2014. augusztus 29., péntek

Zsolozsma 237.


Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből 

Jézus születésének és halálának előfutára.

Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (vö. Bölcs 3, 4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját díszes ünneppel, hiszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt. Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot. Ő mégis Krisztusért halt meg. Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14, 6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte őt a szenvedésben. Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszan tartó, nyomasztó terhe után földi életének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5, 35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideig tartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá. Az ilyen kiválasztottak kívánatosnak tartották, hogy a természeti kényszerűségből elkerülhetetlenül fenyegető halált Krisztus nevét megvallva, az örök élet koszorújával együtt várják. Jól mondja erről az Apostol: Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte (Fil 1, 29). Azért mondja Krisztus ajándékának, ha a választottak érte szenvednek, mert ugyancsak ő tanítja: Ennek az éle
Hogy lehet elnyerni a kegyelmeket? tnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18). 


Hogy lehet elnyerni a kegyelmeket?



Hogy lehet elnyerni a kegyelmeket? 

A kegyelmeket, mint Isten természetfeletti ajándékait kiérdemelni nem lehet. Kérni kell, és Isten a kérő szóra szívesen adja. Ez érthető, hiszen a természetfeletti ajándék segítségével Isten belső, titokvilágába tekinthetünk be, oda pedig semmiféle érdemünk alapján nem szerezhetünk jogot benézni. Különösen áll ez a kikötés azóta, hogy Isten első, bűn előtti gondviselő tervét az ősszülők nagy merészen megsértették. Mindent megkaptak Istentől, amit a kegyelmek terén elnyerhettek, még a megszentelő kegyelmet is, sőt még azt is, hogy akit elindítanak az emberi élet útján, amikor ők a teremtő isten kegyelméből testi létükben szülőként testtel ajándékoznak meg, Isten ugyanakkor úgy teremti a magzat számára a lelket, hogy vele együtt, egyszerre hozzá teremti a megszentelő kegyelmet is. Tehát minden leszármazottjuk megkapta Istentől jogot, hogy nem csak emberek gyermeke lehetett létük kezdetén, hanem Isten is gyermekévé fogadta, vagyis Isten fogadott gyermeke is lett a magzat. Ezeket a kegyelmeket sem Ádám, sem Éva nem kérhette magának, hiszen lelkük teremtésekor még nem ismertek semmit, ugyancsak kívánni sem tudtak semmit. Az ő kegyelmi életük tudtukon kívül indult. Amikor azonban a maguk kegyelmi életét bűnükkel elveszítették, vele együtt a gyermekeik is elestek minden felajánlott jogtól. Ezután más módot gondolt ki és léptetett életbe az Úr. Ez az üdvösség második terve. Az így kapott kegyelmek már az Üdvözítő Jézus Krisztus érdeméből származnak. Ebben az üdvösség-tervben tehát csak úgy lehet részünk, hogy Jézus megtestesülésével nemcsak betetőzte az Atya tervét, hogy a Fiúisten megtestesül, emberi természetet vesz magára, és ennek kettős állaga lesz a teremtésben minden teremtendő lény ősmintája: emberlelke az angyaloké és az emberi lelkeké,- emberi teste pedig az összes anyagi létezőé. ( Kol 1,12-17) Ezen kívül vállalnia kellett azt is az emberek bűnbeesése után, hogy az isteni kegyelmeket, amelyeket az ősszülők elvesztettek, szörnyű vezekléssel, kínszenvedéssel és kereszthalállal vissza kell szereznie embertestvérei javára. egészen pontosan Ő csak a lehetőséget szerezte vissza, a benne való hit és az iránta való szeretet révén kaphatunk bármilyen kegyelmet az Atyától. Jézus Krisztus a neki tetsző módon adja nekünk a kegyelmeket. Ima által, szentségekkel, szentelményekkel. Ima által: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. – Megtanította tanítványait a legszentebb imára, a Mi Atyánkra. Ő maga is rengeteget imádkozott, sokszor egész éjszakákat imával töltött. Bár istensége közös az Atyáéval, emberségét az imádsággal fűzte az Atyához. A megváltói művet közvetlenül Keresztelő János keresztségével kezdte. Utána negyven nap és negyven éjjel imádkozott és böjtölt. Csodáit saját isteni erejével művelte, előbb azonban mindig az ég felé nézett, Atyjával egyesült tudatosan. A gyógyítások minden emberi ügyeskedés nélkül történtek, csak tiszta kegyelem, tehát természetfeletti isteni ajándékok voltak. Szenvedése előtt sokat és mély tisztelettel imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”. (Lk 22,42) a kereszten is Atyjával foglalkozott, így vállalta a szörnyű kínokat. A befejezés is hozzá szólt: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (23,46)


2014.08.29. Péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.29. Péntek

Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma

Jézus sokat imádkozott az utolsó vacsorán azért, hogy a tanítványai egy legyenek, ahogy Ő és az Atya is egy. Az isteni személyek egysége gondolkodásban és akarásban természetesnek mutatkozik a maguk szentháromságos benső életében, hiszen ugyanazzal az egyetlen végtelen értelemmel rendelkeznek és azzal az egyetlen végtelen akarattal akarnak, ami az istenséget, más szóval az isteni természetet jelenti. Egészen más a helyzet az értelmes teremtményekben. Az ő értelmük nagyon is véges. A valóságnak csak részletét ismeri meg, csak azt érti. Ezért ha ketten vagy többen vannak együtt Jézus hívei, nem olyan egyszerű dolog egyetérteni, hiszen ki tudja, a másik értelme a megismerendő valóság melyik csücskénél tart, és azt milyen pontosan ismeri. Ezért olyan óriási ajándék, amit Jézus kifejezetten ígért: „Ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,19-20) Jézus külön kegyelemmel lép közénk, és teremti meg az egységet gondolatban és akarásban. Mai naptól kezdve meg kell sokszoroznom a magyarok egységéért végzett imámat.


2014. augusztus 28., csütörtök

Zsolozsma 236.



Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság!
Intést kaptam, hogy térjek magamba, és azért vezetéseddel bensőm mélységébe léptem. Megtehettem, mert te lettél segítőm (Zsolt 29, 11). Beléptem. Lelkem szeme bármilyen gyönge volt, de lelkem e szeme fölött, értelmem fölött, változhatatlan világosságot láttam. Nem a testi szemmel is látható mindennapi világosságot. Nem is ezzel a világossággal valami egyneműt, ennél talán nagyobbat, vakítóbban világítót és özönével mindent betöltőt. Nem ebből származott, hanem másmilyen volt, minden egyébtől ugyancsak eltérő. Nem úgy terült értelmem fölé, mint például a vízre az olaj, vagy földünkre az ég. Magasabban volt, mert ő alkotott engem, és én alatta voltam, hiszen tőle kaptam létezésemet. Ha valaki az igazságot ismeri, ismeri ezt a fényt is. Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.” Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (1 Tim 2, 5) Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten (Róm 9, 5). Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6). Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1,14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél. Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem. 


Van-e versenyfutás a mennyországért?



Van-e versenyfutás a mennyországért?

Szent Pál apostol korintusi híveihez írt első levelében a következőket írja: „Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyája n futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, és nem csakúgy, a levegőbe csapkodva, hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek”(1Kor 9,23-27) Szent Pál apostol szerint tehát van valamiféle verseny a vallásos élet terén is. Lelki verseny, de a sport testet edző és versenyeztető fajtái mellett vannak szellemi sportok is. Mindegyik más-más, de van közös vonásuk. Maga a versenyzés ténye, izgalma, eredményei. Vannak gyakorlások, edzések, szabályok. A győztesek jutalmat kapnak.Szent Pál apostol példázatában a verseny mit jelent? Isten Atyánk nem egyforma testi és lelki erőket ajándékoz az embereknek. Mind a testi, mind a szellemi erők, tehetségek arra valók, hogy a kijelölt földi élet idejében ezeket az erőket kifejlesszük, és felhasználjuk azoknak a boldogítására, akiket Isten mellénk rendel a családban, iskolában, munkahelyen, egész életünk folyamán. Boldogságot kell osztani: olyan értéket adni nekik, amikre szükségük van, és amiket Isten rajtam keresztül akar ajándékozni, amit ha megkapnak, boldogok. Ezért nem kérek, rendszerint nem is kapok ellenszolgáltatást. Viszont ezek menyei értékek. Jézus mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”. (Mt 6,19-21) Isten Atyánk maga gyűjti össze számunkra ezeket a földön az ég számára szánt szeretet kincseket, és ezek ragyognak benned s rajtad már az ítéleten. A mennybe lépve pedig olyan részt kapsz a boldogságból, amennyi örömöt, boldogságot itt a földön egész életedben másoknak nyújtottál. Ez a kincs nem hervad, nem értéktelenedik, időtlen időkre, örökké a tied! 


2014.08.28. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.28. Csütörtök

Szent Pál igen nagy feladatot kapott Istentől, amikor KisÁzsia területének buzgó látogatása után nem engedte, hogy ott folytassa apostoli, térítő munkáját. Álmában egy öltözéke alapján könnyen felismerhető európai férfi integetett neki, és hívta: Jöjj hozzánk! Így került a filozófusok földjére. Igaz, az itteni bölcselők munkássága nem az örök üdvösség biztos elnyerésére irányult, hanem a földi célok szolgálatára, de Isten távlati terveiben már ott szerepelt a sajátságos görög gondolkodás megszentelése, ami majd több évszázad múlva igen magasra segíti a teológiai tanítás jobb megértését és művelését, mint az „Ancilla theologiae”. Ez azt jelentette, hogy a bölcselet ismeretelméleti kiművelésével pontosabban lehessen megérteni Isten kinyilatkoztatását. Korintus a hosszan elnyúló tengerszorosával kitűnő kikötők garmadát engedte felépíteni. Az itt lakók mellett nagy leehetőség nyílt arra, hogy a Földközi tenger melletti országok népeihez könnyebben jusson el a jézusi örömhír. Nem volt könnyű dolga, sok Rómából kitiltott zsidó is lakott akkor már Korintusban, és ők féltékenyen figyelték Jézus evangéliumának sikeres hirdetését. Akadékoskodásuk ellensúlyozására kapta ezt a biztatást: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én (Jézus) veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban. Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát”. (ApCsel 18,9-11) Ebben az időben, „amikor Gallió volt Achája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, ezzel a váddal: ’Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvényen kívüli módon tiszteljék az Istent’. Pál éppen szólásra akarta nyitni a száját, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: ‘Ha valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket, ahogy annak a rendje van. Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni”. (12-15) Pál távozása után jöttek Korintusba más hithirdetők, köztük Apolló „Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola és Szosztenész testvér, Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, s mindazoknak, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól, a mi Urunktól!” (1Kor 1,1-3) Pál apostol neve mellett csupán Szosztenész neve áll, tehát csak ketten tartózkodnak a levélírás helyén. Lehetséges, hogy Szosztenésznek diktálja mondanivalóját az apostol. Pál apostol érzékelteti, hogy az Egyház közösség, benne mindenki fontos, mert Jézus Krisztus általuk valósítja meg az Atya nagy családját. A következő bekezdés is ilyen összefüggésben kap fontosságot: „Veletek kapcsolatban szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek. Benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben. A Krisztus melletti tanúságtétel is megszilárdult köztetek. Így semmi kegyelmet nem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki mindvégig megerősít titeket, hogy feddhetetlenek legyetek Urunk, Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe” (4-9) Az apostolnak vannak olyan levelei, amelyeknek a végén kéri a címzetteket, hogy ha elolvasták a levelét, adják át a szomszéd egyházközségnek is, mert a kézzel írt leveleket nem könnyű sokszorosítani. Jó megköszönnünk az Úrnak, hogy manapság a másológépek percek alatt százával ontják a sokszorosítandó lapokat, sőt már ez is felesleges fáradságtöbblet, hiszen a honlapokon a világ bármely pontján azonnal olvashatók akárcsak az én írásom is. Istennek valóban családi beszélgetése ez. Hála azért, hogy egy-két testvér is mi mindent tud megtenni.


2014. augusztus 27., szerda

Zsolozsma 235.



Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Jussunk el az örök bölcsességre!

Már küszöbön leselkedett a nap, amelyen anyámnak távoznia kellett földi életéből. Te, Uram, tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk se róla. Történt – úgy hiszem, rejtett irányításoddal –, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk onnét, a Tiberisparti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után a tengeri útra gyűjtöttünk erőt. Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, ami mögöttünk volt, és nekifeszültünk az előttünk levőknek (vö. Fil 3, 13). Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben, Uram, örök Igazság, hogy milyen lesz majd a szentek örök élete, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (vö. 1 Kor 2, 9). Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet forrására, mely tenálad van (Zsolt 35, 10). Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal, Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak silánynak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám: „Ami engem illet, fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi tereken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keressek tehát a földön?”Nem emlékszem pontosan, hogy az anyámnak erre mit feleltem. Talán öt nap sem múlt el ezután, vagy alig valamivel több, és láz döntötte őt ágynak. Betegsége egyik napján ájulásba esett, és egy kevés ideig eszméletlenül feküdt. Összeszaladtunk, ámde magára eszmélt hamarosan, és amikor meglátott minket ágya mellett, engem és testvéremet, mintegy kérdő hangon így szólt hozzánk: „Hol voltam?” És mihelyt látta, hogy mennyire megrendített bennünket a fájdalom, így folytatta tovább: „tehát itt temetitek el anyátokat.” Hallgattam, és könnyeimmel gyürkőztem. Fivérem motyogott valamit, talán, hogy inkább azt óhajtaná, ha nem idegenben, hanem hazai földön zárná le a szemét. Midőn ezt hallotta anyám, gyötrődő arccal mintegy büntetésül, hogy effélékre gondol, rátekintett, majd rám emelte róla a szemét, és szólt: „Nézd csak, mit beszél!” Majd mindkettőnknek csakhamar ezt mondotta: „Földeljétek el bárhol ezt a testet. Ne okozzon ez nektek semmi gondot. Csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, akárhol is lesztek.” Midőn ezt a kívánságát, amennyire tudta, szavakba öntötte, elcsendesedett. Tovább küzdött súlyosbodó betegségével. 


Mit jelent a minta-okság fogalma?



Mit jelent a minta-okság (causalitas exemplaris) fogalma?

Aki csak az arisztoteleszi okokat ismeri, annak talán furcsa ez a fogalom. Akadhatnak azonban olyan beszélgetőtársak is, akiknek nem állt módjukban filozófiát tanulniuk, ezért röviden idézzük fel az Arisztotelész görög bölcselő által kidolgozott fogalmat.„Ok, (görögben: aition, latinban: causa) az, ami valaminek a létét eredményezi.Minden, ami létezik, valamiből valamivé lesz, valami által és valami végett jön létre, azért Arisztotelész négyféle okot különböztet meg: anyagi (hülé), formai (eidosz), mozgató (to kinétikon) és cél (telosz) okot.

1. Az anyagi ok ismeretére annak megfigyelése vezet, hogy a substancia (önálló lét) ellentétes tulajdonságokat képes felvenni, melyek nem egymásból jönnek létre, hanem egyik a másik helyét foglalja el. Minden változás feltételez egy létalapot, mely a legkülönbözőbb hatások befogadására képes, s lényeges vonása a szenvedőlegesség, a meghatározatlanság. Az ércből, a fából a legkülönbözőbb testek, idomok alakíthatók. Az anyag a változás kezdete és vég nélküli alapja (örökkévaló), kezdet és vég a létalap fogalmával összeegyeztethetetlen.

2. A forma, a meghatározó, alakító, határoló tényező.

Az érc szoborrá a forma által lesz. A forma nem a külső alak (figura), hanem a dolog belső lételve. A forma a dolog mi-ségét alkotó, a fogalomnak megfelelő lényeg, egyetemesség. A forma tehát a platóni ideának megfelelő létmozzanat, azzal a különbséggel, hogy nem létezik a dolgoktól külön, hanem azok belső léttartalmát képezi. – Anyag és forma csak gondolatilag különíthetők el egymástól. A természetben minden lény anyagból és formából áll. A kettő együtt alkot egy konkrét egyedi valót, mely tehát szükségszerűen kompozitum, összetett szerkezetű. A forma értékesebb, mint az anyag, s annál nagyobb fokban nevezhető létezőnek, azért Arisztotelész a szubsztancia alatt sokszor csak a formát érti. Az anyag természetszerűen törekszik, vágyik a forma után, a lehető forma nélkülözése az anyag számára a hiány állapota. A valók anyagi és formai összetettsége teszi érthetővé a változás tényét.

3 A mozgató ok. Minden változás, mint a képességiségből a ténylegességbe való átmenet, feltételez egy külső mozgató okot, melynek hatására változás létrejön. A lehetőség ui. úgy viszonylik a tényhez, mint a nem létező a létezőhöz. Márpedig a nem létezőnek nincs tevékenysége, nem adhat önmagának létet. Ami létrejön, „ami mozgattatik, valami által mozgattatik”. Az anyagnak, mint azt a művészet és a természet tárgyai bizonyítják, nincs önmozgása. A kőből és fából az építőmester, mint mozgató közreműködésével jön létre a ház. Hasonlóképpen a természeti változásoknak a természet erői a mozgató okai.

4. A cél-ok az, ami miatt valami történik. A cél a jó fogalmával azonos, amennyiben minden emberi tevékenység vagy természeti folyamat valami jó elérése, megvalósítása miatt történik”.(Magyar Katolikus Lexikon, IX. 961-962)

A minta-okság (causalitas exemplaris) a skolasztika által alkalmazott oksági forma: a szabad cselekvő önmagából meríti műve formáját. Aquinói Szt. Tamás ezzel az oksággal egészíti ki az Arisztotelész féle négy okságot. A minta-okság kapcsolatot létesít a tudattal rendelkező ható ok (Isten, ember, angyal) és az általa létrehozott mű között, az önmagában kialakított forma, eszme –a mű szempontjából külső forma-, és így a mű formai oka (belső forma) lesz, és az alkotás (teremtmény) lényegét határozza meg. A minta-okság gondolata plátóni gyökerekre vezethető vissza. Szt. Tamás hangsúlyozta, hogy a minta és a”kép” között nem azonosság, csak hasonlóság áll fenn, és így különbség, eltérés is, a minta kimeríthetetlen, míg a „másolat”, az eredmény lehatárolt. Ez érteti meg a teremtő és teremtmények közötti szakadékot, a minta-okság ugyanakkor megvilágítja, mi a lét-analógia alapja és hogyan lehet az ember Isten képmása. A minta-okság másik alkalmazási tere az ember alkotásainak világa (költészet, művészetek, tudomány, technika). Az ember munkájában szinte-teremtő. A lélek „valamiképpen minden”, a lét „hasonlósági megvalósulási helye”, épp ezért az ember végtelen sok féleképpen lehet mintája a műalkotásoknak, ezzel is visszatükrözi Alkotóját. A minta-okság alapján számos teológus nemcsak az egy Isten, de a Szentháromság nyomait is felfedezni véli az egyes lét-rétegek szerkezetében (az emberben: tárgyi és alanyi lét kettőssége és egysége, az élettani létben: férfi és nő, kémiai síkon: pozitív és negatív töltésű molekulák kettőssége és egysége)”(Magyar Katolikus Lexikon, IX. 199) Hozzátehetem, mint általam is sokszor idézett minta-okságot: a teremtés előtt a teremtendő dolgok minta-oka volt Jézusnak majdani embersége. Ember-lelke a szellemi létezők: angyalok, emberi lelkek, teste pedig az összes anyagi létezők: csillagvilág, emberi, állati, növényi testek minta-oka volt. (Kol 1,12-17)


2014.08.27. Szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.27. Szerda

Szent Pál a tesszalonikai híveknek adott bölcs tanítás után imát kér tőlük azok javára, akiket az apostol hozzájuk hasonlóan, tanítani fog. A tanítás nemcsak a bölcs tanítók okos tanításától függő szellemi tevékenység, hanem a hallgatók befogadó készsége is alapvetően fontos. Az a bizonyos jó talaj, amire Urunk Jézus hívta fel a hallgatósága figyelmét, csak akkor lesz százszoros termésre képes, ha a kegyelem bőségesen hull rá, mint a jól megmunkált szántóföldre a bőséges eső. Amint a szántóvetőről szóló példabeszédben az Úr is említi, nehezíti a jó termés kialakulását gonosz emberek alattomos mesterkedése: ugyanis a komolyan előkészített termőföldbe alattomban szórták a gyom magvakat, hogy a nemes búza között kikelve szívják el az életerőt és erőszakos lombjukkal igyák el a napsugarakat a búzakalászok elől. Az apostol ezt a messiási tanítást így fejezi be: „Imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket, és megoltalmaz a gonosztól. Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövőben is meg fogjátok tartani. Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!” (2Tessz 3,1-5) Ezután új buzdítást ír az apostol: „Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz. Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunk, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva, a maguk kenyerét egyék” (6-12) a szöveg félreérthetetlen, nem szorul magyarázatra. A teremtő Isten nem fizikai munkát végzett, de mégis el kell gondolkodnunk, hogy félre ne érthessék és magyarázhassák a lustálkodó emberek. Amikor Isten elhatározta, hogy teremt egy mérhetetlenül nagy csillagvilágot, ez neki nem okozott erőfeszítést. Mivel semmi nem létezett Istenen kívül, az anyagot, neki, a tiszta szellemnek ki kellett gondolnia. Az anyag a fizikatudomány szerint atomokból áll. Az atom olyan parányi, hogy csak úgy tudunk róla gondolkodni, hogy elméletben felnagyítjuk. Ha a felnagyított atom fél cm-es átmérőjű, akkor a mag körül a legbelső körön levő elektron az atommagtól 100 méterre kering, tehát a fél cm-es mag és a 100 m-es távolságra eső elektron között nincs semmi. Az anyag egész „törzse” csupa luknak minősül. A lezuhanó meteor iszonyú lyukat vág a földben földrengés kíséretében, hogy szétnyílik a föld. A fizikusok sokat gondolkodtak, amíg erre rájöttek. Amíg csak az anyagszerkezetet egy gimnazista megtanulja, nem fárad bele? A szellemi munkások nem fáradnak el? A betegségek kutatói talán értéktelen munkát végeznek? Ha az első ember azt mondta volna Istennek: Nem dolgoztál, én sem dolgozom, iszonyú szemtelen lett volna. Szégyellje magát minden ember, aki nem dolgozik a közösségért, amelynek tagja teljes erőbedobással.


2014. augusztus 26., kedd

Zsolozsma 234.



A bűnbocsánat öt útja

Kívánjátok-e, hogy elsoroljam a bűnbocsánat útjait? Több is van, különfélék, sőt egymástól eltérők, de mind az ég felé visz. A bűnbocsánat első útja: a bűnök elítélése. Mert először is sorold el bűneidet, hogy megigazulj! (Iz 43, 26)Ezért mondta a Próféta is: Így szóltam: „Megvallom az Úrnak gonoszságomat!” és te megbocsátottad vétkemet (Zsolt 31,5)Ítéld el hát te magad is bűneidet, ez már elég is az Úrnak ahhoz, hogy megbocsásson. Mert aki elítéli vétkeit, az jobban fog majd vigyázni, hogy ugyanazokba később bele ne essék. Bírjad hát szólásra benső vádlódat: lelkiismeretedet, nehogy majd csak ott az Úr bírói széke előtt legyen vádlód. Tehát ez a bűnbocsánat egyik útja, és ez a legkiválóbb. De van egy másik, ennél nem kevésbé értékes út is, ez pedig az, hogy felejtsük el az ellenségeinktől elszenvedett sérelmeket, hogy uralkodjunk méltatlankodásunkon, hogy megbocsássuk szolgatársaink ellenünk elkövetett bűneit: ennek fejében kapunk majd mi is bocsánatot az Úr ellen elkövetett bűneinkre. Íme, ez a második módja annak, hogy miként tisztulunk meg vétkeinktől. Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek – mondja Jézus –, mennyei Atyátok is megbocsát nektek (Mt 6, 14)Meg akarod ismerni a bűnbocsánat harmadik útját is? Ez a lángoló lélekkel végzett, nagyon odaadó, a lélek mélyéből felfakadó imádság. És ha a negyediket is meg akarod tudni, megmondom: ez az alamizsnálkodás. Mert nagy és szavakkal szinte ki sem fejezhető ereje van ennek is. Ha pedig valaki vallásos lelkületű és alázatos, ez is kitépi lelkéből a bűnöket éppúgy, mint az előbb említettek. Ezt igazolja a vámos esete is, aki jócselekedeteket nem tudott ugyan felsorolni, de helyettük bemutatta alázatos lelkületét, és lerakta vétkeinek súlyos terhét .Íme, bemutattuk a bűnbocsánat öt útját. Első a vétkeink elítélése, a második az, hogy megbocsátjuk embertársaink ellenünk elkövetett bűneit, a harmadik út az imádság, a negyedik az alamizsnálkodás, az ötödik az alázatosságban van.Ne tétlenkedj tehát, hanem mindennap lépj rá mindegyikre, hiszen könnyen járható utak ezek. Nem hozhatod fel mentségül szegénységedet, mert légy bár a koldusnál is koldusabb, attól a haragodat még meg tudod fékezni, az alázatosságot még tudod gyakorolni, még tudsz odaadóan imádkozni, bűneidet elítélheted; egyikben sem lesz akadály a szegénységed. De miért említem ezt? Azért mert a szegénység a bűnbocsánatnak még azon az útján sem akadályoz meg e parancs teljesítésében, amelyen anyagi javakat kell feláldoznod. Az alamizsnára gondolok. Ezt igazolja annak az özvegynek a cselekedete, aki két garast tett a perselybe. Ha pedig már megtanultuk lelki sebeink gyógyításának módjait, alkalmazzuk is szüntelenül ezeket az orvosságokat, hogy visszaszerezve lelki tisztaságunkat, bizalommal járulhassunk az Úr szent asztalához, és majd nagy dicsőségben menjünk Krisztus, a dicsőség Királya elé és elnyerjük majd az örökké tartó javakat a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből, irgalmából és emberszeretetéből. 


Mi a feltámadás?



Mi a feltámadás?

Nagyszombat van, Jézus halálának döbbent csendje ül a világon. A hívek azonban tudják, hogy ma éjjel az Egyház boldog virrasztással készül: Urunk Jézus dicsőséges feltámadására. Jó lenne a feltámadásról világosabb képet alkotnunk, mert manapság sem hisz mindenki a feltámadásban, nincsenek biztos fogalmai erről a nagy titokról. Szent Pál Athénben is találkozott már ezzel a meghökkenéssel: „Mikor a holtak föltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: erről még egyszer meghallgatunk téged.” (ApCsel 17,32) Mi a feltámadás? Előbb tisztázzuk azt a kérdést: mi a halál? A kérdést szűkítsük le az ember halálára! A halál az emberi lélek eltávozása a testből. A lélek, mint szellemi létű állag, tovább él. A halál után rögtön Jézus Krisztus elé kerül, ítéletre és életét szellemek módján folytatja vagy a mennyországban, vagy a tisztítótűzben, vagy a pokolban. Mivel az emberi lélek Teremtője akaratából a testtel együtt alkotja az ember természetét, lényegét, csak ketten együtt számítanak teljes embernek. A lélek megőrzi lényegi igényét az elveszített testéhez. A mennyei boldogságban azért lehet boldog a különvált állapotban, mert Istentől biztosítéka van, hogy a világ mostani formájának megszűntével, a világ végén testét teljes épségben visszakapja A halál után a test tovább hal, azaz szétesik elemeire, elporlad. Ezek után válaszolhatunk a feltett kérdésre: Mi a feltámadás? Lényegében a testnek a lélekkel való újra-egyesülése. A testet ehhez újra kell alkotnia Istennek, mert szétesett. A test egykori elemét felhasználva Isten ereje formálja egésszé, tökéletessé, hibátlanná, alkalmassá téve a túlvilági életre. Így felkészítve hozza vissza Isten ereje a testbe a lelket, és egyesíti őket örökre. Utána viszi az embert az Úr végső állapotának helyére: vagy a mennyországba, vagy a pokolba. A világ végén ugyanis a tisztítótűz megszűnik. Jézus Krisztusra vonatkoztatva mindezt, nála miben állt a halál? Ő Istenember, emberi természete, teste-lelke örökre elválaszthatatlanul egyesítve volt emberi léte első pillanatától kezdve az isteni természettel. Jézus halála is abban állt, hogy emberi lelke elvált, eltávozott testétől. Leszállt a pokol tornácára, majd a büntetőterületére, megvigasztalta az üdvözült lelkeket, meghódoltatta a sátáni hadat, aztán húsvét hajnaláig a jó lelkekkel maradt. Teste eközben a sziklasírban feküdt teljesen tönkretetten, lepelbe burkolva, illatszerekkel bőven elborítva. A feltámadás abban állt, hogy az isteni erő, amelyet közösen birtokol a Szentháromság mindhárom Személye, visszahozta Jézus emberi lelkét a sírban nyugvó testébe. A szent testet teljesen rendbe hozta, minden torzulását, sérülését kijavította, másvilági állapotra átalakította, aztán emberi lelkét belebocsátva életre keltve feltámasztotta.

„Dániel elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és azzal a borral, amelyet az ivott; arra kérte tehát az udvari tisztek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie”. (Dán 1,8) Miért tett Dániel ilyen komoly elhatározást?

Dániel hithű zsidó volt. Jeruzsálem elfoglalása után a babiloni katonák fogságba hurcolták őt is sok más fogollyal együtt. Nabukodonozor király az előkelő és jó képességű, csinos megjelenésű fiatalemberek közül minden fogoly nemzetből kiválasztatott négy négy ifjút, hogy több éves képzés után a királyi trónteremben emeljék a fényt az uralkodó körül a hivatalos ceremóniákon, és a tanácsaikra is számított. Ez a foglyoknak kitüntetés volt. A nevelés testi és lelki síkon folyt. A babiloni írást, kultúrát kellett megismerniük. Testüket pedig a király konyháján főzött finom ételekkel táplálták. A fogság sanyarú kenyere helyett ez bizony újabb óriási kedvezmény. Dániel viszont keményen tartotta magát Isten parancsához, hogy a zsidó nép nem ehet pogányok asztaláról, és a tisztátalannak minősített ételeket nem fogyaszthatja. Aki ezeket a törvényeket megszegte, rituálisan tisztátalanná vált, nem vehetett részt az áldozatokon. Dániel kérését az udvari tisztek főnöke méltányolta, de nem merte teljesíteni:„Félek uramtól, a királytól, aki számotokra az ételt és italt megszabta; ha azt látja, hogy arcotok soványabb a többi, veletek egykorú ifjúénál, veszedelembe sodorjátok fejemet a királynál” Dániel megértette a főtiszt aggodalmait, de nem nyugodott bele a döntésbe. Annál a felügyelőnél próbált szerencsét, aki négyüket szolgálta ki. Megkérte, hogy tegyen velük próbát tíz napig. Mivel ez semmi kockázatot nem jelentett, megtörtént a próba, és Dánielék jobb színben voltak, mint a többi nemzet ifjai. Az előkészület esztendei után pedig Dániel olyan bölcsességről tett tanúságot, hogy a király kedvence lett. A problémát még jobban megértjük, ha hatszáz év elmúltával találkozunk hasonló aggályokkal. Jézus halála után megszűntek az ószövetségi rituális előírások. Nem a kisebbek, de a fontosabbak is az addig előírt áldozatok. Amikor Péter apostolt egy Cézáreában lakó római százados angyali útmutatásra házába hívta a szomszédos Joppéból, hogy tanítsa meg az üdvösség útjára-módjára, Péternek ima közben látomása volt. Óriási bugyor ereszkedett eléje a magasból, s amikor kiterült a földre, nyüzsgött benne a sok tiltott állat. Péter parancsot kapott felülről: „Kelj fel, Péter, öld meg és edd! De Péter azt mondta: Távol legyen tőlem, Uram, hiszen sohasem ettem közönségeset és tisztátalant. De a hang újból, másodszor is szólt hozzá: Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek!” (ApCsel 10,13-15) Ez a látomás még kétszer ugyanígy megismétlődött, és mindannyiszor összemarkolta egy kéz a bugyrot, és fölvitte az égbe. Tüstént megszólalt Péter vendéglátójának utcai csengője, és jelentkezett a százados küldöttsége. Péter akkor már nem habozott, elment, belépett a pogány házba, sőt perceken belül megkeresztelte a századost családjával együtt. Nincs már sem tisztátalan ember, sem állat, amelynek húsát tilos megenni.


2014.08.26. Kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.26. Kedd

Az ősegyházat komolyan foglalkoztatta az az általános várakozás, hogy a Messiás eljöttével elérkezett a nagy esemény,lezárul az emberiség történelme. Ugyanis nem csak a most tárgyalt levél tér ki erre a kérdésre. Az Apostolok Cselekedetei című könyvben is olvashatunk róla: „Egyszer, amikor együtt evett velük (a mennybemenetelét megelőző napokban), megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről - úgymond - tőlem hallottatok. Mert János csak vízzel keresztelt,de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni. Az egybegyűltek megkérdezték:Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok felelte,hogy ismerjétek az időpontokat és körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig. Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, ás felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve, Ezt mondták nekik: ’Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe v vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára mennybe ment. Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van,visszatértek Jeruzsálembe”(ApCsel 1,4-12) Az apostolok a búcsúzáskor még nem értették de a Szentlélek kiáradása után igen. Ez akkora titok, hogy csak az Atya tudja és a Fiú a közös isteni mindentudással és ugyanígy a Szentlélek is. „Nem a ti dolgotok”, tehát törődjetek parancsaim teljesítésével. Jézusról kell tanúságot tenni az egész világon, hogy Ő az Isten küldötte, Megváltó, akinek Kaifás zsidó főpap jövendölése szerint is egyedül kell meghalnia az egész népért.(Jn 11,49b-52) Amint Jézust eltakarta a lába alá futó felhő, ez jelzés volt, Ő meghalt és feltámdt minden emberért,megbocsátást nyert minden ember számára,aki hiszi, hogy Ő a Messiás és nevében megkeresztelkedik Az Atya parancsát angyalok jelzik,minden ember feltámad, visszakapja saját testét egy olyan romolhatatlan állapotban felépítve, amelynek molekuláris része a földi élet során valamikor a testünk része volt. A számítógép chipje rengeteg adatot tud tárolni. Isten öröktől fogva hasonló módszerrel fogja egykori embertestünk földi életének tökéletes, fölidézhető mozzanatait megjelenítheti a túlvilágon. Ezért írja a mai levélrészletben Pál apostol is: „Ne veszítsétek el rögtön józanságotokat és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek nevezünk. Sőt Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek,még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra”(2Tessz 2,1b-12)


2014. augusztus 25., hétfő

Zsolozsma 233.



Szent Lajosnak fiához írt lelki végrendeletéből

A jó királyáldás a föld számára

Kedves fiam, mindenekelőtt arra buzdítlak, hogy szeresd Uradat,

Istenedet teljes szívedből és minden erődből; e nélkül ugyanis nincs üdvösség. Fiam, tartózkodnod kell mindattól, amiről tudod, hogy nem tetszik az Úrnak, vagyis minden halálos bűntől. Inkább vállald a vértanúság valamennyi kínját, mint hogy egyetlen halálos bűnt is elkövess. Továbbá, ha az Úr valamilyen megpróbáltatást bocsát rád, adj hálát érte, és viseld el szívesen, tudva, hogy ezt talán nagyon is megérdemelted, és hogy ez is a javadra válik. Ha viszont az Úr jóvoltából sikerekben lesz részed, alázatosan hálát kell adnod érte. Óvakodjál, nehogy a sikerromlásodat okozza, akár hivalkodó dicsekvésed miatt, akár pedig bármi más módon. Vigyázz tehát, nehogy megsértsd és megbántsd Istent éppen azokkal az ajándékokkal, amelyeket tőle kaptál. Szívesen és áhítattal végy részt az Egyház istentiszteletén. Amikor a templomban vagy, ne nézegess szórakozottan ide-oda, ne beszélgess feleslegesen, hanem imádkozzál összeszedetten az Úrhoz ajkad fohászaival és szívből fakadó elmélkedéssel. Együttérző szívvel fordulj a szegények, szerencsétlenek és elnyomottak felé. Amennyire tőled telik, támogasd és vigasztald őket. Minden kapott jótéteményért adj hálát Istennek, hogy méltó lehess még nagyobb javak elnyerésére. Alattvalóiddal szemben törekedj olyan helyes magatartásra, hogy az igazságosság egyenes útját kövesd, és arról se jobbra, se balra le ne térj. Amíg az igazságról meg nem bizonyosodol, addig jobban pártfogold a szegényt, mint a gazdagot. Legyen gondod arra, hogy alattvalóid igazságosságban és békében éljenek, kiváltképpen az egyházi személyek és a szerzetesek. Legyen odaadó és engedelmes lelkületed anyánk, a római Egyház iránt, és a pápa iránt, aki lélekben atyánk. Azon fáradozzál, hogy távol maradjon országodtól mindenféle bűn, különösen az istenkáromlás és az eretnek tanítás. Végezetül, kedves fiam, megáldalak mindazzal az áldással, amellyel egy istenfélő édesapa megáldhatja a fiát. A teljes Szentháromság és összes szentjei őrizzenek meg minden rossztól! Adja meg neked az Úr azt a kegyelmet, hogy mindenben teljesíthesd akaratát, és így megdicsőüljön szolgálatod által. E földi élet végén pedig együtt juthassunk el oda, ahol mindörökké láthatjuk, szerethetjük és dicsőíthetjük őt. Ámen. 


Mit mond a kinyilatkoztatás az államhatalomról?



Mit mond a kinyilatkoztatás az államhatalomról?

Jézus azt mondta tanítványainak mennybemenetele előtt: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. (Mt 28,18-20) Jézusé tehát minden hatalom, nemcsak a lelki, de az állami, gazdasági is. Minden hatalom az emberek üdvösségét kell, hogy szolgálja. Ez alól soha senkinek nincs fölmentése. Jézus pere Pilátus előtt folytatódott, miután a zsidó főtanács halálra ítélte. „Pilátus azt mondta neki: „Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek? Jézus azt felelte: Semmi hatalmad nem volna fölöttem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki kezedbe adott, nagyobb a bűne”. (Jn 19,10-11) Mivel a vallási hatalom adta Jézust Pilátus kezére, a tanácstagok bűne nagyobb, de bűnös Pilátus is Jézus igazságtalan elítélése miatt. Jézus a feltámadása után felment a mennybe, de továbbra is kezében tart minden hatalmat. János apostol elragadtatásában szintén a mennybe emelkedett. Erről tudósít minket: „Megfordultam, hogy lássam a hangot, amely velem beszélt, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a hét arany gyertyatartó között az Emberfiához hasonlót, bokáig érő ruhába öltözve, és a mellén arany övvel körülövezve. A feje és a haja fehér volt, mint a gyapjú, és mint a hó, és a szeme olyan, mint a tűz lángja. Lába hasonló volt a kemencében izzó sárgarézhez, és a hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, és a szájából kétélű kard állt ki. Az arca olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap. Amikor megláttam őt, a lába elé hullottam, mint egy halott. A jobbját rám tette, és azt mondta: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam, de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai”.(Jel 1,12-18) Mi ugyan ezt nem látjuk, de hisszük. Hitünket alátámasztja a hitehagyó Julián császár esete. A IV. században élt római császár pogány nevelést kapott. Ennek következtében keresztény hitét elvesztette, visszatért a római bálványok imádásához. Már-már újabb keresztényüldözést indított el, amikor háborúba keveredett a perzsákkal. A csatában nyílvessző fúródott a mellébe. Akkor rájött, ki az Úr felette. Két tenyerébe gyűjtötte ömlő vérét, és kiabálta: „Győztél, Galileai!” A gyalázott Jézus pedig a fentebb leírt pompában várta ítéletre. Aki a Bibliából és a történelmi tényekből képtelen okulni, megtapasztalja legkésőbb halála után, amit János apostol látott odafönn: „Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki rajta ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol. A szeme pedig olyan, mint a tűz lángja, és a fején számos korona. Olyan neve van rá írva, amelyet rajta kívül senki sem ismer. Vértől ázott ruhába volt öltözve, és ez a neve: Isten Igéje. Az égi seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. Szájából kétélű kard nyúlt ki, hogy azzal verje meg a nemzeteket. Ő fogja kormányozni őket vasvesszővel és ő tapossa a mindenható Isten bosszuló haragjának szőlőprését. A ruhája és ágyéka fölé ez van írva: Királyok Királya és uralkodók Ura!” (Jel 19,11-16) A leírtakból egyértelműen következik,hogy Jézus számoltatja el a hatalom képviselőit aszerint, amint az apostoloknak mondta, hogy jézusi elvek alapján vezették a népet az igazság és a szeretet alkalmazásával a jólét biztosításában, vagy a hazugság és gyűlölet gyakorlásával ördögi elvek szerint.


2014.08.25. Hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.25. Hétfő

Szent Pál apostol Szilvánusszal és Timóteussal együtt alapította a tesszalonikai egyházat. Közösen két levelet írtak a tesszalonikai egyháznak: „Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek és békesség az Atyaistentől és Urunktól, Jézus Krisztustól” (2Tessz 1,1-2) Mint minden apostoli levél, megjelöli azokat, akik részt vettek a levél megszerkesztésében, esetünkben már az egykori alapításban is. Ez a módszer alkalmas arra, hogy az első majd sok felkészítő hitoktatást végző isteni küldöttek, apostolok alakja, beszéde felelevenedjék a hallgatókban. A közölt igazságok szívet és elmét, majd a tettekre kész akaratot felébresztik az írásból induló emlékezés segítségével. A megszólított közösség annak idején az Atyaistenről szólt, aki a végtelen nagy, szellemi, mindentudó és mindenható isteni lényeget (más néven, állagot, természetet) önmagától és egyedül birtokolja. Ő ezt a lényeget isteni szüléssel (önismerettel) születő Fiának ajándékozza öröktől fogva, majd vissza is kapja tőle, és ez az ajándékozás oda-vissza állandó tény marad. A II. vatikáni zsinat előtt a Szentmisében Szent János evangéliumának bevezető szavaival mindig mondtuk: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez volt kezdetben az Istennél” (Jn 1,1-2) Sürgősen hozzá kellett fűzni az alapvető kinyilatkoztatást a Harmadik Isteni Személy származásáról, mert az imát bevezető keresztvetésben is megjelent ez a fogalom. Itt olyan isteni titokról van szó, amelyre Jézus tanította meg az embereket. Benne volt ebben a törekvésben, hogy a zsidók által hirdetett alapigazság is igaz, de a Szentháromság igazsága is ugyanúgy igaz. Mégsem pogány sok istenhitet hirdetnek az apostolok, hanem egy Istenről, az egy isteni lényegről van szó, amelyet szeretetben hárman birtokolnak. Ezt megérteni soha senki nem tudja teljesen, de a tényt hittel el lehet és el is kell fogadnunk. Ez az üdvösség alapkövetelménye. Erre utal a fohász: „Kegyelem nektek és békesség az Atyaistentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól” (2)„Folytonos hálával tartozunk értetek az Istennek, testvérek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és a kölcsönös szeretet mindnyájatokban gyarapszik. Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte”(3-5) Ebben a hálaadásban benne él az apostol őszinte hálája, mert a tesszalonikiek „hite növekszik” Miben? A megismert hitigazságok minden katekézisen gyarapítják a megismerendő igazságok számát. Jézus az Atya természete szerinti Fia. Birtokolja az isteni természetet, tehát imádni kell. Megtestesül, a szűzi édesanya közvetítésével felveszi az emberi testet, egy teljes emberi természetet. A Szentháromság közösen teremt neki emberi lelket a semmiből és egyesíti az emberkezdeménnyel, de nem teremt neki emberi személyt, hanem aláveti az Isteni Személynek. Ez a hit egyre mélyül, mikor napról-napra rengeteg csodát művel, és megtanuljuk tőle, hogy az Atya képmása. Elmondja magáról, hogy a külön ítéleten és az utolsó ítéleten is majd ő lesz az ítélő Bíró. Az átváltoztatott búzakenyér lényege, Jézus eukarisztikus teste a lelkünk tápláléka lesz. Minden hitoktató, de főként a prédikáló pap megköszönheti, ha a hallgatói naponta úgy gyarapodnak a hit igazságaiban, mint a tesszalonikai hívek.„Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Vallom magam kereszténynek, hitelt adok mindeneknek, amit Krisztus hitén vállnak, mert mindezek Tőled vannak. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts” (Ho 263,1)


2014. augusztus 24., vasárnap

Zsolozsma 232.



A II. vatikáni zsinat „Gaudium et spes” kezdetű, az Egyház és a mai világ kapcsolatáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

Az új világ körvonalai

Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, és nem ismerjük a módot, ahogyan a mindenség átalakul. Elmúlik ugyan ez a bűn miatt eltorzult világ, de tanítást kaptunk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, az igazságosság hazáját, amely a maga boldogságával betölti, sőt felülmúlja mindazt a vágyat, ami feltör a békét szomjazó szívekből. Akkor vereséget szenved a halál, Isten fiai pedig feltámadnak Krisztusban, és romlatlanságba öltözik az, ami erőtlenségben és romlandóságban mag módjára a földbe került. A szeretet és művei megmaradnak, és a mulandóság szolgai állapotából mindenestől felszabadul az a világ, amelyet Isten az emberért teremtett. Igen, elhangzott a figyelmeztetés, hogy mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de önmagát elveszíti (Lk 9, 25). Az új föld várásának mégsem szabad csökkentenie, hanem inkább fokoznia kell a szorgoskodást, hogy szebb legyen a föld, hiszen itt van növekedőben az új emberi család közössége, amely némiképp már sejteti az eljövendő világ körvonalait. Ezek szerint, a földi haladást gondosan meg kell ugyan különböztetnünk Krisztus országának növekedésétől, ez a haladás mégis sokat jelent az Isten országa szempontjából, amennyiben hozzájárulhat a társadalom különb rendjének megalkotásához. Ha tehát egykor az Úr Lelkének erejével és az Úr parancsa szerint közkinccsé tettük világszerte az olyan értékeket, mint az emberi méltóság, a testvéri közösség és a szabadság, megtaláljuk majd természetünknek és emberi iparkodásunknak jó gyümölcseit, megtisztítva minden szennytől, tündöklően és megdicsőülve, amikor Krisztus visszaadja Atyjának „az örök és egyetemes országot: az igazság és élet, a szentség és kegyelem, az igazságosság, szeretet és béke országát”. Ez az ország titokzatos módon itt van már ezen a világon, az Úr eljövetelekor azonban teljessé válik.


Mit jelent a megszentelt élet fogalma?



Mit jelent a megszentelt élet fogalma?

Az élet önmagában szent, hiszen csodálatos jelenség a teremtett világ rendjében. Isten a teremtetlen Szentség, mert egészen más, mint a teremtett lények. A teremtett lények létükkel Isten ajándékozó jóságából különböző fokban részesülnek. Isten maga mondja önmagáról, hogy ő az élő Isten (Józs 3,10) „a Biblia elejétől végéig, az élet különböző formái iránti mély érzék és az Isten iránti tiszta érzék kinyilatkoztatja nekünk: az élet, amelyet az ember törhetetlen reménnyel keres, olyan szent ajándék, amelyben Isten feltárja misztériumát és nagylelkűségét”. (Biblikus Teológiai Szótár, 271) Istenhez természetük szerint legközelebb állnak az angyalok, mert tiszta szellemek. Utánuk mi, emberek következünk, mert nekünk is van szellemi lelkünk, amely anyagi testünket alakítja és élteti. De a tisztán testi élet is óriási érték mind az állati, mind a növényi formájában. Senki nem tudta még eddig megmondani: mi az élet? Hogy milyen az élet, arról nagyon sokat tudunk. Az értelem működése az értés, a szellemi megismerés és az akarás, a szellemi vágyódás, szeretet. Ha ehhez a természetes szellemi élethez társul Isten természetfeletti ajándéka, a megszentelő kegyelem, akkor az ember természetes síkjáról felemelkedik az isteni élethez, részesül annak létmódjából: megkapja a hitet, meg tanul úgy gondolkodni, mint Isten, úgy akarni (szeretni), mint Isten. Megnyeri egyben a remény erényét is, amellyel Isten meghívja a maga végtelen, örök életébe, a mennyországba, ahol Őt úgy láthatjuk és birtokolhatjuk, ahogyan Ő VAN. (Kiv 3,14) Ennek az állapotnak Isten különleges jelenléte miatt megszentelő ereje szentté teszi a sivatag sivár homokjának néhány négyzetméteres helyét: „Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld”. (Kiv 3,5) Az emberek Mózes módjára eltakarják arcukat Isten jelenlétének ragyogása elől. Isten azonban hívja, vonzza az embereket, mert szereti. Ki akarja tárni előttük önmagát, amennyire ez lehetséges a földi életben. Ezért a profánnak tartott életmódból olyanba hív egyeseket, amelyben az értelem, akarat, sőt a testi létforma is közelebb kerül Istenhez. Az addigi élete jobban Isten-közelbe kerül: hite, reménye, szeretete egyre erősebben köti Teremtőjéhez. De egyszerű emberi ténykedése is eb be a légkörbe emelkedik. Mindenét, amije van, és amit tesz, Istennek szenteli, a sacrumhoz, az isteni létmódhoz irányítja, együvé akar válni vele teljesen, latinul: consecrálja magát, életét. Íme, a vita consecrata. Már itt a földi életben Istennek szentelt életállapot.


2014.08.24. Vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.24. Vasárnap

A Lélek visszavisz az igazi értékhez

Nekem úgy tűnik, hogy az emberiség nagy része azt hiszi, hogy nincsen szükség Istenre. Az ésszel rádöbben, hogy rengeteg lehetőség adódik mindabból, ami rendelkezésünkre áll. Játszani kezd a felfedezésekkel. Elgondolkodik: tudna sokkal igényesebb munkát is végezni, mondjuk világot teremteni. Erre nekikezd, felforgatja amit készen kapott, tönkreteszi, és csodálkozik. Lehetetett volna mást is teremteni, mint amit a kinyilatkoztatás szerint Isten ténylegesen megteremtett. Ugyanebből a forrásból azt is megtudjuk, hogy Isten sok, más fajta, más rendszerű, más célú világot teremtett volna. Isten ezt öröktől fogva percenként újra meg tudná tenni, de minek? Ezt a meglevő egyet sem tudta az emberiség hosszú megléte alatt tökéletesen kiismerni. Minden születő élet elégtelen ahhoz, hogy ezt a világot igazán kiismerje és kiélvezze. Azután az életünk megszakítás nélkül folytatódik a mennyországban, ahol Isten végtelen szépségéből örökre megunhatatlanul mindig újat láthatunk. Isten megmondta ennek a világnak a teremtése során utoljára teremtett lénynek, az embernek: férfinak és nőnek teremtettelek. Ismerj meg és élvezz minden igazságot, szépséget jóságot,mindezt az élményt oszd meg másokkal. Minden férfi válasszon egy asszonyt, akivel önmagát meg tudja osztani. Közös kincseiket osszák meg életük titokzatos továbbadásával a születendő új emberi lénnyel, akit ők hoznak létre Istennel karöltve. Világra szülve közöljenek vele, amit csak lehet. Tanítsák meg bámulva figyelni a világ kész örömeit. Tanítsák meg arra, hogy boldog csak akkor lehet, ha életében mindent mások boldogításáért tesz. Minden más esztelen időpazarlás lesz saját ítéleted szerint.