Ferenc
pápa: Krisztus élő jelenléte az, ami megvilágosítja lépteinket!
Május 16-án a Szentatya
befejezte a keresztség szentségéről szóló katekéziseit. Beszédében a
keresztelés végéhez tartozó jelképes cselekedeteknek, a fehér ruha és az égő
gyertya átadásának értelmére világított rá.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma
befejezzük a keresztségről szóló katekézissorozatot. E szentség lelki hatásait,
melyek a szemnek láthatatlanok, mégis ott működnek annak szívében, aki új
teremtmény lett, megvilágítja a fehér ruhának és az égő gyertyának az átadása.
Az
újjászületés fürdője után, mely képes újjáteremteni az embert az Isten szerinti
igazi életszentségben (vö. Ef 4,24), az első századoktól kezdve természetesnek
tűnt, hogy a frissen keresztelteket ragyogó fehér ruhába öltöztették
ama új élet ragyogásának szemléltetésére, amelyet Krisztusban és a
Szentlélekben nyertek. A fehér ruha jelképesen kifejezi azt, ami a szentségben
végbement, de megjeleníti azoknak állapotát is, akik már megváltozott alakban,
az isteni dicsőségben élnek.
Mit
jelent Krisztusba öltözni? Szent Pál emlékezetet minket rá, amikor kifejti,
milyen
erényeket kell gyakorolniuk a megkeresztelteknek: „Mint Isten szent
és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot,
alázatot, szelídséget és türelmet! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg
egymásnak, ha valakinek panasza van valaki ellen! […] Mindezek fölé pedig
öltsétek magatokra a szeretetet, mert ez tökéletesen egybefogja azokat” (Kol
3,12–14).
A
húsvéti gyertyáról vett láng rituális átadása is a keresztség hatását emeli ki:
„Vegyétek Krisztus világosságát”, mondja a pap. E szavak emlékeztetnek, hogy
nem mi vagyunk a világosság, hanem Jézus Krisztus az (Jn 1,9; 12,46), aki
feltámadva a halottak közül legyőzte a rossz sötétségét. Mi arra kapunk
meghívást, hogy átvegyük az ő ragyogását! Ahogy a húsvéti gyertya lángja átadja
a fényt a kisebb gyertyáknak, úgy a feltámadt Úr szeretete lángra lobbantja,
világossággal és melegséggel tölti be a megkereszteltek szívét. A keresztséget
ezért hívják az első századoktól kezdve „megvilágosodásnak” is, a
megkereszteltet pedig „megvilágosodottnak”.
Ez
ugyanis a keresztény hivatás: „mindig a világosság gyermekeként, a hitben
kitartva járni”. [1] Amikor gyermekekről van szó, a szülők feladata, hogy – a
keresztszülőkkel együtt – gondoskodjanak a keresztségi kegyelem lángjának
táplálásáról a kicsinyekben, és segítsék őket kitartani a hitben. [2] „A
keresztény nevelés a gyermekek joga, és arra irányul, hogy fokozatosan
elvezesse őket Krisztusban Isten tervének megismerésére: így személyesen igent
mondanak arra a hitre, amelyben megkeresztelkedtek.” [3]
Krisztus
élő jelenléte, melyet óvnunk, védenünk és növelnünk kell magunkban, az a
lámpás, amely megvilágítja lépteinket, az a fény, amely irányt mutat
döntéseinknek, az a láng, amely felmelegíti szívünket, amikor az Úr felé
tartunk, és képessé tesz, hogy segíteni tudjuk azokat, akik együtt járják
velünk az utat, sőt végül már elszakíthatatlan közösséget hoz létre az Úrral.
Azon a napon, mondja a Jelenések könyve, „nem lesz többé éjszaka, és nem
szorulunk rá a lámpás fényére, sem a nap világosságára. Az Úr, az Isten ragyog
be minket, és uralkodni fogunk örökkön örökké” (vö. Jel 22,5).
A
keresztség kiszolgáltatása a Miatyánk elimádkozásával fejeződik
be, ez ugyanis Isten gyermekei közösségének saját imája. A keresztségben
újjászületett gyermekek ugyanis megkapják a Lélek ajándékának teljességét a
bérmálásban, részesednek az Eucharisztiában, és megtanulják, mit jelent úgy
Istenhez fordulni, hogy „Atyánknak” szólítjuk őt.
Most, a
keresztség témájának szentelt katekézisek végén megismétlem mindnyájatoknak a
meghívást, amelyet a Gaudete et exsultate apostoli
buzdításban az alábbi szavakkal fejeztem ki: „Engedd, hogy keresztséged
kegyelme gyümölcsöt hozzon az életszentség útján! Engedd, hogy minden nyitott
legyen Isten előtt, s ennek érdekében válaszd őt, mindig újból válaszd Istent!
Ne csüggedj, mert veled van a Szentlélek ereje, hogy ez lehetséges legyen, és
az életszentség végeredményben a Szentlélek gyümölcse életedben (vö. Gal
5,22–23).” [4]