Hívom
a családokat 2014 novemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket
és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család
és az élet mellett áll!
A karácsonyi nagy családi összejövetel tervezésekor az egyik fiú, aki
családjával együtt a szülői házban lakott, megjegyezte: Remélem, öcsi, aki
most, hogy a külföldön töltött nem túl sikeres évek után haza akar költözni,
karácsonyig még nem érkezik meg. Nem szeretném, ha itt mindannyiunknak úgy
kellene vele viselkednünk, mintha nem ő okozott volna annyi gondot és
nehézséget öregedő szüleinknek, de azt sem szeretném, ha épp karácsony este
kerülne sor egy kínos beszélgetésre. Az apa erre így szólt: Nemrég beszéltünk
öcsivel telefonon, és azt mondta, hogy az év végéig valószínűleg nem fog
sikerülni a kinti ügyeinek lezárása. Erre én meghívtam, hogy karácsonyra jöjjön
haza, lakjék nálunk, ünnepeljünk együtt. A fiú erre egy fintorral az arcán szó
nélkül felállt, és kiment a szobából.
Ha a
szülők gyereküket valamiért megbüntetik, azt nem bosszúból teszik, hanem vagy
gyógyító szándékkal, hogy elősegítsék a gyerek jó irányú fejlődését, vagy az
elkövetett hiba jóvátétele érdekében. A megbocsátásra az igazságosság és az
irgalmasság indítja őket. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb, nagyobb ember
lehajlása a gyengébbhez. Boldog VI. Pál pápa megfogalmazásában az irgalmasság a
„szeretet kultúrájának” alapja. Az igazságosság mindenféle emberi közösség
létalapja, mert ez az az erkölcsi erény, amely az embert erőssé és állhatatossá
teszi, hogy megadja Istennek és a felebarátnak azt, ami őket megilleti. Az
igazságosság készségessé tesz mindenki jogainak tiszteletben tartására, segít
annak az összhangnak a megteremtésében, amely előmozdítja a méltányosságot a
személyek és a közjó irányában.
A
megbocsátás az igazságosság és az irgalmasság cselekedete, amellyel a
megbántott eltekint az őt jogosan megillető teljes erkölcsi és/vagy anyagi
jóvátételtől, és a maga részéről helyreállítja a megsérült vagy megszakadt
kapcsolatot. A megbocsátás jogos követelésről való lemondás, mellyel a sértett
v. megkárosított fél a vétkesnek elengedi a jóvátételt, ill. szándékosan nem
tartja számon a sértést.
Hogyan
szoktátok gyerekeiteket büntetni? Hogyan tudjátok ellenőrizni, hogy a büntetés
eléri-e célját? Meg tudjátok-e őrizni a megbocsátás jelentőségét, hogy ne
váljék puszta szófordulattá?
Mint
minden emberi közösségben, a családban is naponta fordulnak elő súrlódások,
kisebb nagyobb nézeteltérések. A felnőtté vált gyerekek önállóak akarnak lenni,
de nem mindig úgy akarják berendezni életüket, ahogy azt a szülők elvárnák.
Azok a gyerekek, akik felnőttként is – nemritkán saját érdekeiket tartva szem
előtt – a szülői ház oltalma alatt élnek, gyakran kritikusan ítélik meg az
otthonból kirepülteket és az őket továbbra is támogató szülőket. Az ilyen és
hasonló esetekben sor kerülhet vitákra, veszekedésekre, hivatkozva az
igazságosságra és az irgalmasságra sértegetik egymást és jogsértéssel vádolják.
Mindebből haragos viszony következik, a kibéküléshez vezető megbocsátás pedig
szóba sem jöhet. A helyzet kulcsát Szent Péter adja kezünkbe, amikor így inti a
híveket: „Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt
szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar!” (1Pét 4,8)
Mi
segít az irgalmasságot a bűnpártolástól megkülönböztetni? Hogyan lehet a gyerekek
„lázadását” helyesen kezelni? Hogyan tudjátok a kapcsolatot akkor is
fenntartani, amikor a gyerek szerintetek helytelen útra akar lépni?
Ferenc
pápa írja Evangelii Gaudium című apostoli buzdításában: „(Az
Evangélium) üdvözítő üzenete és a tevékeny felebaráti szeretet közötti
felbonthatatlan kapcsolat megjelenik néhány szentírási szövegben, amelyeket
ajánlatos szem előtt tartanunk és figyelmesen átelmélkednünk, hogy levonjunk
belőle minden következtetést. Üzenet ez, amelyhez hozzászoktunk és szinte mechanikusan
ismételgetjük, anélkül hogy átgondolnánk: hogyan valósíthatjuk meg saját
életünkben és közösségeinkben. Mennyire veszélyes és káros ez a megszokás,
amely távol tart a testvériség és igazságosság evangéliumának megélésétől,
csodálatától, vonzerejétől és az érte való lelkesedéstől! Isten szava arra
tanít, hogy embertestvéreinkben a megtestesülés folyamatos meghosszabbítása
rejlik mindannyiunk számára: „Amit megtettetek egynek a legkisebb testvéreim
közül, nekem tettétek” (Mt 25,40). Amit másoknak teszünk, annak transzcendens
dimenziója van: „Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek
is” (Mt 7,2); és rávilágít az isteni irgalmasság és a mi irgalmasságunk
kapcsolatára: „Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Ne ítélkezzetek,
és titeket sem fognak elítélni. Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem
fognak elmarasztalni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! Adjatok, és
adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd
öletekbe! Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek”
(Lk 6,36-38). Ezeknek a szövegeknek az üzenete „az önmagunkból a testvér felé
való kilépésnek” az abszolút prioritása, lévén ez a minden erkölcsi törvényt
megalapozó két főparancs egyike, és az a biztos jel, amely megmutatja a lelki
növekedésben való haladásunkat azon az úton, amelyen Isten teljességgel
ingyenes ajándékozására adott válaszként járunk.” (EG 179)
Az
evangéliumban sok szó esik az irgalmasságról és az igazságosságról. Az irgalmas
szamaritánus nem azt nézte, hogy méltó-e az út szélén heverő kifosztott és
összevert ember a segítségére, hanem mérlegelés nélkül segítségére sietett a
rászorulónak. A tékozló fiú apja nem azt nézte, hogy megéri-e mihaszna fiát
visszafogadni, hanem a megtért bűnös feletti örömét meg akarta osztani egész
háza népével, ezzel is erősítve összetartozásukat. Pilátus kérdése – mi az
igazság? – rokon azok gondolkodásával, akik azért, mert ők nem tudják, vagy nem
értik, netán nem akarják érteni, hogy mi az igazság, inkább azt állítják, hogy
nincs is. Látjuk, hogy mi történik akkor, ha az ilyen embereknek hatalom kerül
a kezébe. A nap különböző szakaszaiban munkába állt és mégis azonos bért kapó
szőlőművesek esetéből megérthetjük, hogy Isten nem a piaci szempontok szerint
igazságos, hanem a szeretete alapján adja meg mindenkinek azt, ami őt
megilleti. A nyolc boldogságról szóló tanítás pedig arra mutat rá, hogy akik
keresik az igazságot, meg is találják; és azok nyernek irgalmat, akik maguk is
irgalmasok. A Miatyánkban Isten bocsánatát is úgy kérjük, „miképpen mi is
megbocsátunk”. Isten az irgalmát, és a bocsánatát hozzánk méri, a szeretetről
azonban azt parancsolja nekünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett
minket, azaz feltételek, korlátozások és előítéletek nélkül.
Családi,
rokoni, baráti körben beszéljétek meg a Szentírás igazságosságról,
irgalmasságról és megbocsátásról szóló tanítását, és próbáljátok ezeket a mai
magyar viszonyokra alkalmazni!
Karácsony este a csengő hangjára, mindnyájan betódultak a feldíszített
karácsonyfához, ahol a fa alatt ott feküdt a jászolban a kis Jézus. Elénekelték
a Mennyből az angyalt, majd a nagymama megszólalt: Istenem, megint eljöttél
hozzánk, de jó, hogy velünk vagy! Köszönöm, hogy megint együtt lehetünk
mindnyájan! Az idősebb fiú erre könnyekkel a szemében odalépett a szoba hátsó
sarkába húzódott öccséhez, és forrón átölelte. Eközben a többiek rázendítettek:
Dicsőség a magasságban Istennek…
Bíró
László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke