2016. május 13., péntek

Az én szeretett Fiam - 3. rész.



Az én szeretett Fiam - 3. rész.

Előfordulhat, hogy gyengébb hitű testvéreink elcsodálkoznak ezen az atyai nyilatkozaton, és azt gondolják, hogy akkor talán mégsem vagyunk mi, egyszerű emberek, olyan fontosak Istennek, mint ahogy olvashattuk, hallhattuk, ahogy állandóan én is hirdetem. Egész pontosan mit is jelent ez a kifejezés? Az Atya Isten, mert az öröktől való isteni természetet, amely végtelenül okos, vagyis mindentudó, végtelenül hatalmas, vagyis mindenható öröktől fogva saját magáénak tudja, birtokolja. Isten végtelen Szeretet: diffusívum sui, saját magának szétosztása, kiöntése. Ez tökéletesen megvalósult akkor, amikor isteni szüléssel abszolút tökéletesen megismeri önmagát, és ki is mondja: Logos, Verbum, Ige (Szó). Ez nem időben történt, vagyis nem a világ teremtése után, amikor megjelent az idő és a tér, hanem a soha nem változó örökkévalóságban:ezt a zsoltáros így érzékelteti: „A hajnalcsillag előtt szültelek téged” (Zsolt 110,3) A konkrétan létező időt a napokkal méri az ember, mégpedig eredetileg az éjszaka (este 6-reggel 6-ig) és a nappal (reggel 6-este 6-ig) A születő Második Isteni Személynek az Atya az  abszolút egyszerű, bonthatatlan, darabolhatatlan isteni természetet, amely az Atyáé volt kizárólag a történelem indulása előtt, egyetlen ajándékként odaajándékozta a Fiúnak. Ő ezt végtelen örömmel el is fogadta, mert a személy lényeg (természet, állag) nélkül nem létezhet. De az elfogadás pillanatában azonnal (idő-tartam nélkül) vissza is ajándékozta Atyjának, mert Ő sem lehet ugyanennek a lényegnek híján. Ez az ajándékozás tökéletes, állandó. Az isteni lényeg birtoklása, ajándékozása és visszaajándékozása teremtmények között nem lehetséges, de az istenségben igen. A mindent odaadás és ennek visszaajándékozása az atyai kinyilatkoztatás alapja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.(Mt 3,11) A Fiúisten a visszaajándékozással adja az alapját az Atya kijelentésének: Istenben ugyanis nincs semmi változás, még árnyéka sincs a változásnak. Amikor az isteni működés történik, csak az előre, öröktől fogva tudott, elhatározott és pontos megvalósulása teljesül az örökké érvényes isteni akaratnak. Az Atya és a Fiú együttesen akar mindent, és származtatja a Harmadik Isteni Személyt, a Szentlelket, neki ajándékozva az immár közös isteni természetet, Ő pedig ezt a közös ajándékozást ugyanúgy egyetlen lehelettel viszonozza, adja vissza az Atyának és a Fiúnak.A teremtésben az Atya a teremtett dolgoknak és emberi és angyali teremtményeknek csupán a végtelen szeretet parányi vonatkozásait adhatja. Ám azt akarja, hogy a végtelen ajándékozásnak isteni fénye ragyogja be ezeket a teremtményeket is. Ezért akarta már kezdettől fogva a teremtés megkezdésétől, hogy a Fiú vegye fel isteni természete mellé az egyetlen kettős természetet, az emberekét. Ezt az isteni természetéhez kösse hozzá elválaszthatatlanul és rendelje Isteni Személye irányítása alá. Így istenségének fénye átragyogja emberi természetén keresztül az összes anyagot, emberi lelkén keresztül pedig az angyalokat és az emberek lelkét. Az Ő emberi lelke így lesz ősmintája az angyaloknak és minden ember lelkének, az Ő emberi teste pedig ősmintája az emberek testének és minden anyagnak. A Fiú ezt az atyai tervet megértette és örömmel vállalta velünk, az emberekkel való testvériséget. Az Atya pedig a megkeresztelkedés alkalmával gyermekévé, Fia testvéreivé, a mennyország örököseivé tesz minden embert, aki megérti az Atya meghívó szavát és igyekszik élni Atyánk kegyelmével a szeretet egyre tökéletesebb életét. Arra törekedjünk mindnyájan, hogy ennek az istengyermeki életnek egyre magasabb fokára jussunk fel, és ezzel szólítson maga elé Atyánk a mennybe érkezésünk pillanatában: jöjj elém, szeretett gyermekem!


Himnusz CLXVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Teremtő Lélek, szállj reánk,
ragyogd be lelkünk, tiszta láng,
ki alkotsz, éltetsz szíveket,
hozd nékik bő kegyelmedet!
Kit úgy hívunk: Vigasztaló,
kit ad nekünk az Alkotó,
te élő forrás, égi láng,
szent kenet, égből szállj le ránk!
Te, hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobb keze,
az Úr erős ígérete,
sugalmas ajkak ihlete.
Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
és szállj szívünkbe, Szeretet!
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
légy mindig éber gyámolunk!
Űzd messze tőlünk ellenünk,
szent békességed add nekünk;
te járj, vezér, utunk előtt,
veszélytől védjen szent erőd!
Add, ismerjük meg az Atyát
teáltalad, és egy Fiát: és
kettejüknek Lelke, te,
örökre légy lelkünk hite! Ámen.


A menekültválság és a szegénység felszámolása – Centesimus annus-konferencia Rómában



A menekültválság és a szegénység felszámolása – Centesimus annus-konferencia Rómában


Rómában zajló nemzetközi konferenciájuk alkalmából találkozott Ferenc pápa május 13-án, pénteken délben a Centesimus Annus pro Pontifice Alapítvány tagjaival, akiket beszéddel köszöntött.


A Szentatya elmondta, köztudott, hogy szívén viseli a menekültek sorsát. Ezt mutatja a közelmúltban a leszboszi menekülttáborban tett látogatása is, amelynek során saját szemével láthatta az emberi szenvedést, különösen a családok és a gyermekek hányattatott sorsát. Bartholomaiosz pátriárkával és Jeromos érsekkel együtt az volt a pápa szándéka, hogy felhívják a világ figyelmét erre a tragikus és elkeseredett szükséghelyzetre, valamint, hogy méltó választ adjanak a katolikus és az ortodox közösségek nevében. Az azonnali anyagi segítségen túl a nemzetközi közösség feladata, hogy megfelelő és hosszú távú politikai, társadalmi és gazdasági válaszokat dolgozzon ki a problémára, amely átnyúlik a nemzeti és kontinentális határokon, és az egész emberi családot érinti.

A szegénység elleni küzdelem nem csupán gazdasági kérdés, hanem elsősorban erkölcsi probléma, s mint ilyen, globális szolidaritásra és egyenlő bánásmódra szólít az egyének és a világ népei között. A pápa fontosnak nevezte a Centesimus Annus Alapítvány kezdeményezését, amellyel ráirányítja a figyelmet erre a kérdésre. Az egyház gazdag társadalmi tanításából igyekszik gyakorlati és etikai szempontból megvizsgálni a jelenlegi világgazdaságot, és egyszersmind megvetni egy befogadóbb és az emberi méltóságot jobban tiszteletben tartó gazdasági és üzleti kultúra alapjait. Szent II. János Pál pápa több ízben hangsúlyozta, hogy a gazdasági tevékenységet nem lehet egy intézményes vagy politikai légüres térben folytatni, mivel annak lényeges etikai vetülete van. Ezen túlmenően pedig mindig az emberi személyt és a közjót kell, hogy szolgálja (vö. Centesimus annus, 48).

Egy olyan gazdaságszemlélet, amelyik pusztán a hasznot és az anyagi jólétet tartja szem előtt – amint azt a mindennapos tapasztalat alátámasztja – nem képes pozitívan hozzájárulni a népek teljes körű fejlődéséhez, az erőforrások igazságos elosztásához, a méltó munka biztosításához, az egyéni kezdeményezések, illetve a helyi vállalkozások növekedéséhez. A kirekesztés és az egyenlőtlenség jegyében folyó gazdaság a nem produktív, haszontalannak ítélt személyek egyre nagyobb arányú kirekesztéséhez vezetett. Ennek következményei a fejlettebb társadalmakban is láthatók, ahol a szegénység és a lecsúszás komolyan fenyegetik a családokat, a középosztályt és a fiatalokat. A fiatalok munkanélküliségi rátája botrányos, hiszen túl a gazdasági megfontolásokon olyan társadalmi betegségként kell kezelnünk, amely elveszi a fiatalok elől a reményt, és aminek következtében elpazaroljuk energiáikat, kreativitásukat és megérzéseiket.

Ferenc pápa reméli, hogy a Centesimus Annus alapítvány nemzetközi konferenciája hozzájárul új gazdaságfejlesztési modellek kidolgozásához, amelyek a közjót, a befogadást és a teljes fejlődést, a foglalkoztatás növekedését és a humán erőforrások kiaknázását célozzák. A keresztények számára – amint arra a II. vatikáni zsinat rámutatott – a gazdasági, pénzügyi és üzleti tevékenység soha nem választható el Isten Országa értékeitől, mivel arra hivatottak, hogy ezek szerint tegyék tökéletesebbé a világot. Hivatásuk szerint ugyanis az emberi személyt, valamint a hiteles szolidaritásra épülő világot szolgálják.



Húsvét hetedik hetének péntekje



Húsvét hetedik hetének péntekje


A mai és a holnapi evangéliumban János evangéliumának utolsó sorait olvassuk, amely részekkel lezárul a húsvéti időszak. Péter megbízása jövőbe mutató cselekedet Jézus részéről, amely pontosan meghatározza mind az Egyház, mind az egyházi vezetők feladatát. A megbízást Péter háromszori vallomása előzi meg. Az a tény, hogy Jézus egymást követően háromszor kérdezi meg Pétertől, hogy szereti-e őt, azt jelzi, hogy az Úr többet, nagyobb szeretetet vár tőle. Jogosnak tűnik tehát az igény, hogy az egyházi vezetőknek nagyobb szeretetet kell tanúsítaniuk, mint az átlagos hívőknek, s ennek Isten és az emberek felé egyaránt meg kell nyilvánulnia. Aki bármilyen vezető szerepet vállal vagy kap az egyházi közösségben, annak a szeretet példaképévé kell válnia, s ez nem csupán a szavak, hanem a cselekedetek szintjére is igaz.
Az Irgalmasság Évében külön is ki kell emelnünk ezt a szempontot, hiszen a keresztény hívők odafigyelnek elöljáróik és vezetőik életvitelére és cselekedeteire, amely erőforrás számukra, és arra ösztönzi őket, hogy maguk is a tevékeny szeretet útjára lépjenek. Egyházi közösségeink jövője nem az emberi bölcsességen és nem is a vezetők bölcsességén múlik, hanem azon, hogy mennyire értjük meg és valósítjuk meg mindannyian, tehát vezetők és vezetettek egyaránt azt, amit Krisztus kér tőlünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Egyháznak Anyja, aki az utolsó vacsora termében a tanítványok között az új népért és pásztoraiért imádkoztál; eszközöld ki a papoknak az ajándékok teljességét, Apostolok Királynője!
Szent II. János Pál pápa
 
 

2016. május 12., csütörtök

Az Én szeretett Fiam 2.



Miért így mutatja be az Atya a Jordán partján tartózkodó Jézus a bámuló népnek? A megérdemelt büntetéseket már az ősbűn elkövetésekor kiosztotta az Úr. Éva az Úrén kívül csak Ádám hangját ismerte, a sátán képezte idegen hangnak kereste a gazdáját. Kígyót látott a tiltott fa közelben, amint szokása szerint szaporán öltögette a nyelvét, amint a beszélő ember is kivillantja a nyelvét az ajka és fogsora mögül. Éva ezért hivatkozik a kígyóra, mint kísértőre. Isten nem javítja ki Éva tévedését, a büntetést látszólag ő kapja. A későbbi emberek gondolatvilágában a megaláztatás súlyos büntetés volt, amikor a győztes hadvezér azt parancsolta ellenfelének: „Tipara ipru!” Zabálj port! Csússzál a kezeden és a hasadon a földhöz tapadva. A kígyó láb nélküli állat a hason csúszása nem büntetés. Minden rá rótt büntetés a valódi kísértőnek, a sátánnak szólt: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,14-15) (Az emberek undorodnak a kígyótól. A fejét külön széttiporják, mert különben új törzse nő) Az igazi büntetés a kísértő ördögé: a Megváltó tönkreteszi a hatalmát, de el kell viselnie a keresztre feszítést és a három napos halált. Az asszony komoly büntetésben részesül: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad” (16) a férj is bőven kap büntetést: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verejtékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza” (17-19) Ádám kedves, szeretett fia volt Istennek. Amikor az Úr földből megalkotta testét, nem csak mintát hozott létre a jövendő férfiaknak, hanem az életet elindító sejtet, amelyből minden születendő férfi meghatározó minőségű mennyiséget kap. Éva egész teste a férfi bordájából nyerte az életet meghatározó sejteket. Isten irányít mindent. Az új ember lelkét Isten teremti: a lélek nem örököl a szülőktől semmit. Az Istenhez kapcsoló megszentelő kegyelmet, a fogadott istenfiúság közvetítőjét a semmiből, a semmi helyére az Úr teremti meg és ajándékozta Ádámnak és Évának az élet leheletével. „Az Úrral János vízbe lép és végez szent keresztelést; ki által minden létesült Jordán habjában megmerült. Kit tiszta Szűznek méhe szült, ily tisztulásra nem szorult. Nem önmagáért jött ide, világunk bűnét mossa le. Elhangzik Atyja szózata, ez itt az ő kedvelt Fia, s a Lélek mennyekből alá galamb alakban száll reá. Az égi szó s jelkép alatt, titok, mely mindent meghalad, az Egyház üdvét megnyitó Isten, ki hármas egy való. Dicsőség néked, Krisztusunk, igazság, életünk, utunk, kiről Atyád s a Lélek ad, ragyogva mennyből vallomást. Ámen. (Himnusz Urunk megkeresztelkedésére. Esti dicséret) „Az égből szózat hangzott, és az Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok! A Jordán vízében Üdvözítőnk széttiporta a sátán fejét, és mindnyájunkat kiragadott gonosz hatalmából. Nagy és szent titok lett ma nyilvánvalóvá: a mindenség Teremtője a Jordánban lemosta bűneinket”
 


Himnusz CLXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra, mely most felragyog,
keresztfa éjét űzi el,
megtörve földi vak homályt,
szelíd fényével földerít.
Ez órán a Feltámadott
minden sír mélyén szunnyadót
új létre keltve, élni hív,
halál hatalmát törve meg.
Hisszük: megújult életünk
immár nem szenved új halált,
a boldog élet örömét
örökre bizton élvezi.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa: Ne legyetek „konkolykodók”!



Ferenc pápa: Ne legyetek „konkolykodók”!


„Jézus imádkozik a keresztények egységéért, mert az egyházban vannak viszálykeltők, akik megosztanak, és szétrombolják a keresztény közösséget” – állt Ferenc pápa homíliájának középpontjában, amelyet május 12-én a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmiséjén mondott.


Jézus szenvedése előtt imádkozik a keresztények, a keresztény közösségek egységéért, hogy legyenek egyek, amint ő és az Atyja egyek, hogy ezáltal a világ higgyen – emlékeztetett Ferenc pápa a Jézus főpapi imádságát idéző napi evangéliumi részhez fűzve gondolatait. – A keresztény közösségek, a keresztény családok egysége tanúságtétel. Tanúságtétel arról a tényről, hogy az Atya elküldte Jézust.
Az egységre eljutni pedig – a keresztény közösségben, plébánián, egyházmegyében, keresztény családban – talán egyike a legnehezebb dolgoknak. Történelmünk, az egyház története némelykor szégyenkezéssel tölt el bennünket, mert keresztény testvéreink ellen harcoltunk. Gondoljunk csak a harmincéves háborúra! – folytatta a pápa.
Ahol a keresztények egymás ellen harcolnak, ott nincs tanúságtétel. Ezért kell olyannyira kérni a megbocsátást az Úrtól a történelmünk miatt. Mert az sokszor a megosztottság története, és nemcsak a múltban, hanem ma is! – figyelmeztetett a Szentatya. – A világ pedig látja, hogy megosztottak vagyunk, és ezt mondja: „Előbb béküljenek ki, aztán majd meglátjuk!” „Hogy lehet, hogy Jézus föltámadt, és ezek, az ő tanítványai, nincsenek egységben?” Egyszer egy katolikus megkérdezte egy keleti kereszténytől: „Az én Krisztusom holnapután támad fel, a tiéd mikor?” Lám, még a húsvétban sem vagyunk egyek! Így van ez az egész világon! És a világ nem hisz!
Az ördög irigysége miatt lépett a bűn a világba. Így aztán a keresztény közösségekben is szinte szokásszerűen van önzés, féltékenység és megosztottság, ez pedig a másik kibeszéléséhez vezet. Argentínában – folytatta egy személyes emlékkel a pápa – ezeket „konkolykodóknak” hívják, mert konkolyt hintenek és megosztást szülnek. Ez a megoszlás pedig a nyelvvel kezdődik, irigykedés, féltékenység és bezárkózás révén.
A nyelv képes arra, hogy szétromboljon családot, közösséget, társadalmat. Képes arra, hogy gyűlöletet és háborút hintsen szét. Ahelyett, hogy a tisztázást keresné, sokkal kényelmesebb szapulni a másikat és rossz hírét keltve tönkretenni – mutatott rá Ferenc pápa, majd Néri Szent Fülöp ismert példáját idézte, aki egy másokat megszóló asszonynak elégtételként azt szabta meg, hogy kopasszon meg egy tyúkot, a tollakat szórja szét lakhelye környékén, majd gyűjtse össze. „De hiszen ez lehetetlen!”, kiáltott fel az asszony. Így vagyunk a megszólással is, lehetetlen már visszafordítani, nem lehet jóvá tenni!
A szapulás, a kibeszélés bemocskolja a másikat, tönkreteszi jóhírét, az életét, és oly sokszor az igazság ellen szól. Jézus imádkozott mindnyájunkért, templomi közösségeinkért, egyházmegyéinkért, hogy egyek legyünk. Kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk az egység ajándékát, aki a Szentlélek. Ez az ajándék harmóniát teremt, mert ő maga a harmónia. Kérjük a kegyelmet a keresztények egységéért, a mindennapok kicsi és nagy kegyelmét közösségeink és családjaink számára. A kegyelmet, hogy meg tudjuk zabolázni a nyelvünket – fohászkodott homíliájában a pápa.


Húsvét hetedik hetének csütörtökje



Húsvét hetedik hetének csütörtökje


A mai evangéliumban tovább olvassuk Jézusnak az utolsó vacsorán mondott imáját, amelyet az Atyához címzett. Az előzményekben apostolaiért, tanítványaiért imádkozott, most pedig azokért, akik az ő szavukra, tanúságtételükre hinni fognak benne, követőivé válnak. A mi Urunk tehát előrelátó módon gondol mindazokra, akik az ő közösségéhez, az Egyházhoz kapcsolódnak. A későbbi korok hívői sincsenek tehát rosszabb helyzetben a hit útján járva, mint az egykori tanítványok, akik Jézus kortársai és az események szemtanúi voltak. Az Úr minket is belefoglalt imájába.
Az imának ez a részlete két dologról tanúskodik. Egyrészt arról, hogy Jézus közösséget akar. Azt akarta, hogy az Egyház közössége folytassa az ő szolgálatát, amely az igazság hirdetését és a szeretetszolgálatot egyaránt jelenti. Másrészt azt az üzenetet hordozza, hogy az Úr meg van arról győződve, hogy amíg ez a világ létezik, addig lesznek követői a földön. Más vallások térhódítását látva sok keresztény ember nyugtalankodik, aggódik napjainkban: vajon nem tűnik el a kereszténység? Jézus szavai alapján biztosan állíthatjuk: ha életünk igazi tanúságtétel, ha kitartunk a békességben és ha szeretettel szolgáljuk embertársainkat, akkor vallásunk megmarad, és jel lesz az idők végéig. Isten velünk van!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Drága Vigasztalónk! Téged küldött el a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy miután ő elmegy tőlünk, te légy velünk életünk minden pillanatában, te erősíts minket és vezess az igazságra, te irányítsd lépteinket, hogy le ne térjünk arról a keskeny útról, amelyet ő jelölt ki nekünk. Szentlélek Úristen! Szent adományaidból kérünk, bőségesen juttass nekünk, hogy azokat felhasználva minél buzgóbban munkálkodhassunk Isten országának építésén. Te légy velünk, amikor imádkozunk, te légy köztünk, amikor az Úrnak énekelünk, és akkor is, amikor az ő szent nevét dicsőítjük! Kérünk, segíts minket terjeszteni az evangéliumot! Segítsd szélesre tárnunk szívünk kapuját, hogy amikor az örömhír boldogságáról beszélünk másoknak, ők is megérezhessék az Isten végtelen szeretetét! Szentlélek Istenünk! Jöjj el szívünkbe, áradj szét lelkünkben!
 


2016. május 11., szerda

Az én szeretett Fiam 1.



Az én szeretett Fiam 

- 1. rész

Tudjuk az isteni kinyilatkoztatásból, hogy az isteni lényeg (természet, állag) nem kezdődött lenni, hanem öröktől fogva van. Jellemzője, hogy végtelenül értelmes (mindentudó) és végtelenül hatalmas (mindenható). Aki ezt az örök lényeget egyedül birtokolja, az az Isten.  Tudjuk, hogy az Isten örök Személy, az, aki egyedül birtokolja öröktől fogva ezt az isten lényeget. Kétezer éve tudjuk, hogy a látható világ teremtése előtt isteni szüléssel született a Második Isteni Személy, akit Fiúnak és Igének nevez az Első Isteni Személy, és akiről a Fiú megtestesülése után szeretett tanítványa így nyilatkozik: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1-2) Ezt a titkot próbálja megértetni velünk emberekkel háromezer év óta Dávid, a zsidók második királya, aki egyben próféta és zsoltárszerző volt: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul. Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, születésed hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart. A halottak halomban feküsznek, szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét” (Zsolt 110,1-7) Jézust közvetlenül az Ószövetség legrangosabb tanúságtevője, Keresztelő Szent János mutatta be a zsidóknak, a papi küldöttségnek, (Jn 1,19-28) sőt a jövendő apostolok képviselőinek is: „Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel. Ezután János tanúsította: Láttam a Lelket, amint galamb alakjába leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll rá a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.(29-34) „Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: Nekem van szükségem a te keresztségedre –mondta--, s te jössz hozzám? Jézus ezt mondta: Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva. Erre engedett neki. Megkeresztelkedés után Jézus azonnal feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke, mint galamb leszállt, s föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,13-17) Ezzel igazolta Jézust az Atya és a Szentlélek. Egyben kihirdette az Úr a Szentháromság titkát.
 

Himnusz CLXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Esengő szolgák, jöjjetek,
tárjátok fel ma szívetek,
nyissátok dalra ajkatok,
hogy boldog Istent áldjatok!
Délóra bús emléke ez:
örök Bírót ítélnek el,
kihez nem férhet földi vád,
rá gyarló nép halált kiált.
Minket szívbéli hála köt,
vétkünk miatt is féljük őt,
s ha bősz ellenség ront reánk,
védelmet tőle kér imánk.
Kérleljük most az ég Urát,
Királyát s véle egy Fiát,
s a Szentlelket, ki egy velük,
Háromságban egy Istenünk! Ámen.


Ferenc pápa: Isten nem a jó magaviseletünkért, hanem feltétel nélkül szeret minket



Ferenc pápa: Isten nem a jó magaviseletünkért, hanem feltétel nélkül szeret minket


A Szentatya május 11-én az irgalmas Atyáról szóló jézusi példabeszéd alapján tartotta katekézisét. Azt hangsúlyozta, hogy Jézus isteni logikája felborítja az ember logikáját, Isten másképp látja az életet, az embert, a világot, mint mi. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai kihallgatás két helyen zajlik: mivel számítani lehetet arra, hogy esni fog, a betegek a VI. Pál teremben vannak, és kivetítőn keresztül kapcsolódnak hozzánk. Tehát két helyen, de egyetlen kihallgatást tartunk. Üdvözöljük a VI. Pál teremben lévő betegeket. [Taps.]

Ma az irgalmas apáról szóló példabeszédről szeretnénk gondolkodni. Ez egy apáról és két fiáról szól, és Isten végtelen irgalmasságát ismereti meg velünk.

Induljunk a végéről, vagyis nézzük az apa szívét eltöltő örömet, azt mondja az apa: „Együnk és vigadjunk, hisz ez a fiam halott volt, de életre kelt, elveszett, de megkerült” (Lk 15,23–24). Ezekkel a szavakkal az apa félbeszakította kisebbik fiának bűnvallomását: „Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezz…” (Lk 15,19) Ez a szöveg azonban elviselhetetlen az apa szívének, s inkább igyekszik gyorsan visszaadni fiának méltósága jeleit: a szép ruhát, a gyűrűt, a sarut. Jézus nem egy sértődött, neheztelő apát mutat be, nem olyat, aki például azt mondaná a fiának: „Meg fogsz lakolni!”: nem, az apa megöleli, szeretettel fogadja. Az egyetlen dolog, amit az apa szívén visel, hogy ez a fiú egészségesen és épen álljon előtte, és ez boldoggá teszi őt, ünnepet rendez. Megható, ahogy a visszatérő fiú fogadását leírja: „Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje szaladt, a nyakába borult, és megcsókolta” (Lk 15,20). Mekkora gyengédség! Messziről meglátja: mit jelent ez? Azt, hogy az apa állandóan felment a teraszra, hogy nézze az utat, és észrevegye, ha a fia érkezik; az a fiú, aki mindenféle rosszaságot művelt, az apja azonban várta. Milyen csodálatos az apa gyengédsége! Az apa irgalma túláradó, feltétlen, és már akkor kinyilvánul, mielőtt fia beszélni kezdene. A fiú nyilvánvalóan tudja, hogy hibázott, és el is ismeri: „vétkeztem… csak béreseid közé fogadj be” (Lk 15,19). De az apa megbocsátásától ezek a szavak szertefoszlanak. Édesapja ölelése és csókja megérteti vele, hogy mindenek ellenére mindig is fiúnak számított. Fontos Jézusnak ez a tanítása: istengyermekségünk az Atya szerető szívének gyümölcse, nem érdemeinktől vagy tetteinktől függ, és ezért senki sem veheti el tőlünk, még az ördög sem! Senki sem veheti el tőlünk ezt a méltóságot.

Jézusnak ez a tanítása arra bátorít minket, hogy sose essünk kétségbe. Azokra az anyukákra és apukákra gondolok, akik aggódva látják, hogy gyermekeik veszélyes útra tévedve eltávolodnak tőlük. A plébánosokra és a hitoktatókra gondolok, akik időnként azon tanakodnak, vajon nem hasztalanul fáradoztak-e. De azokra is gondolok, akik börtönben vannak, és úgy érzik, vége az életüknek; azokra is, akik hibás döntéseket hoztak, és nem bírnak előrenézni; mindazokra, akik éhezik az irgalmasságot és a bocsánatot, és úgy érzik, nem érdemlik meg… Bármilyen élethelyzetben legyek is, nem szabad elfelejtenem, hogy sosem szűnök meg Isten gyermekének lenni, egy olyan Atya gyermekének, aki szeret engem és várja visszatérésemet. Az élet legkilátástalanabb helyzetében is Isten vár rám, Isten át akar ölelni, Isten számít rám.

A példabeszédben van egy másik fiú is, a báty; ő is rászorul arra, hogy felfedezze az apa irgalmasságát. Ő mindig otthon maradt, de annyira más, mint az apja! Szavaiban nincs gyengédség: „Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat… de most, hogy ez a te fiad visszatért…” (Lk 15,29–30). Látjuk, milyen megvetéssel beszél: sosem mondja azt, hogy „apám”, azt sem, hogy „testvérem”, csak magára gondol, azzal hivalkodik, hogy mindig apja mellett maradt, és szolgálta őt; csakhogy sosem örömmel élte meg ezt a közelséget. Most pedig szemére veti apjának, hogy még egy kecskegidát sem adott neki soha, hogy ünnepelhessen. Szegény apa! Az egyik fia eltávozott tőle, a másik pedig soha nem is volt hozzá közel! Az apa szenvedése olyan, mint Isten szenvedése, mint Jézus szenvedése, amikor mi eltávolodunk, vagy azért mert messzire kerülünk tőle, vagy úgy, hogy közelében maradunk, de mégis sosem közel hozzá.

Az idősebb fiú is rászorul az irgalomra. Az igazak, azok, akik magukat igaznak gondolják, ők is rászorulnak az irgalomra. Ez a fiú minket képvisel, amikor azt kérdezzük magunktól, van-e értelme annyit fáradoznunk, ha utána semmit sem kapunk érte cserébe. Jézus emlékeztet minket, hogy az Atya házában nem azért maradunk, hogy jutalmat kapjunk, hanem mert azt a méltóságot kaptuk, hogy egymásért felelősséggel tartozó gyermekek vagyunk. Nem „üzletelni” kell Istennel, hanem Jézust követni, aki teljesen odaadta magát a kereszten.

„Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied, de vigadni és örvendezni kellett” (Lk 15,31). Ezt mondja az apa nagyobbik fiának. Az ő logikája az irgalom logikája! Kisebbik fia azt hitte, büntetést érdemel bűneiért, nagyobbik fia jutalmat várt szolgálataiért. A két testvér nem áll szóba egymással, más az életútjuk, de mindketten Jézustól idegen logika szerint gondolkodnak: ha jót teszel, jutalmat kapsz, ha rosszat teszel, büntetést kapsz; de ez nem Jézus logikája, nem! Ezt a logikát felforgatják az apa szavai: „vigadni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd halott volt, de életre kelt, elveszett, de megkerült” (Lk 15,31). Az apa visszakapta elveszett fiát, most pedig vissza tudja őt adni testvérének is! Öccse nélkül a báty sem „testvér”. Az a legnagyobb öröm az apa számára, ha azt látja, hogy gyermekei testvérnek ismerik el egymást.

A gyermekek eldönthetik, hogy csatlakoznak-e az apa öröméhez vagy elutasítják azt. Meg kell vizsgálniuk saját vágyaikat és életről alkotott elképzelésüket. A példabeszéd úgy fejeződik be, hogy nyitva hagyja a kérdést: nem tudjuk, hogyan döntött az idősebb testvér. Minket is elgondolkodtat. Ennek az evangéliumi szakasznak a tanítása az, hogy mindannyian rászorulunk arra, hogy belépjünk az Atya házába, és osztozzunk az ő örömében, részt vegyünk az irgalom és a testvériség ünnepén. Testvéreim, nyissuk meg szívünket, hogy „irgalmasak legyünk, mint az Atya”!



Húsvét hetedik hetének szerdája



Húsvét hetedik hetének szerdája


Az utolsó vacsorán Jézus az Atyához imádkozott apostolaiért, ezt olvassuk a mai evangéliumban. Az imában az apostolok úgy szerepelnek, mint a közösség, az Egyház képviselői. Rájuk, mint az Egyház alapjaira bízza Jézus művének folytatását, az Isten országáról szóló örömhír hirdetését, az emberek üdvösségre vezetését. Az Egyház annak köszönhetően képes ellátni ezt a szolgálatot évszázadokon és évezredeken keresztül az idők végezetéig, hogy Jézus kinyilatkoztatta, megmutatta az Atyát, feltárta előttünk az Atya üdvözítő szándékát és közvetítette számunkra az Atya meghívását az üdvösségre, az örök életre. Jézustól tudjuk meg azt, hogy a mennyei Atya szeretettel fordul a világ és az ember felé, terve van az emberrel, amelyet üdvözítő isteni tervnek nevezünk, valamint azt is, hogy az Atya az ő Fiában, Jézusban mutatja meg számunkra az utat, amelyen eljuthatunk hozzá.
Szintén Jézustól tudjuk, hogy Isten gyermekeivé fogad minket, aminek köszönhetően gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá minden kérésünkkel, hiszen ő kész bennünket segíteni, és megad nekünk mindent, ami lelkünk üdvösségét szolgálja. Jézus az üdvösség egyedüli közvetítője, aki elvezet minket az Atyához. Bűnökkel terhelt életünk nem lehet akadály az üdvösségre jutásban, mert az Atya irgalmas és megbocsátó.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te. Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban.
 


2016. május 10., kedd

Május 10-e a kopt-katolikus barátság napja: a pápa levele Tawadros pátriárkának



Május 10-e a kopt-katolikus barátság napja: a pápa levele Tawadros pátriárkának


II. Tawadros kopt pátriárka 

“A katolikusok és a koptok közös tanúságot tehetnek az olyan fontos értékekről, mint az életszentség, minden emberi élet méltósága, a házasság és a családi élet szentsége, az Isten által ránk bízott teremtett világ tisztelete” – írja Ferenc pápa május 10-én, a kopt ortodox egyház és a katolikus egyház közötti barátság napján. A Szentatya hangsúlyozza azokat a fontos lépéseket, amelyeket a katolikusok és a koptok közösen tettek meg idáig a kiengesztelődés és a barátság útján, évszázadok csöndje, értetlensége, sőt ellenségeskedése után. A két egyház halad előre a párbeszédben, együttműködve az evangélium hirdetésében és az emberiség szolgálatában. A pápa felidézi Tawadros pátriárkával való találkozóját 2013-ban, Rómában, valamint a szívélyes vendéglátást Kairóban, amelyet Szent Márk széke, a kopt pátriárkátus nyújtott idén januárban és februárban a Katolikus Egyház és a Keleti Ortodox Egyházak közötti Nemzetközi Teológiai Bizottság 13. ülésének.
A barátságnak ebben a megújult légkörében az Úr láttassa meg velünk, hogy a bennünket összekötő kapcsolat ugyanabból a meghívásból és küldetésből született, amit keresztségünk napján az Atyától kaptunk – írja Ferenc pápa. Bár még várjuk azt a napot, amikor ugyanannál az eucharisztikus asztalnál gyűlhetünk össze, már most képesek vagyunk kifejezésre juttatni a bennünket összefűző szeretetközösséget. Napjaink számos kihívásával szemben, koptok és katolikusok arra kaptunk meghívást, hogy evangéliumra épülő közös válaszokat adjunk, tudatában annak, hogy nagyobb az, ami összeköt annál, ami szétválaszt bennünket.
A pápa ezután Egyiptom és a Közel-kelet keresztény közösségeire utalva megállapítja, hogy a térségben sokan súlyos nehézségekkel és tragikus helyzetekkel néznek szembe, különösen Irakban és Szíriában keresztény testvéreink és más vallások közösségei minden nap nehéz megpróbáltatásokat szenvednek el. Ferenc pápa végül azzal a kívánsággal zárja levelét, hogy a nemzetközi közösség bölcsen és igazságosan válaszoljon ezekre a minden eddiginél szörnyűbb erőszakos cselekedetekre.


Himnusz CLXIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra itt a harmadik,
Krisztust kereszttel terhelik:
elménk hívságtól ment legyen,
imádkozzunk most csendesen.
Krisztust fogadja szív, ajak,
s bensőnk romlatlan, ép marad,
tanúskodjék buzgó imánk:
a Lélek méltán száll le ránk.
Ez óra régi gyászt törölt: az
ősbűn átka megtörött;
Krisztus kegyelme itt fakadt,
feltündökölt a virradat.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa: A misszionáriusok Jézusért áldozzák fel életüket



Ferenc pápa: A misszionáriusok Jézusért áldozzák fel életüket


A Szentléleknek való engedelmesség az, amely arra indít, hogy feláldozzuk életünket az evangélium hirdetéséért – hangsúlyozta Ferenc pápa a május 10-én, kedden reggel bemutatott szentmisén a Szent Márta-ház kápolnájában.


Ez az alaptulajdonság jellemzi azokat a nőket és férfiakat, akik úgy döntenek, hogy az egyházat szolgálják a misszióban. Olyan hívás, ellenállhatatlan ösztönzés ez, amelynek következtében életünket Krisztusnak ajándékozzuk, sőt „elégetjük” érte. Minden apostol szívében ez a tűz ég. Ez a tűz emésztette Szent Pál szívét, ez a láng ég oly sok fiatal fiúban és lányban, akik otthagyták szülőföldjüket, családjukat és elmentek messzire, más földrészekre, hogy Jézus Krisztust hirdessék.

Ferenc pápa az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszból (ApCsel 20,17-27) kiindulva Pál milétoszi búcsújáról szólt. Megindító a jelenet: Pál tudja és el is mondja, hogy nem fogja többé látni a közösséget, az efezusi egyház presbitereit, akik között eddig volt. Itt az idő, hogy Jeruzsálembe menjen, ahová a Szentlélek vezeti őt, ugyanaz a Lélek, amelyik egész életét uralja, és amely az evangélium hirdetésére ösztönözte, vállalva minden problémát és fáradságot. Azt hiszem – mondta a pápa -, hogy ez a szakasz minden idők misszionáriusainak életére emlékeztet minket. A Szentlélek késztette őket, ez volt a hivatásuk. És amikor azokon a helyeken fölkeressük a temetőket, látjuk a sírköveiket: sokan fiatalon haltak meg, negyven évesek sem voltak még, mivel szervezetük nem volt tudta legyőzni a távoli vidékeken jellemző betegségeket. Fiatalon adták életüket: feláldozták életüket, elégtek. Azt hiszem, hogy az utolsó pillanatban, távol hazájuktól, családjuktól, szeretteiktől azt mondhatták: „Érdemes volt megtennem, amit tettem”.

A misszionárius anélkül indul el, hogy tudná mi vár rá – idézte a pápa Xavéri Szent Ferenc búcsúját az élettől, José María Pemán, 20. századi spanyol író-költő elbeszélése nyomán. Szent Pál is hasonlóképpen tett: „Csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám” – mondta az apostol. A misszionárius tudja, hogy nem lesz könnyű az élete, de tovább megy. Ferenc pápa a mai apostolokról beszélt, akik a mi misszionáriusaink, korunk evangelizáló hősei. Európa megtöltötte misszionáriusokkal a többi földrészt… és ők úgy mentek el, hogy nem jöttek vissza többé. Hozzátette: illő, hogy köszönetet mondjunk az Úrnak tanúságtételükért. Helyénvaló, hogy örüljünk ezeknek a misszionáriusoknak, akik igazi tanúságtevők.

A pápa ekkor elképzelte, milyenek lehettek az utolsó pillanataik, milyen lehetett a búcsúzásuk. Mint Xavéri Ferencnek, aki azt mondta: mindent ott hagytam, de megérte! Névtelenül mentek el. Vértanúk, akik az életüket az evangéliumért ajánlották föl. Ezek a misszionáriusok a mi dicsőségünk! Egyházunk dicsősége – ismételte Ferenc pápa. A hithirdető tulajdonsága az engedelmesség – állapította meg a Szentatya, aki egy fohásszal zárta kedd reggeli homíliáját: a Szentlélek szava késztesse a mai fiatalokat arra, hogy hogy ne elégedetlenkedjenek, hanem lépjenek tovább, és életüket nemes ügyekért „lobbantsák lángra”, áldozzák fel. Azt szeretném mondani a mai fiataloknak, akik nem érzik jól magukat a bőrükben – mondta a pápa -, hogy nem vagyok túl boldog ettől a fogyasztói kultúrától és az öntetszelgéstől. Tekintsetek a látóhatárra! Nézzétek meg ezeket a misszionáriusokat! Imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy arra késztessen benneteket, menjetek messzire, hogy feláldozzátok az életeteket. Egy kicsit erős ez a szó, de az életet valóban élni kell. Jól megélni, a szolgálat, a hithirdetés jegyében elégetni, feláldozni, tovább menni. Ez az evangélium hirdetésének öröme – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.



Húsvét hetedik hetének keddje



Húsvét hetedik hetének keddje


Az utolsó vacsora leírása sorában új részhez érkeztünk. Az eddigiekben Jézus a jelenlévőkhöz intézte szavait, mostantól viszont a mennyei Atyához. Tehát már nem egy beszédet mond, hanem imádkozik, s az ő imája feltárja számunkra a megváltás számos elemét, titkát. Egyedül János evangéliumában olvashatjuk ezt az imát, az áldozatát meghozni szándékozó, a szenvedést és az önfeláldozást önként vállaló Fiú imáját, amelyet az áldozatot kérő és elfogadó mennyei Atyához intéz.
Mai elmélkedésünkben ne részletezzük az ima tartalmát, hanem arra figyeljünk, hogy az utolsó vacsora eseményei miként jelennek meg a mi szentmisénkben. Az utolsó vacsora a lábmosással, egy megtisztulási szertartással kezdődött, amely a szentmise elején bűnbánati szertartásban, mint lelki megtisztulásban jelenik meg. Ezt követte Jézus tanítása, amelynek megfelel a szentmise tanító része az olvasmányokkal, a zsoltárral, az evangélium felolvasásával, valamint annak magyarázatával, a szentbeszéddel. Az utolsó vacsora harmadik szakaszában Jézus imádkozik és felajánlja önmagát az Atyának. A szentmisében ugyanez ismétlődik meg, pontosabban válik jelenvalóvá, Jézus felajánlja önmagát és mi is felajánljuk az ő áldozatával együtt önmagunkat Istennek. A szentmisén érdemes tudatosan odafigyelnünk ezekre a részekre, így válik részvételünk valóban áldozattá.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Könyörülj rajtam, Uram, Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat. Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
 


2016. május 9., hétfő

Ferenc pápa levele Erdő Péter bíboroshoz a Pápai Magyar Intézet alapításának 75. évfordulójára



Ferenc pápa levele Erdő Péter bíboroshoz a Pápai Magyar Intézet alapításának 75. évfordulójára


2015. október 26-án ünnepelte alapításának 75. évfordulóját a Pápai Magyar Intézet. Ferenc pápa a jubileum alkalmából idén áprilisban levelet írt Erdő Péter bíborosnak. A Szentatya levelének magyar fordítását teljes terjedelmében közöljük.


Tisztelendő testvérünknek,
Erdő Péter bíborosnak,
esztergom-budapesti érseknek,
Magyarország Prímásának
Róma ősi és nagy hírű városában a keresztény hit számos bizonyságát találjuk: nem csupán az apostolok és más szentek tiszteletre méltó földi maradványait és a Római Pápa székét, hanem sok pápai egyetemet és egyéb katolikus intézetet is, ahol az Egyház hitét és tanítását nagy igyekezettel és következetesen oktatják. Nem csoda hát, ha sok nemzet itt keresett olyan helyet, ahol magasabb tanulmányokat folytató kiváló fiai tartósan lakhatnak.
Ezek közé a házak közé tartozik a tiszteletre méltó elődünk, XII. Piusz által 1940. július 16-án alapított Pápai Magyar Egyházi Intézet is. A későbbi időkben azok miatt a különféle nehézségek miatt, amelyeket a magyarországi kommunista rendszer okozott, nem csupán a Katolikus Egyháznak abban a nemes nemzetben élő pásztorai és hívei, hanem ez a római intézet is sérelmeket szenvedett és veszélybe került. Ezek miatt akkor a Szentszéknél keresett és talált segítséget.
Most tehát örömmel értesültünk arról, hogy ez az Intézet alapításának 75. évfordulóját ünnepli. Ezért ki szeretnénk fejezni iránta érzett jóindulatunkat és őszinte jókívánságainkat ezzel a levéllel, melyet hozzád intézünk, Tisztelendő Testvérünk, aki valamikor növendékként laktál ott, most pedig Magyarország Prímása vagy, és ennek a Pápai Intézetnek a protektori tisztségét viseled.
Azt kívánjuk, hogy a Pápai Magyar Egyházi Intézet a jövőben is a lehető legjobban segítse minden ott élő magyar pap és más növendék szellemi és lelki előrehaladását, a Katolikus Egyházzal és a Római Pápával való mind szorosabb közösségét.
Végezetül a Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya, Szent István első magyar király és a többi magyar szentek és boldogok hathatós közbenjárását kérve esdeklő imáinkkal kísérjük a Pápai Magyar Egyházi Intézet minden hajdani, jelenlegi és jövendő növendékét, jótevőjét, valamint a hozzá tartozó személyeket, és szeretettel adjuk a mennyei kegyelmet hirdető és jóindulatunkat kifejező apostoli áldásunkat, először is neked, Tisztelendő Testvérünk, és azt kívánjuk, hogy áldásunk általad jusson el hozzájuk is ezzel a levéllel együtt.
Kelt a Vatikáni Palotában, 2016. április 15-én, az Irgalmasság Szentévében, pápaságunk negyedik esztendejében,
Ferenc


Himnusz CLXII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Betelt a földnek óhaja,
fölkelt tündöklő napja már,
biztos reménye, Krisztusa,
az élő Isten mennybe száll.
A szerteáradt bűnt s fejét
küzdelmes harcban győzte le,
s dicsőült teste fényeit
Atyjának most mutatja be.
Sugárzó felhőn égbe megy,
hívő szívekben gyújt reményt,
feltárva mennynek ajtaját,
mit elzárt Ádám bűne rég.
Ujjongva örvend ég s a föld,
hogy ő, kit Szűznek méhe szült,
ostor, kereszt kit meggyötört,
ím Atyja jobbján trónra ült.
Mondjunk most hálás éneket,
hogy üdvünkért így szenvedett,
hogy testünk mennybe felveszi,
s örök hazában ad helyet.
Egy szívvel örvendezzenek
az églakók, a földfiak,
azok, hogy mennybe érkezett,
ezek, hogy egyben itt maradt.
Jézus, dicsőült Istenünk,
emeld hozzád a szíveket, s
Atyáddal együtt küldd nekünk
vigasztaló Szentlelkedet! Ámen.