Útravaló – 2019. június 21.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

A népek apostolának élete lenyűgöz bennünket, ahogy kortársai többségét is. Micsoda lelkesedés, micsoda tűz volt benne! Mennyi szenvedés és üldözés érte! Krisztus követésének hirdetése soha nem volt egyszerű dolog! Ma milyen a missziós lelküket Egyházunkban, közösségeinkben? Van bennünk ilyen lelkesedés? Sajnos azt látjuk, hogy túl könnyen lemondunk keresztény értékeinkről, túl könnyen engedünk belőlük. Nincs életadó erő, lelkesedés, szenvedések, nehézségek vállalása. Hogyan lehetne ezt újból fölfedezni? Nemcsak az elöljárók dolga volna ez, hanem mindenkié. Ne engedjük el könnyen a fiatalokat, a kétkedőket, a bizonytalanokat. És járjunk élen a Krisztussal való kapcsolat megélésében, az Egyház tanításának hűséges megőrzésében.

A befogadásról ortodox szemmel – Bertalan pátriárka levele a nápolyi mediterrán fórumhoz

Bertalan ökumenikus pátriárka levelet írt a Nápolyban tartott fórumra, melynek címe: „A teológia a Veritatis Gaudium után a Földközi tenger térségében”. Június 3-án kapott levelet a Dél-olaszországi Pápai Teológia Fakultás helyettes elnökétől, P. Pino Di Luccio jezsuitától, amire június 16-án keltezett levelével válaszol. Az ökumenikus pátriárka üzenetében rövid és átfogó történelmi elemzésben mutatja be a népek mozgását és iránymutatóan jelzi azokat a szempontokat, melyeket együttesen kell figyelembe venni azok mai kezelése során. Levele záró része így összegez: „Körültekintően kell megvizsgálni a befogadás módját, a miértjét, de legfőképp az alkalmazását a helyi lakosságra való tekintettel. A befogadás legyen először is integráció, de sohasem szinkretizmus. Fennáll a nehézségben lévők befogadásának evangéliumi és emberi kötelessége, de éppúgy fennáll a kötelessége annak is, akit befogadnak, hogy tartsa tiszteletben azok hagyományát, szokásait és hitét, akik befogadják őt.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az ember és a világ oltalmazásának az alapja a szentháromságos kapcsolatok közösségében rejlik

Levele kezdetén az ökumenikus pátriárka örömmel nyugtázza, hogy a befogadás teológiájának kidolgozásával szembesülő nápolyi találkozón részt vesz a régi Róma püspöke, Ferenc pápa, akivel mély elkötelezettség kapcsolja össze az emberi személy és az őt körülvevő világ oltalmazásában, aminek végső alapja a szentháromságos kapcsolatok közösségében rejlik. Ferenc pápa Veritatis Gaudium apostoli konstitúciója a nápolyi összejövetelen a figyelem középpontjába állítja a Földközi tenger térségét és a befogadás témáját. A két téma alaptételei a sokformájú párbeszéd fogalmán nyugszanak.

A kereszténység alapvető szerepet játszott a térségben

A mi tengerünk – írja a Földközi tengerről a fanari pátriárka, akinek székháza az ősi Bizánc, vagyis a mai Isztambul történelmi belvárosában az Aranyszarv öbölre tekint – a történelem, a civilizáció, a nyelvek, a kultúrák és az egymás közötti kapcsolatokra képes vallások bölcsője, mely az egész térség számára századokon át társadalmi folyamatokat indított el, ami aztán az itt élő népek gyarapodásához járult hozzá. Ha a kereszténység, a maga keleti és nyugati jelentésében, alapvető szerepet játszott a milánói ediktum után a térségben, nem kevésbé járult hozzá a zsidóság és az iszlám adott történelmi időszakokban ahhoz, hogy a közösség és az együttélés útjaira találjanak. A Római Birodalom, a barbár inváziók, a Bizánci Kelet-Római Birodalom és az Ottomán Birodalom egymásra következése soha nem törte össze a térség népei között az együttélés különféle lelkületét, annak ellenére, hogy a feszültség soha nem enyhült meg.

Az idegenek befogadásának a kereszténység a legfőbb kifejezője

Mára a találkozások tengere egészen más jellegű lett, a világ más térségei példáját követve, többé már nem a találkozások helye, hanem a világ északi és déli része közötti átléphetetlen határ. Ez felveti az idegenek befogadásának a kérdését, melynek éppen a kereszténység a legfőbb kifejezője, amikor követi Mestere és Üdvözítője tanítását. Az ortodox egyház mindazonáltal elismeri, hogy nincs más út, csak a dialógus útja, ahogy azt a 2016-os krétai szent szinóduson kifejezésre juttatta: „A tanúságtétel és készségesség szüksége elismerésének a szellemében az ortodox egyház mindig nagy jelentőséget tulajdonított a párbeszédnek, főként a nem ortodox keresztények felé”.

Az ortodox egyház a segélyezés helyett arra törekedett, hogy megszüntesse a problémák társadalmi okait

Az elmúlt század világfelfordulásai, a nacionalizmus és a különféle természetű fundamentalizmus máig jelen van a világ számos helyén, továbbá a társadalmi, gazdasági és környezeti problémáknak kitett leggyengébbek befogadásának mára fellobbant feszültségei új kérdések elé állítják az egyházakat, amikre a nagy zsinat felhívta a figyelmet. Ugyanakkor nem hallgatta el a globalizáció, az erőszak és a migráció szélsőséges jelenségeiből adódó problémákat sem: „Az egyház filantróp műve sohasem korlátozódott egyszerűen csak a rászorulók és szenvedők iránti alkalmi szeretetcselekedetre, hanem inkább arra törekedett, hogy szüntesse meg azokat az okokat, melyek társadalmi problémákat teremtenek”.

Tekintetbe kell vennie az igazság és az igazságosság kérdéseit, jóságoskodás helyett

A befogadás mindazonáltal nem korlátozódhat segélyszolgálatra, hanem tekintetbe kell vennie az igazság és az igazságosság kérdéseit, hogy megértse és gyógyítsa azok okait és hogy az embert fenyegető  régi és az új rabszolgaság veszélyeivel szemben tanúságot tudjon tenni, de ne a jóságoskodás álcázott formáival. Egész népeknek és nemzedékeknek az elvándorlása utólagos szegénységet teremt a világ déli féltekéjén és intoleráns magatartást gerjeszt azokban, akiknek a befogadást kellene gyakorolni az evangéliumi elvárás jegyében. Mindez nyilvánvalóan látható az afrikai földrésznek a Földközi tengerrel határos országainál, de éppúgy Dél-Amerika országainál is, melyek úton vannak Észak felé, vagy az ázsiai országok az Óceánia felé, de még Európán belül Kelet és Nyugat között is.

A történelem azt mutatja, hogy az invázió fogalma nem tűnt el a történelem során

Bertalan pátriárka levele a társadalmi igazságosság kérdésében az egyetemek és a tanulmányi központok szerepére mutat rá, hogy a világ illetékes intézményeiben új ismereteket teremtsenek, melyeket nem a profit, a haszonszerzés vezényel, hanem tekintetbe veszi a gazdaság környezeti fenntarthatóságát, de mindenekelőtt az emberi méltóságot a maga teljességében. Figyelembe kell venni továbbá a népek és térségek sajátosságait, melyek a helyi szempontokra ügyelő párbeszéd és igazságosság talaján állnak. Ennek az ellentettje nagy kihívás ma a befogadás keresztény értelmezésére, mely az evangéliumi elvárással szemben a befogadást nem embertestvériségnek tekinti, hanem inváziónak, melyben egyes népek megszállnak más népeket. A történelem azt mutatja, hogy az invázió fogalma nem tűnt el a történelem során. Még ma is beszélünk a perzsák, a rómaiak, a barbárok, az arabok, a tatárok, a fehérek észak-amerikai megszállásáról, amihez még a náci és szovjet megszállás is hozzá tartozik a történelemben. Ezt az érzést  erőteljesen  kerülni kell a mában, az egyházakban is, hogy a befogadás és invázió nevei ne kapcsolódjanak össze.

Akit befogadnak, tartsa tiszteletben azok hagyományát, szokásait és hitét, akik befogadják őt

A nápolyi mediterrán tanácskozásra küldött levele végén Bertalan pártiárka így összegez:  Körültekintően kell megvizsgálni a befogadás módját, a miértjét, de legfőképp az alkalmazását a helyi lakosságra való tekintettel. A befogadás legyen először is integráció, de sohasem szinkretizmus. Fennáll a nehézségben lévők befogadásának evangéliumi és emberi kötelessége, de éppúgy fennáll a kötelessége annak is, akit befogadnak, hogy tartsa tiszteletben azok hagyományát, szokásait és hitét, akik befogadják őt.

Évközi tizenegyedik hét péntekje

Évközi tizenegyedik hét péntekje

A bibliai szövegek kimondatlan célja az olvasó megdöbbentése. Ha valóban figyelmesen, mégpedig értelmünk és szívünk figyelmességével olvassuk a szent szövegeket, akkor Isten lapról lapra, mondatról mondatra megdöbbent bennünket üzenetével, különösen is igaz ez Jézus példázataira. Megdöbbenésünk oka az, hogy Isten üzenete kiszakít bennünket emberi, földies gondolkodásunkból és életmódunkból, és olyan lelki magasságokra emel minket, ahová a magunk erejéből nem volnánk képesek. Isten egészen új útmutatásokkal lep meg minket, amikor közli üzenetét, és egészen új tapasztalatokkal, amikor ő vezeti az életünket. Ez természetesen azt is jelenti, hogy amit korábban értékesnek tartottunk, azt megkérdőjelezzük, mert felismerünk egy magasabb eszményt, amelyre lelki életünket alapozhatjuk.
Ezek után nézzük meg a mai evangéliumot! Sok ember földi élete az anyagi javak gyűjtögetéséből áll. Egyesek mindent ettől várnak: boldogulást, megélhetést, biztonságot, előbbre jutást. Egyedül az érték számukra, amit birtokolni lehet. Az anyagi javakat gyűjtő és halmozó embereknek így szól Jézus: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!” Mert minden földi kincs elértéktelenedik, elveszik vagy idővel mások tulajdonába kerül. Magyarul nem maradandó. A mi Urunk azt kéri, hogy örökké megmaradó, lelki kincseket gyűjtsünk. Olyanokat, amelyek nem a földi boldogulást, hanem az örök üdvösségre jutást biztosítják számunkra.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

Útravaló – 2019. június 20.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Sokszor panaszkodunk: nem tudunk imádkozni. Nem új a probléma: a tanítványok is kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni; látták, hogy ő milyen kitartóan, éjszakákon át képes rá. Különleges dolgot vártak, és mi is azt gondoljuk sokszor, hogy az imádság különleges dolog. Érzésem szerint éppen az egyszerűsége az, ami meglep és elbátortalanít bennünket. Ahogy ma Jézus is mondja: „ne szaporítsátok a szót!” Inkább csak oda kell állnunk Isten elé, kitartani az ő jelenlétében, viselni a csendet, viselni a rejtőzködő Isten alázatát, szelídségét. „Engedni, hogy szeressen az Isten”, talán ezt a legnehezebb megszokni: érdemtelenségünk ellenére szeretett fiak vagyunk. Jó volna hinni az önzetlenségben, az ingyenességben, és gyanakvás nélkül fogadni Isten és az emberek szeretetét.

Lourdes új pápai delegátusa: A kegyhelynek egyre jobban meg kell felelnie spirituális küldetésének

Ferenc pápa június 6-án az észak-franciaországi Lille városának segédpüspökét, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) tagját apostoli delegátusnak nevezte ki a lourdes-i kegyhelyre. A La Croix francia katolikus lapnak Antoine Hérouard rövid beszélgetésben körvonalazta új megbízatását, mely előreláthatólag néhány hónapra szól.

– Miért nevezték ki Önt a lourdes-i kegyhely apostoli delegátusának?

– Az elmúlt télen Rino Fisichella, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának (a dikasztérium a nagy látogatottságú nemzetközi kegyhelyek felelőse – a ford.) elnöke látogatást tett Lourdes-ban. Hivatalos jelentése elkészültét követően a pápa delegátust kívánt kinevezni e helyre: olyan személyt, aki külső szemlélőként intézkedéseket foganatosít annak érdekében, hogy a kegyhely egyre jobban betölthesse spirituális küldetését. Az apostoli delegátusi feladatkör nem hétköznapi dolog. Mi Lourdes másfajta működéséhez vagyunk hozzászokva, azonban – ha a nagy zarándokhelyeket nézzük – e megbízatás gyakoribb, mint gondolnánk. A pápa a kinevezést tartalmazó levélben Međugorjéra utalt, de megemlíthetnénk az olaszországi Assisi vagy Padova városait is. Nem szabad dramatizálni e mandátumot; inkább bátorításnak, mintsem szankciónak kell tekinteni. Főképp azt tanúsítja, hogy a pápa kísérni szeretné e kegyhelyeket. Nem tudom, miért engem választott, de korábbi tapasztalataim kétségtelenül szerepet játszhattak a döntésben.

– Hogyan lát neki az apostoli delegátusi feladatnak?

– Mindenekelőtt azt gondolom, hogy nem kell kész elgondolásokkal érkezni. Az első kapcsolatfelvétel és a munkamódszer megbeszélése céljából a következő napokban Lourdes-ba utazom. Lille segédpüspöke maradok, de időt fogok szánni erre a misszióra. Nem teljes idejű megbízásról van szó, s nem foglalja magában a zarándokhely mindennapi működtetését. Minden bizonnyal néhány hónapra terjed ki, mivel nem köt meghatározott idő. Én határozom meg a szükséges időt. A felelősökkel való beszélgetéssel fogom kezdeni: a szentély rektora, a káplánok, a gazdasági felelősök és [Nicolas] Brouwet püspök (a tarbes-lourdes-i egyházmegye főpásztora – a fordító) meghallgatásával. A zarándokokat és a nemzeti, illetve nemzetközi zarándoklatok vezetőit szintén meg fogom kérdezni. Majd e munkára és Fisichella érsek jelentésére támaszkodva kell meghatározni a meghozandó döntéseket. Nem hiszem, hogy leküzdhetetlen akadályok lennének. Arra kell törekedni, hogy új impulzust adjunk a zarándokhely általános szellemiségének.

– A zarándokhely néhány éve nehézségekkel küzd.

– A látogatottság hanyatlása az egyházmegyei és nemzetközi zarándoklatok csökkenő tendenciájából fakad. Ez elkerülhetetlen, vagy sem? Vannak gazdasági okok is, nevezetesen az olaszok részéről, akik a zarándokok egyik legnagyobb részét teszik ki. Országuk súlyos gazdasági és szociális válsággal néz szembe. Egyesek pénzügyi gondjaik miatt mondanak le arról, hogy felkeressék Lourdes-ot. Habár a szervezett zarándoklatok terén problémák vannak, ezzel szemben egyre több egyéni látogató érkezik. Fel kell tennünk a kérdést, hogyan tudnánk őket mind jobban fogadni, s lehetővé tenni, hogy lelki élményben részesüljenek. Ami a zarándokhely gazdálkodását illeti: természetesen szükséges az elszámolások egyensúlyban tartása, de nem ez az elsődleges szempont. A végcél mindenkor pasztorális és spirituális természetű. Az arányokat kell megtalálni s megerősíteni.