2014. augusztus 16., szombat

Zsolozsma 224.



Szent Pacianus püspöknek a keresztségről mondott beszédéből

Ki hasonló hozzád,Istenünk;te megbocsátod bűneinket

Ahogy a földi ember képét magunkon hordoztuk, a mennyeinek képét is magunkon fogjuk hordozni, mert az első ember földből való, földi, a második ember a mennyből való, mennyei (vö. 1 Kor 15, 41-49). Ha ez megvalósul bennünk, szeretteim, többé már nem halunk meg. Még ha elporlad is ez a testünk, élünk majd Krisztusban, hiszen ő maga mondja: Aki bennem hisz, még ha meghal is, élni fog (Jn 11, 25).Bizonyosak lehetünk tehát – az Úr saját tanúsága alapján –, hogy Ábrahám, Izsák, Jákob és Istennek összes szentjei élnek. Hiszen éppen ezekről mondja az Úr: Mindezek élnek, mert Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene (vö. Mt 22, 32). Az Apostol is így beszél magáról: Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek (vö. Fil 1, 21-23). Továbbá: Míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk még és nem a szemlélésben (1 Kor 5, 6). Ez a mi hitünk, szeretett testvéreim. Mert ha csak ebben az életben reménykedünk, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk (vö. 1 Kor 15, 19). A földi élet az állatok, a vadak és a madarak számára látszólag közös a mienkkel, sőt az övék néha hosszabb is. Az emberi élet sajátos többlete, amelyet Krisztus ad Lelke által, maga az örök élet, de csak akkor, ha többé már nem vétkezünk. Mert amint a halált bűn által vonjuk magunkra és az erényes élet révén kerüljük el, úgy az életet bűnökkel lehet elveszíteni, erényekkel pedig megőrizni. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az Örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban (Róm 6, 23). Ő az, aki megváltott minket, megbocsátotta minden bűnünket – mint az Apostol mondja –, eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet: az útból eltávolította és a keresztre szögezte. Levetve testi mivoltát halálakor, megtörte a hatalmasságokat, nyilvánosan diadalmaskodott rajtuk (vö. Kol 2, 13-15). Kiszabadította a foglyokat, összetörte bilincseinket, amint Dávid megjövendölte: Az Úr fölemeli azt, aki elesett, az Úr kiszabadítja a foglyokat, az Úr megvilágosítja a vakok szemét (Zsolt 145, 7-8). És máshol: Bilincseimet széjjeltörted, most hálaáldozatot hozok neked (Zsolt 115, 16-17). Megoldódtak tehát bilincseink, amikor a keresztség szentségében az Úr zászlaja alá gyülekeztünk. Krisztus vére és neve által szabadok lettünk. Tehát, testvéreim, egyszer mos meg minket a keresztvíz, egyszer szabadulunk meg, egyszer jutunk be a halhatatlanság országába. Egyszer boldogok azok, akiknek a bűne megbocsátva, akiknek be van födve gonoszsága (vö. Zsolt 31, 1). Erősen tartsátok meg azt, amit kaptatok, ragaszkodjatok hozzá boldogan, többé ne vétkezzetek. Tisztán és szeplőtelenül őrizzétek meg magatokat minden bűntől az Úr napjára!


Zsolozsma 223.



XII. Piusz pápának Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezéséből

Tested szent és dicsőséges

A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homíliáikban és szentbeszédeikben a néphez, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, s azt még érthetőbben ki is fejtették. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek világosan kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy ő a halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára az ő teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János, Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja az ő többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: „Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát.” Konstantinápolyi Szent Germánosz kifejti, hogy az Istenszülő Szűz Mária testének romolhatatlansága és mennybe felvétele nemcsak annak a következménye, hogy ő Istenanya, hanem szűzi testének egészen különleges szentségéből is következik ez:„Te – miként a Szentírás mondja – nemcsak szépségben (Zsolt 44, 5) tündökölsz, de szűzi tested egészen szent, egészen tiszta, egészen az Isten otthona; ebből az is következik, hogy nem porlad el, hanem ez az emberi test romlás nélkül a romolhatatlan dicső életbe való. Élő és fölséges, sértetlen, és részese a tökéletes életnek.” Egy másik régi író pedig így bizonyít: „a mi Üdvözítő Istenünknek, Krisztusnak, az élet és halhatatlanság adományozójának boldogságos Anyja Krisztus által él romolhatatlan testben mindörökké, ő támasztotta fel sírjából, ő vette fel magához a mennybe, hiszen egyedül csak ő tudta ezt megtenni.” A szent egyházatyáknak minden bizonyítéka és megfontolása, mint végső alapra, a Szentírásra támaszkodik, amely Isten szent Anyját úgy állítja szemünk elé, mint aki isteni Fiával a legszorosabb kapcsolatban van, és az ő emberi sorsában mindig részesedik. Főként pedig arra kell nagyon figyelnünk, hogy a szent atyák már a második századtól kezdve Szűz Máriát úgy említik, mint új Évát az új Ádám mellett. Bár alá van neki rendelve, de mégis a legszorosabb kapcsolatban van vele még abban a harcban is, amelyet az ősevangélium előrejelzése szerint az alvilági ellenséggel szemben a bűn és halál feletti teljes győzelem fejezett be. E kettő feletti győzelmet a nemzetek Apostola mindig összekapcsolja írásaiban. Mivel pedig Krisztus dicsőséges feltámadása ennek az említett győzelemnek a lényeges része és egyben végső győzelmi jele, azért ebből arra is kell következtetni, hogy Mária szűzi teste is megdicsőült, hiszen Fiának ez a harca közös volt a Boldogságos Szűz harcával. Ugyanez az Apostol ugyanis ezt mondja: Amikor ez a halandó test halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált (1 Kor 15, 53) Ezért tehát Isten fölséges Anyja Istennek ugyanazon egyetlen, előre elhatározott akarata szerint titokzatos módon egybekapcsolódott Jézus Krisztussal: szeplőtelen fogantatásában, istenanyaságában és sértetlen szüzességében, és azzal, hogy oly nemes társa volt Megváltó Istenünknek, aki teljes diadalt aratott a bűn és annak minden következménye felett, így Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte. A mentességet a sírban való romlástól, és – szent Fiához hasonlóan – legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján, mint Királynő tündököl.


Zsolozsma 222.



Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú leveleiből

Apostoli buzgóság a lelkek megszentelésére és üdvösségére

Kedves Testvérem! Nagyon örülök lángoló buzgóságod miatt, amely Isten dicsőségének előmozdítására ösztönöz téged. Korunkban szomorúan látjuk a közömbösség fájdalmas jelenségét, amely nemcsak a világiak, hanem a szerzetesek között is különböző formákban terjed. Első és legfontosabb feladatunk, hogy a minden dicséretre méltó Isten dicsőségét szerény képességeink szerint előmozdítsuk, még akkor is, ha sohasem tudjuk őt a neki kijáró módon megdicsőíteni, mert csak gyarló teremtmények vagyunk. Hogy pedig Isten dicsősége a Krisztus vérével megváltott lelkek üdvösségében mindjobban visszaragyogjon, az legyen apostoli életünk sajátos törekvése, hogy minél több lélek üdvösségét, sőt mind tökéletesebb megszentelődését előmozdítsa. Kevés szóval elmondom, hogy erre a célra, tudniillik Isten dicsőségének és mind több lélek megszentelődésének előmozdítására mi a legalkalmasabb út: Isten, aki végtelenül bölcs, és mindent tud, és így nagyon jól ismeri, hogy nekünk mit kell folytonosan tennünk az ő dicsőségének növelésére, akaratát legtöbbször földi helyettesei által nyilvánítja ki számunkra. Így az engedelmesség, és csupán az engedelmesség az, amely biztosan nyilvánvalóvá teszi számunkra isteni akaratát. Bár tévedhet az elöljáró, azonban az nem lehetséges, hogy tévedésbe jussunk, ha engedelmeskedünk. Az engedelmeskedés alól csak akkor van kivétel, ha az elöljáró valami olyat parancsolna, akár csak a legkisebb fokban is, ami az isteni törvény nyilvánvaló megsértését jelentené; ez esetben ugyanis nem lenne Isten akaratának hűséges tolmácsa. Isten az, aki végtelenül bölcs, szent, jóságos, egyedül ő Urunk, Teremtőnk és Atyánk, a kezdet és a vég, bölcsesség és hatalom és szeretet; mindez maga az Isten. Mindaz, ami Istenen kívül van, annyit ér, amennyire Istenre vonatkozik, aki minden dolog Teremtője, az emberek Megváltója, és minden teremtmény végső célja. Ő az, aki imádandó szent akaratát földi helyettesei által nyilvánítja ki számunkra, magához vonz minket, s azt akarja, hogy általunk mások is eljussanak, és mind tökéletesebb szeretettel kapcsolódjanak hozzá. Lásd, testvérem, Isten irgalmából milyen nagy a mi hivatásunk. Az engedelmesség által mintegy átlépjük kicsinységünk határait, és azonosulunk az isteni akarattal, amely végtelen bölcsességével és okosságával a helyes cselekvésre irányít minket. Sőt az isteni akarathoz ragaszkodva, amelynek senki teremtmény ellenállni nem képes, mindenkinél erősebbek leszünk. Ez a bölcsesség és okosság ösvénye, és ez az egyetlen út, amelyen járva Isten dicsőségét szolgálhatjuk. Ha más út alkalmasabb lenne, azt Krisztus szavával és példájával bizonyára tudomásunkra adta volna. De hosszú názáreti életéről a Szentírás csak ennyit mond: Engedelmeskedett nekik (Lk 2, 51); élete további folyásáról is az engedelmességet emeli ki, többször rámutatván, hogy Atyja akaratának megvalósítása végett jött a földre. Szeressük tehát, nagyon szeressük a minket oly nagyon szerető mennyei Atyát, és ennek a nagy szeretetünknek az engedelmesség legyen bizonyítéka, amelyet leginkább akkor kell gyakorolnunk, amikor saját akaratunk feláldozását kéri tőlünk. Nincs ugyanis fölségesebb tankönyvünk, mint a keresztre feszített Jézus Krisztus, hogy az Isten iránti szeretetben előrehaladjunk. Mindezt pedig legkönnyebben a Szeplőtelen Szűz által nyerhetjük el, akire a végtelenül jóságos Isten rábízta irgalmasságának kiosztását. Semmi kétség nincs afelől, hogy Mária akarata számunkra magának Istennek akarata. Amikor magunkat a Szűzanyának szenteljük, eszközeinket az ő kezébe tesszük, ahogyan ő is Isten kezébe teszi, az isteni irgalom részesei leszünk. Hagyjuk tehát, hogy ő vezessen minket, engedjük, hogy megfogja kezünket, vezetése alatt legyünk biztonságban és nyugalomban, ő ugyanis mindent megszerez nekünk, mindenről gondoskodik, testi-lelki szükségeinkben nyomban segítségünkre siet, nehézségeinket és gyötrelmeinket szeretetével elhárítja.


NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPÉRE



NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPÉRE

Őseink az augusztus hónapot Nagyasszony havának nevezték.Ennek a hónapnak közepén volt, és mai napig van a Boldogságos Szűz Mária, Jézus Krisztus Édesanyja mennybevételének ünnepe. A katolikus Anyaszentegyházban a liturgikus naptár átrendezése után ez az egyetlen kötelező Mária ünnep. Az Egyház január 1-én Mária Istenanyaságát ünnepli, de ez a nap, mint az év első napja munkaszüneti nap, ünnepnap. A VIII. században Damaszkuszi Szent János egyházatya sürgette, hogy a kereszténység kezdetétől élő hagyomány alapján szenteljenek az akkor még egységes katolikus egyházban ünnepet Dormitio Mariae, Mária elalvása címen a Szűzanya testével-lelkével együtt történt mennybevételének. A szép hagyományt két és fél évszázaddal később Szent István, az ifjú magyar király nemcsak átvette, hanem a keresztény államának központi ünnepévé tette. Édesapjától hallotta: Álmában egy éjjel csodálatos fénytől övezve, gyönyörű asszony jelent meg. Ékességes szüzek követték Szavakat intézet hozzá: Nyugodt legyen a lelked Géza! Mária vagyok, akiről a keresztény emberek beszéltek Neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának Édesanyja vagyok. Mennyei fény világosit meg, értelmed homálya eloszlik, elismered Istent, aki téged teremtett. Még rejtve van előtted, de tudd meg: feleséged fiút szül neked, aki királyi címmel uralkodik a magyarok felett, az igaz Isten kiváló tisztelője lesz. Nagyszerű érdemeket szerez Fiamnál, ezért én megígérem, országodnak kiváló védelmezője és patrónája leszek.( Ranzani-Schwandtner: Scriptores rerum Hungaricarum ) A mennyei fénnyel övezet asszonyban Géza is István is felismerte a Mennyek Királynőjét. Mennybevételének ünnepén országos búcsút rendelt el, amit az egész ország évről évre nagy buzgalommal ünnepelt. A búcsú helyéül Székesfehérvárt, az ország vallási fővárosát jelölte ki, habár püspökséget nem alapított itt. A mennybevitt és a világmindenség Királynőjévé koronázott Szűzanya tiszteletére lélegzetelállítóan szép templomot építtetett. A búcsú után egy héten átfogadta az alattvalóit, hogy peres ügyeikben személyesen azonnal ítélkezhessen, senki se várjon évekig ügye tisztázására. Másfél évtizede uralkodott, amikor 1015-ben először járt e búcsúba Gellért a későbbi Csanádi püspök és vértanú. Máriát Nagyasszonyunknak tartjuk és nevezzük. Őseink nem voltak bálványimádók. Mindig az egy igaz Istent imádták, akiről azt vallották: van egy leánya, aki a magyar nemzetnek gondoskodó Nagyasszonya. A keresztény hitből megismerték: a szellemi Istennek nincs, nem lehet testi lánya, de van egyszülött Fiának földi édesanyja, amióta megtestesült, hogy Megváltónk legyen. öldi életének beteljesülésével az Édesanyját a mennybe vitte, aki Géza fejedelemnek megígérte, hogy nemzetünket védeni fogja. Örömmel valljuk, hogy egy valóságos, élő a mindenségen uralkodó Nagyasszonyunk van. Tény, hogy ilyen történelmi háttér nélkül nem fogadta volna el egységesen az egész nemzet Nagyasszonyának és nem tartott, volna ki ezen eszme mellett ezer esztendőn keresztül. Manapság sokan úgy vélik, hogy a régi s pogány eszméket a kerszténység eltörölte és kisajátította. Ahogy Jézus az Ószövetséget nem eltörölte, hanem beteljesítette, úgy történt a mi esetünkben is.


A MENNYBEVITT SZŰZANYA MAGYARORSZÁG NAGYASSZONYA



A MENNYBEVITT SZŰZANYA MAGYARORSZÁG NAGYASSZONYA

Évről évre örömmel figyelem pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsúsok áhítatát és növekvő létszámát. Mint magyar, ferences pap őszintén örülök, hogy magyarországi testvéreim közül egyre többen vesznek részt a búcsún és ezért sok áldozatot hoznak. Különösen jó érzés tölt el, hogy ezt a hitet a magyarság szilárd pontjának lehet látni és nevezni. Néhány éve Közép-Európa ferences rendtartományainak főelöljárói Csíksomlyón tartottuk esedékes konferenciánkat. A Kis-Somlyón állva hallgattuk a búcsúkról szóló ismertetést, és néztük a hegy nyergét. Elhangzott az akkori részvételi szám: kétszázötvenezer búcsús volt jelen. A müncheni tartományfőnök felkapta a fejét erre a hírre. Csodálkozva megismételte, és a további programok alatt is többször megismételte: kétszázötvenezer búcsús itt a hegytetőn. Benedikt atya még jobban megdöbbenhet, ha az idei létszámról értesül: több mint félmillióan gyűltek össze, hogy népünkért imádkozzanak a csíksomlyói búcsúban. Az erős hitben és buzgó imában való összefogás, ez valóban a magyarság szilárd alapja. 1948. nyarán kaptuk kézhez XII. Pius pápa rendelkezését, hogy az egész világon minden megyéspüspök és szerzetes főelöljáró mérje föl, hogy a rájuk bízottak erősen hiszik-e a Boldogságos Szűz Mária testben történt mennybevételét, és eme titok dogmaként történő kihirdetését időszerűnek tartják-e? Fiatal teológusként én is kutatni kezdtem magyar népünk állásfoglalását. Gyerekkorom óta részese voltam a segesdi nagyasszonyi (augusztus15.-ei) búcsúnak. Több ezer zarándok gyalogolt a poros utakon a búcsú elő napján. Egész éjjel imádkoztak, elvégezték szentgyónásukat, az előénekesek felváltva vezették a szebbnél szebb, ősi és újabb énekeket. Hajnaltól szentmisék, prédikációk, nagy körmenet következett, s a kegykápolnánál fejeződött be a délelőtti program. De mi volt a népünk régebbi meggyőződése? Kutatásaimban egyre bővebb és gazdagabb anyaggal ismerkedtem meg. Örömöm csúcspontja volt a koronázási eskükereszt felfedezése. Ennek hátlapján olvastam ősi hitünk velős foglalatát: „REGINA COELI PATRONA HUNGARIAE” a mennyek Királynője, a magyarok Pátronája. Ez a felfedezés villámfény volt a számomra: népünk nemcsak hitte, hogy Máriát Isten testestül vitte fel a mennyei boldogságba, koronázta a világmindenség Királynőjévé, hanem a mi égi Királynőnk is lett, és ez a titok volt állami létünk első percétől Mária-tiszteletünk szinte egyetlen kifejezője. Géza magyar fejedelem a laza törzsszövetségből erős nemzeti egységet akart létrehozni. Az ősmagyar hitet tökéletessé akarta tenni a kereszténység teljességével. Egyik sem bizonyult könnyű feladatnak. Az is aggasztotta, hogy sokáig nem született fia, nem volt biztos örököse a trónra, és a kettős feladat folytatására. Ekkor lépett be történelmünkbe a Mennyei Királynő. „Egy éjjel álmában csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodj meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, és elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. Tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pát rónája leszek” (Schwandtner: Scriptores rerum Hung. Tom. I. 583-584) a Mennyek Királynője maga jön le az égből és fölajánlja örökös oltalmát. István ezt megérti, és e szerint cselekszik békében, későbbi háborúiban is tőle kér segítséget. Szent István politikai központtá Esztergomot tette, de vallási központtá Székesfehérvárt. Itt nem szervezett püspökséget, itt a Mennyei Királynő volt a legfőbb vezető. Tiszteletére „lélegzetelállítóan szép templomot épített”. Évente ide hívta nagyasszonyi búcsúra, augusztus.15-ére az egész nemzetet. A búcsú folytatása pedig törvénylátás volt, ahol a király meghallgatott minden panaszt, és azonnal ítélkezett. A Gondviselés által Magyarországra vezetett velencei bencés szerzetes, Gellért 1015-ben részt vett ezen a nemzeti zarándoklaton. Meglepődve érdeklődött kisérőjétől: hogy lehetséges, hogy az alig megtért magyar nép ilyen gyorsan és szívből elfogadta a kereszténységet, de miért nem hallja az imádkozók ajkáról Mária nevét? Kísérője felvilágosította: mi Őt Nagyasszonyunknak=Királynőnknek nevezzük. Ősi hitünk szerint is volt Nagyasszonyunk, aki nemzetünkről Isten nevében gondoskodott. Most már tudjuk, hogy ő nem az Isten lánya, mert neki ember-gyereke nincs, hanem természete szerint született Fia, Szűz Mária általa lett emberré, Megváltóvá. Gellért megértette és megszerette, népünket és soha nem hagyta el. Végül nemzeti vértanúnk lett. Szent István halála előtt egész országát felajánlotta a Nagyasszonynak: „Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom” (Hartvik: Vita S. Stepheni Hung. Protoregis 84-85). Ez első szent Királyunk végrendelete volt. A király meghalt, a végrendelet érvénybelépett. Érvényes ma is, felbontani senki sem tudja a legutóbbi időkig ebben a csodálatos hitben élt nemzetünk. Mária pedig minden viharból kimentett bennünket, nem vette le a kezét rólunk hiába hirdette meg egy önjelölt messiás, hogy majd Mária helyet ő folytatja a művét. Hitvallásunkkal vissza kell térni Nagyasszonyunkhoz, hogy szelíden és igazságosan segítsen rendet teremteni országunkban. Remélem, megpróbáljuk. Úgy legyen.


A magyar ferences Mária-tisztelet 3.



A magyar ferences Mária-tisztelet

elmélkedés harmadik rész

A Ferenc-rendet, hivatalos nevén a Kisebb Testvérek Rendjét Francesco di Bernardone, vagy, ahogy mi ismerjük: Assisi Szent Ferenc alapította. Ő kalandos ifjúsága után „megtért”, azaz Isten szolgálatára szentelte az életét. A konkrét tennivalókat kutatva sokat imádkozott az Assisi hegyoldalban épült bencés San Damjano kolostorban. Ennek festett feszületén megelevenedett Krisztus Urunk alakja, megszólalt és felszólította Ferencet, hogy hozza rendbe düledező egyházát. Három kis templomot tatarozott serényen Francesco. Ezek között volt a várostól nem messze a völgyben épült kis kápolna. Ennek mennyezetén a Szűzanya angyalok között látható a falfestményen, ezért „Angyalos-Boldogasszony templomának hívják. Ezt a kis templomot nagyon megszerette. Itt alapította rendjének három ágát. Fiait arra buzdította, hogy ezt a helyet el ne hagyják, ha kiűzik őket az ajtón, másszanak vissza az ablakon, mert ez az ő kicsinyke osztályrészük, azaz Porziuncula-juk. A később sok ágra szakadt rendből a mi közösségünk az ordo fratrum minorum (OFM) boldogan birtokolja kápolnát. Hatalmas templomot építettünk föléje, úgy óvjuk, védjük. Amikor a Rend elterjedt szerte a világon, mindenüvé vitte az Angyalos-Boldogasszony tiszteletét. A legközismertebb jele ennek a róla elnevezett amerikai nagyváros: „Sancta Maria los Angeles” Eme templomocska búcsúnapján az egész világ minden ferences templomában teljes búcsú nyerhető Rendalapítónk közbenjárására. Az l220-as években már hazánkban is voltak ferencesek. 1231-ben a beregi egyezmény tanúsága szerint már saját tartományuk volt. Minden bizonnyal ujjongó örömmel vették tudomásul, hogy az új hazájukban éppen ezt a Mennyei Királynőt tisztelik két évszázaddal megelőzve a ferenceseket. Később a rendházak száma nagyon megnövekedett, több tartományra oszlott az ősi tartomány más-más név alatt. Ez az ősi közösség 1523-ban a spanyolországi Burgos városában tartott nagykáptalanon bejelentette, hogy ez után Mária-tartomány néven működik tovább, és védőszentje a Mennybevitt Szűzanya lesz, akkor, amikor hazánk egén feketén gyülekeztek a török viharfelhők. Az 1456-os nándorfehérvári győzelem után a török nagyhatalom hetven évig csendben készült az Európa elleni nagy hadjáratra. Mint régebben, hazánk volt az első akadály, amit le akartak győzni. Mátyás király politikája nem az édesapja szellemisége szerint alakult. Európa legképzettebb hadserege volt a magyar fekete sereg. A király, ha a sereget KisÁzsiába küldi, és otthon megtöri a török sereget, soha többé nem tudott volna lábra állni. Jó példa erre a lepantói győzelem:a török hajóhad ellen felvonultatták az összes tengermelléki keresztény ország hajóhadát. Nehezen, de le tudták győzni a török sereget és soha többet nem lettek tengeri hatalom. A világjáró ferencesek nyilván jól értesültek a török készülődésről. A pesti rendházunkban élő Vásárhelyi András atya ezért írta 1508-ban az „Angyaloknak nagyságos Asszonya” kezdetű versében a prófétai sejtést:„Törököknek megnyomorítója, Királyoknak jó tanácsadója, Magyaroknak megoltalmazója”Történelmi tapasztalatokból tudhatták, hogy a Nagyasszonyon kívül nem fog senki sem segíteni rajtunk. Igaz, akkor is, azóta is sok vérzivatart kellett elviselnünk, vértanúhalált halt András atya több társával együtt a pesti templomban. Tudjuk, meg akarjuk érteni a Mennyei Királynőnk titkát: Az alázatos szolgálóleányból előbb szegény iparos család tagja, majd fájdalmas Anya kellett, hogy legyen, csak később lehetett a világ, Magyarország és rendtartományunk Királynője. A sorrend, úgy tűnik, azóta sem változik. Imádkozzunk, hogy legyen elég hitünk, erőnk végigjárni a közös magyar és ferences utat a beteljesülésig.


2014.08.16. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.16. szombat

Vigyük magunkkal Máriát

Óriási szerencse, ha valaki olyan család gyermeke lehet, amelyikben naponta összekulcsolt kézzel imádkozzák az Úrangyalát reggel, délben és este. Ha megkondult a harang, megállt a munka, mert köszönteni akartuk Jézus Édesanyját. Vasárnap, pedig a délutáni litániára ugyanúgy sietett az édesanyánk, mint minden vasárnap délelőtt a szentmisére. Közben megvolt a reggeli, tizenkettőkor a finom ebéd, és este a vacsora. Amikor noviciátba indultunk unokaöcsémmel, azzal a tudattal mentünk az ismeretlenbe, hogy pappá szentelésünkig, tehát kilenc évig egyáltalán nem mehetünk haza, mi megéreztük Chiara Lubich jóval későbbi ajánlatának fontosságát: Vigyük magunkkal Máriát! Bementünk ketten a templomunkba, és az Eukarisztia áldása után odalépegettünk a Lourdes-i barlanghoz a torony aljában. Biztosak voltunk abban, hogy Ő édesanyaként kísér majd bennünket családunktól távol a várható kilenc éven át. Aztán két év múlva váratlanul hazaküldtek bennünket Esztergomból. Gőzerővel, azaz tankok ezreivel törtek előre az orosz csapatok. Vasutak összebombázva, vonatunkat egy bomba visszatolatásra kényszeríttette tíz kilométeres út után a komáromi állomásra, amelyet előző éjjel bombáztak össze. Nagyon szorongó szívvel ültünk az ablaktalan fülkében. Másnap reggel újra indultunk. Kicsit odább, mint előző délelőtt, románok lőtték szét a mozdonyunkat lopott Messerschmittekkel. De Ő akkor is, ott is és egész életemben mindig vigyázott rám.


2014.08.14. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.14. csütörtök

Ezekiel próféta fiatalon került fogságba, Babilonba. Azok, akik vele együtt hagyták el a fővárost, aggódva lesték a híreket. Amit a próféta írásából a szentmisék kijelölt olvasmányaiból idéztünk, bőségesen megmutatták, hogy az Úr minden tette bölcs, előrelátó volt. Amikor felmondták a Babilon követelte adót, Nebukadnezár babiloni király komoly tömeget vetett fogságba. Hatásosan rámutatott, hogy ismeri a zsidó gondolkodásmódot, amellyel túl akarnak járni az ő eszén. Tudhatta, hogy ezzel saját Istenüket is meggyalázzák, mert nála is okosabbak akarnak lenni. Isten, amint többször fejtegettük, az adófizetést egyetlen józan megoldásnak minősítette. Többször megüzente, hogy az egyiptomi fáraó gyenge, önmagát sem képes megvédeni. A mai prófétai írásban nem ok nélkül olvassuk többször is: „lázongó nemzedék körében élsz” Voltak, akik abban reménykedtek, hogy az elhurcoltak áldozata elég az otthonmaradtakért is. Azonban, amit Ezekiel Jeruzsálembe elragadtan látott, hallott azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem így volt.„Emberfia, lázongó nemzedék körében élsz; van szemük a látásra, de nem látnak; van fülük a hallásra, de ne hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez. Azért hát, emberfia, szedd össze az útra a holmidat, és menj el nappal a szemük láttára. Menj el a szemük láttára arról a helyről, ahol lakol, egy másik helyre. Talán felfigyelnek rá, mert hiszen lázongó nemzedék ez. Szedd össze a holmidat, mint a száműzetésbe készülők a csomagjukat, nappal a szemük láttára. Aztán menj el este a szemük láttára, mint akik száműzetésbe mennek. A szemük láttára csinálj a falon egy lyukat és azon keresztül menj ki. A szemük láttára vedd válladra holmidat, és költözz ki, amikor sötét lesz. Arcodat född be, hogy ne lásd a földe, mert jellé tettelek Izrael háza számára. A kapott parancs szerint jártam el: nappal összeszedtem a holmimat, mint a száműzetésbe készülők, este meg rést vágtam kezemmel a falon. Sötétben mentem ki, s a holmimat a szemük láttára a vállamon vittem. Reggel az Úr szózatot intézett hozzám: Emberfia, Izrael háza, ez a lázongó nemzedék nem kérdezte meg: Mit csinálsz? Így beszélj azért: Ezt mondja az Úr, az Isten: Jeruzsálemről szól ez a jövendölés és Izrael egész házáról, amely benne él. Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. A fejedelem, aki köztük van, a v állára veszi holmiját a sötétben, és a falon keresztül megy ki, amelyen rést ütnek, hogy ki lehessen rajta menni. Arcát befödi, hogy ne lássa a földet. Kivetem rá hálómat és megfogom kelepcémben. Babilonba viszem, a kaldeusok földjére, de nem fogja látni, hanem meghal ott. Azokat, akik elkísérik (segítőit és seregét), mind szétszórom, a szél minden irányába, és kardot rátok utánuk” (Ez 12,2-14) Mit jelenthet ez a kifejezés: Kardot rántok utánuk? „Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé, és szétszélesztem őket idegen országokba. De meghagyok közülük néhányat. Ezek megmenekülnek kardtól, az éhínségtől, a pestistől, hogy elbeszéljék minden szégyenletes tettüket a népek körében, ahová mennek, s így azok is megtudják, hogy én vagyok az Úr”(15-16)


2014.08.15.péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.15.péntek

Nagyboldogasszony

Magyarország főtemploma az esztergomi bazilika. Oltárlépe – talán a világ legnagyobb festménye – a Szűzanya mennybevitelét ábrázolja. Nem csoda, hiszen hazánk keresztény államiságunk kezdetétől a Szűzanyának ezt a titkát, kiváltságát szerette és tisztelte a legjobban. Ezen a napon, éppen ezer éve, koronáztatta meg magát első királyunk. Szent István ezen a napon tartott Székesfehérváron országos búcsút, utána törvénynapokat a nép részére. Ott, „lélegzetelállítóan szép templomot” emelt az Asszony tiszteletére. Kivette a püspöki joghatóságok alól, magántemplomává tette, és koronázó templommá. Itt kellett az új királynak esküt tenni, hogy örökös Királynőnk elvei, és segítsége szerint vezeti népét. Ennek a templomnak csak romjai maradtak ránk. Talán elhangzik az a kívánság is, hogy Nagyboldogasszonynak tisztelete sokak szívének romjai között virágozzék fel újra. Eme templom jogutódja ma az esztergomi bazilika. Felirata: Assumpta est Maria in coelum, gaudent Angeli. Felvétetett Mária a mennybe, örülnek az angyalok. Szent István Nagyboldogasszony eszméjének jogutódai viszont mi, most élő magyarok vagyunk. Akkor ő megtette, amit megtehetett: a leghatalmasabb és legjobb kézbe tette országa sorsát. Nekünk csak fel kell fedeznünk ezt az örökséget, tisztelnünk és szeretnünk, rábízni magunkat, és Ő folyamatosan egyre javuló létben fog tartani minket és utódainkat. Szent István felajánlása végrendelet volt. Mária elfogadta és tartja. És mi?


2014. augusztus 13., szerda

Zsolozsma 221.



Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére!

Ahogyan hallottuk, úgy láttuk is (Zsolt 47, 9). Ó boldog Egyház! Volt idő, amikor még csak hallottad, és eljött az idő, amikor már láttad is. Hallotta még ígéretekben, látja már beteljesülésekben, hallotta még jövendölésekben, látja már az evangéliumban. Mindazt ugyanis, ami most beteljesedik, már előbb megjövendölték. Emeld fel tehát szemedet, és tekints szét a világon; lásd már, hogy ez a te örökséged a föld határáig; lásd meg, hogyan teljesedik már be az ígéret: Minden király leborul előtte, minden nép az ő szolgája lesz (Zsolt 71, 11). Nézd, hogyan teljesedett be, ami írva van: Emelkedj, Istenem, az egek fölé, dicsőítsenek az egész földön! (Zsolt 56, 6). Lásd őt, akinek kezét és lábát átszegezték, akinek a kereszten függő csontjait megszámlálták, akinek a köntösére sorsot vetettek; lásd, hogy uralkodik már az, akit ezek a kereszten függni láttak; lásd, hogy már az égben trónol az, akit ezek megvetettek, amíg e földön járt. Nézd ezután hogyan teljesedik be: Gondoljon az Úrra és térjen hozzá a föld minden határa, boruljanak le előtte a nemzetek családjai (Zsolt 21, 28). Ezt látva kiálts fel örömmel: Ahogyan hallottuk, úgy láttuk is (Zsolt 47, 9). A pogányok közül való Egyházhoz így szól találóan a Szentírás: Hallgass rám, leányom, és figyelj, felejtsd el népedet és atyád házát! (Zsolt 44, 11). Hallgass rám és figyelj: először hallod, amit nem látsz, azután majd meglátod, amit hallottál, írva van: Szolgám lett oly nép is, melyet nem ismertem, puszta hírem előtt megjuhászodott (Zsolt 17, 45). Ha tehát puszta hírem előtt megjuhászodott, akkor még nem látott. És ugyanígy írva van: Akiknek hírül sem adták, azok látni fogják, és akik nem is hallottak róla, azok majd érteni fogják (vö. Iz 52, 15). Akikhez nem volt küldve egy próféta sem, azok, amikor először meghallották a prófétákat, meg is értették, akik pedig előbb nem hallották, mihelyt meghallották őket, csodálkoztak. Lemaradtak azok, akikhez Isten prófétákat és szent könyveket küldött, az igazságot nem értették meg, akik a törvény tábláit kapták, örökségüket nem őrizték meg. De mi, ahogyan hallottuk, úgy láttuk is. Az erősségek Urának városában, Istenünk városában (Zsolt 47, 9). Ott hallottuk, ott láttuk is. Mindörökre megalapozta azt az Úr (Zsolt 47, 9). Ne támadjanak olyanok, akik mondják: Nézzétek, itt a Krisztus vagy amott (Mt 24, 23). Aki mondja: Nézzétek, itt van, nézzétek, amott, az pártokra szakít. Isten egységet ígért: a királyok összegyűlnek és nem lesz köztük széthúzás. De vajon ez a város, amely uralkodik a világon, egyszer talán megszűnik? Távol legyen: Mindörökre építette azt az Úr. Ha Isten mindörökre építette azt, attól félsz, hogy rombadől? 


A magyar ferences Mária-tisztelet 2.



A magyar ferences Mária-tisztelet

elmélkedés második rész

A magyar népvitézlő nemzet volt. A nyeregben kemény harcos meg tudja becsülni, azt a másik erényt, a gyengédséget, amelyet elsősorban a feleség és édesanya jelent a számára. Azt is jól tudták, hogy a jövő harcosai is édesanyák szíve alatt bimbóznak, majd édesanyák ölén virágoznak ki teljes emberré. Nem volt előttük ismeretlen a családanya összetartó ereje, és a nemzetségfő feleségének anyás, békéltető küldetése sem. Legősibb szavaink közül való az asszony (ochszun, osszun), és ez eredetileg úrnőt, királynőt jelentett. Ma is használt alakja: kisasszony, kis úrnőt jelent. Nem felesleges visszagondolni arra sem, hogy a keresztény hitvilággal már a kazár birodalomban megismerkedtek őseink, és a keleti keresztények akkor is, ma is, Theotokosznak, Istenanyának tisztelték és ábrázolták Máriát. Amikor Géza fejedelem azzal a súlyos gonddal küszködött, hogy nincs fiú örököse, aki nagy tervét megvalósíthatná: a hét törzset (besgur) egy nemzetté alakítani, egységes állammá váltani a laza törzsszövetséget, akkor álomban részesült: „Csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, ez elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. És most tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges patrónája leszek.” (Schwandtner: Scriptores rerum Hung.Tom. I. 583-4) Géza élete megváltozott. Bízott álma valóságában, ami lényegében arról biztosította, hogy Jézus Krisztus Édesanyjának az ajándéka lesz a születendő fiú, Mária neveli és segíti, és azokért az érdemekért, amelyeket Jézus Krisztus előtt szerez, védi és óvja Géza fiát és egész népét. Vajk a Szűzanya jóságát, megelőlegezett bizalmát sosem feledte el, és szívesen vállalta a maga nehéz, de gyönyörű küldetését: krisztusivá tenni a népet Mária oltalma alatt. Elsősorban tehát maga tisztelte a Szűzanyát, és ezt a tiszteletet ültette alattvalói lelkébe is. Bonfini szerint életében is sokszor ajánlotta országát és népét Mária oltalmába. Gyönyörű templomokat építtetett az Ő tiszteletére: a Dunántúlon a győri, a Duna – Tisza közén a kalocsai, a Tiszántúlon a csanádi székesegyházat. Szent Istvánnak a mennybevitt Szűzanya iránti túláradó tiszteletét a székesfehérvári dóm hirdette a legkiválóbban. Nyugati utazók gyönyörködtek benne nagy áhítattal és ámulattal. Ami szépet, nemeset országunk akkor nyújthatott, azt mind pazar bőségben áldozta erre a templomra, felszerelésére és díszítésére. Ezt a templomot kivette a rendes püspöki joghatóság alól, és az ország vallási központjává tette. Búcsúnapját pedig, aug.l5 – ét, országos búcsúnak rendelte. Össze is gyűlt a magyarság évről évre ünnepelni Nagyboldogasszonyát. A király pedig törvénylátó napokat tartott ez alkalommal, ahol mindenki uralkodója elé járulhatott ügyes-bajos dolgával. A velencei bencés szerzetes, Gellért 1015-ben járt itt először. Csodálkozva jegyezte meg vendéglátójának, hogy ez az ájtatos embertömeg egyetlen egyszer sem említi Mária nevét. Büszkén magyarázta a magyar szerzetes, hogy mi Őt Nagyasszonyunknak, azaz Királynőnknek szólítjuk. - Vajon minket, ma élő magyar katolikusokat is föllelkesít a tény, hogy a világon egyetlen nép vagyunk, aki az Üdvözlégyben nem Szent Máriának, hanem Királynőnk Máriának mondjuk Őt? Később a király megkérte Gellértet, hogy egy nagyboldogasszonyi búcsún prédikáljon a mennybevitt Szűzanyáról. Ez szentbeszéd annyira tetszett neki, hogy fiának, Imrének a nevelését rábízta és később csanádi püspökké nevezte ki. Gellért működése segítette Mária-tiszteletünket, de nem tőle tanultuk meg ezt a tiszteletet, ahogyan a zsolozsmáskönyvben olvashatjuk. Fölvethetjük a kérdést: milyen címen, milyen kiváltsága szerint tisztelte Szent István és népe a Szűzanyát? Minden jel, minden emlék arra mutat, hogy a mennybevitt és a világ Királynőjévé koronázott Szűzanya volt tiszteletének tárgya. Bőven van erről szó a „MAGYAROK NAGYASSZONYA” című könyvemben. Az ő, népe és az utókor erre vonatkozó hitét zseniálisan foglalja össze a koronázási eskükereszt hátlapjára vésett felirat: „REGINA COELI PATRONA HUNGARIAE”. Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért fogadta el a magyar nép ilyen gyorsan és egyetemlegesen ezt a nagyasszonytiszteletet? Első királyunk hite és buzgósága mellett kellett, hogy legyen a magyar néplélekben valami erős, elemi hangoltság, amik ezt érthetővé teszi. Laureatusi értekezésemben sokat foglalkoztam ennek a bizonyításával. Bár Bozsóky P. Gerő: Magyarok útja a pogányságból a kereszténységig című művében kereken állítja, hogy nem volt a magyarok pogány őshitében egy pogány Nagyasszonyról szó, Balogh Ágost de Nemcsicz: Beatissima Maria qua Regina et Patrona Hungariarum, Kandra Kabos: Magyar Mythologia című művében ezt sok néprajzi adatból elfogadhatóan állítja. E szerint a néphit szerint az egyetlen Istennek volt egy leánya, aki a magyar népet védőszárnyai alá vette, védte, táplálta, mint egy nemzetségfő hitvese szokta tenni. Ezért hitték, hogy ő az élő Isten mellett, mint élő földöntúli nagyhatalom mindenben védőasszonyunk. Amikor a kereszténység tanításából az igazságot megtudták, hogy Istennek nincs teste, következéskép lánya sem lehet, ugyanakkor biztos tanítást kaptak arról, hogy az Isten Fia érettünk emberré lett, édesanyától született, mennybemenetele után Édesanyját is fölvitte a mennybe, ott az egész világ Királynéjává koronázta, nagy örömmel töltötte el őket Géza fejedelem álma, hogy ez a valóságos élő Királynő Isten trónja mellett képviseli a mi ügyünket. Nem volt nehéz számukra a teljes igazságot elfogadni.


2014.08.13. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.13. szerda

Bővül kör

A magam életéből, tapasztalatából szoktam merítem elmélkedésem anyagát. Ezt azért látom hasznosnak, mert az elmúlt hatvan év a mi számunkra hitetlen környezetben zajlott. Abban pedig államellenes szervezkedésnek minősítgettek minden összejövetelt, ahol legalább egy hivatásos besúgó nem volt jelen. Még a legkisebb gyerekek katekézisét is hivatalból ellenőrizték. Mielőtt elhagytuk volna a szemináriumot, tudatosították bennünk, hogy meg ne próbáljunk bizonyos körökkel érintkezni, barátkozni. Az illetőket könnyen gyanúba fogják, és nehéz napjaik jöhetnek miattunk.1989. óta ez már nem okozott akadályt, de mivel négy-öt évtizedes teljes elszigeteltséget teremtettek az akkori viszonyok, idő kellett, talán még kell is, amíg elkezdhetjük megismertetni a körénk gyülekező jó lelkű katolikusokkal magunk. Üdvözlöm a pap, illetőleg Jézus akarata szerint egybegyűlt hívek közösségét. Lelki beszélgetések közben hívom fel a figyelmet arra, hogy Isten tudatos képviselői legyünk. Ne csak a mi szép szemünk mosolyogjon ki az arcunkból, hanem adjunk helyet a nálunk kimondhatatlanul több, szebb, kedvesebb Jézusénak, vagy a mennyei Atyáénak. A hangom ne emberi hivatalos megnyilatkozásokat közvetítsen, hanem az Isten országának csodálatos üzenetét zengesse meg a az erre vágyó fülekben és jönni fog majd a testvéri érdeklődés a másik embertestvér sorsa felől. Minden tiszta hang, szándék közelebb visz bennünket egymáshoz. Ha nem kell félnie a társnak attól, hogy önző szándék, hamis lélek igyekszik bizalmát megnyerni, hanem Krisztus igazsága és szeretete, elkezdődhet a közösségépítés. Ahol ez még újdonság, a jó nyitányt kedves folytatás követi.


2014. augusztus 12., kedd

A magyar és a ferences Mária-tisztelet 1.



A magyar és a ferences Mária-tisztelet

elmélkedés első rész

Tisztelni annyit jelent, mint elismerni valakinek a nagyságát, kiválóságát. „Atyádat és anyádat tiszteld!” – mondja a 4. parancsolat, vagyis ismerd el, hogy életed forrása, felnevelőd, és megfizethetetlen javakkal halmoztak el életed folyamán, ezért nekik tisztelet, elismerés jár a tisztelet forrása az Isten szava. Isten minden jó forrása, mindent tőle kapunk, tehát neki a legnagyobb fokú tisztelet jár. Ezt külön fogalomként kezeljük, úgy mondjuk, Istent imádjuk, vagyis elismerjük legfőbb Urunknak. Isten szava nyomán indulunk el a tisztelet egyéb vonatkozásaiban is. Az emberek ős-bűne után különösen figyelnünk kell erre a minősítő isteni útmutatásra, mert az ember a magánál nagyobbnak, okosabb lénynek elismert kísértőnek is tiszteletet adott, amikor elfogadta ajánlatát. Bizalmat szavazott neki annak ellenére, hogy tudta: nekem eddig semmi jót nem tett, csak berobbant az életembe, és azt súgja, hogy a jót ajándékozó Isten rossz akaróm, eldugja előlem féltett hatalmát, és ezért tilt az egyik fa gyümölcsének élvezetétől. Csúnyán ráfizetett az ember arra, hogy saját ötlete szerint osztogatta az ördögnek a tisztelet jelét, a bizalmat. Isten viszont megbocsátó szeretetével lehajolt esendő, gyermekeihez, és megmutatja nekik, a tiszteletnek igaz tárgyát: elküldöm majd nektek a Megváltót, aki egy édesanyától születik, széttiporja az ördög fejét és visszaadja nektek az örök életet. Őket tiszteljétek, mert a Megváltó és Édesanyja ettől az ígérettől kezdve egymástól elválaszthatatlan. Amikor pedig Gábor főangyal az idők beteljesülésekor elmondta Máriának Isten üzenetét: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28), ezzel megadta az eligazítást: a kegyelemmel kitüntetett ószövetségi emberek, Mózes, a próféták, a papok tiszteletben részesültek, de mennyivel inkább kell tiszteletben részesülnie annak, aki Isten akaratából kegyelemmel teljes. Ha a női nemet, főként a szüzeket és édesanyákat, tiszteletben részesíti a férfivilág, akkor a legtisztább Szüzet és a legdrágább Édesanyát mindenek előtt és fölött tisztelnünk kell.


Zsolozsma 220.



Theodorétosz küroszi püspöknek „Az Úr megtestesülése” című értekezéséből

Az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást

A mi orvosságunk: a Megváltónk gyötrelmei, amit a próféta tanítva így mond el: ő a mi bűneinket hordozza, és miértünk szenved. Mi pedig úgy tartottuk, hogy betegségben meg büntetésben és kínzatásban részesül, ő pedig a mi bűneinkért szenvedte sebeit, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért van rajta a fenyíték, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mindnyájan mint tévelygő juhok bolyongtunk, ezért vitték el, mint juhot a leölésre, és elnémult, mint nyírója előtt a bárány (Iz 53, 4-7) Miként a pásztor, ha észreveszi, hogy nyája elszéledt, felveszi kezébe az egyik bárányt és elviszi a neki kívánatos legelőre, ennek a nyomában a többit is magához viszi vissza, ugyanígy az Isten Igéje is, midőn az eltévelyedett emberiséget látta, felvette a szolga alakját és önmagával egyesítette. Ennek nyomán az egész emberi természetet visszafordította önmagához, és isteni legelőre vezette azokat, akik rossz legelőkön éheztek és farkasok prédái voltak. Megváltónk ezért vette fel magára az emberi természetet, ezért vállalta az Úr Krisztus az üdvöt hozó szenvedést, hogy meghalva és sírba temetve legyőzze azt a régi zsarnokot, és így a romlandóságban sínylődőknek romolhatatlanságot ígért. Lerombolt templomát ugyanis helyreállítva és feltámasztva, a megholtaknak és az ő feltámadását váróknak is igaz és biztos ígéreteket helyezett kilátásba.„Mert – úgymond – amiként ez a tőletek vett emberi természet az Istenségnek benne lakozása és személyes egysége folytán elnyerte a feltámadást, és a romlandóságot és szenvedéseket magáról levetve romolhatatlanná és halhatatlanná vált, ugyanígy ti is a halál nyomasztó szolgaságából felszabadultok, és a romlandóságot a szenvedésekkel együtt levetve halhatatlanságba öltöztök.” Ezért adta minden ember számára a keresztség ajándékát is az apostolok által: Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében (Mt 28, 19). A keresztség ugyanis az Úr halálának bizonyos utánzása és képmása, így tanítja Pál: Ha halálának hasonlóságában egybenőttünk Fiával, úgy leszünk feltámadásában is (Róm 6, 5).


2014.08.12. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.12. kedd

Ezekielt a hazájából kényszerintézkedéssel Babilon közelébe elhurcolt fiatal zsidó papot Isten a Kobár folyó mellett otthonnal fogadta. Amikor szétnézett a környéken, nem láthatta az Isten jeruzsálemi templomát, nem jelentkezhetett papi szolgálatra, de az Úr a természet óriási boltíve, egy csodálatos kupola alatt megmutatta a teremtett világ gyönyörű templomát, és azt, hogy ez a csodálatos boltív az Él elijon a Magasságbeli Isten háza. Megmutatta, hogy a mennybolt felett ott van az az ország, amelyet Isten fogadott gyermekeinek szánt örökös hazául. Bemutatta a látomásban, hogy az angyalvilág hűséges része csodálatos alázattal és szünet nélkül szolgál neki, de érzékeltette vele, hogy fogadott gyermekeinek szánta a titokzatos felső világot. Látta az Urat, aki prófétái által már sokféle módon elmondta, le is íratta velük üzeneteit. Kerubjai között Őt magát lája: „Láttam s arccal a földre borultam, s valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt. Így szólt hozzám: Emberfia, állj, felbeszélni akarok veled. Amikor ezt mondta, eltöltött a lélek, felállított, és hallottam, hogy beszélt hozzám. Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Akár meghallgatják, akár nem hallgatják, mert hiszen lázongó nemzedék ez, megtudják, hogy próféta van köztük. Ami meg téged illet, emberfia, ne félj tőlük, nem remegj, amikor ezt mondják: Tövisek vesznek körül, és skorpiókon ülsz. Ne félj szavaiktól, és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék. Mondd el üzenetemet, akár meghallgatják, akár nem hallgatják, mert hiszen lázongó nemzedék ez”(Ez 1,28c-2,7) a fiatal pap prófétai küldetést kap. Mint papnak, legfontosabb tennivalója az volt, hogy a hívő ember áldozatát és kéréseit az áldozati ajándékkal együtt Isten elé vigye. Most más a helyzet: Prófétává avatta az Úr. Isten üzenetét kell tolmácsolnia a nép felé. Ez kemény állásfoglalás, mert a prófétát az addig ismeretlen igazság közlése köti: „Te meg, emberfia, ne légy lázadozó, mint ez a lázongó nemzedék. Nyisd ki a szád és edd meg, amit adok neked”(8) Ha egy költő érdekes élménybe részesül, és azt leírja: az a költő igazsága. Ha valaki történelmi tényt közöl, azt a tény igazsága köti, a történésznek nincs joga a saját vagy valaki más elképzelésével felülírni az eseményeket. Ha mégis az átírás domborodik ki, jelezni kell, hogy ez a részlet nem a közismert szerző igazsága, hanem másé. „Igaz az, ami megfelel a fogalmának” mondja a filozófia. A próféta mit tegyen? „Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked! Akkor láttam, hogy egy kéz nyúl felém, és lám, egy könyvtekercs volt benne. Kigöngyölte előttem és kívül is, belül is tele volt írva. Ez volt ráírva: „Siralom, panasz és jajszó” (8c-10) Ez minden bizonnyal címnek volt ráírva, hogy félreértés ne essék.„így szólt hozzám: Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset és menj, szólj Izrael házához. Kinyitottam a számat, megetette velem a tekercset, és azt mondta nekem: Emberfia, gyomrod eméssze meg, és egész belső részed teljen el ezzel a tekerccsel, amit adok neked. Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz. Akkor ezt mondta nekem: Emberfia, indulj és menj el Izrael házához és hirdesd nekik a szavaimat” (3,1-4) Kezdődjék új korszak a száműzetésben. Géza magyar fejedelemnek Jézus Édesanyja nagy és tekintélyes kíséretével az égből jött eligazításokat adni: „Nyugodjál meg, Géza! Fiad születik a feleségedtől. Királyként kormányozza majd a népedet. Mivel a te fiad az én Fiam kedvéért sok jót tesz, megígérem neked, hogy én a te nemzetednek mindig különös pátronája leszek” (Schwandtner, Scriptores rerum Hung. Tomus I.583-584 oldal) „Asszonyunknak nagy a nemessége, dicsőséges királyi felsége. Mindeneket felülmúl szépsége, mint csillagot a nap fényessége” (Ho 167,7)


2014. augusztus 11., hétfő

Szent Klára szűz ünnepén



Szent Klára szűz ünnepén

A kegyelmek lánya volt

Külső kegyelem: Assisi Szent Ferenc, aki az Isten iránti gyermekded bizalom újraélője és élesztője volt. Ez a szellemiségének lényege és az evangélium gyökeres mondanivalója is. Klára ráérez, követni akarja. Már Ferenc is nehézségekbe ütközött, mert az addigi szerzetesi élet a közösségben birtokolt latifundiumra épült. III. Ince pápa dilemmája: ha nem engedi a nincstelen életformát, azt állítja, hogy az evangélium nem tartható meg. Megengedi. Csodálatos küldetése volt Klárának: Szent Ferenc mellett megtanulni és megvalósítani az evangélium szerinti életet a XIII. század körülményei között az új szerzetesi életformában, a női lélek alkatának megfelelően. Erre tanít másokat is, maga mellett a San Damianoban és az egyre szaporodó itáliai és külföldi kolostorokban. Leveleit nagy haszonnal olvashatjuk ma is. Barátsága nagy kitüntetés Európa szerte. Szervez, harcol a szent szegénységért, éli és védi. Nem a nincstelenség a lényeg, hanem a Gondviselésbe vetett hit. A ferencesek dolgozhatnak, dolgoznak is, s abból élnek. Francescotól megtanulja, hogy Isten a legjobb Atya, Atyánk, Atyám, aki a mennyben van, végtelenül hatalmas, végtelenül jó. Szeret engem. Jézus alapvető tanítása, küldetése ez: összeterelni az Atya szétszóródott gyermekeit és eljuttatni Hozzá. Klára és leányai elzártan élnek, nem mehetnek munkát vállalni, a kézimunkájukat sem vihetik a vásárba, ezért teljesen ki vannak szolgáltatva. Ez nem engedhető meg, véli a Pápa. Klára élete végéig küzd hősiesen, végül megéri, hogy Róma jóváhagyja reguláját az abszolút szegénységről. Nyomában járhatnak nemcsak a klarisszák. A kegyelem mindenütt működik. Francesco másik nagy ajándéka: felfogni, hogy az Atya értünk és nekünk adta megtestesült Fiát. Jézus tanító, szenvedő és megdicsőült élete nemcsak elmélkedési téma, hanem minden nap átélt valóság. Közeli valóság, hiszen az élő Jézus van jelen az Eucharistiában. Ezt a valóságot kell naponta látogatni, imádkozni, magunkhoz venni és uralmát biztosítani. Jézus a központ Klára életében. Ő a biztonság, hisz végtelen erő, felség. Ennek a gyakorlati mély hitnek a megnyilvánulása a szaracénok támadásakor az, hogy ő, a nő, a nem pap ki meri nyitni a tabernákulumot, megfogni és kivenni az Urat, és kivinni a vad harcosok elé. Természetesen nem csalatkozik, Jézus elűzi a támadókat. Az Eucharisztikus Krisztus mindenkinek élő kincse, központja kell, hogy legyen, ez a bizalmas szeretet kellene sokakban.


2014.08.11. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.11. hétfő

Ezekiel papi családba született. Az ősi jog szerint minden családfő egyben közvetítő Isten és a családtagok között. Amikor az Úr a Sínai hegy tövében szövetséget kötött Ábrahám kisebbik unokája,Jákobnak egész közösségével egy nagy családnak minősítette. Jákob tizenkét fia nemcsak családfő, hanem idővel nemzetségfő lett. Isten a harmad szülött Lévi nemzetségét nevezte ki papi törzsnek. Mózes bátyja, Áron lett a főpap. Ezt a rangot Isten parancsára a fővezér, Mózes adta át bátyjának. Az ünnepélyes hatalomátadást nevezték papszentelésnek. Lévi fiai kisebb papi hatalmat kaptak. Áron halála után egyik fia örökölte a főpapi tisztséget. A papi hatalom, az első szentelés a születéssel adódott tovább. Így örökölte Ezekiel is a papságot. Őt sok-sok társával együtt évtizeddel Jeruzsálem ostroma előtt hurcolták el hazájukból Babilonba. A Kebár folyó mellett kaptak elhelyezést a főváros, Babilon közelében, Mezopotámiában. Itt részesült később a könyve elején leírt látomásban.„A harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor a száműzöttek között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomás tanúja voltam. A hónap ötödik napján, Jojachin király száműzetésének ötödik esztendejében az Úr szózatot intézett Ezekiel paphoz, Buzi fiához a kaldeusok földjén, a Kebár folyó mellett. Ott fölöttem volt az Úr keze. Ezt láttam: észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt. A lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk mind a négyüké négy irányba nézett. Az egyiknek szárnya összeért másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt. Szárnyaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket födte. Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahova a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek.Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből. Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok. Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna. Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. Vizsgálgattam őket: igen nagy volt a kerületük, s mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel. Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Az égboltozat fölött pedig, amely a fejük fölött volt, mintha zafírkő lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg fenn, a magasban egy emberhez hasonló lény. Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül. Attól fölfelé, ami a derekának látszott, s attól lefelé, ami a derekának látszott, olyasmit láttam, mint a tűz és körülötte fényességet. Olyan volt, mint a szivárvány, amely esős napokon feltűnik a felhőben ilyen volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsőségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam, s valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt”(Ez 1,1-12. 13-21. 26-28) Gyönyörű látomás. Milyen fenséges lesz az Urat közvetlenül szemlélni az élet nagy zarándokútja végén, különösen akkor, amikor a Mennyei Atya szeretettel átölel.


Zsolozsma 219.



Szent Klára szűznek Prágai Szent Ágneshez írt leveléből

Figyeld Krisztus szegénységét, alázatát, szeretetét!

Boldog az, akinek megadatik, hogy részt vehet a szent lakomán, hogy szívének minden érzelmével az Úrhoz ragaszkodjék. Az ő szépségét szünet nélkül csodálják a boldog mennyei seregek, szeretete felhevít, szemlélése felüdít, jósága betölt, édessége kitölt minden hiányosságot, emléke gyönyörűséggel sugárzik, illatától újjáélednek még a halottak is, dicsőséges látása boldoggá teszi majd a mennyei Jeruzsálem minden lakóját. Mivel ő az örök dicsőség ragyogása, az örök világosság kisugárzása és tiszta tükör (Bölcs 7,26), ezért naponta nézz bele ebbe a tükörbe, ó, királynő, Jézus Krisztus jegyese, és állandóan szemléld benne magadat. Úgy ékesítsd fel magadat kívül és belül az összes erény virágaival és színes ruháival, amint az a legnagyobb Király tiszta leányához és mátkájához illik. Ebben a tükörben ott ragyog a boldog szegénység, a szent alázat és a kimondhatatlan szeretet, ezt majd szemlélheted Isten kegyelmével ebben a teljes tükörben. Figyeld ennek a tükörnek a kezdetét, a jászolba fektetett és pólyába takart gyermek szegénységét. Ó, csodálatos alázat, ó, bámulatos szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolban nyugszik. A tükör közepén szemléld azt az alázatot, meg azt a boldog szegénységet, és azt a számtalan fáradalmat és nyomorúságot, amelyet elviselt az emberi nem megváltásáért. Ugyanennek a tükörnek a végén lásd meg azt a kimondhatatlan szeretetet, amellyel szenvedni akart a keresztfán, és vállalta a leggyalázatosabb halált. Ezért az után maga ez a keresztfára szögezett tükör szólította fel az arra járókat, hogy lássák meg mindezt: Ó, ti mindnyájan, akik jártok-keltek az úton, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? (Siral 1, 12). Egy hanggal, egy lélekkel feleljünk neki, aki ennyi fájdalommal kiált hozzánk: Lelkem folyvást rajtad töpreng, és már-már összeroskad (Siral 3, 19-20). Ettől gyulladj szüntelen lángolóbb szeretetre, ó, te, aki a mennyei Király királynője vagy! Ha ezen felül még az ő kimondhatatlan édességét, gazdagságát és örök dicsőségét is szemléled, akkor szíved vágyakozásával és szeretetével így kiálts: Vigyél magaddal, siessünk, keneteid illata kellemes (Én 1, 3-4), ó, mennyei Jegyesem. Követlek, és nem fáradok el, míg be nem viszel szőlőskerted házacskájába, amíg bal karod nem lesz a fejem alatt, és jobbod át nem ölel engem, és ajkad boldogító csókjával meg nem csókolsz. Ha ezeken elmélkedel, gondolj a te szegényke anyádra is, mert jól tudod, hogy téged kedves emlékként kitörölhetetlenül én is a szívembe írtalak, hiszen te mindenkinél kedvesebb vagy számomra.


2014. augusztus 10., vasárnap

A bánat 3.



A bánat

elmélkedés harmadik rész

Dávid király a kor szokása szerint többnejűségben élt. Született sok fia és lánya. Rajongva szerette a családját. Ezért is érthetetlen, hogy keveredett egy idegen asszonnyal olyan viszonyba, hogy házasságtörés és a férj halálának tudatos előidézése miatt nagy bűnben lett részes.A történet Sámuel 2. könyvéből:

Dávid az egyik tavasz idején hadba küldte Joábot, a fővezérét Ammon fiainak országa és fővárosuk, Rabba ellen. A király pedig otthon maradt. „Történt, hogy Dávid egyikdélután fölkelt fekvőhelyéről és a királyi palota tetején sétált és a tetőről meglátott egy asszonyt, aki ott szemben fürdött. Az asszony igen szép volt. Erre elküldött a király, tudakozódott, hogy ki az az asszony. Azt jelentették neki, hogy Batseba, Eliám lánya, a hetita Uriás felesége. Erre Dávid követeket küldött és elhozatta, és amikor eljött hozzá, vele aludt. Az éppen akkor tisztult meg tisztátalanságából. Az asszony fogant, és visszatért a házába. Aztán elküldött, és megüzente Dávidnak: Fogantam. Dávid erre Joábhoz küldött ezzel az üzenettel: Küldd el hozzám a hetita Uriást! Joáb el is küldte Uriást Dávidhoz.” (11,1-6) Dávid elbeszélgetett Uriással a várostromról, majd hazaküldte, hogy pihe3nje ki magát. Vitték utána a királyi vacsorát is. Uriás azonban a palota bejáratánál lehevert az őrséggel együtt. Másnap reggel beszámoltak erről Dávidnak, aki újra fogadta őt, és elmagyarázta álláspontját: a fővezér és katonatársaim a puszta földön pihennek, mi dolog lenne, hogy én szépen vetett hitvesi ágyban pihenjek?Dávid aztán folyamatosan itatta Uriást, aki ennek ellenére sem ment házába. Másnap reggel a király levelet írt Joábnak és azt elküldte Uriással: „Állítsátok Uriást az ütközet élére, ahol leghevesebb a harc, s hagyjátok magára, hogy megöljék és elvesszen. Amikor tehát Joáb ostrom alá vette a várost, arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy igen erős emberek vannak. Ki is jöttek a városból az emberek, megütköztek Joábbal, és néhányan el is estek Dávid szolgáinak népéből. Meghalt a hetita Uriás is.” (15-17) A helyzetről Joáb jelentést küldött Dávidnak, és abba feltűnés nélkül beleszőtte Uriás halálhírét is.Dávid tehát tudta, hogy parancsát végrehajtották. De ez egyelőre nem szült benne igvazi bűntudatot, még kevésbé őszinte bánatot. Az asszony elgyászolta férjét. A gyász letelte után pedig elküldött érte, házába vitette és feleségül vette. A be nem avatottak szemében minden rendben is volt. A magzat fejlődött, meg is született. Dávid boldog volt újszülött kisfiával. Ekkor lépett közbe Isten kegyelme szigorú terápiával. Nátán prófétának fedte fel Isten Dávid vétkét, és őt bízta meg, hogy Dávidot bűnbánatra ébressze. így szólt a királyhoz:„Két ember volt egy városban, az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Amikor aztán vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból és marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s az készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek”(1-4) Dávid igazságérzete, mint életében annyiszor, iszonyú erővel tört ki: „Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte”(5) A lelkiismerete helyesen ítélt. Nátánnak csak le kellett vele vonatnia a végső következtetést: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: „Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én szemem előtt? A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted. Ammon fiainak kardja által ölted meg őt”. (7-9) Dávid beismeri bűnét: „Vétkeztem az Úr ellen”. Nátán próféta közli Isten válaszát: „Az Ur meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal. De fiad, aki született meg fog halni.


A bánat 4.



A bánat

elmélkedés negyedik rész

Dávid nagyon szerette Batsebát, bűne eltussolásáért pedig az ostromnál férjét életveszélyes helyre állíttatta, gyakorlatilag a biztos halálnak tette ki. Amikor a szokásos gyászidő letelt, feleségül vette az özvegyet. Úgy tűnt mindenkinek, aki a hátterét nem ismerte a dolgoknak, hogy minden rendben van. Isten azonban nem hagyta rendezetlenül annak a lelkét, akit egykor Saul ellenében választott ki királynak: „Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.” (lSám 16,1) A Zsoltárok könyvében meg is indokolja választását és kegyelmének állandóságát: „Megtaláltam szolgámat, Dávidot, felkentem őt szent olajommal. Vele lesz erős kezem és karom megerősíti őt. Semmit sem tehet vele az ellenség, és nem árthat neki a gonoszság fia. Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom. Vele lesz hűségem és kegyelmem, és hatalma magasra emelkedik nevemben. így szól majd hozzám: Atyám vagy te, én Istenem és szabadításom kősziklája. S én elsőszülöttemmé teszem őt, legfölségesebbé a föld királyai között. Ökre megőrzőm irgalmamat iránta, és szövetségem mindig vele marad. Örökkévalóvá teszem nemzetségét, s fenntartom trónját, amíg az ég áll”. (Zsolt 89,21-25.27-30) Dávid Isten kegyelmét hordta magában egész életében. Nem úgy, mint ezer év múlva leszármazottja, Szűz Mária, akinek Isten új névként a „Kegyelemmel teljes”-t adta (Lk 1,28) és ez a kegyelem hatékony volt bűnei ellenére is. Éves várakozás után keményen megrója az Úr választottját, de nem veti el. Dávid nem tudja a jövőt, csak érzi, hogy nagyon elrontott valamit. Ébred benne a bánat. Apasága szent érzés, a betegséggel sújtott gyermekért rimánkodik, böjtöl. Isten kegyét ezzel próbálja kiesdeni: „Ki tudja, hátha nekem ajándékozza őt az Úr, s életben marad a gyermek?” (2Sám 12,22) Ez a bizalom csak tökéletes szeretetből fakadhatott, vagyis természetfölötti, tökéletes bánata volt. Isten megbocsátott vétkes választottjának, Betsabától újra fia született. Salamonnak nevezték el, Isten pedig Nátán prófétán keresztül a Jedidja nevet adta neki. Ez azt jelenti: az Úr kedveltje. (vö. 25) Valóban az lett, hiszen Dávid sok fia közül őt választotta Isten a trónon utódjának, minden idők legbölcsebb királyának, és a Megváltó egyik ősapjának. Mi tehát az igazi bánat? Átérezni Isten fájdalmát, változtatni a bűn akarásán. A bánat ima ezért kezdődik így: „Istenem, szeretlek Téged, ezért szívemből bánom, hogy bűneimmel megbántottalak.” Ha a bánat indítéka valóban az Isten iránti szeretet, akkor a bánatot tökéletesnek mondjuk. Ez az indok természetfeletti. A szeretetből fakadó bánat gyónás nélkül is azonnal eltörli a bűnöket. Abban az esetben, ha életveszélyben indítja fel a bűnös ezt a bánatot, az üdvösséget biztosan eléri. Viszont ha életben marad, a bánat által eltörölt bűnöket meg kell gyónni. Ha félelemből fakad a bánat, két féleképpen kell néznünk hatását: ha ez a félelem természetfölötti eredetű, pl. fél a bűnös a kárhozattól, ez a bánat elég a bűnbocsánathoz gyónással, feloldozással, de a nélkül nem. A természetes félelemből fakadó bánat nem segít bűnt eltörölni. Az emberek ellen elkövetett bűnöket is meg kell bánni, sőt, ha szükséges, bocsánatot is kell kérni tőlük. A jó bánathoz hozzátartozik az erősfogadás a bűnök és a bűnre vezető alkalmak elkerülésére.


Zsolozsma 218.



Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből

A szeretet kötelékében

Édes Uram, fordítsd irgalmas szemedet kegyesen erre a népre, Egyházad titokzatos testére: hiszen sokkal nagyobb dicsősége lesz nevednek abból, ha megkönyörülsz teremtményeid ekkora sokaságán, mint ami énbelőlem, nyomorult magamból lenne, aki annyiszor megbántottam fölségedet. Ugyan mi tudna megvigasztalni, ha azt látnám, hogy én ugyan élvezem az életet, néped pedig a halál martaléka lenne; és ha látnám szeretett Jegyesedben a bűnök sötétségét, amely a saját hibámból és többi teremtményed hibájából származott? Azt szeretném tehát, és kivételes kegyelemként kérem is: teljesítse ezt a kérésemet mérhetetlen szereteted, amely arra késztetett, hogy az embert saját képedre és hasonlatosságodra megteremtsd. Könyörögve kérdem, ki vagy mi volt az oka annak, hogy az embert ekkora méltósággal ruháztad fel? Biztosan csak az a végtelen nagy szereteted, amellyel teremtményedet önmagadban szemlélted, és ez a szeretet ejtett foglyul téged. De világosan tudom azt is, hogy bűnei miatt az ember megérdemelten veszítette el azt a méltóságot, amellyel te ruháztad fel. Te pedig ugyanettől a szeretetedtől indíttatva, amikor az emberi nemet ki akartad engesztelni önmagaddal, nekünk ajándékoztad egyszülött Fiad igéjét. Fiad valóságos közbenjáró és közvetítő lett közted és miköztünk; megigazulásunkká lett, aki megbűnhődte és magára vette a mi összes igaztalanságunkat és gonoszságunkat irántad való engedelmességből, hiszen te így rendelted, örök Atyánk, amikor elhatároztad, hogy magára vegye emberi természetünket. Ó, mérhetetlen mélységű szeretet: melyik szív volna annyira kemény, hogy érzéketlen maradna, és meg ne nyílna, amikor látja ennek a megmérhetetlen fenségnek a leereszkedését abba a mélységbe és elesettségbe, amelyben emberségünk vergődik? Mi a te képmásod vagyunk és te a miénk, hiszen az emberben te kapcsoltad egybe ezt a kettőt, amikor örök Istenségedet elrejtetted Ádám testének gyarló leple és anyagi korlátoltsága alá. Miért van így mindez? Egyedül a te kimondhatatlan szereteted az oka ennek. Erre a mérhetetlen szeretetedre, arra kérem fölségedet lelkem minden erejével, hogy irgalmazz kegyesen nyomorult teremtményeidnek. 


2014.08.10. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.10. vasárnap

Jézus gravitációs terében

Ha arra gondolunk, hogy Jézus az első csodálatos kenyérszaporítás utáni hajnalon gyalog indult el az erősen hullámzó Genezáreti tavon apostolai után, akik a tengeren járás természetes eszközével utaztak Kafarnaum irányában, akkor nagyon jó figyelmeztetést kaphatunk Urunktól. Az Ő erejével mindig megközelíthető a kijelölt célpont, akkor is, ha ellentétes erők ezt szinte lehetetlenné teszik. Nézzük a tényeket. Az apostolok parancsot kaptak Jézustól a nagy csodatétel után alkonyattájt, hogy evezzenek Kafarnaumba. A tanítványok ellenszéllel találkoztak, amely hatalmas hullámokat korbácsolt fel. Hajnaltájban még csak a távolság felénél tartottak, mert a kis hajót állandóan visszadobta a hullámok ereje. Ekkor rémülten vették észre, hogy emberi alak jön utánuk a hullámok tetején. Az hitték, hogy lidérces kísértet. Féltek, kiabáltak. Jézus visszaszólt: Én vagyok, ne féljetek! Péter, aki részt kívánt venni a különös eseményben, erőt kért a maga részére. A csónakból kilépve, büszke lett, sikerét a magáénak tulajdonítva a legközelebbi hullámvölgybe süllyedt. Jézus odalépett, kiemelte a vízből és talpra állította. Aztán beült a csónakba, és pillanatok alatt a célnál ért partot. Jézus megváltói ereje irányítja övéit. Nem teszi ártalmatlanná az ellenség erőit. Küzdeniük kell az üdvösség felé haladóknak. Megijedni nem szabad babonás képzelgések hatására. Jézusnak soha semmiféle természetes eszközre nincs szüksége. Ellene eredménytelen minden ellenséges erő kísérlete. Amíg az Ő erejében bízik valaki, vele együtt győztes lesz. A gyengülő hit végzetes. Most már több milliárdan utazunk a kijelölt cél felé. A sátán és csatlósai igen ügyesen fújják a szelet. Hitet ébresztünk, hangosan imádkozunk, és időben, pontos partszakaszon kiköthetünk.