2016. február 1., hétfő

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 13.



6.Gyakran végezd az összeszedett imát, hogy begyakorold.
Frequenta el recogimiento por ensayarte en su uso.
A gyakorlat elnevezései
 
Ennek a gyakorlatnak sokféle elnevezése van a Szentírásban és a szent, tanult doktorok műveiben. Néha úgy nevezik, hogy "theologia mystica", ami annyit jelent, hogy "rejtett", mert jó tanítónk, Jézus, titokban, a szív rejtekhelyén, belül tanít minket. Ő magának tartotta fenn ezt a fő tantárgyat, mert a teológia tantárgyai közül ez a tudomány királynője vagy úrnője, aki – ahogy a bölcs mondja – a hit kastélyába hívja udvarhölgyeit, a többi tudományt, hogy szolgáljanak neki. A teológiának két fajtája van: az egyik spekulatív, vagy elemző, ami valójában ugyanaz, a másik pedig rejtett. A második fajta teológia a tárgya a Harmadik Ábécéskönyvnek, erre utal a címe. Nem lépek fel azzal az igénnyel, hogy ebben az ábécéskönyvben megtanítom ezt, és senki halandó nem léphet fel ilyen igénnyel, mert Krisztus magának tartotta fenn azt a szolgálatot, hogy a szíveket titkosan tanítsa, ott, ahol a teológia rejtetten él, mint isteni tudomány, és sokkal kiválóbb, mint a másik, a spekulatív, amit elsőnek említettem. Azt a teológiát, amiről a jelen írás szól, nem lehet kielemezni, mert meg van írva, hogy aki a Fönségest elemzi, azt megragadja és agyonnyomja Isten egészen nagy dicsősége. Gerson szerint ez a teológia azért jobb és tökéletesebb, mert az első csak a másodiknak az előjátéka; vagy olyan, mint a derékszalag, amire támaszkodunk, amikor a szeretet létráján egyre feljebb hágunk.Az első teológia úgy tanít Istenről, hogy elmélkedhessünk róla mint legfőbb igazságról, a második pedig, nem kételkedve az elsőben, továbblép és úgy szereti Istent mint a legfőbb jót. Az első az ész dolga – de ne felejtsd, hogy még a gonosz szellemek is ki vannak képezve ebben, hiszen a Szentírás szerint ezek hiszik Isten és remegnek  – a második az akarat dolga, amely beleszeretett a legfőbb jóba, és ez Isten igaz szeretőinek teológiája. A másik teológia elenyészik, amikor Isten látása helyébe lép a hitnek mint annak díja; ez a teológia viszont tökéletesedni fog, mert tovább gyarapszik a szeretetben és immár nem lesz rejtett, hanem nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt, legyen az öreg vagy fiatal.Az első, spekulatívnak is nevezett teológia az okfejtés, érvelés, kifejtés és valószínűsítés módszeréhez folyamodik, mint a többi tudomány. Skolasztikus teológiának is nevezik, ami annyit jelent, hogy tanult emberek végzik, és aki ki akar tűnni ebben, annak ugyanúgy a tanulás eszközeire van szüksége, mint bármely tudományban: éles elme, folyamatos gyakorlás, könyvek, figyelem, és egy képzett tanító. A rejtett teológiát, amelyről itt beszélünk, nem ezekkel az eszközökkel lehet elérni, hanem inkább a szeretet révén, az erények gyakorlásával, amelyek felkészítik és megtisztítják a lelket. A léleknek más teológiai erényekre is szüksége van a megvilágosodáshoz: a Szentlélek ajándékaira és az evangéliumi boldogságokra, a tisztulás, megvilágosodás és tökéletesedés hármas hierarchikus aktusai szerint.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése