2016. június 25., szombat

Jézus Szíve 23.



Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív, irgalmazz nekünk!
 
Talán minden felnőtt tudja, hogy az emberi szív az anyaméhben a magzatfejlődés első időszakában kezd kialakulni, belekapcsolódik az élet szolgálatába, és dobog hűségesen az egész életen át. Ezt a szolgálatot végezheti úgy is, hogy megáll csendesen, amikor az Istentől kijelölt idő lejár. A nagy betegségek következtében ki tud fáradni, felmorzsolódik minden ereje, esetleg egy heveny szívinfarktus iszonyú fájdalma szakítja meg hűséges szolgálatát. Régóta tudják gonosz emberek, hogy a szívet erőszakkal is meg lehet állítani. A gyilkosságok egy része ősidőktől fogva a szíven ejtett sebbel történt. Jézus Szíve erős, egészséges, munkával edzett szív volt. Az örök Atya Fiának Szíve, amelyet a Szentlélek külön figyelemmel alkotott, sosem volt gyenge, még kevésbé beteg. Jól bírta az erős fizikai munkát, a sok koplalást és egész napos szabadtéri prédikálásokat. Hősiesen birkózott a tizenhét-tizennyolc órás szenvedéssel is. Beteljesült korábbi jövendölése is, hogy az életét senki sem tudja elvenni, maga adja oda, hogy aztán vissza is vegye, mert erre kapott utasítást Atyjától. Ezért a kereszten iszonyatosan szenvedve, mögötte az ostorozás gyilkossággal felérő kínjaival, valóban maga adta oda az életét: „Beteljesedett” (Jn 19,30) „Erre Jézus hangosan fölkiáltott és kilehelte lelkét”(Mk 15,37) a halál beállta után „egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz folyt ki.” (Jn 19,33) Jézus halálát tehát nem a szíven döfés okozta, de akarta ezt a sebet, mert ebből fakadt az Egyház és minden ember üdvössége. A „lándzsával átdöfött Szív” tehát az élet forrása. Kérhetjük irgalmát, érti, és szívesen teljesíti kérésünket.


Himnusz CCVIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Krisztus, tündöklő nappalunk,
az éj árnyát eloszlatod,
kit fényből fénynek vall a hit
és fénnyel áldod szentjeid.
Esengünk hozzád, szent Urunk,
míg tart az éj, vigyázz reánk,
találjunk benned pihenést,
adj nyugodalmas éjszakát.
Mikor lecsukjuk két szemünk,
a szívünk virrasszon veled,
őrködjék mindig jobb kezed
hűséges híveid felett.
Védelmezőnk, tekints le ránk,
igázd le ellenségeink,
vezesd szolgáidat, kikért
véred váltsága volt a bér.
Legyen most néked, Krisztusunk,
és szent Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
zengjen dicséret szüntelen. Ámen.
 


Ferenc pápa: Három alap életünk újjáépítéséhez: emlékezet, hit, irgalmas szeretet



Ferenc pápa: Három alap életünk újjáépítéséhez: emlékezet, hit, irgalmas szeretet


Örményországi látogatásának második napján, június 25-én délelőtt a Szentatya szentmisét mutatott be Gjumri városában, melyet 1988-ban pusztító erejű földrengés sújtott. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.


„Felépítik az ősi romokat, és helyreállítják, ami már rég pusztulásnak indult” (Iz 61,4). Kedves testvéreim és nővéreim, kijelenthetjük, hogy ezeken a helyeken beteljesedtek Izajás próféta imént hallott szavai. A földrengés rettenetes pusztítása után, ma azért vagyunk itt, hogy hálát adjunk Istennek mindazért, ami újjáépült.
De feltehetjük magunknak a kérdést: mire hív minket Isten, mit építsünk ma az életben, és főképpen: mire hív minket, mire építsük életünket? Amikor választ kerestek erre a kérdésre, szeretnék megemlíteni nektek három szilárd alapot, amelyre belefáradás nélkül újjáépíthetjük keresztény életünket.
Az első alap az emlékezet. Kérnünk kell a kegyelmet, hogy vissza tudjuk nyerni emlékezőképességünket, hogy emlékezzünk arra, amit az Úr végbevitt bennünk és értünk: emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy – miként a mai evangélium fogalmaz – ő nem feledkezett meg, hanem „megemlékezett rólunk” (Lk 1,72): kiválasztott, szeretett, meghívott minket, és megbocsátott nekünk; hozzá fűződő személyes szeretetkapcsolatunk történetében nagy események mentek végbe, amelyeket újra kell élnünk elménkben és szívünkben. De létezik egy másik megőrzendő emlékezet is, ez pedig a nép emlékezete. A népeknek ugyanis a személyekhez hasonlóan van emlékezete. A ti népetek emlékezete pedig igen ősi és gazdag. Hangjaitokban ott csengenek a múlt szent bölcseinek hangjai; szavaitokban ott hallatszik annak visszhangja, aki ábécéteket megalkotta Isten szavának hirdetésére; énekeitekben egybeolvadnak történelmetek fájdalmai és örömei. Ha mindezt végiggondoljátok, biztonsággal felismerhetitek Isten jelenlétét: ő nem hagyott magatokra titeket. Iszonyú viszontagságok között is együtt mondhatjuk a mai evangéliummal, hogy az Úr meglátogatta népeteket (vö. Lk 1,68): megemlékezett az evangéliumhoz való hűségetekről, hitetek első atyjairól, mindazokról, akik tanúságot tettek arról, vérük árán is, hogy Isten szeretete többet ér, mint az élet (vö. Zsolt 63,4). Szép dolog számotokra hálásan emlékezni arra, hogy a keresztény hit népetek lélegzetvételévé, emlékezetének szíve közepévé vált.
A hit jelenti a reményt is jövőtöknek, a fényt az élet útján, a hit tehát a második alap, amelyről beszélni szeretnék nektek. Mindig fennáll a veszély, amely elhomályosíthatja a hit fényét: az a kísértés, hogy a hitet valami múlthoz tartozó dologgá szűkítsük, valami fontos, de már más időkhöz tartozó dologgá, mintha az valami múzeumban megőrzendő szép miniatúrás könyv lenne. Mindazonáltal, ha a történelem levéltárába zárjuk, a hit elveszíti átalakító erejét, eleven szépségét, pozitív nyitottságát mindenki felé. Ezzel szemben a hit újra meg újra megszületik a Jézussal való éltető találkozásból, az ő irgalmának megtapasztalásából, amely megvilágítja az élet minden helyzetét. Jót tesz nekünk, ha mindennap újraéljük ezt az élő találkozást az Úrral. Jót tesz nekünk, ha olvassuk Isten szavát, és csendes imádságban megnyílunk az ő szeretetére. Jót tesz nekünk, ha engedjük, hogy az Úr gyengédségével való találkozás örömet gyújtson szívünkben: a szomorúságot felülmúló örömet, a fájdalomnak is ellenálló, lelki békévé alakuló örömet. Mindez megújítja az életet, szabaddá és fogékonnyá tesz a meglepetésekre, késszé és készségessé az Úr és a többi ember számára. Megtörténhet az is, hogy Jézus arra hív valakit, hogy közelről kövesse őt, hogy életét neki és testvéreinek szentelje: amikor hív, főleg ti, fiatalok, ne féljetek, mondjatok neki igent! Ő ismer minket, valóban szeret minket, és szeretné felszabadítani szívünket a félelem és a gőg súlya alól. Ha teret adunk neki, képessé válunk szeretetet sugározni. Ily módon helyet tudtok adni nagy evangelizáló történelmeteknek, amelyre az egyháznak és a világnak szüksége van ebben a viszontagságos korban, amely egyúttal az irgalmasság időszaka is.

Az emlékezet és a hit után a harmadik alap épp az irgalmas szeretet: ezen a sziklán, az Istentől kapott és a felebarátaink iránt tanúsított szeretet szikláján nyugszik Jézus tanítványának élete. A szeretet megélésével pedig az egyház arca megfiatalodik és vonzóvá válik. A konkrét szeretet a keresztény ember belépőjegye: ha másképp jelenünk meg, az letéríthet bennünket utunkról, sőt hasztalan is lehet, mert hiszen erről fogja megtudni mindenki, hogy tanítványai vagyunk: ha szeretjük egymást (vö. Jn 13,35). Mindenekelőtt az ugyanis a feladatunk, hogy belefáradás nélkül a közösséghez vezető utakat építsük, az egység hídjait emeljük és lebontsuk az elválasztó korlátokat. A hívőknek mindig példát kell adniuk, együtt kell működniük egymással, kölcsönös tisztelettel és párbeszédben, s tudniuk kell, hogy „az egyetlen lehetséges verseny az Úr tanítványai között annak eldöntése, ki tudja a legnagyobb szeretetet tanúsítani” (II. János Pál: Homília, 2001. szeptember 27., Insegnamenti XXIV,2 [2001], 478).
Az első olvasmányban Izajás próféta emlékeztetett minket arra, hogy az Úr Lelke mindig azon nyugszik, aki örömhírt visz a nyomorultaknak, aki bekötözi a megtört szívűek sebeit, és megvigasztalja a szomorúakat (vö. Iz 61,1–2). Isten annak szívében lakik, aki szeret; Isten ott lakik, ahol szeretik egymást, különösen pedig ott, ahol bátran és együttérző szívvel gondját viselik a gyengéknek és a szegényeknek. Nagy szükség van erre: szükség van olyan keresztényekre, akik nem hátrálnak meg a nehézségek elől, nem veszítik bátorságukat a viszontagságok közepette, hanem rendelkezésre állnak, nyitottak, szolgálatkészek; szükség van olyan jóakaratú emberekre, akik tettekkel és nemcsak szóval segítik nehézségekkel küzdő testvéreiket és nővéreiket; szükség van olyan igazságosabb társadalmakra, ahol mindenki méltóságteljes életet élhet, és főleg, ahol mindenkinek van igazságosan megfizetett munkája.
Feltehetjük azonban a kérdést: hogyan válhatunk irgalmassá az összes hibáinkkal és nyomorúságainkkal együtt, amelyeket valamennyien látunk magunkban és magunk körül? Egy konkrét példából szeretnék ihletet meríteni, az isteni irgalmasság egyik nagyszerű hírnökétől, akit mindenki figyelmébe kívántam ajánlani azáltal, hogy az egyetemes egyház egyháztanítóinak sorába iktattam: Nareki Szent Gergelyről, Örményország szájáról és hangjáról van szó. Nehéz bárkit is találni, aki hozzá hasonlóan tudná kutatni azokat a szakadékos mélységű nyomorúságokat, amelyek az emberi szívben lakozhatnak. Ő viszont mindig párbeszédbe állította egymással az emberi nyomorúságokat és Isten irgalmasságát, kesergő, könnyes és bizakodó esdekléssel járult az Úr elé, „minden adomány adományozójához, aki lényegénél fogva jó […], vigasztaló szó, megerősítő hír, tovalendítő öröm, […], egyedülálló gyengédség, túlcsorduló irgalom, […] üdvös csók” (Siralmak könyve, 3,1), abban a bizonyosságban, hogy „a harag sötét felhői sosem árnyékolják be az ő irgalmasságának fényét” (ugyanott, 16,1). Nareki Szent Gergely valóban az élet mestere, mert azt tanítja nekünk, hogy mindenekelőtt azt kell elismernünk, hogy rászorulunk az irgalomra, aztán pedig látva nyomorúságainkat és sebeinket nem szabad magunkba zárkóznunk, hanem őszintén és bizalommal meg kell nyílnunk az Úr előtt, aki „közeli Isten, jóságosan gyengéd” (ugyanott, 17,2), „tele van szeretettel az ember iránt, […] tűz, amely megemészti a bűn kiszáradt rönkjét” (ugyanott, 16,2).
Végezetül szeretném az ő szavaival kérni az isteni irgalmasságot és azt az ajándékot, hogy sose fáradjunk bele abba, hogy szeretünk: Szentlélek, „hatalmas védelmező, közbenjáró és békéltető, hozzád fordulunk könyörgéseinkkel […]. Add meg nekünk a kegyelmet, hogy bátrak legyünk szeretni és jó tetteket végrehajtani […]. Kedvesség, együttérzés, emberszeretet és irgalom Lelke, […] te, aki nem vagy más, csak irgalom, […] könyörülj rajtunk, Urunk, Istenünk, a te nagy irgalmasságod szerint” (Pünkösdi himnusz). Ámen.


Évközi tizenkettedik hét szombatja



Évközi tizenkettedik hét szombatja


Az evangéliumokban kevés alkalommal találkozunk azzal, hogy Jézus meglepődik, elcsodálkozik valamin. Jól ismeri az embereket és az emberi cselekedetek mögött meghúzódó szándékokat, nehéz neki meglepetést okozni. Csodálkozni vagy az emberek hitetlenségén vagy az emberek hitén szokott. Az előbbire példa a sikertelen názáreti fellépés, ahol az emberek elutasítóan viselkedtek vele és „nem is tudott ott csodákat tenni hitetlenségük miatt” (Mt 13,58). A mai evangéliumi történet pedig jó példa arra, amikor Jézus elcsodálkozik valakinek a hitén. A pogány katonatiszt Jézus segítségét kéri beteg szolgája számára, s eközben olyan kijelentéseket tesz, amely mély hitéről tanúskodik. A mi Urunk meglepődik azon, hogy egy pogány származású ember ilyen hittel, alázattal és bizalommal fordul hozzá, hiszen honfitársai részéről sokszor éppen az ellenkezőjével találkozik. A dicséret a hitét kifejező, a hittel kérő embernek szól: „Bizony, mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben.” Lehet, hogy ebben a megfogalmazásban van egy kis túlzás, hiszen más esetekben is találkozott mély hitű emberekkel Jézus, de mindenképpen van benne igazság és tanulság számunkra.
Kéréseinket mindig nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel terjesszük Isten elé!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: Igen, uram, tudod, hogy szeretlek. Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!



2016. június 24., péntek

Jézus Szíve 22.



Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív, irgalmazz nekünk!

Az előző elmélkedésekben már idéztem Szent Pál apostol gondolatait arról, hogy Jézus végtelen értékű szenvedéseinek az igazi dicsfényt az engedelmesség adta meg: „Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Isten ezért felmagasztalta és minden mást felülmúló nevet adott neki”. (Fil 2,8-9) a litánia most tárgyalandó invokációjában olyan titkot emel a figyelem központjába, amely Jézus egész engedelmes életét átjárja: rámutat, hogy Jézus nem katonás, becsületre épülő, nem is félelemre támaszkodó, még csak nem is a szülőt tisztelettel körülvevő engedelmesség jellemzi, hanem ez a hősi erény élete értelmes és érzelmes központjából, Szent Szívéből ered. Erre enged következtetni a 40. zsoltár mennyei párbeszéde, ahol a Fiú Atyjával tárgyalja meg a megváltás indítékát: nem kell neked a sokféle áldozat, hanem megnyitottad fülemet, megértettem, átéreztem, hogy jövendő emberszívem forró szeretetére számítasz. „Ezért mondtam, íme, eljövök, hogy megtegyem Atyám a te akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van”.A sok rideg szívű ember hallja meg Jézus felszólítását: én szívből vállaltam értetek a bűnt törlő halált. Ha irgalmamat kéritek, legyetek irgalmas szívűek ti is!


Himnusz CCVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Jeruzsálem boldog város,
neve: béke-látomás,
élő kövek anyagából
épül mennyek magasán,
mint menyasszonyt koronázzák
égi angyalseregek.
Égből, mint a nászteremből,
megújultan száll alá,
jön az Úrral egybekelni
érintetlen mátkaként,
egytől-egyig minden fala,
minden tere színarany.
Drágagyöngyök ékesítik
kitáruló kapuit,
érdemeik erejével
odajutnak mindazok,
kiket Krisztus szent nevéért
itt lenn üldöz a világ.
Vágják-vésik és simára
csiszolják a köveket,
az építész keze által
kapják végső helyüket,
beillesztve ott maradnak
szent falaknak részeként.
A fölséges Úristennek
dicsőség és tisztelet,
az Atyának és Fiának
s égi szent Láng, teneked
hatalommal és áldással
zengjünk örök éneket. Ámen.


Palánki Ferenc: A foci megtanít arra, hogy az életben is egymásért játsszunk



Palánki Ferenc: A foci megtanít arra, hogy az életben is egymásért játsszunk


Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök még papi pályája elején is igazolt focista volt, és a papi futballválogatott tagjaként most is pályára lép olykor. Labdarúgó-válogatottunk parádés szereplése kihagyhatatlanná tette, hogy megkérdezzük, miként vélekedik a magyarok meneteléséről.


– Bizonyára követi az Európa-bajnokságot. Hogyan szurkol?
– Amikor csak tudom, nézem a magyarok mérkőzéseit, de sajnos pont a harmadikat, a portugálok ellenit nem láttam, pedig az elmondások szerint az eddigi legjobb volt az Eb-n. Fontos papi találkozót tartottunk Milejszegen, Zalaegerszeg mellett, és azért bármennyire is szeretem a focit, a paptestvéreim mégis fontosabbak. Éppen ebben is látszik, hogy a labdarúgás megtanít egyfajta csapatjátékra, a közösség fontosságára.
– Visszatérve a foci-Eb-re: azt hiszem nemcsak mi, szurkolók, hanem maguk a fiúk sem gondolták volna, hogy a legmerészebb álmaikat is felülmúlva, csoportelsőként jutnak tovább a nyolcaddöntőbe. Mi lehet az oka ennek a jó teljesítménynek?
– Mindenképpen a magas színvonalú szakmai munka. Bernd Storck és segítője, Andy Möller nagyon sokat tesztelték a játékosokat, és személy szerint mindenkinek elmondták, mindenkivel begyakoroltatták, mit kell tennie. Aztán összeállt a koncepció a fejekben, hogyan lehet eredményt elérni egy-egy csapat ellen, és ezt sikerült megvalósítaniuk, ebben látom az eredmények kulcsát szakmai szempontból.

A pszichés tényezőket illetően pedig az lehet az ok, hogy kezdünk értéket látni abban, hogy magyarok vagyunk, hogy nem kell nekünk ezt az országot elhagynunk azért, hogy sikeresek legyünk. Lehet, hogy a mi népünk, a mi országunk nem olyan gazdag, mint a nyugatiak, de itt is vannak értékek, és felelősségünk van abban, hogy ezt megőrizzük. Futballhagyományaink is vannak. Azt látom még ezekben a sportolókban, hogy szeretnének példaképek is lenni. Amikor gyermekkoromban mi játszottunk a pályán, Törőcsikre vagy Nyilasira akartunk hasonlítani, most megint vannak olyanok, akiket nemcsak a sajtó kapott föl, hanem nagyon népszerűek lettek a fiatalok, a gyermekek körében is, akikre hasonlítani szeretnének a ma felnövekvők.

– Nem kérem, hogy megjósolja, hogy meddig tart ez a menetelés, de mire számít a továbbiakban?
– Már az óriási eredmény, hogy 44 év után Európa-bajnoki porondra, harminc év után világversenyre kijutottunk. Ezáltal már nincsen elvárás, már ha mind a három meccsen kikaptak volna a fiúk, akkor is olyan eredmény születik, amit magyar futballisták már nagyon régen értek el. Amit eddig megtettünk, az is felrázta a magyarságot, az embereket, a szurkolókat. Ezt a sikert nyugalommal, szabadsággal, görcsösség nélküli játékkal tudta elérni a csapat. Nincsenek sztárjaink vagy nagyon kiugró személyiségek, de a csapatszellem, az egymásért küzdés nagyszerűen működik. Emiatt a szabad csapatjáték miatt látok a szereplésükben további meglepetéseket is. Azt hiszem, vasárnap is így mehetnek pályára a belgák ellen. Ha időm engedi, megnézem a meccset is, és nagyon fogok szurkolni, hogy nyerjen a csapat.
Az Európa-bajnokságon vannak olyanok is, akik rámutatnak arra, hogy hívőként is lehet játszani a játékot. Ha valaki gólt lő, azért az égieknek ad hálát – mint a magyarok közül Gera Zoltán. Hogy ilyen szempontból is példaképek lehetnek a futballisták, annak külön nagyon örülök.

– Ha már a hit és a futball kapcsolata szóba került: a foci, vagy tágabban értelmezve a sport a katolikus pasztorációban és misszióban mindig is fontos eszköz volt, különösen a fiatalokat lehetett, lehet megnyerni vele. Elég, ha Don Bosco pedagógiájára gondolunk. Mi a titka a sportnak, hogy az egyházi közegben is ilyen fontos szerepet vívott ki magának?
– A játéknak, a játékosságnak nagyon fontos szerepe van az ember életében, nemcsak szórakoztat, hanem nagyon sok mindenre meg is tanít. Arra nevel, milyen lényeges, hogy egymásért küzdjünk, hogy a másik embert, aki velem egy csapatban játszik, helyzetbe hozzam, hogy ne az legyen a fontos, hogy én lőjem a gólt, hanem hogy nyerjen a csapatunk, hogy elérjük a célunkat. Én azt tanultam meg a labdarúgástól, hogy másokkal közösségben egymásért küzdjünk és vállaljunk áldozatot egymásért. Hogyha együtt játszunk valakivel, az nemcsak a játékot jelenti, hanem a közösséget, az együtt létezést. Azt is focizás közben tanultam, hogy a másikat tisztelni kell, az ellenfél nem ellenség, és ha nemes küzdelemben játszunk is egymással szemben egy mérkőzést, attól még barátok is lehetünk. A foci megismertet a játék örömével és azzal is, hogy nem mindig úgy alakul az életünk, ahogy azt szeretnénk, ezáltal megtanulunk veszíteni is. Éppen ezért szeretem a focit nézni is meg játszani is.

Don Bosco nevelési módszerének épp az a lényege, hogy fontosnak tartom azt, amit a gyermek fontosnak tart, hogy aztán ő is lényegesnek találja, ami nekem az: Isten ügyét. Ha a játékban vele tartok, akkor a játék után is kapcsolatot tart velem, és akkor neki is alkalma lesz, hogy ezt átérezze.
Az önfeledt játék ráadásul beleemel bennünket az öröm, a küzdelem, az áldozat, a készülődés valóságába, sok mindenben hasonlít az életünkre.
– A portugálok elleni meccs előtt rengetegen gyűltek össze az egyik lyoni templomban, hogy együtt imádkozzanak a magyar válogatottért. Hogyan fogadta ezt a hírt?
– A találkozónk miatt csak utólag értesültem erről, de természetesen mindig nagyon örülök, ha az emberek együtt imádkoznak. Mi, keresztények, fontosnak tartjuk, hogy dolgainkat Istennel kezdjük, és vele is fejezzük be, egy fontos futballmeccs is tartozhat ebbe a kategóriába. Imádkozhatunk egy mérkőzés előtt, hogy győzzünk, de nem ez a legfontosabb, hanem hogy Isten szeretetének parancsa szerint teljen el a játék ideje, és ha Isten úgy akarja, nyerjünk, de ha nem, adjon erőt, hogy meg tudjunk birkózni a vereséggel. Csak életünk nagy meccsét ne veszítsük el!


Keresztelő Szent János születése



Keresztelő Szent János születése


Zakariásnak és Erzsébetnek nem volt gyermeke, és idős koruk miatt már nem is remélték, hogy gyermeknek adhatnak életet. Isten angyala azonban azt az üzenetet hozta a templomban éppen szolgálatát ellátó Zakariásnak, hogy gyermekük fog születni. A küldött azt is közli vele, hogy a születendő gyermekkel nagy tervei vannak Istennek. Zakariás nem hisz az angyalnak, ezért megnémul. Némasága csak a gyermek születésekor szűnik meg. Az isteni útmutatásnak megfelelően Jánosnak nevezik el a gyermeket, aki az eljövendő Messiás előhírnöke lesz. Felnőtt korában az Istentől kapott küldetésének megfelelően megtérést és bűnbánatot hirdet, és megkereszteli a Jordán folyóban a hozzá érkezőket. Ezen tevékenysége miatt nevezzük őt Keresztelő Jánosnak, az ő születését ünnepeljük a mai napon.
Keresztelő János még arra sem tartotta méltónak magát, hogy az eljövendő Messiás szolgája legyen, annyival nagyobbnak tartotta Jézust önmagánál. Ő volt a megtérést hirdető, a pusztába kiáltó személy, aki előkészítette a népet a Megváltó érkezésére. János sajátos küldetésében mindannyian felismerhetjük, hogy keresztény küldetésünk egyik eleme, hogy utat készítsünk Jézus számára az emberekhez. Segítsen ebben minket a Szentlélek!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.



2016. június 23., csütörtök

Jézus Szíve 21.



Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív, irgalmazz nekünk!

Jézus minden szenvedést vállalt értünk, hogy legyen bűnbánatra indító kegyelem bennünk, és Ő meg tudja bocsátani bűneinket. Hiszen ez volt a sok szenvedés célja. Mégis jogos ez a litániás invokáció: Gonoszságainkért megtört Szív. A bűn, amelyet gyengeségből, esendőségből elkövetünk, emberi életünknek velejárója. A gonoszságból elkövetett bűn az egészen más. Ott az ártani akarás a mozgató rugó, és ha a bűn beteljesült, semmi szándék a javításra. Márpedig ahol nincs megbánás, ott nincsen bocsánat sem. Jézust ez a megátalkodottság meggyötri, megtöri. Ezt tapasztaljuk Júdással kapcsolatban. Sorra nyújtja neki jóindulata megnyilvánulásait, ott várja a bűnét bevalló árulót fogságában, de Júdás kétségbeesik és fölakasztja magát. Uram, irgalmazz a megátalkodottaknak is!


Himnusz CCVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világfenntartó Istenünk,
te mozdulatlan őserő,
aki a napfény idejét
időszakonként megszabod,
világos alkonyt adj nekünk,
ne áldozzék le életünk,
de szent halál jutalmaként
örök dicsőségedbe vígy.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk,
egyetlen Úr, örök király. Ámen.




Ferenc pápa örményországi zarándoklata – az evangélium szolgája, a béke hírnöke



Ferenc pápa örményországi zarándoklata – az evangélium szolgája, a béke hírnöke


Ferenc pápa és II. Karekin találkozása 2015-ben a Szent Péter-bazilikában 

A Szentatya videóüzenetben köszöntötte Örményország lakóit, június 24-én kezdődő, 14. nemzetközi apostoli látogatása előestéjén.
Kedves fivérek és nővérek – kezdi üzenetét Ferenc pápa. „Néhány nap múlva abban az örömben lesz részem, hogy közöttetek lehetek Örményországban. Már most arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok ezért az apostoli utamért.
Látogatás az első keresztény országban
Isten segítségével azért jövök közétek, hogy – az út mottójának megfelelően – „látogatást tegyek az első keresztény országban”. Zarándokként jövök ebben a Jubileumi évben, hogy merítsek népetek ősi bölcsességéből és igyak hitetek forrásaiból, amely olyan sziklaszilárd, mint kőből faragott híres keresztjeitek.
Csodálat és fájdalom az örmény nép iránt
Testvérként jövök Örményország misztikus magaslatai felé, attól a vágytól éltetve, hogy lássam arcotokat, hogy együtt imádkozzunk, és hogy megosszam veletek a barátság ajándékát. Történelmetek és szeretett népetek eseményei csodálatot és fájdalmat ébresztenek bennem: csodálatot, mert Jézus keresztjében és saját tehetségetekben mindig találtatok erőt ahhoz, hogy újra felemelkedjetek, azok után a szenvedések után is, amelyek az emberiség emlékezetében a legszörnyűbbek közé tartoznak; fájdalmat, amelyet atyáitok saját testükben éltek meg.
Kövessük Noé példáját – fáradhatatlanul keressük a kiengesztelődést
Ne engedjük, hogy a fájdalmas események eluralják szívünket; ne adjuk meg magunkat a gonosz ismételt támadásainak sem. Tegyünk inkább úgy, mint Noé, aki az özönvíz után fáradhatatlanul kémlelte az eget és többször is szabadon engedte a galambot, mígnem az egyszer csak visszatért hozzá egy friss olajfaággal (vö. Ter 8,11).
A pápa az evangélium szolgájaként és a béke hírnökeként jön el közéjük
Mint az evangélium szolgája, és mint a béke hírnöke jövök hozzátok, hogy támogassak minden erőfeszítést a béke útján, és hogy megosszuk lépteinket a reményt élesztő kiengesztelődés ösvényén.
Népetek nagy szentjei, különösen Nareki Gergely egyházdoktor megáldják találkozóinkat, amelyekre élénken vágyakozom. Különösen várom, hogy megölelhessem Karekin fivéremet és vele együtt megújult lendületet adjunk a teljes egység felé való haladásunknak.
Erősítsük meg a szeretetközösséget
Az elmúlt évben, különböző országokból Rómába jöttetek, és Szent Péter sírjánál mindannyian együtt imádkoztunk. Most áldott földetekre lépek, hogy megerősítsük szeretetközösségünket, előrehaladjunk a kiengesztelődés útján és hagyjuk, hogy a remény éltessen bennünket.
Köszönöm szépen és a hamaros viszontlátásra! Tsdesutiun!


Évközi tizenkettedik hét csütörtökje



Évközi tizenkettedik hét csütörtökje


A hamis prófétákról szóló figyelmeztetést követően Jézus egy szemléletes példával hívja fel hallgatósága figyelmét a bölcsességre és az előrelátásra. A hasonlat szerint a bölcs ember szilárd alapra, sziklára épít. Ő azokat jelképezi, akik számára a krisztusi tanítás jelenti a követendő igazságot. Felismerik, hogy az üdvösségre, az örök életre úgy juthatnak el, ha Krisztushoz, az üdvösség egyedüli közvetítőjéhez igazítják életüket. Velük ellentétben az ostoba ember nem választ szilárd alapot házának, amely könnyedén összedől és romhalmazzá válik az idők viharaiban. Ők jelentik azokat, akik életük és jövőjük számára nem keresik a maradandó, a biztos alapokat, értékeket. A hamis próféták hamis üzenetei vonzóbbak számukra, hiszen egy könnyebb élet lehetőségét hirdetik, ez azonban nem vezet az örök életre.
A bölcs és a balga emberek közti különbség abban is megmutatkozik, hogy előbbi a hallgatott tanítás szerint él, azaz megvalósítja mindazt, amit Krisztus kér követőitől, míg a balgák megelégszenek a tanítás elméleti ismeretével, de egészen más életmódot folytatnak. Döntéseiért mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Cselekedjünk minden élethelyzetben előrelátóan és bölcsen, hogy az üdvösséget elnyerjük!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot! Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk! Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni! Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk!



2016. június 22., szerda

Jézus Szíve 20.




Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív, irgalmazz nekünk!  

Bárkit gyaláznak, az fájdalommal jár. Az ártatlanul meggyalázott még inkább szenved. A mi Urunk, Jézus Krisztus, maga az ártatlanság. Ennek ellenére a gyalázatok tömkelegét kellett elviselnie életében és halálában is. Az a vád, miszerint Ő Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket, nagyon fájhatott neki, hiszen Isten és ördög kibékíthetetlen ellentétek. – „Jöhet valami jó Názáretből?” – hangzott el nem egyszer. – Tizenhét-tizennyolc órás szenvedése alatt pimasz kis kölyköktől kezdve nekivadult szolgákon keresztül a főtanácsig mindenki azt tett vele, amit akart. A legfájóbbak közé tartozott, hogy elvették nemzeti jogait, pogányoknak a kezére adták, akik a saját népe ellen védték ártatlanságát. A kegyetlen ostorozás a tátott szájú durva katonák gyűrűjében olyan testi és lelki fájdalom volt, ami halálát is jelenthette volna. A kereszthalál folytonos, pimasz követelése megátalkodott gyalázatvolt: haljon meg rabszolgák módján. A kereszt alatt álltak néhányan, akik szerették, de barátai és jó akarói messze eléhúzódtak. Nem vállalták a sorsát. Ellenségei viszont a katonák gyűrűjén kívülről három órán át ontották a gúny, az átkok áradatát. Még halála után is ezt mondják Pilátusnak Jézusról: „Ez a csaló”Azóta kétezer éven át mindez folytatódik! Uram, irgalmazz nekünk! 


Himnusz CCV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Dicsérjük dallal az Urat,
buzgó készséggel lelkesen:
az óra, íme, délre jár
s bennünket imádságra hív.
Ez szent idő: az áldozat,
boldog Bárány, keresztre száll
és híveit megváltva most
dicsőségünket szerzi meg.
E fénytől, mely tűzőn ragyog,
homályba hull a déli ég:
szívjuk szívünkbe lelkesen
kegyelme lángját s erejét.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Ferenc pápa mindennapi imája: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!”



Ferenc pápa mindennapi imája: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!”


A Szentatya különleges gesztust tett június 22-én: a szerdai kihallgatáson menekültekkel vette körül magát a Szent Péter téren lévő emelvényen. Beszédében a leprás meggyógyításának történetéről elmélkedett, és egy személyes titkát is elárulta. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

„Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!” (Lk 5,12): ezzel a kéréssel fordul a leprás Jézushoz, ahogyan imént hallottuk. Ez az ember nemcsak meggyógyulni, hanem „megtisztulni” szeretne, vagyis teljesen egészségessé válni, testben, lélekben egyaránt. A leprát ugyanis Isten csapásának, nagyfokú tisztátalanságnak tartották. A leprásnak távol kellett tartania magát mindenkitől, nem mehetett a templomba, nem vehetett részt semmilyen istentiszteleti cselekményen. Tehát távol Istentől és távol az emberektől. Szomorú volt az ilyenek élete!

Ennek ellenére ez a leprás nem törődik bele sem a betegségbe, sem azokba az előírásokba, amelyek kirekesztetté teszik. Annak érdekében, hogy elérhesse Jézust, nem fél a törvényszegéstől, bemegy a városba – amit nem lett volna szabad megtennie, tilos volt ugyanis –, és amikor rátalál, „arcra borult előtte, és így kérte: »Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani«” (Lk 5,12). Mindaz, amit ez a tisztátalannak tartott ember tesz és mond, az hitének kifejezése! Elismeri Jézus hatalmát: biztos abban, hogy gyógyító ereje van, és minden csak az ő akaratától függ. Ez a hit adott neki erőt ahhoz, hogy minden szokással szakítva keresse a találkozást Jézussal, aztán pedig eléje borulva „Uram”-nak szólítja. A leprás könyörgése megmutatja, hogy amikor Jézus elé állunk, nem kell hosszú beszédekbe bonyolódnunk. Néhány szó is elég, ha azokat az ő mindenhatóságában és jóságában való teljes bizalommal mondjuk ki. Rábízni magunkat Isten akaratára azt jelenti ugyanis, hogy az ő végtelen irgalmába ajánljuk magunkat. Hadd mondjak én is nektek bizalmasan egy személyes dolgot: lefekvés előtt, este ezt a rövid imát mondom: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!” Azután elmondok öt miatyánkot, Jézus mindegyik sebére egyet, mert Jézus sebhelyei által tisztított meg minket. Ha én ezt teszem, akkor ti is megtehetitek: elmondani, hogy „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!”, aztán gondolni Jézus sebeire, és mindegyikre elmondani egy miatyánkot. Jézus pedig mindig meghallgat minket!

Jézust szíven üti ez az ember. Márk evangéliuma hangsúlyozza, hogy Jézusnak „megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: »Akarom, tisztulj meg!«” (Mk 1,41). Jézus tette a szavait kíséri, és kifejezettebbé teszi tanítását. A mózesi törvény rendelkezéseivel szemben, amely tiltotta a közeledést a leprásokhoz (vö. Lev 13,45–46), Jézus kinyújtja kezét, sőt meg is érinti. Hányszor találkozunk mi is szegény emberekkel, akik odajönnek hozzánk! Lehet, hogy bőkezűek vagyunk hozzájuk, együtt is érzünk velük, de általában nem érintjük meg őket. Pénzt adunk nekik, de úgy, hogy eléjük dobjuk, mert óvakodunk attól, hogy megérintsük a kezüket. Elfeledkezünk arról, hogy az Krisztusnak a teste! Jézus arra tanít, hogy ne féljünk megérinteni a szegényt és a kitaszítottat, mert ő jelen van bennük. A szegény megérintése megtisztíthat minket a képmutatástól és aggódóvá tehet minket helyzetéért. A kirekesztettek megérintése. Ma itt vannak mellettem ezek a fiatalok. Sokan azt gondolják róluk, hogy jobb lett volna, ha saját földjükön maradnak. De ott sokat szenvedtek. Ők a mi menekültjeink, de sokan kirekesztettnek tekintik őket. Kérem szépen, ők a mi testvéreink! A keresztény ember senkit sem zár ki, mindenkinek helyet ad, engedi, hogy mind jöjjenek!

Miután meggyógyította a leprást, Jézus megparancsolja neki, hogy ne beszéljen gyógyulásáról senkinek, hanem meghagyja neki: „Menj, és mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes által előírt áldozatot, bizonyságul nekik” (Lk 5,14). Jézusnak ez az utasítása legalább három dologra mutat rá. Az első: a bennünk működő kegyelem nem keresi a feltűnést, általában tapintattal és hangoskodás nélkül működik. Hogy sebeinket ápolja és vezessen minket az életszentség útján, szívünket türelmesen Krisztus szíve szerint alakítja, hogy egyre jobban elsajátítsuk az ő gondolatait és érzelmeit. A második: a végbement gyógyulás papokkal történő hivatalos ellenőriztetésével és az engesztelő áldozat bemutatásával a leprás ismét visszakerül a hívők közösségébe és a társadalmi életbe. Visszahelyezése teljessé teszi gyógyulását. Amint ő maga kérte, most már teljesen megtisztult! Végezetül azáltal, hogy megmutatja magát a papoknak, a leprás tanúságot tesz előttük Jézusról és az ő messiási hatalmáról. A könyörület ereje, amellyel Jézus meggyógyította a leprást, ennek az embernek a hitét képessé tette, hogy megnyíljon a küldetésre. Kitaszított volt, most pedig egy közülünk!

Most gondoljunk magunkra, nyomorúságainkra… Mindenkinek megvannak a sajátjai. Gondoljunk rájuk őszintén. Hányszor elrejtjük őket a „jó modor” képmutatásával! És épp ezért van szükségünk arra, hogy egyedül maradjunk, az Úr elé térdeljünk, és kérjük: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!” Mondjátok ezt, mielőtt aludni mentek, minden este. Most pedig mondjuk közösen ezt a szép imát: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani!”



Évközi tizenkettedik hét szerdája



Évközi tizenkettedik hét szerdája


Isten minden korban gondoskodik arról, hogy üzenete, tanítása eljusson az emberekhez. Az ószövetségi időkben prófétákat küldött, akik az ő akaratát, szándékait közvetítették az emberekhez. Az idők teljességében a Fiát, Jézust küldte el hozzánk. A következő évszázadokban egészen napjainkig minden időben felléptek olyan személyek, akik hitelesen közvetítették Isten üzenetét.
Emellett azonban mindig voltak a történelem folyamán, mind a Krisztus előtti, mind az őt követő idők során olyanok, akik elferdítették, meghamisították Isten üzenetét. Azt állították magukról, hogy Isten küldöttei, valójában egy könnyebb utat hirdettek, amely távol áll az evangéliumi úttól. Akik nehéznek találják a krisztusi követelményeket, szívesen hallgatnak az ilyen hamis prófétákra. Az ilyen hamis próféták különösen a végső idők bekövetkezte előtt fognak feltűnni, s a könnyelműen gondolkodók közül sokan fogják őket követni, mert nem ismerik fel, hogy eltorzított igazságot hirdetnek. A hamis próféták felismerése nem könnyű, mert azt a látszatot keltik, hogy Isten megbízása alapján munkálkodnak, valójában azonban felforgató, megtévesztő tevékenységet folytatnak.
Jézus figyelmeztetése mindannyiunknak szól. Legyünk bölcsek és kövessük a krisztusi tanítást!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzét! Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.
 


2016. június 21., kedd

Jézus Szíve 19.



Jézus Szíve, vétkeinkért engesztelő áldozat, irgalmazz nekünk!

Az emberiség mindig tudatában volt annak, hogy bűneiért engesztelni kell Istent, különben kemény büntetésre számíthat. Az engesztelés egyik fontos eszköze az áldozatbemutatás volt. A családapa egyben a család papjának is számított. Amikor pedig Isten megkötötte a zsidó néppel a szövetséget, akkor elrendelte, hogy a nép nevében a tőle rendelt férfiak: Áron és fiai, mint hivatalos közvetítők, papok legyenek közvetítők. Azt is előírta az Úr, hogy a bűnért milyen áldozatokat kell bemutatni. Ezek az áldozatok nem törölték el a bűnöket, de jelezték, hogy jön majd a Megváltó és saját testét adja áldozatul a világ összes bűnéért. Jézus valóban feláldozta magát a kereszten. Előző nap este az utolsóvacsorán a bor átváltoztatásakor külön hangsúlyozta: „Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”Amikor kereszthalála bekövetkezett, még inkább hangsúlyozni akarta, hogy ez az áldozat az Ő szeretetének központjából, Szentséges Szívéből fakad, ezért engedte, hogy a katona lándzsával megnyissa oldalát, megsebezze a Szívet, amely minket mindenkinél jobban szeret. Most az egész világot elárasztja a bűn. Áraszd túl, Uram, Szíved szeretetét! Irgalmazz nekünk!


Himnusz CCIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Idők rendjét megtartva most,
a harmadik óránk során
szálljon hozzád szívünk szava,
hármas felségű Istenünk,
hogy szívünkben ma ugyanaz
a Szentlélek vegyen lakást,
ki egykor épp e napszakon
a szent apostolokra szállt.
Követve ezt a kezdetet,
egész világnak fénye lett,
és mennyországot alapít,
hol égi díja vár reánk.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.