Szent Brúnó áldozópap zsoltármagyarázatából
Ha elfeledkeznék rólad, Jeruzsálem
Mily kedves a te hajlékod! Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába (Zsolt 83, 2), azaz a mennyei Jeruzsálembe, amely az Úr városa. Elmondja azután a Zsoltáros azt is, hogy miért vágyakozik az Úr templomába: azért, ó, Uram, mennyei seregek Istene, Királyom és Uram, mert boldog, aki házadban, a mennyei Jeruzsálemben élhet (Zsolt 83, 5). Mintha ezt mondaná: Ki ne vágyódnék templomodba menni, hiszen te Isten vagy, azaz Teremtő, a Seregek Ura és Királya, s mindenki boldog, aki házadban élhet. A templom és a ház itt ugyanazt jelenti. S amikor boldognak mondja a benne lakókat, akkora nagy boldogságot tulajdonít nekik, amennyit csak fel tudnak fogni. Azért boldogok, mert hódoló szeretettel téged dicsérnek szüntelen, azaz vég nélkül; ugyanis nem dicsérnének vég nélkül, ha nem lennének mindörökké boldogok. Ezt a boldogságot senki önmaga erejéből el nem érheti, még akkor sem, ha hite, reménye és szeretete volna; hanem csak az boldog ember, azaz csak az éri el ezt a boldogságot, akinek te vagy az erőssége (Zsolt 83, 6) arra a boldogsághoz vezető zarándoklatra, amelyet eltökélt szívében. Ez ugyanis, mintha azt mondaná: Csak arról állíthatjuk, hogy el fogja érni a boldogságot, aki elhatározza szívében, hogy az erények és a jótettek hosszú zarándokútján eljut erre a boldogságra, és ehhez a te kegyelmedből meríti az erőt. A maga erejéből ugyanis senki sem képes oda feljutni, ahogy az Úr is tanúsítja: Senki sem ment föl a mennybe, tudniillik saját erejéből, csak az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13). Arról az emberről beszélünk, aki zarándokútra készül (Zsolt 83, 6), és a könnyek völgyében (Zsolt 83, 7 Vulg.) él, azaz ebben az életben él, amely nyomorúságos és a megpróbáltatások könnyeivel van tele; ezzel szemben azt a másik életet az örömök csúcsának kell mondanunk. Mivel pedig azt mondta a Zsoltáros: Boldog ember, akinek te vagy erőssége, megkérdezheti valaki: Vajon ad-e erőt erre Isten? Mire így válaszol a Zsoltáros: Valóban Istentől van a boldogok ereje. Törvényhozónk, tudniillik Krisztus, aki törvényt adott nekünk, állandóan megáld és meg fog áldani kegyelme sokszoros ajándékaival, ezzel áldja meg övéit, azaz fölemeli a boldogságig. Ezeknek az áldásoknak a segítségével vonulnak városról városra (Zsolt 83, 9) övéi, és a mennyei Sionban meg fogják látni Krisztust, az Istent, aki Isten lévén majd övéit is részesíti istenségében; sőt, mivel bennük van Sion, lélekben látni fogják a Szentháromság egy Istent; ez azt jelenti, hogy értelmükkel látni fogják önmagukban Istent, akit itt nem láthatnak; akkor ugyanis Isten lesz minden mindenben (1 Kor 15, 28).
Ha elfeledkeznék rólad, Jeruzsálem
Mily kedves a te hajlékod! Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába (Zsolt 83, 2), azaz a mennyei Jeruzsálembe, amely az Úr városa. Elmondja azután a Zsoltáros azt is, hogy miért vágyakozik az Úr templomába: azért, ó, Uram, mennyei seregek Istene, Királyom és Uram, mert boldog, aki házadban, a mennyei Jeruzsálemben élhet (Zsolt 83, 5). Mintha ezt mondaná: Ki ne vágyódnék templomodba menni, hiszen te Isten vagy, azaz Teremtő, a Seregek Ura és Királya, s mindenki boldog, aki házadban élhet. A templom és a ház itt ugyanazt jelenti. S amikor boldognak mondja a benne lakókat, akkora nagy boldogságot tulajdonít nekik, amennyit csak fel tudnak fogni. Azért boldogok, mert hódoló szeretettel téged dicsérnek szüntelen, azaz vég nélkül; ugyanis nem dicsérnének vég nélkül, ha nem lennének mindörökké boldogok. Ezt a boldogságot senki önmaga erejéből el nem érheti, még akkor sem, ha hite, reménye és szeretete volna; hanem csak az boldog ember, azaz csak az éri el ezt a boldogságot, akinek te vagy az erőssége (Zsolt 83, 6) arra a boldogsághoz vezető zarándoklatra, amelyet eltökélt szívében. Ez ugyanis, mintha azt mondaná: Csak arról állíthatjuk, hogy el fogja érni a boldogságot, aki elhatározza szívében, hogy az erények és a jótettek hosszú zarándokútján eljut erre a boldogságra, és ehhez a te kegyelmedből meríti az erőt. A maga erejéből ugyanis senki sem képes oda feljutni, ahogy az Úr is tanúsítja: Senki sem ment föl a mennybe, tudniillik saját erejéből, csak az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13). Arról az emberről beszélünk, aki zarándokútra készül (Zsolt 83, 6), és a könnyek völgyében (Zsolt 83, 7 Vulg.) él, azaz ebben az életben él, amely nyomorúságos és a megpróbáltatások könnyeivel van tele; ezzel szemben azt a másik életet az örömök csúcsának kell mondanunk. Mivel pedig azt mondta a Zsoltáros: Boldog ember, akinek te vagy erőssége, megkérdezheti valaki: Vajon ad-e erőt erre Isten? Mire így válaszol a Zsoltáros: Valóban Istentől van a boldogok ereje. Törvényhozónk, tudniillik Krisztus, aki törvényt adott nekünk, állandóan megáld és meg fog áldani kegyelme sokszoros ajándékaival, ezzel áldja meg övéit, azaz fölemeli a boldogságig. Ezeknek az áldásoknak a segítségével vonulnak városról városra (Zsolt 83, 9) övéi, és a mennyei Sionban meg fogják látni Krisztust, az Istent, aki Isten lévén majd övéit is részesíti istenségében; sőt, mivel bennük van Sion, lélekben látni fogják a Szentháromság egy Istent; ez azt jelenti, hogy értelmükkel látni fogják önmagukban Istent, akit itt nem láthatnak; akkor ugyanis Isten lesz minden mindenben (1 Kor 15, 28).
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése