2014. augusztus 25., hétfő

Zsolozsma 233.



Szent Lajosnak fiához írt lelki végrendeletéből

A jó királyáldás a föld számára

Kedves fiam, mindenekelőtt arra buzdítlak, hogy szeresd Uradat,

Istenedet teljes szívedből és minden erődből; e nélkül ugyanis nincs üdvösség. Fiam, tartózkodnod kell mindattól, amiről tudod, hogy nem tetszik az Úrnak, vagyis minden halálos bűntől. Inkább vállald a vértanúság valamennyi kínját, mint hogy egyetlen halálos bűnt is elkövess. Továbbá, ha az Úr valamilyen megpróbáltatást bocsát rád, adj hálát érte, és viseld el szívesen, tudva, hogy ezt talán nagyon is megérdemelted, és hogy ez is a javadra válik. Ha viszont az Úr jóvoltából sikerekben lesz részed, alázatosan hálát kell adnod érte. Óvakodjál, nehogy a sikerromlásodat okozza, akár hivalkodó dicsekvésed miatt, akár pedig bármi más módon. Vigyázz tehát, nehogy megsértsd és megbántsd Istent éppen azokkal az ajándékokkal, amelyeket tőle kaptál. Szívesen és áhítattal végy részt az Egyház istentiszteletén. Amikor a templomban vagy, ne nézegess szórakozottan ide-oda, ne beszélgess feleslegesen, hanem imádkozzál összeszedetten az Úrhoz ajkad fohászaival és szívből fakadó elmélkedéssel. Együttérző szívvel fordulj a szegények, szerencsétlenek és elnyomottak felé. Amennyire tőled telik, támogasd és vigasztald őket. Minden kapott jótéteményért adj hálát Istennek, hogy méltó lehess még nagyobb javak elnyerésére. Alattvalóiddal szemben törekedj olyan helyes magatartásra, hogy az igazságosság egyenes útját kövesd, és arról se jobbra, se balra le ne térj. Amíg az igazságról meg nem bizonyosodol, addig jobban pártfogold a szegényt, mint a gazdagot. Legyen gondod arra, hogy alattvalóid igazságosságban és békében éljenek, kiváltképpen az egyházi személyek és a szerzetesek. Legyen odaadó és engedelmes lelkületed anyánk, a római Egyház iránt, és a pápa iránt, aki lélekben atyánk. Azon fáradozzál, hogy távol maradjon országodtól mindenféle bűn, különösen az istenkáromlás és az eretnek tanítás. Végezetül, kedves fiam, megáldalak mindazzal az áldással, amellyel egy istenfélő édesapa megáldhatja a fiát. A teljes Szentháromság és összes szentjei őrizzenek meg minden rossztól! Adja meg neked az Úr azt a kegyelmet, hogy mindenben teljesíthesd akaratát, és így megdicsőüljön szolgálatod által. E földi élet végén pedig együtt juthassunk el oda, ahol mindörökké láthatjuk, szerethetjük és dicsőíthetjük őt. Ámen. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése