a Szentlélek által minden értelmünk egységének megteremtésére törekszik, az összefüggésekre kell ráismernünk, melyek Isten szeretetében fogantatnak. Ahogy a régész is, a megtalált részletekből, az egészre próbál következtetni, úgy kell nekem is Isten teljességére rátalálnom azokból a részletekből, melyeket képes vagyok felfedezni, megismerni, megtalálni Jézus tanításából, kinyilatkoztatásából! „Eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére” – ez az emberi érettség, melynek mércéje Krisztus teljessége, állítja Pál!
Azt mondtam, hogy ’Isten felszabadítani kész minden terhem alól, az Ő szolgálatára!’ Ennek a két dolognak egymáshoz szigorú kapcsolata van! Isten szeretete szeretetből, szeretetre van! A bőséges termés tanítása pontosan arról szól, ami Jézus példája is: Ő előbb tizenkettőt, majd hetvenkettőt választott, akiket küldött az Ő nevében tanítani. Az egyből lett tizenkettő, majd hetvenkettő, és így tovább. Ha én belőlem nem lesz tizenkettő, egy tucat, vagy legalább fél tucat (mert 72:12=6), akkor nem tettem meg azt, amire Isten szándéka szerint vagyok! Isten munkatársának tekint. De nem olyan értelemben, mint ahogy ez, itt, körünkben értendő. Nem kihasználni akar! Hanem velem közösséget alkotva, engem és általam még sokakat akar megajándékozni a maga társaságával! Isten országa az, ahol az Istenszeretők élnek, az Isten által nyújtotta garanciák között!
Jézus példabeszédében, itt, a fügefa, szerintem, megegyezik a zsidók értelmezésével: a béke, a virágzás, a bőség s a szőlőtővel együtt Izráel jelképének. Azaz, Isten bizalma az emberben, hogy teljességére eljuthat, Krisztus által nem fogyatkozik mindaddig, míg az ítélet napja el nem érkezik! Ebben a példabeszédben nyer értelmet a mások bűneiért való közbenjárás is!
Irgalmasságod, Istenem, így áll fenn, míg világ a világ! Így esedezem Nálad bűneim bocsánatáért, és minden szerettem bűneinek bocsánatáért is! Ámen


Himnusz CCCXXVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Boldogan üljük diadalod napját,
Szent Lukács, melyen piros véred omlott,
és így szereztél koszorút a mennyben
érdemeiddel.
Szentlélek által vezettetve gyűjtöd
Krisztus Főpásztor szavait, csodáit;
mily nagy irgalmú, könyörületes volt,
sorra leírtad.
Művészi gonddal lejegyezted azt is,
mik teszik Jézus követőit naggyá,
s népe kezétől milyen új csodákat
lát az utókor.
Pál szívét láttad, útitársa voltál,
mély hite bátor követője lettél;
add, hogy a szívünk szeretetre gyúljon,
krisztusi lángra.
Orvos is voltál, bajainkra hozz írt,
küldd el a hitnek öröm-orvosságát,
hogy élvezhessük mi is egykor Istent,
vígan örökké. Ámen.


Ferenc pápa jubileum-szombati katekézise: a párbeszéd humanizálja az emberi kapcsolatokat




Ferenc pápa jubileum-szombati katekézise: a párbeszéd humanizálja az emberi kapcsolatokat


Teljesen megtelt a Szent Péter tér
Százezer zarándok a szombati jubileumi katekézisen
A Vatikáni Csendőrség hivatalos jelentése szerint százezer zarándok vett rész október 22-én szombaton délelőtt a szokásos havi szombat-jubileumon. Csupán csak Lengyelországból hatezer hívő érkezett a nemzeti zarándoklatuk keretében. Ezenkívül e szombati pápai kihallgatás a templomi kórusok és liturgikus animátorok, egyfajta zenei lelkesítők irgalmasság jubileumi találkozója is volt. Olaszországból sok egyházmegye e szép októberi napra szervezte jubileumi zarándokútját, mint például Szent Ferenc földjéről az umbriai egyházmegyék. Színessé és zajossá tette a kihallgatást a számos zászlópergető csoport mutatványa, akiknek begyakorlott játékát mindig pergő dobszó kíséri. A zászlópergető csoportok a Bernini oszlopsor felső mellvédjén foglaltak helyet a nagy barokk művész 144 szentje között.
A párbeszéd az irgalmasság egyik jelentős mozzanata, a szeretet gesztusa
Ferenc pápa ez alkalommal is folytatta jubileumi katekézisét az irgalmasságról, melyet ezúttal a párbeszéd témájának szentelt, Jézusnak a szamaria asszonnyal folytatott dialógusa alapján (Jn 4,5-27). „Ez a nagyon tömör beszélgetés az irgalmasság egyik jelentős szempontját hangsúlyozza, ami éppen a párbeszédben rejlik. A párbeszédben a résztvevők kölcsönösen megismerik egymást, egymás igényeit, de a dialógus egyúttal a tisztelet jele is, a személyeket ugyanis a meghallgató figyelem állapotába helyezi, mely készséggel befogadja a másik fél legjobb szempontjait” – emelte ki a pápa.
A párbeszéd csendjében be tudjuk fogadni Isten jelenlétének rendkívüli adományát a testvérünkben
„A párbeszéd továbbá a szeretet kifejeződése, mert segíti a közös jó keresését és megosztását, de közben nem feledve a különbözőségeket sem”. Ferenc pápa felhívta annak „a veszélyére a figyelmet, amikor nem figyelünk a másikra, amikor a saját szempontunkat akarjuk érvényesíteni a másik fölött, amikor félbeszakítjuk  a beszédét, ez pedig egy agresszió a másikkal szemben. Az igazi párbeszédhez csend szükséges, amelyben be tudom fogadni Isten jelenlétének rendkívüli adományát a testvéremben”.
A párbeszéd humanizálja az emberi kapcsolatokat
„A párbeszéd humanizálja az emberi kapcsolatokat – folytatta a pápa – és lehetővé teszi, hogy túlemelkedjünk az értetlenségeinken. Pedig mekkora szükség van erre a családjainkban, hogy a legkönnyebben megoldjuk a problémákat, egyszerűen egymás kölcsönös meghallgatásával, férj és feleség, szülő és gyermek között, vagy a tanár és diák, vezető és beosztott között. A párbeszédből él az egyház is, férfiak és nők között minden időben. Gondoljunk csak a felelősségünkre a teremtett világ megőrzésében, vagy a vallások közötti kapcsolat tekintetében”.
A párbeszéd minden formája Isten szeretete nagy követelményének a kifejeződése
Végül Ferenc pápa úgy összegezte tanítását, hogy „a párbeszéd minden formája valójában Isten szeretete nagy követelményének a kifejeződése, mely mindnyájunk elébe jön, mindenkiben elveti a jóság magvát, hogy együttműködhessen a teremtőjével. A párbeszéd ledönti a megosztottság és a meg nem értés falait, hidakat teremt a kommunikáció számára és nem engedi meg, hogy bárki is elszigetelődjék a maga kicsi világában. Mindezt Jézus jól megmutatja a szamariai asszonnyal folytatott párbeszéd során, aki pedig egy nagy bűnös volt. Mégis hagyta, hogy elmondja a magáét, majd csak lassanként lépett bele az ő életébe”.
Lengyel zarándokok köszöntése: Végtelenül hálás vagyok az Istennek, hogy megismerhettem Szent II. János Pál pápa hazáját
Ferenc pápa a katekézise után külön köszöntötte a lengyel nemzeti zarándoklat tagjait, emlékeztetve őket keresztségük 1050 évvel ezelőtt megkapott kegyelmére, majd felidézte a júliusi krakkói ifjúsági világtalálkozó feledhetetlen eseményeit. „Végtelenül hálás vagyok az Istennek, hogy megismerhettem Szent II. János Pál pápa hazáját” – mondta. Ferenc pápa utalt arra is, hogy „pontosan 38 évvel ezelőtt, 1978. október 22-én hangzottak fel a Szent Péter téren az új pápa szavai: Nyissátok ki kapukat Krisztus előtt! II. János Pál pápa a lengyel nép ezeréves történelmének és kultúrájának az örökségével buzdította  az egész világot, hogy tárja szélesre a kapukat Krisztus előtt”.
(vl)


 

Évközi huszonkilencedik hét szombatja



Évközi huszonkilencedik hét szombatja


Kár volna tagadnunk, hogy Jézus beszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, bizony fenyegető jellegű. A beszédben kétszer szerepel a következő kijelentés: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” A megtérés és annak elutasítása egyenlő az élet vagy a halál választásával, tehát az ember örök sorsáról, üdvösségéről vagy a kárhozatra kerüléséről van szó. Az ember életét egyaránt fenyegetik a természet erői, a hatalom részéről tanúsított erőszak és üldözés, vagy valamilyen váratlan helyzet is halálhoz vezethet. Erre utalnak a Jézus által említett példák Pilátus kegyetlenségéről, illetve egy torony ledőléséről. De az ember számára az igazi veszély a bűn, amely a lélek halála. Ha valaki nem hajlandó a megtérésre és bűnében marad, az el fog veszni, azaz nem jut a mennyországba. A fenyegető hangnem minden bizonnyal azt a célt szolgálja, hogy az embereket ráébressze saját felelősségükre és elrettentse őket a kárhozattól.
A fügefáról szóló tanítás újabb szempontot ad a megtéréshez. Az ember nem halogathatja döntését, hanem mielőbb meg kell hoznia azt. Állást kell foglalnia, hogy elfogadja-e hittel az üdvösség tanítását vagy elutasítja azt. A döntés elhalasztása az ember számára végzetes lehet, mert Isten ugyan türelmes, de a mi időnk véges.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Nagyirgalmú Atyánk, a szent év legyen a kitárulkozás, a dialógus és a találkozás ideje mindazokkal, akik Krisztusban hisznek, és más vallások követőivel: mérhetetlen szeretetedben légy gazdagon irgalmas mindenki iránt. Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!
Szent II. János Pál pápa
 


2016. október 21., péntek

A külföldön szétszórtságban élő magyar testvérekért



A külföldön szétszórtságban élő magyar testvérekért

Könyörögjünk az Úrhoz!



Kiragadni, megragadni, engedni: elragadni!
Hallatlan Pál apostol Lélekből eredő bölcsessége, melyre tanítani igyekszik. Nem Ő, de általa a Lélek! A keresztény bölcsesség híján mit sem ér számunkra Krisztus tanítása.
A nélkül, hogy bárkire is ráolvasnám a bűnét, látnunk kell, hová jut az emberiség, akkor, ha sodródik, és nincs közte az a gyeplő, melyet Isten tart a kezében! Bizony, az ember fegyelmezetlen, szertelen, elkószál, és képes összezavarodik, beleveszni önérdekébe, önképzetébe, okoskodásába, sőt: butaságába, alkalmatlanságába. Ha nincs Ami, és Aki, vezérelje, irányba állítsa és irányban tartsa őt!
Merjük kimondani, hogy szükségünk van egy iránymutatásra, egy vezérlésre. Hiszen annyian vagyunk és annyi félét képesek vagyunk képzelni, gondolni, érezni, és vágyakozni, …
Amit bizony egy irányba kell terelni. Igaza van Jézusnak: „Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság?”
Ebbe a megzavarodott tömegbe üvölti bele Pál, szinte kantárként, gyeplőként rántja vissza a tömeget, már aki meghallani képes: „Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.” Micsoda szelídség van e szavakban, és mégis, micsoda erő, és fegyelmezettség!
Az ember megtorpan, rácsodálkozik, és azt mondja: tényleg, hogy én nekem ez miért nem jutott az eszembe?! Mi volt az, ami elterelte a figyelmemet erről a gondolatról?
Az, valóban, hogy sodródom! Engedtem, én együgyű, hogy a tömeg elsodorjon magával. Félre kellett volna állnom, lelassítani, befelé fordulni, hogy meghalljam a Lélek szenvedő jajdulását: „vigyázz rám!” – „ne engedj a test erejének!” – „a lélek az, ami éltet, a test szava, ereje, erjedő, bőszítő szaga nem használ semminek!”
Ki kell ragadni, meg kell találni azt a figyelmeztető szót, mely hangzókat tartalmaz, és a lelket engedi szóhoz jutni!
Meg kell ragadni abban a hangban, mely int, mely óvni akar attól, hogy nehogy elmenjek abba az irányba, ami árt, kárt okoz nekem, aki lelki emberré kellene, hogy legyek!
Engedni: elragadni, elragadtatni! Sodorjon a Lélek, és ne a tömeg, mely bőszült oroszlánként liheg, hörög, és a halált, valakinek a halálát szomjúhozza. Ebben nincs élet, nincs szeretet!
Az élet gyümölcsöző, mely békességből, és az egymást oltalmazó közösségből képes erőt meríteni arra, hogy termékennyé lehessen!
Rád találni, visszatalálni Hozzád! Add kegyelmedet Istenünk! Ki Krisztusban és a Szentlélekben mutatni akarsz számunkra utat! Látó szívet, érző lelket, engedelmes elmét adj nekünk, kiket lefoglaltál a magad számára! Ámen
 


Himnusz CCCXXVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ó boldog munkás férfiú,
apostolok szent társa te,
mint hű segítőt kérlelünk,
és áld szívünk dicsérete.
Örömhírt hoztak ők nekünk,
e Krisztus küldte hírnökök,
eljött a béke korszaka,
igazság győzött, új, örök.
Az ég kegyelme téged is
e nagy lelkek közé emelt;
dicső, kiváló művedért
Egyházunk áldva ünnepel.
Te szórtál sok fényt, meleget;
Krisztus hevéből küldj ma le,
érleljen napja sok magot,
s töltsék az égi csűrt tele!
Ki, mint a főapostolok
Bíránk mellett majd ott leszel,
hozd el nekünk bocsánatát,
s bő áldását is megszerezd!
Krisztusnak hála, tisztelet,
Atyánknak s Léleknek vele,
s dicső hazában boldogan
élvezzük egykor fényüket. Ámen.
 


Ferenc pápa beszéde a hivatásgondozás nemzetközi találkozójához: a hivatásgondozás találkozás az Úrral



Ferenc pápa beszéde a hivatásgondozás nemzetközi találkozójához: a hivatásgondozás találkozás az Úrral


A hivatásgondozás képviselőihez szól a pápa 


Pénteken délben Ferenc pápa a Kelemen teremben találkozott a hivatásgondozás nemzetközi találkozójának 225 résztvevőjével, akik ezekben a napokban a Papi Kongregáció szervezésében Rómában tanácskoznak.
A hivatásgondozás megtanulja Jézus stílusát
Beszéde kezdetén a pápa megvallotta, hogy félelem tölti el néhány egyházi kifejezés használatakor és ilyen a hivatásgondozás szó is, amely utalhat az egyházi cselekvés megannyi szektorára, kúriai hivatalra, egy terv kidolgozására. Nem mondom, hogy ez nem fontos, de ennél sokkal többről van szó: a hivatásgondozás az egy találkozás az Úrral! – szögezte le a pápa. Nem véletlenül választottátok a találkozó mottójául a miserando atque eligendo idézetet, amelyet az ifjú éveimre emlékezve választottam, amikor erősen megéreztem az Úr hívását, ami nem egy konferencia vagy szép eszme nyomán született meg bennem, hanem mert magamon éreztem az Úr irgalmas tekintetét – idézte fel a pápa saját hivatása történetét. A hivatásgondozás megtanulja Jézus stílusát, aki a hétköznapi élet helyein jár körül, sietés nélkül megáll, irgalommal tekint a testvéreire és elvezeti őket az Atyával való találkozásra.  Az evangélisták gyakorta leírják Jézus missziós tevékenységének egy részletét. Útra kel, bejárja a falvakat és városokat, találkozik a nép szenvedésével és reménységével. Máténál különösen három mozzanatot vehetünk észre: Jézus kimegy, meglát és meghív – mondta a pápa, majd egyenként elemezte ezt a három vonást.
Egy találkozás, mely megváltoztatja az életet
A hivatásgondozás egy mozgásban lévő egyházat igényel, mely nem kalkulálgat, hanem Isten irgalmas szívének a tágasságára hagyatkozik. A hivatásgondozás nem maradhat meg a „De ez nálunk mindig így volt!” érvelés kényelmes szempontjánál, hanem ki kell lépnie a saját merevségéből, mely képtelenné teszi az evangéliumi örömre. Ferenc pápa erre mindenekelőtt a papokat és püspököket emlékeztette, utalva saját személyes meghívásukra, amikor egy megélt találkozás megváltoztatta az életüket. Szomorú, ha egy pap a plébánián bezárkózva csak önmagának él – tette hozzá.
Sietség nélkül a másikra tekinteni, ami vonzóvá és magával ragadóvá teszi a meghívást
Amikor Jézus az utcákat rója, időnként megáll, és sietség nélkül rátekint az emberekre. Éppen ez teszi vonzóvá és magával ragadóvá a meghívást. Márpedig benső csend kell ahhoz, hogy ez ember megérezze az Úr hívásának a visszhangját. A szervezői aktivizmus nagy veszélye, hogy sietségében nem áll meg a személyes találkozásokra. Az evangélium ellenben pontosan rögzíti Jézus felénk forduló, rajtunk megpihenő irgalmas tekintetét. Az irgalmas tekintetben a szem és a szív ölel körül, ahogy Jézus tette ezt Mátéval. Ez a tekintet olyan nyitott teret teremt, melyben Máté előítélet nélkül szabadnak érzi magát, hogy új útra keljen – magyarázta a pápa, majd leírta, milyennek látja a  hivatásgondozót: nem kapkod, képes megállni és mélységben olvasni, képes belépni a másik életébe, anélkül, hogy megítélne ott bármit is. Tekintete képes rácsodálkozást szítani az evangélium iránt, tud különbséget tenni és kísérni az embereket. Végül ez a tekintet figyelmes és éber, folyamatos megtisztulásra indít.
A megívás csodálatot kelt egy új cél felé
A meghívás mozzanatát elemezve a pápa megjegyezte, hogy a hivatásgondozás nem tart hosszú beszédeket, nem hív követendő programokra, hanem egyszerűen csak ezt mondja a Mesterrel: Kövess engem! Ezzel csodálatot kelt egy új cél felé, az élet olyan helyére mutat rá, mely túllép a pénzváltó asztalka szűkösségén. Jézus így útra indítja az embereket, kimozdítva őket egyoldalú ülőhelyzetükből. Jézus megérinti a fiatalokban lakó keresési vágyat, amit az Úr kincsként a kezükbe helyez, hogy aztán gondozzák és műveljék azt.
Végül Ferenc pápa arra kérte a püspököket, papokat és hivatásgondozókat, hogy tartsanak ki a felebaráttá válásban, a kilépésben, a megkülönböztetésben és az imádságban és ne féljenek attól, hogy a papi életutat javasolják a fiataloknak, mindenekelőtt saját örömteli életük felmutatásával.


Évközi huszonkilencedik hét péntekje



Évközi huszonkilencedik hét péntekje


A
bibliai időkben az időjárás előrejelzés nem volt olyan fejlett tudomány, mint napjainkban, de az évszázadok során összegyűlt tapasztalatok alapján már akkor meg tudtak bizonyos dolgokat előre mondani. Bizonyos légköri viszonyok és jelenségek olyan jelek voltak, amiből nagy valószínűséggel tudtak következtetni a közelgő esőzésre vagy a várható hőségre.
Jézus azt a kérdést teszi fel az evangéliumban, hogy ha az emberek az égi jelekből tudnak következtetéseket levonni, akkor miért nem ismerik fel az idők jeleit? Miért nem ismerik fel tanításában az Isten országa örömhírét? Miért nem ismerik fel szavában Isten üdvözítő üzenetét? E kérdés Jézus részéről panaszként és vádként hangzik el kortársai felé, akik nem tanúsítanak kellő igyekezetet, szorgalmat és buzgóságot, hogy felismerjék tanításában és cselekedeteiben a messiási idők jeleit. A hallgatóság részéről bizalmatlanság, hitetlenség és elutasítás mutatkozik. Ez inkább a vallási vezetőket jellemzi, hiszen az egyszerű emberek általában lelkesedéssel és az elfogadás szándékával hallgatják Jézust. Ahhoz, hogy valaki felismerhesse az idők jeleit, a szavak mögé kell néznie, a cselekedetek mélyére kell tekintenie, hogy hittel felismerhesse ezek által, hogy Jézus a mennyei Atya által küldött Messiás, a Megváltó, az Üdvözítő.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét. Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket, hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.


2016. október 20., csütörtök

Az elszakított területeken élő magyar testvérekért



Az elszakított területeken élő magyar testvérekért

Könyörögjünk az Úrhoz!



Két ember lelki beszélgetésébe kapcsolódom be, amikor olvasom e mai Igét. A két ember Jézus és Pál apostol. Velük van módom rá, mert módot adnak rá, hogy megismerhessem lelki látásukat! Két különleges ember. Jézus, aki egészen egy az Atyával. Egészen alárendeli emberségét Istenségének.
Pál apostol pedig, Aki emberi mivoltát megalázza, azért, hogy azt a Krisztust tudja láttatni velünk, Aki (!), az Ő számára! Pál az a római zsidó ember, Akit elhívott, Akit megváltott, és megigazulttá tette, azért, hogy Isten kinyilatkoztatását eljuttathassa a pogányokhoz.
Én kivagyok? Az a zsidó, akihez a Fiút elküldi az Atya, vagy az a pogány, akihez Krisztus küldi a maga nevében Pált?
Mind kettőt hallgatom, és mindkettőre figyelnem kell, mert nem tudom, hogy ki vagyok, de azt tudom, hogy mindkét típusból van bennem: a hithű zsidóból is – aki maga Pál is volt, megtérését megelőzően -, de abból a pogányból is van bennem bőségesen, aki semmit sem ért. Értetlenül szemlélem Jézust, hallgatom, de szeretném érteni, mégis valami egészen különös a beszéde.
Számomra roppant izgalmas, megtiszteltető, és ugyanakkor tiszteletet követel az, hogy Velük kerülhetek egy társaságba. Közvetlen, és személyes kapcsolatba. Mégis, van valami pikantériája ennek a közösségnek, számomra. Ez pedig az, hogy én jelen vagyok ebben a társaságban teljes emberségemmel: az érzelmektől harsogó, a gondolatisággal küszködő, és a lélekkel viaskodó, értetlenkedő élő anyag, aki vágyakozom a lelki létezésre! Velem szemben, Ők ketten a letisztult személyiségek: vagyis már semmi anyagi rendezetlenség, töredezettség, csak a letisztult gondolat, mely a lélekből árad felém, és akar átjárni, és megújítani!
És részükről így folyik a beszélgetés. Előbb Pál szólal meg, de megszólalásában egyből rá mutat, Jézusra. Rá irányítja a figyelmemet:
- „Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad,”
Majd Pál szavába szinte belevág Jézus, tele érzelemmel, indulattal, … de ez az indulata olyan, ami a lelkéből fakad fel:
- „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik!”
És, az én dolgom az, hogy meghalljam, melyikük mit és miért mondja ezt nekem, pont nekem. majd elhallgatnak, és hallgatni akarnak engem, hogy én mit értettem meg mindebből. Lehajtják a fejüket, mégis minden rezdülésükkel, és végtelen szeretetükkel óhajtják: bárcsak értené, mit akarunk mondani számodra, akire ma e szavakat bízzuk. Mert most rajtam a sor, hogy szavaikból élet legyen a mában. Én nem szólok, de forgatom magamban szavaikat. Próbálom azzal a szeretettel fogadni magamba, amilyen szeretettel érzem, hogy kimondták, nekem:
Akiben nem él Krisztus szeretete, hogyan is értené gondolatait! – így hangoznak legelőször is Pál szavai. Majd az jut az eszembe, hogy:
- Mert a szavak csupán gyenge eszközei annak, amit a Lélek gondolatban teremt.
Arra gondolok, hogy a szellemnek, a gondolatoknak dolguk az, hogy a Lélek rezdüléseit kövessék. Analizálni kell gondolataimnak a Lélek hangját. A gondolatok csak kövessék a lelket, aki az isteni énem. A lélek az, aki engem, anyagi voltomat használni szeretné arra, ami Isten szándéka a teremtett valósággal. Épüljön rajtam keresztül és általam, ugyanakkor velem Isten országa! Nem vagyok ebben a feladatban mester, de még pallérosa sem. Egyszerű kétkezi munkása. A Mesternek egyik tanítványa, akit arra akar kitanítani, hogy tanítványaként apostola, talán újkori prófétája legyek. Hirdessem a reményt, a lehetőséget, az eljövendő dicsőséget, a bizonyosságot! Miközben, két kezemmel rakom a téglákat, keverem a habarcsot - meg ne keményedjen, be ne dögöljön -, és adogatom fel az állásra a többieknek az anyagot, ahhoz, hogy épülhessen általuk is Isten országa. Ami nem biztos, hogy vár, az sem biztos, hogy épület. Isten országa az én lelkem szemei előtt valami gyönyörű kert, tele napsütéssel, madárcsicsergéssel, pompával, zöld minden és tarkán, üdén virágos amerre a szem ellát – kerítés sehol! Technika sehol! Végtelen a boldogság ebben a kertben, sokan vagyunk, és mégsem zavarjuk egymás auráját. Roppant tágas, szellős, békés, és nyugalmas minden!
Na, de térjünk vissza ehhez az asztalhoz:
Pál nem arról akar beszélni, mi fizikai kiterjedésként értelmezhető lehet a számunkra. Inkább valami olyanról próbál bizonyosságot nyújtani a számunkra, mely az Istentől nekünk biztosított szabadság végtelen lehetősége. Én úgy értem - például -, hogy még a kísértés, a bűn félelme sem szabad, hogy korlátozzon engem, amikor azt próbálom felfedezni, hogy melyik út vezet engem Krisztussal közösségre. Azt mondja: a szeretetben meggyökeresedve! Az legyen az alapja, kiindulópontja, meghatározója, alapmotívuma minden gondolatomnak, értelmezésemnek, látásomnak, szavaimnak, és cselekedeteimnek! Értem én azt, hogy mit mond Pál, amikor a szeretetről beszél? Nem! Nem értem, de abban biztos vagyok, hogy amit Ő szeretetként említ, az nem az, amit én szeretetnek nevezek! És ez kezd el engem izgatni! Mert ha ezt nem értem, akkor nem érthetem meg azt sem, hogy mit akar mondani azzal, hogy „szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység”.
Ekkor szól közbe Jézus: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna”. Ezt szeretné, hogy az a szeretet, amiről hírt hoz, amit közénk dob, az végre értelmet nyerjen bennem! És Bennünk! – Ez az, ami a hit nélkül képtelenség. Mert a hit által válik bennem a kegyelem gondolattá, szóvá és tetté, melyhez Isten erőt, idegek összerendezettségét, inak feszülését, és az izmok munkáját adja a testbe!
Ehhez kell a hit! Mert ha hitem nincs abban a szeretetben, amit Jézus akar átadni nekünk, keresztényeknek, elsősorban (!), akkor nem képes szétáradni a világban. Akkor nem lesz A Szeretet az, amivé akar lenni: és nem a szeretet parancsát idézem ide, mert amíg János szavait nem értjük, amit a szeretetről mond, addig nem érthetjük a szeretet himnuszát sem.
7Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. 8Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. 9Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. 10Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért. 11Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! 12Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk. 13Abból ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. 14Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. 15Aki vallja, hogy »Jézus az Isten Fia«, abban Isten benne marad, és ő Istenben.
16Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket.
Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. 17Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. 18A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben. 19Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket. 20Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” [1Ján 4,7-21]
1Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. 2Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. 3Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. 4Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. 5Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? 6Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik, ugyanis a Lélek igazság. 7Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: 8a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy.” [1Ján 5,1-8]
A Szeretet himnuszát, mely Pál tollából maradt ránk (1Kor 13,1-13) csak az előbbiek feldolgozása, megértése, és életre keltése után szabad megforgatni magunkban!
Bizony, a keresztségben erre a feladatra kaptunk felkentséget! Amit vagy komolyan veszünk, vagy sem!
Egy biztos, ha lesöpröm az asztalról Isten belém helyezett bizalmát, azzal csak én veszíthetek! Amikor a hitem felöl döntök, akkor ezt kell vizsgálnom. Mert az Istenbe vetett hit, döntés! Az én döntésem! Senki más nem szólhat ebbe bele, nem is tud! Ez a személyességem az Istennel való kapcsolatomban! Senki sem állítja, hogy hitemre eljutni nem jár szenvedéssel! De a nagy döntések meghozatala mindig szenvedéssel jár együtt! Manapság ezért kevés a hívő ember, mert a világ azt próbálja elhitetni, hogy a szenvedések elkerülhetők! Ne higgy az Antikrisztusoknak!
Mennyei Atyám Jézus nevére kérem, hogy Te vezess a hit útján, hogy a szeretetedben életem legyen, és életet legyek képes sugározni abból, amit nekem adtál! Ámen


Himnusz CCCXXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ég Alkotója, Végtelen:
szétválasztván a vizeket,
határt szabtál, válaszfalul
az égboltot jelölve meg.
Az ég s a föld folyóinak
te adtál állandó helyet,
hogy hűtsék a nap hevét
s megóvják így a föld színét.
Most, jó Urunk, áraszd fölénk
örök kegyelmed özönét:
új bűnbe lelkünk ne vigye
a régi rontás ereje.
A hit találjon tiszta fényt,
világosságát hintse szét,
hívságot űzzön messzire
s a hazugság ne rontsa le.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk:
egyetlen Úr, örök Király. Ámen.


Ferenc pápa: Jézus megismeréséhez nem elég a katekizmus, imádkozni is kell



Ferenc pápa: Jézus megismeréséhez nem elég a katekizmus, imádkozni is kell


Ahhoz, hogy valóban megismerjük Jézust, imára, szentségimádásra és bűnös voltunk elismerésére van szükség – fogalmazott Ferenc pápa október 20-án reggeli homíliájában a Szent Márta-ház kápolnájában.


A Szentatya kiemelte, a katekizmus nem elegendő ahhoz, hogy megértsük Krisztus misztériumának mélységét.
„Elnyerni Krisztust” – Ferenc pápa homíliáját Szent Pál Efezusiaknak írt első levelének (Ef 3,14–21) gondolataihoz fűzte. A népek apostola azt kéri, a Szentlélek adja meg az efezusiaknak a kegyelmet, hogy megerősödjenek, és így Krisztus lakjon a szívükben. Ott van ugyanis a középpont.
Szent Pál elmerül a hatalmas tengerben, amely Krisztus személye. A pápa ennek kapcsán felteszi a kérdést: Hogyan ismerhetjük meg Krisztust? Hogyan érthetjük meg Krisztus szeretetét, ami minden ismereten túl van? Krisztus jelen van az evangéliumban, amelyet olvasva megismerjük Őt. Ezt mindannyian megtesszük, meghallgatjuk az evangéliumot, amikor szentmisére járunk. A katekizmus tanulmányozása megismerteti velünk, hogy ki Krisztus, de ez nem elegendő. Ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni, mi Jézus „szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége” (vö. Ef 3,18), szükség van arra, hogy belépjünk az imádság világába, mint Szent Pál, térdre borulva: „Atyám, küldd el a Szentlelket, hogy megismerjem Jézus Krisztust!”
Ahhoz, hogy valóban megismerjük Krisztust, imára van szükség – figyelmeztetett Ferenc pápa. – Pál nemcsak imádkozik, hanem szemléli is ezt a misztériumot, amely minden ismereten túllép, és a szemlélődésben kéri ezt a kegyelmet az Úrtól. Nem lehet megismerni az Urat a csendes szemlélődés nélkül. Azt hiszem, hogy a szemlélődő imádság a keresztény lelkiség legkevésbé ismert és kevéssé gyakorolt formája. „Vesztegessünk időt – merem így jelképesen mondani – az Úr előtt, Jézus Krisztus misztériuma előtt. Szemléljük Őt ott abban a csendben. Ő az Úr, és én szemlélem Őt.”
Harmadik szempontként a pápa felvetette: ahhoz, hogy megismerjük Krisztust, szükség van a lelkiismeretre, vagyis arra, hogy magunkat bűnösnek nevezzük. Nem szemlélődhetünk anélkül, hogy önvizsgálatot tartanánk. Ahhoz, hogy belépjünk e végtelen és parttalan tengerbe, ami Jézus Krisztus misztériuma, szükség van tehát egyfelől az imára: „Atyám, küldd el a Szentlelket, hogy elvezessen Jézus megismeréséhez!” A második feltétel az, hogy szemléljük a misztériumot, lépjünk be a misztériumba. A harmadik pedig az, hogy önvizsgálatot tartsunk.
Az Úr adja meg nekünk ezt a kegyelmet, amit Pál kér az efezusiak számára és nekünk, hogy megismerjük és elnyerjük Krisztust – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Évközi huszonkilencedik hét csütörtökje



Évközi huszonkilencedik hét csütörtökje


Jézus a következő kijelentést teszi a mai evangéliumban: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást.” E szavak könnyen félreérthetők, s talán egyesek azt vélik, hogy az Úr békétlenséget akar teremteni az emberek között a földön. Ha összevetjük a kijelentést a Máté szerinti változattal (vö. Mt 10,34), illetve ha megnézzük az evangélium eredeti nyelvét, akkor talán így kellene fordítani Jézus szavait: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy erőszakkal békét teremtsek a földön? Mondom nektek, nem azt, hanem meghasonlást.” Jézus tanítása döntésre, állásfoglalásra készteti az embereket, s emiatt az emberek egymás ellen fordulhatnak.
Ez a fajta szembefordulás jól látható a világban és a kezdetektől fogva jelen van az egyházi közösségben is. Amikor Lukács megírja két művét, a keresztény közösség már megtapasztalja az üldözéseket. A külső veszély mellett a közösség belső gondjai is megjelennek, egyesekben alábbhagy a kezdeti buzgóság, a lelkesedés. Jézus tanításának felidézése hármas célt szolgál: egyrészt buzdítás, hogy a közösség tagjai tartsanak ki a hitben, másrészt megerősítés, hiszen az Úr előre beszélt arról, amit a közösség tagjai átélnek, harmadrészt pedig ígéret, hogy aki kitart a hitben, az üdvözülni fog.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem.
 


2016. október 19., szerda

A magyar családokért, gyermekáldásért s a magyar ifjúságért



A magyar családokért, gyermekáldásért s a magyar ifjúságért

Könyörögjünk az Úrhoz!



Egy izgalmas kérdéssel szembesültem tegnap: Isten miért a hit által akar üdvözíteni?
Mit is kapunk mi a hit által? Kigyűjtöttem néhány választ a Bibliából:
Róm 3,22 - Istennek ez az igazvolta pedig a Jézus Krisztusba vetett hit által irányul mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. – A Krisztusba vetett hit által lesz bennem életté, valóságommá, bizonyossággá, hogy Isten Igazsága minden igazság kútfője. Segítségemmé lesz így a hit, és támaszommá, hogy életemet az Ő igazságához igazítsam!
Róm 3,31 - Lerontjuk tehát a törvényt a hit által? Dehogyis! Ellenkezőleg: megerősítjük a törvényt. – Nincs többé félelem bennem! Mert nem a törvénytől való félelem lesz az, ami vezéreljen. Tudom, hogy van irgalom, van könyörület, van esélyem a megbocsátásra, a kiengesztelődésre!
Róm 1,8;12 - Először is hálát adok Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, mert az egész világon magasztalják a ti hiteteket. [...] és hogy közöttetek tartózkodva közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által. – Az én hitem a Te hitedben erősödik meg, és a Te hited, az én hitemben válik gazdagabbá! Szükségem van a Te hitedre! És tudom, és élem, és szenvedem, hogy Neked szükséged van az én hitemre! Ez a csodálatos, és térdre kényszerítő tiszteletet érdemlő Krisztusi közösség lényege! Aminek hiányától mindannyian kínlódunk!
Gal 3,26 - Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. – Ha hitem van, akkor ezt értem. Itt dohog bennem, és lüktet bennem az Istenfiúság kegyelme, és ereje, mely kitörni, szétfeszíteni, megfeszíteni kész, és áldozattá tenni képes!
Ef 2,8 - Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – Pál múltidőről beszél: „üdvözültetek”! Azt mondja Jézus a Jn 5,24-ben: „Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem már átment a halálból az életre.” Ez a hit végtelen mélysége és időn és téren átívelő képessége!
Ef 3,17 - hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva – Ez a tyúk, vagy a tojás esete. Mi van előbb Krisztus, vagy a vágy, arra a hitre, melyben megismerhetem és kapcsolatra léphetek Vele? Erről jut eszembe a tanítás arról, hogy „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.” [Mt 6,8]
Kol 2,12 - vele együtt eltemetkeztetek a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok, annak az Istennek erejébe vetett hit által, aki őt feltámasztotta a halottak közül. – Ugyan, minek vágyakoznék a hitre, ha nem az volna a vágyam, hogy megigazulttá legyek? Az pedig a hitből fakad, hogy hiszem azt, hogy ezt a vágyat Isten Lelke oltotta belém! A keresztségben nyerem el azt a kegyelmet, ami arra ösztökél, hogy keressem az örök igazságot, a békességemet. Rátalálni arra a hitre, mely megtart, és elvezet a feltámadás hitére, ami kell nekem, és amiért képes vagyok oda áldozni emberi érzéseimet, vágyaimat, időmet és életemet, ahogy Jézus is képessé lett teljes emberségét alárendelni istenségének!
Tessz 2,13 - Nekünk pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott titeket első zsengéül az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. – a hit által válik bizonyossá, hogy Isten szeretetére mi a válaszunk! A válaszom legyen nekem elég, ne akarjak más bizonyosságot! Isten szeretetét, rajtam, nem nekem kell méricskélnem, azt mások kell, hogy megtapasztalják. Nekem legyen elég a hitem! Ahogy Pál apostol mondja: „Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.«” [2Kor 12,8-9]
1Pét 1,5 - Isten ereje a hit által megőriz titeket az üdvösségre – Tehát: megtartó erő a hit!
1Kor 7,14 - Mert a hitetlen férj megszentelődik a felesége által, és a hitetlen asszony megszentelődik a férje által. Különben fiaitok tisztátalanok volnának, pedig szentek. – Ez egy nagyon lényeges dolog! Mire adok lehetőséget Istennek a hitem által? Hogy másokat is megszenteljen, másokban is megfoganhasson az Ő szeretete a környezetemben! Így lehetek eszközévé annak, Aki a szent, a tiszta értelem, élet és az örökkévaló!
Fil 3,9 - és hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén. – Benne valóvá lenni! Azaz, az Atyában, az Istenben létem lehet, az a hit által válhat tudatosult létezésemmé. Megélhetem ezt a kegyet, hogy én az Istenben vagyok Krisztus hitéből fakadóan, mely már az enyém is! Hallatlan gazdagság, ajándéka ez az életnek, hogy ez lehetséges!
Jak 2,22; 24 - Láthatod, hogy a hite közreműködött a tetteinél, és a hite a tettek által lett tökéletessé. [...] Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által. – Na most, ez az! Ha hitem valóban az enyém, akkor az átjárja gondolataimat, szavaimat és kell, hogy tetteimben is megnyilvánuljon. Vagyis: ha a tetteim a hitem szerintiek, akkor azzal én magam tökéletesedem, tehát haladok a magam teljessége felé! Mi kell több annál, hogy bizonyosságot és biztonságot szerezzek a magam számára ebben az életben, itt a földön?

Ez az én hitem, melyből „vásárolhattok” a magatok számára, mert örömmel teszek erről a hitemről tanúságot Nektek! Legyen Istennek dicsőségére az életem, és minden tettem! De kérem, hogy mindazt, amit elrontottam, elhibáztam, még bűneimet is váltsa szándékai javára! Ámen