2019. augusztus 22., csütörtök

Útravaló – 2019. augusztus 22.



Útravaló – 2019. augusztus 22.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

A tegnapi és a mai evangéliumot összehasonlítva úgy tetszik, nemcsak mesterembert nehéz találni, de olyanokat se könnyű, akik tudnak örülni mások örömének. Akik mulatni tudnak másokkal együtt. Vannak – és talán mindig is lesznek – olyanok, akik egy-egy kitüntetést amiatt nem veszik át, akitől kapják. Volt, aki a Nobel-díjat nem vette át személyesen, sőt, az értesítésre is csak nagy sokára válaszolt. Ilyenek vagyunk. Isten azonban másként rendezi a dolgot. Kiküldi szolgáit, és azok bekényszerítenek bennünket. Egy tragédia, a betegség, a halál, a természeti katasztrófa – mind az ő szolgái. Behoznak legtöbbünket a lakomához. Bajban ugyanis sokszor így nyöszörgünk: Uram, segíts meg!


A toleranciától egymás megbecsüléséig – Összefoglaló a Rimini Meeting negyedik napjáról



A toleranciától egymás megbecsüléséig – Összefoglaló a Rimini Meeting negyedik napjáról

Negyvenedik alkalommal rendezik meg az olasz tengerparti városban a Rimini Meetinget. Idén is a helyszínről tudósít Varga János atya, a bécsi Pázmáneum rektora. A negyedik napról, augusztus 21-ről szóló beszámolót olvashatják.

Az idei találkozó plakátjain egy arc, annak is egy része, egy szem látszik mely pontokra esik szét. A kép jól kifejezi az idei mottót: „Neved azzal a pillantással született”, vagyis azáltal alakulunk, amit, akit nézünk. Az, ha egymás szemébe nézünk, a kölcsönösen figyelmes és szeretetteljes tekintet alakít minket, segít azzá válni, akivé lehetünk és lennünk kell. Ennek mélységeit, részleteit kívánják a szervezők a 40. jubileumi találkozó programjaival megmutatni.
A meeting egyik kiállítása, A hatalomnélküliek hatalma – Távkihallgatás Václav Havellel a cseh politikus személyének állít emléket. Ehhez kapcsolódott szerda délelőtt egy előadás. Francesco Occhetta SJ olyan embernek nevezte Havelt, akinek hatalmában állt megváltoztatni a világot, mert a végsőkig szabad volt, saját énjéből indult ki, és tett azért, hogy emberi értékeket állítson helyre, mely munkában társakra is talált. Havel mindig szelíden, de kérlelhetetlen keménységgel szállt szembe a totalitárius rezsimmel. Emberi, közéleti, politikusi tanúságtétele, hogy nem emigrált, hanem hazájában maradt, és vállalta akár a börtönt is. Számára fontos volt, hogy minden politikai akcióban először a személyre, annak integritására gondoljon, és csak utána arra a társadalmi környezetre, amelybe az ember beilleszkedik. Havel nem volt katolikus, de kifejező kategóriái az emberek gondolkodásában és a népek szabadságában tovább él – mondta a jezsuita újságíró.

Havel volt munkatársa, Pavel Fischer a kiállítást megtekintve úgy nyilatkozott: „Megmutatta számomra, hogy Havel gondolati örökségét teljes mértékben továbbadták a mai ifjúságnak”.
Az Emberi kreativitás és mesterséges intelligencia témában Paolo Benanti, a Gregoriana Pápai Egyetem morálteológia- és bioetika-professzora, és Enrico Cereda, az IBM Italia elnöke beszélt. Elhangzott: olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre, amit az emberi értelem képtelen átfogni. Létezik mesterséges intelligencia, és már a mindennapok részéve vált, szinte nem lehet mellőzni, de mindig fontos marad az ember, aki megalkotta és használja. A tavalyi meeting mottójával szólva: „Az erők, amelyek a történelmet mozgatják ugyanazok, amelyek az embert boldoggá teszik”.
Abból az alkalomból, hogy negyvenéves az Európai Parlament, Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék külügyminisztere tartott előadást, Jogok, kötelezettségek, Európa 1979–2019 címmel. A bevezetőben Giorgio Vittadini elmondta: „Ahhoz, hogy a polgárok a kötelességeket teljesítsék, nem elegendőek a törvények. Szükség van a csodálatra, a lelkesedésre. Ez egy nemzetek fölötti államban könnyen alábbhagy, csökken a felelősségtudat, gyengül az együttműködés, a részvétel, ha nincs meg az a szenvedély, mint ami jellemző volt a háború utáni években; ahogy De Gasperi meggyőződése is volt: »Ha nem csináljuk meg Európát, Olaszországot sem fogjuk!«”

Gallagher érsek idézte a pápa 2018-as beszédét Európa újragondolásáról: „Az első és talán legnagyobb dolog, amivel a keresztények hozzá tudnak járulni a mai Európához, az az, hogy emlékeztessék rá: Európa nem számok vagy intézmények összessége, hanem emberekből áll.” Személyekből, akiknek méltóságát a transzcendessel való kapcsolat adja meg. Nevük és arcuk van, ami a legintimebb és legmélyebb módon határozza meg őket, létük kapcsolat Isten végtelen misztériumával. Erről szól az idei meeting mottója: „Neved azzal a pillantással született.” A név, az arc az Istennel való kapcsolatból születik, ami személlyé tesz minket. Ez a De Gasperi-féle elv, az ember evangéliumi testvériséggel átjárt felelőssége.
Ferenc pápa szerint: „Elismerni, hogy a másik mindenekelőtt egy személy, azt jelenti, hogy értékelem azt, ami egyesít vele”. Az, hogy személyek vagyunk, összekapcsol, közösséggé tesz minket. A közösség fontos kifejezés, mert Európa terve abból a gondolatból származik, hogy népek közösségének adjon életet, melyek kölcsönös kötelezettségekkel kapcsolódnak egymáshoz – hangsúlyozta a Szentszék külügyminisztere.
A migráció kérdése kapcsán kiemelte, hogy újra fel kell fedezni a kötelességeket, jobban, mint a jogokat. A legnyilvánvalóbb kötelezettség az emberi szolidaritás a szükséghelyzetben, veszélyben lévő emberek iránt. A felebarát segítésének kötelességét egy másik, szintén fontos feladat kell, hogy kiegészítse az államok részéről, az integráció lehetőségének felkínálása a migránsoknak, valamint saját állampolgárai biztonságának biztosítása. Ebben az értelemben hangsúlyozza a Szentatya a személyes törődést: nem szabad az egyik kötelezettséget a másik elé helyezni, szükség van az óvatosság erényére, ami a kormányzás része. Egy nép, amely nem képes integrálni, jobb, ha nem fogad be senkit. Nem szabad azt gondolni, hogy a migráció kritika és szabályok nélküli folyamat lenne – idézte a Gallagher érsek a pápát. Végül hozzá kell tenni, hogy a migránsoknak is vannak kötelezettségeik, például integrálódni, ami mindig lehetőséget is jelent.
A vallásközi párbeszéd jegyében A toleranciától egymás megbecsüléséig címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak szerda este. Hogyan lehetséges a vallások közötti testvériség megélése a különbözőségek és a számtalan ellentmondás ellenére? A bevezetőben elhangzott: az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban aláírt történelmi jelentőségű dokumentum egyértelműen mutatja a nyelvezet megváltozását, ami új szemléletmódot is jelent az egyének és a vallások közötti találkozásban, kapcsolatban.

Alberto Ortega Martín, Irak és Jordánia apostoli nunciusa elmondta: a beszélgetés címe Ferenc pápa marokkói beszédéből vett idézet, amely kijelöl egy utat. Mert természetesen fontos a tolerancia, és jó, hogy idáig eljutottunk, de nem elegendő. Szükséges továbbmenni egymás igaz elismerése és megbecsülése felé. Majd vázolta a Katolikus Egyház útját a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű dokumentumától – amely fontos és biztos vonatkoztatás pont marad – kezdve, Szent VI. Pál, Szent II. János Pál és XVI. Benedek vallásközi erőfeszítésein keresztül Ferenc pápa tevékenységéig. Alapvető fontosságú a személyes kapcsolatteremtés képessége, a baráti megbecsülés, mert a vallásközi párbeszéd alapvetően nem vallások, hanem különböző vallású emberek között zajlik. A meeting negyvenéves története, hozzájárulása a vallásközi párbeszédhez is ezt mutatja – mondta a nuncius. Meghatározónak nevezte Ferenc pápa egyiptomi útját, mert a vallásközi párbeszéd nélkülözhetetlen a béke előmozdításának szolgálatában. Ott sok szó volt a nevelésről, a közös kezdeményezésekről, az együttműködésről. Ferenc pápa megnevezett néhány alapvetően fontos pontot, amelyek segíthetik a párbeszédet: „az identitás kötelezettsége”, mert akkor tudunk párbeszédet folytatni, ha tudatában vagyunk saját önazonosságunknak; „az eltérőség bátorsága”, annak elismerése, hogy a másik fontos számomra, mert a szeretet azt jelenti, hogy megerősítjük a másikat és „a szándékok őszintesége”. A Szentatya találóan fogalmazta meg – emelte ki a nuncius –, hogy „a találkozás civilizációjának egyetlen alternatívája az összecsapás civilizálatlansága”.
Egy másik jelentős állomás ezen az úton a pápa 2019. februári rövid, de történelmi útja az Egyesült Arab Emírségekbe, amely új fejezetet nyitott a kereszténység és az iszlám történetében a testvériség megélésének tekintetében. Ennek alapvető feltétele – idézte a nuncius a pápát –, egyrészt hogy „elismerjük, Isten az eredete az emberiség egyetlen nagy családjának, Ő, Aki mindennek és mindenkinek a Teremtője azt akarja, hogy testvérekként éljünk”. Másrészt az ima, „a szívből jövő ima a testvériség helyreállítója”. A márciusi marokkói apostoli látogatás a legutóbbi esemény ebben a folyamatban. Amit a pápa a párbeszéd új szakaszának nevezett, hogy „a remény szolgálói legyünk a mai világban. Nem szabad kigyomlálni a különbözőségeket, ezeket Isten akarta. Azon kell csodálkozni, ha nem testvériségben járjuk együtt az élet útját.” Ferenc pápa nagysága éppen ebben áll, hogy egy új látásmódot mutat, és nemcsak a jövőre, hanem a múltra vonatkozóan is, hiszen Ahmad et-Tajjeb főimámmal való találkozása Egyiptomban újraértelmezi Assisi Szent Ferenc történelmi tettét.
A negyedik este a közkedvelt olasz komikus, Gioele Dix tartott előadást: monológjának címe is beszédes volt – Szeretnék egy boldog ember fia lenni.


Évközi huszadik hét csütörtökje



Évközi huszadik hét csütörtökje


A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd után Jézus egy másik képet mond a királyi menyegzőről, amelynek témája szintén az üdvösség. Kik jutnak el az örök életre? Kiket hív meg Isten az üdvösségre? Kik méltóak arra, hogy eljussanak az örök boldogságra? Ezeket a kérdéseket veti fel Jézus hasonlata.
Az ószövetségi választott nép jól tudta, hogy a mindenható Isten legnagyobb ajándéka az üdvösség. Az üdvözülhet, aki hűséges marad az Istennel kötött szövetséghez és megtartja Isten parancsait, azaz a törvényt. A nép azonban letér erről az útról, megszegi a törvényt és hűtlenné válik Istenhez. Hiába várakoznak hosszú időn, évszázadokon keresztül a Megváltóra, végül nem ismerik fel. Hiába küldi Isten időről időre a prófétákat, a nép nem hallgat a szavukra. Hiába ismétli el Isten visszavonhatatlanul újra és újra az ígéreteit, a választott nép értetlen szívű marad. Ezt a tapasztalatot foglalja össze Jézus így: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.” A példázat második részében már mindenkihez szól a meghívás, ami előrevetíti a krisztusi közösséget, az Egyházat, amely az Úr akarata és rendelése szerint a világ végéig az üdvösség közvetítője lesz. Keresztényként, az Egyház tagjaiként, az újszövetség népeként ne legyünk túlzottan magabiztosak, mert akár mi is ugyanarra a sorsra juthatunk, mint az ószövetségi nép! Legyünk hűségesek Jézushoz, aki elvezet minket az üdvösségre!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.