2014. április 26., szombat

Zsolozsma 112.



A Jeruzsálemi hitmagyarázatokból

A Szentlélek kenete

Amikor Krisztusban megkeresztelkedtetek, és Krisztusba öltöztetek, akkor Isten Fiának képmására alakultatok át. Isten ugyanis eleve arra rendelt bennünket, hogy fogadott gyermekei legyünk, és így hasonlóvá tett Krisztus megdicsőült testéhez. Krisztusnak, a Fölkentnek lettetek társai, ezért joggal neveznek fölkentnek titeket; rólatok is mondotta Isten: Fölkentjeimhez ne nyúljatok! (Zsolt 104, 15) Fölkentek lettetek, a Szentlélek jelét kaptátok meg. Mindez jelképszerűen történt veletek, minthogy Krisztus képmásai vagytok. Krisztus maga, amikor megmerült a Jordán folyóban, istenségének illatát árasztotta szét a habokban, amikor pedig kilépett a vízből, a Szentlélek személyesen szállt reá, és a hasonló a hasonlón nyugodott akkor. Ilyesmi történt veletek, amikor a szent keresztség medencéjéből kiléptetek. Megkentek benneteket krizmával, amely képe annak, amivel Krisztus fölkenettetett. Ez pedig a Szentlélek, akiről – egy rávonatkozó jövendölésben – így írt Izajás, eljövendő Urunk ajkára adva a szót: Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Iz 61, 1). Ember nem kente föl Krisztust olajjal vagy testi kenettel; az Atya azonban felkente őt, amikor az egész világ Üdvözítőjévé rendelte, mégpedig a Szentlélekkel kente föl. Így tanította Péter apostol is: Isten fölkente a názáreti Jézust Szentlélekkel (vö. ApCsel 10, 38). És Dávid próféta is lelkesen hirdette: Trónod, Isten, áll örökkön-örökké. Kormánypálcád az igazság jogara. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl Isten, a te Istened, az öröm olajával társaid közül (Zsolt 44, 7-8) Krisztust a szellemi öröm olajával kenték föl, vagyis a Szentlélekkel; a Szentlelket pedig azért nevezik az öröm olajának, mert ő a szerzője a lelki örömnek. Titeket pedig azért kentek föl a kenettel, mert Krisztusban részesedtetek, vele való közösségbe jutottatok. De vigyázz, nehogy azt gondold, hogy ez a kenet csak közönséges kenet. Ez a szent kenet semmiképpen sem pusztán kenet, és semmi más: Isten segítségül hívása után senki se mondja többé egyszerű kenetnek, mert az Krisztus kegyelmi ajándéka lett, és a Szentlélek által közölt erő forrása, az ő istenségének jelenléte következtében lett hatékony. Ezzel a kenettel jelképesen kenik meg homlokodat és érzékszerveidet; és amíg érzékelhető kenettel kenik meg a testet, azalatt a lelket megszenteli a szent és éltető Lélek. 


Húsvét első hete szombat



Húsvét első hete szombat

ApCsel 4, 13-21; Mk 16, 9-15

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek"

Az evangéliumok között Szent Márké a legtömörebb. A mai részlet lényegében összegezi néhány mondatban a húsvét napi történéseket, és lezárja ezt a szakaszt az apostoloknak szóló küldetéssel. Érdemes megnéznünk a mai elmélkedésben, hogyan bontakozott ki a nyers valóságból a tanítványok biztos hite, és a megbizonyosodás után hogyan adta küldő parancsát az Úr a jó hír világra, szóló közlésére: Jézus megváltói halála mindenkinek öröm, mindenkitért meghalt, mindenki üdvözülhet általa, ha hittel elfogadja Jézus tanítását és megkeresztelkedik. Márk elbeszélésében együtt mentek a Jézushoz hű, jámbor asszonyok illatszereket vásárolni a szombat elmúltával. Ez történhetett már a mi szombatunk este 6 órája után azonnal is. A kereskedők ilyenkor már szívesen kinyitották üzleteiket. Mivel sok féle fűszerről és kenetről volt szó, ez a valószínű elgondolás. Azért tudtak kora reggel kimenni a sírhoz. Útközben megbeszélgették nagy aggodalmukat: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából?” (Mk 16, 3) a Golgota nem tartozott a város területéhez. Lakatlan környék, a keresztre feszítések szörnyű helye volt. A pénteki gondterhes események borzalmai a jámbor embereket nagyon meggyötörték, senkinek nem volt kedve kora reggel arrafelé sétálni. Az apostolok kimozdulni sem mertek az utolsóvacsora terméből. Ajtót, ablakot bezártak. Az őrökre sem számíthattak, hiszen Jézus ellenségei állították őket a sír őrzésére. Ők, pedig a maguk asszonyi erejével meg sem tudták volna mozdítani azt a kisebb sziklát, amelyet a bejárat eltorlaszolására munkáltak ki az új sírbolt készítői Amint megérkeztek, látták, hogy a zárókő már nincs a bejáratnál. Márk szerint „bementek a sírboltba. Jobb kéz felől egy ifjút láttak ülni hosszú fehér ruhába öltözve, és megrémültek.” (5) Itt tehát nem angyalnak nézik a fehér ruhás ifjút. Valószínűleg nem is töprengtek ezen a kérdésen, annyira megijedhettek. A halottak birodalmában ők is, mint az apostolok, csak a halottak kóbor lelkeire tudtak gondolni. Azokat a test nélküli emberlelkeket nevezték szellemeknek. Nagyon féltek tőlük. „De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt. Íme, itt a hely, ahová tették őt. Menjetek el, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek, megy Galileába, ott majd meglátjátok őt, amint megmondta nektek”. (6-7) Az apostoloknak szól az üzenet, az emlékeztető akár igazolása is lehetne a látomás igazságának. Honnan is tudhatná az az idegen ifjú, hogy Jézus mit mondott valamikor korábban az apostoloknak, ha nem lenne mennyországi lény, a sírt őrző, esetleg a feltámadás tényét, folyamatát is végignéző angyal, aki a Feltámadottól kaphatta a megbízatást, a halottat kereső asszonyok informálására. „Azok kimentek és elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket. És nem mondtak senkinek semmit, mert féltek. Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták”.(8.14) Ez a szemrehányás viszont enyhülni látszik az utolsó mondat tükrében, amikor hiteles tanúknak küldi őket az egész világra. A tanúságtétel megkívánja, hogy az ő meggyőződésük abszolút alappal rendelkezzék.„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!(15) Legyen a mi hitünk is sziklaszilárd és okos.Az Úr általunk akar új világot kialakítani.


2014.04.26. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.26. szombat

Péter és János apostol a születésétől béna férfi meggyógyításával felkeltette a nép figyelmét, amikor a gyógyult emberben felismerték azt a béna koldust, aki emberemlékezet óta a templom Ékes kapujánál ült és koldult. „Mivel (a meggyógyult) nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba. Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon? Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk” (ApCsel 3,11-15) Péter nem idézi a saját életének borzalmas mozzanatát, amikor Jézus elfogatása után elkísérte Mesterét a főpap udvarába, mert élt benne a vágyódás, hogy Jézussal együtt ő is meghalhasson. Az Úr akkor ezt nem engedélyezte, nem kapott tettéhez kegyelmet, ezért háromszor is megtagadta, hogy Jézus tanítványa. Keserves sírása, majd a feltámadás utáni csodálatos halfogást követően Jézus háromszor feltett kérdésére adott péteri válasz jóvátette ezt a botlását:„Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek? Igen, Uram, felelte, tudod, hogy szeretlek. Erre így szólt hozzá: Legeltesd bárányaimat. Aztán másodszor is megkérdezte tőle: Simon, János fia, szeretsz engem? Igen, Uram, válaszolta, tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd juhaimat! Majd harmadszor is megkérdezte tőle: Simon, János fia, szeretsz? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: Szeretsz engem? S így válaszolt: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Jézus ismét azt mondta: Legeltesd juhaimat! Aztán hozzá fűzte: Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod. E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: Kövess engem!”(Jn 21,15-19) Péter ezzel az alázattal élt, védve a Megváltót.„Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók, Annás főpap, Kaifás, János és Sándor s mindnyájan, akik a főpapi nemzetségből voltak. Előállították és vallatóra fogták őket (Pétert és Jánost): Miféle hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek? Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: Népünk elöljárói és ti, vének! Ha azért vallattok ma minket, mert egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen. Ő az a kő, akit ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk”.(ApCsel 4,5-12) A meglepett vezetők kiküldték a két apostolt. Megtárgyalták, mit tegyenek. Igaz, jót tettek, de akik Jézust isten-káromlónak nyilvánították azokra ez rossz fényt vet. Halálra ítélték és Pilátust is erre késztették. Íme, a döntésük: „Egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében! Péter és János azonban így válaszoltak: Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre. Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk. Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre”(18b-21) Aki megtéved, tartson bűnbánatot, de a rosszat senki nem védheti.


2014. április 25., péntek

Zsolozsma 111.



A Jeruzsálemi hitmagyarázatokból

A Szentlélek kenete

Amikor Krisztusban megkeresztelkedtetek, és Krisztusba öltöztetek, akkor Isten Fiának képmására alakultatok át. Isten ugyanis eleve arra rendelt bennünket, hogy fogadott gyermekei legyünk, és így hasonlóvá tett Krisztus megdicsőült testéhez. Krisztusnak, a Fölkentnek lettetek társai, ezért joggal neveznek fölkentnek titeket; rólatok is mondotta Isten: Fölkentjeimhez ne nyúljatok! (Zsolt 104, 15) Fölkentek lettetek, a Szentlélek jelét kaptátok meg. Mindez jelképszerűen történt veletek, minthogy Krisztus képmásai vagytok. Krisztus maga, amikor megmerült a Jordán folyóban, istenségének illatát árasztotta szét a habokban, amikor pedig kilépett a vízből, a Szentlélek személyesen szállt reá, és a hasonló a hasonlón nyugodott akkor. Ilyesmi történt veletek, amikor a szent keresztség medencéjéből kiléptetek. Megkentek benneteket krizmával, amely képe annak, amivel Krisztus fölkenettetett. Ez pedig a Szentlélek, akiről – egy rávonatkozó jövendölésben – így írt Izajás, eljövendő Urunk ajkára adva a szót: Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Iz 61, 1). Ember nem kente föl Krisztust olajjal vagy testi kenettel; az Atya azonban felkente őt, amikor az egész világ Üdvözítőjévé rendelte, mégpedig a Szentlélekkel kente föl. Így tanította Péter apostol is: Isten fölkente a názáreti Jézust Szentlélekkel (vö. ApCsel 10, 38). És Dávid próféta is lelkesen hirdette: Trónod, Isten, áll örökkön-örökké. Kormánypálcád az igazság jogara. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl Isten, a te Istened, az öröm olajával társaid közül (Zsolt 44, 7-8) Krisztust a szellemi öröm olajával kenték föl, vagyis a Szentlélekkel; a Szentlelket pedig azért nevezik az öröm olajának, mert ő a szerzője a lelki örömnek. Titeket pedig azért kentek föl a kenettel, mert Krisztusban részesedtetek, vele való közösségbe jutottatok. De vigyázz, nehogy azt gondold, hogy ez a kenet csak közönséges kenet. Ez a szent kenet semmiképpen sem pusztán kenet, és semmi más: Isten segítségül hívása után senki se mondja többé egyszerű kenetnek, mert az Krisztus kegyelmi ajándéka lett, és a Szentlélek által közölt erő forrása, az ő istenségének jelenléte következtében lett hatékony. Ezzel a kenettel jelképesen kenik meg homlokodat és érzékszerveidet; és amíg érzékelhető kenettel kenik meg a testet, azalatt a lelket megszenteli a szent és éltető Lélek. 


Húsvét első hete péntek



Húsvét első hete péntek

ApCsel 4, 1-12; Jn 21, 1-14

„Megyek halászni”

Jézus az egyik húsvét reggeli üzenetében utasítást küldött tanítványainak, hogy menjenek vissza Galileába, ott majd találkozhatnak vele. Jézus a feltámadás után érzékeltette apostolaival, hogy Ő már nem ennek a világnak a kötelékébe tartozik. Ezért nem járt rendszeresen velük, mint szenvedése előtt. Időnként megjelent nekik, beszélgetett velük az Isten országáról. Ez nagyon fontos volt mindkettőjüknek. Jézus így folytatta a tanítványok képzését. Ezek a férfiak ismerték már az Úr tanítását, hitüket megerősítette a Jézussal való találkozás a feltámadás után, teste azonosságának ellenőrzése, az ószövetségi Szentírás messiási jövendöléseinek a szenvedéssel és feltámadással kapcsolatos pontosabb kifejtése. Aztán beszélgettek a küldetésről, amely Jézus mennybemenetele után vár rájuk. Ők, akik sosem jártak a kicsi zsidóföld határain kívül, az egész világ megtérítésére kapnak parancsot. Jézus mennybe megy, a Szentlélek kiárad ugyan rájuk, de azért az Egyház szervezetének kiépítése, a szentségek kiszolgáltatásának rendje és sok más gyakorlati kérdés nem kis feladatot jelentett nekik. A galileai találkozásról sem kaptak részletes útbaigazítást. Csak néhányan indultak útnak. Péter és János ugyan otthoni földre léptek, de a régi foglalkozásuktól. És családjuktól már végleg elköszöntek. Mit tegyenek? Várni kellett Jézusra. Péter régi mesterségét próbálta újra gyakorolni: „Megyek halászni, mondta nekik. Azok azt felelték: Megyünk veled mi is. Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak”(3) Ez azért történt, mert egyszer már elhagyták e kenyérkereső foglalkozásukat és nem lett volna szabad hozzá visszatérni. (Lk 9, 62) Viszont a folytatás azt sugallja, hogy Péter nem akarta lopni az időt, ennivalójuk nem volt, helyesnek tűnt a döntésük, és dolgozni mentek. Jézus tudta ezt. Hajnal-hasadtára odatoppant a közeli partra. Tudta ugyan, hogy semmit sem fogtak, de ennek tudatos bevallását akarta hallani, hiszen régebben megtanította őket erre az igazságra: „Nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15, 5) Amint tehát őszintén bevallották, hogy semmit sem fogtak, Jézus ismeretlenül beavatkozott a munkába: „Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, találni fogtok! Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit szeretett Jézus, így szólt Péterhez: Az Úr az! Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét; és a tengerbe vetette magát.”(6-7)
Jézus akkor már tűz mellett ült, halat sütött. Hozatott a frissen fogott halakból: közös lett a reggeli kínálat. Az apostolok okultak a történtekből. Jézus Egyháza, pedig őrzi szívében a leckét, olvastatja velünk. Miért éppen most? Mert most van rá szükségünk. Eddig eredménytelenül dolgoztunk, most Jézus szólít: jobb oldalra vessétek a hálót, és eredményes lesz munkátok. Dolgozzatok duplán, keményen meg kell ragadni a munkát. A többit hozzá adom.


2014.04.25. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.25. péntek

Péter beszédét rossz néven vették a zsidó vezetők. „Még beszéltek a népnek, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. Rossz néven vették, hogy tanítják a népet és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást.Kezet vetettek rájuk, de mivel már este volt, másnapig őrizetben tartották őket. Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek, úgyhogy a férfihívők száma mintegy ötezerre növekedett”(ApCsel 4,1-4)

Érdekes megfigyelnünk, kik azok, akik az esemény hírére azonnal felszisszentek: a papok. A zsidó papságot Isten rendelte el. Mózest, az Ószövetség megkötésének előkészítőjét, a nép teljhatalmú vezérét nem tette pappá, csak a bátyját, Áront és annak fiait. Isten Egyiptomból való kivonulás évében (Kr.e.1250) folyamatosan negyven nap és negyven éjjel képekben és szavakban adott látomásban ismertette meg Mózessel a teremtést, az elszaporodó emberiség fejlődését, bűnössé válását (Kiv 24; 29) Mózes szenteli fel Áront főpapnak, fiait papoknak. Hatalmuk az Istennek szentelt áldozatok érvényes bemutatásában csúcsosodott ki. Ennek érvénye Jézus Krisztus önfeláldozásáig, vagyis a nagycsütörtök esti utolsó vacsorán az Újszövetség megalapításáig és a vele egységben lévő kereszthaláláig tartott. (Lk 22,14-20) Ennek prófétai előrejelzése Dániel könyvében található. Krisztus előtt 516-ban Gábriel angyal adta tudtára Dánielnek, a fogságban élő zsidóknak és nekünk is:„Hetven hete van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt, és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést és fölkenik a Szentek Szentjét (az Istenembert, az Isten Szolgáját, a Messiást). Tudd meg és értsd meg, attól, hogy elhangzik a parancs, Jeruzsálem épüljön fel újra /Círusz perzsa király adta ki a parancsot Kr.e.538- ban (Ezd 1,1-4) az írást megtalálták Ekbatánában egy irattárban (Ezd 6,1-3)/ hét hét telik el a fölkent Fejedelemig. Hatvankét hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás közepette, hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, bírói ítélet nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. /Vespasianus majd fia Titus (Mt 24,3-22)/ Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart. /Jeruzsálem büntetése (Dán 9,24-26)/ a zsidó papi áldozatok és vele együtt az isten által adott zsidó papság küldetése tárgyában minden kétséget kizár a befejezés: „Egy hétre (hetven év) szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres és ételáldozatot (azzal, hogy megtörténik az utolsó vacsorai Oltáriszentség-alapítás, majd a pénteki keresztáldozat, amikor Jézus 33-34 éves lehetett). A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra”(Dán 9,27)„Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók, Annás főpap, Kaifás, János és Sándor, s mindannyian, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. Előállították és vallatóra fogták őket: Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek (a gyógyítást)? Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: Népünk elöljárói és ti vének! Ha azért vallattok ma minket, mert egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a Názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,5-12)„Hiszünk, mint a gyermekek, kiknek szíve nem remeg Végtelen csodád előtt, Adj hitünknek új erőt. Bort és fehér kenyeret ajánlunk föl Teneked. Fogadd véle Istenünk, néked szentelt életünk. Alleluja, Alleluja”
(Ho 85,4-5)


2014. április 24., csütörtök

Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája



Ne legyünk „denevér keresztények”, akik félnek a Feltámadás örömétől – Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája


Vannak keresztények, akik félnek attól az örömtől, amelyet Jézus Feltámadásával kíván nekünk adni. Életük temetésre hasonlít, de a feltámadt Úr mindig velünk van – állapította meg Ferenc pápa április 24-én, a Szent Márta házban bemutatott reggeli szentmiséjén.

A napi liturgia evangéliumi szakaszában (Lk 24,35-48) Krisztus megjelenik a tanítványoknak. Az Úr „Békesség nektek!” köszöntésére a tanítványok, ahelyett, hogy örülnének, megrémülnek, és félnek. Azt hiszik, hogy egy szellemet látnak. Jézus meg akarja értetni velük, hogy a valóságot látják. Arra szólítja fel őket, hogy tapintsák meg testét, majd ennivalót kér. De a tanítványok nem hittek, nem hihettek, mert féltek az örömtől.

„Ez a keresztények egyik betegsége” – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Félünk az örömtől. Jobb azt gondolni: igen, Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete egy szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet.

Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban, mint azok az állatok, amelyek csak éjszaka tudnak kimenni, de a napfényben nem látnak semmit. Mint a denevérek. Egy kis humorérzékkel azt mondhatjuk, hogy vannak „denevér keresztények”, akik jobban szeretik az árnyékot, mint az Úr világosságának jelenlétét.

De Jézus, Feltámadásával örömet ad nekünk: annak az örömét, hogy keresztények vagyunk. Az örömet, hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk.

És minket olyan sokszor megrémít ez az öröm, vagy tele vagyunk félelemmel, vagy azt hisszük, hogy egy szellemet látunk, vagy azt gondoljuk, hogy Jézus egy cselekvési mód: mi keresztények vagyunk, nekünk ezt kell tennünk. De Jézus hol van? Jézus az égben van. Te beszélsz Jézussal? – tette fel a híveknek a kérdést a pápa. Te mondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy te élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: párbeszéd Jézussal, mert – ez igaz – Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.

Mi, keresztények, hányszor nem örülünk, mert félünk! Olyan keresztények vagyunk, akik „vereséget szenvedtek” a kereszten.

„Hazámban van egy mondás, amely így hangzik” – folytatta homíliájában Ferenc pápa: ’Amikor valaki megégeti magát a forró tejjel, sírva fakad, ha lát egy tehenet’. Ezek (a keresztények) megégették magukat a kereszt drámájával, és ezt mondták: Mi álljunk meg itt; Jézus fent van az égben; nagyszerű, feltámadt, de ne jöjjön el még egyszer, mert már nem bírjuk tovább”.

Kérjük az Urat, hogy tegye azt mindnyájunkkal, amit a tanítványokkal tett, akik féltek az örömtől: nyissa meg értelmünket: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. Nyissa meg értelmünket és értesse meg velünk, hogy Ő élő valóság, hogy van teste, hogy velünk van és elkísér bennünket. Ő az, aki győzött. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne féljünk az örömtől – mondta csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.



Zsolozsma 110.



A jeruzsálemi hitmagyarázatokból

A keresztség Krisztus szenvedésére emlékeztet

Elvezettek titeket a szent keresztség vízmedencéjéhez, amint Krisztust vitték el a keresztről a közeli sírboltba. És megkérdezték tőletek egyenként, hisztek-e az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Erre letettétek az üdvösséget szerző hitvallást, majd háromszor megmerítettek benneteket a keresztvízben, s azután kiléptetek belőle. Ezzel képben és jelben utaltatok is Krisztus háromnapi eltemetésére. Üdvözítőnk ugyanis három nappalt és három éjszakát töltött a föld szívében; így ti is, amikor először kiemelkedtetek a vízből, Krisztusnak a földben töltött első napját, amikor pedig alámerültetek, földben töltött éjszakáját utánoztátok. Akire ugyanis ráborul az éjszaka, az nem lát semmit, akire pedig felragyog a nappal, azt elönti a fényesség; ugyanígy, amikor alámerítettek benneteket, akkor mint éjjel, semmit sem láttatok, a kiemeléskor pedig mintegy a nappali fénybe kerültetek vissza. Ugyanabban a pillanatban meg is haltatok, és meg is születtetek: ez az üdvösséget szerző víz számotokra sírbolt és szülőanyátok is lett egyszerre. És így igen jól illik rátok az, amit más vonatkozásban mondott Salamon: Van ideje a születésnek, és van ideje a halálnak (Préd 3, 2). Rátok ugyan fordítva lett érvényes: eljött az ideje a halálnak, és eljött az ideje a születésnek. Csakhogy egyetlen időről van itt szó, amely mindkettőt meghozta, mert a halálotokkal egyidejűleg következett be megszületésetek is. Milyen szokatlan és látszólag ellentmondó dolog! Valójában nem haltunk meg, és valójában nem is temettek el minket; a valóságban nem feszítettek minket keresztre, hogy azután feltámadjunk; az utánzás jelképszerű, de maga az üdvösség színtiszta valóság. Krisztust azonban valóban megfeszítették, és valóban eltemették, és igazán feltámadt; és mindez kegyelmi adományképpen a miénk is lett, hogy ezeknek bizonyos utánzásával részeseivé váljunk az ő szenvedésének, és teljes valóságban élvezzük az üdvösséget. Milyen túláradó ez az emberszeretet! Krisztus bűntelen kezébe és lábába fúródtak a szegek, Krisztus szenvedett, nekem pedig ingyen jut ajándékként szenvedésének gyümölcse, az üdvösség; nekem, aki nem szenvedtem, s nem fáradoztam. Senki se gondolja tehát, hogy a keresztség nem adja meg a gyermekké fogadás kegyelmét, hanem csak a bűnök bocsánatával jár, mint János keresztsége, amely csak a bűnök bocsánatát szerezte meg. Ezzel szemben igen jól tudjuk, hogy a keresztség megtisztít a bűnöktől is, és megadja ajándékul a Szentlelket is, egyben Krisztus szenvedésének kifejező képmása. Ezért találóan és erőteljesen írja erről Pál:
Hát nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg?
A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba
(Róm 6, 3-4a).


Húsvét első hete csütörtök



Húsvét első hete csütörtök

„Ti tanúi vagytok ezeknek”

Amikor az emmauszi tanítványok lóhalálában visszatértek Jeruzsálembe az apostolokhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel elbeszélték a Jézussal való beszélgetésüket, majd a nagy örömöt, hogy elfogadta tőlük az éjszakai vendéglátást. Áradó boldogsággal újságolták, hogy megismételte nekik az utolsóvacsora fénypontját, az Eukarisztia alakjában önmagát nyújtotta nekik. Elmondták, hogy abban a pillanatban felismerték, majd elámultak, csalódtak, hogy Jézus a felismerése után eltűnt előlük. Viszont megértették, hogy ezután a kereszthalált az Úr módján kell jelenvalóvá tenni, és Ő így mindenkor valóságosan adja értünk önmagát, mi pedig a szívünkbe fogadhatjuk Őt. Az apostolok is beszámoltak arról, hogy az Úr Péternek is megjelent. Jézus azonban jól tudta, hogy tanítványaiban még bizonytalan a feltámadás hite. Már pedig ők lesznek a történelem számára a hit alapjai. Az alapoknak nagyon szilárdnak kell lenniük. Nehogy úgy járjanak a később élők, mint az apostolok. Mert mindegyik evangélista leírja, hogy a feltámadás első hírvivői, az asszonyok, nem tudták meggyőzni a tanítványokat. Úgy vélték, Jézus szellemével találkoztak. Ez a babona felé hajló elgondolás a hit alapja nem lehet mások számára, akik kritikusan kezelik a túlvilág dolgait, és csak a tapasztalás alapján állók tanúságát fogadják el. János evangéliuma is arról beszél, hogy a többszöri üzenet maguknak, az apostoloknak sem volt elég a tiszta, félelemmentes hithez: „Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát”. (Lk 24, 36-40) Jézus nagyon jól tudta, hogy az emberi megismerés az érzékek tapasztalatára épül. Ezért szólította fel tanítványait érzékszerveik használatára: nézzétek a kezemet és a lábamat. Először azt állapítsátok meg, hogy igazi hús-vér testrészek. De a János evangéliumban részletesen leírt Tamás-történetből arra lehet következtetni, hogy kételkedő társuknak a többiek mind tanúsították, hogy meg is tapintották Jézus kezét és lábát, azért ragaszkodott hozzá Tamás is, hogy ő is teljes érzéki bizonyságot akar: belenyúlni a sebekbe is (Jn 20,24-29)Itt azonban nemcsak arra kaptak választ az apostolok, hogy ez a test igazi test, hanem arra is, hogy az Jézus teste, amelyet ők nagyon jól ismertek halála előtt, most pedig felismerik azonosságát a feltámadás átalakító ténye után is ugyanannak. Tehát Jézus saját testéről van szó. Az apostolok személyes tapasztalatára, egészséges, normális érzékeire támaszkodva hiszünk mi, késő századok gyermekei is a Feltámadottban.


2014.04.24. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.24. csütörtök

Miután Péter és János apostol a templom egyik bejáratánál észrevett egy kolduló fiatalembert, a lelkében működő Szentlélek rányitotta szemét egy aznapi fontos feladatra, megállt. Tétovázás nélkül belekezdett küldetésének teljesítésébe. Megszólította az alamizsnát remélő beteget, hogy nézzen a szemébe, ne a kezét lesse és a kicsillanó aprópénzt, hanem a Názáreti Jézus küldöttét vegye észre, aki Mestere végtelen gazdagságából jótéteményben akarja részesíteni. Tisztázni akarta a küldetését: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A Názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” (ApCsel 3,6) Az apostol kezét nyújtotta, megfogta a reménytől fellendülő másik kezet, talpra segítette, majd nem várt köszönetet, hanem belépett a templomba. A meggyógyult pedig talán fel sem fogta, hogy születése óta ilyen érzés még nem töltötte be szívét, lépett, ugrott, futott: boldog volt. Ment azután, aki a Názáreti Jézusra hivatkozva ép emberré tette. Ment utána a Salamon csarnokba. Mentek azok is, akik eddig csak ülve látták a fiatal férfit. Az öröm okát keresték.„Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből, vagy saját jámborságunkból értük volna el, hogy ez járni tudjon. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Megtagadtátok a szentet és igazat, arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk. Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindnyájatok szeme láttára. Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is” (3,12-17) Péter jó lelkipásztorként nem ostoroz, hanem menteget. Hangsúlyozta a teljes igazságot, a főtanács súlyos bűnét és felelősségét. Isten átalakította az eddigi vallási rendet, ezek csak „a ti vezetőitek”Péter és a keresztény krisztusi Egyház, amit Jézus alapított örök érvénnyel (Mt 16,18-19), ezt már mi képviseljük egyedül. Péter folytatta beszédét:„ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztus (a Messiás nem hadvezér lesz) szenvedni fog. Tartsatok hát bűnbánatot (forduljatok eligazításért Isten felé) és térjetek meg bűneitek bocsánatára, hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta prófétái ajka által”(3,18-21) Lehet, hogy Péter ezt az időt, amiben most mi vívjuk a harcot Jézus igazáért az üdvösség érdekében, nemcsak sejtette,hanem jól ismerte, ezért a Törvény közvetítőjére, Mózesre hivatkozik: „Mózes ezt mondta: Az Úr, a mi Istenünk, hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek. Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből. (3,22-23)„A többi próféta is, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak, megjövendölték ezeket a napokat. Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyáitokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz:A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, (Jézust), hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől” (3,24-26)„Urunk,hallgasd meg kegyelmesen Egyházad kéréseit, hogy az előszörre választott nép elérkezhessen a megváltás teljességére” (Nagypénteki liturgia)


2014. április 23., szerda

Zsolozsma 109.



Egy ókori szerző húsvéti szentbeszédéből

Krisztus a feltámadás és az élet szerzője

Szent Pál az üdvösség visszaszerzésének boldogságát hirdetve így kiált fel: Amint Ádám által lépett a világba a halál, ugyanúgy jött Krisztus által az üdvösség helyreállítása (Róm 5, 12). Ugyancsak ő így folytatja: Az első ember a földből való, földi; a második ember a mennyből való, mennyei (1 Kor 15, 47) Ehhez kapcsolja az Apostol a következőket: Ahogy a földi, azaz a régi ember alakját magunkon hordozzuk a bűn által, a mennyeinek alakját is magunkon fogjuk hordozni (1 Kor 15, 49). Őrizzük meg Krisztusban az általa fölemelt, megváltott, újjáalkotott, megtisztult ember üdvösségét, mert ahogy szintén az Apostol mondja: Krisztus a kezdet, vagyis a feltámadás és az élet szerzője. Azért, akik Krisztusnak, vagyis az ő tisztaságának formája szerint élnek, az ő feltámadásából fakadó reménység erejében majd bizonyosak lesznek, hogy vele együtt a megígért égi dicsőségben is részesülnek, amint maga az Úr mondja az evangéliumban: Aki engem követ, el nem veszhet, hanem átmegy a halálból az életre (Jn 5, 24) Tehát a Megváltó szenvedése emberi életünk üdvössége lett. Hiszen ő éppen azért akart meghalni miértünk, hogy a beléje vetett hit által mi örökké élhessünk. Földi életének idejére olyan ember akart lenni, mint mi, hogy az általa megígért örökkévalóságban részesedve vele együtt örök életünk legyen. Ez a mennyei titkok kegyelme, ez a Húsvét ajándéka, ez az esztendő hőn áhított ünnepe, amely egyben a további születések kezdete is. Ez adta az Anyaszentegyház éltető fürdőjét, amelyből gyermekei születnek, és ezek mint ártatlan gyermekek újjászületve, a tiszta lelkiismeret szaván ujjonganak. Innen nyernek a tisztes édesapák és a jámbor édesanyák a hitük által számtalan zsenge utódot. Ezért fénylik ki ragyogva a keresztfa alatti keresztkút tiszta vizéből a húsvéti gyertya lángja. Ennek köszönhetjük az égi érdem megszentelő ajándékát, és hogy a lelkünket gazdagítja bőségesen a mennyei szentség, az Eukarisztia misztériuma. Innen ered ennek az egy népnek az Anyaszentegyház keblén táplált testvérisége, ez imádja az egy Istenséget és a Szentháromságot, és az esztendő legnagyobb ünnepén a prófétával együtt zengi a zsoltárt: Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk (Zsolt 117, 24) De mi is tulajdonképpen ez a nap?Hiszen aki ezt adta, az az élet forrása, a fény kezdete, a világosság szerzője, vagyis az Úr Jézus Krisztus, aki saját magáról mondja: Én vagyok a nappal; aki nappal jár, nem botlik meg (Jn 8, 12), azaz, aki mindenben követi Krisztust, az majd az ő nyomában eljut az örök fény trónusához; hiszen ő maga – amikor még itt e földön élt – így imádkozott értünk az Atyához: Atyám, azt akarom, hogy ahol én vagyok, ott legyenek velem azok is, akik hittek bennem, hogy miként te bennem vagy, és én benned, úgy legyenek ők is bennünk (Jn 17, 20). 


Húsvét első hete szerda



Húsvét első hete szerda

„Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt is, hogy hogyan ismerték föl őt a kenyértöréskor”

Fiatal pap koromban a csak Szent Lukács evangéliumában található történetet az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról minden évben húsvéthétfőn olvastuk fel a szentmisékben. Később a húsvétvasárnapi esti misék evangéliuma lett. Püspökeink ezért húsvéthétfőn emmauszi zarándoklatot tartottak valamelyik megyéspüspök rezidenciájára. Rádöbbentek, hogy nem elegendő a püspökkari konferenciákon látni egymást és tárgyalni, dönteni fontos kérdésekről. Kell néha testvérként ellátogatni az ország püspöki városaiba, látni és élvezni a szép magyar tájak tavaszi zöldülését, virágpompáját, és megnézni, püspöktestvérük hol lakik, milyen örömei és keservei lehetnek püspöki szolgálatában. S nem utolsó sorban: emberileg és kollégiálisan is közelebb kerülni egymáshoz. A magyar katolikus közösség vezetői is legyenek egy kedves család örvendező tagjai. A két elkeseredett, nagypéntek óta hitevesztett kisebb tanítvány húsvétvasárnap délig együtt maradt a tizenegy apostollal. Akkor úgy döntöttek, hogy elhagyják a közösséget. Eddig Jézus személye kötötte őket egybe. Nagypéntek óta úgy érezték, minden elveszett. A Mester meghalt, reményeik eltüntek. Vissza kell térni a szülői házba, folytatni a régi életet. Pedig milyen csodálatos vacsora volt nagycsütörtök este! Jézus bejelentette, hogy vége az Ószövetségnek, Ő, pedig megalapítja az újat a saját vérében. Amikor felemelte a kenyeret vacsora elején, és elmondta felette: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) Rögtön eszünkbe jutott kafarnaumi program beszéde arról a nagy kenyérajándékról, amelyet az egész világnak ígért. Jobb lesz, mint őseink reggelente hulló mannája volt negyven éven át a pusztában, mert ez a csodálatos kenyér az ő teste lesz. Aki hittel eszik belőle, az a mennyországba is eljut majd. Az első hír ott Kafarnaumban kicsit megijesztette a hallgatóságot: emberhúst enni? Itt most a vacsoránál milyen zseniálisan egyszerűnek tűnt minden. És a vacsora végén fogta a harmadik kelyhet, és azt mondta: „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”.(20) És amint megettük a kenyér színében az Ő Testét, és megittuk a bor színében az Ő vérét, akkor már nemcsak köztünk volt, de bennünk is. A mozdulata, arca ragyogása mintha bennünk élt volna már. Csak az a kereszten függő csupa seb jézusi test, az maradt volna ki a történetből. Ekkor Jézus, aki közben melléjük csatlakozott, magyarázta, mi miért történt. Az a vacsora és a kereszten függés összetartozott. Együtt érvényes. Kivéve azt a tényt, hogy a kereszthalál csak egyszer lett valóság, a kenyér és a bor átváltoztatása, pedig veletek marad a világ végéig. Aztán hazaértek Emmauszba. Behívták a vándortársat pihenni, vacsorázni. És láss csodát: Kezébe veszi a kenyeret, az arca átszellemül, és nyújtja nekik: Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem. Aztán amint átveszik, a látható Jézus eltűnik. De ott marad a láthatatlan. Ugranak és futnak vissza Jeruzsálemig. Berobbannak az utolsóvacsora termébe: Jézus él, és megmutatta újra, hogy a kenyér és a bor színe alatt örökké élni fog. És élteti híveit! Az örök emmauszt járó magyar testvéreinket hívjuk meg egy ilyen templomi találkozásra: Jézussal és egymással együtt lenni milyen jó!


2014.04.23. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.23. szerda

„Péter és János a kilenc órai imádság idején fölment a templomba. Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött. Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: Nézz ránk! Erre rájuk emelte tekintetét abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A Názáreti Jézus nevében (állj fel és) járj. Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak rögtön erő szállt a lábába és a bokájába. Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és dicsőíti az Istent. Amikor ráismertek, hogy ő szokott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt” (ApCsel 3,1-10)

Az Úr templomában a keresztények a zsidó hívek nagy udvaraiba már nem mentek. Istennek szentelt épület volt ez a második zsidó templom is, és a zsidók az egy Istenben hittek. A keresztények Jézustól már ismerték az addig elrejtett titkot, hogy az egy Istenben nem egy, hanem három Személy van: az Atya és a Fiú és a Szentlélek. Jézus Második Isteni Személy, aki öröktől fogva születik az Atyától. Az ősszülők bűnbeesése után Isten megígérte, hogy elküldi majd Őt emberi alakban. Testvérünkké teszi, hogy a nevünkben ki tudja engesztelni az isteni Fölséget, hiszen emberként hozzánk tartozik, szenvedésének értéke isteni természetű a Személye miatt. A Salamon tornáca pedig azért vonzotta őket, mert Salamon király építette a régebbi templomot, aki Dávid királynak a fia volt. A Messiás ősapjától örökölte ezt a címet és viselte évezreden át: „Dávid Fia”. Ebben a templomrészben otthon érezték magukat a keresztények. Ott örült velük a meggyógyult férfi is. Tudjuk a Bibliából, hogy a salamoni gazdag és gyönyörű templomot Nebukadnezár babiloni király parancsára az 587-586-os várostrom végén katonái földig rombolták. Ez volt az a nagy büntetés, amelyről már a honfoglalás előtt Mózes is beszélt népének: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, életben maradsz, és megsokasodsz, s az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahova indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved s nem engedelmeskedsz, elcsábulsz más isteneket imádni s nekik szolgálni, akkor ma tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok, s azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokba v vedd, nem fogtok sokáig élni. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet, életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd a te Uradat, Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá” (MTörv 30,15-20a) Hat évszázad múlva nem nézte el tovább az Úr a hűtlenséget. A fogságból visszatérhettek földjükre. Szegényen, szerényebb templomra futotta, de felépítették! Aggeus próféta Isten nevében így vigasztalta őket: Ki van közületek még életben, aki látta ezt a házat hajdani dicsőségében? És milyennek látjátok most? Úgy-e, olyan a szemetek előtt, mintha nem is volna. Bátorság! Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Ennek az új templomnak a dicsősége felülmúlja a régiét, mondja a Seregek Ura. Mert ezen a helyen adom a békét” (Agg 2,3-4a. 6. 9) Mikeás próféta szerint Jézus nem békét hoz: „Ő maga lesz a béke” (Mik 5,4a) „Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi Király” (Gárdonyi Géza) Igen, a mienk is!


2014. április 22., kedd

Zsolozsma 108.



Antiochiai Szent Anasztáz püspök szónoklataiból

Krisztusnak szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe

Amikor Krisztus szavaival és tetteivel már bebizonyította, hogy ő igaz Isten és a mindenség Ura, Jeruzsálem felé menve így szólt tanítványaihoz: Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát a pogányok, főpapok és írástudók kezére adják, hogy megostorozzák, kigúnyolják, és keresztre feszítsék (vö. Mt 20, 18-19). Ezt pedig úgy mondta, hogy utalt azoknak a prófétáknak a jövendöléseire, akik Jeruzsálemet jelölték meg halála helyéül. Tehát a Szentírás már előre jelezte Krisztus halálát és halála előtti szenvedését; hogy pedig a halál után mi lesz holttestével, azzal kapcsolatban a Szentírás azt jövendöli, hogy ő már szenvedéstől és haláltól mentes Isten. Ha ezt nem mondta volna, akkor az ő istensége rejtve maradt volna; hacsak nem vesszük tekintetbe megtestesülése szent titkát. Ebből viszont jól és helyesen kikövetkeztethetjük és vallhatjuk mindkét titkot: tudniillik azt, hogy ő szenvedett, másrészt pedig, hogy ő nem szenvedhetett. Továbbá kikövetkeztethetjük annak az okát is, hogy Isten szenvedéstől mentes Igéje miért jött el szenvedni. Azért, mert másként nem üdvözülhetett volna az ember. Egyedül ő ismer minden titkot, és azok, akiknek ő kinyilatkoztatta. Ő ismer mindent, ami az Atyáé, amint a Lélek átlátja a mélységes titkokat is (1 Kor 2, 11). Mondom, szükséges volt, hogy Krisztus szenvedjen; hiszen ő maga magyarázta meg, hogy szükséges volt a szenvedése, amikor késedelmes szívűeknek és balgáknak nevezte azokat a tanítványokat, akik nem látták be, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe. Ő eljött népének üdvözítésére, elhagyva azt a dicsőséget, amelyet Atyjánál birtokolt, mielőtt a világ lett volna. Üdvösségünk a mi életünk szerzőjének a megdicsőülése volt, ennek a megdicsőülésnek pedig szenvedés által kellett megtörténnie, amint Szent Pál is tanítja, amikor így szól: Az élet szerzője szenvedések útján dicsőült meg (vö. Zsid 2, 10). Úgy látszik, hogy az Egyszülött valamiképpen az ő dicsőségét – amelyet miattunk egy rövid időre letett – kereszthalála után testében is visszavette; Szent János írja ugyanis evangéliumában, amikor megmagyarázza, hogy mi az a víz, amelyről az Üdvözítő mondja, hogy a hívő szívéből fakad. Ezt a Szentlélekről mondta, akiben a benne hívők részesülnek. A Szentlélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus (vö. Jn 7, 38-39). Dicsőségnek mondja tehát kereszthalálát. Ezért is, amikor Urunk imádkozott, mielőtt elvállalta volna a kereszthalált, arra kérte az Atyát, hogy dicsőítse meg őt azzal a dicsőséggel, amelyben része volt nála, mielőtt a világ lett. 


Húsvét első hete hétfő



Húsvét első hete hétfő

Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt! Alleluja!

Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”

Mária Magdolna a hálás szeretet csodálatos képviselője nem találta Jézust húsvét hajnalán a sírjában. Be sem nézett a sírba, mert amint meglátta, hogy a nagy kő el van mozdítva a sírbolttól, azonnal tudta, hogy Jézus teste már nincs ott. Hírül adta ezt Péternek és Jánosnak, akik azonnal oda futottak, körülnéztek, majd visszamentek szállásukra. Mária Magdolna lassabban közlekedett, mint a két apostol. Másodízben már behajolt a sírboltba, és sűrű könnyhullatásán át észrevette, hogy két angyal ül a holttest helyén, ahol Jézus feje, illetőleg lába volt. Beszélgetést kezdeményeztek Máriával. Nyilván tudták, hogy Jézust keresi. Tudatosítani akarták benne cselekvésének célját, illetőleg az előrehaladás mikéntjét. A tehetetlen sírás nem vezet eredményre. Mária ezt felfoghatta, azért fordult hátra, hátha ott nyílik a megoldás. Talán valami kis zörejt is hallott, és látott odalépni a közelébe egy férfit. Mivel eszébe sem jutott Jézus többszöri előrejelzése, hogy szenvednie kell, keresztre fogják feszíteni, de harmadnapra feltámad. A nagypénteki csalódás, hite elvesztése, ezt a lehetőséget teljesen kizárta. Egyre csak azon töprengett, hogy ebben az idegeneknek, a telek tulajdonosainak készített sírboltban Jézus teste a család jövő temetkezéseit zavarta volna, ezért elvitték egy másik sírba. Ő viszont elvinné, és senkinek nem jelentene többé gondot. Ezért a telek kertészét sejtve a férfiban, ilyen irányú választ adott az idegen kérdésére: „Asszony, miért sírsz? Ő azt felelte neki: Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették. Ahogy ezt kimondta, hátra fordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az… Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: Mária! Erre ő megfordult: és héberül így szólt: Rabbóni! Ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: Ne tarts fel engem, mert még nem mentem föl az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”. (15-17) Az üzenet csodálatosan mély értelmű. Fölmegyek: vissza a végtelen messzire lévő mennyországba, ahonnan eljöttem megváltani a világot. Ti itt testvéreim lettetek, mert ugyanazt az embertestet vettem föl, mint a tietek. Ezen kívül az Atya titeket is gyermekeinek fogadott a megváltás érdeméből, tehát testvérek vagyunk így is. Az én Atyámhoz megyek, aki nekem öröktől fogva Atyám, hiszen isteni módon születek tőle, az örökkévalóságtól fogva. Én tehát az Atya természete szerint vagyok Fia, ti, pedig a gyermekké fogadás szerint. De ez is igazán gyermekké fogadás, teljes jogcím. Az én Istenem, tőle kapom az istenséget ajándékba, neki adom vissza újra meg újra, hogy igazán mindkettőnkké legyen. Nektek is Istenetek Ő, hiszen Ő teremtett benneteket, Ő az életetek fenntartója,gondviselője, Ő hívott meg benneteket, hogy országában helyet adjon nektek. Ezt a helyet én szereztem vissza nektek kereszthalálommal. Ti csak rangot kaptok a keresztség révén a megszentelő kegyelemmel. Megköszönjük Urunk Jézusnak ezeket a nagy kegyelmeket, és kérjük, hogy Istennek a gyermekeiként óvjon minket közös ellenségünktől, a sátántól és adja vissza nekünk földi hazánkat most, és örök hazánkat majd a földi életünk befejeztével!


2014.04.22. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.22. kedd

A mai Szentmise szentleckéjében Péter apostol pünkösdi beszédéből idéz fontos és elgondolkodtató részletet. „Ezt az embert (a Názáreti Jézust) az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hisz Dávid mondja róla: Szemem előtt az Úr mindenkor, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Örül hát szívem, és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik el. Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt. Testvérek, férfiak! Hadd mondjam el nektek Dávid pátriárkáról nyíltan, hogy meghalt és eltemették, sírja mind a mai napig itt van köztünk. Mivel azonban próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel is megerősítve ígéretet tett: az ő ágyékának gyümölcséből ültet majd valakit trónjára, előrelátva beszélt Krisztus feltámadásáról, hogy sem nem marad az alvilágban, sem testét nem éri rothadás. Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. Azután, hogy az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok. Mert Dávid nem ment fel az égbe, mégis ő mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad elé teszem zsámolyul. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá, és Krisztussá tette!”(ApCsel 2,23-36) Az első keresztény pünkösd csodálatos élményei után ez a magyarázat mindenkit szíven talált. Meg is kérdezték az apostolokat:„Mit tegyünk emberek, testvérek? Térjetek meg, felelte Péter és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak-, meghívott a mi Urunk, Istenünk” (17b-39) Péter tudta, hogy a zsidó pünkösd ünneplésére összegyűltek valamennyien Ábrahámtól való testi származásukra hivatkozva bíztak az üdvösségben. Úgy vélték, hogy ez a testi származás és ennek testi jele a körülmetéltség, közösen adja meg a megszentelő kegyelmet. S ez által visszakapják az ősbűn miatt elvesztett istengyermekséget és haláluk után a mennyországot. Jézus ugyan példabeszédeiben már utal arra, hogy a gazdag de szívtelen zsidó ha esetleg meg is kapta volna a körülmetéltségben a megszentelő kegyelmet, vele az istengyermekséget, goromba, érzéketlen magatartása miatt a pokolba került a halála ez nem így igaz. A dúsgazdag ember és a szegény Lázár parabolában (példabeszéd) figyelmeztet Jézus, hogy míg Lázár, a nyomorult éhező a pokol tornácán várta azt a percet, amíg a Megváltó eljön, kiváltja Ábrahámmal együtt őt is az adósok börtönéből, és bevonulhat a mennyei dicsőségbe. A zsidó vallás nem tudja garantálni ezt. Jézus mindkét oldalán rablógyilkosok voltak felfeszítve. Egy darabig a köztük szenvedő isteni Megváltót együtt gúnyolták az előkelő, magukat az Úr mintagyerekeinek képzelő Krisztus-gyilkosokkal, míg egyszer a jobb oldali lator döbbenten odaszól társának:„Te! Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat. Aztán hozzá fordult: Jézus, emlékezzél meg rólam országodban. Ezt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,40-43) A latort a kárhozat veszélyéből nem a kereszthalál iszonyú kínjai segítették ki, hanem kizárólag a Názáreti Jézus kereszthalála, amint a világ összes embere is csak szenvedése és kereszthalála által üdvözülhet. Hozzá téve: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) „Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek!”


2014. április 21., hétfő

Böjte Csaba atya gondolatai Húsvétra.



HÚSVÉT

Mi húsvét ünnepének valódi üzenete?

'A húsvét nem kétezer évvel ezelőtti dolgokon való merengés, hanem kérdésfelvetés is: 'Vajon az én életemben mibe torkolltak a megújuló virágvasárnapok? A Krisztus mellett, az élet mellett, a szeretet mellett való döntésbe? Vagy inkább szépen csengő harminc ezüstpénzbe, Péter tagadásába vagy az emmauszi tanítványok fáradt, rezignált meghátrálásába?' Hol vagyok én?
Húsvétkor azt a végtelen szeretetet ünnepeljük, amellyel Isten körülvesz bennünket. Virágvasárnapján mondhatta volna Jézus: 'Nézd, mennyei Atyám, a pályát megfutottam, ezek ellenem döntöttek, most jöjjön a visszavonulás, a mennybemenetel forgatókönyve!', és akkor fogta volna magát, dicsőségesen elvonul, megspórolja a nagycsütörtököt, a nagypénteket és a többi keserves kínt. De milyen szép, hogy Krisztus szeretete határtalan, végtelen! Tudja, hogy milyen szörnyű sors vár arra, ki megtorpan, és letér a szeretet útjáról, hogy a gyűlölet és a harag milyen kegyetlen háborúkba, szörnyűségekbe torkoll már itt a földön. Ezért nem engedi el az emberiség kezét, marad mindhalálig. Halálával odakiáltja mindannyiunknak: az élet nem játék, szörnyű a bűn zsoldja. ne térjetek le soha a szeretet útjáról!
Meg kellene tanulnunk Krisztustól, hogy a szeretetünk ne az első pofonig, az első kilábalásig tartson, szeretetünknek ne legyen határa, korlátja. Milyen szép, hogy Krisztus nagypénteken a kereszten is tud szeretni: 'Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!' [Lk 23,34]. Olyan szép, hogy Jézus a mennyei Atyára sem neheztel, amiért ilyen kegyetlen helyzetbe került, azt mondja: 'Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.' [Lk 23,34]
Nincs a Szentháromságon belül nagypéntekért harag, neheztelés, zsummogás. A kérdést magunknak is fel kell tennünk: vajon egy-egy veszekedés, nézeteltérés után képes-e a mi szeretetünk feltámadni, képesek vagyunk-e a nézeteltéréseinket félretéve újrakezdeni? Ha netalán Isten a kényelmes, virágos útról a másért vállalt szeretet, áldozat útjára vezet, bizalommal továbbmegyünk vagy haragosan lázadunk?
A nagyhét vigasztaló tanítása: az igazságot meg lehet ölni, de elpusztítani nem lehet. Harmadnapon diadalmasan feltámad.
Az egyház minden szertartása, éneke, ünnepe ezt a célt szolgálja, hogy átélhető legyen számunkra a csoda, hogy az egész nagyhét folyamatos ünnep legyen.'


Kozma Imre atya húsvéti üzenete



Húsvét, az ingyen kapott szeretet – Kozma Imre atya húsvéti üzenete


Húsvét nem tetteink következményeként érkezik, hanem tetteink következményének ellenére. Tetteink örök következménye egyedül a kereszt – fogalmaz húsvéti üzenetében Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

Amit az emberi gonoszság gondosan felépített, azt Isten szempillantás alatt „elrontotta”.
Akárhányszor lobban nagyszombat éjszakáján az egyetlen gyertyaláng, megráz bennünket a felismerés: a halál az élettel szemben szükségképpen alulmarad, ha az élet csakugyan Krisztus.
Hosszú út vezet a világossághoz ebben a tartós sötétségben, tehetetlenségünk és hitetlenségünk éjszakájában, de Krisztus húsvét fényeivel pásztázza utunkat. Serkenti a vándorlás tempóját övéivel, de sajnos lemaradnak azok, akik vesztett reményükbe csomagolják kényelmüket, és akik görcsös hagyományőrzés ürügyén hősi pózaikba süppednek.
A halálon túlnövő élet ritkán látványos. Nagy nehézségeket kell leküzdenünk, hogy meg ne billenjen a kényes egyensúly, de ha nem kívánunk teli zsákot és lesimított utakat, ha szívünk tágas és megbocsájtó, akkor Isten országának útjain járunk, és felelős társai leszünk a testvériségre áhítozó emberi világnak.
Krisztus kezünkbe adja a hit és tudás könyveit, szánkba a szeretet szavait, szívünkbe a fölismerés örömét. Tudja: minden, amit mondott, igaz és szükséges a világnak ma is. Alighanem legyint önigazoló okfejtéseinkre. Hitet és szeretetet követel. Szót, amely egyszerű és igaz. Alázatot, amely az engedelmes szellem sajátja. Megkötözi a meggondolatlan veszélyeztetők kezét. Földeríti a borúlátókat. A buzgókat számtalan leleménnyel gazdagítja.
Sok gondolkodó, közgazdász, ökológus, filozófus figyelmeztet bennünket: az emberiség válaszút elé érkezett! Csakhogy akkora a zaj és a propaganda, hogy kevesen veszik észre a jelzőtáblát. A pillanatra, a fogyasztásra irányított figyelem elsiklik a lényeg mellett. Saint-Exupéry szerint a lényeg láthatatlan. A láthatatlan lényeg az Isten!
Jézus feltámadása ad bizonyosságot az embernek, hogy a húsvéti hitre építheti életét. Ez jelenti a bátor vállalkozást az őszinte igazmondásra; a készséget, hogy másokat magunk elé engedünk, abban a bizonyosságban, hogy úgyis célhoz érünk; hogy terveinket fizetség és haszon nélkül váltjuk valóra; hogy türelemmel tudunk várni; hogy töretlen erővel újból és újból keressük a kiutakat, új megoldásokat.
A húsvéti történésben megvalósuló új kezdet táplálja a bizalmat. Mindenekelőtt azt, hogy Isten bennünk van, és mindenkinek megígérte szeretetét.
Bizalmunk által valósággá válik ez az ígéret minden téves lépésünk ellenére. Megkísérelhetjük, hogy egyre teljesebb életet éljünk, hiszen az új élet már bennünk van. A bizalom képessé tesz arra, hogy önmagunkban és egymásban többet lássunk, mint ami szemmel látható, s felismerjük a valóság gazdagságát korlátai ellenére. Az emberhez méltó jövő függ attól, hogy bizakodó lélekkel közeledünk egymáshoz és fordulunk a világhoz, amelyben élünk.
Az ingyenesen kapott szeretet gazdagságát kívánom

Budapest, 2014 húsvétján

P. Kozma Imre OH prior
 


Zsolozsma 107.



A feltámadt Krisztus magasztalása

Testvéreim! Szeretném, ha megértenétek, hogy a húsvéti misztérium új is, de régi is; örök, de időben történő is; mulandó, de enyészhetetlen is; halandó, de halhatatlan is. Régi ez a húsvéti misztérium a mózesi törvény értelmében, de új a megtestesült Ige szerint; időben történő, ha mint előképet nézzük, de örök, mert kegyelemközlő; mulandó, mint a bárány feláldozása, de enyészhetetlen, Urunk életét tekintve; halandó, ha eltemetését nézzük, de halhatatlan, ha a halálból való feltámadását tekintjük. A Törvény, az régi, de új az Ige; az előkép időbeli, de a kegyelem örök; a bárány mulandó, elenyészhetetlen azonban az Úr, akit ártatlan bárányként áldoztak fel, de Istenként támadt életre. Mert mint juhot leölésre vitték, de ő nem volt juh; elnémult, mint a bárány (Iz 53, 7), de ő nem volt bárány. Az előkép szétfoszlott, és a valóság megmaradt: a bárány helyett Isten van, a juh helyett ember, az emberben pedig Krisztus, aki mindent magába foglal. Tehát a bárány feláldozása és a régi húsvét ünneplése, sőt maga az egész törvény Jézus Krisztusban véget ért. Őmiatta volt minden az Ószövetségben, és még inkább őmiatta van minden az Újszövetségben. A Törvény ugyanis Igévé vált, a régi újjá vált (mindkettő pedig Sionból és Jeruzsálemből eredt), és Urunk ugyanis Isten létére magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából, és ezt a nagy igét sugározta a világba: Ki az, aki ítéletet mond felettem? Álljon hát elém (vö. Iz 50, 8). Én feloldottam az elítéltet, életre keltettem a halottat, és az eltemetettet a sírból feltámasztottam. Ki mer ellentmondani nekem? Hiszen én vagyok a Krisztus, aki a halált megsemmisítettem, ellenségem felett diadalt arattam, az alvilág hatalmát letiportam, a rettenthetetlen ellenséget megkötöztem, és az embert az egek magasába emeltem: én, aki Krisztus vagyok. Jöjjetek tehát, emberi nemzedékek mindnyájan, akiket mind ez ideig a bűn forrasztott egybe, és fogadjátok bűneitek bocsánatát. Én vagyok ugyanis a ti megbocsátástok, én vagyok az üdvösség Pászkája, én vagyok az értetek feláldozott Bárány, én vagyok a benneteket tisztára mosó víz, én vagyok a ti életetek, én vagyok a ti feltámadásotok, én vagyok a ti világosságotok, én vagyok a ti üdvösségetek, én vagyok a ti Királyotok. Én felviszlek titeket a magas égbe, új életre keltelek titeket, és megmutatom nektek a mennyei Atyát; jobbom erejével támasztalak fel titeket.


HÚSVÉT KIS NYOLCADA



HÚSVÉT KIS NYOLCADA:
 
Mint az ószövetségi Húsvét, úgy az újszövetségi Húsvét is egy hétig tart és egy nyolcadot alkot. Ez oly kiváltságolt nyolcad, hogy alatta más ünnepet ünnepelni nem szabad és ezenkívül a két első napja önmagában is első osztályú ünnep. A keresztény ókorban az egész héten át munkaszünet (sabbat) volt. Sokan innen származtatják az egyházi nyelvszokás szerint a hétköznapoknak feria = ünnepnap elnevezését. Ezen első héten, a többi keresztény hét mintáján, valóban minden nap ünnepnap volt. Később csütörtöktől kezdve csak a legszükségesebb üzletek voltak megengedve. Ma már a hétfő is csak egyes vidékeken ünnep, munkaszünettel. – A hét minden napjának saját miséje van. Ezeknek szövegei többnyire a szent keresztség kegyelmeiről emlékeznek meg, azonban az evangélium a feltámadás különböző jelenségeit mondja el. Minden nap stációs-nap. A nyolcad ünnepi fényét az új keresztények emelték, kik minden nap fehér keresztelőruhájukban vettek részt az istentiszteleten. És először a keresztelési nyolcad ünnepéből kieső vasárnapon jelentek csak meg a régi mindennapi ruhájukban.


2014.04.21. HÚSVÉTHÉTFŐ



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.21. HÚSVÉTHÉTFŐ

Nagy örömünnep a húsvét. Magyar népünk őszintén érzett, az érzéseit ki is mondta. Valahogy így érezte a teremtés alapgondolatából: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”(Ter 1,26) Ez az újra szólt azt jelenti, hogy Isten szavával, vagyis parancs-szavával hozott létre mindent. Nem kellett dolgoznia, erőt kifejtenie és ebbe belefáradnia (a bűnbeesés után lett a munka fáradságos, a büntetés egyik válfaja). Kiérezhetjük belőle azt is, hogy a hatalmasok nem testi munkával dolgoznak, hanem kimondják a parancsukat és azt mások napi sok órás erőkifejtéssel hajtják végre. A következő versekben újabb értelmezéseket találunk: „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog”(28b) „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen”(29) A legszentebb,legnagyobb rangú ünnepünket, megváltásunk ünnepét a Szentírás első fejezetében is kiemelt helyen jegyzett húsétel nem titkolt örömével nevezzük „Húsvét”-nak. A most idézett húsvéti történet a legszentebb örömökről beszél. Az asszonyok boldogan látták, amint az angyal leér a sziklasír bejáratát eltorlaszoló sziklához, megragadja azt, játszi könnyedséggel megemeli és a halálos félelemmel bámuló katonák közé dobja, majd végül ráül. Az éppen odaérkezett két asszonyt értesíti a boldog örömhírről sietteti a hír közlését. Az asszonyok nem siránkoznak, hogy miért nem mehetnek be a sírba körülnézni. „Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: Üdv nektek! Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak” (Mt 28,8-10) Az asszonyok örömmel telten siettek közölni a boldogító hírt. „Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyják nekik: Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket”. Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt”. (11-15) Nekünk nem öröm, hogy Jézus ellenségei ma sem okosabbak, mint a fentebbi tanácsot és sok pénzt adományozók. Örülök, hogy volt egy kisgyerek, aki azt találta mondani a hazugoknak:
„Katona bácsi, bután hazudsz! Ha aludtál, hogyan láttad, kik lopják. Ha viszont nem aludtál, miért hagytad, hogy lopják?


2014. április 20., vasárnap

Schönberger Jenő püspök húsvéti üzenete



Schönberger Jenő püspök húsvéti üzenete


A húsvét az engedelmesség jutalma; ígéret mindazoknak, akik Krisztus példáját követik – olvasható a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főpásztorának az „ünnepek ünnepére”, húsvétra írt üzenetében.

Krisztusban szeretett Testvérek!
Külön ajándék számunkra, hogy idén Kelet és Nyugat együtt ünnepli Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét, a húsvétot, ami nem egyszerűen egy ünnep a többi között, hanem az „ünnepek ünnepe”. Húsvét ünnepe kettős üzenettel bír számunkra: egyrészt az Atya válasza Jézus életére és engedelmességére, másrészt csodálatos ígéret mindazoknak, akik Krisztus példáját követik.
Húsvét mindenek előtt az engedelmesség jutalma.
Hogyan látjuk az engedelmességet Jézus életében? Amikor a világba lép, ezt mondja: nézd, Atyám, jövök, hogy teljesítsem akaratodat…, és az Ige testté lett, és szegényen élt köztünk. Istállóban születik, kiszolgáltatja magát a történelemnek és az emberek gonoszságának. Mindez azért történik, mert így akar tanítani és fölkészíteni minket életünk nagy feladatára: Istenre szorultságunk elfogadására. Cselekvésének törvényéül a szelídséget választja ,és nem az erőszakot, mert tudja, hogy Isten az Ő bölcsességét nem erőszakkal, hanem szeretettel akarja diadalra vinni, és ezt a győzelmet csak a kereszt vereségében érheti el. Meghajlik az Atya akarata előtt. Kérhette volna halálának elengedését, de nem kérte. Kérhette volna, hogy a Föld édenkertté váljék, ahol többé senki sem éhezik, de nem tette. Ő, a szeretett Fiú, megszüntethette volna a szenvedést, és nem kellett volna alávetnie magát a gyötrelemnek, de nem kérte. Az Isten által teremtett való világot, amelyet az ember engedetlensége a bűn által megrontott, olyan valóságnak fogadta el, amilyen volt. Lehajtotta fejét, és elfogadta a kicsúfolást, megostorozást, keresztre feszítést. Így olvassuk a Filippi levélben: „Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten fölmagasztalta és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek” (Fil 2,8-9). Vagyis föltámasztotta őt a halálból. Húsvét az Atyaisten válasza Krisztus önátadására.
A húsvét ígéret mindazoknak, akik Krisztus példáját követik.
A föltámadott Krisztusban az ember támad föl. Üdvösségünk titka abban a befogadásra kész magatartásban rejlik, amelyet Krisztus átélt, és amelyet mindannyian újra átélünk a Krisztus által hirdetett keresztség szentségében. Elmerülünk a halál vizében, és föltámadunk Krisztussal egy új életre! Ekkor valóban boldogsággá válik mindaz, amit Jézus boldognak mondott, bár mi nem értettük. E szavak: „boldogok a szegények”, „boldogok, akik sírnak”, „boldogok, akik éheznek”, „boldogok, akiket üldöznek”, káromkodásként hangzanának a szegények, éhezők, sírók, üldözöttek fülében, ha nem fejeznék ki Krisztus győzelmét az emberi valóság hiányosságai fölött. Jézus szavai minden szempontból esztelenségnek tűnnének, ha kimondásukkor nem lett volna tudatában az ember biztos fölszabadításának, aminek föltámadása a garanciája. De hogy szabadok legyünk, ahhoz előbb nekünk is meg kell halnunk saját magunk számára, és el kell kezdenünk Istennek élni. Ez az igazi húsvét, amikor „frigyre lép isteni és emberi, földi és mennyei” (Exultet). Akkor leszünk igazán boldogok, ha Krisztushoz hasonlóan bele tudunk simulni Isten akaratába alázatban, engedelmességben, őszinte önátadásban. Mert ugyan szép ez a világ, de Isten egy csodálatosabb és sokkal szebb országot készít az őt szeretőknek a feltámadás csodájában.
Krisztus sírja üres, Krisztus feltámadt, megdicsőülten él, és Atyja országába hazavár. Az idei húsvéton adjuk át egészen magunkat Neki.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden jóakaratú testvéremnek örömteli, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket.
2014 húsvétján
+Jenő püspök