2014. augusztus 2., szombat

Zsolozsma 210.



Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak Polikárphoz írt leveléből

Minden Isten dicsőségére történjék!

Óvakodj a babonaságoktól; inkább a népet is oktasd ki ezek felől. Nővéreimnek mondd meg, szeressék az Urat, és elégedjenek meg férjükkel mind a testi, mind a lelki kapcsolatot illetően. Hasonlóképpen figyelmeztesd Jézus Krisztus nevében testvéreimet is, hogy szeressék hitvesüket, mint az Úr az Egyházat. Ha valaki az Úr testének dicsőségére tisztaságban tud élni, maradjon alázatos. Ha dicsekszik, már elveszett, és ha azt hiszi, többet ér a püspöknél, rossz útra tért. Úgy illik, hogy a jegyesek a püspök jóváhagyásával kössenek házasságot, hogy a házasság az Úr szerint legyen, ne a szenvedély vezesse. Minden Isten dicsőségére szolgáljon.A püspökkel szemben figyelmesek legyetek, hogy Isten is figyelmes legyen hozzátok. Kész vagyok életemet adni azokért, akik engedelmesek a püspöknek, presbitereknek, diakónusoknak. Bárcsak elérném, hogy velük legyen részem az Úrban. Mint Isten munkatársai, háza népe és szolgái, egyetértőén dolgozzatok, küzdjetek, versenyezzetek; együtt tűrjetek, egy akarat szerint legyen alvástok és felkeléstek. Keressétek annak kedvét, akinek zsoldjában álltok, akitől a fizetséget is kapjátok. Senki se legyen köztetek áruló! Fegyveretek legyen a keresztség, sisakotok a hit, dárdátok a szeretet; egész felszereléstek a türelem. Zálogul jó cselekedeteitek szolgáljanak, hogy jutalmatokat méltón elnyerjétek. Legyetek nagylelkűek egymás iránt szelídségben, mert Isten is ilyen hozzátok. Bárcsak örökké veletek együtt lehetnék!Mivel pedig a szíriai Antiochia egyháza, mint értesültem, imádságtok révén békéhez jutott, most már én is nyugodtabban hagyatkozom Istenre. Bárcsak elérnék Istenhez szenvedéseim útján, hogy a feltámadásban is tanítványotok lehessek. Úgy illik, istenáldotta Polikárpom, hogy Istennek tetsző gyűlést hívjál össze, és válasszatok valakit, aki nektek nagyon kedves, buzgó ember, akit akár isteni futárnak nevezhettek. Legyen az a tisztsége, hogy Szíriába menve hirdesse a ti ernyedetlen buzgóságtokat Isten dicsőségére. A krisztusi ember nem a maga ura, hanem Istennek él. Ez az Isten ügye és a tiétek, ha teljesítitek. Bízom a kegyelemben, hogy ti készek vagytok megtenni ezt az istenes jó dolgot. Mivel ismerem nagy buzgóságtokat az igazság keresésében, csak rövid levéllel szóltam hozzátok. Mivel pedig minden egyháznak nem írhattam, mert felsőbb parancsra váratlanul Troászból Nápolyba kellett hajóznom, te, aki Isten akaratát teszed, írjál a keletebbre fekvő egyházaknak, hogy ők is ugyanazt tegyék. Akik tehetősebbek, küldjenek gyalogos hírnököket, a többiek pedig leveleket a te küldönceid által, hogy dicsőségedre legyen ez az értékes cselekedet, mint ahogy megérdemled.Kívánom, hogy mindig boldogok legyetek a mi Istenünkben, Jézus Krisztusban! Ő tartson meg egységben Istennel és az ő felügyelete alatt. Isten veletek! 


PORCIUNKULA 4.



PORCIUNKULA

negyedik elmélkedés

A PORCIUNCULA BÚCSÚ

A közelmúltban meghalt egy katolikus paptestvérem. Súlyos harcot vívott egész életében. Fiatal papként úgy tudtam, hogy a fennálló istentelen rendszerrel szemben harcol. Később változott a véleményem: mindenfajta felsőbbséggel harcol. Legutóbb megismert írása alapján úgy ítéltem meg állásfoglalását, hogy az irgalmas Istennel harcol.Már személy szerint megjelent az igazságos irgalmas ítéleten, de sajnálom az eltékozolt energiákat. Kérdéses, hogy említett testvérem hatalmas energiáival hirdette-e Istent adott-e a világnak valami megváltói kegyelem többletet? Megértette-e Jézus Krisztust, aki azért testesült meg, hogy a bűnös és ostobán bűnös emberiséget megváltsa. Megváltsa, mert az emberiség ősszüleiben elbukott, elszakadt Istentől, majd saját bűneivel egyre messzebbre került tőle, és úgy tűnik, hogy saját erejéből a pokolba tud jutni, de a mennyországba soha. A gazdag zsidó ifjú Jézustól érdeklődött, mit kell tennie, hogy a mennyországba jusson. Az Úr azt válaszolta neki: „Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat. Az megkérdezte: Melyikeket?” (Mt 19,17-18) Jézus néhányat felsorol a tíz parancsból, hozzá véve a felebaráti szeretet parancsát. Az ifjú boldogan mondja: „Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem? Erre Jézus így szólt hozzá: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.”(20-21) Az ifjú minden szava önmagáról szólt. Saját erejéből mit kell tennie. Ez volt a kérdése. Amikor pedig szó nélkül faképnél hagyta Jézust, a bámuló apostolok ezt kérdezték: „Akkor hát ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett és így szólt: Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges”.(25-26) (Ter 18,14; Jób 42,2) Ezt Jézus az ószövetségi Szentírásból veszi, azt idézi. De a legfontosabb kérései közé tartozik, amikor a keresztre feszítés rettentő kínjait szenvedte el: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. (Lk 23,34) a szentmise Jézus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele. A tanító részben az Egyház olvastatja mind az Ó-, mind az Újszövetség iratait, mert azok mind Isten üzenete. Jézus maga mondja az ellenséges érzelmű farizeusoknak és írástudóknak: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen”. (Jn 5,39-40) Szent Péter az első pápa így írt: „Súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyekre jól teszitek, ha figyeltek”. (2Pét 1,19) Assisi Szent Ferenc az Angyalos Boldogasszony templomocskában látta Jézust és a Szűzanyát. Azt mondta az Úr: Ferenc, kérj valamit az emberek javára! Ferenc pedig azt kérte: Uram, ha valaki ide betér, a szentgyónásban elnyeri bűnei bocsánatát, a bűnökért járó büntetéseket légy kedves elengedni neki, mert úgyis annyi az emberek nyomora, könnyebbüljenek tartozásai. Jézus tudja ezt, szívesen adta meg a kegyelmet, hogy a szentgyónás után ne csak a bűnöktől szabaduljanak meg a hívek, hanem a büntetésektől is. Ezt a tejes búcsút Jézus akarata szerint formálisan a pápák is engedélyezték, sőt kiterjesztették a világ összes ferences templomára. A búcsú Porciuncula székesegyházban minden nap, más ferences templomokban pedig minden augusztus elseje delétől másodika éjfélig nyerhető el. Jézus akarja, hogy úgy segítsünk e bűnnel terhelt világon, hogy tudjunk meríteni az irgalmasságból. 


2014.08.02. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.02. szombat

Mit jelent az új horizont?

Horizontnak hívjuk a valóságból ténylegesen elénk táruló tájat. Ezt úgy tapasztaljuk, lezárja az égbolt csodálatos harangja. Ha helyünket változtatjuk, akkor új horizont tárul elénk. Amikor Jézus Krisztus megszületett, új világ tárult a pásztorok elé, majd utánuk az „egész népnek” (Lk 2, 10) Ennek mottója lett az angyalok betlehemi éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (14) Az ember már nem félelemből ad dicsőséget Urának, Istenének, hanem felfigyel a nagy tényre: „Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten, aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne”. (1Jn 4, 16) Jézusnak sok csodája ragyogtatta már Jánosnak és a többi apostolnak ezt a végtelen szeretetet, megrázta őket a tenger viharának lecsendesítése és az Úr hozzáfűzött tanítása. „Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő, pedig a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk? Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: Csendesedj és némulj el! Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4, 37-40) Eme csodák után végül is felmásztak a Golgotára. Ott megbámulták Jézus szenvedéseit, de elvesztették a hitüket. Így tehát magát sem tudta megmenteni. Aztán jött a húsvéti találkozó, amikor a Mester visszaadta a hitüket. Erről a magaslatról immár valóban új és örök horizont volt látható: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16) lám, milyen egyszerű: Isten mindig teremtményeivel van. A viharban már láthatóan velünk volt. Halálában és feltámadásban, pedig beláthatóan velünk maradt. Ez a mi örök öröm-horizuntunk.


2014. augusztus 1., péntek

Zsolozsma 209.



Liguori Szent Alfonz Mária püspök műveiből

Krisztus szeretete

Az életszentség és a lelki tökéletesség abban áll, hogy szeretjük Istenünket, Jézus Krisztust, legfőbb Jótevőnket és Megváltónkat. A szeretet foglalja csokorba, és őrzi meg mindazt az erényt, ami az embert igazán értékessé teszi. Nemde Isten az, akit teljes szívünkből szeretnünk kell? Ő maga öröktől fogva szeretett minket, így szól hozzánk: „Ne feledd, ember: én előbb szerettelek téged. Még meg sem születtél, még a világ sem létezett, és én már szerettelek. Öröktől fogva vagyok, és öröktől fogva szeretlek.” Isten jól tudta, hogy ajándékozó jóságával megnyeri az emberi szívet, ezért adományaival akarta felkelteni az emberben a viszont szeretetet. Mintha csak azt mondaná: „Azzal akarom az embereket viszont szeretetre indítani, ami rabságba ejti őket: a szeretet kötelékével!” Ezt akarja megvalósítani mindazzal az ajándékával, amelyet az embernek adott. Lelket adott neki, hogy hozzá hasonlóan emlékezni, gondolkodni és akarni tudjon. Testet is adott, hogy érezni is tudjon. Az emberért teremtette az eget, a földet és a föld minden gazdagságát. Az ember iránti szeretetből úgy rendelkezett, hogy minden teremtmény az embert szolgálja, az ember pedig szeresse őt ezért a sok adományért. De nemcsak azokat a csodaszép teremtményeit akarta nekünk adni, hanem – hogy biztosítsa magának szeretetünket – annyira szeretett minket, hogy önmagát is teljesen nekünk adta. Túláradó szeretetében az örök Atya nekünk adta egyszülött Fiát. Amikor azt látta, hogy mindnyájan halottak vagyunk a bűn miatt, és hiányzik lelkünkből a kegyelem, íme, mit tett? Igen nagy, sőt az Apostol szavai szerint végtelen szeretetében elküldte nekünk szeretett Fiát, hogy ő nyújtson helyettünk elégtételt, és így visszavezessen minket a bűn nélküli életre. Fiát adta értünk, akinek azért nem kegyelmezett, hogy ezzel nekünk kegyelmezzen. Vele együtt nekünk ajándékozta minden kincsét: kegyelmét, szeretetét és az örök boldogságot, hiszen mindez csekélység Fiához képest. Az Apostol is mondja: Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róm 8, 32).


PORCIUNKULA 3.



PORCIUNKULA

harmadik elmélkedés

„Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze” (Zsolt 15,5)

A Porciuncula szó részecskét jelent a latin „portio”, azaz: rész főnévből származtatva. Nekünk, ferenceseknek és barátainknak ez a szó igen ismerős és sokat jelent: azt a kápolnát, amelyet Ferenc harmadízben tatarozott, ahol Istentől végső eligazítást kapott az életére, és megalapította három rendjét. Apja úgy akarta, hogy egyetlen fia ne a kis városállamhoz, Assisihez hanem a hatalmas Franciaországhoz igazodjék, Gyűjtötte a vagyont, hogy legyen a fiának mit örökölnie. Francesco kezdetben, aranyifjúként nagyon élvezte. Amikor Isten megszólította és Jézus nyomába, az evangélium követésére hívta, nem rajongott már a pénz hatalmáért, apja kitagadta: nem vagy a fiam és örökösöm. Francesco erre ezt válaszolta: Eddig apámnak szólítottalak, mostantól egész szívvel mondom: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze.” Egy alkalommal Francesconak imája közben megelevenedett szeme előtt az angyalok közt trónoló Szűzanya Szent Fiával együtt. Jézus szólt hozzá: Ferenc, kérj valami nagy ajándékot azok számára, akik ide bejönnek imádkozni! Francesco a kegyelmek embere volt. Jól ismerte Isten irgalmát, hogy a szentgyónásban feltárt és megbánt bűnöket azonnal és teljesen megbocsátja. Elengedi a halálos bűnökért járó örök kárhozatot, de a feloldozással a bűnökért járó ideiglenes büntetéseket csak részben engedi el. Másik részüket megszünteti a kapott elégtétel elvégzésével, vagy vállalni kell szenvedéssel, vagy az Egyház elengedheti búcsúk formájában. A kérése igen nagy volt: Uram! Add meg a bűnbánóknak azt a kegyelmet, hogy teljes búcsút nyerjenek, ha itt meggyóntak, és ebben a kápolnában imádkoznak. Jézusnak tetszett ez az együtt érző testvéri szeretet, hiszen tudta, mennyi büntetést kell levezekelniük az embereknek. Megadta Francesconak ezt az óriási ajándékot. Jézus feltámadása után felkereste tanítványait és a bűnbocsátó hatalmat átadta nekik, ezért megparancsolta Francesconak, hogy menjen el a pápa úrhoz, mondja el neki a teljes búcsúra kapott engedély történetét, és kérje, hogy Jézus nevében ő is engedélyezze. A Szentséges Atya ezt meg is tette. Később különböző formákban kiterjesztette az Egyház a világon lévő összes ferences templomra.Ettől kezdve a pici, úgynevezett Angyalos Boldogasszony kápolna lett az egyetlen anyagi érték, amelyet maga és rendje tulajdonának tekintett,porciunculának.Jézus itt ajánlotta fel végtelen gazdagságát,kérj,amit akarsz. Íme, aki mindent odaad, milyen nagy ajándékot kap helyette. 


2014.08.01. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.01. péntek

„Jojakim, Jozija fia, Júda királya uralkodásának kezdetén ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: Ezt mondja az Úr:Állj oda az Úr házának udvarába és hirdesd Júda városai lakóinak, akik imádkozni jönnek az Úr házába, azokat a szavakat mind, amelyeknek a hirdetésére parancsot adtam neked. Ne hallgass el egyetlen szót se. Hátha szót fogadnak és megtérnek gonosz útjaikról; akkor én is megbánom azt a veszedelmet, amelyet rájuk akarok hozni tetteik gonoszsága miatt. Így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az Úr:Ha nem hallgattok rám és nem jártok törvényeim szerint, amelyet elétek tártam,és nem figyeltek szolgáimnak, a prófétáknak szavára, akiket folyton-folyvást küldtem hozzátok, de ti soha nem hallgattatok rájuk: ezt a templomot Silóhoz teszem hasonlóvá, ezt a várost pedig átokká teszem a föld összes nemzete előtt. A papok, a próféták és az egész nép hallotta, amint Jeremiás elmondta ezt a beszédet az Úr házában. Amikor tehát Jeremiás mind elmondta, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, a papok és a próféták megragadták és így szóltak: Halállal kell lakolnod! Miért jövendöltél az Úr nevében így: ez a templom Silóhoz lesz hasonlóvá,ez a város meg úgy elpusztul, hogy lakója sem marad?’ Az egész nép ott tolongott Jeremiás körül az Úr házában. Amikor ezeket az eseményeket meghallották Júda főemberei, fölmentek a királyi palotából az Úr házába, és leültek az Úr házának új kapuja előtt”(Jer 26,1-9)

Isten igen súlyos büntetéseket helyez kilátásba. Nagy tömeg gyűlik össze, valamennyien zsidók, akik közül sokan bálványokat is imádnak. Ezért Isten haragszik, amint az egész Biblia tanúsítja, és nem tűri el, hogy egy sorba vegyék az ócska bálványokkal, amikben a sátán imádtatja önmagát. Már hat száz évvel korábban Mózesnek megparancsolta, hogy aki részt vesz bálványimádásban, azonnal ki kell végezni: „Amikor Izrael Sittimben táborozott, a nép kikezdett Moáb leányaival. Ezek meghívták a népet az isteneiknek bemutatott áldozatokra, s a nép részt vett az áldozati lakomákon, és leborult isteneik előtt. Izrael a Peor-beli Baálnak szolgált. Erre feltámadt az Úr haragja Izrael ellen. S azt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjtsd ide a nép vezetőit mind, s nyársaltasd fel őket fényes nappal az Úrnak, hogy lecsillapodjék Izrael ellen fölgerjedt iszonyú haragja” Mózes megparancsolta Izrael bíráinak:Mindegyiktek ölje meg emberei közül azokat, akik a Peor-beli Baálnak szolgáltak! (Szám 25,1-5) Azoknak a száma, akiket a csapás sújtott, huszonnégyezerre rúgott” (7) Siloe említése is ugyancsak Isten parancsára, hasonló célból történt. Siloe akkor vált ismertté minden zsidó előtt, amikor a honfoglalás befejeződött. Józsue, a fővezér, Mózes utódja, oda gyűjtötte össze egész Izraelt, hogy az ország területét ott sorsolja ki a törzsek között. (Józs 18) Élete végén aztán újra megismételte Mózes intelmeit a saját intelmeivel kiegészítve, amikor halála előtt utoljára hívta össze egész Izraelt: „De amint az Úr, a te Istened ígéretei beteljesedtek, ugyanúgy valóra váltja az Úr fenyegetéseit is, egészen addig, hogy elűz benneteket erről a jó földről, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott nektek. Igen, ha megszegitek a szövetséget, amelyet az Úr, a ti Istenetek kíván tőletek, ha elmentek más isteneknek szolgálni, ha leborultok előttük, akkor fellángol ellenetek az Úr haragja, és hamarosan eltűntök arról a jó földről, amelyet adott nektek”(23,15-16) Jeremiás próféta tehát vállalja az isteni parancs pontos közvetítését, mert ő is hűséges szolgája Istennek, mint Ábrahám, Mózes, Dávid volt. Neki még volt egy friss érve is: Júda testvér országa, Izrael kétszáz éves fennállás után 722-ben eltűnt a térképről, és Jeruzsálem sorsa is rövid két évtizeddel később betelt Áldás néked, édes Isten Báránya, Ki jössz e világnak megváltására, Dicsőség, dicséret, imádás legyen Néked földön, égen, örökkön. Amen”


2014. július 31., csütörtök

Zsolozsma 208.



Ludovico Consalvo feljegyzéseiből,amelyeket maga Szent Ignác mondott tollba

Vizsgáljátok meg a szellemeket, vajon Istentől származnak-e?

Ignác abban az időszakban, amikor lelkét még egészen betöltötték az üres és haszontalan lovagregények, amelyeket a régi idők híres lovagjainak kalandos történeteiről írtak, mihelyt gyógyulófélben volt, az idő eltöltésére szintén ilyen olvasmányt kért. De abban a házban egyetlen lovagregény sem volt, ezért odaadták neki a „Krisztus élete” és a „Szentek virágoskertje” című könyvet; mindkettőt hazai nyelven.Ezeknek a könyveknek ismételt olvasása révén egy bizonyos fogékonyságot nyert a bennük megírt gondolatok iránt. Ezek az utóbbi időben kézhez vett olvasmányai néha egészen elterelték a gondolatait a régi érzésvilágától; máskor viszont nem ritkán a régebben szokásos képzelődései martaléka lett, amint épp eszébe jutottak ilyenfajta olvasmányai. Közben Isten irgalmassága is segítette, és az új olvasmányokból merített gondolatait tovább vezette. Amikor ugyanis Krisztus Urunknak és a szenteknek életét olvasta, elgondolkodott magában, és ilyen következtetésre jutott: „Mi történne, ha éppen én cselekedném azt, amit Szent Ferenc tett, vagy mi lenne, ha Szent Domonkos tetteit követném?” Sokszor töprengett így bensejében. Ezek a gondolatok aránylag hosszú időn át fogva tartották lelkét, de azután, ha más változatos ügyek is közbeékelődtek, újra csak előlopakodtak a hiú és világias képzelgések, amelyek újabban már hosszú időre háttérbe szorultak. A réginek újjáébredése azután sokáig fogva tartotta.De e különböző tárgyú gondolatok megélésében felfigyelt egy nagy különbségre: nevezetesen, ha a világias gondolatok töltötték be lelkét, nagy érzelmi szenvedély ragadta el; amikor pedig már belefáradt ezekbe, szomorúnak és nyomorultnak érezte magát. Viszont amikor arra gondolt, hogy miképp követhetné a szenteknél megfigyelt erényes életet, nemcsak akkor érzett valami egészen felszabadult lelki gyönyörűséget, amikor közvetlenül foglalkozott ezekkel, hanem akkor is boldog és vidám volt, amikor már nem is gondolt azokra. Ezt a lényeges különbséget azonban mindaddig nem vette észre, és nem is értékelte különösképpen, amíg egyik nap meg nem nyílt a lelki szeme. Csodálni kezdte ezt a különbséget, és megbizonyosodott saját tapasztalata révén, hogy a gondolatok egyik fajtájából szomorúságot, a másikból örömet merít magának. Ez lett tehát a legelső következtetés, amit a lelki élet titkaiból leszűrt magának. Azután pedig, amikor már a nagyobb lelkigyakorlatait is megkezdte, úgy tanította övéit, hogy először is ezzel a megtapasztalt következtetésével kezdte megvilágítani előttük a különböző szellemek megértését.


PORCIUNKULA 2.



PORCIUNKULA

második elmélkedés

Ferenc Assisibe visszatérve megpróbált apja üzletében munkába állni. Egy alkalommal olyan vásárló érkezett, akinek nagyon kellett volna a jó posztó, de nem tudott fizetni. Ferenc odaadta az árut ingyen. Amikor apja megtudta, mi történt, Assisi püspöke elé cipelte fiát. Vádolta, hogy apa-szomorító, semmirekellő. Kitagadta családjából. Ferenc nem mentegetőzött. Apjának adta a rajta lévő ruháját és ezt mondta: Eddig úgy mondtam, hogy Pietro di Bernardone az apám. Mától kezdve így szólok: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy!” Ő azért teremtette az embert, mert Istenfia mellé sok gyermeket akart magáénak fogadni, hogy óriási családja legyen, akik fogadott gyermekei, Fiának pedig fogadott testvérei és örököstársai. Assisi püspöke boldogan ölelte magához a ruhátlan fiatalembert. Szíve megtelt örömmel, hogy szeme láttára kezdett valóra válni Isten örök terve. Ferenc pedig egy zsákot alakított át ruhának: csak lyukat kellett vágni a bevarrt végén, máris magára húzhatta. Kötéllel derekához szorította és boldogan ment az emberek közé. Ő volt ettől kezdve Assisi Szegénykéj, a végtelen gazdag Isten öntudatos fogadott fia, Jézus Krisztus fogadott testvére. ISTENATYÁNK Szentháromságos benső életében az isteni síkon és módon öröktől születő egyszülött Fiának születési ajándékul maradéktalanul odaajándékozta a végtelen nagy isteni természetet, amely végtelenül egyszerű, végtelenül értelmes és végtelenül hatalmas, tehát mindentudó és mindenható. Isten Fia végtelenül boldog ettől a nagy ajándéktól, és mivel tudja, hogy Atyja sem élhet e nélkül a végtelen nagy isteni természet nélkül, azonnal vissza is ajándékozza neki. Aztán azonnal odaajándékozzák ketten az immár közös kincset a Harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek, Ő meg abban a pillanatban visszaajándékozza nekik. Azóta a boldogság teljessége mindig ezzel a tökéletes odaadással kezdődik, folytatódik, és nem fejeződik be soha. Istenatyánk végre akarja hajtani másik nagy tervét is. Teremt, vagyis a semmi helyett létrehoz egy újfajta, mérhetetlen világot. Első fázisban egy anyagból álló csillag-rendszert. Ebben a főhelyet egy naprendszerben egy viszonylag kis bolygó, jelenti, mert ott teremti meg az embert, akinek anyagi testében szellemi létű lélek lakik. Kétnemű lesz ez az ember: férfi és nő. Ketten, egy férfi és egy nő összeházasodnak és egymást boldogítják. Fő boldogságuk, a közös örömük változatlanul mindig az, hogy szülőkké és az új élet forrásává lesznek a gyermekünk lelkét teremtő Istennel együtt. A Szentlélek másokat is ráébresztett, hogy Ferenc megtalálta a XIII. század elején Jézus Krisztus evangéliumát, kövessétek a példáját, legyetek testvérei! Boldogan hagyták oda mindenüket a szegényeknek, és kezdték hirdetni, hogy ők Jézust követik, aki így szólt tanítványaihoz: „Az útra ne vigyetek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övetekben. Sarut kössetek, de két ruhadarabot ne vegyetek magatokra!” (Mk 6,8-9) Ferenc tudta, hogy ő és társai Jézus követésére csak Jézus helytartójának, a római pápának a jóváhagyásával vállalkozhatnak. Az akkor működött katolikus szerzetesek, a bencések és a ciszterciták más szabályok szerint élnek: hatalmas kolostorokban Szent Benedek regulája szerint. Ezért a teljes szegénységet vállalni furcsa ötletnek látszott. 1209-ben Ferenc kimásolta az evangéliumból Jézus utasításait, és Rómába gyalogoltak III. Ince pápához,aki a Lateráni bazilikában fogadta a szegény kis csapatot fényes előkelőségek között. Azt súgták neki: Szentatya! Ezek kóbor közösség lesznek. Ne engedélyezd szabályukat. III. Ince viszont azt felelte: „Ha ezeket elutasítom, akkor kimondom azt, hogy az evangéliumot a XIII. században nem lehet megtartani”.Assisiben csak bűnbánóknak hívták őket. A bűnbánat nem azt jelentette számukra, hogy időnként elmennek gyónni. Jézus így kezdte működését: „János elfogatása után Jézus Galileába ment, és ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,14-15)


2014.07.31. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.31. csütörtök

„Így szólt az Úr Jeremiáshoz:Kelj föl és menj le a fazekas házához; ott majd meghallod szavamat. Lementem hát a fazekas házához; az éppen edényt formált a korongon. És ha nem sikerült az edény, amelyet éppen formált, amint ez megtörténik a fazekas használta agyaggal, akkor újra nekilátott, és egy másik edényt csinált belőle, a fazekasok szokása szerint. Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Izrael háza! Vajon nem tehetek én is úgy veletek, ahogy ez a fazekas tesz? mondja az Úr. Igen, amilyen az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti is az én kezemben, Izrael háza! Olykor azt határozom egy nemzet és egy ország felől, hogy gyökerestől kitépem, földre sújtom és elpusztítom. De ha ez a nemzet elhagyja gonoszságát, amely miatt ellene szóltam, akkor én is megbánom azt a rosszat, amellyel sújtani akartam. Máskor meg azt határozom egy nemzet és egy ország felől, hogy felépítem és elültetem. De ha ez a nemzet gonoszságot művel szemem láttára azzal, hogy nem akar hallgatni a szavamra, akkor én is megbánom azt a jót, amellyel el akartam halmozni”(Jer 18,1-10)

Jeremiás korában az ószövetségi Biblia hatszáz éves volt. Igaz, a bálványozó zsidók korában évtizedekig nem olvasták, egy példányt sem használt senki. Jozija király (640-609) uralkodásának tizennyolcadik évében a templomot takaríttatta és eldugott pénzeket kerestetett, amikor előkerült a Biblia egy példánya. Elvitték a királyhoz, aki meghallgatta és ellenőriztette. Jeremiás nyilván nem tudott róla. Ő hét évvel később kapta küldetését (625-585). Pedig ott a Biblia első fejezeteiben bőven akadt józanító példa arra, amit az Úr most a fazekas műhelyében üzent Jeremiás által. (Ter 5-9) „Most tehát mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak ezt mondja az Úr: Nézzétek, veszedelmet szánok nektek; tervet szőttem ellenetek. Most hát térjen meg mindegyiketek gonosz útjáról; változtassatok életmódotokon és tetteiteken. Csakhogy ők ezt felelik:Mi haszna itt a beszédnek? Inkább azt tesszük, ami jólesik nekünk; mindegyikünk úgy viselkedik, ahogy gonosz szíve sugallja neki”(Jer 18,11-12) Jézus tanítása és rengeteg csodája sok zsidót meggyőzött arról, hogy Ő a Messiás. A barátja, Lázár és két húga rajongva hittek benne és szerették szívvel-lélekkel.Nagyon várták, hogy ha üzenetüket kézhez kapja, azonnal siet és meggyógyítja őt. Sírja közelében állt, amikor Márta, majd Mária is odaért, és szelíd szemrehányással könnyítettek bánatukon. Az idegenek viszont kimondták: Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?”(Jn 11,37) Jézus rendelkezett: Hengerítsétek el a követ! De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. Jézus így felelt: Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét. Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem. E szavak után hangosan beszólt:Lázár, jöjj ki!S a halott kijött. (39-44) Minden hívő ember látta ezt és még jobban hitt. „A főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is. Egyikük, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, így vélekedett:Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb , ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon. De ezt nem magától mondta,hanem mint főpap megjövendte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azét is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit összegyűjtse. Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy Jézust megölik” (47-53) A Szűzanya 1965-ben Szent Mihállyal üzente meg a garabandal-i kislány látnokoknak, hogy százhúsz éves mennyei követsége ellenére sem tért meg az emberiség, a konok világ nem várhat kegyelmet: akik a nagy büntetés kezdetéig nem térnek meg, hanem „úgy viselkednek, ahogy gonosz szívük sugallja nekik” (Jer18,12) elvesznek, mint Jeruzsálem pusztulásakor.
 
 

2014. július 30., szerda

Zsolozsma 207.



Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból

Az Egyház: Isten népének gyülekezete

Az Egyházat katolikusnak, vagyis egyetemesnek mondjuk. Tesszük ezt azért, mert a föld innenső határától a túlsó határáig elterjedt, illetve mert egyetemesen és hiány nélkül tanítja azokat a láthatatlan és látható, égi és földi dolgokról szóló hitigazságokat, amelyeket meg kell ismerniük az embereknek. Azért is hirdetjük, hogy egyetemes az Egyház, mert minden embert el kell vezetnie az Istennek kijáró igazi hódolatra: uralkodókat és alattvalókat, tanultakat és tanulatlanokat. Végül azért is katolikus az Egyház, mert egyetemlegesen orvosol és gyógyít minden bűnt, amelyet a test és a lélek elkövet, ugyanakkor pedig ő maga birtokol is minden néven nevezendő erényt, akár cselekedetekben, akár szavakban nyilvánul az meg, és a Szentlélektől származó mindenféle karizmát is. Igen találó szó az is, hogy az Egyház: gyülekezet, hiszen mindenkit összegyűjt, együvé terel, amint az Úr mondja a Leviták könyvében: Gyűjtsd össze az egész közösséget a szövetség sátrának bejáratához (Lev 8, 3). Említésre méltó az is, hogy először itt fordul elő a Szentírásban ez a szó: „gyűjtsd össze”; akkor, amikor Áront az Úr beiktatja a főpapságba. A Második Törvénykönyvben pedig ezt mondja Isten Mózesnek: Gyűjtsd elém a népet, hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem (MTörv 4, 10). A gyülekezet szót akkor használja ismét, amikor a táblákról ezt mondja: Ugyanazok a szavak vannak ráírva, amelyeket az Úr a gyülekezet napján a hegyen a tűz közepéből intézett hozzátok (MTörv 10, 4); ez más szavakkal, de tulajdonképpen ezt jelenti: „Azon a napon, amelyen az Úr hívására egybegyűltetek”. A Zsoltáros pedig így énekel: Magasztallak a nagy gyülekezetben, dicsőítelek a sok nép között (Zsolt 34, 18). Más alkalommal pedig így énekelt a Zsoltáros: Ünnepi közösségben áldjátok az Istent, az Urat, ti, Izrael ivadékai! (Zsolt 67, 27). Üdvözítőnk azután a pogányok közül származókból egy második gyülekezetet épített fel, a mi szent Egyházunkat, amely a keresztényekből áll, s erről mondta Péternek: Én erre a sziklára építem Egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16, 18). Isten ugyanis elvetette azt az egy gyülekezetet, amely Júdeában volt, és ettől kezdve Krisztusnak mind több egyháza létezik a földön, s ezekre vonatkozik az, ami a zsoltárokban áll: Új dalt énekeljetek az Úrnak, dicsérete zengjen hívei körében (Zsolt 149, 1). Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódnak a Próféta szavai, amelyeket a zsidókhoz intézett: Nem találom kedvemet bennetek, mondja a Seregek Ura; majd kevéssel alább így folytatja: Ezért napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között (Mal 1, 10-11). És Pál erről a szent katolikus Egyházról írja Timóteusnak: Tudd, hogyan kell viselkedned Isten házában, amely az élő Isten Egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja (1 Tim 3, 15). 


PORCIUNKULA 1.



PORCIUNKULA

első elmélkedés

Gazdag assisi porta. Szép lakóház. Posztószaküzlet, tele itáliai és francia posztóval. Kedvtelve tér be, nézelődik és válogat a vásárlók tömege. Ezekben a napokban a ház ura, Pietro di Bernardone nem tartózkodik otthon. Franciaországban sürgölődik posztógyárakban, nagykereskedőknél. Ezek az itteni anyagok vezetnek a kívánságlistákon. A tapasztalt posztókereskedő szeme, keze boldogan simogatja az újdonságokat, de válogat a régi, keresett minőségek és színek közül is. Néha talán haza is száll egy-két gondolat. Izgalmas napok, hiszen kedves felesége, Píka asszonyszülés előtt áll. A férj is nagyon várja az érkező új családtagot. Természetesen fiút vár. Kell a folytatás a család életében. Ügyes kisfiú, bontakozó tehetség. A szakma reménye lesz, így lenne jó. Ez a jövő útja. Eddig a hivatalnokok meg a főúri csemeték vezettek a kívánságlistákon. De most végre eljött a kereskedelem ideje, a pénz világa. Már annak van igazán jövője, aki sok pénzzel rendelkezik. Mint majd az ő fia is. Otthon a vajúdó édesanya sokat szenvedett, jegyezte fel ismeretlen krónikás, amikor már nagy lett a fiú. Az édesanya nem tudta megszülni gyermekét. Segítője azt ajánlotta, menjen ki ő is az istállóba, hiszen Jézus is ilyen helyen született. Ez a kis jövevény biztosan Isten küldötte lesz! Amikor aztán megszületett a kisfiú, az édesanyának kellet döntenie a névadásról, mert ki tudja, mikor érkezik az édesapja. A jámbor édesanya Jézus szeretett tanítványáról nevezte el fiát: Giovanni (János) legyen. A hazaérkező apa azonban egy teljesen új nevet adott fiának: Francesco (Kis-franciácska). Aztán jött a legény-kor. Az Assisi-beli ifjúság (egyik?) vezéralakja lett, zenéltek, tervezgettek. A férfikor idején ő is jelentkezett katonának, hiszen ott lehetett nevet szerezni a városállamok versengéseiben. Megsebesült,fogságba is került, majd felgyógyulva új katonasorba vágyott. Ragyogóan felszerelve a legközelebbi éjjel álmában óriási fegyvergyűjteményt látott. Rajongó tekintetét addig jártatta körül, amíg kérdést nem hallott: Francesco, ki adhat neked többet: Az Úr vagy a szolga? Megértette. Haza indult.Lovát és felszerelését egy plébánosnak adta, aki apját ismerve nem merte elfogadni.


2014.07.30. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.30. szerda

Jeremiás újabb meghívása, amikor már nagyon sokat fáradozott prófétai küldetésében.

Jeremiás eszébe jutott első meghívása, amelyben arra hivatkozott az Úr, hogy már fogantatása után rögtön kiválasztotta őt:„Így szólt hozzám az Úr: Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára”(Jer1,4-5) Nehéz szívvel fogadta az isteni kiválasztást. Érezte,hogy sok kellemetlenséggel,szenvedéssel fog járni a kitüntető isteni döntés. Amikor belefáradt a látható eredmények hiányába, újból eszébe jutott, hogy a prófétai meghívása Istennek nem egy késői döntése volt, hanem léte első pillanatában fogant. Édesanyjának anyai öröme ellenére, amit fia csodálatos jövője miatt érzett, elfáradva,újra ki kellett mondania:„Jaj nekem, anyám, miért is szültél? Hogy a perlekedés és ellentmondás embere legyek az egész ország számára? Nem vagyok hitelező, nekem sem kölcsönzött senki, mégis mindenki átkoz. Hát nem tettem meg mindent, Uram szolgálatodban? És nem jártam közben nálad még ellenségeimért is, szorongatásuk és nyomorúságuk idején? Te tudod, hogy így tettem” (10-11(15a) Megtörten fohászkodik Urához:„Emlékezz meg rólam, Uram és nézz le rám; állj bosszút értem üldözőimen! Késleltesd haragodat s ne engedd, hogy elsodorjon; vedd tekintetbe, hogy érted szenvedek gyalázatot.”(15b) Visszaemlékezik egy válságos lét - állapotára, amikor legszívesebben abbahagyta volna küldetését. Lelkesedése határtalan,amikor Isten szava ismét felhangzott: „Ha szavaid elém kerültek, csak úgy nyeltem őket; kedvem telt szavadban és öröme szívemnek. Mert a te nevedet viselem, Uram, Seregek Istene!”(16) Még ebben a gyötrődő hangulatban sem ült a veszéllyel nem törődők közé: „Nem leltem benne örömöm, hogy a vigadozók körében üljek; súlyos kezed terhe alatt egyedül ültem, mert méltatlankodással töltöttél el. Miért nem szűnik meg fájdalmam, és a sebem miért nem akar meggyógyulni? Bizony olyan lettél számomra, mint a csalóka patak, amelynek vízére nem lehet számítani’. Erre így válaszolt az Úr: Ha visszatérsz hozzám, visszafogadlak szolgálatomba; és ha csak nemes dolgokról szólsz, mellőzve mind, ami megvetni való, akkor mintegy szájammá teszlek. Nekik kell hozzád térniük, te ne térj hozzájuk! Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, mondja az Úr. Kiszabadítalak a gonosztevők kezéből, és kimentelek a hatalmasok markából”(17-21) Nekünk,az újszövetségieknek még kevésbé van okunk elveszteni a bizalmunkat Üdvözítőnkben, amikor elássák előlünk az ügyes isten nélküliek az üdvösség kincseit. A múlt században mindent elvettek amit lehetett. Hőseinket összedrótozva, örök reménytelenségük jeleként arccal a föld mélye felé fordították: Keressétek lent az Istent, a világ a miénk. De a meggyalázott hősöket kiástuk,akik ismerjük Urunk gondolatait. Bátran mondjuk a gonoszok szemébe:Jézus mondja:„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”(Jn 15,12-13) „Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek a angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz” (Mt 13,47-50)


2014. július 29., kedd

Zsolozsma 206.



Szent Ágoston püspök beszédeiből

Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják

Urunk, Jézus Krisztus szavai arra figyelmeztetnek, hogy csak egyvalamire törekedjünk, amíg e világban sok mindenfélével foglalkozunk. Most még mint zarándokok törekszünk, mint akiknek nincs otthonunk, mint akik még úton vagyunk, mint akik még nem érkeztünk el hazánkba. Még vágyakozásban élünk, még nem vettük birtokba, még nem élvezzük. De azért minden tunyaság nélkül törekedjünk, szüntelenül törekedjünk, hogy egykor eljussunk oda. Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1, 11-12). Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így: „Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!” Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40) Egyébként megnyugtatásodra mondhatom neked, Márta, áldott vagy jó szolgálatodért! Munkádért jutalmul megkapod a boldog nyugalmat. Most ugyan sokféle teendőd lefoglal téged: táplálni igyekszel halandó embereket, akik szentek. De ha majd bejutsz az örök hazába, vajon találsz-e ott vándort, akit vendégül láthatnál? Találsz-e ott éhezőt, akivel kenyeredet megoszthatnád, szomjazót, akinek italt nyújthatnál, beteget, akit meglátogathatnál, veszekedőt, akit megbékíthetnél, halottat, akit eltemethetnél?Mindezekből ott egy sem lesz. Hát akkor mi lesz? Csak az lesz, amit Mária választott. Ott majd minket táplálnak, nem mi adunk táplálékot. Hiszen ott majd az lesz teljes és tökéletes, amit Mária már itt választott magának, amikor az Úr igéjének arról a dús asztaláról morzsákat gyűjtögetett. Akarjátok hát tudni, mi lesz majd odaát? Maga az Úr mondja szolgáiról: Bizony, mondom nektek, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket (Lk 12, 37). 


FELKÉSZÜLÉS PORCINKLA ÜNNEPÉRE



FELKÉSZÜLÉS PORCINKLA ÜNNEPÉRE


"Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Amen!"

(Assisi Szent Ferenc)

A porciunkula búcsú az assisi Porcinkula-kápolna fölszentelésének emléknapja. A kápolna a hagyomány szerint a Szentföldről hozott maroknyi földre épült, ezért nevezték részecskének, porciunkulának. Ferenc helyreállította a romos kápolnát. A rendalapítónak egy alkalommal e kápolnában megjelent az Úr Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A ferences rend megalapítása után III. Honorius pápa 1216-ban engedélyezte, hogy aki a kápolnát felkeresi, gyón, áldoz, és imádkozik a pápa szándékára augusztus 1-jén déltől másnap estig minden esztendőben a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút nyerhessen. Korábban, csak aki a Szentföldre zarándokolt az nyerhetett teljes búcsút. A pápák később valamennyi ferences és klarissza templomnak megadták a jogot a búcsú megtartására, melyet a világon mindenütt augusztus első vasárnapján ünnepelnek.

"Isten szolgája, Ferenc, termetre alacsony, lélekben alázatos, hivatásában kicsi, egy darabka földet hasított ki magának és övéinek a világból, mivelhogy csak úgy szolgálhatott Krisztusnak, ha volt valamije a világon. Bizonyára nem isteni rendelés nélkül történt, hogy időtlen idők óta Portiunculának nevezték azt a helyet, mely azok osztályrészéül volt kiszemelve, akik a világból semmit sem akartak magukénak mondan."..."Ezen a helyen egy kicsiny temploma állott a Boldogságos Szűznek, aki alázatosságával kiérdemelte, hogy szent Fia után feje legyen az összes szenteknek. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje és nemes alkotmánya, mint egy szilárd alapra épített ház, itt nőtt naggyá és terebélyesedett ki. A szent minden másnál jobban szerette ezt a helyet, és a testvéreknek is megparancsolta, hogy különleges szeretettel ragaszkodjanak hozzá; azt akarta, hogy mindig úgy tekintsenek rá, mint alázatosság és fölséges szegénység dolgában a Rend tükrére. Ugyanezért tulajdonjogát másoknak engedte át, s magának és övéinek egyedül a használati jogot tartotta meg.“

Celanoi Tamás: Szent Ferenc II. életrajz XII. fejezet


2014.07.29. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.29. kedd

Jeremiás prófétát egyre keservesebb üzenettel küldi népéhez az Úr. A mai napra kijelölt ószövetségi szöveg előzményeiből szeretnék idézni, mert itt már szó van a Jahvet bosszantó, bálványimádó hamis próféták szerepléséről. Szót kell ejteni nemcsak a becsapott népről, hanem a gonosz viselkedésekért járó kemény büntetésről is.„Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. Ezért azt mondja az Úr: Azok a próféták, akik az én nevemben prófétálnak, bár nem küldtem őket, és azt mondják, hogy kard és éhínség nem jön erre az országra, kard és éhínség által vesznek el az ilyen próféták. Azok meg, akiknek jövendöltek, ott hevernek majd szétszórva Jeruzsálem utcáin, az éhínség és a kard áldozataiként. Nem lesz senki, aki eltemesse őket, sem feleségeiket, sem fiaikat, sem lányaikat. Így zúdítom rájuk gonoszságaikat” (Jer, 14,14-16) Ezek a hazug próféták megérdemlik a kilátásba helyezett büntetéseket, mert a hazugság önmagában is bűn, mert Isten maga a tökéletes igazság és a világot is az igazságra építette. Még nagyobb bűn, ha kiemelt vezetők hazudnak, mert megrendítik az igazságba vetett hitet, és ezzel tönkreteszik a hinni tudást, a bizalmat. Még nagyobb a hazugok bűne, ha a hazugságukat Istentől eredeztetik. Óriási bűn, ha valaki azzal dicsekszik, hogy emberek sokaságát folyamatosan becsapott, és porig alázta a neki igazat adó embereket.
A keresztények szívesen segítettek a szegényeken. Hálás szeretetet kaptak érte. Ebben a szeretetben szeretne részesülni egy öreg házaspár: Ananiás és Szafira. Az Apostolok cselekedetei újszövetségi szent könyv ötödik fejezete írja: „Egy Ananiás nevű ember feleségével, Szafirával eladta az egyik földjét. Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé. Péter azonban így szólt hozzá: Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd? Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkeztél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek! E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta. A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették. Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekről. Péter megkérdezte: Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a földet? Igen, ennyiért válaszolta. Péter folytatta: Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Látod, akik a férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek. Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt. Amikor a fiatalok beléptek, már holtan találták. Kivitték és a férje mellé temették. Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról” (ApCsel 5,1-11) és aki nem hallott róla? Olvashatja bárki, mert írva van. Aki pedig nem olvassa, mentve marad? Nem. Péter írja:„Egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap”! (2Pét 3,3) Isten nem siet, és nem felejt. Jeremiás előre megmondta a város pusztulását: „Szememből patakzik a könny, éjjel-nappal, folyton-folyvást. Mert nagy baj érte népem leányát, végzetes csapás. Ha kimegyek a mezőre, ott hevernek, akik a kard élén hulltak el, ha visszatérek a városba, azokat látom, akik az éhségtől epedtek el. Még a papok és a próféták is úgy bolyonganak az országban, mintha eszüket vesztették volna. Hát teljesen elvetetted Júdát, és a lelked egészen megutálta Siont? Miért vertél úgy meg minket, hogy számunkra már nincsen gyógyulás?” (Jer, 14,17-19a) Szűzanyánk Garabandálban utoljára (1965) ezt üzente látnokainak: „Nincsen szívem szembenézni veletek négy év végén, csak üzenem Szent Mihállyal: Az Atya a nagy csapást a világra bocsátja, csak még vár, hogy sokan megtérhessenek. Mert ha csapások elkezdődnek, senki nem kap kegyelmet. Minden gonosz embert elpusztít a megtagadott Isten. A jók ezer boldog esztendőt kapnak. (Jel 20,1-3) Nagy sátáni tombolás után pedig jön a végítélet.


2014. július 28., hétfő

Zsolozsma 205.



Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből

Az isteni és az emberi irgalmasság

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak (Mt 5, 7). Édes ez a szó: „irgalmasság”, kedves testvéreim. De ha már maga a szó is ilyen édes, mennyivel inkább édes a tartalma? És noha minden ember szeretne ebben részesedni, sajnos, mégsem él mindenki úgy, hogy ezt ki is érdemelje. Továbbá jóllehet mindenki szeretne irgalomban részesedni, mégis kevesen vannak, akik készek lennének az irgalmasságot gyakorolni is. Ó, ember! Hát ilyen arcátlanul mered ezt magadnak követelni, amit másoknak adni meg elmulasztasz? Aki a mennyben szeretne irgalmat kapni, annak kötelessége itt a földön irgalmasságot gyakorolni. Kedves testvéreim, mivel mindnyájan szeretnénk irgalomban részesülni, ezért már itt a földön szerezzük meg magát az irgalmasságot pártfogónknak, hogy a másvilágon majd megmentsen bennünket. Valóban van irgalmasság Istennél a mennyben, de csak a földi irgalmasság gyakorlása útján juthatunk el hozzá. Hiszen a Szentírás is így tanítja: Uram, a te irgalmasságod a mennyben van (Zsolt 35, 5) Van tehát földi és van mennyei irgalmasság, azaz emberi és isteni. Milyen az emberi irgalmasság? Biztosan olyan, hogy felkarolja a nyomorgó szegényeket. És milyen az isteni irgalmasság? Kétségtelenül olyan, hogy megbocsátja a bűnöket. Mert ami jót tesz az emberi irgalmasság földi zarándoklásunk idején, azt az isteni irgalmasság visszafizeti az örök hazában. Hiszen itt e világon minden szegényben Isten didereg és éhezik, miként maga is mondja: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40). Tehát Isten, aki kegyesen adni akar a mennyben, kapni akar itt a földön. Hát olyanok vagyunk, hogy kapni akarunk, amikor Isten ajándékot ad, viszont amikor ő kér, akkor nem akarunk adni? Pedig amikor egy szegény éhezik, akkor Krisztus éhezik, amint maga is megmondta: Éhes voltam, és nem adtatok ennem (Mt 25, 42). Tehát ne fordítsd el tekintetedet a szegények nyomoráról, ha bizalommal szeretnéd remélni bűneid bocsánatát. Krisztus most még éhezik, testvérek: minden szegényben ő éhezik, és ő szomjazik, és amit itt a földön kap, azt a mennyben visszafizeti. Kérdezlek benneteket, testvérek: mit szeretnétek, vagy mit kerestek, amikor a templomba jöttök? Valóban, mi mást, ha nem irgalmasságot? Gyakoroljátok tehát a földi irgalmasságot, és majd megnyeritek a mennyeit! Hozzád a szegény könyörög, te pedig Istenhez könyörögsz: az kenyérért, te pedig örök életért. Adj a koldusnak, mert ezáltal kiérdemled, hogy te is kapj Krisztustól. Halld meg szavát: Adjatok, és akkor ti is kaptok (Lk 6, 38). Nem tudom, hogy milyen jogcímen akarsz kapni, ha te nem akarsz adni. Ezért tehát, ha a templomba jöttök, tehetségetekhez képest adjatok valami alamizsnát a szegényeknek. 


A magyarok Mária tisztelete 2.



A magyarok Mária tisztelete

elmélkedés második rész

A magyar népvitézlő nemzet volt. A nyeregben kemény harcos nagyon meg tudja becsülni azt a másik erényt, a gyengédséget, amelyet elsősorban a feleség és édesanya jelent a számára. Azt is jól tudták, hogy a jövő harcosai is édesanyák szíve alatt bimbóznak, majd édesanyák ölén virágoznak ki teljes emberré. Nem volt előttük ismeretlen a családanya összetartó ereje, és a nemzetségfő feleségének anyás, békéltető küldetése sem. Legősibb szavaink közül való az asszony (ochszun, osszun), és ez eredetileg úrnőt, királynőt jelentett. Ma is használt alakja: kisasszony, kis úrnőt jelent. Nem felesleges visszagondolni arra sem, hogy a keresztény hitvilággal már a kazár birodalomban megismerkedtek őseink, és a keleti keresztények akkor is, ma is, Theotokosznak, Istenanyának tisztelték és ábrázolták Máriát. Amikor Géza fejedelem azzal a súlyos gonddal küszködött, hogy nincs fiú örököse, aki nagy tervét megvalósíthatná: a hét törzset (besgur) egy nemzetté alakítani, egységes állammá váltani a laza törzsszövetséget, akkor álomban részesült: „Csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, ez elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. És most tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges patrónája leszek.” (Schwandtner: Scriptores rerum Hung.Tom. I. 583-4) Géza élete megváltozott. Bízott álma valóságában, ami lényegében arról biztosította, hogy Jézus Krisztus Édesanyjának az ajándéka lesz a születendő fiú, Mária neveli és segíti, és azokért az érdemekért, amelyeket Jézus Krisztus előtt szerez, védi és óvja Géza fiát és egész népét. Vajk a Szűzanya jóságát, megelőlegezett bizalmát sosem feledte el, és szívesen vállalta a maga nehéz, de gyönyörű küldetését: krisztusivá tenni a népet Mária oltalma alatt. Elsősorban tehát maga tisztelte a Szűzanyát, és ezt a tiszteletet ültette alattvalói lelkébe is. Bonfini szerint életében is sokszor ajánlotta országát és népét Mária oltalmába. Gyönyörű templomokat építtetett az Ő tiszteletére: a Dunántúlon a győri, a Duna – Tisza közén a kalocsai, a Tiszántúlon a csanádi székesegyházat. Szent Istvánnak a mennybevitt Szűzanya iránti túláradó tiszteletét a székesfehérvári dóm hirdette a legkiválóbban. Nyugati utazók gyönyörködtek benne nagy áhítattal és ámulattal. Ami szépet, nemeset országunk akkor nyújthatott, azt mind pazar bőségben áldozta erre a templomra, felszerelésére és díszítésére. Ezt a templomot kivette a rendes püspöki joghatóság alól, és az ország vallási központjává tette. Búcsúnapját pedig, aug.l5 – ét, országos búcsúnak rendelte. Össze is gyűlt a magyarság évről évre ünnepelni Nagyboldogasszonyát. A király pedig törvénylátó napokat tartott ez alkalommal, ahol mindenki uralkodója elé járulhatott ügyes-bajos dolgával. A velencei bencés szerzetes, Gellért 1015-ben járt itt először. Csodálkozva jegyezte meg vendéglátójának, hogy ez az ájtatos embertömeg egyetlen egyszer sem említi Mária nevét. Büszkén magyarázta a magyar szerzetes, hogy mi Őt Nagyasszonyunknak, azaz Királynőnknek szólítjuk. - Vajon minket, ma élő magyar katolikusokat is föllelkesít a tény, hogy a világon egyetlen nép vagyunk, aki az Üdvözlégyben nem Szent Máriának, hanem Királynőnk Máriának mondjuk Őt? Később a király megkérte Gellértet, hogy egy nagyboldogasszonyi búcsún prédikáljon a mennybevitt Szűzanyáról. Ez szentbeszéd annyira tetszett neki, hogy fiának, Imrének a nevelését rábízta és később csanádi püspökké nevezte ki. Gellért működése segítette Mária-tiszteletünket, de nem tőle tanultuk meg ezt a tiszteletet, ahogyan a zsolozsmáskönyvben olvashatjuk. Fölvethetjük a kérdést: milyen címen, milyen kiváltsága szerint tisztelte Szent István és népe a Szűzanyát? Minden jel, minden emlék arra mutat, hogy a mennybevitt és a világ Királynőjévé koronázott Szűzanya volt tiszteletének tárgya. Bőven van erről szó a „MAGYAROK NAGYASSZONYA” című könyvemben. Az ő, népe és az utókor erre vonatkozó hitét zseniálisan foglalja össze a koronázási eskükereszt hátlapjára vésett felirat: „REGINA COELI PATRONA HUNGARIAE”. Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért fogadta el a magyar nép ilyen gyorsan és egyetemlegesen ezt a nagyasszonytiszteletet? Első királyunk hite és buzgósága mellett kellett, hogy legyen a magyar néplélekben valami erős, elemi hangoltság, amik ezt érthetővé teszi. Laureatusi értekezésemben sokat foglalkoztam ennek a bizonyításával. Bár Bozsóky P. Gerő: Magyarok útja a pogányságból a kereszténységig című művében kereken állítja, hogy nem volt a magyarok pogány őshitében egy pogány Nagyasszonyról szó, Balogh Ágost de Nemcsicz: Beatissima Maria qua Regina et Patrona Hungariarum, Kandra Kabos: Magyar Mythologia című művében ezt sok néprajzi adatból elfogadhatóan állítja. E szerint a néphit szerint az egyetlen Istennek volt egy leánya, aki a magyar népet védőszárnyai alá vette, védte, táplálta, mint egy nemzetségfő hitvese szokta tenni. Ezért hitték, hogy ő az élő Isten mellett, mint élő földöntúli nagyhatalom mindenben védőasszonyunk. Amikor a kereszténység tanításából az igazságot megtudták, hogy Istennek nincs teste, következéskép lánya sem lehet, ugyanakkor biztos tanítást kaptak arról, hogy az Isten Fia érettünk emberré lett, édesanyától született, mennybemenetele után Édesanyját is fölvitte a mennybe, ott az egész világ Királynéjává koronázta, nagy örömmel töltötte el őket Géza fejedelem álma, hogy ez a valóságos élő Királynő Isten trónja mellett képviseli a mi ügyünket. Nem volt nehéz számukra a teljes igazságot elfogadni.


2014.07.28. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.28. hétfő

Jeremiásnak egy jelképes cselekedettel kellett előadnia a következő üzenetet: „Így szólt hozzám az Úr: Menj és vásárolj magadnak egy len övet és kösd a derekadra! De vízbe ne mártsd!Erre az Úr parancsa szerint megvettem az övet, s a derekamra kötöttem. Majd másodszor is szólt hozzám az Úr: Vedd az övet, amelyet vásároltál és a derekadon viselsz. Kelj útra és menj el az Eufráteszhez, és rejtsd el ott egy sziklahasadékban! El is mentem és elrejtettem az Eufrátesz közelében, úgy, amint az Úr parancsolta. Hosszú idő elteltével újra szólt hozzám az Úr:Kelj föl, menj el az Eufráteszhez és hozd el onnan az övet, amelyről megparancsoltam neked, hogy rejtsd ott el. Elmentem hát az Eufráteszhez, kiástam és kivettem az övet arról a helyről, ahov á annak idején elrejtettem. Az öv rothadt volt s teljesen hasznavehetetlen. Akkor az Úr ezeket a szavakat intézte hozzám:Ezt mondja az Úr: Így fogom megrothasztani Júda és Jeruzsálem mérhetetlen kevélységét. Ez a gonosz nép, amely nem akar szavamra hallgatni, hanem saját szívének gonoszságát követve idegen isteneknek szegődik nyomába, hogy szolgáljon nekik és imádja őket, olyan lesz, mint ez az öv: teljesen hasznavehetetlen. Mert ahogy az öv az ember derekához simul, úgy csatoltam én is magamhoz Júda egész házát, mondja az Úr, hogy népemmé, dicsőségemmé, dicséretemmé és hírnevemmé legyenek. De ők nem hallgattak rám” (Jer 13,1-11)
Az ószövetségi Szentírásban többször olvasható Istennek mély értelmű panasza. Izraelt úgy ábrázolja, mint akit születése után szülőanyja gondozatlanul eldobott. Az életét sirató k gyermeket csak Isten sajnálja meg. Ellátja, gondozza, de ő nem az örökbefogadó örömére akar lenni, hanem elcsábul és elhagyja egyetlen jótevőjét. Jeremiásnál már semmi bizalom nem maradt az Úr szívében: ezt jelenti a felszólítás: vásárolj lenvászonból készült dísz-övet. Hord derekadon egy ideig, aztán vidd el az ősi paradicsomkert földjére, rejtsd el egy sziklarepedésbe és hagy ott. Később vissza kell mennie, elővenni a rejtekhelyről, és elámulni állapotán:elrothadt,undorít. Ha másik szálon keressük az Úr és Izrael népe kapcsolatát a jeremiási lenöv-sorsfordulóban, akkor is igen érdekesek a történelmi szálak. Isten Ábrahámot választja ki a Megváltó ősapjának. Családja a káldeai Úrban éltek, mint földnélküli pásztorok.. Minden tavasszal bérbe vették a legelőket, ahol a juhnyájaikat legeltethették egy évig. Érthető, hogy amikor Isten kiemelte Ábrahámot és feleségét a rút bálványimádásból, addigi hazátlan hazájából ezzel az ígérettel hívja el: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet” (Ter 12,1-2a) „Kánaán földjére mentek” (5c) Aztán később meg is esküdött az Úr Ábrahámnak: „Utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig” (15,18) 800 év múlva még Mózes is így indítja népét a nagy honfoglalásra, bár kevesebbel is beérték, az Eufráteszig nem mentek el. Kr.u. 70-ben Titusz római hadvezér viszont három éves ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet, s csak ezer kilencszáz év múlva tudtak államot formálni a nyugati hatalmak segítségével. Izrael és Izmael utódai azóta is, most is irtják egymást. Ábrahám egyetlen igazán nagy fia, az Istenfia, Jézus nem kell nekik. Pedig „Ő a béke!”Magyar őseinket Ábrahám idejében egészen más úton hozott a Kárpát-medencébe a fölséges Isten. Az első és második keresztény évezred fordulóján Szent István királyunk a nem-bálványimádó pogány Magyarországból keresztény Magyarországot épített. Ezer éves védőszolgálatban Krisztus titokzatos Testét, a keresztény Európát kellett védenünk. Megtettük becsülettel. Megbecsülést viszont nem kaptunk érte. A közeljövőben nem háborús igazságtétellel maga Isten ígért, hitből és szeretetből álló újabb ezer éves szolgálatot hű magyarjainak Jézus és Édesanyja, aki ezer éve Nagyboldogasszonyunk. „Felvirradt az új örömnap fénye, eljött az Úr választott edénye, örökélet kincsének szekrénye, benne rejlik az Úristen nagy, titkos törvénye(Ho 170,1)


2014. július 27., vasárnap

Zsolozsma 204.



Aranyszájú Szent János püspöknek a második korintusi levélről mondott szentbeszédeiből

Minden bajom közt is túlárad bennem az öröm

Szent Pál ismételten a szeretetre tereli a szót, hogy rosszallása érdességét egy kicsit elsimítsa. Előzőleg ugyanis megrótta őket, és szemükre vetette, hogy szeretetét nem viszonozták szeretettel, sőt hátat fordítottak szeretetének, és más, lelki ragályt terjesztő emberekhez csatlakoztak. Tehát újra tompítja a megrovás élét: Értsetek meg bennünket (vö. 2 Kor 7, 2), azaz „szeressetek minket”! Kéri szeretetüket; és az nem lesz terhes számukra, sőt nagyobb hasznára lesz azoknak, akik adják azt, mint annak, aki kapja. De nem azt mondta: „szeressetek”, hanem a könyörületre jobban emlékeztető kifejezést használt: Értsetek meg bennünket!Ki távolított el minket tőletek, kérdezi, ki vetett ki minket a ti jóindulatotokból? Mi az oka annak, hogy kiszorultunk szívetekből? Mert amit már előbb is mondott: hogy ti nem nyitottátok ki a szíveteket (2 Kor 6, 12), azt most itt még világosabban fejezi ki: értsetek meg bennünket, és ezzel ismét a szívébe akarja zárni őket. Mert semmi sem éleszti fel annyira a szeretetet, mint ha a szeretett személy megérti azt, hogy nagyon vágyik a szeretetére az, aki őt szereti. Hiszen előbb már megmondtam, írja, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk (2 Kor 7, 3). Ez a legnagyobb szeretet! Visszautasítottan is együtt akar meghalni, együtt akar élni velük. Mert nem akárhogyan vagytok szívembe zárva, jelenti ki, hanem úgy, amint megmondtam. Mert előfordulhat az, hogy szeret valaki, de a bajban aztán elfut. De mi nem így vagyunk. Vigasztalás tölt el (2 Kor 7, 4). Honnét ez a vigasztalás? Tőletek jön: mert jó útra tértetek. A tetteitekkel örömet szereztetek nekem. Aki szeret, az egyrészt felpanaszolja ugyan, hogy őt nem szeretik, de másrészt fél attól is, hogy a mértéket túl ne haladja e rosszallásban, nehogy szomorúságot okozzon. Ezért hangoztatja: Vigasztalás tölt el, túlárad bennem az öröm. Vagyis: „Kihívtátok rosszallásomat, de bőségesen jóvá is tettétek, megvigasztaltatok: nemcsak megszüntettétek szomorúságom okát, hanem még örömmel is elhalmoztatok.” Ezután bemutatja öröme nagyságát, nemcsak azzal, amit mondott, hogy túlárad bennem az öröm, hanem azzal is, amit hozzáfűzött: minden bajom közepette is. Mert oly nagy volt, úgymond, az a gyönyörűség, amelyet nekem szereztetek, hogy nem volt képes arra árnyékot vetni az előző nagy szomorúságom sem. Az öröm kiáradó bősége ugyanis minden ránk zúduló gyötrelmet megszüntetett. 


A magyar és a ferences Mária-tisztelet 1.



A magyar és a ferences Mária-tisztelet

elmélkedés első rész

Tisztelni annyit jelent, mint elismerni valakinek a nagyságát, kiválóságát.„Atyádat és anyádat tiszteld!” – mondja a negyedik parancsolat, vagyis ismerd el, hogy életed forrása, felnevelőd, és megfizethetetlen javakkal halmoztak el életed folyamán, ezért nekik tisztelet, elismerés jár a tisztelet forrása az Isten szava. Isten minden jó forrása, mindent tőle kapunk, tehát neki a legnagyobb fokú tisztelet jár. Ezt külön fogalomként kezeljük, úgy mondjuk, Istent imádjuk, vagyis elismerjük legfőbb Urunknak. Isten szava nyomán indulunk el a tisztelet egyéb vonatkozásaiban is. Az emberek ős-bűne után különösen figyelnünk kell erre a minősítő isteni útmutatásra, mert az ember a magánál nagyobbnak, okosabb lénynek elismert kísértőnek is tiszteletet adott, amikor elfogadta ajánlatát. Bizalmat szavazott neki annak ellenére, hogy tudta: nekem eddig semmi jót nem tett, csak berobbant az életembe, és azt súgja, hogy a jót ajándékozó Isten rossz akaróm, eldugja előlem féltett hatalmát, és ezért tilt az egyik fa gyümölcsének élvezetétől. Csúnyán ráfizetett az ember arra, hogy saját ötlete szerint osztogatta az ördögnek a tisztelet jelét, a bizalmat. Isten viszont megbocsátó szeretetével lehajolt esendő, gyermekeihez, és megmutatja nekik, a tiszteletnek igaz tárgyát: elküldöm majd nektek a Megváltót, aki egy édesanyától születik, széttiporja az ördög fejét és visszaadja nektek az örök életet. Őket tiszteljétek, mert a Megváltó és Édesanyja ettől az ígérettől kezdve egymástól elválaszthatatlan. Amikor pedig Gábor főangyal az idők beteljesülésekor elmondta Máriának Isten üzenetét: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28), ezzel megadta az eligazítást: a kegyelemmel kitüntetett ószövetségi emberek, Mózes, a próféták, a papok tiszteletben részesültek, de mennyivel inkább kell tiszteletben részesülnie annak, aki Isten akaratából kegyelemmel teljes. Ha a női nemet, főként a szüzeket és édesanyákat, tiszteletben részesíti a férfivilág, akkor a legtisztább Szüzet és a legdrágább Édesanyát mindenek előtt és fölött tisztelnünk kell.


2014.07.27. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.07.27. vasárnap

Salamon,Dávid király utoljára született fia volt, édesapja mégis őt választotta utódjának, őt látta a legalkalmasabbnak. Avval a feladattal bízta meg,amelyet maga szeretett volna az Úrnak ajándékozni: felépíteni a zsidók első templomát. Az Úr nem fogadta el Dávid ajánlatát, mert Dávid sokat harcolt a filiszteusok ellen, sok vért ontott ki, és a templom az Isten otthona, a békesség háza: ne zavarják az imádkozókat a rémes emlékek. Salamon Gibeonba ment imádkozni, mert a templom még nem volt felszentelve. Gibeon dombján állt a szent sátor, amelyet Mózes mennyországi látomása szerint állíttatott fel a híres művesekkel. Ennek legfontosabb kincse, az Isten ládája, másik nevén a frigyszekrény, már Jeruzsálemben volt. Oda vitette már korábban Dávid király, mert új fővárosában szerette volna tudni azt a csodálatos fényt, amely a kerubszobrok szárnya alatt ragyogott. Az ószövetségi nép is tudta, hogy Isten mindenütt jelen van, de emberi szemmel a földön élők nem láthatják, mert azonnal megsemmisülnének ettől az élménytől. Amikor Mózes azt kérte Istentől: „Hadd lássam meg dicsőségedet, a válasz ez volt: Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik. De arcomat nem láthatod, mert nem láthat ember úgy, hogy életben maradjon. Az Úr így szólt: Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek, és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod”(Kiv 33,18-23) Az eredeti szent sátor aztán Gibeonban maradt, előtte állt a bronz oltár, az egészen elégő áldozatok eredeti oltára. Salamon eléje vonult és vele együtt egész Izrael minden vezető embere: az ezredesek, századosok, bírák, Izrael főemberei, a családok fejei és nagy sokaság. Az ifjú király ezer áldozatot mutatott e az ősi oltáron. (2Krón 1,1-6) „A következő éjszakán az Isten megjelent Salamonnak, és azt mondta neki:Kérhetsz bármit, megadom neked. Salamon így felelt az Istennek: Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak. Nos hát, Uram, Istenem, teljesítsd ígéretedet, amelyet atyámnak, Dávidnak tettél. Mivel te tettél királlyá a nép fölé, amely megszámlálhatatlan, mint a föld pora, adj hát nekem bölcsességet és értelmet, hogy jól teljesítsem kötelességemet e nép élén. Hiszen ki is tudná kormányozni et a te nagy népedet? Az Isten így válaszolt Salamonnak: Mivel ez a szíved vágya, és nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél, hogy kormányozni tudjad népedet, amelynek királyává tettelek, megadom neked a bölcsességet és az értelmet. Sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak a királyoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak sem lesz” (2Krón 1,7-12)A mi helyzetünk miért nem megnyugtató most? Szent Pál, a jogász a néphez valószínűleg nem ok nélkül írta: „Testvéreim! Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.”(Róm 8,28-29) Félő, hogy az a hatalmas bajok, tévedések és tragédiák gyökere, hogy akik akármilyen vezető szerepet töltenek be, nem Istent szeretik és szolgálják. Az istenszeretet ugyanis tökéletesen egybecseng az emberszeretettel: „Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint” (1Jn 3,23) „Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki!”(2Jn 10) 


Zsolozsma 203.




Damaszkuszi Szent János áldozópap beszédeiből

(Orat. 6, in Nativitatem B. Mariae V., 2. 4. 5. 6: PG 96, 663. 667. 670)

Gyümölcseikről ismeritek fel őket


Az volt a Gondviselés terve, hogy Annától szülessék meg az Istenszülő Szűz. A természet emiatt nem merte más gyermekkel megelőzni ezt a kegyelemtől áldott magzatot. Ezért maradt gyermektelen az anya addig, amíg a kegyelem meg nem termette benne gyümölcsét. Mert elsőszülöttként kellett a világra jönnie annak, akitől születik majd az egész teremtés elsőszülöttje, és minden benne áll fönn (Kol 1, 17).
     Milyen boldog házaspár vagytok, Joakim és Anna! A teremtett világmindenség lekötelezve érzi magát nektek, mert általatok nyújtotta át a Teremtőnek a mindennél értékesebb ajándékot, a Teremtőhöz egyedül méltó tisztaságos édesanyát.
     Örülj, Anna, te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd, és ujjongj, aki nem vajúdol (Iz 54, 1). Ujjongj, Joakim, mert leányodtól gyermek születik, fiú adatik nekünk, így fogják hívni: a világmindenség üdvösségének tanácsadó Angyala, Erős Isten (Iz 9, 6). Igen, ez a gyermek: Isten.
     Joakim és Anna, szent és tiszta lelkű házaspár: titeket valóban házasságtok gyümölcséről lehet felismerni, ahogyan az Úr mondta: Gyümölcseikről ismeritek fel őket (Mt 7, 16). Ti egészen úgy éltetek, ahogyan Istennek tetszett, és ahogyan illett ahhoz, akit a világra hoztatok. Tiszta és szent házasságtok hozta közénk a szüzesség drágagyöngyét, aki szűz volt szülése előtt, szűzen szülte gyermekét, és a szülés után is szűz maradt. Őrá gondolok most, aki testében, lelkében, szívében oly szentül ápolja majd a szüzességet, mint senki más.
     Csodáljuk tisztaságtokat, Joakim és Anna! Ti a természet rendje szerint híven megtartottátok a házasságban az állapotbeli tisztaságot, és jutalmul a természet rendjét felülmúló ajándékot kaptatok Istentől, hiszen ti hoztátok a világra a férfit nem ismerő Istenszülőt. Ti szentül, jámborul éltétek az emberi életet, és íme, leányotok kiválóbb az angyaloknál, és most már Királynőjük is lett. Ó, te gyönyörűséges, édes Leány! Ádám gyermeke, de Isten szülője! Milyen boldogok a te szüleid! Mennyi gyönyörűséggel vettek ölükbe! Egyedül a te szüleid kiváltsága volt, hogy eláraszthassanak tisztaságos csókjaikkal téged, mindenkor tökéletesen tiszta Szűz. Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, ujjongjatok és énekeljetek! (Zsolt 97, 4). Csak kiáltsátok a dicséretet, ne féljetek, harsogjátok Isten dicséretét!