2016. október 19., szerda

Évközi huszonkilencedik hét szerdája



Évközi huszonkilencedik hét szerdája


Az éjszakában virrasztó szolgák és a visszatérő házigazda példázata a várakozás és az éberség fontosságára irányítják figyelmünket. Az Úr jövetele biztos, de annak ideje bizonytalan, nem látható előre. Ez utóbbi tény szüntelen felkészültséget kíván a keresztény embertől. Veszélyt jelenthet számunkra, ha „elalszunk,” azaz lelkünk nincs tiszta, szent állapotban az érkezés idején. De az is veszély, ha olyan evilági tevékenységbe kezdünk, ami magához láncol minket, leköti figyelmünket és erőinket, s emiatt végső célunkról megfeledkezünk. A vagyon gyűjtögetése, az anyagi javakban való túlzott bizakodás csökkenti bennünk a maradandó értékek, a lelki kincsek utáni vágyat.
Jézus korában az embereknek nem sok vagyonuk volt. Amit örökölt vagy sok évnyi munkával megszerzett, nem vihette a bankba, hanem kis házában rejtegette, nehogy megtalálja valaki és ellopja tőle. Pontosan úgy gondolkodott, ahogyan napjaink embere: amiért megdolgozunk, s ami a miénk, azt szeretnénk biztonságban tudni, vigyázunk rá, nehogy elvegyék tőlünk, legfeljebb biztonságosabb módszerek állnak rendelkezésünkre.
Lelki kincseinket Isten tartja számon, ő vigyáz rájuk. Senki ember nem veheti el, nem lophatja el tőlünk. Minden jócselekedetünk fel vagy jegyezve Istennél, aki a végső ítéleten megjutalmaz minket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életedben magad is küldött voltál, küldetést teljesítettél. Annak a küldetésnek megvalósítása volt életcélod, amit a mennyei Atya bízott rád. Szavaddal és életeddel tanúságot tettél Isten szeretetéről a világban. Mennybemeneteled előtt azzal bíztad meg apostolaidat és tanítványaidat, hogy folytassák e tanúságtételt Isten szeretetéről és munkálkodjanak a hit terjesztésén. Legyen minden keresztény célja a hit hirdetése! Vegyenek részt minél többen a hit hirdetésében! Adj nekem is hitvalló, hithirdető lelkületet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése