2014. február 22., szombat

Jézus csodái 35. - Szánom ezt a népet



Szánom ezt a népet

 

Jézus dombos vidéken, egy hatalmas szikla tetején állva, nagy néptömeghez beszél, amely szétszórtan áll a domboldalon. Már alkonyodik. Jézust körülveszik a tanítványok. Bizonyára csodákat művelt előzőleg, mert azt mondja:
– Ne nekem, hanem annak legyetek hálásak, és azt dicsőítsétek, aki engem küldött. Az igazi dicsőítés nem szélként jön a szájból, hanem a szívből száll fel, a szív igazi érzelméből fakad. Ez kedves Istennek. A meggyógyultak hűséges szeretettel szeressék az Urat! És szeressék Őt a meggyógyultak hozzátartozói is! A visszanyert egészség ajándékát ne használjátok rosszra! A test betegségeinél is jobban féljetek a szív betegségeitől! És ne akarjatok bűnt elkövetni! Mert minden bűn egy-egy betegség. És vannak olyanok, amelyek halált okozhatnak. Most tehát, ti mindnyájan, akik ujjongtok, ne romboljátok le Isten áldását a bűnnel! Ujjongástok is megszűnne, mert a gonosz cselekedetek elveszik a békét, ahol pedig nincs béke, ott ujjongás sincs. Hanem legyetek szentek! Legyetek tökéletesek, miként Atyátok akarja. Azért akarja, mert szeret titeket, és akiket szeret, azoknak akarja adni Országát. De szent Országába csak azok jutnak be, akiket tökéletessé tesz a Törvényhez való hűség. Isten békéje legyen veletek!
Jézus elhallgat. Két karját keresztbe teszi a mellén, és így összefont karral figyeli a körülötte levő tömeget. Majd körülnéz. Fölemeli szemét a derült égre, amely egyre sötétebb színt ölt a csökkenő világosság miatt. Gondolkozik. Lejön a sziklatömbről. A tanítványoknak mondja:
– Szánom ezt a népet. Három napja követ engem. Már nincs élelmük. Minden településtől távol vagyunk. Félek, hogy a gyengébbek kidőlnek az úton, ha étlen küldöm el őket.
– De hogyan akarod tenni, Mester? Te mondod, messze vagyunk minden településtől. Ezen a kihalt helyen hol találunk kenyeret? Meg ki adna nekünk annyi pénzt, hogy mindenkinek vehessünk?
– Nincs semmitek?
– Van néhány halunk és pár darab kenyerünk. Ennivalónk maradéka. De ez senkinek sem elég. Ha odaadod a közeledben levőknek, a többiek felzúdulnak. Minket megfosztasz, és senkinek sem teszel jót – mondja Péter.
– Hozzátok elém, amitek van!
Odahoznak egy kis kosarat. Benne hét kenyérdarab. Nem egész kenyerek ezek. Úgy néznek ki, mint nagy kenyerekből levágott szeletek. Az apró halak pedig maréknyi, lángon megpörkölt szegény halacskák.
– Telepítsétek le a tömeget ötvenesével, körökben, ne járkáljon, és maradjon csendben, ha enni akar.
A tanítványok nekilátnak, hogy létrehozzák a Jézustól kívánt rendet. Egy részük föláll a sziklákra, más részük az emberek közé megy. Nagy nehezen sikerül is. Néhány gyermek pityereg, mivel éhes és álmos, néhány másik azért sírdogál, mert – hogy engedelmességre bírja – mamájuk vagy más hozzátartozójuk lekent neki egy pofont.
Jézus fogja a kenyereket – természetesen nem mindet – kettőt, mindkét kezébe egyet-egyet, fölajánlja, majd leteszi, és megáldja. Fogja az apró halakat, de ebből oly kevés van, hogy majdnem mind belefér markába. Ezeket is fölajánlja, majd leteszi, és megáldja.
– Most pedig fogjátok, járjatok körül a tömegben, és adjatok mindenkinek, bőségesen!
A tanítványok engedelmeskednek.
Jézus állva figyeli, és mosolyog. Hófehér alakja kimagaslik ebből a néptömegből, amely hatalmas körökben ül, és teljesen beborítja az egész domboldalt.
A tanítványok mennek, csak mennek, egyre messzebbre. Adnak és adnak. A kosár pedig mindig tele van ennivalóval. Az emberek esznek, s közben leszáll az este. Nagy csend és nagy béke honol itt.

(5-312)


Szent Péter apostol székfoglalása ünnepe



Szent Péter apostol székfoglalása ünnepe

„Nem nyerészkedésből, nem uralkodva”

Ma Péter apostolt, mint két egyház főpásztorát ünnepeljük. Nem mondhatjuk, hogy két egyházmegye püspöke, mert az ő idejében még nem alakult ki az Egyház szervezete, ezek városi püspökségek voltak. Az első: a szíriai Antiochia. Nem Péter alapította ezt az egyházközséget, hanem oda menekült, amikor az angyal csodálatosan kimentette Heródes király börtönéből. Ez az egyházközség fogadott be először nagyobb számú pogányt a keresztség révén. Ide hívta meg Barnabás az üldözőből buzgó kereszténnyé lett Sault, és később a Szentlélek parancsára innen indultak ők ketten a nagy missziós utakra. Péter aztán indult tovább Rómába, a birodalom központjába. Nyilván nem a karrier indokolta döntését, hanem őt is a Szentlélek küldte oda. Az sem lehetetlen, hogy távoli célként már maga Jézus így irányította főapostolát. Róma tehát a második katedrája Péternek. Leveleit már onnan írja, és ott is halt vértanúhalált. Mivel pedig Róma püspökeként halt meg, kezdettől a hivatali utódai lettek az egész Egyház főpásztorai. Első utódját még ő maga nevezte ki, a későbbieket pedig megszabott rend szerint választották mind a mostani korig. Választják, de a hatalmat Isten adja közvetlenül. És ezt el nem veheti tőle senki.


Zsolozsma 49.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

Krisztus Egyháza Péter hitének szilárdságára épül

Krisztus az egész emberiségből az egy Pétert választja ki, hogy a hitre meghívott minden népnek, sőt minden apostolnak és az Egyház összes elöljárójának is élére álljon. Ezt pedig azért tette, hogy – bár Isten népében sok pap és sok pásztor van – mégis Péter kormányozza igazában mindazokat, akiken elsődlegesen Krisztus uralkodik. Szeretteim, Isten kegyessége a maga hatalmának fönséges és csodálatos részesévé tette ezt a férfit, és ha akarta is, hogy a többi vezető is ennek Péterrel együtt részese legyen, csak őáltala adta meg a többinek azt, amit nem tagadott meg tőlük. Egy alkalommal az Úr valamennyi apostolát megkérdezte, miképpen vélekednek őróla az emberek. Ameddig az emberi tudatlanság bizonytalankodásairól számolnak be az apostolok, addig mindannyian együtt adják a választ. Amikor azonban azt kérdezi, hogy maguknak a tanítványoknak mi a véleménye, akkor az lesz az első az Úr megvallásában, aki első az apostoli méltóságban is. Hiszen Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus így válaszolt neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám (Mt 16, 16-17); vagyis azért vagy boldog, mert téged Atyám tanított erre; nem vitt tévútra semmi földi vélekedés, hiszen mennyei sugallat oktatott ki. Nem test és nem vér, hanem az nyilatkoztatott ki engem neked, akinek egyszülött Fia vagyok. Majd Jézus így folytatta: Én is mondom neked; vagyis, amiként Atyám feltárta neked istenségemet, úgy most én is tudatom veled kiemelkedő méltóságodat: Te Péter vagy. Igaz ugyan, hogy én vagyok az elpusztíthatatlan szikla, én vagyok a szegletkő, amely egybeköti a kettőt (vö. Ef 2, 14. 20), én vagyok az az alap, amelyen kívül mást senki sem rakhat, mindazonáltal te is szikla vagy, mert az én erőm ad neked szilárdságot, hogy mindaz, ami az én hatalmam, az a részesedés által a tied és az enyém legyen. Erre a sziklára építem Egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16, 18). Erre az erődítményre, mondja, örök templomot építek majd, és Egyházam, ez a fenséges és egészen az égbe nyúló épület ennek a hitnek a szilárdságára épül. Ezt a hitvallást el nem fojtja a pokol hatalma, bilincsbe sem veri a halál: ez a szó valóban az élet szava. És így, aki ezt megvallja, azt az égbe segíti, aki pedig megtagadja, azt a kárhozatba taszítja. Ezért is mondja az Úr Szent Péternek: Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva (Mt 16, 19). Átszállt a többi apostolra is ennek a hatalomnak az őket megillető része, és ennek a határozatnak a törvényes ereje átszállt az Egyház valamennyi pásztorára is, de Urunk nem ok nélkül bízta erre az egyre azt, amit a többivel is közölt. Péterre ugyanis azért bízta különösképpen is ezt a hatalmat, mert az Egyház valamennyi elöljárója előtt Péter lesz a mintakép.


2014.02.22. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.22. szombat

Szent Péter székfoglalása

János és Péter bátyja András, hallotta Keresztelő János tanúságtételét a Jordán partján az arrafelé sétáló Jézusról: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, min én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel. Ezután János tanúsította: Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, és rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam, és tanúskodom róla, hogy Ő az Isten Fia. Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: Mit akartok? Így feleltek: Rabbi, ami annyit jelent, mint Mester, hol lakol? Gyertek, nézzétek meg! Mondta nekik. Elmentek vele” (Jn 1,29b-39a)

Az egyik látogató András volt, akivel másnap lelkesen ment az öccse, Simon. Jézus nem kérdezte a nevét, hanem rögtön mondta, majd azonnal új nevet is adott neki: Szikla. Akkor még rejtelmes volt e név. Jézus hamarosan hívni kezdte a választott tanítványokat, elsőnek e négy János-tanítványt. Talán egy év múlva Jézus megkérdezte: Kinek tartotok ti engem? Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”(Mt 16,16) Keresztelő János után Jézus az új nevet kapó Péter vallomását Atyja kinyilatkoztatásának jelenti ki, amely félreérthetetlen tanúságtétel. Erre utal Jézus további nyilatkozata: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”(17-19) Ezek után Jézus egyházának vezetésében Péternek gyakorolnia kellett a szikla-szerepet. Péter nagyon félt a szenvedéstől, ám először Jézust akarta ebből a veszélyből kimenteni: „Uram, ilyesmi nem történhet veled. (Jézus) megfordult és rászólt: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak”. (Mt 16,22b) Amikor a saját életét féltette a főpap udvarában, iszonyatos félelmet érzett, és háromszor megtagadta, hogy Jézus tanítványa. Jézus húsvét vasárnap négyszemközt beszélte meg vele a történteket: Az emmauszi tanítványok Jézust kenyértörésben (Szentmisében) felismerve siettek vissza Jeruzsálembe. Ott megtudták, hogy „Jézus valóban feltámadt és megjelent Simonnak” (Lk 24,34) Majd a Genezáreti tó partján reggeli közben Jézus három kérdésére: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek? Igen, Uram,- felelte, tudod, hogy szeretlek. Erre így szólt hozzá: Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21,15-17) Péter később beletörődött végső sorsába: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz, ahova nem akarod. E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: Kövess engem!”.(18-19) Egyedül Jézus Egyháza az érvényes Egyház Isten előtt: „Az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt”. (16,18) A péteri katedra visszaállítja a házasság felbonthatatlanságát „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét”. (Mt 19,6) Jézusnak is olyan drágák a kisgyermekek, mint a Mennyei Atyának: „Hagyjátok csak a gyermekeket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa! Azzal rájuk tette kezét, s elment onnét”. (14-15) Péter katedráján a törvények megváltoztathatatlanok, örüljünk Testvéreim.


2014. február 21., péntek

Jézus csodái 34. - Uram! Én hiszek benned!



Uram! Én hiszek benned!

 

Jézus éppen megérkezik Betszaidának első utcájába, amikor Péter, más betszaidabeli emberekkel, egy vakot vezet Jézushoz. A vak hozzátartozóival együtt sok tanítvány is jelen van, akik Szikaminonból és más városokból jöttek ide.
– Hozzád vezettem, Uram. Napok óta itt várakozik – magyarázza Péter, miközben a vak és hozzátartozói így esengenek:
– Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!
– Tedd kezedet fiam szemére, és látni fog!
– Könyörülj meg rajtam, Uram! Én hiszek benned.
Jézus megfogja a vak kezét, néhány métert hátrál, hogy árnyékba vigye, mivel a nap sugarai már erősen tűznek az útra. Nekitámasztja a falu legszélső háza lombtakarta falának, és szemközt áll vele. Mindkét mutatóujját megnyálazza, és nedves ujjaival megdörzsöli szemhéjait, majd kezét a két szemre nyomja, tenyerével a szemgödörben, ujjaival pedig a hajába mélyesztve. Így imádkozik. Majd elveszi a kezét.
– Mit látsz? – kérdezi a vaktól.
– Embereket látok. Biztosan emberek. Pedig a virágzó fákat képzeltem ilyeneknek. De biztosan emberek, mert járkálnak, és felém integetnek.
Jézus újra ráteszi kezét, majd ismét leveszi, és megkérdezi:
– És most?
– Ó, most már jól látom a különbséget a földbe ültetett fák és az emberek között, akik engem néznek... És látlak téged! Milyen szép vagy! Szemed olyan, mint az ég, hajad, mint a napsugarak... nézésed és mosolyod pedig, mint Istené. Uram, imádlak! – Letérdel, hogy megcsókolja ruhájának szegélyét.
– Kelj föl, és jöjj anyádhoz, aki annyi éven át világosságod és erősítőd volt, és akinek csak a szeretetét ismered.
Kézen fogja, és anyjához vezeti, aki néhány lépéssel odébb térdepel. Előzőleg esdekelt, most imád.
– Állj fel, asszony! Itt van a fiad! Látja a nappal világosságát, és bárcsak követné szíve az örök Világosságot! Menj haza! Legyetek boldogok! És legyetek szentek, Isten iránti hálából! De a falvakon áthaladva, ne mondjátok el senkinek sem, hogy én meggyógyítottalak, nehogy iderohanjon a tömeg, és meggátolja, hogy elmenjek oda, ahová helyes elmennem, hogy a hit erősítését és az örömet elvigyem Atyám többi gyermekének is.

(5-260)


Zsolozsma 48.



Szent Ágoston püspöknek Szent János első leveléről szóló fejtegetéseiből

Szívünk vágya irányuljon Istenre!

Milyen ígéretet kaptunk? Azt, hogy: Hozzá hasonlók leszünk, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Ahogy tudott, úgy szólt a nyelv, a többit a szív gondolja el. Mit mondhatott még Szent János is ahhoz viszonyítva, aki van, sőt mit mondhatunk mi, az ő érdemeinél alávalóbb emberek? Térjünk tehát vissza a Szentlélekhez, térjünk vissza annak az Ajándékához, aki szívünk belsejében megtanít bennünket arra, amit elmondani nem tudunk; és mivel most még nem láthatjátok, ezért vágyban törekedjetek feléje. A jó keresztény egész élete szent vágyakozás. Ami után vágyakozol, azt még nem látod, de az utána való vágyakozásod képessé tesz arra, hogy ha eljön, betelhess azzal, amit látni fogsz. Ha meg akarsz tölteni valami tartályt, és látod, hogy nagyobb az adomány, akkor kitágítod azt a zsákot vagy tömlőt vagy más hasonló tartót. Ha tudod, mennyit kell beletöltened, és látod, hogy szűk a zsák, akkor kitágítod, hogy növeld a befogadóképességét. Isten is, amikor várakoztat, így tágítja a vágyadat, és e vágyakozásoddal tágítja lelkedet, és e tág lélekbe majd többet tudsz befogadni.Vágyakozzunk tehát, testvéreim, hogy majd beteljünk! Nézzétek Pált, mennyire tágítja a lelkét, hogy befogadhassa az eljövendőt. Azt mondja ugyanis: Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam (Fil 3, 12-13).Mit csinálsz tehát ebben az életben, ha még nem ragadtad magadhoz? Azt az egyet, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás pálmájáért (Fil 3, 13). Nekilendül – mondja –, és fut a kitűzött cél felé. Úgy érezte, hogy még kicsi annak befogadására, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (1 Kor 2, 9) Az a mi életünk feladata, hogy a vágyakozásban gyakoroljuk magunkat. Annyiban alakít minket ez a szent vágy, amennyiben vágyainkat elvágjuk a világ szeretetétől. Már beszéltünk arról az űrről, amelyet be kell töltenünk. Töltekezzél jóval, és szórd ki a rosszat! Gondold el: Isten mézzel akar téged megtölteni, de ha ecettel vagy tele, hová teszed a mézet? Öntsd ki, ami eddig benned volt, tisztítsd ki lelked edényét, tisztítsd ki, ha kell, fáradsággal is kisúrolva, hogy alkalmas légy annak befogadására. Mondjuk, hogy mézet akar beléd tölteni, mondjuk, hogy aranyat, mondjuk, hogy bort, vagy bármit mondunk, ki nem mondható az, amit mondani akarunk: hiszen Isten a neve. És ha azt mondjuk: Isten, akkor is mit mondtunk? Ez a két szótag az egész, amit várunk. Bármit mondjunk is, minden kisebb nála. Tágítsuk ki tehát ő feléje a lelkünket, hogy ha jön, betöltse azt. Hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk őt, amint van (1 Jn 3, 2).


2014.02.21. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.21. péntek

Tegnap arról elmélkedtünk, hogy személyválogatás nélkül szeressük embertestvéreinket.Jakab apostol óvott attól, hogy a közösségünkbe érkezőket ne a ruhájuk, rangjuk alapján fogadjuk, hanem mindenkit testvéri szeretettel.Kénytelen voltam arra felhívni a katolikusok figyelmét, hogy az életünk legyen igaz és nyílt szolgálata Jézusnak és Szűz Édesanyjának. Mert, ahogy Jézus születésekor sem siettek köszönteni a betlehemiek, pedig már hatszáz éve tudták, hogy a Megváltó ott fog megszületni. Ma még rosszabb a helyzetünk, mert a kiüresedett templomok világszerte magát a megtestesült és bűneinket szenvedésével és halálával eltörlő Megváltót nem merik, nem tudják, nem akarják hitükkel megvallani. Az apostol is erre figyelmeztet: „Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek. Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: Menj békében, melegedj és lakjál jól, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: Neked hited van, nekem meg tetteim. Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet. Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek’”. (Jak 2,14-19) Tudjuk, hogy Isten a világ megváltását előkészítő nagyon fontos időszakot Ábrahám meghívásával indította el. Ábrahám a bálványimádó emberiség tagja volt hatvan éves koráig. Isten ezért megparancsolta, hogy hagyja el addigi hazáját, családja nagyobbik részét. Cserébe az Úr áldását ígérte és adta rá. Mivel addig nem született gyermeke, pedig ez a „gyermekáldás” hiányzott neki leginkább, no meg a biztos föld-birtok, ezt a két áldást ígéri neki elsősorban: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) Ábrahám „hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra”. (15,6) Igazán visszakapta a megszentelő kegyelmet, amelyet ősszüleink az ő kárára is elvesztettek. „Igaz, vagyis megigazult emberré, igazán Isten fogadott gyermekévé vált. Az áldás másik részét, az otthont jelentő földtulajdont, amin abban a percben állt, majd négyszáz ötven év múlva kapják meg leszármazottai. az Úr Az ígért fiút pedig majd harminc a-harmincöt év múlva adja meg. Jakab apostol erre a nagy hitre utal levele most következő részében: „Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül menyire meddő? Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei alapján igazult meg, amikor odatette fiát, Izsákot (ifjú legényként) áldozatul az oltárra? Láthatod, hogy hite működött tetteiben, és tettei tették teljessé a hitét. Így teljesült az Írás szava: Ábrahám hitt Istennek, ez megigazulására vált és Isten barátjának nevezték. Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában. Ugyanígy a parázna Rácháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor menedéket adott a hírszerzőknek, s aztán más úton engedte őket tovább? Mert, ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül”.(Jak 2,20-26) Sokan vagyunk, akik Magyar Hazánkért imádkozunk. Napi könyörgésem: Mennyei Atyám! Add vissza magyar honfitársaink hitét, amelyet elvesztettek az utóbbi évszázad alatt. Add vissza Nagyboldogasszonyunk oltalmát, aki azt ígérte Géza fejedelemnek: „Születendő fiad az én fiamért igen sok jót fog tenni, és én ezért a sok jóért megígérem, hogy mindig különleges patrónátok leszek” Érjem meg, hogy szülőfalum nagy templomát minden vasárnap töltse meg a hívők sokasága, és gyermekkoromban tapasztalt áhítat zengje be a menny előcsarnokát.


2014. február 20., csütörtök

Jézus csodái 33. - Csodakövetelők 2.








Cédesz után Jézus Fülöp Cezáreájába megy, ahol lelkes tömeg fogadja. Jézus ott mintegy előző beszédét folytatja, amit cédeszbeliek is hallgatnak:
– Halljátok! Jónás jele – amelyet a gonoszoknak ígértem, és amit nektek is megígérek, nem mintha gonoszok volnátok, hanem inkább azért, hogy eljussatok oda, hogy tökéletesen tudjatok hinni, amikor beteljesülni látjátok – ez: Ahogyan Jónás három napig maradt a tengeri szörny gyomrában, és utána újra kitétetett a földre, hogy Ninivét megtérítse és megmentse, ugyanígy lesz az Emberfia is. Izrael főemberei egy nagy, sátáni vihar magas hullámverésének lecsendesítéséhez, hasznosnak tartják majd az Ártatlan feláldozását. Pedig csak saját vesztüket fogják növelni, mert az őket megzavaró Sátánon kívül ott lesz a büntető Isten is, gaztettük után. A Sátán viharát azzal győzhetnék le, ha hinnének bennem. De ezt nem teszik, mert bennem látják zavartságuk, félelmeik, veszélyeik okát és szentségük – amely nem őszinte – megcáfolóját. De amikor eljön majd az óra, a telhetetlen szörny, vagyis a föld gyomra, amely minden meghalt embert elnyel, újra megnyílik, hogy visszaadja a világnak a Világosságot, amelyet megtagadott.
Íme tehát, miként Jónás az Úr hatalmának és irgalmának jele volt a niniveiek számára, ugyanúgy az lesz az Emberfia is e nemzedék számára. Azzal a különbséggel, hogy Ninive megtért, Jeruzsálem viszont nem fog megtérni, mert tele van azzal a gonosz nemzedékkel, amelyről beszéltem. Ezért Dél Királynője fölkel majd az Ítélet Napján e gonosz nemzedék emberei ellen, és elítéli őket. Mert ő, annak idején, a föld széléről is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, míg ez a nemzedék, amely között élek, nem akar engem meghallgatni, és úgy üldöz és kerget el engem, mint valami leprást vagy bűnöst, pedig jóval nagyobb vagyok, mint Salamon. Ninive lakói is felkelnek majd az Ítélet napján a gonosz nemzedék ellen, amely nem tért meg az Úrhoz, Istenéhez, ők, akik egy ember prédikációjára megtértek. Én több vagyok, mint egy ember, legyen az akár Jónás vagy bármelyik más próféta.
Ezért adom majd Jónás jelét annak, aki félre nem érthető jelet kér. Egy meg egy jelet adok majd annak, aki nem hajtja meg gőgös homlokát a már visszaadott életek tanúbizonysága előtt, amelyek az én akaratomból tértek vissza az életbe. Mindegyik jelet meg fogom adni. Mégpedig egy feloszlott testét, amely újra élni fog és ép lesz, és egy Testét, amely önmagától támad fel, mert lelkének megadatott minden hatalom. De ezek nem kegyelmek lesznek. Helyzetükön nem könnyítenek. Sem itt, sem az örök könyvekben. Ami írva van, az meg van írva. És miként a kövek egy közeli megkövezéshez, úgy halmozódnak fel ellenem a bizonyítékok, hogy ártsanak nekem, de nem tudnak. Őellenük halmozódnak fel, hogy örökre abba a kárhozatba döntse őket Isten ítélete, amely kijár a hitetlen gonoszoknak.
Íme Jónás jele, amelyről beszéltem. Van-e még kérdeznivalótok?
– Nincs, Mester. Elmondjuk a zsinagógafőnöknek, aki nagyon közel járt az igazsághoz, a megígért jel értelmezésében.
– Mátyás igaz ember. Az Igazság feltárul az igazak előtt, ahogyan feltárul ezen ártatlanok előtt, akik mindenki másnál jobban tudják, ki vagyok.
A történet folytatását lásd: Gy 3,105-106.

(5-236)


Zsolozsma 47.



Procopius gázai püspöknek A példabeszédek könyvéhez írt magyarázatából

Isten Bölcsessége elkészítette nekünk borát és asztalát

Megépítette házát a Bölcsesség (Péld 9,1)Istenünk és Atyánk önmagában gyökerező mindenhatósága a világmindenséget saját házának készítette, amelyben hatóerejével lakozik, és saját házának készítette az embert is, aki Isten képmására és hasonlatosságára van teremtve, és aki látható és nem látható természet birtokosa. S hét oszlopát is felállította (Péld 9,1)A Krisztus formájához hasonlóvá teremtett embernek – hogy higgyen őbenne, és megtartsa parancsait – megadta a Szentlélek hét ajándékát, hogy ezek segítségével – a tudás által felszított lelki erősség és a lelki erősség révén megnyilvánult tudás által – lelki emberré váljék, és a hit teljességével megerősödve a természetfeletti élet részese legyen. A lélek természetes világos látását még világosabbá teszi egyrészt az a lelki erősség, amely képessé teszi az embert arra, hogy buzgón keresse és kutassa az ismert világon keresztül azt az örök isteni akaratot, amely létrehozta a világmindenséget; másrészt pedig még világosabbá teszi a jó tanács lelke, amely élesen megkülönbözteti minden mulandótól Isten legszentebb, teremtetlen és örök terveit, és segíti az embert, hogy ezeket megismerje, szavával is megvallja, és elfogadja; végül pedig még világosabbá teszi a bölcsesség lelke, amellyel bele tud egyezni azokba az isteni tervekbe, és megnyugodni azokban, semmi mást nem keresve. Vegyítőedényben elegyítette borát, és megterítette asztalát (vö. Péld 9, 2). Az emberben mintegy vegyítőedényben összeelegyítette a lelki és anyagi természetet. Ebben az emberben egyesítette az egész világról és a mindenség Teremtőjéről szóló tudomány ismeretét, így érthető, hogy az embert mindaz, ami az Istenre vonatkozik, megrészegíti, mint a bor. Az pedig, aki maga az élő kenyér, táplálja az embereket az erősség lelkével, megittasítja és gyönyörködteti tanításával, és mindezt felkínálja lelki lakomára azoknak, akik részesedni akarnak ebben. Elküldte szolgáit, hogy lakomára hívó, hangos szóval mondják (vö. Péld 9, 3). Elküldte az ő isteni akaratát szolgáló apostolokat, hogy hirdessék hangos szóval az evangéliumot, amelyet a Szentlélek ad az írott és az emberi természetben levő törvény tökéletesítésére, magához híva az embereket. Krisztusban, mint vegyítőedényben – a megtestesülés titka által – létrejött személyi egységben az isteni és emberi természet minden összekeveredés nélkül csodálatosan egyesül. Ezt hirdeti meg szolgái által hangos szóval: Együgyűek, kerüljetek beljebb (Péld 9, 3). Az az együgyű, aki szívében azt gondolja, hogy nincs Isten. Hagyjon fel az ilyen az istentagadásával, és a hit által forduljon hozzám, és vegye tudomásul, hogy én vagyok a mindenség Alkotója és Ura. Így szólt azokhoz, akikben nincsen okosság: Jöjjetek, egyétek az én étkemet, és igyátok a bort, amelyet nektek kevertem (Péld 9, 4). Azoknak, akik a hit cselekedeteinek híjával vannak, még ha egyéb tudományokkal ékeskednek is, ezt mondja: „Jöjjetek, egyétek testemet, amely úgy táplál benneteket, mint a kenyér; és igyátok véremet, amely tanításom szerint megörvendeztet titeket, mint a bor, és a megistenüléshez elvezet; ezt a vért ugyanis csodás módon az istenséggel elegyítettem üdvösségtekre.” 


2014.02.20. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.20. csütörtök

A város fényét a Bárány adja

Az Ószövetségben sokan szerették volna látni Isten gyönyörű arcát. Mózes, aki népével együtt döbbenten állt a Sínai- hegy lábánál, és nézte az állandó villámlásban tündöklő hatalmas hegyet, később meghívást kapott a hegytetőre Istennel beszélgetni. Kétszer negyven nap és negyven éjszaka volt Isten vendége. Isten arcát azonban nem láthatta, mert azt a földön élő ember nem élné túl. De a saját arca túlvilági fényben ragyogott az Úrral való társalgástól. Aztán látta Isten dicsőségének ragyogását a szövetség sátra Szentek Szentjében. A szent sátor belső, kisebb helyisége ablaktalan volt, vastag függöny választotta el a szentélytől. Nem volt benne semmi más, csak a frigyláda. Annak teteje aranylemez volt, rajta a két kis kerubszobor összehajló szárnyakkal. Ennek félköréből ragyogott Isten dicsősége, a fény, amely éjjel-nappal beragyogta a Szentek Szentjét. Mózes, majd a mindenkori főpap beléphetett oda évente egyszer látni a földi fényforrás nélküli ragyogást. A karácsony sűrű éjszakai sötétjét napnál világosabban ragyogta be az angyal, majd az angyal-sereg fénye. Az égen ugyanekkor titkos csillagfény ragyogott fel jelezni a Messiáskirály születését. Ez másfél év múlva Jeruzsálem és Betlehem között újra ismétlődött. Maga Jézus is napnál fényesebb ragyogást sugárzott a színeváltozáskor a hegyen. Az égből földre szállt Jeruzsálem is ilyen fényben ragyog. Az égben sem kell nap vagy holdvilág, mert az Isten és a Bárány, ragyogja be örök fényességgel.(Jel 21,23)


2014. február 19., szerda

Jézus csodái 32. - Csodakövetelők



Csodakövetelők

 

Jézus Cédesz városában, ami az egyik menedékváros Izraelben, beszél a zsinagógában. Hallgatói között jelen van néhány rabbi azok közül, akik kővel dobálták őket Hillel sírjánál.
Beszédét gúnyos nevetés és kiáltozás szakítja félbe, a zsinagóga végéből. Az emberek tiltakoznak, a zsinagógafőnök, aki szinte behunyt szemmel merült el Jézus hallgatásában, föláll, és csendet parancsol, és kizavarással fenyegeti a rendbontókat.
– Hagyd őket! Sőt, hívd ide őket, hadd adják elő ellenvéleményüket – mondja Jézus; hangosan.
– Ó, jól van! Ez már jó! Engedd, hogy odamenjünk melléd! Meg akarunk kérdezni – kiáltják gúnyosan a zavarkeltők.
– Jöjjetek! Engedjétek ide őket, ti cédeszbeliek!
A tömeg, ellenséges pillantásokkal és grimaszokkal – néhány megvető jelző sem hiányzik – hagyja őket előre menni.
– Mit akartok tudni? – kérdi Jézus, szigorúan.
– Te tehát azt mondod, hogy a Messiás vagy? Igazán biztos vagy ebben?
Jézus, mellén összefont karral, oly hatalommal néz a kérdezőre, hogy annak menten elmúlik gúnyolódó kedve, és elhallgat.
Egy másik azonban átveszi a szót:
– Nem kívánhatod, hogy az emberek higgyenek szavadnak! Mindenki hazudhat, jóhiszeműleg is. De, hogy hinni tudjunk, ahhoz bizonyítékok kellenek. Adj tehát nekünk bizonyítékokat arról, hogy te az vagy, aminek mondod magadat!
– Izrael tele van bizonyságaimmal – mondja határozott hangon Jézus.
– Ó, azok!... Apró dolgok, amilyeneket bármelyik szent ember tud tenni. Olyanokat már műveltek, és fognak művelni, Izrael igaz emberei! – mondja egy farizeus.
Egy másik megtoldja:
– Az sem biztos, hogy te azokat szentséged folytán és Isten segítségével művelted! Azt mondják, és ez bizony nagyon hihető, hogy téged a Sátán segít. Újabb bizonyítékokat akarunk. Nagyobbakat. Amilyeneket a Sátán nem tud művelni.
– Úgy ám! Egy legyőzött halált... – mondja egy másik.
– Kaptatok.
– Azok tetszhalálok voltak. Mutass nekünk, például, egy szétrohadt halottat, aki életre kel és összeáll. Hogy így bizonyosodjunk meg afelől, hogy Isten veled van. Isten az egyetlen, aki visszaadhatja a leheletet a sárnak, amely már a porba tér.
– Ilyet sohasem kértek a prófétáktól, hogy higgyenek bennük.
Egy szadduceus kiáltja:
– Te nagyobb vagy egy prófétánál. Te – legalábbis így mondod – Isten Fia vagy!... Ha, ha! Akkor miért nem cselekszel Istenként? Nosza hát! Adj nekünk egy jelet! Egy jelet!
– Úgy bizony! Egy égből jövő jelet, amely téged Isten Fiaként jelöl meg, és akkor imádni fogunk – kiáltja egy farizeus.
– Természetesen! Jól mondod, Simon! Nem akarunk mi is Áron bűnébe esni. Nem imádjuk a bálványt, az aranyborjút. De tudnánk imádni Isten Bárányát! Nem te vagy? Csak mutassa meg az ég, hogy az vagy – mondja Uriel, aki Hillel sírjánál is ott volt, és maró gúnnyal nevet.
Egy másik így kezd hangoskodni:
– Hadd beszéljek én, Szádok, az aranyszavú írástudó! Hallgass meg engem, Krisztus! Téged már túl sok krisztus előzött meg, akik nem igazi Krisztusok voltak. Elég volt a csalódásokból. Egy jelet, hogy te az vagy. És Isten, ha veled van, nem tagadhatja meg tőled ezt a jelet. Mi pedig hinni fogunk benned, és segítünk. Különben, tudod mi vár rád, Isten parancsa szerint.
Jézus fölemeli sebzett jobbját, és jól odamutatja a hozzá beszélőnek:
– Látod ezt a jelet? Te csináltad. Mutatóujjadat rátetted egy másik jelre. És amikor majd látod, hogy azt rávésik a Bárány húsára, ujjongani fogsz. Nézd meg! Látod? Az égben is látni fogod, amikor majd megjelensz, hogy számot adj arról, hogyan éltél. Mert én foglak megítélni, és megdicsőült testemmel ott leszek, fönn, az én szolgálatom és a ti szolgálatotok jeleivel, az én szeretetem és a ti gyűlöletetek jeleivel. És te is meg fogod látni, Uriel, meg te, Simon, és látni fogja Kaifás és Annás, és sokan mások, az Utolsó napon, a harag napján, a rettenetes napon, és azért szívesebben lennétek a mélységben, mert a jel, megsebzett kezemen, jobban éget majd titeket, mint a pokol lángjai.
– Ó, ezek szavak és káromlások! Te az égben, testeddel?! Káromló! Te, mint ítélőbíró, Isten helyett?! Átok rád! Te, a Főpap gyalázója! Megérdemelnéd, hogy megkövezzenek! – üvöltik kórusban a farizeusok, szadduceusok és írástudók.
A zsinagóga vezetője ismét feláll, mint egy pátriárka, oly gyönyörű, hófehér hajával, mint Mózes, és így kiált:
– Cédesz menedékváros és papi város. Tartsátok tiszteletben!...'
– Ósdi történetek! Ma már nem érvényesek!
– Ti istenkáromló nyelvek! Ti vagytok a bűnösök, nem Ő, és én védelmembe veszem Őt. Ő nem mond semmi rosszat. A prófétákat magyarázza, és a jó Ígéretet hozza nekünk. Ti pedig félbeszakítjátok, kísértitek, sértegetitek. Ezt nem engedem! Ő az öreg Mátyás védelme alatt áll, aki apai ágon Lévi törzséből, anyai ágon pedig Áron törzséből származik. Távozzatok, és hagyjátok, hadd oktassa öregségemet és férfikorú fiaimat! – Ezzel az öreg, védelmül, Jézus karjára teszi ráncos kezét.
– Egy igazi jelet adjon nekünk! És meggyőzve távozunk! – ordítják ellenségesen.
– Ne izgasd fel magadat, Mátyás! Én beszélek – mondja Jézus, nyugtatva a zsinagógafőnököt. Majd a farizeusokhoz, szadduceusokhoz és törvénytudókhoz fordulva ezt mondja: – Amikor közeleg az este, az eget kémlelitek, és ha az, alkonyatkor, vöröslik, ti, a régi mondással kijelentitek: „Holnap szép idő lesz, mert az alkonyat vörösbe vonja az eget”. Hajnalban pedig, amikor a ködtől és párától sűrű levegőben a nap nem mutatkozik aranyszínben, hanem olyan, mintha vért hintene az égboltra, ti azt mondjátok: „A nap nem múlik el vihar nélkül”. Ti tehát következtetni tudtok az időjárásra az ég változékony jeleiből. De az idők jeleit nem tudjátok felismerni? Ez nem válik becsületére elméteknek és tudományotoknak; lelketekre és állítólagos bölcsességtekre pedig teljes szégyent hoz. Ti gonosz és házasságtörő nemzedék vagytok, amely Izraelben annak házaskapcsolatából született, aki a Gonosszal paráználkodott. Ti ennek örökösei vagytok, és gonoszságtokat és házasságtörésteket csak fokozzátok, amikor utánozzátok apáitok bűnét ebben a tévelygésben. Nos, tudd meg, Mátyás, tudjátok meg ti, cédeszbeliek és mindazok, akik mint hívők vannak jelen vagy mint ellenség. A jövendölés, amit én mondok, magamtól, a Habakuktól származó jövendölés helyett, amelyet meg akartam magyarázni, ez: ez a gonosz és házasságtörő nemzedék; amely jelet kíván, nem kap más jelet, mint Jónás jelét... Menjünk! Béke legyen a jóakaratú emberekkel! – És egy oldalajtón át, amely a kertek és házak közt vezető csendes útra nyílik, eltávozik apostolaival.

(5-219)


Zsolozsma 46.



Procopius gázai püspöknek A példabeszédek könyvéhez írt magyarázatából

Isten Bölcsessége elkészítette nekünk borát és asztalát

Megépítette házát a Bölcsesség (Péld 9,1)Istenünk és Atyánk önmagában gyökerező mindenhatósága a világmindenséget saját házának készítette, amelyben hatóerejével lakozik, és saját házának készítette az embert is, aki Isten képmására és hasonlatosságára van teremtve, és aki látható és nem látható természet birtokosa. S hét oszlopát is felállította (Péld 9,1)A Krisztus formájához hasonlóvá teremtett embernek – hogy higgyen őbenne, és megtartsa parancsait – megadta a Szentlélek hét ajándékát, hogy ezek segítségével – a tudás által felszított lelki erősség és a lelki erősség révén megnyilvánult tudás által – lelki emberré váljék, és a hit teljességével megerősödve a természetfeletti élet részese legyen. A lélek természetes világos látását még világosabbá teszi egyrészt az a lelki erősség, amely képessé teszi az embert arra, hogy buzgón keresse és kutassa az ismert világon keresztül azt az örök isteni akaratot, amely létrehozta a világmindenséget; másrészt pedig még világosabbá teszi a jó tanács lelke, amely élesen megkülönbözteti minden mulandótól Isten legszentebb, teremtetlen és örök terveit, és segíti az embert, hogy ezeket megismerje, szavával is megvallja, és elfogadja; végül pedig még világosabbá teszi a bölcsesség lelke, amellyel bele tud egyezni azokba az isteni tervekbe, és megnyugodni azokban, semmi mást nem keresve. Vegyítőedényben elegyítette borát, és megterítette asztalát (vö. Péld 9, 2). Az emberben mintegy vegyítőedényben összeelegyítette a lelki és anyagi természetet. Ebben az emberben egyesítette az egész világról és a mindenség Teremtőjéről szóló tudomány ismeretét, így érthető, hogy az embert mindaz, ami az Istenre vonatkozik, megrészegíti, mint a bor. Az pedig, aki maga az élő kenyér, táplálja az embereket az erősség lelkével, megittasítja és gyönyörködteti tanításával, és mindezt felkínálja lelki lakomára azoknak, akik részesedni akarnak ebben. Elküldte szolgáit, hogy lakomára hívó, hangos szóval mondják (vö. Péld 9, 3). Elküldte az ő isteni akaratát szolgáló apostolokat, hogy hirdessék hangos szóval az evangéliumot, amelyet a Szentlélek ad az írott és az emberi természetben levő törvény tökéletesítésére, magához híva az embereket. Krisztusban, mint vegyítőedényben – a megtestesülés titka által – létrejött személyi egységben az isteni és emberi természet minden összekeveredés nélkül csodálatosan egyesül. Ezt hirdeti meg szolgái által hangos szóval: Együgyűek, kerüljetek beljebb (Péld 9, 3). Az az együgyű, aki szívében azt gondolja, hogy nincs Isten. Hagyjon fel az ilyen az istentagadásával, és a hit által forduljon hozzám, és vegye tudomásul, hogy én vagyok a mindenség Alkotója és Ura. Így szólt azokhoz, akikben nincsen okosság: Jöjjetek, egyétek az én étkemet, és igyátok a bort, amelyet nektek kevertem (Péld 9, 4). Azoknak, akik a hit cselekedeteinek híjával vannak, még ha egyéb tudományokkal ékeskednek is, ezt mondja: „Jöjjetek, egyétek testemet, amely úgy táplál benneteket, mint a kenyér; és igyátok véremet, amely tanításom szerint megörvendeztet titeket, mint a bor, és a megistenüléshez elvezet; ezt a vért ugyanis csodás módon az istenséggel elegyítettem üdvösségtekre.” 


2014.02.19. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.19. szerda

Az igazi jóságot kívánja elénk állítani Jakab apostol a most következő részletében. A bölcselet szerint jó az, ami megfelel a céljának. Az embert Isten azért teremtette, hogy mindkét természetét, az anyagi testet és a szellemi lelket közös erőfeszítésekkel alkalmassá tegye az istengyermeki életre. A lelkünk erre könnyebben hangolható, hiszen szellemi természete eleve az isteni igazságra van teremtve. A lélek szellemi jósága ugyanígy nézhető: ennek a művelése a legnagyobb szellemi érték, a szeretet szolgálata. „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad és az Isten őbenne”.(1Jn 3,16b)

Az apostol most gyakorlati példákkal mutat rá, hogyan lehet az ember egyre okosabb tanítványa az Istennek. „Legyen minden ember készen a hallgatásra, de késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert haragjában az ember nem azt teszi, ami Isten előtt igazságos. Ezért hagyjatok fel minden tisztátalansággal és burjánzó gonoszsággal, fogadjátok szelídséggel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket”(Jak 1,19-21) Amikor a lélek érdeke, hogy nyugodt maradjon a szenvedélyek viharával küszködő ember, bizony szüksége van az ember személyi uralmára, hogy ne védje teste tomboló követeléseit, hanem értse meg, ez a testi vágy a test szempontjai szerint jogos lehet, de a cél szolgálata fontosabb. Hány házasságtörést elkerülne az ember, hány meggondolatlan gyilkosság elmaradna, börtön ajtók nem kattannának hosszú évekre a szenvedély miatt elkövetett bűnök megtorlásaként. „Ezért hagyjatok fel minden tisztátalansággal és burjánzó gonoszsággal, fogadjátok szelídséggel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket. A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a természettől kapott arcát tükörben nézegeti. Megnézi magát, aztán odébb megy,, s nyomban elfelejti, milyen is volt. Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz”. (21-25)Testünknek értékes szerve, amely óriási előny az emberek életében a szájüregben lévő nyelv. A némák mennyit szenvednek, hogy gondolataikat kézmozdulatokkal közöljék környezetükkel. A leírt szöveg nagy érték, de az ajak és nyelv által kiformált szavak közlése utánozhatatlanok, de a vétkek sokasága röpülhet a térben szanaszét, ha valakinek szavai nem az igazságot és a szeretetet ontják, hanem hazugság, sértés-bántás áradata ömlik az ajkán, az erősen gondolja meg Jakab apostol erre vonatkozó tanítását: „Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, hanem áltatja magát, annak vallásossága mit sem ér. Isten és az Atya szemében ez az igaz, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől”(26-27) Milyen szép a papi zsolozsma nyitó akkordja:„Nyisd meg, Uram,ajkamat! Hogy dicséretedet hirdesse szavam”. Amikor a szent liturgiát magyarul mondhatjuk, tegyük készséggel, és minden „profán” szavunk legyen olyan, amire egyik ihletett költőnk verse biztat: „Ó szép magyar nyelv, Aki egyszer téged ajkára vőn, Többé nem dobhat el. Szentség gyanánt, hogy befogadja éked őrző oltárrá váljék a kebel”. Minden szavunk legyen a fölséges Istenhez és önmagunkhoz méltó. Ez a jövő örömforrása lehet.


2014. február 18., kedd

Jézus csodái 31. - Hatalmával megbénította őket



Hatalmával megbénította őket

 

Jézus felkeresi Hillel sírját, Giszkala közelében, apostolaival együtt. Miközben Jézus, övéitől körülvéve, tisztelettel imádkozik Hillel hófehérre meszelt sírboltja mellett, a rabbik egy csoportja csendben megközelíti őket. Egyikük először a Keriótit akarja rávenni valamire, azonban ő durván és hangosan visszautasítja. (Lásd részletesen Jd 5,204-205.)
Erre a düh Jézusra zúdul. Fenyegetően mennek előre, és ezt üvöltik:
– Mit csinálsz itt, te, Izrael átka? El innen! Ne reszkessenek miattad az Igaz Ember csontjai, amelyekhez közeledni nem vagy méltó! Ezt megmondjuk Gamálielnek, és büntetést kérünk rád!
Jézus megfordul, és rájuk néz. Egyenként.
– Miért nézel így ránk, te ördögtől megszállott?
– Hogy megismerjem arcotokat és szíveteket. Mert nemcsak apostolom fog veletek találkozni, hanem én is. És jól akarlak benneteket ismerni, hogy azonnal felismerjem arcotokat.
– Jól van: láttál minket? Menj innen! Gamáliel, ha itt volna, ezt nem engedné meg neked.
– A múlt évben vele voltam itt...
– Nem igaz, hazug!
– Kérdezzétek meg tőle, és – mivel ő becsületes ember – azt mondja majd nektek, hogy igen. Én szeretem és tisztelem Hillelt, tisztelem és becsülöm Gamálielt. Két olyan ember, akikben megmutatkozik az ember származása, igazságosságuk és bölcsességük révén, amely arra emlékeztet, hogy az ember Isten képére van alkotva.
– Mibennünk nem, he? – szakítják félbe az őrjöngők.
– Bennetek elhomályosította a haszonlesés és a gyűlölet.
– Halljátok csak! Más házában így beszél és sérteget! Takarodj! Menj el innen, Izrael legjobbjainak megrontója! Vagy köveket ragadunk! Róma nincs itt, hogy megvédjen téged, aki szövetkezel a pogány ellenséggel...
– Miért gyűlöltök engem? És miért üldöztök? Mi rosszat tettem nektek? Közületek néhányan jótéteményben részesültek tőlem. Mindenkit tisztelek. Akkor pedig miért vagytok kegyetlenek hozzám? – Jézus alázatos, szelíd, mélyen szomorú és kedves. Szinte kéri őket, hogy szeressék Őt.
Ezt ők a gyengeség és a félelem jelének fogják fel, és támadnak. Repül az első kő, és Jakabot, Zebedeus fiát horzsolja. Ez gyorsan készül visszadobni a követ a támadókra, mialatt a többiek szorosan körülfogják Jézust. De tizenketten vannak körülbelül száz ellen. Egy másik kő Jézus kezét találja el, aki éppen megparancsolja övéinek, hogy ne dobjanak vissza. A kézfejen ejtett seb vérzik.
Ekkor Jézus abbahagyja a kérlelést. Tiszteletet parancsolva kiegyenesedik, rájuk néz, tekintetével végigméri őket. De egy újabb kőtől Jakab, Alfeus fia halántéka kezd vérezni. Jézusnak hatalmával kell megbénítania minden újabb dobást, apostolai védelmében, akik engedelmesen tűrik a kődobálást, és nem viszonozzák.
És amikor a hitványokat megfékezi Jézus akarata, Ő félelmetes nagyszerűséggel, harsány hangon ezt mondja:
– Elmegyek. De tudjátok meg, hogy Hillel megátkozna titeket azért, amit műveltek. Elmegyek. De emlékezzetek rá, hogy még a Vörös-tenger sem térítette le az izraelitákat arról az útjukról, amelyet Isten jelölt ki. Minden egyenessé simult, és utat engedett az elhaladó Isten akaratának. És ez áll rám is. Ahogyan az egyiptomiak és a filiszteusok, amorreusok, kananeusok és egyetlen más nép sem tudta megállítani Izrael diadalmas menetelését, ugyanígy ti, akik rosszabbak vagytok, mint azok, sem fogjátok feltartóztatni az én, Izrael, menetelésemet és küldetésemet. Jusson eszetekbe, hogy az Isten által adott víz kútjánál ezt énekelték: „Adj vizet, ó kút, amelyet a vezérek ástak, a nép fejei készítettek, a Törvényadóval és botjaikkal.” Én vagyok az a Kút! Az a Kút én vagyok! Amelyet a mennyből ásott ki a szent nép igazi fejedelmeinek és vezéreinek – akik nem ti vagytok – összes könyörgése és igaz élete. Nem. Nem ti vagytok. Miattatok soha nem jött volna el a Messiás, mert ti nem érdemlitek meg. Mert az Ő eljövetele a ti pusztulástokat jelenti. Mert a Fölséges Úr ismeri az emberek minden gondolatát, és ezeket öröktől fogva ismeri, még mielőtt lett volna Káin, akitől származtok, és Ábel, akihez én vagyok hasonló; még mielőtt lett volna Noé, előképem, Mózes, aki elsőként használta jelemet; még mielőtt lett volna Bálaám, aki megjövendölte a Csillagot, és Izajás, meg az összes próféta. És Isten ismeri a ti gondolataitokat is, és elborzad tőlük. Mindig is borzadt tőlük, de mindig ujjongott az igazak miatt, akikért helyes volt engem elküldenie, és akik valóban, ó, igen, valóban leszívtak engem a mennyek magasságából, hogy hozzam el az élő Vizet a szomjazó embereknek. Én vagyok az örök Élet Forrása. De ti nem akartok belőle inni. És meg fogtok halni.
És lassan elhalad a megbénított rabbik és tanítványaik között, s folytatja útját, lassan, ünnepélyesen az ámuló emberek csendjében.

(5-206)


Zsolozsma 45.



Szent Atanáz püspöknek az arianizmus ellen mondott szónoklataiból

Az Atya megismerése a teremtő és a testté lett Bölcsesség által
Isten egyszülött Bölcsessége a mindenség teremtője és létrehívója. Így szól a Szentírás: Mindent bölcsességben alkottál, és betöltik a földet teremtményeid (Zsolt 103, 24). Hogy pedig a létrehozott dolgok ne csak létezzenek, hanem jól létezzenek, úgy tetszett Istennek, hogy Bölcsességével átitassa a teremtett dolgokat: saját képének mását mind a dolgok összességébe, mind az egyes dolgokba beleírta azért, hogy érthető legyen, s a dolgokat a bölcsesség ékesítse, s így a mű méltó legyen Istenhez. Amint a mi szavunk az Igének, Isten Fiának a képmása, úgy a bennünk levő bölcsesség is ugyanannak az Igének, magának a Bölcsességnek a képmása. Neki köszönhetjük a tudást és a megértést, s ettől válunk képessé arra, hogy a teremtő Bölcsességet befogadjuk, s általa ismerhetjük meg az ő Atyját. Mert aki ismeri a Fiút, ismeri az Atyát is (1 Jn 2, 23), mondja a Szentírás; s egy más helyen: Aki engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött (Mt 10, 40). Mivel ennek a Bölcsességnek teremtett formája van bennünk és mindenben, méltán mondja az igaz és teremtő Bölcsesség, magának tulajdonítva mindent, ami formájának mintáját viseli: Az Úr teremtett engem műveiben (Péld 8, 22). Azonban, amint kifejtettük, mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket (1 Kor 1, 21). Ezek után Isten már nem akarja, hogy – mint régen – a bölcsességnek a teremtett dolgokban levő árnyéka és képe révén ismerjük meg őt, hanem úgy tetszett neki, hogy maga az igazi Bölcsesség testet öltsön, ember legyen, kereszthalált szenvedjen, hogy mostantól fogva a hívők a belé vetett hitük által üdvözülhessenek. Maga Isten Bölcsessége az, aki azelőtt a teremtett dolgokba írt képével (emiatt nevezzük őt Teremtőnek) tette ismertté önmagát és önmaga által Atyját is. Később ugyanez a Bölcsesség, aki maga az Ige, testté lett – ahogy Szent János mondja –, lerombolva halált, és megszabadítva emberi nemünket: önmagát és magán keresztül Atyját is még világosabban kinyilatkoztatta. Ezért mondta e szavakat: Add nekik, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust (Jn 17, 3)Így tehát az egész föld telve van az ő ismeretével. Mivel pedig az Atyának a Fiú által való ismerete és a Fiúnak az Atyából való ismerete azonos: örül neki az Atya, s ugyanazzal az örömmel örvend a Fiú is az Atyában, mondván: Kedvét találta bennem, színe előtt örvendtem mindennap (vö. Péld 8, 30).


2014.02.18. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.18. kedd

„Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik őt szeretik. Senki se mondja, aki kísértést szenved: Isten kísért, mert Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit. Minden embert a saját kívánsága vonzza és csábítja, így esik tőrbe. Aztán a kívánság, ha már megfogant, bűnt szül, a bűn meg, ha elkövetik, halált szül” (Jak 1,12-15)

Jakab apostol levele első soraiban úgy mutatkozott be, mint az Isten, az Atya és a Fiú, Jézus Krisztus szolgája. Az Atyát már ősszüleink is ismerték a rengeteg jó láttán, amit kaptak tőle. Ádám tapasztalt, a hogy korábban nem létezett. Szemét kinyitva, amit meglátott, a minden jóval, széppel és hasznossal megtöltött paradicsomkertben, azt most látta először. A jóságos hang, amit először hallott, a tökéletes öröm üzenete volt számára. A négy folyó, amely vízzel locsolta a gyönyörűség paradicsomát, az ő éledező szomját is oltotta. A biztatás, hogy kóstolja meg bátran a kert minden fájának gyümölcsét, és gondozza ezután az egész kertet, mert kizárólag neki és utódainak szánta a jóságos jótevő, a szeretet gondoskodását ismertette meg vele. Ennek a hangulatát éleszti fel Jakab apostol első verssoraiban. Még azt az ismeretlen érzést is felpezsdíti lelkében, hogy ez a nagy ajándék a maga felséges bőségével titokzatos érzést ébreszt a szívében, amit először meg sem ért igazán, de lelkében láthatatlan jótevője egyre tudatosabbá gerjeszti: Nem jó neked egyedül itt állnod! Ezt az érzést alkotód oltotta szívedbe. Mert akit egyre jobban megismersz, az a maga végtelen tudását és végtelen hatalmát megosztotta isteni módon született Fiával és ketten együtt adták át Szentlelküknek, hogy a végtelen gazdagságnak hárman együtt örüljenek, örökre együtt legyenek boldogok. A teremtésben a mérhetetlen csillagvilágot sem egyedül a te szemednek hozta létre, hogy gyönyörködjék benne, hanem azt az érzést oltotta beléd, hogy alkot majd neked hozzád hasonló társat, akivel te is megoszthatsz mindent. (Ter 1,26-31; 2,4b-16) Az első tilalom is megszületett azért, hogy mindezt ne tegye tönkre Isten esküdt ellenségének bősz dühe és bosszúvágya: „a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (17) Az apostol levele első fejezetében Isten jóságát ígéri a mindenkor élő és jót akaró embereknek. Majd azokról ír, akik Éva kísértését újra élik: Nem engednek a kísértőnek, legyen az a sátán vagy annak a segítőtársa az emberi társadalom elcsábult és másokat magával rántó ember. „Istent nem lehet rosszra csábítani. Minden embert a saját kívánsága vonzza és csábítja, így esik tőrbe. Aztán a kívánság, ha már megfogant, bűnt szül, a bűn meg, ha elkövetik, halált szül. Ne legyetek tehát tévedésben, szeretett testvéreim. Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak. Akarattal hívott minket életre az igazság szavával, hogy mintegy zsengéje legyünk teremtményeinek” (Jak 1,13b-18) Aki a jó Istentől adott alapelvek szerint él, annak nem kell félnie a megváltott világban, mert Jézus, a mi megváltónk eltörölte a bűn uralmát: a kísértésbe esetteket örökké várja papjai személyében a gyóntatószékben. Ő istenfiúi szeretetével húsvét hajnalán végig járta Jeruzsálemet, és minden hitét vesztett hívének megadta személyesen a feloldozást, kinek sírhoz vezető úton, kinek a sír nyitott ajtajában, kinek az emmauszi második szentmisén, kinek az utolsó vacsora termében. S ami nekünk a legfontosabb: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad”(Jn 20,22-23)


2014. február 17., hétfő

Jézus csodái 30. - Az apostolok csodái



Az apostolok csodái

 

A Szefetbe vezető út mentén gyülekeznek a küldetéseikről visszatérő apostolok. Pontosan, sietve érkeznek a találkozóra, és örömmel csatlakoznak a Mesterhez és társaikhoz. Beszámolnak útjukról, amelyet áldottá tett néhány csoda. A csodákat – mint mondják – felváltva tette „az összes apostol”. Kerióti Júdás helyesbít:
– Kivéve engem, akinek egyet se sikerült tennem. – Megalázottsága, amellyel ezt bevallja, kínos látvány.
– Mondtuk neked, ez azért volt, mert nagy bűnössel volt dolgunk – feleli neki Jakab, Zebedeus fia. És meg is magyarázza: – Tudod, Mester? Jákobról van szó, aki nagyon beteg. S ezért hívott téged segítségül, mert fél a haláltól és Isten ítéletétől. De most fösvényebb, mint valaha, mert előre látja az igazi csapást terményeiben, amelyeket teljesen elpusztított a fagy. Ott veszett minden vetőmagja. Újra vetni azért nem tudott, mert beteg, szolgálója pedig, aki legyengült a dologtól és az éhezéstől – mert Jakab takarékoskodik a kenyérliszttel is, mivel elfogta a félelem, hogy egy napon nem lesz mit ennie – nem bírta felszántani a földet. Mi – talán vétkeztünk, mert egész pénteken dolgoztunk, naplemente után is, amíg csak volt egy kis világosság, sőt fáklyákat és máglyákat is gyújtottunk, hogy ezek fényénél lássunk – mi nagy területet szántottunk fel. Fülöp, János és András ért hozzá, meg én is. Görnyedeztünk... Simon, Máté és Bertalan mögöttünk jött, és megtisztogatta a rögöket a kikelt, de elhalt búzától, Júdás pedig elment Júdáshoz és Annához, hogy nevedben egy kis vetőmagot kérjen tőlük, és megígérte, hogy ma meglátogatjuk őket. Kapott is, méghozzá válogatottat. Akkor így szóltunk: „Holnap elvetjük.” Ezért késtünk egy kicsit. Ugyanis naplemente után fogtunk hozzá. Az Örökkévaló bocsássa meg nekünk, ha vétkeztünk vele. Júdás ezalatt Jákob ágyánál maradt, hogy megtérítse. Köztünk ő tud a legjobban beszélni. Legalábbis ezt remélte Bertalan és a Zelóta is. De Jákob süket maradt minden érvelésre. Gyógyulást akart, mert sokba kerül neki a betegsége, és a szolgálót is sértegette, hogy lusta. Júdás, hogy megnyugtassa – látva, hogy így beszél: „Megtérek, ha meggyógyulok” – rátette a kezét. Jákob azonban ugyanolyan beteg maradt, mint előbb volt. Júdás ezt csüggedten mondta el nekünk. Mi is próbálkoztunk lefekvés előtt. De nem sikerült csodát tennünk. Most Júdás úgy állítja be, hogy ez azért van, mert ő kegyvesztett, mivel bánatot okozott neked, és ezért van letörve. Mi pedig azt mondjuk, azért van, mert makacs bűnössel volt dolgunk, aki követelődzött, hogy elnyerjen mindent, amit akart, határt szabva és parancsolgatva Istennek is. Kinek van igaza?
– Nektek, a hétnek. Igazat mondtatok. És Júdás és Anna? Az ő földjeik?
– Meglehetősen tönkrementek. De nekik van módjuk hozzá, és már mindent helyrehoztak. Ők nagyon jó emberek! Tessék! Ezt az adományt és ezeket az ennivalókat küldik. Remélik, láthatnak néha. Ami elszomorító, az Jákob lelkiállapota. Én inkább a lelkét szerettem volna meggyógyítani, mint a testét... – mondja András.
– És a többi helyen?
– Ó, a debareti úton, a falu közelében, meggyógyítottunk egy láztól szenvedő embert, aki éppen az orvostól jött haza, miután az menthetetlennek mondta – folytatja a beszámolót Máté. – Nála maradtunk, s láza nem jelentkezett alkonyattól hajnalig, ő pedig azt állította, hogy jól és erősnek érzi magát. Majd Tibériásban András gyógyított meg egy csónakost, akinek eltört a válla, amikor elesett a fedélzeten. Rátette kezét, és a váll meggyógyult. Elképzelheted az embert! Ingyen akart elszállítani minket Magdalába és Kafarnaumba, majd Betszaidába, és ott maradt, mivel ott tartózkodnak a tanítványok: az aerai Timóneusz, az arbelai Fülöp, Hermaszteusz és Márk, Joziás fia, az egyik, akit Gamalánál szabadítottál meg az ördögtől. József, a csónakos is tanítvány akar lenni... A gyermekek, Johannánál, jól vannak. Mintha kicserélték volna őket. A kertben játszottak Johannával és Kúzával...
– Láttam őket. Én is jártam ott. Folytassátok!
– Magdalában Bertalan térített meg egy bűnterhelt szívet, és gyógyított meg egy bűnös testet. Milyen jól beszélt! Kifejtette, hogy a lélek rendetlensége okozza a testben a rendellenességet, és minden engedmény, amit valaki a becstelenségnek tesz, azt eredményezi, hogy az illető elveszti nyugalmát, egészségét és végül a lelkét. Amikor látta, hogy az ember megbánta vétkét, és meggyőzte őt, rátette kezét, s az ember meggyógyult. Ott akartak minket marasztalni Magdalában. Mi azonban engedelmeskedtünk, és az éjszaka elmúltával tovább indultunk Kafarnaumba. Ott öten voltak, akik tőled akartak kegyelmet kérni. Leverten, már éppen távozni készültek. Meggyógyítottuk őket. Senki mással nem találkoztunk, mert rögtön hajóba szálltunk, hogy Betániába menjünk, s így elkerüljük Héli, Uriás és társaik kérdezősködését...
Betszaidában Jakab művelt csodát egy szegény, nyomorék emberen. Máté pedig az úton, Jákob háza felé, egy kisfiút gyógyított meg. De éppen ma, ott, a hídnál lévő téren, Fülöp és János gyógyított meg egy szembajost és egy ördögtől megszállott kisfiút.
– Mindnyájan jól működtetek. Nagyon jól. Most elmegyünk addig a lejtőn lévő faluig, ott maradunk, és megalszunk valamelyik háznál.

(5-188)