Szent
Mihály arkangyal
[szeptember 29.]
A Mihály (Michael) név azt jelenti: ‚Kicsoda
olyan, mint Isten?’ „S valahányszor – mint Gergely írja – valami csodás erőt
kívánó dolog történik, Mihály küldetik el, hogy a cselekedetből és a névből is
értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Ezért
aztán Mihálynak sok olyan dolgot tulajdonítunk, ami csodás erőt kíván. Dániel
tanúsága szerint ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi,
oltalmazza a kiválasztottakat (Dán 12,1). Ő harcolt a sárkánnyal és
angyalaival, s az égből levetve nagy győzelmet aratott rajtuk. Ő vitatkozott az
ördöggel Mózes testéről, mert az elő akarta adni a testet, hogy Isten gyanánt
imádják a zsidók. Ő veszi át a holtak lelkét, és az örvendezés paradicsomába
vezeti őket. Hajdan a zsinagóga fejedelme volt; ma az Úr az Egyház fejedelmének
állította. Mint mondják, ő sújtotta csapásokkal az egyiptomiakat, ő választotta
szét a Vörös-tengert, ő vezette a népet a pusztában, és ő vezette be őket az
Ígéret Földjére. A szent angyalok seregében ő Krisztus zászlótartója; az Úr
parancsára majd ő öli meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust. Mihály arkangyal
szavára támadnak fel a halottak, s ő mutatja meg az Ítélet Napján a keresztet,
a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát.
Szent Mihály arkangyal ünnepét megjelenése, győzelme,
templomszentelése és emlékezete ünnepének nevezzük.
Megjelenése
többszöri esemény volt, Először Garganus hegyén jelent meg. Apufiában, Sypontus
városa mellett van egy Garganus nevezetű hegy. Az Úr 390. esztendejében a
nevezett Sypontus városában élt egy Garganus nevezetű férfiú, aki némely
könyvek szerint arról a hegyről kapta a nevét, vagy – mások szerint – a hegy
kapta róla a nevét. Ennek az embernek számtalan juha és marhája volt. Egyszer
az állatok a nevezett hegy oldalában legelésztek, s történt, hogy egy bika
elbitangolt a csordából, s fölhágott a csúcsra. Este az egész csorda hazatért,
csak ez a bika nem, s a gazda nagy csapat szolgával együtt úttalan utakon
kereste, míg végül a hegytetőn egy barlang szája mellett bukkantak rá.
Megdühödött a gazda, hogy így elkóborolt a bika, és mérgezett nyilat lőtt ki
rá, de – mintegy a széltől megfordítva – azt találta el, aki rálőtt. A dolog
felkavarta a polgárokat, és elmentek a püspökhöz, hogy megkérdezzék erről a
fölöttébb furcsa esetről. A püspök háromnapi böjtöt szabott ki rájuk, és
intette őket, hogy Istentől kell kérniük a talány megoldását. A böjt leteltével
megjelent Szent Mihály a püspöknek, mondván: „Tudjátok meg, hogy azt az embert
az én akaratomból találta el a saját nyila. Én vagyok Mihály arkangyal, és én
eldöntöttem, hogy a földön e helyt lakozom, s biztonságban megőrzöm. Ezzel a
jelzéssel akartam tudtul adni, hogy én vagyok e hely felügyelője és őrizője.” A
püspök és a polgárok körmenetben vonultak arra a helyre, és mert nem mertek a
barlangba lépni, a bejárata előtt buzgó könyörgésekbe kezdtek.
A második jelenés az Úr 710. esztendeje táján történt.
A Tumba nevezetű helyen, a tenger mellett, Aprica városától hat mérföldre,
Mihály arkangyal megjelent a nevezett város püspökének, megparancsolván, hogy a
nevezett helyen építsen templomot, s amiképpen a Garganus-hegyen, itt is Szent
Mihály arkangyal emlékezetére szentelje föl. Mikor pedig a püspök habozott,
hogy hol is építse meg a szentegyházat, tudtára adta, hogy ott építtesse meg,
ahol egy rablók által elrejtett bikát talál. Azt sem tudta, mekkora legyen a
templom; mire azt a parancsot kapta, hogy akkora legyen, amekkorát a bika
körbejár. Két szikla is volt ott; senki emberfia nem tudta megmozdítani őket.
Ekkor Mihály megjelent egy férfiúnak, s megparancsolta, hogy menjen a mondott
helyre és mozdítsa el a sziklákat. Odament és oly könnyedén elmozdította a
sziklákat, mintha semmi súlyuk nem lett volna. Miután fölépült a templom, a
Garganus hegyéről ebbe a templomba vitték annak a palliumnak egy darabját,
amelyet Szent Mihály ott az oltárra helyezett, s egy darabot abból a
márványból, amelyen állt. Mivel pedig azon a hegyen nem volt víz, az angyal
parancsára lyukat fúrtak a kősziklában, s rögtön oly erővel tört fel a víz,
hogy mind a mai napig bőségesen ellátja őket. Ezt a megjelenést október 16-án
ünneplik.
Ugyanitt történt egy említésre méltó csoda. Ezt a
hegyet mindenünnen tenger veszi körül, de Szent Mihály napján kétszer is
megnyílt, hogy utat adjon a népnek. Ez régente így is lehetett! Történt
egyszer, hogy nagy tömeg igyekezett a templomba, velük ment egy terhes asszony
is, aki már a szülés előtt állt. De íme, a hullámok rohanva összecsaptak, és a
tömeg rémülten futott a partra, csak a viselős asszony nem tudott futni, és a
tenger habjainak fogságába esett. Mihály arkangyal azonban sértetlenül
megőrizte, úgyhogy a tengerár közepén megszülte fiát, s ölébe véve szoptatta;
majd utat adván az asszonynak, ismét megnyílt a tenger, s az, gyermekével
együtt boldogan a partra lépdelt.
A harmadik megjelenés Rómában, Gergely pápa idején
történt. Mikor ugyanis Gergely pápa a járványos ágyékbaj miatt könyörgő
körmenetet rendelt el és buzgón esedezett a nép üdvéért, a régebben Hadriánus
Emlékezetének nevezett vár fölött meglátta az Úrnak angyalát, aki éppen
megtörölte véres kardját és hüvelyébe dugta. Gergely megértette, hogy az Úr
meghallgatta könyörgését, s ugyanott templomot épített az angyalok
tiszteletére, ezért azt a várat mind a mai napig Angyalvárnak nevezik. Ezt a
megjelenést ugyanúgy május 8-án ünnepeljük, mint azt, amikor a Garganus hegyén
jelent meg és a sypontusbelieknek győzelmet adott.
A negyedik megjelenés magában az angyalok
hierarchiáiban történik. Az első hierarchia neve: epiphania, azaz
legfelső megjelenés; a másodiké: hyperphania, azaz középső megjelenés;
az utolsóé pedig: hypophania, azaz legalsó megjelenés. A hierarchia
pedig a gerar, azaz ‚szent’ és az archos azaz ‚fejedelem’
szavakból ered, s annyit tesz: ‚szent fejedelemség’. Minden egyes hierarchia
három rendet foglal magába. A legfelsőben vannak a Szeráfok, Kerubok és
Trónusok; a középsőben – Dionysius felosztása szerint – az Uraságok, Erők és
Hatalmasságok; az utolsóban – szintén az ő felosztása szerint – a
Fejedelemségek, Angyalok és Arkangyalok. Elrendezésüket és felosztásukat földi
hatalmasságok példáján szemléltethetjük. A király szolgái közül egyesek
közvetlenül a király személye körül forgolódnak, mint a komornyikok, tanácsosok
és ülnökök, Hozzájuk hasonlók az első hierarchia rendjei. Más szolgák tisztsége
az ország közös ügyeinek irányítása, és nem egyik vagy másik tartomány
kormányzására vannak rendelve; mint a katonaság vezérei és a királyi ítélő
bírák. Hozzájuk hasonlók a második hierarchia rendjei. Ismét másokat pedig az
ország valamelyik részének kormányzására rendelnek, mint a helytartókat és a
kormányzókat és az efféle alacsonyabb rangú hivatalnokokat. Ezekhez hasonlók a
harmadik hierarchia rendjei.
Az első hierarchia három rendje Isten mellett áll és
közvetlen környezetében forgolódik. Ehhez három dologra van szükségük: teljes
szeretetre, ez vonatkozik a Szeráfok rendjére, akik nevének jelentése:
‚lángolók’; tökéletes ismeretre, ez vonatkozik a Kerubokra, mert nevük
jelentése: ‚a tudás teljessége’; örökös befogadásra és élvezésre, ez vonatkozik
a Trónusokra, azaz a királyi székekre, mert bennük ül, bennük nyugszik meg
Isten, miközben önmagában megnyugtatja őket.
A középső hierarchia három rendje egyetemesen
irányítja és kormányozza az embereket. Ez a kormányzás három dologban áll.
Először: a felügyeletben, avagy a parancsolásban; ez vonatkozik az Uraságok
rendjére, akiknek az a hivataluk, hogy az alacsonyabb rangúakra felügyeljenek,
minden isteni szolgálatukban irányítsák őket, és nékik parancsokat adjanak.
Erre utal Zakariás a 2. részben, ahol az egyik angyal ezt mondja a másiknak: „Fuss,
szólj e gyermekeknek!” (2,4). Másodszor: a cselekvésben; ez vonatkozik az
Erők rendjére, akik nem ismernek lehetetlent; ha valamit parancsba kapnak,
végrehajtják, mert hatalmat kaptak minden, az istentiszteletet illető nehéz
dologra. Ezért kapták meg a csodatétel hatalmát. Harmadszor: az akadályozásban,
hogy tudniillik megakadályozzanak minden hátráltató és ellenséges dolgot; ez
vonatkozik a Hatalmasságok rendjére, akik képesek megfékezni az ellenséges
hatalmasságokat. Ezt jelzi Tóbiás könyvének 8. része, ahol írva áll, hogy „Ráfael
megragadá a démont Felső-Egyiptom pusztájában” (8,3).
Az utolsó hierarchia három rendjének meghatározott és
korlátozott kormányzási területe van. Némelyek egy-egy tartomány élén állnak.
Ezek a Fejedelemségek rendjéből valók. Hozzájuk volt hasonló a perzsák
fejedelme, aki a perzsák élén állt, amint Dániel könyvének 10. részében
olvassuk (10,1). Mások egy bizonyos embercsoport, úgy, mint egy város
kormányzására rendeltetnek; őket mondjuk Arkangyaloknak. Ismét mások egy-egy
személy irányítását kapták feladatul, őket Angyaloknak nevezzük. Azért mondjuk,
hogy ők adják hírül a kis dolgokat, mert szolgálatuk egyetlen emberre
korlátozódik; az Arkangyalok pedig a nagyobb dolgokat adják hírül, mert egy
embertömeg java fontosabb, mint az egyes emberé.
Az első hierarchia rendjeinek felosztásában Gergely és
Bernát egy véleményen van Dionysiusszal, ez szerintük Isten élvezéséből, azaz
lángoló szeretetéből, mély ismeretéből és az örökös benne maradásból áll; az
első a Szeráfokra, a második a Kerubokra, a harmadik a Trónusokra vonatkozik. A
középső és az utolsó hierarchia két rendjének, a Fejedelemségek és az Erők
rendjének elosztásában viszont különbözik a véleményük. Gergelynek és Bernátnak
ugyanis más a szemlélete, mert szerintük a középső hierarchia feladata az
uralkodás, az utolsóé a szolgálat. Az angyalok pedig háromféleképpen
uralkodnak. Egyes angyalok az angyali lelkek élén állnak, és ők az Uraságok;
más angyalok a jó emberek élén állnak, és ők a Fejedelemségek, ismét mások a
démonok élén állnak, és ők a Hatalmasságok. Hivataluk és rangjuk az előbbiekből
nyilvánvaló. Az angyalok szolgálata szintén háromféle: az első a cselekvésben,
a második a nagyobb dolgok tanításában, a harmadik pedig a kisebb dolgok
tanításában áll. Az első az Erők, a második az Arkangyalok, a harmadik az
Angyalok szolgálata.
Szent Mihály arkangyal ötödik megjelenéséről a Háromrészes
Egyháztörténetben olvashatunk.*
Konstantinápoly mellett van egy hely, ahol hajdanában Vesta istennőt
tisztelték, de most ugyanott Szent Mihály tiszteletére épített templom áll, s
át is keresztelték a helyet Michaeliumnak. Egyszer egy Aquilinus nevű férfit
vörös kiütésekkel járó magas láz támadott meg. Bármi gyógyszert itattak vele az
orvosok, mindent kiadott magából. Már halálán volt, s a nevezett helyre vitette
magát abban a hitben, hogy ott vagy meghal, vagy megszabadul betegségétől.
Megjelent neki Mihály, mondván, hogy készíttessen magának italt mézzel és
borssal kevert borból, mártsa bele, amit eszik, és teljesen visszanyeri
egészségét. Úgy is tett, és tökéletesen meggyógyult, pedig az orvosi tudomány
elveivel szemben áll, hogy hevítő italt igyon a lázbeteg.
Szent Mihály ünnepét, másodszor, győzelme ünnepének
hívjuk. Mihály arkangyal és az angyalok sokszor arattak győzelmet. Az első
győzelmét a következő módon nyerte az említett sypontusbeliek részére.
Valamivel az után, hogy Szent Mihály helyét megtalálták, az akkor még pogány
nápolyiak seregükkel szabályszerűen hadat indítottak a sypontusiak és a
beneventóiak ellen, akik Sypontustól ötven mérföldre laknak. Püspökük tanácsára
háromnapi fegyverszünetet kértek, hogy ez alatt böjtöljenek és patrónusuk,
Szent Mihály segedelméért esdjenek. A harmadik éjjel Mihály megjelent a
püspöknek, s azt mondta, meghallgattatott könyörgésük, Megígérte, hogy
győzedelmeskednek, s megparancsolta, hogy a nap negyedik órájában rontsanak az
ellenségre, Mikor rátámadtak az ellenségre, a Garganus hegye iszonyú robajjal
megdördült, sűrűn cikáztak fölötte a villámok, és sűrű sötét köd borította be a
csúcsot. Az ellenségből 600 férfiú esett el – részben ellenfelük vasától,
részben a tüzes nyilaktól. Akik megmaradtak, fölismervén az arkangyal erejét,
felhagytak a bálványimádás tévelygésével, és nyakukat rögtön a keresztény hit
igájába bocsátották.
Második győzelmét akkor szerezte Mihály arkangyal,
amikor a sárkányt, azaz Lucifert minden csatlósával együtt kiűzte a mennyből.
Erre vonatkozik, amit a Jelenések könyvében olvasunk: „És nagy harc lőn az
égben, Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a sárkánnyal” (Jel 12,7).
Mikor ugyanis Lucifer Istennel egyenlő hatalmat akart, Mihály arkangyal, a
mennyei sereg zászlótartója Lucifert minden csatlósával együtt kiűzte a
mennyből, és a ködös-sötét levegőbe taszította az Ítélet Napjáig. Nem kaptak
engedélyt arra, hogy az égben vagy a levegőég felső részén lakjanak, mert az
világos és kellemes hely; sem hogy velünk, a földön éljenek, nehogy túlságosan
zaklatni tudjanak, hanem az ég és a föld között vannak a levegőben, hogy mikor
föltekintenek és látják a dicsőséget, amelyet elvesztettek, fájdalmat
érezzenek, s mikor letekintenek és látják, hogy az emberek oda emelkednek,
ahonnan ők maguk kiestek, gyötörje őket az irigység. Isteni rendelésből
azonban, megpróbáltatásunkra gyakran leereszkednek hozzánk, és – mint néhány
szent férfiú meg is láthatta – úgy röpdösnek körülöttünk, mint a legyek.
Számtalan sokan vannak, és akár a legyek, az egész levegőt betöltik. Erről
mondja Haimo: „Amint a filozófusok mondták és a mi tanítóink is vélekednek
róla, ez a levegőég tele van démonokkal és gonosz lelkekkel, mint a napsugár a
parányi porszemcsékkel.” Noha igen sokan vannak, Origenes véleménye szerint
azonban gyöngül a seregük, valahányszor legyőzzük őket; úgyhogy amelyiket
valamely szent férfiú legyőzte, attól fogva azzal a bűnnel, amelyben vereséget
szenvedett, nem tudja többé megkísérteni.
Az angyalok harmadik győzelme az, amelyet nap, mint
nap aratnak a démonok felett, amikor érettünk harcolván megszabadítanak amazok
kísértéseitől. Háromféleképpen szabadítanak meg kísértéseiktől. Először azzal,
hogy a sátán hatalmát megfékezik. A Jelenések könyvének 20. részében olvasunk
arról az angyalról, aki megkötözte, és a mélybe taszította az ördögöt (20,9),
Tóbiás könyve 8. részében pedig arról, hogy a Sátánt a pusztaság belsejébe
kergették megkötözve (8,3). Megkötözése nem más, mint hatalmának megfékezése.
Másodszor azzal, hogy megfékezik vágyát. Erre utal a Teremtés könyvének 32.
része, hogy az angyal megüté Jákob csípőjének inát, és mindjárt megszárada
(32,25). Harmadszor azzal, hogy az Úr szenvedésének emlékét a lelkünkbe vésik.
Erre utal a Jelenések könyvének 7. része: „Ne ártsatok a földnek és a
tengernek, se a termő fáknak, míg megjelöljük a mi Istenünk szolgáit az ő
homlokukon” (7,3). Ezékiel 9. része is: „És jegyezz taut a siránkozó
férfiak homlokára” (9,4). A tau ugyanis keresztforma betű, és akik ezzel
vannak megjelölve, nem félik a bosszuló angyalt. Ezért olvassuk ugyanott: „Senkit
pedig, akin a taut látjátok, meg ne öljetek” (9,6).
A negyedik győzelem az, amelyet Mihály arkangyal az
Antikrisztuson vesz majd, amikor megöli. Akkor majd „Mihály, a nagy
fejedelem – írja Dániel, könyvének 12. részében – felkél” (12, 1),
és a választottakért, mint segedelmük és oltalmuk erősen ellenállt az
Antikrisztusnak. A Jelenések könyve 13. részének 3. verséről: „És látok
egyet a fejei közül, mintha megöletett volna”, azt írja a Glossza,
hogy ezek után az Antikrisztus halottnak tetteti magát, és három napon át,
rejtőzködvén feltűnik, azt mondván, hogy feltámadott. Aztán bűbájos
mesterkedéssel a démonok a levegőbe emelik, és mindenki csodálva imádja. Végül
az Olajfák hegyére hág, ahogy a Thesszaloniki-beliekhez írott 2. levél 2. része
8. verséről: „Kit az Úr Jézus megöl az ő szájának lelkével” – írja a Glossza,
sátrában, trónján ül azon a helyen. Ám az Úr fölhág ellene, és Mihály
odasietvén megöli az Antikrisztust.
Gergely szerint erre a csatára és erre a győzelemre
értendő, amit a Jelenések könyvének 12. része ír: „És nagy harc lőn az
égben, Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a sárkánnyal” (12,7). Ezt az
igét Mihály hármas győzelmére érthetjük, arra a csatára, amelyet Luciferrel
vívott, mikor elűzte a mennyből; és arra a csatára, amelyet a minket támadó
ördögökkel vív, és arra is, amit most említettünk, tudniillik amit a világvégén
vív az Antikrisztussal.
Harmadszor, Szent Mihály arkangyal napját
templomszentelése ünnepének is mondjuk, mert e napon nyilatkoztatta ki, hogy az
említett hely a Garganus-hegyen neki van szentelve. Mikor ugyanis a
sypontusbeliek nagyszerű győzelmük után visszatértek ellenfeleik
lemészárlásából, kételkedni kezdtek, hogy csak oda kell-e menniük az említett
helyre, vagy föl is kell szentelniük. Püspökük jónak látta, hogy kérjék ki
Pelagius pápa véleményét. A pápa így felelt: „Ha valaki föl akarja szentelni
azt a templomot, mindenképpen azon a napon kell megtennie, amikor a győzelmet
adta; ha pedig másképp tetszenék Szent Mihálynak, meg kell kérdezni, mi az
akarata.” Az egész nép és a püspök három napon át kitartóan böjtölt, s ezen a
mondott napon megjelent Mihály a püspöknek, mondván: „Nem kell fölszentelnetek
a templomot, amit én építettem. Én építettem, föl is szenteltem.” S
megparancsolta a püspöknek, hogy másnap az egész néppel együtt könyörgő
körmenetben lépjenek be a barlangba, s megérzik, milyen patrónust nyertek
őbenne. Jelet is adott neki a fölszentelésről, hogy tudniillik ha kelet felől
az oldalösvényen hágnak föl, a márványban embernyomokat találnak. Reggelre
kelvén a püspök és az egész nép arra a helyre vonult, és behatolván egy nagy
kriptát és három oltárt találtak; kettő a kripta déli oldalán, egy pedig a
keleti oldalon volt, s ez különösen tiszteletet ébresztő volt, és le volt
takarva vörös palliummal. Ünnepélyes misét tartottak; majd mikor valamennyien
áldoztak, nagy örömmel hazatértek. A püspök papokat és klerikusokat rendelt ki,
hogy állandóan végezzék az istentiszteletet. Abban a barlangban kristálytiszta,
igen édes víz buzog föl, melyből áldozás után iszik a nép, és mindenféle beteg
meggyógyul. A pápa ennek hallatára elrendelte, hogy ezt a napot az egész
földkerekségen üljék meg Szent Mihály és minden boldog lelkek tiszteletére.
Negyedszer, ezt az ünnepet Szent Mihály emlékének
mondjuk, ám valamennyi angyalról megemlékezünk, és mindet egyetemesen
tiszteljük. Sok okból méltó, hogy dicséretet és tiszteletet adjunk a szent
angyaloknak. Ők a mi őrizőink, mert nékünk szolgálnak, s mert testvéreink és
polgártársaink, akik lelkünket a mennybe viszik, imádságainkat Isten előtt
bemutatják, s akik az örök Király legnemesebb vitézei és a szorongatottak
vigasztalói.
Először azért kell őket tisztelnünk, mert ők a mi
őrizőink. Mindenki mellé két angyal adatik: egy gonosz, hogy megpróbáljon, s
egy jó, hogy őrizzen, oltalmazzon. A jó angyal őrzi az embert születése előtt,
még anyja méhében, majd az anyaméhből való megszületésében, s felnőtt korában
is mindig vele marad. Mindhárom állapotban szükségünk van az angyali őrizetre.
Az anyaméhben levő magzat is elpusztulhat és elkárhozhat. Mikor már a méhen
kívül van, de még nem serdült fel, megakadályozhatják a keresztségét; mikor
pedig felnőtt, különféle bűnök csábíthatják. Az ördög megtéveszti fortélyaival
a felnőtt ember értelmét, hízelkedésével csábítja az akaratát, erőszakosan
elnyomja erényét. Ezért van szüksége az embernek a jó angyal őrizetére, hogy
nevelje az embert, és az ördög csalárdsága ellen fordítsa, jóra intse és
biztassa a hízelkedés ellen és megvédje az erőszak ellen – a megsemmisüléstől.
Az angyali őrizet hatását négy dologban ragadhatjuk
meg. Az első az, hogy a lélek a kegyelemtől előrehalad a jóban. S ezt
háromféleképpen teszi az angyal a lélekben. Először azzal, hogy eltávolítja a
jó útjában álló akadályokat; erre utal a Kivonulás könyvének 12. része, ahol az
angyal megverte Egyiptom elsőszülötteit (Kiv 12,29). Másodszor azzal, hogy
felráz a tunyaságból; erre utal Zakariás könyvének 4. része: „Az Úrnak angyala
fölkelte engem mint egy embert, aki álomból felköltetik” (4,1).
Harmadszor azzal, hogy a bűnbánat útjára vezet, vagy visszavezet. Ezt jelzi
Tóbiás, könyvének 5. részében, abban az angyalban, aki őt elvezette és
visszavezette (5,15).
A második hatás az, hogy ne essék bele a vétek
gonoszságába. Ezt is háromféleképpen teszi az angyal. Először azzal, hogy
megakadályozza a jövőben várható bűnt, amint azt a Számok könyvének 22. része
jelzi Bálámban, akit az angyal megakadályozott, mikor elindult, hogy megátkozza
Izraelt. Másodszor azzal, hogy vádol az elkövetett bűn miatt, hogy hagyja el az
ember. Erre utal a Bírák könyvének 2. része, ahol az angyal keményen vádolta
Izrael fiait a törvénysértés miatt, s erre azok felemelék szavukat és
sírának (2,4), Harmadszor azzal, hogy mintegy erőszakot alkalmaz, hogy
kiragadjon a jelenbeli bűnből. Erre utal Lót és feleségének erőszakos
kivezetése Szodomából (Ter 19,16–17), azaz: a bűnös szokásokból.
A harmadik hatás az, hogy ha valaki elbukik,
fölkeljen. Ezt is háromféleképpen teszi az angyal. Először azzal, hogy
töredelemre indít, Erre utal könyvének 11. részében Tóbiás, ahol az angyal
meghagyására epével, értsd: töredelemmel megkente atyja szemét (11,8),
tudniillik a lelki szemét. Másodszor azzal, hogy megtisztítja az ajkat, hogy a
bukott ember megvallja a bűnét. Erre utal Ezsajás 6. része, ahol az angyal
megtisztította Ezsajás ajkát (6,7). Harmadszor azzal, hogy elégtételre buzdít.
Lukács evangéliumának tizenötödik részében olvassuk, hogy „Öröm lészen a
mennyben egy penitenciatartó bűnösön, inkább hogysem kilencvenkilenc igazakon”
(15,7)
A negyedik hatás az, hogy az ember ne essék annyiszor
és annyi bűnbe, ahányszor és amennyi bűnre az ördög csábítja. Ezt is
háromféleképpen teszi, tudniillik az ördög hatalmát megfékezve, a vágyat
meggyöngítve, és az Úr szenvedésének emlékét a szívünkbe vésve. Ezekről föntebb
szólottunk.
Másodszor azért kell őket tisztelnünk, mert szolgálnak
nékünk. Ahogy a Zsidókhoz írt levél 1. része mondja, mind „szolgáló lelkek”
(1,14), hiszen mind érettünk küldetnek: a felsők a középsőkhöz, a középsők az
alsókhoz, az alsók mihozzánk. S ez az elküldés először az isteni jóság miatt
történik. Abban nyilvánul meg az isteni jóság, hogy szereti üdvünket, hiszen a
hozzá mély szeretettel kötődő nemes lelkeket küldi, hogy üdvünkről
gondoskodjék, Másodszor az angyalok szeretete miatt, mert a lángoló szeretetnek
az a tulajdonsága, hogy igen-igen vágyik a mások üdvére. Ezért mondja Ezsajás
is: „Ímhol én, Uram, küldj el engem!” (6,8). S az angyalok
segíteni tudnak nekünk, mert látják, hogy szükségünk van segedelmükre, és hogy
a gonosz angyalok támadnak minket. Tehát az angyali szeretet törvénye követeli
meg, hogy hozzánk küldessenek. Harmadszor, azért küldetnek az angyalok, mert az
ember, gyöngesége miatt, rájuk szorul. Azért küldetnek az angyalok, hogy –
elsősorban – fölgyújtsák bennünk a szeretetet. Ezt jelképezi az is, hogy mint
olvassuk, tüzes szekéren küldetnek hozzánk. Másodsorban, hogy értelmünket
megvilágosítsák a tudásra. Erre utal a Jelenések könyvének 10. része azzal az
angyallal, akinek nyitott könyv volt a kezében (10,2). Harmadsorban,
hogy minden tökéletes dolgot megerősítsenek bennünk egészen a végig. Erre utal
a Királyok 1. könyvének 19. része, ahol az angyal egy hamuban sült kenyeret és
egy edény vizet vitt Illésnek, aki evék és jára annak az ételnek erejével az
Isten hegyéig, Hórebig (19,6;8).
Harmadszor azért kell őket tisztelnünk, mert ők a mi
testvéreink és polgártársaink. Minden kiválasztott az angyalok rendjeibe
vétetik föl, egyesek a felsőbb, mások az alsóbb, ismét mások a középső
rendekbe, erényeik szerint. A Boldogságos Szűz azonban mind fölött van. Ezt
állítja egy homiliájában Szent Gergely is, mert mint mondja, „akik keveset
fognak föl, de azt nem szűnnek meg testvéreiknek hirdetni, azok az angyalok
soraiba jutnak. Vannak, akik a legfőbb mennyei titkokat képesek fölfogni és
hirdetni, azok az arkangyalok társai lesznek; és vannak, akik csodálatos
jeleket tesznek, és hatalommal cselekednek, ezek az erők társai lesznek; és
vannak, akik az imádság erejével és a nékik adott hatalom erejével
megfutamítják a gonosz lelkeket, ezek a hatalmasságok társai lesznek. Vannak,
akik a nékik adott erényekkel túlszárnyalják a szentek érdemeit is, és ők a
kiválasztott testvérek fejedelmei; ezek a fejedelemségek társai lesznek. És
vannak, akik úgy uralkodnak magukban minden bűnön, hogy tisztaságuk miatt
joggal nevezhetők isteneknek az emberek között, mint az Úr Mózesnek is mondta: »Íme,
Fáraó Istenévé tettelek« (Kiv 7, 1), s ezek az uraságok társai lesznek. És
vannak, akikben mint a trónusában ülve az Úr megítéli mások tetteit, mert míg a
szent Egyházat kormányozzák, ítélkeznek a többi kiválasztottak emberi
gyöngeségből eredő tettei fölött, s ezek a trónusok társai lesznek. És vannak
olyanok is, akik jobban telve vannak Isten és a felebarát szeretetével, s
ezeknek érdemeik miatt osztályrészül jut, hogy a kerubok közé számláltassanak;
mert a kerub jelentése; ‚a tudás teljessége’, ugyanakkor Pál szerint »a
törvény teljessége a szeretet« (Róm 13,10). És vannak, akik a mennyei
szemlélődés szerelmétől felgyújtva csupán a Teremtő látására vágynak, s már
semmit nem kívánnak ezen a világon; csak az örökkévalóság szerelmével
táplálkoznak, minden földi dolgot elvetnek, minden ideig-óráig való dolgokon
lélekben felülemelkednek; szeretnek és lángolnak, és ebben a lángolásban lelik
nyugalmukat, szeretve lángolnak, szólván lángra lobbantanak és szavukkal
megérintvén Isten szeretetére gyújtanak, s ezzel elhivatásuk méltó osztályrésze
a szeráfok rendje.” Ezt írja Gergely.
Negyedszer azért kell őket tisztelnünk, mert ők viszik
lelkünket a mennybe. S ezt háromféleképpen teszik. Először, utat készítenek.
Malakiás 3. részében olvassuk: „Ímé, én elküldöm az én angyalomat, aki
elkészíti az utat a te orcád előtt” (3,1). Másodszor, az elkészített
úton a mennybe visznek. A Kivonulás könyvének 23. részében írva áll: „Ímé,
én elküldöm az angyalomat, ki megőrizzen az úton és bévigyen arra a földre,
amelyet atyáidnak ígértem” (23,20). Harmadszor, a mennyben elhelyeznek. Lukács
evangéliumának 16. részében olvassuk: „Lőn pedig, hogy meghalna a koldus és
vitettetnék az angyaloktól az Ábrahám kebelébe” (16,22).
Ötödször azért kell őket tisztelnünk, mert ők mutatják
be imádságainkat Isten előtt. Ugyanis, először, imádságainkat bemutatják Istennek.
Tóbiás 12. részében írva áll: „Mikor imádkozol vala könnyhullatással, és
eltemeted vala a halottakat, én az Úr eleibe vittem a te imádságodat”
(12,12). Másodszor, ugyanott közbenjárnak érettünk. Jób könyvének 33. részében
olvassuk: „Ha lészen érette szóló angyal, ezer közül egy, hogy hírré tegye
az emberek igazságát, könyörül rajta” (33,23). Zakariás 1. részében pedig: „És
felelé az Úr angyala, és monda: Seregek Ura, meddig nem könyörülsz te
Jeruzsálemen és a Júda városain, melyekre megharagudtál? Ez már a hetvenedik
esztendeje” (1,12). Harmadszor, hírül adják nekünk Isten ítéletét. Dániel
9. részében olvassuk, hogy Gábriel a prófétához röpülve mondja: „A te
könyörgésidnek kezdetitől fogva ment ki a beszéd”, azaz Istennek ítélete;
majd így folytatja: „Én pedig eljöttem, hogy megjelenteném néked, mert te
kívánságoknak férfia vagy” (9,23). E háromról ezt mondja Bernát az Énekek
Éneke kommentárjában: „Az angyal a jegyes és mátkája között repül,
fogadalmat visz, és ajándékot hoz, fölserkenti a mátkát, megengesztel a
jegyest.”
Hatodszor azért kell őket tisztelnünk, mert ők az
örökkévaló Király legnemesebb vitézei aszerint, amit Jób könyve 25. részében
olvasunk: „Vajon van-e száma az ő vitézeinek?” (25,3). S amint egy
király vitézei közül egyesek mindig az udvarban élnek és a királyt kísérik,
tiszteletére és felüdítésére énekeket mondanak, mások az ország városait és
várait őrzik, ismét mások a király ellenségeivel harcolnak, úgy Krisztus
vitézei, az angyalok közül is egyesek a királyi udvarban élnek, vagyis a
tűzégben a Királyt kísérik és tiszteletére örömteli dicsőítő énekeket
énekelnek, szüntelenül mondván: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene”
(Iz 6,3), és „Áldás és fényesség és bölcsesség és hálaadás, tisztelet és erő
és erősség a mi Istenünk örökkön örökké!” (Jel 7,12). Más angyalok a
városokat, a határt, a falvakat és várakat őrzik. Ők azok, akik őrzésünkre
rendeltettek, akik őrzik a szüzeket, az önmegtartóztatókat, a házasokat és a
szerzetesek „várait”. Ézsajás 62. részében meg van írva: „A te kőfaladra,
Jeruzsálem, őrizőket rendeltem” (62,6), Ismét más angyalok Isten
ellenségeivel, azaz az ördögökkel harcolnak. A Jelenések könyve szerint: „Nagy
harc lőn az égben”, azaz, egy magyarázat szerint, a küzdő Egyházban; „Mihály
és az ő angyalai harcolnak vala a Sárkánnyal” (12,7).
Hetedszer és utoljára azért kell őket tisztelnünk,
mert ők a szorongatottak vigasztalói. Zakariás írja könyve 1. részében; az
angyal „jó igéket szól vala nékem, vigasztaló igéket” (1,13).
Hasonlóképpen Tóbiás az 5. részben: „Légy erős szívvel!” (5,13). Ezt
pedig háromféleképpen teszik. Először azzal, hogy bátorítanak és megerősítenek.
Dániel írja könyve 10. részében, hogy csaknem a földre rogyott, illette őt az
angyal, mondván: „Ne félj”, „békesség néked” és „légy bátor és erős”!
(10,19). Másodszor azzal, hogy megőriznek a türelmetlenségtől. A 90. zsoltárban
olvassuk: „Angyalainak parancsolt felőled, hogy megőrizzenek téged minden
uraidban. Kezükben hordoznak téged, hogy netalán kőbe ne üssed a Iábaidat”
(90,11–12). Harmadszor azzal, hogy a megpróbáltatás hevét hűtik és enyhítik.
Ezt jelzi Dániel, könyvének 3. részében (49–50), mondván, hogy „az Úr
angyala aláméne a három ifjúval a kemencébe, és tevé a kemence közepit
mint a harmatos szellőt.”