A kommentár szerint a zsoltárt ebből az alkalomból
szerzették: "Győzelmi ének a távoli istenek néma galambja dallamára."
Az alázatos Dávid akkor írta ezt a zsoltárt, amikor a filiszteusok Gethben
foglyul ejtették. Az idézet spirituális értelmezéséről annyit mondhatunk, hogy
ez a zsoltár az összeszedett ember imája Istenhez, hogy szabadítsa meg őt az
előbb felsorolt háborúságoktól. A "Dávid" név jelentése:
"szeretett, kedvelt", és ez az összeszedett emberre vonatkozik, akit
a mennyei Atya szeret, úgy, hogy azt szent Fia leírja: "Azt akarja, hogy
az ilyen emberek tiszta lélekben és testi képzelet nélkül imádják őt".
Isten annyira szereti az ilyen embert, hogy a Szentlélek alázatosan és
csöndesen megnyugszik fölötte, ezért mondja a zsoltár, hogy az alázatos Dávid
költötte az éneket, és ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy Dávid alázatára minden
más erénynél nagyobb szükség van az összeszedettségben, ahogy ezt később még
kifejtjük. Ez a zsoltár vagy imádság annak a győzelemnek a megünneplésére
született, amit a lelki harcban aratott, amikor a mennyben, vagyis a lélek
felső vagy legfelsőbb részében az az isteni csönd uralkodik, ami – legyen bár
mégoly rövid – oly békés és mentes a képzelet csörömpöléseitől, hogy a lélek
leírhatatlan boldogságban nyugszik el. Ennek a lelki győzelemnek a kifejezésére
idézzük fel azt a szakaszt, ami az igazak által szerzett legnagyobb győzelemről
szól: "Az egész föld tisztelettel elnémult előtte"Lelkünk három
mennyországa közül a legfelsőben ezt a győzelmet imádság és isteni támogatás
útján lehet elérni. A pokoli fenevad és angyalai minden erejükkel küzdenek,
hogy a győzelmet megakadályozzák, és minden fogást bevetnek, ami csak
elképzelhető – ezt jelképezik a filiszteusok, akik összeporozzák magukat, úgy
támadnak, hogy megvakítsák az imádkozó ember szívét és háborút viseljenek
ellene. Figyeld meg, hogy az ördög az imádkozó embert olyan ravaszul zavarja,
mint ahogy a sas üldözi a szarvast. Azt mondják, hogy a sas kinéz egy homokos
részt, ahol meghempereg, és tollait homok és por fedi be. Aztán lecsap a
szarvas fejére, karmait belemélyeszti, és olyan ügyesen rázza le a port
magáról, hogy az belemegy a szarvas szemébe és megvakítja. Az fájdalmában és
vakon lezuhan a meredeken, összetöri magát, és a sas elbánik a szegény
állattal. A próféta szavai a filiszteus sasra vonatkoznak, amely a gonosz
gondolatok porát hordja magán, hogy elvakítsa a szemlélődőt, ezt a gyors
szarvast: "Az Úr messziről, a föld széléről rád szabadít egy népet, amely
mint a sas, lecsap rád, olyan népet, amelynek nem érted a nyelvét, egy zord
tekintetű népet, amely nem nézi majd az öreget és nem kíméli a fiatalt"
.Az ördög azon mesterkedik, hogy szégyentelen gondolatokat ültessen az imádkozó
emberbe, még akkor is, ha már olyan öreg, hogy a természet megtagadja tőle,
amit az ördög felkínál neki. Ezek a gondolatok annyira messze vannak a jelen
valóságtól, hogy az illető emlékezni kezd, és azzal foglalkozik, amit fiatal
korában tett, és ha az ördög nem nyeri meg ezt a csatát, akkor olyan
gondolatokat kelt fel benne, amiket az illető addig el se tudott képzelni.
Világosan látható, hogy mindez az ördög munkája, mert az illető képtelen
megérteni ezek nyelvét, és olyan ravaszul ejtik csapdába, hogy értelemmel alig
átlátható. Lecsapnak, mint a szárnyaló sas, amely zuhanásával arra akar
késztetni, hogy egyezz bele a gondolatokba, és mivel nagyon gyorsak és fürgék, nem
lehet megragadni azokat, mint ahogy Ábrahám vigyázata sem volt elég, hogy
elkergesse a gyors ragadozó madarakat az imádság áldozatáról mindaddig, amíg az
Úristen meg nem segítette az imádkozót, ahogy megsegítette Dávidot. Dávidot a
filiszteusok Gethbe hurcolták, aminek a jelentése "szőlőprés", mert
mielőtt valaki megízlelhetné a győzelmet, ezer csapást kell kiállnia és
ezerszer taposnak rajta, ahogy Dávid mondta a zsoltár elején, amelynek
feliratát magyarázzuk. A taposás és a csapások az a kemény küzdelem, amit ebben
a lelki háborúban el kell viselnünk, mialatt a vágyott győzelem reménye olykor
elhomályosul bennünk. Az ügyes bajvívásról szóló eme újabb oktatásunk nyomán
biztos érzed, hogy akaratod a szeretetre indul, annak tüzét éleszti, és így az
értelmedre ráakaszkodó gondolat-csutakokat hamar elemészti a szeretet tüze. (V.
fejezet)
2016. február 6., szombat
Himnusz LXX.
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Krisztus, tündöklő nappalunk,
az éj
árnyát eloszlatod,
kit
fényből fénynek vall a hit
és fénnyel áldod szentjeid.
Esengünk
hozzád, szent Urunk,
míg
tart az éj, vigyázz reánk,
találjunk
benned pihenést,
adj nyugodalmas éjszakát.
Mikor
lecsukjuk két szemünk,
a
szívünk virrasszon veled,
őrködjék
mindig jobb kezed
hűséges híveid felett.
Védelmezőnk,
tekints le ránk,
igázd
le ellenségeink,
vezesd
szolgáidat, kikért
véred váltsága volt a bér.
Legyen
most néked, Krisztusunk,
és szent
Atyádnak tisztelet,
s a
Szentléleknek is veled
zengjen dicséret szüntelen. Ámen.Ferenc pápa: Pio atya, Isten irgalmának simogatása mindenki iránt
Ferenc pápa: Pio atya, Isten irgalmának simogatása mindenki iránt
Ferenc
pápa a Pio-atya tisztelőkkel találkozik a Szent Péter-téren - ANSA
A
világnak úgy kell Isten irgalmassága, mint egy falat kenyér. Ennek az
irgalmasságnak volt a szolgája Szent Pietrelcinai Pio, aki emberek milliói
számára vált az „Atya élő simogatásává”. Ferenc pápa ezt állapította meg
szombaton délelőtt, amikor a Szent Péter-téren fogadta a Pio atya-imacsoportok
tagjait. Összesen nyolcvanezren töltötték meg a teret, köztük a
Manfredonia-Vieste-San Giovanni Rotondo főegyházmegye zarándokai, valamint a
Pio atya által alapított, a Szenvedés enyhítése-nevű kórház dolgozói. Ferenc
pápa azt kérte az imacsoportoktól, hogy legyenek az irgalmasság „erőművei”,
amelyek szeretetenergiát termelnek az egyháznak és a világnak.
Pio
atya nem járta be a világot, mert számára a világ a gyóntatószéket jelentette,
és azért is, mert a világ forgott és forog ma is körülötte, alig ötven évvel halála
után, hogy megízlelje az Istennel való lelki megbékélés megfizethetetlen
örömét. A pápa egy nagyon szép kifejezéssel élve, amely teljes összhangban áll
a szentévvel, megállapította: Pio atya „Isten simogatása” volt.
A
megbocsátás illata
Pio
atya segített az embereknek megtapasztalni a megbocsátás szépségét. Azt a tudományt,
amit napról napra kell elsajátítanunk. Elmondhatjuk, hogy Pio atya az
irgalmasság szolgája volt. A „meghallgatás apostolkodását” utolsó erejéig
menően végezte. A gyóntatás szolgálatán keresztül vált az Atya élő
simogatásává, aki begyógyítja a bűn sebeit és békéjével felüdíti a szívet.
Szent Pio soha nem fáradt bele, hogy fogadja és meghallgassa az embereket, hogy
idejét és energiáját áldozza rájuk, hogy ezáltal elhintse az Úr bocsánatának
illatát.
Aki
imádkozik, az nem üzletel
Sajátos
hivatásának megéléséhez az erőt egy nagyon intenzív belső életből merítette. Ez
olyannyira ragadós volt, hogy életre hívta azokat az imacsoportokat, amelyeket
a kapucinus szeretett a „hit faiskoláinak”, a „szeretet tűzhelyeinek” nevezni.
Az ima ugyanis az az erő, amelyik mozgatja a világot – idézte Pio atya szavait
Ferenc pápa. Az imádság tehát nem egy hasznos gyakorlat, amivel megnyugtatjuk a
szívünket. Nem is egy eszköz arra, hogy elérjük Istennél azt, amire szükségünk
van. Ha így lenne, akkor enyhe önzés vezérelné az imát. „De én azért imádkozom,
hogy jól legyek, mint ahogy az ember bevesz egy aszpirint”: nem, nem így van.
Azért imádkozom, hogy valamit elérjek: de hiszen akkor ez egy üzlet. Nem így
van – nyomatékosította a pápa. Az imádság valami más. Az ima a lelki irgalmasság
cselekedete, amelyik mindent el akar vinni Isten szívéhez, rá akarja bízni a
dolgait.
Az
ima csodákat tesz
A
Szentatya elidőzött az imádság fogalmának megvilágításánál. Az ima nem más,
mint egy kulcs, amivel kinyithatjuk Isten szívét. Egyszerű, sima kulcs ez, mert
Isten szíve nincs szigorúan lezárva mindenféle biztonsági intézkedésekkel,
ugyanis az ő szíve egy atyai szív. Ez az egyház legnagyobb ereje, az imádság.
Ha ezt elveszítjük, akkor félő, hogy másra támaszkodunk: az eszközökre, a
pénzre, a hatalomra; míg az evangelizálás elhalványul, az öröm kialszik és a
szív unalmassá válik. Ti unalmas szívet akartok? – kérdezte a pápa a Szent
Péter-teret megtöltő híveket. Nem? Vagy örömteli szívet akartok? Igen – zúgott
a válasz, mire a pápa megadta a receptet: akkor imádkozzatok!
Az
imacsoportok tehát legyenek az irgalmasság „erőművei”: amelyek mindig nyitva
állnak és mindig működésben vannak, hogy az ima alázatos erejével elvigyék
Isten világosságát a világnak, és a szeretet energiáját az egyháznak. Legyetek
mindig az ima örömteli apostolai! Az ima csodákat tesz. Az imaapostolkodás
csodákat tesz – magyarázta a pápa.
Álljunk
a betegek mellett
A Pio
atya által alapított kórház, mely a Szenvedés enyhítése-nevet viseli, immár
hatvan esztendeje igyekszik az irgalmasság testi jócselekedeteit végezni a
betegek javára. A pápa rendkívülinek nevezte azt a sajátos hozzáállást, amely
Pio atyát egy kórház megnyitására késztette. Gyógyítani a betegséget, de egyben
gondozni a beteget. Megeshet, hogy mialatt a test sebeit ellátják, még
súlyosabban megsérül a lélek, s ezek a sebek még lassabban és gyakran
nehezebben gyógyulnak. A haldoklók is, akik olykor látszólag nincsenek
tudatuknál, részt vesznek az imában, amit hittel végeznek a közelükben, és
Istenre bízzák magukat.
A
haldokló ember Istenre meri bízni magát
Ezzel
kapcsolatban Ferenc pápa megosztotta hallgatóságával egy személyes emlékét. Egy
pap barátja halálos ágyán feküdt, kómában, nem volt magánál. Az orvosok nem
értették, hogy képes egyáltalán még lélegezni. Ekkor bejött egy másik pap
barátja. Odament hozzá és beszélt neki, ő pedig hallotta. „Hagyd, hogy elvigyen
az Úr. Engedd el magad, bízzál az Úrban, bízd rá magad…” És ezekkel a szavakkal
a haldokló elengedte magát, és békében elment. Sok embernek, sok betegnek van
szüksége szavakra, simogatásra, hogy erőt merítsen belőle betegsége
hordozásához vagy ahhoz, hogy elébe menjen az Úrral való találkozásnak.
Segítségre van szükségük, hogy rábízzák magukat az Úrra.
Ferenc
pápa is el szeretne menni San Giovanni Rotondóba
Hálás vagyok nektek – fordult a Pio atya kórházában dolgozókhoz a pápa
-, amiért hozzáértőn, szeretettel és élő hittel szolgáljátok a betegeket. Bárki
is látogasson szép földetekre – és én szeretnék elmenni -, találja meg bennetek
az Ég fényének visszatükröződését.Évközi negyedik hét szombatja
Évközi negyedik hét szombatja
Keresztelő
János halálának elbeszélése után Márk evangélista visszatér az események
eredeti menetéhez és azzal folytatja írását, hogy a Jézus által küldött
tanítványok visszatérnek Mesterükhöz. Jézus pihenést javasol nekik szolgálatuk
után, miközben ő fáradhatatlanul tanítja a hozzá érkező népet.
Az evangéliumokban számos esetben találkozhatunk a tanító Jézussal. Tanításának, beszédeinek helyszíne egészen változatos. Tanít a jeruzsálemi templomban és vidéki zsinagógákban, tanít hegyen, sík terepen és tóparton. Igazi vándortanító, aki járja a városokat és falvakat, hisz tanítani akarja az embereket. Bár több hasonlóság is felfedezhető a korabeli tanítók, rabbik és írástudók, valamint Jézus tanítói módszere között, mégis észre kell vennünk az egyik legjelentősebb különbséget. Miközben az előbbiek az Írásból és a törvényből indultak ki és annak tekintélyére hivatkoztak, addig Jézus tanítói tekintélyét az adja, hogy ő a mennyei Atya küldötte, s azt tanítja, amit az Atya bíz rá. Tanításának elfogadása az üdvösséget jelenti az ember számára.
Jézus tanítása ebben az értelemben felszólítás a megtérésre, amely nem csupán bűnbánatot jelent, hanem teljes megújulást. Feltételek és fenntartások nélkül Istenhez fordulok, aki a boldogságot és az örök életet adja.
© Horváth István Sándor
Az evangéliumokban számos esetben találkozhatunk a tanító Jézussal. Tanításának, beszédeinek helyszíne egészen változatos. Tanít a jeruzsálemi templomban és vidéki zsinagógákban, tanít hegyen, sík terepen és tóparton. Igazi vándortanító, aki járja a városokat és falvakat, hisz tanítani akarja az embereket. Bár több hasonlóság is felfedezhető a korabeli tanítók, rabbik és írástudók, valamint Jézus tanítói módszere között, mégis észre kell vennünk az egyik legjelentősebb különbséget. Miközben az előbbiek az Írásból és a törvényből indultak ki és annak tekintélyére hivatkoztak, addig Jézus tanítói tekintélyét az adja, hogy ő a mennyei Atya küldötte, s azt tanítja, amit az Atya bíz rá. Tanításának elfogadása az üdvösséget jelenti az ember számára.
Jézus tanítása ebben az értelemben felszólítás a megtérésre, amely nem csupán bűnbánatot jelent, hanem teljes megújulást. Feltételek és fenntartások nélkül Istenhez fordulok, aki a boldogságot és az örök életet adja.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
2016. február 5., péntek
Hívom a családokat 2016 februárjában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat 2016 februárjában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Képzeld
– mondta barátnőjének egy idős asszony –, a napokban felkeresett egy
szakdolgozatát író főiskolás. Arról faggatott, hogy én – akit tizenévesen
szüleivel együtt kitelepítettek, aki így nem járhatott középiskolába sem,
akinek nem egyengette senki és semmi az útját, sőt – hogyan gondolok
vissza most, túl a nyolcvanon fiatalságomra, aktív életemre. Elmondtam, hogy
milyen öröm volt a többi kitelepített fiatallal együtt a szabadidőnkben olyan
dolgokról beszélgetni, amit mások a gimnáziumban megtanulhattak. Eldicsekedtem,
hogy idős és betegeskedő szüleimet én tartottam el azzal, hogy többletmunkát
vállaltam a faluban. Amikor meg visszakerültem a városba, és csak kazánfűtő
lehettem egy szociális otthonban, akkor napközben sok szabadidőm jutott a jó
meleg kazánházban, hogy levelezőként készüljek az érettségire. A főiskolás
jegyezgetett, alig-alig kérdezett valamit, aztán egyszer csak kifakadt: „Ne
tessék haragudni, de ezzel én nem tudok mit kezdeni. Engem az érdekelne, hogy
milyen szörnyűségeken tetszett átmenni, hogy milyen gonoszságokkal találkozott.
Arról beszéljen, hogy milyen sokat kellett szenvednie, hogy mi mindenről maradt
le, hogy hogyan szorították mindenütt a háttérbe!” „Tudja – válaszolt az idős
asszony –, nekem boldog életem volt, sokat kellett küzdenem, de ez szép és jó
volt, nem szenvedés, mindig tudtam, hogy küzdés nélkül siker sincs.”
A
közgondolkozás azt tartja, hogy az ember akkor lehet boldog, ha igényei és
vágyai maradandóan teljesülnek. Mivel az emberi törekvések nagyon szerteágazók,
a boldogság tartalmi megnevezése is sokféle lehet. Kant szerint az ember
valójában soha nem tudja egyértelműen megmondani, hogy mit óhajt és mit akar.
Aquinói Szent Tamás viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a boldogság olyan
valóság, amit az ember nem tud nem akarni, hiszen az azonos akaratának
teljesülésével. Másrészt mivel a boldogságot véges, földi lehetőségeink között
keressük, de teljességét földi életünkben meg nem tapasztalhatjuk, mindig csak
úgy lebeg előttünk mint eszmény. Isten az embert szeretetre, életre és
boldogságra, és nem szenvedésre és halálra teremtette. A halál és a gyűlölet a
bűn következménye. Isten azonban a bűn miatt nem vonja vissza minden embert üdvözíteni
akaró tervét, hanem megváltást ígér. A földi élet megmarad ugyan a
megpróbáltatások, a döntések és a küzdelmek idejének, de az ember végső célja
az, hogy örökre részesedjék Isten életében, s benne megtalálja teljességét és
nyugalmát. „Megteremtette Isten az embert kezdetben, és őt saját belátására
bízta: adta még ezen felül parancsait és törvényeit. Ha meg akarod tartani a
parancsokat, azok megtartanak téged, ha állandóan gyakorlod a hűséget, amely
előtte kedves. Vizet és tüzet helyezett eléd, amelyiket akarod, az után nyújtsd
ki kezedet! Élet és halál, jó és rossz van az ember előtt, s azt kapja, ami
kedvére van.” (Sir 15,14–18)
Idézzetek fel olyan eseteket saját életetekből, amelyekben nehéz volt
minden szempontot mérlegelve döntenetek! Mi segített a helyes döntés
meghozatalában?
Az
ember földi élete a családban kezdődik, ott fejlődik, alakul, érik. „A gyermek
számára életbe vágóan fontos, hogy első életéveiben a feltétlen elfogadás és a
szerető gondoskodás légköre vegye körül. Ennek elsődleges helye a harmonikus
családi otthon. A család Aquinói Szent Tamás kifejezésével – és a modern
embertudományok szerint is – „szellemi-lelki anyaméh” a gyermek számára: éppen
annyira nélkülözhetetlen egyénisége kibontakozásához, mint ahogyan a magzati
állapot a test kifejlődéséhez. Ahhoz, hogy az ember személyisége kialakuljon,
szeretetre, »lélektől lélekig« ható párbeszédre és érzelmi kötődésre van
szüksége. Megszületése után a csecsemő befogadja a reá sugárzó szeretetet, és
annak légkörében nő fel: kapcsolatokat épít ki a körülötte élő, vele foglalkozó
emberekkel, elsősorban szüleivel, testvéreivel, rokonaival. Idővel azonban el
kell jutnia e szeretet viszonzásáig, sőt a másokra figyelő, róluk gondoskodó
szeretethez is.” (A boldogabb családokért, a Magyar Katolikus Püspöki
Kar körlevele, 1999.)
Hol húzódik az igénytelenség szabadsága (a szabadosság) és az
igényesség szabadsága közötti határvonal?
A
család az a hely, ahol az ember megtanulja nemcsak megkülönböztetni a jót a
rossztól, az igazat a hamistól, a szépet a csúftól és a szentet a profántól,
hanem az ezek közötti döntést is. „Az ember azonban csak szabadon fordulhat a
jó felé, mely szabadságot kortársaink nagyra értékelik és lázasan keresik;
méltán. De gyakran visszaélnek vele: úgy tekintik mint kötetlenséget, hogy
mindent megtehessenek, ami élvezetet okoz, még a rosszat is. Az igazi szabadság
azonban az istenképiség nagy jele az emberben. Isten ugyanis szándékosan hagyta
az embert a saját döntésére, hogy így az a maga elhatározásából keresse a
Teremtőjét, és hozzá ragaszkodva, szabadon jusson el a teljes és boldog
tökéletességre. Az ember méltósága tehát megköveteli, hogy tudatos és szabad
választás alapján cselekedjék, tudniillik személyként, belső indítás és
irányítás, ne pedig belső vak ösztön vagy merő külső kényszer hatására. E
méltóságot akkor éri el az ember, ha kiszabadulva a szenvedélyek rabságából, a
jó szabad választásával törekszik célja felé, az alkalmas eszközöket pedig
hatékonyan és gondosan válogatja meg. Ezt az Istenre irányultságot a bűntől megsebzett
emberi szabadság teljesen csak Isten segítő kegyelmével tudja megvalósítani.” (Gaudium
et spes, 17.) Ahhoz, hogy szeretni tudjuk a jót és tartózkodni tudjunk a
rossztól, állandóan kérnünk kell a világosság és az erő e kegyelmét, élnünk
kell a szentségekkel, együtt kell működnünk a Szentlélekkel, és követnünk kell
hívásait. Ezért olyan fontos, hogy a család már a bölcsőben megalapozza a
gyermek hitét, lefektesse azokat az alapokat, amelyekre építve élete részévé
tud válni a kegyelem.
Az
ember saját magát mint személyt éli meg, teljességéhez hozzátartoznak én-te
kapcsolatai, a kölcsönös szeretet is. Szeretni is csak szabadon lehet, az igazi
szabadság pedig az ember istenképmás voltának legvilágosabb jele. Ebben az
értelemben mondható, hogy a felebaráti szeretet mindenekelőtt és kizárólagosan
a másik ember önmagára vonatkozó szabad döntésének tiszteletben tartását
jelenti. Harmonikus életünk, boldogságunk egyik legfontosabb feltétele, hogy
szeretünk és szerethetők vagyunk.
Modern világunkban az élet egyre több kötöttséggel jár, sokszor úgy
érezzük, hogy hiába tudjuk, mi a jó, kénytelenek vagyunk a kevésbé jót
választani. Hogyan lehet az ilyen helyzeteken úrrá lenni? Milyen segítséget
nyújthat a közösség?
Könnyen
beszélsz – szólalt meg elgondolkozva az idős asszony barátnője –, mert veled,
akárhova kerültél, mindenütt azonnal mindenki barátságos volt, kollégáid,
főnökeid szerettek, megbecsültek, jó házasságban éltél, a gyerekeid, unokáid
pedig most is szeretettel vesznek körül. Így könnyű azt mondani, hogy „boldog
életed volt”. Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Az én szerencsém ott
kezdődött – hangzott a válasz –, hogy a szüleim nagyon szerették egymást, az
otthonunk szeretetteli légkörű volt. Úgy neveltek, hogy mindenkit tiszteljek,
becsüljek, még akkor is, ha nem barátságos velem. Anyám mindig azt mondta, ha
valaki goromba veled, te ne legyél vele az, nehogy oka legyen veled gorombán
bánni. Voltak az életemben nehéz időszakok is, de sohasem keseredtem el, mert
bíztam Istenben. Tudtam, hogy szeret, hát hogyne szerettem volna Őt én is, és
ez a tudat boldog örömmel töltött el. Most boldogan gondolok vissza ezekre az
időkre, küzdelmesek voltak, de szépek. Azt mondtam annak a szakdolgozatát író
főiskolásnak is, hogy ne azon fáradjon, hogy a rosszat, a keserű és fájdalmas
eseményeket dokumentálja, abból kevesen fognak okulni. Inkább keresse azt, hogy
mi segítette hozzá az embereket ahhoz, hogy nehéz helyzetekben igazi sikereket
érjenek el. Hogyan lehetett kedvezőtlen körülmények között boldog családokat
alapítani? Egyáltalán: mi a boldog élet titka? Az én tapasztalatom az, hogy a
boldogság belülről forrásozik, és ha ez a forrás bő vizű, akkor a külső
körülmények nem tudják elnyomni.
Bíró
László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Himnusz LXIX.
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Dicsérjük dallal az Urat,
buzgó
készséggel lelkesen:
az óra,
íme, délre jár
s bennünket imádságra hív.
Ez
szent idő: az áldozat,
boldog
Bárány, keresztre száll
és
híveit megváltva most
dicsőségünket szerzi meg.
E
fénytől, mely tűzőn ragyog,
homályba
hull a déli ég:
szívjuk
szívünkbe lelkesen
kegyelme lángját s erejét.
Dicsérjük
őt, ki jó Atyánk,
és
egyszülött örök Fiát,
s a
Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.
Ferenc pápa homíliája: Isten az alázatos stílussal győz
Ferenc pápa homíliája: Isten az alázatos stílussal győz
Ferenc
pápa prédikál a szentmise során a Szent Márta-házban - OSS_ROM
Az
emberek „legnagyobbja”, az „igaz és szent”, aki előkészítette az embereket a
Messiás érkezésére, egy börtöncella sötétségében végzi, lefejezve, magányosan,
egy királynő bosszúálló gyűlölete és a feleségének alárendelt király gyávasága
miatt elítélve.
Az
utolsó próféta
Mégis
így győz Isten – jegyezte meg a pápa, idézve a napi evangéliumot, amely
Keresztelő János halálát beszéli el (Mk 6,14-29). Keresztelő János, az
asszonyok szülöttei között a legnagyobb ember, így fogalmaz a Jánost magasztaló
formula. Ezt nem egy pápa mondta, hanem Jézus. A legnagyobb szent ő, ezekkel a
szavakkal avatta szentté Jézus. János börtönben végzi, lefejezve. Az
evangéliumi idézet utolsó mondata is belenyugvást tükröz: „Amikor János
tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba
temették.” Így végzi az asszonyok szülöttei közül a legnagyobb ember. Egy nagy
próféta. Az utolsó próféta. Az egyetlen, akinek megadatott, hogy meglássa
Izrael reménységét.
A
legnagyobb gyötrelme
Ferenc
pápa nem áll meg az Evangélium tényénél. Megpróbál belépni János cellájába és
annak a pusztába kiáltó hangnak a lelkében puhatolózni, aki az „Utána jövőnek a
nevében” keresztel meg tömegeket. Most nemcsak börtöne láncai kötik, hanem a
kétség is emészti minden ellenére. A börtönben a kétség belső kínzásától is
szenvedett: „Talán, tévedtem? Ez a Messiás nem olyan, amilyennek elképzeltem,
hogy lennie kellene a Messiásnak…” – gondolhatta. Elküldte tanítványait, hogy
kérdezzék meg Jézust: „Mondd meg az igazságot: te vagy az, akinek el kell
jönnie?”. Szenvedett ettől a kétségtől. „Tévedtem, hogy olyan valakit
hirdettem, aki nem is az? Megtévesztettem a népet?” Ennek az embernek a belső
szenvedése és magánya ez… „Én pedig kisebbedem testben és lélekben…”
Alázatosak
a végsőkig
„Kisebbedés”,
ilyen lett János élete – ismételte Ferenc pápa. Egy nagy ember, aki nem saját
megdicsőülését kereste, hanem Istenét és nagyon prózaian, névtelenül végzi. De
ezzel a viselkedéssel készítette elő Jézus útját, aki hasonló módon, gyötrődve,
magányosan, a tanítványai nélkül halt meg.
Jót tesz nekünk, ha ma elolvassuk ezt az evangéliumi részt, Márk
evangéliumának VI. fejezetét. Olvassuk el és lássuk meg, hogy Isten hogyan
győzedelmeskedik. Isten stílusa nem olyan, mint az emberé. Kérjük az Úrtól az
alázat kegyelmét, amellyel János rendelkezett és ne ékeskedjünk mások
érdemeivel és dicsőségével. Elsősorban kérjük a kegyelmet, hogy életünkben
mindig legyen hely arra, hogy Jézus növekedhessen és hogy mi pedig egyre
kisebbé váljunk – zárta pénteki reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent
Márta-ház kápolnájában.Évközi negyedik hét péntekje
Évközi negyedik hét péntekje
Az
apostolok Jézus általi küldése és visszaérkezése közé Szent Márk evangélista
beilleszti Keresztelő János halála elbeszélését. A történetben szereplő Heródes
Antipász nem tévesztendő össze az apjával, a Jézus születése körüli időkben
uralkodó Nagy Heródes alakjával. Heródes Antipász valójában nem király volt, -
eredménytelenül folyamodott a római császárhoz a királyi címért - hanem ún.
negyedes fejedelemként irányította az apja halála után neki jutó országrészt,
így Galileát is.
Amikor Jézus galileai területen, Názáretben és környékén járt, az uralkodó is értesült cselekedeteiről és próbált magyarázatot találni a rendkívüli csodákra. Úgy tűnik, adott arra a korabeli szóbeszédre, amely szerint Keresztelő János támadt fel a halálból és él tovább Jézus személyében. Bár Heródes is elismerte, hogy János „igaz és szent” ember, mégis rossz néven vette tőle, hogy bűnére és törvényszegésére figyelmeztette, hogy tudniillik nem szabadott volna házasságot kötnie testvére feleségével, ezért elhallgattatása érdekében bebörtönözte. János végül mégsem Heródes haragjának, hanem inkább gyengeségének lett az áldozata, amit a felesége bosszúálló módon kihasznált.
Keresztelő János példája azt mutatja, hogy az igazság kimondása és a bűnre való figyelmeztetés minden esetben kötelesség.
© Horváth István Sándor
Imádság: Amikor Jézus galileai területen, Názáretben és környékén járt, az uralkodó is értesült cselekedeteiről és próbált magyarázatot találni a rendkívüli csodákra. Úgy tűnik, adott arra a korabeli szóbeszédre, amely szerint Keresztelő János támadt fel a halálból és él tovább Jézus személyében. Bár Heródes is elismerte, hogy János „igaz és szent” ember, mégis rossz néven vette tőle, hogy bűnére és törvényszegésére figyelmeztette, hogy tudniillik nem szabadott volna házasságot kötnie testvére feleségével, ezért elhallgattatása érdekében bebörtönözte. János végül mégsem Heródes haragjának, hanem inkább gyengeségének lett az áldozata, amit a felesége bosszúálló módon kihasznált.
Keresztelő János példája azt mutatja, hogy az igazság kimondása és a bűnre való figyelmeztetés minden esetben kötelesség.
© Horváth István Sándor
Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok lábaidnál! Szeretem, dicsérem és áldom egész szívemből isteni gondviselésedet mindenért, amit rám küldtél vagy megengedtél. Mert mindaz, ami általad történik, jó és csodálatra méltó. Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire lázadozzék is ellene természetem. Legyen áldott és imádott isteni végzésed mindörökké! Ég és föld előtt megvallom, teljes szívemből hiszem, Uram, hogy igazságos vagy, és hogy ezt a szenvedést, sőt, sokkal többet is megérdemlek bűneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívemből vállalom a te dicsőségedre, igazságod kiengesztelésére, szent akaratod teljesítésére, szenvedésed iránti tiszteletből, melyet bűneimért viseltél el.
Eudes Szent János
2016. február 4., csütörtök
A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 16.
7.Háborút hoznak a gondolatok, ahol nem zárják az
ajtót.
Guerra dan los pensiamentos; tú con no cerrar la puerta.
A gondolatok ostroma
A gondolatok ostroma
Az öt érzékszerv a gondolatainkat is megtámadja, ha ima során dühösek leszünk valami miatt, amit láttunk vagy hallottunk. Ezek a gondolatok áradva jönnek, ha sok időnk van az imára, mintha azért kívántuk volna az összeszedettséget, hogy nyugodtan végighallgathassuk a világ ügyeit. Az áldott Jób erről beszélt, amikor azt mondta, hogy a szív a szemét követte. Gyakran előfordul, hogy amikor az emberek azon igyekeznek, hogy elnyerjék az összeszedettséget, a szívük elrepül az után, amit előtte láttak, mint amikor a gyerekek kergetik a pillangókat. Ez főleg azokkal történik meg, akik mohón bámulnak meg dolgokat, nagyon figyelmesen hallgatnak másokat, és mindezeket túl sokra becsülik. A szív négy szenvedélye – öröm, remény, félelem és szomorúság – is elindíthatja a gondolatoknak ezt a háborúságát, mert mint négy szél fújnak az összeszedettség ellenében, megpróbálják fölkorbácsolni a lelkiismeret tengerét és vihart akarnak okozni. Támadás érkezhet az emlékezet felől is, mert ha az elme lemond annak kontrolljáról és hagyja működni, akkor nem tud egy valamire összpontosítani, hanem gyöngesége folytán egyik témáról a másikra ugrik, helyes és téves gondolatokat kerget, néha még aggályosabban és kitartóbban, amikor az összeszedettség során el akarjuk csendesíteni. Testi állapotunk lehet a további oka a háborúságnak szívünkben. Tudjuk, hogy a betegeknek kényesebb kívánságaik vannak, és könnyebben fennakadnak apróságokon. Ismertem egyszer egy embert, aki erről panaszkodott a halálos ágyán, és az volt a legnagyobb bánata, hogy nem tudott összeszedett lenni. Nagyon megijesztette őt, hogy már nem tudta élvezni azt, ami pedig azelőtt sokszor része volt. Hogy milyen fajta gondolat támad meg, az attól is függ, milyen a domináns hangulatunk vagy akkor éppen mi élt bennünk. A rossz hangulat kicsinyessé és nyugtalanná teszi a szívet, míg a jó természetű, emberek békésebbek és a lármázó gondolatok harca kevesebb kárt tesz benne. A rossz gondolatok ellenőrzésének szokása viszont megfelelő ellenszer lehet a rossz hangulatú embernek, aki viszont békésnek gondolta magát, az gondatlanság által még nagyobb belső konfliktusba keveredhet. Ahogy Dávid mondja, ezek és más gondolati harcok ostromolnak minket éjjel-nappal, és ezt látjuk a zsoltárban is: "Irgalmazz nekem, Istenem, mert rajtam taposnak egész nap, folyvást szorongatnak és el akarnak nyomni. Ellenségeim szüntelenül tipornak engem, és sokan vannak, akik vesztemre törnek. Amely napon elfog a félelem, én benned bízom, Uram. Isten ígéretét magasztalom. Istenben remélek, nem félek: halandó mit árthat nekem? Nem hagynak nyugton egész nap szavaikkal, és minden gondolatukkal vesztemet tervezik." Ebben a néhány szóban Dávid röviden érinti azt, amiről beszéltem. Hogy pedig lelkileg értsd és meglásd, milyen jól illik mindez a mondandónkhoz, nézd meg, hogyan kezdődik a zsoltár: "Irgalmazz nekem".
Himnusz LXVIII.
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Sion, díszítsd nászágyadat,
fogadd
a várva várt Urat!
Lobogjon
hűség mécsese,
közel már szíved Jegyese.
Siess
eléje, boldog agg,
a várt
öröm megjött, fogadd!
S a
nagy titkok követjeként
a nemzetekhez vidd a Fényt!
Ó,
nézd az ifjú Szűzanyát,
templomba
hozta magzatát;
ki
minden törvényt alkotott,
törvény előtt most meghajolt.
Ajánld
fel, Szűz, a Kisdedet,
tied,
s Atyádé, véle Egy,
ajánld,
ki minket felajánl,
hogy el ne érjen bűnhalál.
Királyi
Szűz! Jöjj, hozd Fiad,
így
kettős lesz az áldozat!
Örömre
gyújtja a szívet,
ki mindnyájunknak üdve lett.
Ki
nemzeteknek megjelensz,
dicsérünk
téged, Jézusunk,
Atya s
Szentlélek, áldva légy
most és örökre szüntelen. Ámen.Ferenc pápa: A hit a legnagyobb örökség, amelyet magunk után hagyhatunk
Ferenc pápa: A hit a legnagyobb örökség, amelyet magunk után hagyhatunk
Ferenc
pápa szentmisét mutat be a Szent Márta-ház kápolnájában - OSS_ROM
A
legszebb örökség, amelyet másoknak hagyhatunk, a hit. Ferenc pápa így
fogalmazott csütörtök reggeli szentmiséje során a Szent Márta-ház kápolnájában.
Homíliájában arra hívott, hogy ne féljünk a haláltól, mert az élet útja tovább
folytatódik.
A
halál gondolata megvilágítja az életet
A nap
első olvasmánya (1Kir 2,1-4.10-12) Dávid király haláláról szól. Minden élet
véget ér – jegyezte meg a pápa. Ezt a gondolatot nem nagyon szeretjük, mindig
eltakarjuk, de ez a minden napok valósága. A fényre, amely megvilágítja az
életet, vagyis az utolsó lépésre gondolni olyan valóság, amellyel mindig
foglalkoznunk kell.
Az
egyik szerdai általános kihallgatás alkalmával a betegek között volt egy idős
szerzetesnő, akinek béke sugárzott az arcáról és ragyogott a tekintete –
mesélte a pápa. Megkérdezte tőle, hogy hány éves. Egy mosollyal így válaszolt:
„83, de utam vége felé járok ebben az életben, hogy megkezdjem másik utamat az
Úrral, mert hasnyálmirigyrákom van”. Ilyen békében volt ez az apáca, aki
intenzíven élte meg megszentelt életét. Nem félt a haláltól. A pápa
megismételte a szerzetesnő szavait: „Élet utam vége felé járok, hogy megkezdjem
a következőt.” Ez egy átmenet. Ezek a dolgok jót tesznek nekünk – állapította
meg a pápa.
A
hit a legszebb örökség
Dávid
40 éven keresztül uralkodott Izraelen. De 40 év is elmúlik – jegyezte meg a
Szentatya. Halála előtt Dávid arra buzdítja fiát Salamont, hogy tartsa be az Úr
Törvényét. Dávid sokat vétkezett életében, de megtanult bocsánatot kérni és az
egyház szent királynak nevezi őt. Bűnös, de szent! Most halála óráján a
legszebb és legnagyobb ajándékot hagyja fiára, amit egy ember gyermekének
adhat: a hitet.
Amikor
valaki végrendeletet ír, azt mondja: ezt és ezt ennek és ennek hagyom… Ez így
rendjén van, de a legszebb és legnagyobb örökség a hit. Dávid emlékezik Isten
ígéreteire, saját hitére ezekben és emlékezteti rá fiát. Amikor a keresztség
szertartásában a szülőknek átadjuk az égő gyertyát, a hit fényét, azt mondjuk:
Őrizd meg a hitet és gyermeked növekedjen a hitben, ezt hagyjátok rá örökségként.
Ezt tanítja nekünk Dávid, aki ezután meghal, ugyanolyan egyszerűen, mint minden
ember. De jól tudja, mit tanácsoljon fiának és mi a legjobb örökség, amit
ráhagyjon: nem a királyság, hanem a hit! – mutatott rá Ferenc pápa.
Isten
hűséges, Atya és sosem okoz csalódást
Jót tesz nekünk, ha feltesszük magunknak a kérdést: Milyen örökséget
hagyok hátra életemmel? Egy hívő ember örökségét hagyom magam után? Ezt az
örökséget hagyom gyermekeimnek? Kérjünk az Úrtól két dolgot: hogy ne féljünk az
utolsó lépéstől, ahogy az apáca említette; és hogy életünkkel legjobb
örökségként hagyjuk magunk után a hitet, a hitet a hűséges Istenben, aki mindig
közel áll hozzánk, aki Atya és sosem okoz csalódást – zárta csütörtök reggeli
homíliáját Ferenc pápa.Évközi negyedik hét csütörtökje
Évközi negyedik hét csütörtökje
A
názáreti zsinagógában történtek nem tántorítják meg Jézust küldetésében.
Fellépése mindenképpen kudarc és csalódás volt, ő sem számíthatott arra, hogy
földijei hitetlenül, elutasítóan fogadják őt. Mégsem csügged, hanem folytatja
útját, továbbra is járja a környék településeit, hogy tanítsa az embereket.
Tizenkét tanítványának missziós útra küldésével az volt a szándéka, hogy
működését kiterjessze, tanítása minél több helyre eljusson. Jézus cselekedetét
az evangélista azzal írja le, hogy először „magához hívta,” majd pedig
„elküldte” őket. Ő tehát a kezdeményező, ő küldi a tanítványokat, tőle indulnak
azok, akik küldetést kapnak. A tanítványok küldetése tehát nem független
Jézustól, hanem Mesterükhöz kötődik. Ő látja el őket tanácsokkal az útra, ő ad
nekik utasításokat az elvégzendő feladatra vonatkozóan és ő ad nekik erőt
ahhoz, hogy szolgálatuk, munkájuk hatékony legyen. Bár ennél a résznél még nem
szerepel az „apostol” kifejezés az útnak indulókkal kapcsolatban, mégis a szó
eredeti értelmében mondhatjuk rájuk, hiszen valóban küldöttek, azaz apostolok
ők.
Keresztény emberként minden nap késztetést érzünk arra, hogy kezünkbe vegyük azt a vándorbotot, amiről Jézus beszél. Érezzük felelősségünket, hogy útnak kell indulnunk az emberek felé, hogy elvigyük nekik Jézus tanítását. Induljunk! Mindannyian küldöttek vagyunk!
© Horváth István Sándor
Keresztény emberként minden nap késztetést érzünk arra, hogy kezünkbe vegyük azt a vándorbotot, amiről Jézus beszél. Érezzük felelősségünket, hogy útnak kell indulnunk az emberek felé, hogy elvigyük nekik Jézus tanítását. Induljunk! Mindannyian küldöttek vagyunk!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát
Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát
2016. február 3., szerda
A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 15.
Ne foglalkozz a gondolatokkal
A gőgös Lucifert úgy is legyőzhetjük, ha megvetjük és semmibe vesszük az általa sugallt gondolatokat. Minél inkább lenézzük ezeket a gondolatokat, annál könnyebben tudunk róluk lemondani. Igazából ezek a gondolatok nem tesznek kárt bennünk, hanem segítenek megtisztítani lelkünket, ezért úgy kell tennünk, mint az az ember, aki ment az utcán és a szél egy hatalmas porfelhőt fújt az arcába, úgyhogy semmit se látott. Nem törődött vele, hanem csukott szemmel továbbment. Belső harcunkban nekünk is be kell hunynunk a szemünket, meg kell vetnünk az ördögöt és tovább kell mennünk, kitartva az imádságban és a jótettekben. Ahogy a szél elcsöndesedik, és a por leülepszik az ember körül, aki az utcán megy, úgy ülnek el az ördögtől felkorbácsolt szelek is, ha úgy teszel, ahogy tanácsoltam. Ne felejtsd, hogy ezek a gondolatok nem benned születtek, hanem az ördög ülteti el, hogy később kihajtsanak, és ha bízunk az Úrban, akkor ő ezt nem engedi meg. Ha különböző gondolatok gyötörnek, akkor az egyik egyszerű orvosság, ha nemet mondasz nekik az imádság alatt, mert ez az idő kizárólag Istené. Az okosság legyen az ajtód őre, aki minden látogatónak megmondja, hogy most senkit sem fogadsz. Némelyeket nem enged be, mert nincs rájuk szükség, sőt senki se hívta őket, és nincsenek a hasznodra sem, sőt, a jelen pillanatban ártalmadra vannak, tehát nem látjuk őket szívesen és tessék elmenniük. Ez a rövid szó mindenki előtt elreteszeli a kaput, és mindegyiktől megszabadulhatsz. Azt is tanácsolom, hogy ne bonyolódj hosszú belső beszélgetésekbe és ne folytass beható elemzéseket, míg az összeszedettséget gyakorlod, mert azzal ártasz az áhítatnak és megzavarod azt. Tudod jól, hogy az Úr akkor jön el és akkor lép be lelkedbe, ha érzékszerveid ajtajai jól be vannak csukva, kulcsra zárva, és senkit nem engednek be. Talán azt mondod erre, hogy Istennek nem lehet nemet mondani, de erre én azt mondom, hogy Isten máshogy jön, ahogy te nem is sejted, mert ő élteti a lelket, amelyre vágyakozik, és neked nem kell tudnod, honnan és hogyan jön vagy megy. (VIII. fejezet)
Himnusz LXVII.
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
HIMNUSZ
Istennek hőse, vértanú,
követted
Isten egy Fiát,
s az
ellenségen győztesen
az égben ülsz ma ünnepet.
Rólunk
imádnak ereje
a
bűnök szennyét mossa le,
a
fásultság nehéz ködét
s az ártó rosszat verje szét.
Meg
vannak immár oldva mind
megszentelt
tested láncai;
rólunk
a földi láncokat
szavadra Krisztus oldja le!
Dicsérjük
az Atyát s Fiát
s a
Lelket, a Vigasztalót,
kik
mennyben átadják neked
a hervadatlan koszorút. Ámen.Ferenc pápa: Isten nem megbüntetésünket, hanem üdvösségünket akarja!
Ferenc pápa: Isten nem megbüntetésünket, hanem üdvösségünket akarja!
Február 3-án az általános kihallgatás keretében az irgalmasság és az igazságosság kapcsolatáról elmélkedett a Szentatya. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
A Szentírás végtelen irgalomként, ugyanakkor tökéletes igazságosságként mutatja be Istent. Hogyan egyeztessük össze a kettőt? Hogyan viszonyul az irgalmasság valósága az igazságosság követelményeihez? Úgy tűnhet, a két dolog ellentmond egymásnak, valójában azonban nem így van, mert épp Isten irgalmassága teljesíti be a valódi igazságosságot. De milyen igazságosságról is van szó?
Ha a jogi igazságszolgáltatásra gondolunk, akkor azt látjuk, hogy aki jogtalanság áldozatának tartja magát, az bírósághoz fordul, és kéri, hogy szolgáltassanak neki igazságot. Ebben az esetben megtorló igazságszolgáltatásról van szó, amely büntetést szab ki a bűnösre, azon alapelv szerint, hogy mindenkinek meg kell kapnia, amit megérdemel. Miként a Példabeszédek könyve mondja: „Az igazságos ember az életre van rendelve, a gonoszság útjának követése viszont a halálba visz” (Péld 11,19). Jézus is beszélt erről a fajta igazságosságról az özvegyasszonyról szóló példabeszédében, aki a bíró nyakára járt és követelte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben” (Lk 18,3).
Ez az út azonban még nem vezet el a valódi igazságossághoz, mert valójában nem győzi le a rosszat, hanem csak gátat szab neki. A rosszat azonban igazából csak úgy lehet legyőzni, ha a jóval válaszolunk rá.
Itt van tehát az igazságszolgáltatásnak egy másik módja, amelyet a Szentírás követendő útként elénk állít. Ez az eljárás elkerüli a bírósághoz fordulást, és úgy intézi, hogy az áldozat közvetlenül a bűnöshöz forduljon, megtérésre hívja, és a lelkiismeretére hatva segítsen megértetni vele, hogy rossz az, amit csinál. Ily módon, fel- és beismerve saját hibáját, meg tud nyílni a megbocsátásra, amelyet a sértett fél felkínál neki. Milyen szép ez! Miután meggyőződésre jutott arról, ami rossz, a szív megnyílik a felkínált megbocsátásra. Így kell megoldani a családon belüli vitákat, az ellentéteket a házasfelek, vagy a szülők és gyermekeik közötti kapcsolatban, ahol a sértett szereti a hibást, és szeretné megmenteni a másikhoz fűződő kapcsolatát. Ne szakítsd meg a kapcsolatot!
Nyilvánvaló, hogy ez az út nehéz. Megkívánja, hogy az, aki sérelmet szenvedett, hajlandó legyen megbocsátani, és az őt bántó személy üdvösségét és javát kívánja. Az igazságosság azonban csak így tud diadalmaskodni, mert ha a hibás elismeri az elkövetett rosszat, ha nem folytatja azt, akkor a rossz már nincs is többé, és az, aki igazságtalan volt, az igazzá válik, bocsánatot és segítséget kapott, hogy visszataláljon a helyes útra. Itt van tehát a megbocsátás és az irgalom szerepe!
Isten épp így cselekszik velünk, bűnösökkel! Az Úr folyamatosan felkínálja nekünk bocsánatát, segít, hogy el tudjuk azt fogadni, és hogy tudatosítsuk, ami rossz bennünk, hogy meg tudjon szabadítani tőle minket. Mert Isten nem megbüntetésünket, hanem üdvösségünket akarja! Isten senkinek sem akarja a megbüntetését! Kérdezhetné valaki közületek: „De, atyám, Pilátus nem érdemelt büntetést? Isten nem akarta a megbüntetését?” – Nem! Isten üdvözíteni akarta Pilátust, és Júdást is, mindenkit üdvözíteni akar! Ő, az irgalmasság Ura, mindenkit üdvözíteni akar! Csak az a kérdés, engedjük-e, hogy belépjen a szívünkbe. A próféták minden szava szenvedélyes és szeretetteljes felhívás arra, hogy megtérjünk. Ezt mondja az Úr Ezekiel próféta által: „Talán örömömet lelem a bűnös halálában, (…) s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18,23; vö. 33,11). Ez az, ami tetszik Istennek!
Ilyen a szíve Istennek, atyai szív, aki szeret, és azt akarja, hogy gyermekei helyesen és igazságban, vagyis teljességben és boldogan éljenek. Az ő atyai szíve meghaladja a mi szűkös igazságosságfogalmunkat, és fölénk tárja az ő irgalmasságának végtelen égboltját. Olyan atyai szíve van, hogy nem bűneink szerint bánik velünk, és nem fizet vissza vétkeink szerint, miként a zsoltár mondja (Zsolt 103,9–10). Éppen ilyen atyai szívvel akarunk találkozni, amikor belépünk a gyóntatószékbe. A benn ülő atya valószínűleg mond majd valamit, hogy jobban átérezzük, milyen rosszat tettünk, de gyónni mindannyian úgy megyünk, hogy egy atyát szeretnénk találni, aki segít megváltoztatni életünket, atyát, aki lelket önt belénk a továbbhaladáshoz, atyát, aki megbocsát nekünk Isten nevében. Épp ezért hatalmas felelősséggel jár, ha valaki gyóntató, mert Istennek az a fia, Istennek az a lánya, aki hozzád megy, csak egy atyát szeretne találni. És te, pap, aki benn ülsz a gyóntatószékben, a mennyei Atyát képviseled, aki irgalmasságával szolgáltat igazságot!
Évközi negyedik hét szerdája
Évközi negyedik hét szerdája
Az
evangéliumokban a csodálkozás, az álmélkodás, a meglepődés gyakran előfordul
mint az emberek reakciója. Három területen, Jézus személyével, tanításával és
csodáival kapcsolatban jelentkezik főként. Pozitív reakció ez a nép részéről.
Elcsodálkoznak Jézus emberfeletti hatalmán és erején, de örülnek annak, hogy
találkozhatnak vele. Ámulattal hallgatják szavait, és ez tanításának
elfogadását jelenti a részükről. Meglepődve szemlélik csodáit, ugyanakkor ez a
meglepődés örvendezést vált ki bennük, mert ki ne örvendezne annak, ha az Úr
csodáinak köszönhetően számos beteg meggyógyul.
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Názáretbe érkezik, tehát abba a városba, ahol felnevelkedett. A szombati istentiszteleten megragadja az alkalmat, hogy beszéljen, tanítson. A jelenlévők csodálkoznak és csodálkozásukat kérdések formájában fejezik ki. Honnét vette ezt? - hangzik az első kérdés, azaz honnan származik Jézus személyiségének varázsa? A következő két kijelentés arra vonatkozik, hogy honnan van Jézus bölcsessége, amely megnyilvánul tanításában és honnan van csodatévő ereje? Amíg a nép esetében a csodálkozás elfogadást jelent, a názáretiek esetében éppen az ellenkezőjéről van szó. Az ő csodálkozásuk elutasítást, értetlenséget és hitetlenséget jelent.
Az elfogadás és az elutasítás, a hit és a hitetlenség útja áll mindazok előtt, akik Jézussal találkoznak.
© Horváth István Sándor
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Názáretbe érkezik, tehát abba a városba, ahol felnevelkedett. A szombati istentiszteleten megragadja az alkalmat, hogy beszéljen, tanítson. A jelenlévők csodálkoznak és csodálkozásukat kérdések formájában fejezik ki. Honnét vette ezt? - hangzik az első kérdés, azaz honnan származik Jézus személyiségének varázsa? A következő két kijelentés arra vonatkozik, hogy honnan van Jézus bölcsessége, amely megnyilvánul tanításában és honnan van csodatévő ereje? Amíg a nép esetében a csodálkozás elfogadást jelent, a názáretiek esetében éppen az ellenkezőjéről van szó. Az ő csodálkozásuk elutasítást, értetlenséget és hitetlenséget jelent.
Az elfogadás és az elutasítás, a hit és a hitetlenség útja áll mindazok előtt, akik Jézussal találkoznak.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.
Szent Metód imája
Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.
Szent Metód imája
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)