2014. szeptember 13., szombat

Zsolozsma 252.



Aranyszájú Szent János püspök homíliáiból

Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség

Zúgnak a habok, és rettenetes a vihar, de mi nem félünk, hogy elmerülünk, mert sziklán állunk. Ha mégúgy dühöng is a tenger, ezt a sziklát nem fogja szétzúzni; ha mégúgy zúdítja is hullámait: Jézus hajóját el nem süllyesztheti. Mondjátok, valóban mitől is félnénk? A haláltól? Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség! (Fil 1, 21). Vagy a számkivetéstől? Az Úré a föld és mind, ami betölti (Zsolt 23, 1). Talán a vagyonelkobzástól? Semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit (1 Tim 6, 7). Amivel ijesztget ez a világ, azt megvetem, amivel csábít, annak szemébe nevetek. Nem félek a szegénységtől, nem sóvárgok a gazdagság után, nem rettegek a haláltól, és nem csüggök az életen, hacsak nem a ti lelketek miatt. Ezért is említem a mostani zavarokat, és szeretettel kérlek benneteket: legyetek szilárdak a bizakodásban!Nem hallod-e, mit mond az Úr? Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18, 20). És ahol ilyen nagyon sok embert köt össze a szeretet, hát ott ne lenne jelen az Úr? Hát nincs-e a kezemben a tőle kapott zálog, hát én csak a saját erőmben bízom? Az ő leírt szavait tartom a kezemben: ez az én támaszom, ez ad biztonságot, ez az én csendes kikötőm. Ha az egész föld megremeg is, én az én Uram levelét tartom a kezemben. Olvasom a tartalmát, ez nekem várfalam és biztonságom. Felolvassam nektek is? Így szól: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig! (Mt 28, 20). Krisztus velem van, mit féljek, Ha rám tör is a hullámok áradata, ha jön is a tenger árja, ha szikrázik is felém az uralkodók haragja, mindezt én a pókhálónál is hitványabb valaminek tartom. Ha az irántatok való szeretet vissza nem tartana, még ma szívesen mennék számkivetésbe. Mert ez az én jeligém: Uram, legyen meg a te akaratod! (Mt 6, 10). Nem ennek vagy annak az embernek az akarata, hanem a tiéd. Ez az én bástyám, ez az én rendíthetetlen sziklám, ez az én biztos támaszom. Ha Isten akarja számkivetésemet, készen állok. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, ezért is hálát adok. Akármint rendelkezik is, hálás leszek. Ahol pedig én vagyok, ti is ott vagytok; ahol ti vagytok, én is ott vagyok. Egy test vagyunk, el nem válhat a test a fejtől, sem a fej a testtől. A térben ugyan távol leszünk egymástól, de a szeretet összeköt minket: ezért még a halál sem szakíthat szét bennünket. Ha meghal is a testem, élni fog még a lelkem, és szeretettel gondol majd népére. Ti vagytok az én népem, ti vagytok a gondoskodó atyáim, a testvéreim, ti vagytok az én gyermekeim, tagjaim, testem, ti vagytok számomra a napfény, sőt a napsugárnál is drágábbak vagytok! Hiszen ad-e számomra annyit a napsugár, mint amennyit a ti szeretetetek nyújt nekem? A napsugár csak e földi életben van hasznomra, ezzel szemben a ti szeretetetek az eljövendő másvilág győzelmi koszorújával ékesít majd engem.


Ez a sírás órája – Ferenc pápa homíliája



Ez a sírás órája – Ferenc pápa homíliája az első világháborús emlékhelyen


Szeptember 13-án, szombaton délelőtt tíz órakor Ferenc pápa a goríciai Redipuglia katonai emlékhelyen szentmisét mutatott be valamennyi háború áldozatáért. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük a Vatikáni Rádió nyomán.


Miután megszemléltem e térség szép vidékét, ahol férfiak és nők dolgoznak, hogy eltartsák családjukat, ahol gyermekek játszanak és idősek álmodoznak – itt, ezen a helyen, közel a temetőhöz, csak azt mondhatom: a háború őrültség.

Mialatt Isten folytatja teremtését, és nekünk, embereknek az a hivatásunk, hogy együttműködjünk művével, a háború pusztít. Lerombolja Isten legszebb teremtményét is: az emberi lényt. A háború mindent felborít, a testvérek közötti köteléket is. A háború őrültség, fejlődési terve a pusztítás: a pusztításon keresztül akarja kifejleszteni önmagát!

A kapzsiság, az intolerancia, a hatalomvágy olyan mozgatórugók, amelyek háborús döntésre sarkallnak, és ezeket az indokokat gyakran egy ideológiával igazolják; de előbb ott van a szenvedély, ott van az eltorzult indíttatás. Az ideológia egy igazolás, de amikor nincs ideológia, akkor ott van Káin válasza: „Mit érdekel engem a testvérem?”, „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). A háború nem tesz különbséget senki között: se idősek, se gyermekek, se anyukák, se apukák között… „Mit érdekel engem?”

Ennek a temetőnek a bejárata fölött lebeg a háború csúfondáros mottója: „Mit érdekel engem?” Ezeknek az embereknek, akiknek a maradványai itt nyugszanak, mind megvoltak a maguk tervei, álmai… De életüket szétzúzták. Mert az emberiség azt mondta: „Mit érdekel engem?”
Ma is, egy újabb világháború másodszori kudarca után talán egy harmadik háborúról beszélhetünk, amelyet „részletekben” vívnak, bűntettekkel, öldökléssel, pusztítással… Ha őszinték akarunk lenni, az újságok címlapján ennek kellene állnia: „Mit érdekel engem?” Káin azt mondaná: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?”

Ez a magatartás éppen az ellenkezője annak, amit Jézus az evangéliumban kér tőlünk. Hallottuk: Ő a legkisebb testvérünkben van jelen: Ő, a Király, a világ Ítélőbírája, az éhező, a szomjazó, az idegen, a beteg, a bebörtönzött… Aki gondját viseli testvérének, belép az Úr örömébe; aki azonban nem teszi ezt, aki mulasztásaival azt mondja: „Mit érdekel engem?”, az kívül marad.

Itt, és a másik temetőben sok áldozat nyugszik. Ma rájuk emlékezünk. Sírás van, gyász, fájdalom. És innen emlékezünk valamennyi háború összes áldozatára.
Ma is sok az áldozat… Hogyan lehetséges ez? Azért lehetséges, mert a színfalak mögött ma is érdekek húzódnak, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség, ott van a fegyvergyártás, amely oly fontosnak látszik! És a terrornak ezek a tervezői, az összecsapások szervezői, mint ahogy a fegyverkereskedők is, azt írták a szívükbe: „Mit érdekel engem?”

Bölcs emberre vall, ha beismerjük hibáinkat, fájdalmat érzünk fölöttük, megbánást érzünk, bocsánatot kérünk és sírunk.
Azzal az „Mit érdekel engem?” felirattal a szívükben a háborús üzérek talán sokat keresnek, de romlott szívük elveszítette a sírás képességét. Káin nem sírt. Káin árnyéka beborít ma minket itt, ebben a temetőben. Itt látszik. Látszik a történelemben,  1914-től napjainkig. És látszik napjainkban is.

Fiúi, testvéri, atyai szívvel kérem nektek, és mindannyiunk számára a szív megtérését: térjen át az „Mit érdekel engem?”-ből a sírásra. A „hiábavaló öldöklés” minden elesettjéért, a háború őrületének összes áldozatáért, minden időben. Az emberiségnek sírásra van szüksége, és ez a sírás órája.



2014.09.13. Szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.13. Szombat

Pál ifjúságától kezdve rabbi képző iskolába járt Jeruzsálemben, nagyon jól ismerte a Törvényt, ami akkoriban az ószövetségi Bibliát jelentette. Ezért mutat vissza szívesen Mózes korára, aki nyolcvan éves volt, amikor birkapásztorként legelőhelyet keresett apósa juhainak, eljutott a Sínai hegy közelébe. Az égő, de el nem hamvadó csipkebokor láttán kíváncsi lett: hogy lehetséges ez? Valami bűbáj? Az egyiptomi bálványpapoknál sok ügyeskedést, sőt ördögi erővel végbevitt különlegességet tapasztalt. Akkor rádörrent az egyetlen, az igaz Isten szava: „Ne közelíts! Vedd le sarudat, mert a hely, ahol állasz, szent föld. Én vagyok (az igaz, az egyetlen) Isten, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. (Kiv 3,5-6) Ekkor hangzik el Isten lényegét kifejező neve: „Jihjeh ki ehjeh” (Aki Van, az vagyok én. Minden más valamikor nem volt, Isten hozta létre) Itt és ekkor lett Mózes egészen Istené, ezt tekinti Pál az ő megkeresztelkedésének. Ugyanezt teszi a nép nagy élményéből következtetve: kigyógyulva a félelemből, hogy az egyiptomi istenek,a bálványok és a félisten fáraó, hátha legyőzik az ő őseik Istenét. Ennek a félelemnek csúcspontja Vörös-tenger átkelőhelye, a nagy folyosó. A zsidók már a túlparton vannak, de nyomul utánuk az egyiptomi hadsereg. Fél a gyengehitű zsidóság: Mi lesz velünk? Isten pedig rázúdította haragját és a tengert is az egyiptomiakra, és perceken belül elnyelte őket a tenger. „Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában” (14,31) Ezt Szent Pál olyan féle keresztelésnek minősíti, mint amikor Keresztelő Szent Jánost keresztelni küldi az Isten. Az a keresztelés csak előkészület: Szeretném megismerni az Isten küldötte Messiást, hogy általa megnyerjem az Isten nagy kegyelmét, amivel visszaváltozunk, újra Isten gyermekei leszünk. Ezt firtatják a zsidó papok küldöttei Jánosnál: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta? János így válaszolt:Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Jn 1,25-27) A pogány áldozat emberi okoskodás. A keresztény áldozat Jézus kereszthalálának jelenvalóvá tétele a szentmisében. „Ezért,kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. Értelmes emberekhez szólok ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár észesei? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögnek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról! Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?” (1Kor 10,14-23) „Minden szabad, de nem minden használ” Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét” (1Kor 10,14-23) Mindenből ehetek, ami a piacon kapható, anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. „Az Úré a föld, és minden gazdagsága” Sőt! Amit ennivalónak teremtett Isten, azt nekünk szánta. Csak arra kell vigyáznunk, hogy megosszuk másokkal amink van, hiszen az örök örömök beteljesülése csak abból fakad, amit szeretetből teszünk. Önzetlenül kell előmozdítanunk mások földi boldogságát inkább, mint a magunkét. Az önszeretet ugyanis nem érdem, mert anyagi részünk, a testünk birtoklását látja céljának. Megfegyelmezése azonban érdemdús cselekedet, és az örökkévalóság boldogságának alapja.


2014. szeptember 12., péntek

Zsolozsma 251.



Szent Bernát apát beszédeiből

Mindenben gondolj Máriára, hívd Máriát!

A szűz neve Mária (Lk 1, 27)Szóljunk valamit erről a névről is, amelyet a tenger csillagának szoktak fordítani, és ami nagyon illik a Szűzanyára. Ő ugyanis valóban a csillaghoz hasonlít, mert amint a csillag, bár sugarakat bocsát ki, megmarad épnek, úgy a szent Szűz is szüzessége sérelme nélkül szülte világra a Fiút. Amint a sugárzás nem csökkenti a csillag fényességét, úgy a Fiú sem a Szűz épségét. Ő ugyanis az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet, világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet, inkább a lelket melegíti, mint a testet, növeli az erényeket, és kiégeti a hibákat, ő az a nagyszerű és kiváló csillag, amely magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel, és világosodjék jó példájával. Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára. Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni, ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária. De most egy kicsit meg kell állnunk, hogy ne csak átmenetileg szemléljük ezt a ragyogó fényességet. Az Apostol szavát mondom: Jó nekünk itt lennünk(Mt 17, 4) Most szabad csendben, belső örömmel szemlélni azt, amit nem tud kifejezni a nehézkes szó. 


Szeretettel és alázattal javítsuk ki testvérünk hibáit



Szeretettel és alázattal javítsuk ki testvérünk hibáit – buzdít péntek reggeli szentbeszédében Ferenc pápa


A valódi testvéri korrekció fájdalmas, mert igaz, szeretettel és alázattal teli. Ha örömet érzünk másuk kijavításában, akkor az nem Istentől ered. Ezt állapította meg a Szentatya pénteken reggel, a Szűz Mária Szent neve ünnepén bemutatott szentmisén. A mai evangéliumban Jézus megrója azokat, akik testvérük szemében meglátják a szálkát, a magukéban viszont a gerendát sem veszik észre. Ezt kommentálva Ferenc pápa a testvéri feddés helyességéről beszélt. Először is fontos, hogy a korrekció szeretetből induljon ki:

„Nem lehet egy embert szeretet nélkül kijavítani. Nem lehet sebészi műtétet végrehajtani fájdalomcsillapítás nélkül, mert a beteg belehal a fájdalomba. A szeretet pedig, mint egy fájdalomcsillapító segít a gyógyításban és a javítás elfogadásában. Félre kell vonni testvérünket és szelíden, szeretettel beszélni vele”.

Fontos az igazság is: sose mondjunk olyat, ami nem igaz. Hányszor előfordul közösségeinkben, hogy valaki igaztalanul beszél a másikról, megrágalmazva őt. Vagy ha igaz is, amit mond, rossz hírét kelti. A pletyka sebeket üt a személy jó hírnevén, megsebzi szívét.

A harmadik dolog, amire oda kell figyelnünk: az alázat. Ha egy apró hibát akarunk szóvá tenni a másik embernek, gondoljunk arra, hogy mi sokkal nagyobbakat vétkezünk. „A testvéri korrekció segít meggyógyítani az egyház testét. Segít bevarrni a rajta keletkezett lyukat, ahogyan az édesanyák és nagymamák befoltozzák a szakadt ruhát, óvatosan, finoman. Ha nem tudod szeretettel, igaz módon és alázattal kijavítani testvéredet, akkor megsérted őt és álszent leszel, mint az a vak, akiről Jézus beszélt. Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! (vö. Lk 6,39-42) Ismerd el, hogy te bűnösebb vagy a másiknál, de testvérként segítened kell kijavítani hibáit”.
Van egy jel, ami segíthet abban, hogy tudjuk, valóban Istentől származik-e a sugallat a másik korrigálására. Ha ugyanis egyfajta örömmel tölt el minket fölfedezni, hogy a másik hibázott, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem az Úrtól jön.

Az Úrban ugyanis mindig ott van a kereszt, a jó cselekedet nehézsége. Nem ítélkezésre buzdít minket, hanem szeretettel és szelíden küld testvérünkhöz. Mi, keresztények hajlamosak vagyunk orvosként kívül helyezkedni a bűn és a kegyelem játékán, mintha angyalok volnánk. Ez azonban hiba! Ezáltal leértékeljük keresztényi mivoltunkat, éretlenségről teszünk tanúbizonyságot. „Fohászkodjunk az Úrhoz: segítsen minket ebben a testvéri szolgálatban, mely egyszerre szép és fájdalmas, hogy ezáltal fivéreink és nővéreink jobb emberek lehessenek. Fohászkodjunk, hogy ezt mindig szeretettel, igaz módon és alázatosan tegyük” – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.



2014.09.11. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.12. Péntek

Szent Pál nagyon komolyan vette Urunk, Jézus parancsát, amelyet mennybemenetele előtt, végrendelet szerűen adott a tizenegy apostolnak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Miközben emelkedett a menny felé, maga mögé vette a pokol tornácáról kiszabadult ószövetségi szenteket. A mögé sorakozó lelkek hittek abban, hogy az ősbűn miatt bezárt mennyei kapu egykor megnyílik, ha Isten elküldi a kísértéssel becsapott emberek közé a Megváltót, aki későbbi unokája lesz Évának. Milyen örömmel mondhatták el ezt a jó hírt az ősszülők a pokol tornácán melléjük kerülő unokáiknak! S mekkora lehetett a boldogság, amikor Ábrahám, majd nyolcszáz év múlva Mózes, kétszáz évvel később Dávid, és a négy nagy próféta: Izajás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel, a tizenkét kis próféta is megerősítette a jó hírt. Milyen izgalommal hallgathatták Szent Józsefet, aki nevelő apja volt a Megváltónak, amikor betelt az idő, majd Keresztelő Szent Jánost, aki látta és tanúskodott mellette. Beszélt a galamb képében föléje ereszkedő Szentlélekről, az égből szóló Atya hangjáról: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,16b-17) Mózest és Illést elhívták a pokol tornácáról. Ők személyesen találkozhattak a Messiással a Tábor hegyen. Jézus ugyanis halála közeledtével kiválasztotta „Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment velük a (Tábor) hegyre imádkozni. Míg imádkozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok! Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt” (Lk 9,28b-35) Nagypénteken pedig Jézus emberi lelke istenségének fényében megjelent a pokol tornácán. Már várták és ünnepelték. Jézus feltámadása után a negyvenedik napon a pokol tornáca teljesen és örökre kiürült. A világtörténelem addig élt emberi lényei közül mindenki, aki hitt a Megváltóban és kérte Istent, hogy az érdemeiből ő is üdvözülhessen, boldogan indult a földre, és sorakozott Jézus diadalmenetéhez. A feltámadása utáni negyvenedik napon a tizenegy apostol belekóstolt abba az örömbe, amikor majd ők és tanítványaik tanítása, kegyelemközvetítő szolgálata által az egész történelemből minden olyan ember, aki hittel elfogadta Jézust, az Atya megtestesült egyszülöttét Megváltónak, és a parancsa szerint megkeresztelkedett az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, az üdvözül. „Ő, Jézus, az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk”.(ApCsel 4,11-12) Szent Pál is meghívott és választott apostol volt: „hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok”(9 16-17) „Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek.(19) „a gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (22-23) Lám, ezért jó még apostoli munkatársnak is lenni, mert lehetőséget kapunk tanulni, hogy taníthassunk, felszentelődni, hogy az ÁLDOZATOT megjelenítsük!


2014. szeptember 11., csütörtök

Zsolozsma 250.



Szent Brúnó áldozópap zsoltármagyarázatából

Ha elfeledkeznék rólad, Jeruzsálem

Mily kedves a te hajlékod! Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába (Zsolt 83, 2), azaz a mennyei Jeruzsálembe, amely az Úr városa. Elmondja azután a Zsoltáros azt is, hogy miért vágyakozik az Úr templomába: azért, ó, Uram, mennyei seregek Istene, Királyom és Uram, mert boldog, aki házadban, a mennyei Jeruzsálemben élhet (Zsolt 83, 5). Mintha ezt mondaná: Ki ne vágyódnék templomodba menni, hiszen te Isten vagy, azaz Teremtő, a Seregek Ura és Királya, s mindenki boldog, aki házadban élhet. A templom és a ház itt ugyanazt jelenti. S amikor boldognak mondja a benne lakókat, akkora nagy boldogságot tulajdonít nekik, amennyit csak fel tudnak fogni. Azért boldogok, mert hódoló szeretettel téged dicsérnek szüntelen, azaz vég nélkül; ugyanis nem dicsérnének vég nélkül, ha nem lennének mindörökké boldogok. Ezt a boldogságot senki önmaga erejéből el nem érheti, még akkor sem, ha hite, reménye és szeretete volna; hanem csak az boldog ember, azaz csak az éri el ezt a boldogságot, akinek te vagy az erőssége (Zsolt 83, 6) arra a boldogsághoz vezető zarándoklatra, amelyet eltökélt szívében. Ez ugyanis, mintha azt mondaná: Csak arról állíthatjuk, hogy el fogja érni a boldogságot, aki elhatározza szívében, hogy az erények és a jótettek hosszú zarándokútján eljut erre a boldogságra, és ehhez a te kegyelmedből meríti az erőt. A maga erejéből ugyanis senki sem képes oda feljutni, ahogy az Úr is tanúsítja: Senki sem ment föl a mennybe, tudniillik saját erejéből, csak az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13). Arról az emberről beszélünk, aki zarándokútra készül (Zsolt 83, 6), és a könnyek völgyében (Zsolt 83, 7 Vulg.) él, azaz ebben az életben él, amely nyomorúságos és a megpróbáltatások könnyeivel van tele; ezzel szemben azt a másik életet az örömök csúcsának kell mondanunk. Mivel pedig azt mondta a Zsoltáros: Boldog ember, akinek te vagy erőssége, megkérdezheti valaki: Vajon ad-e erőt erre Isten? Mire így válaszol a Zsoltáros: Valóban Istentől van a boldogok ereje. Törvényhozónk, tudniillik Krisztus, aki törvényt adott nekünk, állandóan megáld és meg fog áldani kegyelme sokszoros ajándékaival, ezzel áldja meg övéit, azaz fölemeli a boldogságig. Ezeknek az áldásoknak a segítségével vonulnak városról városra (Zsolt 83, 9) övéi, és a mennyei Sionban meg fogják látni Krisztust, az Istent, aki Isten lévén majd övéit is részesíti istenségében; sőt, mivel bennük van Sion, lélekben látni fogják a Szentháromság egy Istent; ez azt jelenti, hogy értelmükkel látni fogják önmagukban Istent, akit itt nem láthatnak; akkor ugyanis Isten lesz minden mindenben (1 Kor 15, 28). 


„Szeressük ellenségeinket” – ezt kéri tőlünk Jézus



„Szeressük ellenségeinket” – ezt kéri tőlünk Jézus


Csak irgalmas szívvel követhetjük valóban Jézust – állapította meg Ferenc pápa szeptember 11-én, reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. Homíliájában a pápa ismételten leszögezte, hogy a keresztény élet „nem önreferenciális élet”, hanem teljes egészében önzés nélküli ajándék, egészen a végsőkig. Csak így válik lehetővé, hogy szeressük ellenségeinket, mint ahogy ezt az Úr kéri tőlünk.

Szeressétek ellenségeiteket! Ferenc pápa homíliájában Lukács evangéliumának ahhoz a szakaszához fűzte gondolatait (Lk 6,27-39), amelyben az Úr megjelöli a határtalan szeretet útját. Jézus azt kéri tőlünk, hogy imádkozzunk azokért, akik rosszul bánnak velünk. Hangsúlyozta az Úr által használt igéket: „szeressetek, tegyetek jót, mondjatok áldást, imádkozzatok, és ne utasítsatok el (senkit)”. Ez az újdonsága az evangéliumnak: adjuk oda önmagunkat, szívünket éppen azoknak, akik nem szeretnek bennünket, akik rosszat tesznek velünk, akik az ellenségeink.

Jézus rámutat: nem érdem, ha azokat szeretjük, akik szeretnek bennünket, mert ezt teszik a bűnösök is. A keresztények azonban arra kaptak meghívást, hogy szeressék ellenségeiket: „Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz a jutalmatok”. A pápa elismerte: az evangélium egy újdonság. Nehéz újdonság, amit tovább kell vinnünk. Így követhetjük Jézust.

„De Atyám, én azt hiszem, hogy nem vagyok képes erre!” – vethetné fel valaki. „Ha te nem vagy rá képes, az a te problémád. Ez a keresztény élet útja. Ez az az út, amit Jézus tanít nekünk. „És mit remélhetek?” – Menjetek Jézus útján, amely az irgalmasság útja; legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Csak irgalmas szívvel tehetjük mindazt, amit az Úr tanácsol nekünk. Egészen a végsőkig. A keresztény élet nem önreferenciális; olyan élet, amely kilép önmagából, és önmagát másoknak adja. Ajándék, szeretet és a szeretet nem zárkózik önmagába, nem önző: önmagát adja – mondta homíliájában a pápa.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy legyünk irgalmasok és ne ítélkezzünk. Hányszor tűnik úgy, mintha kineveztek volna minket mások ítélőbírójává? Pletykálunk, rosszat mondunk másokról, mindenkit megítélünk. Az Úr azonban ezt mondja: „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el”. Végül azt kéri, hogy bocsássunk meg és akkor nekünk is megbocsátanak. Minden nap, amikor a Miatyánkot imádkozzuk, ezt mondjuk: bocsásd meg vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ha én nem bocsátok meg, hogyan kérhetem az Atyától, hogy bocsásson meg nekem? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

Ez a keresztény élet. „De Atyám, ez oktalanság!” – Igen. Hallottuk ezekben a napokban, hogy Szent Pál ugyanezt mondta: „Krisztus keresztjének oktalansága”, aminek semmi köze sincs a világ bölcsességéhez. „De Atyám, kereszténynek lenni, bizonyos értelemben azt jelenti, hogy oktalanná kell válnunk?” Igen. Bizonyos értelemben, igen. Le kell mondanunk a világ ravaszságáról, hogy megtegyük mindazt, amit Jézus kér tőlünk, és ha számvetést végzünk, a fizetési mérleg kedvezőtlennek tűnik számunkra.

De ez Jézus útja: a nagylelkűség, a bőkezűség; önmagunk átadása mérték nélkül. Jézus ezért jött el a világra és Ő így cselekedett: adott, megbocsátott, soha nem mondott rosszat senkiről, nem ítélkezett. Kereszténynek lenni nem egyszerű – ismerte el a pápa és csak Isten kegyelmével válhatunk keresztényekké, nem saját erőnkből.

Minden nap el kell mondanunk ezt az imát: „Uram, add meg a kegyelmet, hogy jó keresztény legyek, mert egyedül nem vagyok rá képes”. Ez a mai evangéliumi szakasz első olvasásra megrémiszt, megijeszt. De vegyük kezünkbe az evangéliumot és másodszor, harmadszor, negyedszer is olvassuk el Szent Lukács hatodik fejezetét: tegyük meg ezt; és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy megértsük, mit jelent kereszténynek lenni, és kérjük azt a kegyelmet is, hogy tegyen minket kereszténnyé. Mert saját erőnkből nem vagyunk rá képesek” – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.



2014.09.11. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.11. Csütörtök

Ma az elmélkedési anyag a Katolikus Egyháznak legfontosabb parancsáról, a szeretetről szól, mégpedig ennek egy igen különleges formájáról, az ellenségszeretetről. Jézus mondja a hegyi beszédben:„Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokéért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságbelinek lesztek fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,27-36) nos, katolikus testvérem, a XXI. század gyermekeként erre mit válaszolsz? Akinek a hazája kétharmadát ellenségeid orcátlanul leharapták. Jól van ez így? Hiszen nemcsak a földet harapták le hazád testéről, hanem mint éhes farkascsorda, magyar ajkú vértestvéreidnek sokaságát. Habakuk próféta, aki a kaldeusok felemelkedése (625) és Ninive pusztulása (612) között működött, mint Isten prófétája ad választ: „Bizony, a gazdagság hűtlen. Eszét veszti, és többé nem nyugszik, kitátja torkát, mint az alvilág, telhetetlen, mint a halál, összeharácsol minden népet, összegyűjt magának minden nemzetet. Vajon nem mondanak-e majd róla mindnyájan példázatokat? Nem költenek-e róla magvas mondásokat? Azt mondják majd: Jaj annak, aki a máséból gyűjtöget, -- ugyan meddig? — aki zálogok terhével terheli magát. Nem kelnek-e föl hirtelen hitelezőid, nem ébrednek-e föl hirtelen végrehajtóid? A zsákmányuk leszel! Mivel sok népet kifosztottál, a megmaradt népek téged fosztanak ki: amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját. Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol: aki magasra rakja fészkét, hogy kikerülje a balsorsot! Házad szégyene mellett döntöttél, amikor eltiportál számos nemzetet: saját magad ellen vétkeztél. Mert a falban még a kő is kiáltozik, s a fagerenda válaszol neki. Jaj annak, aki leitatja társát, vegyíti a mérget, míg le nem részegíti, hogy lássa meztelenségét. Gyalázattal teltél el, nem dicsőséggel! Rajtad a sor, hogy megidd az Úr jobbjából a kelyhet. Dicsőséged elborítja majd a szégyened. Mert elborít a gonoszság, amit a Libanonon végbevittél; rémült állatokat gyilkoltál, embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost és mind, aki benne lakik. Az Úr szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség!” (Hab 2,5-20) Igazságot Isten fog tenni, ezért nekünk imádsággal kell kérnünk kegyelmét, mert a kegyelem mással ki nem esdhető. Amit Urunk Jézus elmond, nem alacsonyít le: A másik arc önkéntes oda-tartása, a másik ruhadarab felajánlása, a munkanélküliség indoklása, hogy kölcsönhöz jusson, az ellenségünk megsegítése. Tudnunk kell, hogy a sértések és kifosztások Isten kincstárából pontos ellenértékkel kifizetésre kerülnek, amint a mennyországba belépünk. Amit pedig a mennyben rendez Istenatyánk, az örök fizetés. Nem devalválhatja senki, nem havi fizetés, nem kis nyugdíj,hanem mindörökké megmaradó boldogság.„Legyetek hát irgalmasok,amint Atyátok is irgalmas!” 


2014. szeptember 10., szerda

Zsolozsma 249.



Szent Bernát apát beszédeiből

A szemlélődés fokozatai

Először is álljunk meg szilárdan a bástyán, támaszkodjunk teljes erőnkből a legbiztosabb sziklára, Krisztusra, hiszen írva van: Sziklára állított engem, azután lábamba erőt öntött (Zsolt 39, 3). Elmélkedjünk ezen a szilárd alapon állva, hogy belássuk, mit mond nekünk, és mit feleljünk az ő számonkérő szavára. Az a szemlélődés első fokozata szeretteim, hogy fontolgassuk kitartóan, mit akar az Úr, mi kedves előtte, mit fogad szívesen tőlünk. Minthogy pedig sokban vétkezünk mindnyájan (Jak 3, 2), és bátorságunk megtorpan az ő akaratának tökéletessége előtt, és nem tudunk sem egyesülni vele, sem pedig hozzá felemelkedni, alázkodjunk meg a magasságbeli Isten hatalmas keze alatt. Tegyünk meg mindent, hogy irgalomra méltók legyünk az ő irgalmas tekintete előtt, és kérjük: Gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok; szabadíts meg engem, és megszabadulok (Jer 17, 14), vagy: Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened (Zsolt 40, 5). Miután pedig szívünk megtisztult már az ilyesfajta gondolatok révén, már ne a mi lelkünk bajával, hanem az isteni Lélek sok gyönyörűségével foglalkozzunk. Ne azt keressük már, hogy mi az Isten akarata mibennünk, hanem hogy milyen az ő akarata önnönmagában. Az ő akarata szerinti élet (Zsolt 29, 6 Vulg.) ugyanis az, ha nem kételkedünk, hogy mindenben az az üdvösebb a számunkra, és előtte is kedvesebb, ami megfelel az ő akaratának. Ezért ahogy megteszünk mindent lelkünk életének megőrzéséért, ugyanúgy tegyünk meg mindent azért is, hogy – amennyire csak lehet – el ne térjünk ettől az élettől. Azután pedig, ha a lelki tevékenységben valamelyest már előrehaladtunk, akkor követve a Szentlélek vezetését – aki Isten mélységeit is kifürkészi –, azon gondolkodjunk, hogy milyen édes az Úr, és milyen jóságos önmagában. És imádkozzunk a Prófétával, hogy meglássuk Isten akaratát, és betérhessünk már nem is a saját szívünkbe, hanem az ő templomába, ahol egyre jobban elmondhatjuk: Szomorkodik bennem a lélek, hozzád repül ezért gondolatom (Zsolt 41, 7) Eme két dolog körül forog a lelki élet egész foglalata, vagyis hogy magunkba szállva nyugtalanság támadjon bennünk és bánat, amely üdvösségre vezet, így szítsuk fel lelkünkben az isteni életet, hogy vigasztalást merítsünk a Szentlélek öröméből. Ebből fakad egyrészt a félelem és az alázatosság, másrészt pedig ebből születik a remény és a szeretet.


Ferenc pápa: Az irgalmasság megváltoztatja a szívünket



Ferenc pápa: Az irgalmasság megváltoztatja a szívünket


Szeptember 10-én, szerdán délelőtt a Szent Péter téren Ferenc pápa katekézisében az egyházról mint anyáról beszélt, aki megtanít az irgalmasság útjára – tudósít a Vatikáni Rádió.


Az elmúlt alkalommal azt hangsúlyoztuk, hogy az egyház, mint anya, Isten Szavának világosságával és erejével nevel bennünket, megmutatja az üdvösség útját, és megvéd bennünket a gonosztól – kezdte beszédét a pápa, majd így folytatta:
Ma szeretném egy sajátos aspektusát kiemelni anyaszentegyházunk oktató tevékenységének: azt, hogyan tanítja meg nekünk az irgalmasság műveit. Egy jó nevelő a lényegre összpontosít. Nem vész el a részletekben, hanem azt akarja átadni, ami valóban fontos, hogy gyermeke vagy neveltje megtalálja az élet értelmét és örömét. Ez az igazság. Az evangélium szerint alapvetően fontos az irgalmasság. Isten elküldte Fiát, Isten emberré lett, hogy üdvözítsen bennünket, vagyis hogy nekünk adja irgalmasságát. Jézus világosan kifejti ezt, amikor összefoglalja tanítását tanítványainak: „Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36)
Létezhet olyan keresztény, aki nem irgalmas? Nem. A keresztény szükségszerűen irgalmas, mert ez az evangélium középpontja. Ehhez a tanításhoz hűségesen az egyház ugyanezt ismétli gyermekeinek: „Legyetek irgalmasok”, mint amilyen irgalmas az Atya, mint amilyen irgalmas volt Jézus.
Az egyház tehát úgy viselkedik, mint Jézus. Nem elméleti előadásokat tart a szeretetről és az irgalmasságról. Nem terjeszt a világban egy filozófiát, a bölcsesség egy útját. Természetesen a kereszténység ezt is jelenti, de ez következményként fakad belőle. Az anyaszentegyház, mint Jézus, példájával tanít. A szavak arra szolgálnak, hogy megvilágítsák tettei jelentőségét.

Az anyaszentegyház azt tanítja, hogy adjunk enni és inni annak, aki éhezik és szomjazik, öltöztessük fel azt, aki mezítelen. És hogyan teszi mindezt? Sok szent férfi és nő példájával, akik ezt a gyakorlatban megmutatták; de teszi ezt sok-sok apuka és anyuka példájával, akik azt tanítják gyermekeiknek, hogy ami nekünk fölösleges, az hiányzik a szükséget szenvedőknek. Fontos, hogy ezt tudjuk. A legegyszerűbb keresztény családokban is mindig jelen volt a vendégszeretet szent szabálya: soha nem hiányzik egy tányér és egy ágy a szükséget szenvedőnek.
Egyszer egy anyuka elmesélte, hogy meg akarta tanítani gyermekeinek: adjanak enni az éhezőknek. Három gyermeke volt. Egy napon déltájt a papa munkahelyén dolgozott, nem volt otthon, az anyuka egyedül volt három kisgyermekével, akik 7, 5 és 4 év körüliek lehettek. Kopogtattak az ajtón, és egy férfi állt kint, aki enni kért. Az anyuka így válaszolt neki: „Várj egy kicsit.” Visszament a lakásba, és ezt mondta gyermekeinek: „Egy bácsi enni kér, mit tegyünk?” „Adjunk neki enni, anyu!” – válaszolták kórusban a gyerekek. Mindegyiknek a tányérján volt egy szelet hús sült krumplival. „Rendben van, akkor felezzétek meg mindnyájan a tányérotokon lévő húst, és adjuk oda neki!” – „Nem, anyu, ez így nem jó.” „De igen, neked kell adnod a sajátodból!” – és így ez az anyuka megtanította a gyermekeinek, hogy a sajátjukból adjanak. Ez egy szép példa, ami sokat segített nekem – mondta a pápa.
„Ezt tanítja nekünk az anyaszentegyház. És ti, sok-sok anyuka, tudjátok, mit kell tennetek, hogy megtanítsátok gyermekeiteknek: osszák meg a rászorulókkal, amijük van.
Az anyaszentegyház azt tanítja, hogy gondoskodjunk a betegekről. Hány szent férfi és nő szolgálta Jézust ilyen módon! És hány egyszerű férfi és nő valósítja meg mindennap a gyakorlatban ezt az irgalmassági cselekedetet egy kórteremben, egy idősotthonban vagy saját otthonában, egy beteg embert gondozva.
Az anyaszentegyház azt tanítja, hogy álljunk közel a bebörtönzöttekhez. Erre azt mondhatná valaki: „De Atyám, ez veszélyes dolog, azok rossz emberek.” Jól figyeljetek – folytatta a pápa –, mi mindnyájan képesek vagyunk arra, hogy megtegyük azt, amit az a férfi vagy az a nő, aki börtönben van, elkövetett. Mindnyájan képesek vagyunk bűnt elkövetni és ugyanazt megtenni, képesek vagyunk tévedni az életben. Az az ember nem rosszabb nálad vagy nálam!
Az irgalmasság leküzd minden falat, minden korlátot, és arra késztet, hogy mindig keressük az emberek, a személyek arcát. Az irgalmasság az, ami megváltoztatja szívünket és életünket, amely megújíthat egy személyt, és megadhatja a lehetőséget számára, hogy ismét beilleszkedjen a társadalomba.
Az anyaszentegyház azt tanítja, hogy álljunk közel a magányosokhoz, azokhoz, akik magukra hagyatva halnak meg. Ezt tette Boldog Teréz anya Kalkutta utcáin; ezt tette és teszi sok-sok keresztény, aki nem fél attól, hogy megszorítsa annak a kezét, aki távozni készül ebből a világból. Ebben az esetben is az irgalmasság békét ad annak, aki távozik, és annak, aki marad. Megérezteti, hogy Isten hatalmasabb a halálnál, és ha Őbenne maradunk, akkor a végső elválás is egy „viszontlátásra!” búcsúzás. Jól megértette ezt Boldog Teréz anya.
Azt mondták neki: „De Anyánk, ezzel vesztegetjük az időnket!” Ő pedig megkereste az utcán haldoklókat, akiknek testét már az egerek rágták, és a házába vitte őket, hogy tisztán, nyugodtan, simogatásokkal, békében haljanak meg. Mindenkitől „viszontlátásra!” köszönéssel búcsúzott. És annyi férfi és nő tette ezt, hozzá hasonlóan. Várják őket a mennyek kapujában, hogy kinyissák nekik a kaput. Segítsük az embereket, hogy jól, békében haljanak meg – kérte katekézisében Ferenc pápa.
Kedves testvérek, az egyház tehát anya, aki megtanítja gyermekeit az irgalmasság cselekedeteire. Jézustól tanulta ezt az utat, megtanulta, hogy ez alapvetően fontos az üdvösséghez. Nem elég, hogy csak azt szeressük, aki szeret minket. Jézus azt mondja, hogy a pogányok is ezt teszik. Nem elég, hogy csak azzal tegyünk jót, aki jót tesz nekünk. Ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot, jót kell tennünk azzal is, aki nem képes arra, hogy viszonozza cselekedetünket, mint ahogy az Atya tette velünk, amikor Jézust nekünk adta. Mi mennyit fizettünk megváltásunkért? Semmit, minden ingyenes! Tegyünk jót, anélkül hogy viszonzást várnánk! Ezt tette velünk az Atya, és nekünk is ezt kell tennünk. Tégy jót, és haladj előre! Milyen szép az egyházban élni, Anyaszentegyházunkban, aki megtanítja nekünk ezeket a dolgokat, amiket Jézus tanított!
Adjunk hálát az Úrnak azért a kegyelméért, hogy az egyház az anyánk, aki megtanítja nekünk az irgalmasság útját, amely az élet útja. Adjunk hálát az Úrnak – fejezte be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.


2014.09.10. Szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.10. Szerda

Érdekes megfigyelni és összehasonlítani a mai napra kijelölt szentlecke szövegét a Teremtés könyvének írásával. Úgy tűnik, mintha a két szöveg nem egy céllal íródott volna. Pedig a női szüzesség értelmezése ugyanaz a Teremtés könyvében, mint Szent Pál apostolnál. Csak hogy: Az első isteni közvetlen megfogalmazás, a második a bűnbeesés utáni állapotban íródott. Az első a tiszta szeretet állapotát tükrözi, a második a bűntől sértett természet orvosolandó. Az első hosszú- idő állapotát jelzi, a második úgy véli, Jézus hamarosan visszatér. Az első a már nősült nézze magát vőlegénynek a teljes jogú asszony menyasszonynak. A második lakodalmas öröm helyett vezeklő különlét. Az első: a családi házban nyüzsgő növekvés, a második: legyen szép ruhád, de fessen ne öltözz! (Ter 2,18); 20b-24; Ter 3,1-6; 10-19); 1Kor 7,26-31) Szent Pál így fogalmaz: „Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik, hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi gondok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket. Ha valaki mégis úgy véli, hogy igazságtalanul bánna hajadon lányával, mert eljárt fölötte az idő, ha úgy van, rendjén tegye, mit akar. Nem vétkezik, kössenek csak házasságot. Akinek azonban szilárd a meggyőződése, s minden kényszerítő ok nélkül teljesen szabadon úgy döntött, hogy megőrzi hajadon lányát, jól teszi. Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi. Az asszony, le van kötve, amíg férje él, de ha férje meghal, felszabadul. Férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. Boldogabb azonban, ha úgy marad, ahogy van. Ez a tanácsom, és hiszem, hogy Isten Lelke szerint beszélek”.(1Kor 7,32-40) Ezeket a teremtői és apostoli gondolatokat a mai szentmisére kijelölt evangélium egészíti ki. Jézus az Isten országa alaptörvényeit ismerteti a tömegben egybegyűlt hallgatóknak és velünk, akik kétezer év távlatában csodáljuk meg a Hegyi beszédet. „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből, és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot az Emberfia miatt. Örüljetek azokban a napokban, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj, nektek, akik most jóllaktok,mert éhezni fogtok. Jaj, nektek, akik most nevettek. Mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj, nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal” (Lk 6, 20-25)
 
 

2014. szeptember 9., kedd

Zsolozsma 248.



Szent Bernát apát beszédeiből

Kiállok őrhelyemre, hogy lássam, mit mond nekem az Úr

Az evangélium tanúsága szerint, amikor az Úr arról a szent titokról beszélt, hogy együk az ő testét, és tanítványait arra biztatta, hogy nekik is részt kell venniök szenvedésében, akkor egyesek közülük így szóltak: Kemény beszéd ez (Jn 6, 61); és ettől fogva már nem jártak vele. Amikor pedig a tanítványoktól megkérdezte, vajon ők is el akarnak-e menni, azok így válaszoltak: Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás (Jn 6, 68). Ezzel kapcsolatban hangsúlyozom, testvéreim: sokak előtt mind a mai napig nyilvánvaló, hogy Jézus szavai lélek és élet, és ezért követik is őt. Mások viszont az ő szavait kemény beszédnek tartják, és valahol máshol keresnek maguknak nyomorúságos vigaszt. Az isteni bölcsesség mindenesetre hangosan szól a tereken meg a halálba vezető széles és tágas utakon, hogy visszahívja az ott járókat. Sőt azt olvassuk, hogy Negyven évig terhemre volt ez a nemzedék, azt mondtam: Ez a nép tévelygő szívű (Zsolt 94, 10). Viszont egy másik zsoltárban azt olvasod: Egyszer szólt az Isten (Zsolt 61, 12). Igen, egyszer szólt, de az minden időkre vonatkozik. Szava egyetlen, de soha meg nem szűnő, folyton tartó és örök beszéd. Szívbeli megtérésre hívja a bűnösöket, szívük tévelygése miatt feddi meg őket, hiszen a szívekben lakozik, onnan beszél, és ő is azt teszi, amit már prófétája által is tanított: Szóljatok Jeruzsálem szívéhez! (Iz 40,2)Látjátok, testvéreim, milyen üdvös a próféta figyelmeztetése, hogy ha ma meghalljuk az ő szavát, meg ne keményítsük a szívünket! Az evangéliumban is szinte ugyanazokat a szavakat olvassuk, mint a Prófétánál: Juhaim hallgatnak szavamra (Jn 10, 27). Szent Dávid is hasonlóképpen szól a zsoltárban: Ti az ő háza népe (mármint az Úré) és kezének nyája, bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: Ne legyetek kemény szívűek! (Zsolt 94, 7-8) Hallgasd meg végül Habakuk prófétát! Mennyire nem kendőzi el az Úr feddését, milyen nagy gonddal és körültekintéssel törődik vele. Azt mondja ugyanis: Kiállók őrhelyemre, felállok a sáncra, és figyelek, hogy lássam, mit mond nekem és mit válaszol a panaszomra (Hab 2, 1)Testvéreim, én is kérlek benneteket, hogy álljunk ki őrhelyünkre, mert életünk ideje ilyen katonás szolgálat. Legyen megfontolt és alapos e szívbeli megtérésünk. De ne csupán e megtérésünkbe vessük minden bizalmunkat, nehogy csak ilyen törékeny védelemben bizakodjunk. 


Zsolozsma 247.



Szent András krétai püspök szónoklataiból

A régi megszűnt, valami új valósult meg (2 Kor 5, 17)

A törvény végső célja Krisztus (Róm 10, 4). Ő nem annyira megszüntetni akarja a törvényt, mint inkább a szellemét akarja tökéletesebben megadni. Benne van ugyanis a teljesség, és ezért mint törvényhozó, mindent tökéletesített és teljessé tett. A holt betűt lélekké változtatta át; mindent önmagában foglalt össze. A törvényt éltető kegyelemre váltotta, a törvényt ugyan alárendelte, de a kegyelmet vele alkalmasan összekapcsolta és összekötötte. Sem a kegyelem, sem a törvény sajátos természete nem keveredett és nem zavarodott össze, hanem teljesen isteni módon cserélte át Isten gyermekeinek könnyedségére és szabadságára mindazt, ami a törvényben nehézkes, szolgai, és rabságban tartó volt; amint az Apostol is mondja, hogy többé már ne álljunk a világ elemeinek a szolgálatában (Gal 4, 3), és ne hordozzuk a törvény betűjének rabigáját. Mindez Krisztus irántunk való jótéteménye; ez az ő szentségének megnyilvánulása. Ezért üresítette ki önmagát, ezért lett Istenember, ezért istenült meg magára öltött emberi természete. Ezért jött el oly fönségesen, dicső módon hozzánk az Isten, és ezért kellett, hogy ilyen örvendetes legyen már a kezdete is eljövetelének, amely az üdvösség nagy ajándékát hozta meg nekünk. Továbbá a mai ünnep is ezt jelzi, s ennek mintegy nyitánya az Istenszülő mai születésnapja, az eredménye és végső beteljesülése pedig az Ige elhatározott megtestesülése. Most még csak a Szent Szűz születik meg, őt táplálja az édesanyja, ő növekedik, hogy a századok halhatatlan Királyának, Istenének méltó Anyja legyen. Ebből azután számunkra kétfajta haszon is származik: egyik, hogy fölemel minket az igazság fényéhez, másik, hogy a törvény betűinek szolgaságától és a hozzá való alkalmazkodástól felszabadít. Kérded, hogy miképp, milyen alapon állítom ezt. Nemde teljesen eltűnik a sötétség, ha felragyog a világosság? Így a kegyelem is meghozza a boldog szabadságot a holt betűk helyett. A sötétség és a fény találkozásának határnapja ez a mai ünnep. Oly alakokat állít elénk, akik jelképezik az eljövendő valóságot: a régi helyébe új rend következik. Zengjen és örömtől ujjongjon ezért ma az egész teremtett világ, és járuljon hozzá valamivel az örvendezés napjának méltó megüléséhez! Forrjon ma egybe az ég és föld közös ünneplése, és együtt dicsőítse Istent minden, ami e világon és e világ fölött együvé tartozik! Ma alkotta meg ugyanis a mindenség Alkotója az ő teremtett Szentélyét, és ez az új teremtmény szolgál majd új és dicső módon szálláshelyül Alkotója számára. 


Zsolozsma 246.



Nagy Szent Leó pápának „A boldogságok” című beszédéből

A keresztény bölcsesség

Urunk így folytatta beszédét: Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele (Mt 5, 6). Szó sincs itt a test éhségéről, és ez a szomjúság nem földi italban keres enyhülést, ez az éhség isteni ajándékkal, az igazlelkűséggel akar eltelni, egyesülni akar Isten titkos terveivel, és így magával az Úrral kíván eltelni. Boldog tehát az az ember, akinek kívánatos étele és hőn óhajtott itala az igazság. Természetesen az ember nem is vágyódnék utána, ha édességét előzőleg már meg nem ízlelte volna. Amikor ugyanis meghallotta e prófétai buzdítást: ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr (Zsolt 33, 9), akkor már ezekben a szavakban a mennyei édesség előízét is megtapasztalta. Ekkor valami tökéletesen tiszta gyönyörűség vágya izzott fel benne, minden földi dolgot semmiségnek tartó, epedő sóvárgással fordult az igazság étele és itala felé, és megértette, hogy mennyire igaz a főparancs: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből (Mk 12, 30). Hiszen Istent szeretni nem más, mint az igazságot szeretni! Mivel pedig az Isten iránti szeretet parancsával egybe van kötve az embertársról való gondoskodás is, ezért köti össze most Urunk az igazság utáni vágyat az irgalmasság erényével, amikor így folytatja: Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak (Mt 5, 7) Keresztény testvérem, ismerd fel, milyen nagyszerű bölcsességben részesülsz, és értsd meg, hogy máris hányféle jótett gyakorlására és még milyen nagy jutalomra is kapsz meghívást. Az irgalmas Isten irgalmasnak, az igaz Isten igaznak akar téged látni, hogy benned, az ő teremtményében lássák meg az emberek a Teremtőt, és amikor így bizonyos mértékben az Istenhez hasonló leszel, a szívedben mint tükörben ragyogjon az Isten képe. Ha jót cselekszel, hitedben nem fogsz csalódni: beteljesülnek vágyaid, és örökre tied lesz mindaz, amit úgy kívántál. Ha számodra minden tiszta lesz, mert irgalmasan adsz a rászorulónak, akkor eléred majd azt a boldogságot is, amit a következőkben ígért meg az Úr: Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent (Mt 5,8) Nagy boldogság ez a tisztaszívűség, szeretteim, amely ily nagy jutalmat kap. De vajon kinek tiszta a szíve? Annak, aki törekszik a már felsorolt erényekre. Azt a boldogságot pedig, amelyet Isten látása ígér, ugyan ki tudná most előre elgondolni, ki tudná szavakba foglalni? De mindenképpen eljön annak az ideje is, amikor átalakul az ember, hogy már nem tükörben és nem homályosan, hanem majd színről színre (vö. 1 Kor 13, 12) látjuk Istent, akit ember még nem láthatott úgy, amint van. Ezzel együtt pedig kimondhatatlan örömmel élvezi az ember ezt az örök látást, amit eddig még szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív föl nem fogott (1 Kor 2,9) 


Zsolozsma 245.



Nagy Szent Leó pápának „A boldogságok” című beszédéből

Krisztus országának boldogsága

Az áldott szegénység felmagasztalása után így folytatta az Úr: Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket (Mt 5,4)
Ez a szomorúság, szeretteim, amelyik az örök vigasztalódás ígéretét kapja, nem azonos az evilági szomorúsággal. Nem tesznek azok a könnyek senkit se boldoggá, amelyeket a rájuk zúduló bajok miatt ontanak az emberek. A szentek más miatt sírnak, a boldogok könnyeit más fakasztja. Istennek tetsző módon az szomorkodik, aki vagy a mások vagy a saját bűneit siratja. Nem amiatt szomorkodik, amit Isten igazságossága művel, hanem azon bánkódik, amit az emberi gonoszság elkövet. Hiszen jobban kell sajnálni azt, aki rosszat tesz, mint azt, aki a rosszat elszenvedi, mert a bűnös embert a rosszasága bűnhődésre juttatja, az igaz embert pedig a szenvedés elviselése dicsőségbe. Ezután így folytatja az Úr: Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld (Mt 5, 5). Isten azoknak ígéri a földet, akik szelídek, jóakaratúak, alázatosak, szerények és készek minden jogtalanságot elszenvedni. Ez az örökség bizony se nem lebecsülendő, se nem értéktelen, és nem is olyan valami, aminek mennyei otthonunkhoz ne lenne köze, hiszen a mennyek országába másként nem is lehet bejutni. Nyilvánvaló tehát, hogy a szelídeknek és jóakaratúaknak megígért és majd a birtokukba jutó föld nem más, mint a szenteknek a földből alkotott teste, amely alázatosságuk érdeméből a boldog feltámadásban majd átalakul, és magára ölti a halhatatlanság dicsőségét. Az ilyen test majd semmiben sem ellenkezik többé a lélekkel, és vele teljes összhangban majd azt akarja, amit a lélek akar. Akkor ugyanis majd a belső ember békességben és teljes egészében uralma alatt tartja a külső embert.Igen, a szelídek örök békességben fogják majd hatalmukban tartani a testet, és soha semmi nem lesz ártalmukra. Hiszen e romlandó test felölti majd a romlatlanságot, és e halandó test a halhatatlanságot(1 Kor 15, 53) hogy a megpróbáltatás vállalását kárpótolja a jutalom, és ami addig terhünkre volt, azután már dicsőségünkre váljék. 


Isten és az emberek között



Isten és az emberek között

Ősrégi megfogalmazás volt: a pap közvetítő Isten és az emberek között. Amikor még nem voltak emberi közösségek és az Isten teremtette családi közösség az ősszülőkből állt, ennek a közösségnek is kellett tartania a kapcsolatot Istennel. Megnövekedett az emberek létszáma, Isten magához kapcsolt szövetséggel egy népet, a zsidóságot. A vele való érintkezésre, kapcsolattartásra megszervezte a közösségi áldozatokat, és ezek végzésére és az Isten és a zsidó nép hivatalos kapcsolattartására rendelte el a papságot. Amikor elérkezett az idő, hogy Isten kiengesztelődjék a bűnös világgal, elküldte Fiát emberalakban. Az Ő küldetéséhez hozzátartozott, hogy legyen Megváltó, főpap, az összes nép királya és Bírája. Jézus Krisztus mindenkiért meghalt, mindenkinek megszerezte a jogot és lehetőséget, hogy általa kiengesztelődjék Istennel, higgyen a Szentháromságban, keresztelődjék meg Jézus parancsa szerint, tartsa meg a parancsokat: éljen egyénileg és közösségben is Isten előírása szerint. Ehhez föltétlenül szükség van a krisztusi papságra, hogy megtanítsa az embereket hitből élni. Kellettek a papok arra is, az embereknek lehetőségük legyen gyarlóságaikat ellensúlyozni, az elkövetett bűneiktől megtisztulni. A bölcsőtől a sírig, sőt azon túl a mennyországig a papság dolga, joga és kötelessége közvetíteni Isten és emberek között. Mivel ez a közvetítés a legnagyobb méltóság, Isten és az emberek között rendezi a kapcsolatot, szükséges, hogy fogadjuk el közvetítőnek azt, akit Isten kijelölt. Azt sem szabad elfelednünk, hogy egyénileg, közösségileg is el kell fogadnunk, hogy rászorulunk a törvényes közvetítőre, ahogy azt az Úr rendelte.


Az ige szószólója



Az ige szószólója

Amikor Jézus elkezdte nyilvános működését, így hirdette meg küldetését: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” Az Isten országa az az állapot, az a lelkület, amely elfogadja és teljesíti Isten akaratát. Ádám és Éva elfogadták igaznak Isten miden szavát, és a nekik adott parancsokat odaadó engedelmességgel teljesítették. A kísértő ezt akarta megzavarni. Arra csábította a földi dolgokban még tapasztalatlan embert, hogy ne nyugodjék bele az Istennek alávetett szerep teljesítésébe, hanem legyen Istennel egyenlő. Ezt a jogot a tiltott fa gyümölcsének élvezetével szerezheti meg. A sátán átmenetileg győzött, mert az ember hitt neki. Az emberi történelem ettől kezdve telve volt istenbántással, mert az emberek folyton ellene mondtak parancsainak. Amikor Jézus belépett a történelembe, kizárólag az Atya akaratát kereste és teljesítette. Ezért mondhatjuk, hogy benne megvalósult az Isten országa. Betelt az idő, mondta első hallgatóinak, és elközelgetett az Isten országa. Én azért jöttem a földre, hogy megmutassam nektek: egyedül Isten akarata jó, mert az mindig az igazságot és a szeretetet szolgálja. Az én tanításom is mindig erre irányul. Forduljatok ehhez az életmódhoz, higgyétek el, hogy ez hozza meg az egész világnak a békét és a boldogságot. Ez a jó hír, ez az evangélium. Jézus ezt az összes embernek hozta. Ezért nem akarta a megengedett természetes örömöket élvezni, ezért nem engedte tanítványainak sem a családi kör örömeiben maradni, vagyont gyűjteni, előkelően öltözködni. Van nektek Atyátok az égben, aki gondoskodik rólatok, és megfizet a mennyben. Ezt kívánja ma is papjaitól. Ez az elzüllött világ orvossága.


Újszövetség, új áldozat, új papság.



Újszövetség, új áldozat, új papság.

Jézus lelkében feláldozta magát Atyjának, és ezt misztikusan meg is mutatta a két szín külön átváltoztatásával. A kenyeret elsődlegesen Szent Testévé, másodlagosan Szent Vérévé tette, a bort pedig elsődlegesen Szent Vérévé, másodlagosan Szent Testévé. Ez a szentáldozásnál különösen fontos tudnivaló. Jézus csak megmutatta a két színnel, hogy másnap így fog meghalni. A kereszten pedig ténylegesen is megtörtént Teste és Vére különválasztása, bekövetkezett halála. Feltehető a kérdés: Mikor szentelte fel papokká tanítványait? Az evangéliumok nem szólnak erről kifejezetten. Lehet, hogy csak ennyi volt a felszentelés: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Ebben a parancsban benne van a hatalom átadása is, hiszen hatalom nélkül mondani a kenyérnek és a bornak, hogy legyenek Krisztus Testévé és Vérévé, súlyos istenbántás. Elképzelhető, hogy a vacsora előtt vagy annak elején külön történt a papi hatalom átadása. Jézus adhatja a hivatást most is. Jézus mondta tanítványainak: ”Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,16-17) a papi hivatást tehát Jézus adja. Ki lehet tehát pap? Katolikus férfi, akit Jézus hív. A hívás jele: kedv, tehetség, püspöki vagy szerzetes főelöljárói felvétel. Tridenti zsinat (1545-1563) óta kötelező a szemináriumi nevelés, teológiai főiskola vagy egyetem. Közben a felolvasó és az akólitus kisebb rendek felvétele. A szerpapi rendre felszentelés (diakonátus) hatalmat ad szentmisében segédkezni, áldoztatni, keresztelni, esketni.


Az újszövetség papságára való felszentelés



Az újszövetség papságára való felszentelés

Az egyházi rend szentsége adja meg az Újszövetség papságára való felszentelést. Az Ószövetség papságát is Isten választotta ki. Áront Mózes szentelte fel, hogy az Ószövetség Isten rendelte áldozatait mutassák be, szükség esetén ők vigyék a frigyládát, és tanítsák a népet Isten törvényeire. Az Újszövetségnek az alapja Krisztus keresztáldozata. Ez egyszer s mindenkorra bemutatott áldozat. A bemutató főpap maga Jézus Krisztus. Róla ősapja, Dávid király írta meg a 110. zsoltárban: „így szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Hatalmas jogarodat kinyújtja az Úr Sionból: uralkodj ellenségeid között! Tied lesz az uralom hatalmadnak napján a szentek fényességében: a hajnalcsillag előtt, mint harmatot nemzettelek téged. Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110.1-4) Ezer éven át imádkozták ezt a zsidók: a Messiás Isten Fia lesz, Dávid királynak fia és Ura egyben. Senki nem tudja, hogy Melkizedek, Ábrahám kortársa, hogyan lett Isten papja. Ábrahám győzelme után találkozott vele, aki Sálem királya volt és a Magasságbeli Istennek a papja. Kenyeret és bort mutatott be Istenének, akit Ábrahám is, ő is az élő, a Magasságbeli Istennek nevezett. Soha senki másról nem jegyezte fel Isten könyve, hogy miért volt minden más ószövetségi áldozattól eltérő az ő áldozata. Dávid fia és Ura az utolsóvacsorán viszont ugyancsak kenyeret és bort vett a kezébe, de nem kenyeret és bort adott át tanítványainak, hanem hangos szóval átváltoztatta saját szent Testévé és Vérévé, és parancsolta meg, vegyék magukhoz, „mer ez az én Testem” és „ez az én Vérem kelyhe, az új szövetségé. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19-20)


2014.09.09. Kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.09. Kedd

Pál apostol a mai szentmise szentleckéjében nagy műveltséget igényelő problémával foglalkozik. Az igazság peres úton való keresése a téma. A mostani világot vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a perek igen sok szellemi és anyagi erőt, értéket felemésztő tényezőkké váltak. A kárvallott a maga igazát próbálja bizonyítani, a károkozó szintén a saját állítását bizonygatja, a bíró pedig a törvénytárakat lapozza. Ki garantálja, hogy a bíró az igazságot találja meg és hirdeti ki? A tegnapi újság egyik cikke fölött ez a cím virított: Harminc évet ült börtönben ártatlanul két elítélt.A Szentírásnak mindjárt a második fejezete egy egész történelmet beárnyékoló bűnnel foglalkozik. Istennek első tilalma, amelyet Ádámnak adott, így hangzik:„A kert minden fájától ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,16-17) Ez a régies, keleti műveltségben fogalmazott írás alábbiak szerint értendő: A kert közepén van egy fa. Annak a gyümölcséből ne egyél, mert az ember ellensége majd arra csábít, hogy annak a gyümölcsnek az elfogyasztása téged istenné tesz, mert attól kezdve, hogy ettél belőle, te döntöd el mi a jó, és mi a rossz. Ennek az ostoba tévedésnek lesz a következménye, hogy földi életed végén nem sétálsz át a mennyországba, ahogy ígértem, hanem a sátánná változott angyalok közé kerülsz a pokolba, mert el akartad lopni az isteni hatalmat. Ezért nem szeretik a Bibliát és a hittant az Isten és az emberiség ellenségei, mert azokat tanulmányozva tisztán látnak az emberek, és nem hisznek a csábító ördögöknek és tanítványaiknak. Szent Pál keményen elítéli a pereskedést, főként, ha anyagi vagy más földi érdek bűnös szolgálatába áll. „Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a hitetleneknél keresni igazát, és nem a szenteknél? Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött? Ha a világ fölött ítélkezni fogtok, a legszerényebb bírói székre méltatlanok vagytok? Nem tudjátok, hogy az angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább a mindennapi ügyekben? Ha mindennapi ügyekben pereskedtek, olyanokat tegyetek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek. Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne? Ehelyett testvér a testvérével pereskedik, ráadásul hitetlenek előtt? Már az is kifogásolható, hogy pereskedek egymással. Miért nem viselitek el az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el a károsodást? Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot, és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek. Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik Isten országát? Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát? Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által” (1Kor 6,1-11)Isten adhat elegendő bölcsességet minden ítélőbírónak, ha tanult szakember, ha egész ifjú, hisz a bölcsesség erénye lehet Istentől belénk öntött erény, nemcsak szerzett „Akkortájt elment a királyhoz két szajha. Eléje járultak, s az egyik asszony azt mondta: Engedj meg, uram! Én, és ez az asszony ugyanabban a házban lakunk. Szültem a jelenlétében a házban. Három nappal lebetegedésem után ez az asszony is szült. Együtt voltunk, nem volt senki idegen a házban. Aztán ennek az asszonynak meghalt a fia, mert agyonnyomta. Erre éjnek idején fölkelt, s míg szolgálód aludt, elvette mellőlem fiamat és saját keblére fektette, az ő halott fiát meg az én keblemre tette. Amikor fölkeltem, hogy megszoptassam, lám, halott volt a fiam. De virradatkor jobban megnéztem, s kiderült, hogy nem az én fiam volt, akit szültem. A másik asszony persze ellene mondott, és szorongatta az élő csemetét. Akkor a király így szólt: Hozzatok egy kardot, vágjátok ketté az élő babát és felét egyiknek, felét a másiknak adjátok oda. A halott gyerek anyja helyeselt, az élőé pedig azt kérte: Engedelmeddel, Uram! Adjátok oda neki a gyermeket, és ne öljétek meg! Salamon ítélt: amelyik asszonyi sajnálta a gyermeket, az az ő anyja. Adjátok oda neki! Salamon ezzel itéletével híres bölcs lett. (1Kir 3,1-28) 


2014.09.08. Hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.08. Hétfő

Mi, magyarok Szent István idejétől Boldogasszonyunknak hívjuk Jézus mennybevitt édesanyját. Ennek bizonysága Szent Gellért püspök írásából teljesen bizonyos, mert 1015-ben Szent István a székesfehérvári Nagyboldogasszonyi országos zarándoklatra meghívta. Az írások úgy beszélnek erről a napról, hogy országos búcsú, amelyre szokás szerint jönnek össze elődeink. (Lányi Károly, Magyar Egyháztörténelem, 255-256.) A Pécsváradon vendégeskedő Gellértet, velencei bencés apátot a király meghívta búcsús szónoknak. Napközben figyelte a hatalmas tömeget, és kíváncsian kérdezgette vendéglátóját, a pécsváradi Asztrik bencés apátot: A magyarokat csak most oktatják a keresztény hitre. Hogyan van az, hogy ilyen sokan összegyűltek a búcsúra? Asztrik apát elmagyarázta Géza fejedelem álomlátását: a fejedelem rádöbbent arra, hogy Európa nem veszi szívesen a Kárpát medencét elfoglalt hét törzs kalandozásait. Ezért a több mint kilencven sikeres kalandozásuk után összefogtak a nyugati államok, és Augsburgnál meg a Lech-mezőn a túlerő elsöpörte a magyar törzseket. Hét megcsonkított magyart hazaküldtek ezzel az üzenettel: Így jártok valamennyien. Géza tanult a vereségből. Belátta, hogy csak letelepített, gazdálkodó nép élhet a jól szervezett ország között. A hét önálló törzset egy egységes nemzetté kell átalakítani. Ezt a két feladatot nehéz lesz elfogadtatni a törzsekkel. A őseink pogány vallása soha sem volt bálványimádás, hanem az ég és föld Urát imádták, de mégsem voltak még keresztények. Nem ismerték a Szentháromság titkát, sem a megváltás megtörténtét. Ezeket és más tanításokat kellett elsajátítaniuk. A Szentháromságot úgy kellett megértetni, hogy a szellemi lényegű Isten az ó hit szerint a törzsi berendezkedés tükörképeként vett maga mellé egy „Isteni Nagyasszonyt”, aki emberi természetű volt, és szült gyermekeket Istennek, mint a törzsfőnökök felesége, aki a gyermekek vállalása mellett az egész törzsről, annak ellátásáról családanyaként gondoskodott. A törzsfőnök feleségét nagy-asszonynak, latinul Reginának, királynénak szólították. Így tisztázni kellett a pogány ismereteket: Istennek szellemi természete van, nem élhet házaséletet. Isteni születéssel született egy Fia, aki az emberi önismerethez hasonlóan az Atya tökéletes képe, akiben Isten magára ismer, és ezt ki is mondja: Ige, Szó. Isten őt küldte a földre, hogy a sátán által félrevezetett, elcsábított embereket újra visszavezesse Istenhez azzal, hogy édesanyától megszületik emberként is, helyettünk kiengeszteli szenvedésével, halálával és feltámadásával. Ezek nem könnyen érthető ismeretek, de az ősi képzetek segítettek a tiszta igazság elfogadásában. Az Isten Fiának Édesanyja egy igazi földi családból született Szűz, Mária, aki a magyar szívekbe hamar beköltözött. A velencei vendég ezért nem hallja az Édesanya ősi zsidó nevét a búcsúban, mert isteni – fejedelmi - édesanyás vonásokból kialakult az Asszonyunk, Nagyasszonyunk, Nagyboldogasszonyunk szívünkből fakadt hazai fogalma.(Sancto Gerhardi Episztola script) S miért írom le ma mindezt? Gyermekkoromban augusztus15-én ünnepeltük fő búcsunkat, az ezeréves nemzeti zarándoklatok mintájára egész Somogyból érkező magyar testvéreinkkel. Ezt otthon is csak nagyasszonyi búcsúnak mondtuk. Jó három hét múlva újra búcsú:a Kisboldogasszony. Szokásom szerint nem kérdeztem meg a felnőtteket,mit jelent az elnevezés: majd kitalálom! A kislány nagylány, majd asszony lesz. Ez az emberi élet hosszú, nem fér bele egy esztendőbe. De az ünnepeknek bele kell hogy férjenek a 365 napba, tehát rendezni kell a valóságot a naptárban. Joachim és Anna a boldog szülők, milyen csalódottan nézték az újszülöttet. Kislány. Nos, meghalt bennük egy emberi remény: csak egy kislány, mikor a zsidóknál a fiú az érték, főként ha elsőszülöttnek születik. De ne sírjatok! Majd ha megtudjátok, hogy egyetlen ember ő, aki szeplőtelenül született! Ezért mondhatta a Lourdes-i barlang fölött állva: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Én, egyedül, és én vagyok az angyali üdvözlet óta az egyetlen Istenszülő. Igen, így is egyedül. És vagyok a fájdalmas anya, de aki egyedül lett Világ Királynéasszonya és egyedül a Magyarok Nagyboldogasszonya is.