2018. április 20., péntek

Az Eucharisztia nem viseli el az otthonülést – Ferenc pápa szentmiséje Molfettában



Az Eucharisztia nem viseli el az otthonülést – Ferenc pápa szentmiséje Molfettában

A dél-olasz Puglia tartományba látogatott április 20-án a pápa, és – miután a molfetta-ruvo-giovinazzo-terlizzi egyházmegye néhai püspöke, Tonino Bello halálának 25. évfordulója alkalmából felkereste a főpásztor szülővárosát, Alessanót – szentmisét mutatott be az egyházmegye székhelyén, Molfettában.

A molfettai kikötőben április 20-án, pénteken délelőtt bemutatott szentmise homíliájában Ferenc pápa kifejezte, mennyire hat rá e dél-olasz főpásztor, Tonino Bello életműve. A Szentatya kiemelte: a kenyér alapvető szükséglet az élet számára, amit Jézus az evangéliumban az élet kenyereként nyújt át nekünk, jelezve, hogy e kenyér nélkül szinte semmit sem tehetünk. Ez azt jelenti, hogy életszerű, személyes kapcsolatba kell lépni Jézussal. Az Eucharisztia ezt a legmélyebb közösséget teremti meg, hiszen a keresztény élet ettől az asztaltól indul el, ahol Isten jóllakatja a szeretetünket. Nélküle, az élet kenyere nélkül minden erőfeszítés üres marad az Egyházban. Miként Don Tonino mondta: „Nem elegendő a szeretetszolgálat – a szolgálat szeretete is kell.” Ha hiányzik a szeretet, vagyis az Eucharisztia, amiből a cselekedetek születnek, „minden lelkipásztori elkötelezettség csak petárdázás marad” – utalt a pápa ismét az apuliai püspökre.
Jézus azt kéri tőlünk, hogy vegyük őt magunkhoz, együk a testét, mert így lesz ő megtört kenyér számunkra. Aki pedig őt veszi, maga is megtört kenyérré válik mások számára, hiszen így már nem a gőg kovásza keleszt meg bennünket, hanem az a szándék, hogy másokéi legyünk. Az Eucharisztiából élet fakad, és az élet a keresztények márkajele – fogalmazott Ferenc pápa. – A szentmisék után minden templomra ki lehetne írni hirdetésként, hogy a szentmise után már nem magunknak élünk, hanem másoknak. Don Tonino így élt, pásztorként, püspökként egy lett a népével, s olyan Isten népéről álmodott, mely éhes az Urára, és észreveszi Krisztus testét a nyomorúság, a szenvedés és a magány tabernákulumaiban is. Az Eucharisztia ugyanis nem viseli el az otthonülést. Megelégszünk-e azzal, hogy az Úr kiszolgáljon bennünket, vagy mi is felkelünk az asztal mellől, hogy az Urat szolgáljuk? – tette fel a kérdést a Szentatya.

Ezt követően a béke kenyeréről beszélt a pápa, leszögezve, hogy ez a kenyér nem arra való, hogy az ember félrevonuljon vele, és egyedül fogyassza el. A béke a közös étkezésből születik meg: ezért kell odaülni mások, különféle emberek közé, hogy felfedezzük, szemléljük és megsimogassuk arcukat. Ahogy Tonino atya mondta: „A háborúk fészke az arcok elmosódása és megszűnése.” Mi pedig megosztjuk egymás között az egység és a béke kenyerét – tette hozzá Ferenc pápa.
Az igéről, Isten szaváról szólva a Szentatya a következőkre hívta fel a figyelmet: a legnagyobb nehézség abban áll, hogy rögtön nekiállunk vitatkozni a szavak fölött. Jézus szava nem arra való, hogy vitatkozzunk róla, hanem hogy azok szerint járjunk. Ezért kérte Don Tonino húsvétkor: most a szavak után jöjjenek a tények. Hagyjuk el a szakemberek, az aggodalmas könyvelők zavarkeltését; keljünk fel, mozduljunk meg! Jézusnak nem számítgatásokkal, nem is pillanatnyi hangulatunkkal válaszolunk, hanem életünk igenjével. Ő nem megfontolásokat kér tőlünk, hanem a megtérésünket.

Pál apostol megtérésére emlékeztetve Ferenc pápa kifejtette: Saultól az Úr az élete kockáztatását várta, hogy induljon el, menjen be a városba, és ott majd megmondják neki, hogy mit kell csinálnia. Ne maradjon a földön fekve, keljen fel – ahogy Don Tonino mondta: „Talpra! A feltámadt Úr előtt csak állni lehet!” Nem maradhatunk egyedül, keresni kell a másikat, a többieket, Cirenei Simon örömével – buzdított homíliájában a pápa, Saul példáját felidézve. Pál felkel, bemegy a városba, mindenben követi az Úr szavát. Ilyen az Úr szava: megszabadít, felemel, és elindít előre. Így leszünk nem saját bravúrjaink világbajnokai, hanem Jézus igazi tanúságtevői testvéreink között.


Ferenc pápa a bencésekhez: Monostoraitok oázisok, ahol meg lehet hallani Isten hangját



Ferenc pápa a bencésekhez: Monostoraitok oázisok, ahol meg lehet hallani Isten hangját

A Bencés Konföderáció szerzeteseit fogadta április 19-én délben a Szentatya az Apostoli Palota Kelemen termében a konföderáció alapításának és a Sant’Anselmo prímás apátság alapköve elhelyezésének 125. évfordulója alkalmából.


Tisztelendő Prímás Apát, kedves apátok, kedves testvérek és nővérek!
Isten hozott titeket a Bencés Konföderáció alapításának 125. évfordulóján! Köszönöm a prímás apát megtisztelő szavait! Szeretném kifejezni elismerésemet és köszönetemet nektek, mert a bencések jelentős mértékben hozzájárultak az Egyház életéhez a világ minden részén az idestova ezerötszáz év folyamán. A Bencés Konföderáció jubileumának ünneplésekor külön is emlékezetünkbe idézzük XIII. Leó pápa erőfeszítését, aki 1893-ban egyesíteni kívánta az összes bencést azáltal, hogy itt, Rómában egy közös házat alapított a tanulmányok végzésére és az imádságra. Köszönetet mondunk Istennek ezért az indításáért, mert az elősegítette, hogy a világszerte élő bencések szorosabb lelki közösséget éljenek meg Péter Székével és egymással.
A bencés lelkiség a jelszaváról híres: Ora et labora et lege. Imádság, munka, tanulás. A szemlélődő életben Isten gyakran váratlan módon ad hírt jelenlétéről. A lectio divinában az Isten szaván való elmélkedéssel arra kapunk meghívást, hogy maradjunk meg az ő hangjának vallásos hallgatásában, hogy állhatatos és örömteli engedelmességben éljünk. Szívünkben – mely kész befogadni a meglepő ajándékokat, amelyeket Isten mindig készségesen ad nekünk – az imádság új buzgóságot ébreszt, amely arra késztet, mindennapi munkánkon keresztül, hogy megosszuk az isteni bölcsesség ajándékait a többiekkel: a közösséggel, azokkal, akik istenkeresésük („quaerere Deum”) miatt a monostorba jönnek, és mindazokkal, akik iskoláitokban, kollégiumaitokban és egyetemeiteken tanulnak. Ily módon jön létre egy mindig megújuló és megerősödő lelki élet.
A húsvéti liturgikus időnek, melyben éppen vagyunk, vannak olyan jellegzetességei – mint például az örömhír meghirdetése és a meglepődés, a kiváltott válaszadás és az Isten ajándékainak befogadására kész szív –, amelyek valójában a mindennapi bencés élet részét képezik. Szent Benedek azt kéri Regulájában tőletek, hogy „semmit se helyezzetek Krisztus elé” (72. pont), hogy mindig éberek legyetek, a mában, készen arra, hogy hallgassátok és tanulékonyan kövessétek őt (vö. uott, Előszó). Szeretetetek a liturgia mint alapvető „opus Dei” iránt a monasztikus életben lényegi fontosságú mindenekelőtt magatoknak, mert lehetővé teszi számotokra, hogy az Úr élő jelenlétében álljatok, és értékes kincs az egész Egyház számára is, mely a századok folyamán öntöző és megtermékenyítő forrásvízként használhatta, hiszen az állandóan táplálta a hívek azon képességét, hogy mind egyénileg, mind közösségileg megéljék a feltámadt Úrral való találkozást.
Szent Benedek tündöklő csillag volt – amint Nagy Szent Gergely nevezte – a saját korában, amelyet mély válság jellemzett az értékek és az intézmények terén. Benedek azért volt képes erre, mert különbséget tudott tenni a lényeges és a másodlagos között a lelki életben, és határozottan az Urat állította középpontba. Kívánom, hogy ti is, az ő fiai, akik korunkban éltek, tudjátok gyakorolni a megkülönböztetést, hogy felismerjétek, mi az, ami a Szentlélektől jön, és mi az, ami a világ szellemétől vagy a sátán szellemétől származik. Ez a megkülönböztetés „nemcsak jó gondolkodási képességet és józan észt igényel, [hanem] ajándék is, amelyet a Szentlélektől kell kérnünk. A megkülönböztetés bölcsessége nélkül könnyen válhatunk a pillanatnyi irányzatoknak kiszolgáltatott bábokká” (Gaudete et Exsultate apostoli buzdítás, 166–167).
A mai korban, amikor az emberek annyira elfoglaltak, hogy nincs elég idejük Isten hangjának meghallására, monostoraitok és konventjeitek mintegy oázisokká válnak, ahol minden korú, származású, kultúrájú és vallású férfi és nő felfedezheti a csend szépségét, rátalálhat önmagára, összhangban a teremtett világgal, lehetővé téve Istennek, hogy helyreállítsa a helyes rendet életében. A vendégfogadás bencés karizmája rendkívül értékes az új evangelizáció számára, mert módot ad arra, hogy befogadjátok Krisztust minden hozzátok érkező emberben, és segítsétek azokat, akik keresik Istent, hogy be tudják fogadni a lelki ajándékokat, melyeket mindnyájunknak tartogat.
Továbbá az emberek mindig elismeréssel adóztak a bencéseknek az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd érdekében kifejtett erőfeszítésükért. Bátorítalak titeket, hogy folytassátok ezt az Egyház és a világ számára is fontos munkát, szolgálatába állítva hagyományos vendégszereteteteket is. Nincs ugyanis ellentét a szemlélődő élet és mások szolgálata között. A bencés monostorok – akár városokban, akár azoktól távol – az imádság és a befogadás helyei. Az, hogy helyben laktok, azoknak az embereknek is fontos, akik felkeresnek titeket. Krisztus jelen van ebben a találkozásban: jelen van a szerzetesben, a zarándokban, a rászorulóban.
Hálás vagyok nektek azért a szolgálatért, amelyet a nevelés és képzés területén végeztek itt, Rómában és a világ sok táján. A bencéseket úgy ismerik, mint „az Úr szolgálatának iskoláját”. Arra biztatlak titeket, hogy a szükséges fogalmak és ismeretek mellett adjátok meg diákjaitoknak a nélkülözhetetlen eszközöket, hogy növekedni tudjanak abban a bölcsességben, mely Isten állandó keresésére ösztönzi őket életükben, és ugyanazon bölcsességben, mely a kölcsönös megértésre ösztönzi őket, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk, testvérek és nővérek, ebben a békére olyannyira szomjazó világban.
Végezetül, kedves testvéreim és nővéreim, kívánom, hogy a jubileumi ünneplés a Bencés Konföderáció alapításának évfordulóján kiváló alkalmat nyújtson arra, hogy elgondolkodjatok Istennek és az ő bölcsességének keresésén, valamint azon, hogyan tudjátok hatékonyabban továbbadni annak örökös gazdagságát a jövőbeli nemzedékeknek.
Szűz Máriának, az Egyház anyjának közbenjárását kérve, közösségben a mennyei Egyházzal, Szent Benedekkel és Szent Skolasztikával, apostoli áldásomat adom mindnyájatokra, és kérlek titeket, továbbra is imádkozzatok értem. Köszönöm!


Húsvét harmadik hetének péntekje



Húsvét harmadik hetének péntekje


Jézus eucharisztikus beszéde folytatódik a mai evangéliumban, amelyet a csodálatos kenyérszaporítás után mondott. A tanítás legfontosabb, legtitokzatosabb kijelentése az, hogy a kenyér, amelyet ad, az ő valóságos teste. A hallgatóság nem érti Jézus szavait, mert még sohasem hallottak olyanról, hogy egy ember teste a másik ember számára étel legyen. A törvényt jól ismerő írástudók e tanítást hallva kérdezik meg Jézustól, „hogyan adhatja saját testét eledelül?” Válaszában Jézus megerősíti, hogy az ő teste valóban étel és az ő vére valóban ital. Kijelentését azok értik, akik hisznek istenségében, s nem csupán egy embert látnak benne.
Félreérthetetlen, amit Jézus mond: az Oltáriszentségben jelenlévő testét ennünk kell és vérét innunk kell. Az Oltáriszentség tiszteletével kapcsolatban sok szép vallási hagyományunk van. Gondolhatunk a körmenetekre, amelyeket úrnapján vagy húsvétkor tartunk, de a szentségimádásra is az Oltáriszentség előtt. Bár Jézus nem parancsolta meg, hogy ilyeneket tartsunk, mégis helyes, ha ragaszkodunk ezekhez a hitünket erősítő szertartásokhoz. Azt viszont kifejezetten kérte, megparancsolta, hogy „vegyétek és egyétek” és „vegyétek és igyátok.” Az Istennel való egyesülés teljessége az, amikor szent testét magunkhoz vesszük. Éljünk a szentáldozás lehetőségével! Az Eucharisztia titok számunkra, amelyet talán akkor érthetünk meg, ha nem csupán hisszük Jézus jelenlétét, hanem valóban vele táplálkozunk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!



2018. április 19., csütörtök

A legjobbat adni a gyermekeknek – Böjte Csaba adott elő Kézdivásárhelyen



A legjobbat adni a gyermekeknek – Böjte Csaba adott elő Kézdivásárhelyen

Az április 13-án tartott kézdivásárhelyi pedagógustalálkozón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke mondott beszédet.

A rendezvényt az Együtt Székelyföldért mozgalom szervezte azzal a céllal, hogy kifejezzék elismerésüket a pedagógusok iránt, méltassák a jövő nemzedéket nevelő szakemberek munkáját.
Az Együtt Székelyföldért mozgalom keresztény értékeket képvisel, különböző felekezethez tartozó magánszemélyek összefogásával jött létre; politikamentes és egyházaktól független. A felsőháromszéki pedagógusok számára szervezett péntek délutáni találkozón mintegy nyolcvan kézdiszéki pedagógus és más érdeklődő vett részt.
Elsőként a rendezvény egyik házigazdája, Raff Róbert református lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd előadások következtek.
Böjte Csaba ferences szerzetes előadásában biztatta, bátorította a jelen levő pedagógusokat: „Van remény! Érdemes gyermekekkel foglalkozni, a jó Isten nem fáradt bele a világ teremtésébe. Nem hiszem – vélekedett –, hogy a jó Isten ma valami fáradtabb anyagból gyúrná az ő gyermekeit. Bennük is ott van az erő, a lendület, a kíváncsiság. Amikor azt látjuk, hogy a mai gyermekek nyomják a maroktelefont, az nem más, mint a kíváncsiság jele. Ez bennünk van, és benne van a mai fiatalokban is. Merjünk a hónuk alá nyúlni, merjünk feléjük fordulni, merjük a legjobbat adni belőlünk, magunkból nekik”.
A rendezvény végén a többnyire fogyatékkal élő fiatalokból álló Nemadomfel Együttes lépett fel, akik Csaba testvér meghívására erdélyi koncertkörúton vesznek részt. Repertoárjukban saját szerzemények és klasszikus slágerek is megtalálhatók. A zenekar vallja, hogy nehézségek idején a „nem adom fel” lelkületre, bátorításra minden embernek szüksége van, és nincs, aki hitelesebben képviselhetné mindezt, mint a fogyatékkal élő emberek.


Ferenc pápa: Nem létezik fotelből végzett evangelizálás



Ferenc pápa: Nem létezik fotelből végzett evangelizálás

Az április 19-i reggeli szentmisén a pápa arról beszélt, hogy a Szentlélek miként ösztönzi a keresztényeket az evangelizálásra. Az evangelizáció három felszólító módú ige köré épül: kelj fel, lépj közel, és indulj ki a helyzetből.

Minden kereszténynek kötelessége és küldetése az evangelizálás. Kérje a kegyelmet, hogy meghallgassa a Szentlelket, hogy ki tudjon lépni önmagából, és meg tudja mutatni közelségét az emberekhez, nem teóriákból, hanem konkrét helyzetekből kiindulva – fogalmazott Ferenc pápa csütörtökön reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya az Apostolok Cselekedetéből vett napi szakaszról elmélkedett, amelyben az Úr angyala azt mondja Fülöpnek: „Kelj föl, és menj délre, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába visz le!”
Ferenc pápa felidézte, hogy István vértanúsága után nagy üldözés tört ki, és a keresztények, illetve a tanítványok szétszéledtek mindenfelé Júdeában és Szamáriában. De éppen az üldöztetés e szele ösztönözte a tanítványokat, hogy továbblépjenek. „Ahogy a szél teszi a növények magjaival, tovább fújja és elveti azokat, itt is így történt – hangsúlyozta a pápa. – Továbbléptek Isten szavával, és elvetették azt. Humorosan azt mondhatnánk: így született meg a ’propaganda fide’, a hithirdetés. Az üldöztetésből, a széltől sarkallva vitték a tanítványok előre az evangelizálást. Az Apostolok Cselekedeteinek napi szakasza nagyon szép: az evangelizálásról szóló igazi írás. Így evangelizál az Úr. Azt akarja, hogy így evangelizáljunk mi is.”
Ferenc pápa kiemelte, hogy a Szentlélek ösztönözte Fülöpöt – és bennünket keresztényeket is – az evangelizálásra. Ez pedig három kulcsfogalomra épül: kelj fel, lépj közel, és a helyzetből indulj ki. „Az evangelizálás nem egy jól felépített terv a prozelitizmusra, az erőszakos térítésre, vagyis, hogy induljunk el, és szedjünk össze rengeteg követőt itt-ott. Nem! – nyomatékosította a pápa. – A Lélek mondja meg, hogy miként kell elvinni Isten szavát Jézus nevében az emberekhez. A Szentlélek pedig így kezdi: Kelj fel, és menj el arra a helyre! Nem létezik fotelből végzett evangelizálás. Kelj fel, és menj el! Lépj ki önmagadból! Mindig. Légy mindig mozgásban! Menj el arra a helyre, ahol az Igét kell hirdetned!”
A Szentatya emlékeztetett, hogy sok ember elhagyta hazáját és családját, hogy távoli vidékekre is elvigye Isten szavát. Sokszor nem voltak felkészülve fizikailag erre, mert nem rendelkeztek védőoltásokkal, hogy ellenálljanak az ottani betegségeknek, és fiatalon meghaltak, vagy vértanúhalált szenvedtek. Az evangelizálás vértanúi ők – ahogy egy bíboros mondta a pápának.
Ferenc pápa ezt követően rámutatott: nincs szükség „evangelizációs kisokosra”, hanem közelségre, az emberek mellé állásra van szükség, hogy lássuk, mi történik, és a helyzetből induljunk ki, ne az elméletből, a teóriából. „Elméletben nem lehet evangelizálni. Az evangelizálás testközeli, személytől személynek szól. A helyzetből, és nem az elméletekből indul ki. Jézus Krisztust hirdeti és a Lélek bátorsága ösztönzi a keresztelésre. Menj, menj addig, amíg érzed, hogy befejeződött a műved! Így történik az evangelizálás. Ez a három szó kulcsfogalom minden keresztény számára, akiknek életükkel, saját példájukkal és szavukkal kell evangelizálni. Kelj fel, lépj közel, és indulj ki a konkrét helyzetből! Ez egyszerű módszer, ez Jézus módszere. Jézus így evangelizál. Mindig mozgásban volt, mindig úton volt, mindig az emberek közelében, és mindig a konkrét helyzetekből indult ki. Evangelizálni csak ezzel a három hozzáállással lehet, a Lélek erejével. A Lélek nélkül ez a három hozzáállás sem működik. A Lélek ösztönöz minket, hogy felálljunk, közel lépjünk, és a helyzetekből induljunk ki” – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.