2013. október 23., szerda

1956. október 23.



MÁRAI SÁNDOR:Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta:„Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
A költő, a szamár, s a pásztor
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik,mennyből az angyal

New York, 1956.

377. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.23. Szerda

Szentháromságos életstílus

Alapvető fontosságú szentírási idézet: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” (Ter1,26.) Ez az idézet természetesen nem kifejezett szavakkal szól a Szentháromság titkáról, vagyis nem az a célja, hogy kinyilatkoztassa a legnagyobb hittitkot. Azt sokkal később Jézus Krisztus mondja el az Újszövetség idejében. Az említett szöveget Mózes jegyezte le, amikor Isten látomásban megmutatta neki a teremtés történetét. Az ember megalkotását kiemelt mintaként említi azzal a céllal, hogy bemutassa, az embernek megalkotásával Istennek konkrét célja
hogy tudatosan két neműnek teremti:férfinak és nőnek, kihangsúlyozva, hogy a férfi és az asszony (anyagi test és szellemi lélek), „hús az én húsomból, csont az én csontomból”, (2,23) A férfi testéből való az asszony, Isten ugyanúgy szellemi lelket teremt neki is, mint Ádámnak. A két személy a házasságban szoros kapcsolatba kerül, egyetlen szervezetet alkotnak, kizárólag egymás boldogítására élnek, mint ahogy az Isteni Személyek teszik. Az egész Egyháznak is új életformát biztosít ez a tudat: ahogy a három isteni Személy megosztja az istenséget. Helyesebben nem megosztásról van szó, hanem csorbítatlan odaajándékozásról: az Atya öröktől fogva születő Fiának adja istenségét teljesen, a Fiú visszaajándékozza az Atyának, és az így tökéletesen közös tulajdont együtt ajándékozzák a harmadik isteni Személynek. Majd, a teremtett világ, illetőleg annak képviselője, az ember felé osztják ennek a tökéletes közösségnek áldásait. Korunkban nem csak az általános szeretetközösség, hanem még a legintimebb formája, a család is válságban van. Ne csodálkozzunk ezen: aki a mintát megtagadja, álságosan átalakítja, a legtökéletesebb szeretet helyett az önzés foglya lesz, nemhogy boldog nem tud lenni, de vegytiszta paródia lesz belőle.

2013. október 22., kedd

376. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.22. Kedd

Megmaradni a világosságban

Szent János apostol magas kort ért meg a földön. Ahogyan haladt előre a földi életben, úgy szakadt el sok kevésbé fontos dologtól és a csak egyedül szükségesek felé fordult. Sok szentírási hely tanúskodik arról, hogy lángolóan szerette Jézust. A szamaritánus falut, amely nem fogadta be éjszakai szállásra Mesterét, szívesen sújtotta volna villámcsapással, amiért Jézus mennydörgés fiai címmel ruházta fel bátyjával együtt (Mk 3,17). A tanítványai szívesen nevezték teológusnak, mert az isteni mélységeket is kikutatta (Jn 1) Sok tanítvány őrizte szavait. Keresték az alkalmat, hogy hallgassák beszédeit. Sugározta a világosságot, „amely a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (Jn 1,5) „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, az világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be őt.” (9-11) „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Istent soha nem látta senki: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki”: (16-18) Már aggastyánként amikor bevonult az újabb titkokra szomjas tanítványai közé, rendszerint csak ennyit mondott: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” Egy idő múlva megunták ezt a rövid tanítást, és meg is mondták neki, hogy aki annyit tud, hogy evangéliuma végén ezt írhatta: „Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket, ha egyenként megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni könyveket, amelyeket írni kellene”. (Jn 21,25) Miért csak ennyit ismételget? Az idős Mester viszont önmagához méltó maradt és ezt válaszolta. „Azért ezt ismétlem, mert ez az Úr parancsa, és aki ezt megteszi, ez elég”Megmarad a teljes világosságban.

2013. október 21., hétfő

375. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.21. Hétfő

A szentek: Jézus tükrei

Jézus a mennyországban örömmel nézi szentjeiben saját maga istenemberi erényeit. Nekem, aki a földi élet különböző fordulataiban kell észrevennem, hogy Isten velem kapcsolatos élettervét nem tudom mindig nagy lelkesedéssel elfogadni és valóra váltani. Türelem, szolgálat, tökéletesen önzetlen szeretet, üldöztetés, lemondás, mind-mind kemény leckét jelenthetnek. Jézus példája időnként azzal a párosulhat, hogy ez szép, talán fontos is, de Ő mégis csak istenember volt, én földhözragadt ember vagyok. Ilyenkor bizony jó alulról nézni a szenteket. Ők megvalósították Isten rájuk bízott feladatait. Tették ezt azzal a meggyőződéssel, hogy Jézus mindig Atyja akaratát cselekedte. Ősmintája lett jövendő emberségével a teremtendő világ dolgainak. Nem csak akkor fogadta el az embert, ha kiváló másolat lett belőle, hanem a bűnbeesés után is, amikor torzóvá lett az egész teremtés. Nem elvetette, hanem eljött megreformálni, sőt halálával új üdvösségtervet valósított meg. Vonzotta az embereket, hogy igyekezzenek hasonlóan gondolkodni. Loyolai Szent Ignácnak nehezen indult a Krisztus-követés. Olvasott Assisi Szent Ferencről és más szentekről, és így rugaszkodott neki az életújításnak: ha nekik sikerült, nekem miért nem sikerülhet? Istentelen világunkban Egyházunk és hazánk sorsát jól képviselni, köntösünknek egyik felét Szent Mártonként másnak adni, Szent Erzsébetként szegényeket és betegeket gondozni, meghalni talán könnyebb a szentek nyomában.

2013. október 20., vasárnap

374. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.20. Vasárnap

Mária, a szabadság és egyenlőség őrzője

Abban vagyunk egyenlők és szabadok, hogy Mária gyermekei vagyunk. Istengyermekségünk alapja az, hogy az Atya Fia mellé fogadott bennünket igazi gyermekeinek, tehát Istennek igazán gyermekei vagyunk: Jézus testvéreivé és társörököseivé fogadott minket. Erről tanúskodik Szent Pál: „Maga a Lélek tesz lelkünkkel tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk". (Rom 8,16-17) Eben az istenfiúságban rejlik szabadságunk is: „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: Abba, Atyánk"(8,14-15) Mária is úgy fogadta anyai szeretetébe az emberiséget, mint az édesanyák gyermekeiket. Nem az ő tisztük és lehetőségük tehetséget, hosszabb-rövidebb földi életet ajándékozni. Ezt Isten adja nekik. Mária Jézus rendelése szerint minden kegyelem közvetítője, amit Fia szerzett meg szenvedésével és halálával. Ezeket a kegyelmeket osztja szét Mária és ő vigyáz arra, hogy minden gyermekében hozzák meg gyümölcseiket. Sem Isten, sem Mária nem erőszakolja az embert a jó cselekedetekre, de vigyáz rájuk, imáival segíti gyermekeit, hogy kiteljesüljön mindenkiben Isten terve: teremje mindenki bőven a szeretet gyümölcseit abban a küldetésben, amit az Atyától kapott. Amint Mária a megváltás nagy művében a legnagyobb küldetést kapta, és ezt szabadon fogadta el, hogy a Megváltó Édesanyja legyen szülőanyaként, nevelőként, szenvedésben nemes társként, és erre a felkérésre így válaszolt teljesen szabadon: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint"(Lk 1,38) Erre közvetít nekünk is kegyelmet, hogy ezt a tökéletes, önzetlen szeretetet tudjuk gyakorolni mindenki javára, akit az Úr mellénk rendelt.