Évközi tizenkettedik hét hétfője

Évközi tizenkettedik hét hétfője

A mai evangéliumban Jézus arra szólítja fel követőit, hogy ne ítélkezzenek mások felett. Jól tudjuk, hogy az emberi ítéletek sok esetben elhamarkodottak, alaptalanok és bizony nem támaszkodnak a tényekre. Szívesen mondunk ítéletet embertársunk viselkedéséről, életviteléről vagy cselekedeteiről, s ezek a vélemények előszeretettel célozzák meg a másik hibáit, gyengeségeit, rossz tulajdonságait. Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy a jó tulajdonságokat és a pozitív értékeket figyelmen kívül hagyjuk. Ennek fényében be kell látnunk, hogy ítéleteink sokszor rágalmazásba csúsznak át, amivel sokat árthatunk másoknak.
Felebarátaink alaptalan és hamis megítélése helyett Jézus azt tanácsolja, hogy inkább gyakoroljunk önkritikát. Tehát ha mindenáron ítélkezni szeretnénk, akkor mondjunk ítéletet önmagunkról, mégpedig őszinte ítéletet! Ez már persze nehezebben megy annak, aki mindenáron mások hibáinak felnagyításával akarja elfedni saját bűnösségét. Mások bemocskolásával azonban soha nem fogunk megtisztulni. Mások elítélésével soha nem fogunk megszabadulni bűneinktől. Mások bűnössé nyilvánításával soha nem fogunk szentté válni.
Ha tartózkodunk embertársaink megítélésétől, akkor jogosan számíthatunk arra, hogy a végső ítéleten Isten igazságosan és irgalmasan fog ítélkezni fölöttünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!