2018. április 12., csütörtök

Kevéssé ismert tények az őrangyalokról



Kevéssé ismert tények az őrangyalokról

Az őrangyalok léte vagy nem léte, illetve szerepe az életünkben sok embert foglalkoztat. Összeállításunk mellé a Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK) és a Magyar katolikus lexikont is ajánljuk tájékozódásra.

Ferenc pápa több alkalommal is beszélt már az őrangyalokról, például 2014-ben október 2-án, a szent őrzőangyalok  emléknapján, a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmisén.
„Az Egyház hagyománya szerint mindnyájunknak van őrangyala, aki vigyáz ránk, aki sugallja számunkra a dolgokat. Hányszor hallottuk: »Ezt így kellene tennem, ez így nem jó, vigyázz!« Ez a mi útitársunk hangja – mondta a pápa. – Legyünk biztosak abban, hogy az őrangyal életünk végéig elkísér bennünket tanácsaival, ezért hallgassunk rá, ne lázadozzunk! A lázadozás, a függetlenség utáni vágy olyan dolog, amely mindannyiunkban bennünk lakozik; ez a kevélység ugyanaz, mint ami a földi paradicsomban Ádám atyánkat jellemezte. Ne lázadj fel: kövesd az őrangyal tanácsait” – intett a Szentatya.

Az őrangyalok azért vannak, hogy segítsenek nekünk
A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint az őrangyal, őrzőangyal olyan, mint egy pásztor, akinek az a dolga, hogy védelmezzen minket, és elvezessen az örök életbe. Fő feladata az utóbbi: hogy a mennyek országába juttasson; segítségét kérhetjük minden szükségünkben.
A Katekizmus azt írja: az Egyház egész élete az angyalok titokzatos és hatalmas segítségét élvezi (334). Liturgiájában az Egyház az angyalokhoz társul, hogy velük együtt imádja a háromszor szent Istent; segítségüket kéri; néhány angyal emlékezetét külön is ünnepli (Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Rafael és az Őrangyalok) (335).
Az emberi életet kezdetétől a halálig körülveszi őrségük és közbenjárásuk. „Senki nem tagadja, hogy minden egyes hívő mellett áll egy angyal, mint valami pedagógus és az életet irányító pásztor.” A keresztény élet a hitben már itt a földön részesedik az Istenben egyesült angyalok és emberek boldog társaságából (336).
Őrangyalainknak van nevük, de azt a nevet Isten adta nekik
Az Egyház nem bátorít arra, hogy nevet adjunk őrzőangyalainknak. A Szentírásból ismerjük Gábriel, Rafael és Mihály angyal nevét.

Nem, mi nem válunk őrangyalokká halálunk után
Az angyalok Isten speciális teremtményei, mi pedig nem válunk teljesen új lényekké halálunk után. Emberek maradunk, és ha megadatik nekünk, hogy színről színre lássunk, „az isteni életben való részesedés a személy egyediségét nem rontja le, hanem megerősíti” – magyarázza a katolikus lexikon –; „odaát a személyiségünk teljes, és Isten valamiképpen pótolja a testi mivoltot a végső föltámadásig”.
Az őrangyalok gondolatokon, képeken, érzéseken keresztül kommunikálnak velünk
Őrangyalaink elsősorban úgy kommunikálnak velünk, hogy intellektusunknak gondolatokat, képeket vagy érzéseket kínálnak föl, melyeket elfogadhatunk vagy elutasíthatunk.
„Amikor nem akarjuk meghallgatni őrangyalunk tanácsát, az olyan, mintha azt mondanánk neki: »Menj el!«. Veszélyes dolog elzavarni útitársunkat, mert egyetlen férfi, egyetlen nő sem adhat tanácsokat önmagának. Másnak adhatok tanácsot, de magamnak nem. A Szentlélek az, aki tanácsot ad nekem, és őrangyalom ad tanácsot. Ezért van szükségünk rá. Ez nem egyfajta fantáziadús tanítás az angyalokról: nem, ez a valóság. Az, amit Jézus és amit Isten mondott: »Angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, hogy el ne tévedj«” – emelte ki a Szentatya fent idézett homíliájában.

Mindenkinek van őrangyala – akár keresztény, akár nem
Teológusok szerint a világon minden egyes embernek van őrangyala.
„A szent angyalok iránti, jogos és üdvös népi jámborság ugyanakkor helyt adhat különböző deformációknak, például:
– mint ahogy néha megtörténik, a hívek lelkében téves képzet fogalmazódik meg, amely szerint a világ és az élet az isteni nyughatatlanságnak van alárendelve, a jó és a rossz szellemek, az angyalok és démonok közötti szüntelen harcnak, melyben az ember a nála hatalmasabb erők sodrásában él, s mellyel szemben semmire sem képes. Ez a kényszerképzet, mely elvitatja a hívek felelősségét, nem felel meg a gonosz elleni harc evangéliumi valós látásmódjának, mely Krisztus tanítványától őszinte erkölcsi odaadást, alázatot és imát követel;
– ha az élet hétköznapjai vázlatszerű és leegyszerűsített, szinte infantilis formában jelennek meg, egyrészt a gonosznak tulajdonítva a legkisebb nehézségeket is, másrészt pedig, az őrzőangyal számlájára írva minden sikert és előrehaladást. Ennek azonban semmi köze sincs a hívő ember fejlődéséhez, amely a krisztusi felnőtté válás irányába halad.”


Ferenc pápa: Kérjük a húsvéti engedelmesség, tanúságtétel és gyakorlatiasság örömét!



Ferenc pápa: Kérjük a húsvéti engedelmesség, tanúságtétel és gyakorlatiasság örömét!

A húsvéti ünnepeket követően Ferenc pápa április 12-én kezdte újra reggeli szentmiséit a Szent Márta-ház kápolnájában. Engedelmesség, tanúságtétel, gyakorlatiasság – e három, a húsvéti örömből születő hozzáállásról beszélt csütörtök reggeli homíliájában.

A húsvéti időszak ötven napja az apostolok számára az öröm ideje volt Krisztus feltámadása miatt. Valódi öröm volt, amely ugyan még kétkedő és aggodalmas, még felteszi a kérdést, hogy miként alakulnak majd a dolgok – ám később, a Szentlélek eljövetele után az öröm bátorrá válik. Előtte megértették az apostolok, miért látják az Urat, de nem értettek meg mindent; boldogok voltak, de nem voltak képesek mindent megérteni. A Szentlélek segített nekik, hogy mindent megértsenek – hangsúlyozta a pápa homíliájában.
Majd így tanított: A főpapok megtiltották az apostoloknak, hogy hirdessék Jézust, a börtönből való csodálatos kiszabadulásuk után mégis visszatértek a templomba tanítani. Az apostolok cselekedeteiből vett olvasmány (ApCsel 5,27–33) elmeséli, hogy a főtanács elé viszik az apostolokat, ahol a főpap emlékezteti őket a tilalomra, hogy Jézus nevében tanítsanak. „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek” – válaszolja Péter. Az engedelmesség szó visszatér a mai evangéliumban is (Jn 3,31–36).
Ferenc pápa kiemelte, az apostolok életét engedelmesség jellemezte, melyet a Szentlélektől kaptak. Engedelmesség, hogy kövessék Jézus útját, aki a végsőkig engedelmes volt, mint az Olajfák hegyén. Az engedelmesség abban áll, hogy Isten akaratát tesszük meg. Az engedelmesség az az út, amelyet a Fiú nyitott meg számunkra. A keresztény ember engedelmeskedik Istennek.
A papok, akik irányítani akartak, mindent szabályoztak, megvesztegetéssel: a kenőpénz egészen a Szent Sírig elért – jegyezte meg Ferenc pápa. – A világ így akarja megoldani a dolgokat, világiasan. Az első a pénz, amelynek az ura az ördög. Jézus maga mondja, hogy nem lehet két urat szolgálni.
Az apostolok második jellemzője a tanúságtétel. A keresztény tanúságtétel zavaró – állapította meg a Szentatya. – A keresztény tanúságtétel nem ismeri a kompromisszumot; ellenben ismeri a türelmet, amellyel elkíséri azokat az embereket, akik nem osztoznak a mi gondolkodásunkban, hitünkben. Tolerál, elkísér, de sosem adja el az igazságot. Az első az engedelmesség, a második a tanúságtétel, ami zavaró. Gondoljunk csak az üldöztetésre, amely a kezdetektől mostanáig tart... Gondoljunk az üldözött keresztényekre Afrikában, a Közel-Keleten... Ma többen vannak, mint az első időkben. Börtönbe vetik őket, elvágják a torkukat, felakasztják őket Jézus megvallásáért. A végsőkig menő tanúságtételről van szó – mutatott rá a pápa.
Az apostolok gyakorlatiasságáról szólva pedig kiemelte: Ők konkrét dolgokról beszéltek. Ahogy látták és megérintették Jézust, úgy mi is megérintettük Jézust életünkben. A bűnök, a kompromisszumok, a félelem azonban sokszor elfeledtetik velünk ezt az első találkozást, amely megváltoztatta életünket. Emlékké válik. Meggyengült keresztényekké válunk ezáltal, felszínes keresztényekké. Mindig kérjük a Szentlélektől a gyakorlatiasság kegyelmét! Jézus belépett az életembe a szívemen keresztül. A Lélek átjárt engem, aztán talán elfelejtettem; de kérjük az első találkozás emlékének kegyelmét!
Itt van az idő, hogy kérjük a húsvéti örömet! Kérjük egymásnak azt az örömet, amely a Szentlélektől jön, amely a Szentlelket adja: a húsvéti engedelmesség, a húsvéti tanúságtétel és a húsvéti gyakorlatiasság örömét! – buzdított csütörtök reggeli homíliája végén Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.


Húsvét második hetének csütörtökje



Húsvét második hetének csütörtökje


Úgy tűnhet, hogy a mai evangéliumi rész még a Nikodémussal folytatott párbeszédhez tartozik, valójában azonban már nem neki szólnak Jézus szavai. János evangélista ebben a részben Jézus mondásaiból egy olyan beszédet formál, amely megvilágítja a korábbi beszélgetés témáját, azaz a megváltás és a szeretet titkát, a kereszt titkát.
A hit Isten megismerésének útja. Ezen az úton ráébredünk arra, hogy Isten legfőbb tulajdonsága a szeretet, az ő lényege a szeretet, Isten maga a szeretet. János mintegy vallomásszerűen írja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek” (Jn 4,16). Isten szeretetének az a legnagyobb foka, hogy az Atya elküldi Fiát, Jézust a világba, aki feláldozza magát a kereszten. Bár bűneink miatt ítéletet és büntetést érdemelnénk, és bár oly sokszor megbántjuk Istent bűneinkkel, ő nem akar emiatt büntetni minket, hanem kész megbocsátani, Isten nem szeretne minket elítélni, hanem a végsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentsen minket. Ha ennyire határtalan az isteni szeretet, akkor mi miért vagyunk kicsinyesek, amikor az ő szeretetének viszonzásáról vagy a felebaráti szeretetről van szó? Utánozzuk Isten nagylelkű szeretetét!
Ha hiszünk Jézus megváltó halálában és üdvösségünket kiérdemlő feltámadásában, mint az isteni szeretet jelében, akkor a hit útja új távlatként, új célként nyílik meg számunkra. Ez az út a halálon és a feltámadáson át az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor




Imádság


Engedd, én Istenem, hogy a te szent Fiad áldozatának gyümölcsét érezzem. Az igaz hit és a keresztény szeretet által szent Fiadba olts be engem, hogy én őbenne és ő énbennem lakozzék. Engedd, Uram, hogy azt az üdvösséget, amelyet nekünk haláloddal nyertél, magunkhoz kapcsoljuk. Gyógyítsd meg lelki sebeinket; ne utáld meg, irgalmas szamaritánus, háládatlan szolgáidat. Azon szeretetért, mely téged a földre hozott, tisztítsd meg az én bűnös lelkemet.
Pázmány Péter


2018. április 11., szerda

Emmanuel Macron francia elnök: Az országnak szüksége van az Egyházra




Emmanuel Macron francia elnök: Az országnak szüksége van az Egyházra


Április 9-én, hétfőn este Emmanuel Macron elnök a francia püspöki konferencia meghívására a Collège des Bernardins épületébe látogatott. A főpásztorok azt kérték tőle, hogy a legszegényebbek szükségleteire figyelve egy testvéries, igazságos és szolidáris nemzetet építsen.


A francia elnök hosszú, egyórás beszédben fordult hallgatóságához, a francia egyház képviselőihez. Az igazságban folytatnak párbeszédet – ígérte a mintegy négyszáz főből álló hallgatóságának, amely püspökökből, vezető értelmiségiekből, katolikus szervezetek és sajtóorgánumok vezetőiből állt.
Utalt arra, hogy az Egyház és az állam párbeszéde károkat szenvedett, kölcsönös félreértések és bizalmatlanság jellemezte. Áttekintette az Egyház szerepét a francia társadalomban, a látóhatárt gyakran kitágítva egész Európára. Miután megköszönte a püspököknek a meghívást, kifejezte tiszteletét Arnaud Beltrame ezredes előtt, aki a trèbes-i terrortámadásban életét adta, hogy megmentsen egy túszul ejtett nőt: „Példája annak, milyen messzire érhet el az ember, ha a katolikus hite viszi előre” – mondta az államfő.
Jacques Hamel említésével folytatta a sort, akit szentmise bemutatása közben gyilkoltak meg terroristák Rouen közelében. A migránskérdésről szólva „realista humanizmusról”, a jog és az emberiesség megbékéléséről beszélt. Méltatta a segítő szervezeteket, mint az üldözött keresztényeket védelmező L’Oeuvre d’Orient-t, a Katolikus Karitászt, a Sant’Egidio közösséget – utóbbi a püspöki konferenciával és a protestáns egyházak szövetségével együttműködve Franciaországban is megnyitotta a humanitárius folyosókat.
„Franciaország – folytatta – a katolikusok erőfeszítéseinek köszönhetően erősödött meg. Katolikusokénak, akik készek voltak meghalni, nem csupán humanista ideákért vagy valamiféle erkölcsért, hanem az Istenbe vetett hitükért és vallásuk gyakorlásáért.” A laicizmusnak nem dolga, hogy a múlékony dolgok nevében tagadja azt, ami spirituális – tette hozzá.
Beszédében a francia elnök azt is elmondta, hogy történelme során Franciaország nem mindig ismerte el megfelelően a katolikusok szerepét. Sokszor bizalmatlanul tekintettek a katolikusokra, félreállították őket mint „harcos kisebbséget” vagy „katolikus választótábort”. Hangsúlyozta, hogy a katolikusok által felvetett kérdések az egész nemzet kérdései, és ünnepélyesen arra kérte a katolikusokat, ne érezzék magukat úgy, mintha a francia köztársaság peremén lennének. Franciaországnak szüksége van „a katolikus magvakra”, a konstruktív politikai elkötelezettségre is európai szinten. „Ezért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, a köztársaság tőletek, katolikusoktól három ajándékot vár: a bölcsességetek, a konkrét elkötelezettségetek és a szabadságotok ajándékát.”
A bioetikáról szólva ígéretet tett arra, hogy odafigyel az Egyház szavára annak kapcsán, hogy nem lehet a kérdést csupán technikai kérdésként kezelni, és kifejezte meggyőződését, hogy a technológiai lehetőségeknek határt kell szabni. Hozzátette, hogy ugyanakkor az Egyház nem adhat ki „rendelkezéseket”, de emellett hibának ismerte el, hogy a társadalmi kérdések megvitatásakor gyakran nem kerül elő az üdvösség kérdése. Megosztotta hallgatóival, hogy számára az Egyház inkább „bizonyosságok forrása”, mintsem „a jólnevelt viselkedés őre.”

A francia elnök beszédében többek között idézte Pascalt, Mounier-t, Ricoeurt, Mariont, Lustiger-t, XVI. Benedeket, Ferenc pápát. Kritikával illette a relativizmust és a nihilizmust. A szerzetesi életről mint a szabadság gyakorlásáról beszélt.
A francia püspöki konferencia elnöke, Georges Pontier a következő szavakkal fordult Macron elnökhöz: „Megragadom az alkalmat, hogy felhívást tegyek közzé: Le kell győzni a félelmeket, amelyek társadalmunkban élnek, és határozottan, bizalommal telve kell munkálkodnunk egymás jobb megismeréséért és a másik felé való nagyobb nyitottságért! Kezdjük azokkal, akik a leggyengébbek, a legszegényebbek, a leginkább sebezhetőek, mert belőlük kiindulva tudjuk újra felépíteni a bizalmat egy nemzetben.”
Pontier utalt a találkozó elején meghallgatott három tanúságtételre – olyan hajléktalan és fogyatékkal élő emberek tettek tanúságot, akikkel a Bárka közösség, a Páli Szent Vince Társaság és a fogyatékkal élőkkel létrehozott katolikus központ foglalkozik. „Szerettük volna, hogy jelen legyenek köztünk azok a barátaink, akik nehéz és fájdalmas múltat hordoznak magukban. Történetüket a sebezhetőség, a gyengeség jellemzi. Vannak, akik szerint az ő életük értelmetlen. Mi azonban hisszük, hogy ha szembenézünk az emberi lény törékenységével, felismerhetjük: egy társadalom nagyságát azon mérhetjük le, milyen mértékben képes gondoskodni leggyengébb tagjairól.”
A francia püspöki konferencia elnöke bioetikai kérdésekről is beszélt, amelyek foglalkoztatják a francia közvéleményt. „Alkalom ez arra – mondta –, hogy megvalósítsuk a párbeszédet az egyre inkább pluralista társadalomban…. és együtt gondolkodjunk azon, milyennek szeretnénk a holnap világát.” Georges Pontier a családról, az eutanáziáról, a migrációról, az antiszemitizmusról és az iszlamofóbiáról is szót ejtett. Macronhoz fordulva hangsúlyozta: „Nem az a célunk, hogy egyes csoportok érdekeit érvényesítsük. Mi azokért aggódunk, akik a leginkább hátrányos helyzetben élnek, akik előtt nincsenek perspektívák. Jól tudom, hogy aggodalmainkban osztoznak az állami vezetők, a politikai, gazdasági, egyesületi és vallási életben aktív emberek is.”
„Megrendít minket azok kiáltása, akiknek nincs munkájuk, nincs emberhez méltó lakóhelyük. Ahogyan megrendítenek azoknak a fiataloknak a könnyei is, akik előtt nincs jövő, akik közül néhányan az erőszakot választják, mások a csalárd üzérkedést, amelyben szintén nincs jövő; megint mások a drogfogyasztást, a drogkereskedelmet, amely végül elpusztítja őket. Nagy a felelősségünk. Nemzeti ügyről van szó, amelyhez szükség van mindenki felelősségvállalására. Bátran fel kell vállalnunk a köztársaságunk nemzeti mottójában szereplő »egyenlőség« szót. Mert az egyenlőtlenség az oktatásban, a képzésben, a jövedelmekben, a munkához, az infrastruktúrához való hozzáférésben nem csökken, hanem növekszik. És a legszegényebbek szükségleteiből kiindulva lehet felépíteni egy testvéries, igazságos és szolidáris társadalmat.”