2016. október 8., szombat

Krisztus Vére, a sírásban vigasztalásunk



Krisztus Vére, a sírásban vigasztalásunk

üdvözíts minket!
 


Az Értünk való Istenanya! Ezen az ünnepen, mi Magyarok, hangsúlyosan is így szólíthatjuk Őt! Engem mégis az izgat, hogy mikor mondhatom azt, hogy a lelkem mélyéből fakad föl ez a megszólítás? Egyetlen ünnepnek sincs haszna, ha tartalom nélkül való, ha nem árad belőle olyan kegyelem, melyet, ha elkapok, felkapok, az életet leheljen parányi világomba. Melyek, mindegyikünké, ha összeadódik, lehetne Minden Magyar Isten kegyelmétől átitatott környezete. Életközege.
Hogyan kell a kegyelemi működést felfogni, érzékelni, és  életre váltani? Egyedül a hit által, melyet nekem magamnak kell művelnem, keményen dolgoznom azon, hogy személyes, életállapotommá legyen az Istenben való közösség, Jézus Krisztus mintájára! Ha ezt nem értem, hogy mit jelent, akkor az azért van, mert nem vagyok Krisztussal közösségben!
Sürgősen el kell kezdenem tanulmányozni, az evangéliumok, majd a páli levelek alapján. Meg ismerni Jézus, az istenembert, az Isten Fiút, a Megváltót!
Tegnap egy rádiónyilatkozatban hallottam azt, hogy azért adjunk hálát a papokért, mert ők a kegyelem közvetítői. Ennek kapcsán eltűnődtem azon, hogy milyen torz képünk van a kegyelem áradásáról, a kegyelmi állapotról, Isten és a teremtése közötti viszonyról.
Én azt állítom, hogy minden megkeresztelt ember dolga, feladata, Istentől rendelt élete arra szolgál, Isten szándéka szerint, hogy a kegyelem közvetítője legyen! Ha ezt a meghatározást hárítom magamtól, mint keresztény embertől, akkor kereszténységemet, világba küldetésemet nem értem, éppen ezért, nem is élem! Nekem arra kell érzékennyé tennem magam, hogy az Isten kegyelmét felfogva, azt életre keltsem!
Aki ebben a világban élek, és vallom, hogy Isten kegyelméből, szándékából, és megváltottságában vagyok, jelenlétében, akkor azt életemmel kell bizonyítanom. Bizonyossá tenni, hogy hitem szerinti élet élhető élet, és az a világ javát szolgálja!
Mária példája, és közbenjárása akkor lesz ünneppé, ha erre kérem, és erre használom!
Legyen Istenem, Jézus Krisztus által, Szűz Mária közbenjárása minden Magyar hasznára, hogy Pio atya jövendölése bizonyosságot nyerjen, beteljesülhessen, már általam is! Ámen


Himnusz CCCXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ujjongva zengjen dalt az ég,
vígan feleljen rá a föld:
szent ünnepünk Apostolok
dicsőségéről énekel.
Igaz bírák, a nagyvilág
világosító fényei:
a szív ma hozzátok kiált,
halljátok esdeklő szavát.
Képes bezárni az eget
s kitárni újra szavatok.
Sok bűnünktől, mely fogva tart,
kérünk, hogy feloldozzatok.
Mindenki javát és baját
elrendezi parancsotok:
beteg lelkünknek gyógyulást,
erőt s erényt ti hozzatok.
Hogy majd Krisztus, ha mint Bíró,
a világ végén visszatér,
osszuk meg mi is veletek
az örök élet örömét.
Dicsérje Istent háladal,
mert üdvünk jóhírét szava
tibennetek hirdette meg,
s bennünket égbe felvezet. Ámen.


Ferenc pápa beszéde a Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusai nagykáptalanjához



Ferenc pápa beszéde a Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusai nagykáptalanjához


Október 7-én, pénteken délben a Szentatya a Kelemen-teremben találkozott a Szeplőtelen Szűz Mária Missziós Oblátusai nagykáptalanjának résztvevőivel.


Hozzájuk intézett beszédében a pápa alapításuk bicentenáriuma kapcsán a rendalapítóra, szent Eugène de Mazenod-ra emlékeztette őket, aki „fiatal papként a Szentlélek ösztönzésére válaszolt a nagy francia forradalom kihívásaira és alapította meg a missziós oblátusokat, akik először Dél-Franciaországban kezdtek működni, majd a világ mind az öt kontinensén elterjedtek. A Jézus iránti szenvedélyes szeretet és az egyház felé irányuló feltétlen ragaszkodás töltötte el az alapító szívét, amikor Nagypénteken, a kereszten függő Jézus előtt az irgalmasság tapasztalatával telt el. Most éppen az irgalmasság szentévében emlékeztek őrá, akit Szent II. János Pál pápa az »Ádvent emberének« nevezett, mert a Szentlélek iránti tanulékonysággal tudta olvasni az idők jeleit és képes volt megvalósítani Isten műveit az egyház életében”.
Az egyház napjainkban a világgal együtt nagy változások korában él – folytatta a pápa – és szüksége van olyan emberekre, akik elviszik a szívekbe Jézus Krisztus szeretetét az alapító példája nyomán. Fontos az egyház számára dolgozni, mely minden emberért van, kész a befogadásra és a segítésre. A rend missziós története Istennek szentelt személyek története, akik feláldozták az életüket a misszióért, a szegényekért, csakhogy elérjék azokat a helyeket, melyek még pásztor nélkül voltak. Az evangélium öröme ragyogjon fel az arcotokon és tegyen benneteket örömteli tanúságtevőkké. Egymást közt a karitász legyen a legfőbb életszabály és ezzel a lelkülettel és szívvel szembesüljetek a mai világgal. Az imádság testvéri tapasztalata segítse a közösségi megkülönböztetést új missziós lendületért. Miközben a rendi családotok most kezdi a története harmadik évszázadát, adja az Úr – kérte végül a pápa – hogy annak új, termékeny evangéliumi lapjait írjátok, soha nem feledve, hogy a nevetek az alapítótok nyomán „útlevél a Mennybe”.


Magyarok Nagyasszonya





Magyarok Nagyasszonya


Ma Szűz Máriát, Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük. Az ünnep evangéliuma az angyali üdvözlet bevezető sorait tartalmazza, miszerint Isten küldötte, Gábor angyal ezekkel a szavakkal köszönti a názáreti szüzet: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” E köszöntésben az angyal „kegyelemmel teljesnek” és „áldottnak” nevezi Máriát.
A kegyelemmel való teljesség hangsúlyozása azért kap szerepet az angyali üdvözletben, hogy senki ne gondolhassa azt, hogy csupán valamiféle emberi kiválóságnak vagy érdemnek köszönhető az, hogy Mária lehetett a Megváltó édesanyja. Ahhoz, hogy ő alkalmas legyen ezen hivatás betöltésére, Isten kegyelmére volt szükség. Akit tehát Isten kiválaszt egy feladatra, azt kegyelmével alkalmassá is teszi a megbízás teljesítésére. Ez a kegyelmi segítség azonban nem rombolja le az emberi akaratot és nem teszi szükségtelenné az emberi közreműködést. Mária elfogadta Isten szándékát és együttműködött az isteni kegyelemmel.
Az angyal áldottnak nevezi köszöntésében Máriát. Ez a jelző ismétlődik meg Mária személyével kapcsolatban, akit Erzsébet, Keresztelő János anyja, így köszönt: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Isten áldása kíséri életük folyamán mindazokat, akik készek az ő szolgálatába állítani életüket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szűz Mária, a Magasságbelinek alázatos leánya, benned csodálatos módon beteljesedett az isteni hívás titka. Te képmása vagy annak, amit Isten véghezvisz abban, aki rábízza magát. Benned a Teremtő szabadsága felemelte a teremtmény szabadságát. Az, aki a te öledben megszületett, egyetlen akarással egyesítette Isten gyógyító szabadságát az engedelmes emberi követéssel. Hála a te igen-szavadnak, végérvényesen egyesült Isten megszólítása és az Isten-ember válasza. Te vagy az új élet zsengéje, te megőrzöd mindnyájunk számára az öröm és szeretet nagylelkű igenjét.
Szent II. János Pál pápa
 


2016. október 7., péntek

Krisztus Vére, a szenvedők enyhülése



Krisztus Vére, a szenvedők enyhülése

üdvözíts minket!



Minden erő, mely megosztó, az egység ellen van. Gyengíti azt, amire az egység ereje szolgálna.
Mire gondolok én itt, ezen a helyen? Arra, hogy Jézus, küldetésének, és a világban való szerepének teljes tudatosságával volt cselekvő! Aminek szavaival is érvényt tudott szerezni.
Ki tudja jelenteni: „ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa”! Bár ott van a mondat elején a „ha”, aminek jelentését nem is a mondat szerkezete adja meg, hanem Jézus testbeszéde, amit a hit erejével kell nekem, ma élő embernek érzékelnem! Szavainak hangsúlya, hanghordozása, megjelenése, arcvonásai, kézmozdulatai, tekintete, vagyis, az a habitusa, amivel tekintélyt követelni bírt a kimondott szavainak! Az Atya Isten, mert Lélek, nem csupán szó, hangzás, hanem jelenlét, jelenlevőség! És ez az, ami Jézus kijelentéseit bizonyos, hogy kísérték, és erre valók a tanúk, hogy közvetíteni bírják azt az erőt, ami a küldöttet kísérik, helyzetbe hozzák!
Ugyanakkor, azok a szavak, melyek elhangoznak Jézus szájából, sem elhanyagolhatók. Nézzünk csak néhányat, mert mindegyiket képtelenek vagyunk egyszerre hordozni!
„Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik.” – Mit ért azon, hogy meghasonlás?
Teszem azt, hogy Isten országának építéséről beszélünk – mert Jézus erről is tesz említést. Ha a szavak és a tettek egymást nem igazolják, vagy a farizeusok mást tanítanak, mint ahogy élnek, ezek megosszák azokat, akik arra hivatottak, hogy Isten országát építsék, és azok vezetésére hagyatkozzanak. Elkezdődik a szavak értelmezése, a vezetők bírálata, az önazonosság keresése, a pártoskodás, … Megosztottá teszi azokat, akiknek egy dologra kellene összpontosítaniuk, pontosan azért, mert nem értik azt, hogy mi, és mivel érhető el, hogyan értelmezzék a vezetői szándékot.
Nem véletlen hogy Jézus határozottan tanítja a pásztorkodást, a vezetői képességet, vagyis kiemeli a vezetés, az iránymutatás fontosságát, szerepét! A közösség attól lesz az, hogy egyértelmű és következetes irányt szab számára a vezetője. Nyájának a pásztora. Minél zűrösebb egy társadalmi környezet, a közösséget körülvevő közeg, annál határozottabb irányt kell szabni a közösségnek!
De nézzük egy másik mondatát Jézusnak: „Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór.” – Jézus határozottan kijelenti, hogy rá kell feltakarni! Ő a Mester, nem más! Tőle kell tanulni, Vele kell közösségben lenni! Mert aki nem így él, és nem ebben él, az nem képes Vele gyűjteni, éppen ezért szétszórja azt, amit Ő már összegyűjtött, illetve amire küldetése van, hogy ami szétszóródott, azt összegyűjtse! És erről a dologról nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez, Jézusnak nem egy három éves, rövidtávú programja volt. Az a feladat, ami az Övé volt, az még ma is az Övé, és övéié! Ki jelentheti ki magáról azt – a Szentlélek erejéből, megfontoltan, és bűntudattal -, hogy Jézussal közösségben van? Ha valaki ezt a kijelentését a törvény erejével jelenti ki magáról, az hazudik, de legalább is, nem állít valósat! Mert az, hogy bárkit is felruháztak hatalommal, még nem jelenti azt, hogy hatalmas! A hatalom nem az ember felkenése, kijelentése, vagy a papír által van, hanem attól, hogy az a hatalom, amivel felruházták, azt mennyiben éli meg Krisztussal szelíd és alázatos szeretetközösségben! Jézus erre is rámutatott, hogy aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája! (Mk 9,35 és Mk 10,44) És, ha idáig eljutottam, akkor azt kell még megfejtenem, hogy mit is ért Jézus azon, hogy „szolgája”?
Ha, sikerül rendet teremteni magam körül, és magamban, még mindig ne legyek boldog! Mert, ha ezt csak magaménak ismerem, és önmagammal jutok békességre, összhangba, akkor még semmit sem tettem. Mert ha önmagamban találom meg a biztonságomat, akkor az az üres, kitakarított porta esete. Magamban biztonságom, önazonosságom nyugalma, a legnagyobb veszély a számomra! Ha a szeretetnek nem engedem, hogy birtokába vegyen, vagyis, nem lépek szövetségre Istennel, akkor még mindig csak ott tartok, hogy liberális gondolkodással bármit megengedek magamnak, és bárkinek megengedem, hogy felettem hatalmat szerezhessen! Ez az, amiről a példabeszéd végén beszél Jézus. Ha nem köteleződök el Isten mellett, akkor a gonosz fog hatalmába keríteni. Mert valakinek lakni kell ott, ami lakható!
Sürgősen, futva megyek Hozzád Istenem! Jézus Krisztus bölcsessége kell nekem, és azért, hogy Veled jussak közösségre, szövetségre, Neked szolgálva lehessek szolgálatára mindeneknek, hogy akik szolgálatodat vágyakozzák, azokkal barátságra juthassak már itt a földön, és végül öröködben! Segíts engem Szentlelked által! Ámen


Himnusz CCCXII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Isten nagy háza népe közt
királyi fényben tündökölsz,
Szent Bertalan, figyelj reánk,
kérünk, míg így magasztalunk:
Kiválasztó tekintetét
reád vetette már az Úr,
mert látta, szívedben mi él:
őszinte érzés, tisztaság.
Kiről próféták szózata
szólott a századok során:
a Messiást, e nagy csodát
már örvendezve láthatod.
Tanítványául is fogad,
a feltétel, mit rád kiszab:
nehéz kereszt lesz életed,
s jutalmul égi székben ülsz.
Krisztus Király barátja vagy,
apostolává tett az Úr,
a Mesternél vagy, s új erőt
a Mester életével adsz.
Dicsőség, hála őneki,
ki érdemedből ad nekünk
országában lakóhelyet,
és nem múló örvendezést. Ámen.


Ferenc pápa az anglikán prímásokhoz: Az ökumenizmus nem elszegényít, hanem gazdagít



Ferenc pápa az anglikán prímásokhoz: Az ökumenizmus nem elszegényít, hanem gazdagít


Ferenc pápa október 6-án, csütörtökön a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Justin Welby canterburyi érseket, az anglikán egyház prímását, ezt követően a Pápák termében találkozott az anglikán provinciák prímásainak 35 fős közösségével.


„Kedves Fivéreim és Nővéreim Krisztusban – szólította meg őket rövid beszédében a pápa –, nagy öröm számomra látni számos anglikán provincia prímását abból az alkalomból, hogy megemlékeztünk a Boldog VI. Pál pápa és Michael Ramsey anglikán prímás között ötven évvel ezelőtt létrejött történelmi találkozóról. Sok gyümölcsöt termett ez a találkozó, elég csak a római Anglikán Központ létrejöttére, a szentszéki állandó anglikán képviselő kinevezésére vagy a teológiai párbeszéd kezdetére gondolni. Ezek az eredmények mind az ötven évvel ezelőtt ültetett fa gyümölcsei.”

A további közös útra gondolva a pápa három szó köré gyűjtötte gondolatait: „Az első az imádság. Szerdán együtt imádkoztuk a vesperást, másnap Péter apostol sírjánál imádkoztatok, és nem fáradunk bele, hogy állhatatosan együtt kérjük az Urat az egység ajándékáért” – hangsúlyozta a Szentatya, majd a tanúságtétel szó hangsúlyozásával folytatta: arról beszélt, hogy „a találkozók, a megosztások, az együttgondolkodás, a közösen írt szövegek, az együtt töltött idő és a sok közös erőfeszítés erősítette a meggyőződést, hogy az ökumenizmus nem elszegényít, hanem gazdagít... Továbbérlelődött annak a bizonyossága, hogy amit a Szentlélek elültetett, az közös termést hozott. Tegyük közös kinccsé az örökségünket, és érezzük hivatásunknak, hogy azt a világnak felkínáljuk”.

A misszióról szólva Ferenc pápa kiemelte: „Van idő mindenre, amire az Úr kér bennünket, ma különösen arra, hogy kilépjünk magunkból és környezetünkből, hogy elvigyük az irgalmas szeretetét a békét szomjazó világba. Segítsük egymást abban, hogy azt állítsuk a középpontba, amit az evangélium kér tőlünk, és önmagunkat erre a küldetésre szánjuk oda!” Beszéde után a pápa arra kérte az anglikán tartományok prímásait, hogy imádkozzák el együtt a Miatyánkot.



Évközi huszonhetedik hét péntekje



Évközi huszonhetedik hét péntekje


Jézus csodái közül minden bizonnyal a legkülönlegesebbek azok az esetek, amikor gonosz lelkeket, ördögöket űz ki a megszállottakból. A tünetek alapján az ilyen betegeket manapság pszichés betegeknek neveznénk, akiknél esetleg epilepsziás rohamok is előfordulnak. A Jézus-korabeli orvostudomány azonban nem tudta megmagyarázni, hogy mi állhat az ilyen jellegű lelki betegségek hátterében és gyógyításukra sem volt képes.
Jézus viszont isteni erejével képes volt megszüntetni ezeket a lelki bajokat, miként más betegségeket is sikeresen meggyógyított. A kívülállók nem tudták másként értelmezni a gyógyítást, minthogy az Úr kiűzi az ördögöket. A mai evangéliumi részben Szent Lukács azt is leírja, hogy a megszállott néma is volt. A néma megszólalása jelzi, hogy a gyógyítás eredményes. Kettős csoda történik tehát, amely a jószándékúakat örvendezésre és a Jézusban való hitre indítja, miközben ellenfelei azzal kezdik vádolni, hogy a gonoszok fejedelmének segítségével képes ilyen rendkívüli cselekedetekre.
Ez a csoda azt is tanítja, hogy Isten hatalma nagyobb a gonosz hatalmánál, képes legyőzni azt. A kísértések idején ezzel a gondolattal kérjük Isten segítségét, hogy legyőzhessük rossz vágyainkat és a jó győzhessen bennünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!



2016. október 6., csütörtök

Krisztus Vére, a veszélyben forgók támasza



Krisztus Vére, a veszélyben forgók támasza

üdvözíts minket!


Boldogan lépek közösségre az alábbi elmélkedéssel!
»Bevezető ima: Mennyei Atyám, ismered minden szükségemet anélkül, hogy mondanám. Mégis megtanítottál Fiadon keresztül, hogy hozzád forduljak, és kérjem tőled mindazt, amire szükségem van. Bízom benned, mint gyermek az atyjában, és Jó Atyámként szeretlek, aki sosem hagy cserben. Úr Jézus, Te mindig hűséges vagy. Velem vagy a boldog és a nehéz időkben egyaránt. Hozzád fordulok, hogy eléd helyezzem minden aggodalmamat és kérésemet.
Kérés: Uram, segíts kegyelmeddel, hogy olyan apostolod legyek, amilyennek szeretnél!
1.    Szükségtelen gondok. Néha belekötünk másokba, hogy túl sokat aggódnak. De mikor gondolkodtam el arról az utóbbi időben, hogy én magam miért aggódtam? Talán arra jutok, hogy nem is az igazán komoly és fontos dolgokért. Vagy ha mégis valamilyen komoly dologról van szó, akkor is túl sokat aggódok olyanok miatt, amik egyáltalán nem rajtam múlnak. Isten azt szeretné, ha nem aggodalmaskodnánk még a szükségleteinkért sem, hanem kérnénk tőle, hogy adja meg nekünk mindezeket.
2.    Jézusban bízni. Amikor Jézushoz fordulunk, valóban és őszintén bízunk benne, vagy olyan dolgokért imádkozunk, amelyek szükségtelenek a lelki fejlődésünk és békénk szempontjából? Igen, bíznunk kell Jézusban, de a helyes dolgokat kell kérnünk tőle. Elsősorban azt kérjük, hogy adjon erőt szent akaratának elfogadására és teljesítésére életünkben. Ez az a fajta ima, amire minden bizonnyal válaszolni fog, méghozzá gyorsan.
3.    Állhatatosság az imában. Még ha az imáim Isten akaratára és mások szeretetére akarnak összpontosítani, akkor sem biztos, hogy akkor kapok választ imáimra, amikor én akarom. Ne felejtsük el, hogy Isten kezében van életünk, és Ő tudja, hogy mi a legjobb számunkra az adott pillanatban. Állhatatosnak kell lennünk az imában, sosem szabad feladnunk. Jézus ezt szenvedése előtt a Getszemáni-kertben magyarázta el. Atyja akaratának teljesítése egyértelműen helyes dolog volt, mégis kitartóan kellet ezért imádkoznia. Még Jézus sem kapta meg automatikusan az erőt ahhoz, hogy véghezvigye Atyja akaratát. Hozzá hasonlóan nekünk is teljes bizalommal kell lennünk az Atya iránt.
Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, segíts, hogy mindig bízzak benned, ne számítson, mi történik az életemben. A Te hűséges szereteted tart meg és tesz elég erőssé a mindennapi csaták megvívásához. Add meg a kegyelmet, hogy kitartsak az imában, és ezáltal növekedjek a bizalomban és szeretetben!
Elhatározás: Ma Jézus kezeibe helyezem aggodalmaimat, bízva abban, hogy az Ő kegyelme elég nekem.« (P. Christopher Scroggin LC)
Ezt ma kaptam. De úgy, hogy ezt valljam! Nem az én szavaim, de, ahogy olvasom, mintha vallomásomként, hitemként hangozna! Köszönöm Istenem!
Az jut az eszembe, hogy „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! (…) ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” [Mt 10,16-17,19]
Tulajdonképpen a pillanatnyi kérésem, nem önmagamért való, hanem a szolgálatért, amire úgy tartom, hogy Istenünk kér tőlem: Mert azt kívánja tőlem, hogy dicsőségét szolgáljam abban az Egyházban, mely szenvedi azt, amire rendeltetése volna, de nem szereti azt eléggé, Akitől rendeltetése van!
Istenem, Mennyei Atyám! Te bölcsességedre hívsz engem, és én kész vagyon ma már engedelmeskedni Neked! Oda szentelem magam Ferenc pápa ima szándékának: „Hogy a Missziók Világnapja megerősítse minden keresztény közösségben az Evangélium hirdetésének örömét és felelősségét.” És éppen ezért, társulok bíboros atya imaszándékához is: „Kérjük Istentől a felelősségérzet és a segítő szeretet ajándékát, hogy hiteles tanúi lehessünk a világban.” Jöjj Szentlélek, szállj le rám! Ámen


Himnusz CCCXI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Az égi udvar díszei,
örök Királyunk nagyjai,
kiket nekünk nevelt az Úr,
s apostolokként ránk hagyott,
ti, új ég, új föld Városa,
hol napként Bárányunk ragyog,
s ti drágagyöngyként fényletek,
mint tündöklő alapkövek.
Ezért hálásan ünnepel
az Egyház, Krisztus hitvese,
mely hirdetéstektől dicső,
s mert véretek szentelte meg.
Ha minden kor s idő letűnt,
és Megváltónk ítélni jön,
ti is nagy fényben ültök ott,
dicső főrangú férfiak.
Imáitokkal nyerjetek
nekünk oltalmat és erőt,
s mit földünkön vetettetek,
az égben hozzon bő magot.
Krisztusnak zeng örök dalunk,
ki Atyja hírvivőiként
küldött, s a Szentlélek tüzét
gyújtotta lángra bennetek. Ámen.


Ferenc pápa: A Szentlélek visz előre



Ferenc pápa: A Szentlélek visz előre


Az igazi tanítás nem a törvényhez való merev ragaszkodás, mely megbabonáz, akár az ideológiák, hanem Isten kinyilatkoztatása, amely napról napra jobban eléri azokat, akik nyitottak a Szentlélek előtt – hangsúlyozta a pápa október 6-án reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


A napi szentlecke Szent Pál apostolnak a Galatáknak írt leveléből (Gal 3,1–5) arra figyelmezteti a híveket, hogy csak a Krisztustól nyert hit üdvözít, s nem az ószövetségi szabályok megtartása. A Szentlélek az Atya nagy ajándéka. Az az erő, amely bátorságot ad az egyháznak, hogy kilépjen önmagából és eljusson a világ határaiig. Nélküle bezárkózás és félelem van csupán – fogalmazott a Szentatya.
Szent Pál a galaták szemére veti, hogy azt hiszik, az ószövetségi törvények, és nem Jézus által igazulnak meg, pedig Ő az, aki értelmet ad a törvénynek. Túl merevek, ők azok, akik támadják Jézust, és ők azok, akiket az Úr képmutatónak nevez. Ez a törvényhez való merev ragaszkodás nem vesz tudomást a Szentlélekről. Nem hagyja, hogy Krisztus megváltásának ereje előretörjön a Szentlélekkel. Igaz, hogy meg kell tartanunk a parancsolatokat, de mindig a kegyelemből fakadóan, az Atyától kapott kegyelmi ajándékkal, a Szentlélekkel együtt – figyelmeztetett Ferenc pápa. – Így válik érthetővé a törvény. Ezek az emberek abban hibáztak, hogy nem vettek tudomást a Szentlélekről, és nem tudták, hogyan haladjanak előre. Be voltak zárva előírásaikba. És olykor mi is beleeshetünk ebbe a kísértésbe.
A törvénytudók megbabonáznak az elveikkel, ugyanis az ideológiák megbabonáznak. Nem véletlenül kezdi így levelét Szent Pál: „Ki babonázott meg titeket, ti oktalan galaták?” Azok, akik ideológiákat hirdetnek: minden igaz, minden világos! De hisz Isten kinyilatkoztatása talán nem világos? Isten kinyilatkoztatását apránként, minden nappal jobban megleljük, folytonos zarándokúton. Világos? Igen! Kristálytiszta! Azok pedig, akik azt hiszik, hogy a teljes igazságot a markukban tartják, buták, oktalanok, ahogy Szent Pál mondja, mert hagyják megbabonázni magukat – mutatott rá a pápa.
Majd így folytatta: amikor nem hagyjuk, hogy a Szentlélek ihlessen minket, hogy előrevigyen a keresztény életben, az a Szentlélek elszomorítása. Amikor nem hagyjuk, hogy Ő megmondja – nem a törvény teológiájával, hanem a Lélek szabadságával –, mit kell tennünk. Így langyossá válunk, középszerű keresztények leszünk, mert a Szentlélek nem működhet bennünk.
A harmadik magatartás a Szentlélek előtt való megnyílás, vagyis hogy hagyjuk, a Lélek vigyen minket előre – magyarázta a Szentatya. – Ezt tették az apostolok pünkösdi bátorsággal. Legyőzték félelmüket, és megnyíltak a Szentléleknek. Ahhoz, hogy megértsük és befogadjuk Jézus szavait, meg kell nyílnunk a Szentlélek ereje előtt. Ekkor mint egy vitorlás hajót repít minket előre a szél, és sose állunk meg többé. Ehhez azonban imádkozni kell!
Tegyük föl magunknak a kérdéseket a nap folyamán: Vajon én tudomást veszek a Szentlélekről? Vagy eljárok vasárnap a misére, megteszem ezt meg ezt, és azt hiszem, hogy ez elegendő? Az életemet csak félig, langyosan élem – elszomorítva a Szentlelket, aki nem adhat nekem erőt az előrehaladáshoz, a megnyíláshoz? Vagy az életem szüntelen imában telik a Szentléleknek való megnyílásért, hogy Ő vigyen előre az evangélium örömével, és megnyisson Jézus tanításának, az igazi tanításnak, amely nem babonáz meg, nem tesz oktalanná, hanem igazi? – tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, arra buzdítva, hogy mi is tegyük fel ezeket magunknak.
Fohászkodjunk, hogy a Szentlélek ráébresszen gyöngeségeinkre, melyek elszomorítják Őt, és előrevigyen minket, Jézus nevét elhozva másoknak is, megtanítva az üdvösség útjára. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megnyíljunk a Szentléleknek, és ne legyünk oktalanok, megbabonázottak, elszomorítva a Szentlelket – zárta csütörtök reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.


Évközi huszonhetedik hét csütörtökje



Évközi huszonhetedik hét csütörtökje


A Miatyánk kezdetű imával Jézus arra bátorít minket, hogy kéréseinkkel bátran forduljunk Istenhez, hiszen ő gyermekeiként tekint ránk. A mai evangélium újabb megerősítést ad azzal kapcsolatban, hogy van létjogosultsága a kérő imának. Természetesen nem érdemes abba a szélsőségbe esnünk, hogy soha nem jut időnk Istent dicsőíteni, magasztalni és áldani, és csupán csak akkor imádkozunk, amikor azt érezzük, hogy valamire szükségünk van Istentől. Ha a különféle imamódokban erőteljes eltolódás mutatkozik a kérések irányába, akkor valójában Istent eszközként akarjuk felhasználni saját céljaink megvalósításához.
Arra is ügyelnünk kell, hogy milyen lelkülettel kérünk. A kiinduló helyzet mindig az legyen, hogy Isten jól tudja, mire van szükségünk a földi boldogsághoz s az örök boldogság elnyeréséhez. Ne akarjunk okosabbak, bölcsebbek lenni Istennél, azt a látszatot keltve, hogy mi jobban tudjuk, mi szolgál lelkünk javára. Lényeges továbbá, hogy azzal a bizalommal forduljunk kéréseinkkel Istenhez, hogy ő képes nekünk segíteni. Ugyanakkor fogadjuk el azt, hogy Isten csak azokat a kéréseinket teljesíti, ami lelkünk üdvösségére szolgál. Az imában legyünk mindig türelmesek és soha ne követelőzzünk. S végezetül, a mai evangéliumi példabeszéd tanulságaként: legyünk kitartóak az imádkozásban!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!
 


2016. október 5., szerda

Krisztus Vére, szüzeket termő Vér



Krisztus Vére, szüzeket termő Vér
üdvözíts minket! 


Jézus mai példája az, amilyen szoros, személyes, közvetlen és mély kapcsolat volt közötte és az Atya között. Úgy gondolom, és erre még ilyen módon soha nem gondoltam talán, hogy Jézus válaszában nem a szavak a fontosak. Ezek jelképes értelmére kell felfigyelnem! Valószínűleg, magának Jézusnak is ez volt az imádságban a szempont: minduntalan megújítani az Atyának való elköteleződést, a szövetséges viszony igazolására! Ami személyes, de mégis közösségi, mert mindazokért való, és mindazoknak adott szó is ez az ima, Akik egyek az Atyában. De, ha Jézus tanítását és Pál tanítását egybe vetem, akkor az imával kapcsolatosan még egy nagyon fontos tanításra kell ráismernem: az ima soha nem szabad, hogy képmutatássá, színleléssé legyen, színpadi eseménnyé alacsonyodjon! Ha ilyent észreveszek a másikon, vagy más észreveszi rajtam, bizony meg kell fednünk egymást, akár nyíltan is!
Azonban, meg kell engedni azt, hogy mindenki úgy imádkozzon, ahogy az a szívéből fakad. Nem feledve azt, hogy melyek az ima fontos elemei, melyekben én épülök Istenbe, és, ugyanakkor, én építkezem Istennel való kapcsolatomból. Hiszen, az ima kapcsolatfelvétel, kapcsolatteremtés Istennel. Rá irányítom a figyelmemet, hogy felfogni képessé legyek jelenlétét, és üzenetét, számomra.
Jézus azt próbálja értésemre adni, hogy úgy szólítsam meg Istent, mint mindannyiunk Atyja! Aki úgy az én Gondviselő, Teremtő, Irgalmas, Megbocsátó, Aggódó és Végtelenül Jó Atyám, ahogy az övé - Jézusé, és minden emberé, aki Jézus barátságát, a Vele való közösséget szomjazza.
A megszólítás után, a második gondolatom az legyen, hogy dicsőítsem meg azért a szentségéért, amit a megszólításban próbáltam tisztelni, tisztelettel kifejezni.
Ezzel a megtisztelő dicsőítéssel közösségben fejezzem ki azt, hogy szolgálni akarom szándékában! Megértettem, hogy leghőbb vágya, hogy épüljön Isten országa, általam, és Benne való közösségünk által is, akik Atyánkként tiszteljük.
Így érkezzek el a kérésemhez. De a kérésem ne önző érdekemről szóljon, hanem arról a szükségről, amiben úgy vélem, hogy hiányt szenvedünk, ami ahhoz szükséges számunkra, hogy Neki szolgálni képessé lehessünk! Tudnom kell, azzal az alázattal, és szelídséggel, amire Jézus példát mutat, hogy az Atya végtelen tisztelettel és bizalommal van irántam, és irántunk! De ez a megbecsülése annak az embernek szól, akit Ő teremtett, és arra, hogy Neki szolgáljon! Mindent, mit teremtett értem, arra teremtetett, hogy szolgálatára bírjon! És nem arra, hogy engem Tőle és szándékától eltávolítson, vagy önérvényesítő akaratomat ellenében kielégítsem!
Igen, mert gyengék vagyunk, erőtlenek, bűnösök, akik a szolgálatban tévedünk el, és meg. Mi több: megtévesszük egymást, félrevezetjük és bűnre juttatjuk egymást. Amiért, ahogy kérem mindannyiunkért a bűnök bocsánatát, én is megbocsátani készséges vagyok mindazoknak, akik az Atyánknak való szolgálatban elkötelezettek vagyunk, akik közösen is képesek és készek vagyunk ebben az imában együtt kiengesztelődni, megújulni Atyánk tiszteletében, Krisztussal közösségben, Aki azért tanít bennünket erre, hogy megmentsen. Hogy ne álljunk meg, ne maradjunk meg a kísértésben! Mert ebben a közös imában meríthetünk erőt arra, hogy elrugaszkodjunk: se kísértés, se bűn ne legyen képes eltávolítani bennünket az Atyai szeretettől, mely szüntelen megbocsátásra kész, annak, ki kéri, vágyakozza a Vele való közösséget!
Talán, az imában kell és lehet önmagunkat ellenőrizni, kontrollálni, hogy ne essünk abba a hibába, amiről Pál beszél: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?” Nehogy keresztény létemre pogány módon éljek, és nem keresztény módon! Ha megtévedtem, hiteltelenné válok, és akkor hogyan kényszeríthetném a pogányokat arra, hogy keresztény módon éljenek?
Mennyei Atyánk! Áldalak, dicsőítelek és magasztallak Jézus Krisztus által, hogy lehessek, mert vágyom rá, hogy szolgálatodra alkalmassá legyek! Jöjjön el a Te országod! Hogy ehhez alkalmassá lehessek, és lehessünk mi mind, Szentlelked által tölts el bölcsességeddel! Miben eddig tévedtem, hibáztam, vagy rosszul tettem, bocsáss meg és általam és velem mindazoknak, akik mindebben társaim! Ahogy Tőled kérem magamnak, úgy én is megbocsátok mindazoknak, kik hozzám hasonlóan tévedtek és tévedésükkel engem is megtévesztettek! Mert nem akarunk a bűn rabságában, a kísértés csapdájában vergődni! Benned eltelni és Veled közösségben lenni, segíts bennünket! Ámen


Himnusz CCCX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Mennyek királyné asszonya,
minket meggörnyeszt bűn súlya,
imánkkal hozzád fordulunk,
irgalmat esdve kér szavunk.
Hallgass meg minket, jó Anya,
örök boldogság ajtaja,
benned reményünk felragyog,
mit Éva vétke elrabolt.
Királyunk Anyja, szűz, nemes,
esdj hű népednek életet,
a bűnbánatra kérj időt,
segíts, irgalmas őrizőnk.
Imád szavára, Mária,
a szentek ajkán kél ima;
Királynőnk, hathatós szavad
felénk fordítja az Urat.
Úrnőnek vallnak mindenek,
szolgáid vágyát meg ne vesd,
ha véget ér itt életünk,
nyugalmat, békét hozz nekünk.
Atyát, Fiút és Lelküket
övezze áldás, tisztelet,
kik minden dísznél ékesebb
fénykoszorút fontak neked. Ámen.


Ferenc pápa: Az igazi misszió az emberek Krisztushoz vonzása!



Ferenc pápa: Az igazi misszió az emberek Krisztushoz vonzása!


Az október 5-én tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya a pár nappal korábbi grúziai és azerbajdzsáni útjára tekintett vissza. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Múlt hétvégén apostoli úton voltam Grúziában és Azerbajdzsánban. Hálát adok az Úrnak, amiért megengedte ezt számomra, és ismételten kifejezem hálámat e két ország állami és vallási vezetőinek, különösen is egész Grúzia pátriárkájának, II. Iliának – tanúságtétele nagyon jót tett szívemnek-lelkemnek –, valamint a kaukázusi muszlimok sejkjének. Testvéri köszönetet mondok a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek és minden hívőnek, akik megéreztették velem meleg szeretetüket.
Ez az út az Örményországban tett júniusi látogatásom folytatása és kiegészítése volt. Ily módon – Istennek hála – meg tudtam valósítani azt a tervemet, hogy meglátogatom ezt a három kaukázusi országot, hogy megerősítsem a bennük élő katolikus egyházat, és bátorítsam az ott élő népek útját a béke és a testvériség felé. Ezt emelte ki e két utóbbi út mottója is: a grúziai úté: Pax vobis [Béke veletek!], az azeri úté pedig: Mindnyájan testvérek vagyunk!
Mindkét országnak nagyon ősi történelmi, kulturális és vallási gyökerei vannak, ugyanakkor történelmük új szakaszát élik: mindkettő idén ünnepli függetlenségének huszonötödik évfordulóját, a huszadik század nagy részében ugyanis szovjet uralom alatt voltak. Ebben az új szakaszban pedig sokféle nehézséggel kell szembenézniük a társadalmi élet több területén. A katolikus egyháznak az a feladata, hogy jelen legyen, különösen is a tevékeny szeretet és az emberi haladás előmozdításának jelével; ezt közösségben igyekszik tenni a többi keresztény egyházzal és közösséggel, és párbeszédben a többi vallási közösséggel, azzal a bizonyossággal, hogy Isten mindenki Atyja, mi pedig fivérek és nővérek vagyunk.
Grúziában ezt a küldetést természetesen az ortodox testvérekkel való együttműködésen keresztül teljesítjük, akik a népesség nagy többségét adják. Ezért nagyon fontos jel volt, hogy amikor megérkeztem Tbiliszibe, a köztársasági elnökkel együtt fogadott engem a repülőtéren tiszteletre méltó II. Ilia pátriárka is. Megható volt a vele való találkozás aznap délután, mint ahogy az volt a másnapi látogatás a patriarkális székesegyházban, ahol Krisztus ruhájának ereklyéjét, az egyház egységének jelképét tisztelik. Ezt az egységet megerősítette a különböző keresztény felekezetek sok vértanújának vére. A legtöbb megpróbáltatást elszenvedett közösségek közé tartozik az asszír-káld közösség, amellyel Tbilisziben nagyon szép imaalkalmon vettem részt; azért imádkoztunk, hogy béke legyen Szíriában, Irakban és az egész Közel-Keleten.
A szentmisét Grúzia – latin, örmény és asszír-káld – katolikus híveivel a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréznek, a missziók védőszentjének emléknapján mutattuk be: ő arra emlékeztet minket, hogy az igazi misszió sosem prozelitizmus, hanem az emberek Krisztushoz vonzása azáltal, hogy szoros kapcsolatban vagyunk Krisztussal az imádságban, a szentségimádásban és a konkrét, tevékeny szeretetben, amely nem más, mint a legkisebb testvérünkben jelen lévő Jézus szolgálata. Ez az, amit a szerzetesek tesznek, akikkel Tbilisziben és aztán Bakuban találkoztam: ezt teszik az imádsággal, a jótékonysági intézményekkel és az emberi haladást segítő tevékenységükkel. Bátorítottam őket, hogy legyenek szilárdak a hitben, emlékezettel éljenek, legyenek bátrak és reménykedők. Azután ott vannak a keresztény családok: nagyon értékes az ő jelenlétük, fontos szerepet töltenek be a befogadással, a kíséréssel, a megkülönböztetéssel és a közösségbe való integrálással.
Erre az evangéliumi jelenlétre mint Isten országának magvetésére még nagyobb szükség van – ha lehetséges – Azerbajdzsánban, ahol a lakosság többsége muszlim, és a katolikusok csak pár százan vannak, de hála Istennek, jó kapcsolatot ápolnak mindenkivel, sőt kimondottan testvéri kötelék fűzi őket az ortodox keresztényekhez.
Ezért Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában két olyan találkozón vettünk részt, amelyeket a hit képes megfelelő kapcsolatban tartani, ezek pedig: a szentmise és a vallásközi találkozó. A szentmise a kicsiny katolikus közösséggel, ahol a Lélek összhangot teremt a különböző nyelvek között, és megadja a tanúságtétel erejét; és ez a közösség Krisztussal nem akadálya annak, sőt arra indít, hogy keressük a találkozást és a párbeszédet mindazokkal, akik hisznek Istenben, hogy együtt egy igazságosabb és testvériesebb világot építsünk. Ebben az összefüggésben, amikor az azeri vezetőkhöz fordultam, kifejeztem azon kívánságomat, hogy a nyitott kérdések jó megoldást találjanak, és hogy az összes kaukázusi nép békében és kölcsönös tiszteletben éljen.
Isten áldja meg Örményországot, Grúziát és Azerbajdzsánt, és kísérje az ő szent zarándok népének útját ezekben az országokban!