Emmanuel Macron francia elnök: Az országnak szüksége van az Egyházra

Április 9-én, hétfőn este Emmanuel Macron elnök a francia püspöki konferencia meghívására a Collège des Bernardins épületébe látogatott. A főpásztorok azt kérték tőle, hogy a legszegényebbek szükségleteire figyelve egy testvéries, igazságos és szolidáris nemzetet építsen.

A francia elnök hosszú, egyórás beszédben fordult hallgatóságához, a francia egyház képviselőihez. Az igazságban folytatnak párbeszédet – ígérte a mintegy négyszáz főből álló hallgatóságának, amely püspökökből, vezető értelmiségiekből, katolikus szervezetek és sajtóorgánumok vezetőiből állt.

Utalt arra, hogy az Egyház és az állam párbeszéde károkat szenvedett, kölcsönös félreértések és bizalmatlanság jellemezte. Áttekintette az Egyház szerepét a francia társadalomban, a látóhatárt gyakran kitágítva egész Európára. Miután megköszönte a püspököknek a meghívást, kifejezte tiszteletét Arnaud Beltrame ezredes előtt, aki a trèbes-i terrortámadásban életét adta, hogy megmentsen egy túszul ejtett nőt: „Példája annak, milyen messzire érhet el az ember, ha a katolikus hite viszi előre” – mondta az államfő.

Jacques Hamel említésével folytatta a sort, akit szentmise bemutatása közben gyilkoltak meg terroristák Rouen közelében. A migránskérdésről szólva „realista humanizmusról”, a jog és az emberiesség megbékéléséről beszélt. Méltatta a segítő szervezeteket, mint az üldözött keresztényeket védelmező L’Oeuvre d’Orient-t, a Katolikus Karitászt, a Sant’Egidio közösséget – utóbbi a püspöki konferenciával és a protestáns egyházak szövetségével együttműködve Franciaországban is megnyitotta a humanitárius folyosókat.

„Franciaország – folytatta – a katolikusok erőfeszítéseinek köszönhetően erősödött meg. Katolikusokénak, akik készek voltak meghalni, nem csupán humanista ideákért vagy valamiféle erkölcsért, hanem az Istenbe vetett hitükért és vallásuk gyakorlásáért.” A laicizmusnak nem dolga, hogy a múlékony dolgok nevében tagadja azt, ami spirituális – tette hozzá.

Beszédében a francia elnök azt is elmondta, hogy történelme során Franciaország nem mindig ismerte el megfelelően a katolikusok szerepét. Sokszor bizalmatlanul tekintettek a katolikusokra, félreállították őket mint „harcos kisebbséget” vagy „katolikus választótábort”. Hangsúlyozta, hogy a katolikusok által felvetett kérdések az egész nemzet kérdései, és ünnepélyesen arra kérte a katolikusokat, ne érezzék magukat úgy, mintha a francia köztársaság peremén lennének. Franciaországnak szüksége van „a katolikus magvakra”, a konstruktív politikai elkötelezettségre is európai szinten. „Ezért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, a köztársaság tőletek, katolikusoktól három ajándékot vár: a bölcsességetek, a konkrét elkötelezettségetek és a szabadságotok ajándékát.”

A bioetikáról szólva ígéretet tett arra, hogy odafigyel az Egyház szavára annak kapcsán, hogy nem lehet a kérdést csupán technikai kérdésként kezelni, és kifejezte meggyőződését, hogy a technológiai lehetőségeknek határt kell szabni. Hozzátette, hogy ugyanakkor az Egyház nem adhat ki „rendelkezéseket”, de emellett hibának ismerte el, hogy a társadalmi kérdések megvitatásakor gyakran nem kerül elő az üdvösség kérdése. Megosztotta hallgatóival, hogy számára az Egyház inkább „bizonyosságok forrása”, mintsem „a jólnevelt viselkedés őre.”

A francia elnök beszédében többek között idézte Pascalt, Mounier-t, Ricoeurt, Mariont, Lustiger-t, XVI. Benedeket, Ferenc pápát. Kritikával illette a relativizmust és a nihilizmust. A szerzetesi életről mint a szabadság gyakorlásáról beszélt.

A francia püspöki konferencia elnöke, Georges Pontier a következő szavakkal fordult Macron elnökhöz: „Megragadom az alkalmat, hogy felhívást tegyek közzé: Le kell győzni a félelmeket, amelyek társadalmunkban élnek, és határozottan, bizalommal telve kell munkálkodnunk egymás jobb megismeréséért és a másik felé való nagyobb nyitottságért! Kezdjük azokkal, akik a leggyengébbek, a legszegényebbek, a leginkább sebezhetőek, mert belőlük kiindulva tudjuk újra felépíteni a bizalmat egy nemzetben.”

Pontier utalt a találkozó elején meghallgatott három tanúságtételre – olyan hajléktalan és fogyatékkal élő emberek tettek tanúságot, akikkel a Bárka közösség, a Páli Szent Vince Társaság és a fogyatékkal élőkkel létrehozott katolikus központ foglalkozik. „Szerettük volna, hogy jelen legyenek köztünk azok a barátaink, akik nehéz és fájdalmas múltat hordoznak magukban. Történetüket a sebezhetőség, a gyengeség jellemzi. Vannak, akik szerint az ő életük értelmetlen. Mi azonban hisszük, hogy ha szembenézünk az emberi lény törékenységével, felismerhetjük: egy társadalom nagyságát azon mérhetjük le, milyen mértékben képes gondoskodni leggyengébb tagjairól.”

A francia püspöki konferencia elnöke bioetikai kérdésekről is beszélt, amelyek foglalkoztatják a francia közvéleményt. „Alkalom ez arra – mondta –, hogy megvalósítsuk a párbeszédet az egyre inkább pluralista társadalomban…. és együtt gondolkodjunk azon, milyennek szeretnénk a holnap világát.” Georges Pontier a családról, az eutanáziáról, a migrációról, az antiszemitizmusról és az iszlamofóbiáról is szót ejtett. Macronhoz fordulva hangsúlyozta: „Nem az a célunk, hogy egyes csoportok érdekeit érvényesítsük. Mi azokért aggódunk, akik a leginkább hátrányos helyzetben élnek, akik előtt nincsenek perspektívák. Jól tudom, hogy aggodalmainkban osztoznak az állami vezetők, a politikai, gazdasági, egyesületi és vallási életben aktív emberek is.”

„Megrendít minket azok kiáltása, akiknek nincs munkájuk, nincs emberhez méltó lakóhelyük. Ahogyan megrendítenek azoknak a fiataloknak a könnyei is, akik előtt nincs jövő, akik közül néhányan az erőszakot választják, mások a csalárd üzérkedést, amelyben szintén nincs jövő; megint mások a drogfogyasztást, a drogkereskedelmet, amely végül elpusztítja őket. Nagy a felelősségünk. Nemzeti ügyről van szó, amelyhez szükség van mindenki felelősségvállalására. Bátran fel kell vállalnunk a köztársaságunk nemzeti mottójában szereplő »egyenlőség« szót. Mert az egyenlőtlenség az oktatásban, a képzésben, a jövedelmekben, a munkához, az infrastruktúrához való hozzáférésben nem csökken, hanem növekszik. És a legszegényebbek szükségleteiből kiindulva lehet felépíteni egy testvéries, igazságos és szolidáris társadalmat.”