Az Eucharisztia
ünneplése 26.
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét
olvashatják.
Halál rosszaknak, élet jóknak: lásd a hasonló
vételnek mennyire különböző lesz a kimenetele. Ennek alátámasztására Szent Tamás ismét
János evangéliumára alapozza fejtegetéseit: „Ha nem eszitek az Emberfia testét,
és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én
testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az
utolsó napon” (Jn 6,53–54). Aki rágja (görögül trógein) és issza az
Emberfia testét és vérét – vagyis élete részévé teszi Jézus kereszthalálának és
feltámadásának szentségi misztériumát –, azt az Úr saját dicsőségének részesévé
teszi.
Szent Tamás ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy
mindazok, akik ezt a szentséget méltón magukhoz veszik, valóban haladéktalanul
segítséget kapnak a mennyei dicsőség eléréséhez. A legszentebb Oltáriszentség
maga Krisztus és szenvedésének (passio) megjelenítője. Krisztus és passiója
által juthat el az ember a mennyei dicsőségbe. A szentség méltó vételéhez az
embernek mentesnek kell lennie a halálos bűntől. A mi Urunk azért alapította
ezt a szentséget, hogy megtisztítson a bűntől. Ennél fogva szentségtörő lenne a
szentáldozáshoz járuló számára, ha tudatosan halálos bűnnel akarná magához
venni az Úr testét és vérét. A szentség ugyanis nem fejti ki hatását a halálos
bűn állapotában lévő emberben. Sőt, Szent Tamás a ST IIIq80a4-ben a
Korintusiakhoz írt első levélre hivatkozva ezt mondja: ha a halálos bűnbe jutó
személy részesül ebben a szentségben, saját ítéletét eszi és issza. „Vizsgálja
meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert
aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi
és issza” (1Kor 11,28–29). Ezáltal ugyanis súlyosbítja lelkében a halált okozó
bűn hatását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése