2016. február 5., péntek

Évközi negyedik hét péntekje



Évközi negyedik hét péntekje



Az apostolok Jézus általi küldése és visszaérkezése közé Szent Márk evangélista beilleszti Keresztelő János halála elbeszélését. A történetben szereplő Heródes Antipász nem tévesztendő össze az apjával, a Jézus születése körüli időkben uralkodó Nagy Heródes alakjával. Heródes Antipász valójában nem király volt, - eredménytelenül folyamodott a római császárhoz a királyi címért - hanem ún. negyedes fejedelemként irányította az apja halála után neki jutó országrészt, így Galileát is.
Amikor Jézus galileai területen, Názáretben és környékén járt, az uralkodó is értesült cselekedeteiről és próbált magyarázatot találni a rendkívüli csodákra. Úgy tűnik, adott arra a korabeli szóbeszédre, amely szerint Keresztelő János támadt fel a halálból és él tovább Jézus személyében. Bár Heródes is elismerte, hogy János „igaz és szent” ember, mégis rossz néven vette tőle, hogy bűnére és törvényszegésére figyelmeztette, hogy tudniillik nem szabadott volna házasságot kötnie testvére feleségével, ezért elhallgattatása érdekében bebörtönözte. János végül mégsem Heródes haragjának, hanem inkább gyengeségének lett az áldozata, amit a felesége bosszúálló módon kihasznált.
Keresztelő János példája azt mutatja, hogy az igazság kimondása és a bűnre való figyelmeztetés minden esetben kötelesség.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok lábaidnál! Szeretem, dicsérem és áldom egész szívemből isteni gondviselésedet mindenért, amit rám küldtél vagy megengedtél. Mert mindaz, ami általad történik, jó és csodálatra méltó. Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire lázadozzék is ellene természetem. Legyen áldott és imádott isteni végzésed mindörökké! Ég és föld előtt megvallom, teljes szívemből hiszem, Uram, hogy igazságos vagy, és hogy ezt a szenvedést, sőt, sokkal többet is megérdemlek bűneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívemből vállalom a te dicsőségedre, igazságod kiengesztelésére, szent akaratod teljesítésére, szenvedésed iránti tiszteletből, melyet bűneimért viseltél el.
Eudes Szent János



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése