2013. október 4., péntek

Mária jelenések IV.



Lourdes vize fogalom lett

Már régóta csőrendszerbe fogták be a kis forrást, kivezetve a barlangból és a Barlangos hegy alján elvezetve a Gave folyóval egy irányba folyik. Csapokon keresztül lehet vizet engedni ivásra is, elvitelre is és a felesleget fürdőházakba vezették be. Minden reggel feltöltik a kádakat és a betegeket oda viszik. Ezekben a kabinokban minden nap rengeteg csoda történik. A vizet egész nap nem cserélik, nincs kádmosás, ennek ellenére még soha senki nem kapta el a legkülönbözőbb fertőzések közül egyet sem a magáé mellé. Kilométer hosszú udvar vezet a kapuig. Hatalmas kovácsoltvasból készült, kör alakú kerítések állnak egymás után. Mindegyik tele van vázával a Szűzanyának szánt virágcsokrok elhelyezésére. A viszonylag keskeny udvart egy földalatti, negyvenezer zarándokot befogadó földalatti bazilika határolja, a másik oldalon pedig folyik a Gave folyó.A barlanggal szemben a folyó partján nagy kórház épül. Naponta több betegekkel telt vonat érkezik. A helybeli szakorvosok, köztük hitetlenek is, megvizsgálják a betegeket. Próbálják őket gyógyszerezni, de a többség utolsó stádiumban van. Ezeket az ápoltakat kis tolókocsikban szállítják fiatalok ki a térre. Ott számuktól függően kört alakítanak ki velük¸ és nagy asszisztenciával jön vagy a főpap vagy áldozó pap. Körbejárja a betegeket, Eukarisztiával áldást ad rájuk miközben hangosan zeng a rövid kérő ima: „Uram, add, hogy lássanak, Uram, add, hogy járjanak!” Ha valaki úgy érzi, hogy meggyógyult, azonnal visszaviszik a kórházba, előveszik a hozott és ott készült leleteket. Ha valóban gyógyult, napokig vizsgálják,aztán kiadják a hivatalos iratot: „A beteg gyógyulása természetes eszközökkel nem magyarázható”. Azután is éveken át vissza kell menniük a gyógyultaknak ellenőrző vizsgálatra. Az orvosi iratokba mindenki belenézhet, aki bemutatja oklevelét. A csapokból folyó vizet haza is lehet hozni. Nem romlik meg, nem kell hűteni.A Hölgy azt kérte Bernadette-től, hogy a kis barlang fölött egy kápolnát építsenek. Ehhez föl kellett keresnie a plébánost, aki szigorú ember hírében állt, félt is a kislány a találkozástól, hiszen mindenhol sok kellemetlenség érte, de az üzenet fontos volt. A plébános ráripakodott: Te vagy az a lány, aki megzavarod a város nyugalmát? A Hölgy, aki többször megjelent nekem, azt kéri, hogy a barlang fölé egy kis kápolnát építsenek, ahol majd a zarándokok imádkozhatnak. A plébános felcsattant: Ki az a Hölgy? Mondd meg neki, hogy a Lourdes-i plébánosnak nem szoktak idegen hölgyek üzengetni. A kápolna pedig drága! Bernadette-nek mennie kellett. Ő is nagyon szerette volna tudni a gyönyörű Hölgy nevét, mert mindenki kérdezgette. Amikor újra találkoztak, a Hölgy felemelte tekintetét az égre és ezt válaszolta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. A szavakat a kislány nem értette, de sietett a plébániára, hogy el ne feledje. A plébános abbahagyta a rózsametszést. A név hallatára meglepődött. Négy éve volt a dogma kihirdetve. Ez a szegény kislány biztosan nem találta ki. Egyébként így e szavak egy fogalmat jelentenek: Én vagyok a Szeplőtlenül Fogantatott, így értelmes. Végül látva, hogy a Hölgy a forrással csodákat művelt, és az orvosok elismerik, elfogadta a kérést és ekkor már lelkes híve volt az ismeretlen csodatevőnek. A kis kápolna helyett a barlangtól kissé beljebb a hegyoldalra három emeletes templomot terveztetett, mert a csodatevő Hölgy bizonyosan ide vonz rengeteg beteget. A legalsó szinten minden rózsafüzér titoknak terveztetett egy-egy oltárt. Ezen a magasságon hatalmas terasz ad helyet sok zarándoknak. A harmadik emeleten pedig örök csend lesz, elmélyült szentségimádás. A bűnösök megtérése kegyelem műve.

359. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.04. Péntek

A közös élet valamilyen formája

A magam korosztálya és a nálam kicsit fiatalabbaké, akik nem régen kerültek nyugdíjba, bizony elég nehezen találnak önmagukra a szokott papi munkák hirtelen megszűnésével. Az életben is nehéz átállni a sétáló időszakra, majd a tényleges nyugdíjra. Bármennyire is érezzük, hogy erőink fogynak, lendületünk megtörik, könnyebben elfáradunk, a betegségek társunkká szegődnek, a testi fáradság csökken vagy megszűnik, problémákat okoz a félreállítottságként megélt időskori jelen. Nagyon nehezen illeszkedtem bele ebbe a helyzetbe én is, úgy éreztem, hogy a plébánosi munkakör nagyon hiányzik, bár szerzetesi közösségben éltem provinciálisként, felelős munkakörben népes fővárosi közösségben. A szolgálat hozzánk nőtt. Nekem a Gondviselés olyan segédkezet nyújtott, amely visszaadta a szolgálatot, igaz, más formában, de fontosságot nyújtva.Ez pedig a modern kor lehetőségeiből adódó új kegyelem. Honlapnak hívják.Más, mint a régi, mert emberekkel közvetlenül nem találkozom, de a tudat, hogy a jó hírt, az Evangéliumot az egész világon élő testvéreimmel megoszthatom,örömet jelent. Kemény elfoglaltság, felelősséggel teljes feladat.Ezzel párhuzamosan naponta misézhetek, prédikálhatok és hetente több napon elosztva hat-nyolc órát gyóntathatok. Papokkal, szerzetesekkel és hívekkel körülvéve mondhatom hálásan: Köszönöm, Uram!


2013. október 3., csütörtök

Mária jelenések III.



A Hölgy február 25-én arra kérte Bernadette-et, hogy a Massabielle-barlangban a bejáraton belül lévő forrásból igyék és mosakodjon meg benne.

A kislány készségesen bement a barlangba, de sehol nem talált forrást. Megindult kifelé, hogy a barlang közelében folyó pataknál teljesítse a kérést. A Hölgy azonban rázta a fejét: Forrást mondtam! Hosszabb keresgélés után talált egy kicsi gödröcskét és látott benne némi vizet. A kezével kezdte kimerni a sarat, és végül sáros vizet is látott felbukkanni. Megmosta az arcát és a tenyeréből próbált kortyintani is. A zavaros vizet azonban nem bírta lenyelni. Mindezt kiábrándultan nézte az a néhány jámbor felnőtt, akik kíváncsiak voltak a fejleményekre. A következő percekben elballagtak és eltűnt a Hölgy is. Azt már nem láthatták, hogy a kis gödröcskéből vidáman feltör a tiszta és jéghideg víz. Megtalálta a kijáratot, és a folyóvizet is. A következő napokban aztán a találkozáskor mindig az első felszólítás volt: Igyék a forrásból és mosakodjék benne. Ott állt egy fél szemére vak kőfejtő munkás is rendszeresen a kijáratnál. Figyelt. Aztán amikor egyedül maradt, odament a forráshoz. Mi a Hölgy utasítása? Igyék és mosakodjék! Elővette a zsebkendőjét. Megnedvesítette és törölgetni kezdte a vak szemét, aztán a másikat eltakarva látáspróbát tartott. A néhányadik mosogatás után úgy tűnt neki, hogy a vak szemével homályosan látni kezd. Lelkesen mosogatta tovább a szemét, és kiválóan látott. Azonnal elrohant az orvosához. Berontott a kezelő szobába, ahol az orvos beteggel foglalkozott, és tiltakozott a zavarás miatt. A frissen gyógyult azonban csak kiabált: Doktor úr, látok. Persze hogy lát azzal a szemével, amit állandóan kezelek. Nem, a másikkal. Az orvos felállt, odament az íróasztalhoz, elővett egy papírdarabot írni kezdte, majd alá is írta a szakvéleményét.„Louis Bouriette egyik szemére megvakult. Gyógyíthatatlan. Soha nem fog vele látni”Louis erősködése után megvizsgálta a vaknak nyilvánított szemet. Az a szem, amelyet a baleset után ő kezelt tökéletesen egészséges. Írása az első dokumentum, amely gyógyíthatatlan betegséget igazol, és utólag gyógyultnak kellett nyilvánítani. A forrásvizet sokan vizsgálták azután: Kiváló ivóvíz, semmi gyógyhatást nem mutat. A nyomortanya mellett, ami már börtönnek sem volt használható, de szükséglakásnak a város kiutalta, más szegények is laktak, így a Bouhouhorts nevű család is. A fiatalasszony beteg fiút szült néhány évvel korábban. Sok orvos próbálta meggyógyítani eredmény nélkül. Járni nem tudott. Amikor rosszullét miatt segíteni kellett, csak Bernadette édesanyja jó szándékú masszírozása volt az egyetlen gyógyszer, ami átsegítette a rohamon. Ezekben a forrásfakasztást követő napokban újra jelentkezett a baj. Az édesanya rohant Louise mamához: Nem volt otthon. Madame Bouhouhorts tehetetlenül állt a beteg mellett, aki haldokolni látszott. Ekkor eszébe jutott Bernadette forrása. Villámgyorsan kendőbe csavarta kisfiát és rohant a Massabielle-barlanghoz. Őrültnek nézték a járókelők. A forráshoz érkezve kiragadta a halottnak tűnő kisfiút a ruhák közül, és a rémült nézők szemeláttára belenyomta a jéghideg hegyi vízbe ezzel a felkiáltással: „Szűzanyám, vagy gyógyítsd meg, vagy vedd magadhoz! A dermedten állók csak kis sikoltást hallhattak, a gyermek szabályosan kezdett lélegzeni, az édesanya gyorsan megtörölte, bebugyolálta, és villámgyorsan elrohant hazafelé. Többen futottak utána, de mire otthon utolérték, ujját ajkára téve kért csendet: „Alszik a kisfiam. Még soha ilyen egészségesen nem aludt!”- mondta. Néhány óra múlva a szoba felől zörgést hallott. A konyhából kilépve az látta, hogy az imént még haldokló kisfiú, aki pár éves kora ellenére még nem lépett egyet sem, mint a járni tanuló kicsinyek, úgy sem: most egyedül szépen sétál kifelé és enni kér, mert nagyon éhes. Az összes orvos, aki életképtelennek tartotta, csodálkozik, tanúskodik, hogy a tudomány természetes gyógyulást nem ismer ebben az esetben sem.


358. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.03. Csütörtök

A jövő kihívása

Pillanatra sem szabad elfelednünk nekünk, most élő, most működő, emberekre, sorsokra hatást gyakorló papoknak, hogy rajtunk keresztül tudják megtapasztalni nemcsak a hívek, és a papi hivatást most kóstolgató jövendő papok is, milyen is a pap, milyen a sorsa, mire számíthatnak a jövőben ők, ha vállalják a papságot. Olyan faluban születtem, amelyikben hétszáz év óta kizárólag ferences szerzetesek lelkipásztorkodtak. Egyházmegyés papot sok gombos, fekete reverendában csak búcsúk alkalmával láttam, meg esperesi látogatás alkalmával az iskolában. Elsős gimnazista koromban ismerkedtem össze hittanáromban világi pappal. Az én ébredező hivatásomnak első példaképe egy sekrestyés testvér volt. Benne láttam meg a rejtőző Úr Jézus nagy hitű tisztelőjét, a szolgálatával kifejezett imádását. Attól kezdve éreztem, amit teológus koromban értettem meg: a pap elsősorban áldozat bemutató.

2013. október 2., szerda

Mária jelenések II.



1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa a Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját.

Négy évvel később, 1858. február 11-én a Pireneusok francia lábánál fekvő kis városka, Lourdes, „legszegényebb családja” elsőszülött kislányát, Bernadette Soubirous-t tüntette ki a Boldogságos Szent Szűz látogatásával. Az első szentáldozásra készülő tizennégy éves, súlyos asztmás kislányt a hitoktató apáca a hittanórán megszégyenítette, mert feleltetésnél nagyon keveset tudott. Hazafelé indulva húga, Marie, és egy jó tanuló társuk kísérte őt, hogy a kislány otthon tanítsa az elsőáldozási anyagra. Mivel elfogyott a rőzse és nem tudtak fűteni a kimustrált börtön-lakásukban, a három kislány elindult rőzsét szedni a hegyekből Lourdes-ba hömpölygő Gave nevű folyó partjára. A kis társnő átrohant a sziklás part alatt egy jéghideg patakon, de Bernadette-et a húga nem engedte a vízbe lépni betegsége miatt. Ott maradt a Massabielle nevű barlanggal szemben. Nézegette a kis, alacsony barlangot. Nyílása olyan volt, mint egy hatalmas szénkaparó. Aztán amikor ennek a nyílásnak kaparós vége fölé nézett, felfedezett fölötte egy félkör keresztmetszetű üreget. Aztán hirtelen becsukta, majd kinyitotta a szemét: egy gyönyörű hölgy állt fehér ruhában, kék övvel a derekán, fején fátyollal. Hogyan került oda? Vajon nem akarja őt ez a Hölgy is bántani? Aztán észrevette, hogy az övén rózsafüzér lóg. Ez megnyugtatta Bernadette-et. Köténye zsebébe nyúlt, és kivette a maga kopott kis rózsafüzérét, és felmutatta büszkén a Hölgynek. Ő rábólintott a kislányra, aki gyerekesen keresztet vetett magára. A Hölgy fejével intett, hogy ez a kapkodó kaparászás nem illik ide. Meg is mutatta önmagán, hogyan kell szép, nagy keresztet vetni ima előtt. Aztán Bernadette elkezdte mondani szabályosan a Hiszekegy, majd a többi imát. A Hölgy nem mondta vele, de ujjaival minden Üdvözlégy után tovább nyúlt eggyel. A Dicsőségre pedig szép elegánsan fejet hajtott. Mi Atyánkra arcát, szemét az égbolt felé fordította. Amikor az ima végére ért Bernadette hirtelen kiáltást hallott a patak felől. Húga türelmetlenkedett, mert hiába szólt felfelé bámuló nővérének, az nem figyelt rá. Odapillantott ugyan, de rögtön visszanézett a magasba. A két kislány átdobta a patakon a rőzsekötegeket, majd sikongva átfutottak a jéghideg vízen. Miközben szárítgatták magukat, Bernadette gyorsan megkérdezte: Láttátok? Értetlenül néztek rá mindketten. Később szigorú titokként elmondta nekik a történteket. Marie azonban esti hajfésülés közben kibökte a titkot az édesanyjának. Másnap a barátnőjük éppen a „titok” ismertetését tartotta a tanteremben. Bernadette először zokon vette, de aztán megkönnyebbült: Jó, hogy mindenki tudja. A vasárnapi mise után újra kilátogattak: népes csoportban futottak a többiek, az asztma ellenére Bernadette messze megelőzött mindenkit. A hangos csivitelést leintette a kis „látnok”, bár ennek igazi értelmét nem sejtette, de örült nagyon, hogy a Hölgy ugyanott áll a sziklamélyedésben. A kísérők most sem láttak odafönt senkit, de tisztelettel néztek rossz tanuló társukra, mert az arca valami földöntúli szépséget sugárzott. Aztán a rózsafüzér végén szótlanul tűnt el újra a látomás. A harmadik alkalommal az ima után, a Hölgy megszólalt: „Kérem, megtenné nekem, hogy naponta eljönne ide? Bernadette boldogan mondott igent. Az elmaradhatatlan ima után rendszeresen beszélgetett, mindig valamit kért a látomás.„Kérem, imádkozzék a bűnösökért, hogy térjenek meg! Egy alkalommal új látomást is kapott Bernadette. Szörnyű, félelmetes ordítozást hallott a Gave felől. A folyó olyan lett, mint egy aszfaltozott országút. Nyargaló lovas kocsik közeledtek ijedelmet keltve a kislányban. Ezt ordítozták: „Menekülj!” Bernadette ijedten nézett fel a Hölgyre, aki szigorú tekintettel, szótlan tekintéllyel nézett a félelmetes ellenségre, és erre megszűnt a látomás. Bernadette viszont megértette: Ez ellen a gonosz ellen kell küzdenie, imádkoznia, és szenvednie is.

357. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.02. Kedd

Találkozni Istennel korlátainkban

Klaus Hemmerle 1993-ban kelt elmélkedése még engem is meglepett. Első olvasatra bizony az a gondolat riaszt meg, hogy Istennel kapcsolatban hogy mer az ember korlátokat emlegetni? Isten végtelen nagy minden tökéletességben, tehát korlátok nélküli. Ami pedig tökéletlenség, az Istenből hiányzik, nincs benne. Majd jön a pontosítás: „Karácsonykor az Ige testté lett, Isten emberré lett. Nem mást jelent ez, minthogy Isten az én korlátaimat vette magára. Az én korlátaimban, elesettségemben, bizonytalanságaimban van jelen Isten a világban. Gondja van mindezekre, és el is fogadja ezeket.” (Klaus Hemmerle) Merésznek tűnik kijelenteni, hogy „Isten az én korlátaimat vette magára”. Amikor fogantatásom történt, Isten teremtette az én és mindenki más ember lelkét a semmiből, benne az értelem és akarat minőségével, mivel a testem forma oka a lelkem. Isten döntötte el a kérdést annak a célnak megfelelően, amit az én személyemnek, azaz nekem kijelölt. Ezekhez az adottságokhoz teremtette meg nekem és mindenkinek a megfelelő személyt, aki birtokba vette és vállalta, hogy az Isten által elkészített, meghatározott cél elérésére megtervezett emberi természetet működteti, a lehetőségeket a célnak megfelelően aktualizálja, hogy elérjem a nekem kijelölt célt, vagy ha jobban tetszik a tökéletességemet. Jézus esetében minden megtörtént embersége kialakításában, kivéve azt, hogy neki nem teremtett az isteni erő emberi személyt, hanem az emberséget a Második Isteni Személynek ajándékozta, örökre és elválaszthatatlanul egyesítve Jézus emberi természetét az isteni természettel.Jézus az én természetemet eukarisztikus jelenlétével tökéletesíti.

2013. október 1., kedd

Hívom a családokat 2013 októberében



Hívom a családokat 2013 októberében – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Minden közösségben, így a családban is, szükség van kisebb-nagyobb szertartásszerű szokásokra, rítusokra. Rítusok nélkül az élet a családban gépiesen ismétlődő események sorává válik. Megszólal az ébresztőóra, fel kell kelni, mosakodni, felöltözni, bekapni a reggelit, és indulás dolgozni, iskolába, irodába, műhelybe. Ugyanaz történik, de mennyire másképp, ha az édesanya csókja ébreszti a gyerekeket, ha a reggeli mellé néhány, a napi teendőkhöz csatlakozó útbaigazító jókívánság is csatlakozik, ha az indulást nem a kurta „elmentem!” felkiáltás jelzi, hanem a kérés: „te is gondolj rám, tudod, dolgozatot írunk”. Ezek az apró szertartások hozzásegítenek ahhoz, hogy a családi kapcsolatok élő, eleven kapcsolatok legyenek. Ismétlődnek, meg is szokjuk őket, gyakran rutinos cselekedetekké válnak, de ha valamiért elmaradnak, akkor hiányoznak, üresség támad helyükön.

Így vagyunk napi imádságainkkal is. Sokszor rutinszerűen mormoljuk el a reggeli vagy esti imánkat, étkezés előtti vagy utáni fohászainkat, de a megszokott rendszerességtől való eltérés hiányérzetet kelt. A rítusokkal, a rituális családi beszélgetésekkel megszilárdulnak a kötelékek a családtagok között, gyarapszik a szeretet; az imával megújul a kapcsolat ember és Isten között, egy lépéssel közelebb kerülünk Istenhez. A szertartásszerű szokások állandó ismétlésével és a rendszeres imádsággal nem egy előírásnak teszünk eleget, hanem annak a belső igényünknek, hogy családtagjaink és Isten iránt érzett szeretetünknek kifejezést adjunk. Bármilyen vallási vagy világi előírás, szerződéses kötelezettségvállalás hiábavaló, ha hiányzik a belső késztetés, ha kapcsolatainkat csak a kötelezettségek és szabályok megszabta érintkezési formák szerint éljük meg. A rítusok akkor telnek meg tartalommal, ha életünk elmaradhatatlan részévé válnak, ha másoknak és magunknak is örömet okoznak. Örömet okozni öröm, a csupán kötelességszerűen ismételt szokások nem szolgálják a kapcsolatok megszilárdítását, nem növelik a szeretetet.

Milyen rítusok vannak családotokban, milyeneket örököltetek szüleitektől, nagyszüleitektől?

A mai embernek semmire sincs ideje, szeretné ügyeit gyorsan, egyszerűen elintézni. Sokszor azért idegenkedik a rítusoktól, mert azt gondolja, hogy azok időigényesek. Valójában a rítust nem az teszi értékessé, ha sokáig tart, hanem az, ha szívből jön és a szívhez szól. Nehezen találunk időt az imádságra is. Ferenc pápa mondta pünkösd vigíliáján az imáról: „Nézzünk Isten arcába, és érezzük át, hogy Ő is néz minket. ... Azt gondoljuk, hogy amikor imádkozunk, akkor beszélnünk kell, mondani, mondani, mondani... Tévedés! Hagyjuk, hogy az Úr nézzen minket! És ha Ő ránk néz, az nekünk erőt ad.” (Szt. Péter tér, 2013. május 18.)

Hogyan tudjátok megóvni rítusaitokat a megszokástól, a gépiessé, formálissá válástól?

A családban az ünnepeknek is kialakulnak a sajátos rítusai. A születésnapot, a névnapot, a házassági évfordulót meg kell ünnepelni, ezek az ünnepek a családi kapcsolatokat erősítik, az egyházi év ünnepeinek megünneplése az egyházhoz való tartozást szilárdítja meg, a nemzeti ünnepeknek családi megülése pedig erősíti a nemzeti identitásunkat. Ünnepek nélkül az ember elmagányosodik. Ha a családban nem alakulnak ki sem a hétköznapi „apró”, sem a „nagyszabású” ünnepi szertartások, a családi élet elszürkül, a családtagok egymás közötti kapcsolatai meglazulnak, a nemzeti érzés is elhalványodik. Az ünnep örömére vágyó családtagok pedig elkezdik keresni a maguk örömét a családon kívül. Már nem a másik örömét akarják, hanem a saját magukét. Ezáltal aztán a társadalom egyre inkább atomizálódik, gyengül a társadalmi kohézió. Az ünnep nélküli családok szürke, robotoló tömeget alkotnak, életük akkor sem lesz örömtelibb, ha valamilyen munkahelyi, politikai, vagy társasági diktatúra „ünneplésre” kényszeríti őket.

Az ünnephez hozzá tartozik az ajándékozás is. Mekkora örömet tud okozni a férj egy csokor virággal a feleségének egy csak kettejük által ismert esemény évfordulóján! Milyen ünnepi érzés elmenni együtt a színházba a nagyszülők által ajándékozott színházjeggyel, amelyhez a gyerekvigyázás ajándéka is társult! Az ünnep az ajándékkal tárgyiasul, emlékeztet az ünnepre és újabb öröm forrása. Nem az ajándék pénzbeli értéke számít, hanem a szeretet, amellyel adják, és az öröm, amellyel fogadják. Ajándékozni művészet, érdemes már gyerekkorban elkezdeni elsajátítani ezt a művészetet!

Mondjatok példát baráti, rokoni, ismerősi körötökből olyan esetekre, amikor egy közös ünneplés segített kapcsolatokat rendezni, erősíteni? Hogyan tud egy „telitalálat” ajándék egy megromlóban lévő kapcsolatot megjavítani?

Korunk embere az ébrenlét felét munkahelyén tölti, ahol nem csupán feladatokat végez el, hanem másokkal is kapcsolatba lép. A munkahelyi kapcsolatok adnak az adott helyen értelmet az életnek. Hosszabb időn át elviselhetetlen érzés a gépezet egy csavarjának lenni, még akkor is, ha ezt jól megfizetik. A munkahelyi kapcsolatokat erősíti, ha időnként kisebb nagyobb ünnepségeket rendeznek, a dolgozók ajándékokat kapnak, módjuk van egymással beszélgetni. Tévedés azt gondolni, hogy a munkaidőből így kieső idő hátrányosan befolyásolja a teljesítményt. Aki munkahelyén jól érzi magát, sokkal nagyobb odaadással végzi feladatait, szívesebben túlórázik, hasznosabb tagja lesz a közösségnek. A munkahelyi, de nem a munkáról szóló ünnepségek és összejövetelek tovább erősítik az összetartozás érzését. Megfigyelték, hogy a rendezett családból érkező munkavállalók nem csupán a munkát végzik jól, hanem az ilyen belső ünnepségeknek is igen lelkes résztvevői lesznek. Akik otthon megízlelték azt az örömöt, amelyet a másoknak okozott öröm ad, azok akárhová kerülnek, a közösségért, mások javáért önzetlenül fognak fáradozni. Így szolgálja az ünnep a családban és a munkahelyen egyaránt a társadalmi kohéziót.

Hogyan befolyásolja a munkahelyi légkört, ha ott rendszeresen megünneplik pl. a névnapokat? Tudjátok-e otthon hasznosítani a munkahelyeteken szerzett ünnepléseken szerzett tapasztalatokat?

A mindennapi apró rítusokat gyakorló és az ünnepeket rendszeresen megülő családokban felnövekvő gyerekek felnőttként maguk is így akarják majd családi életüket kialakítani. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek ne kényszerű kötelességnek érezzék az ünneplést, hanem alakuljon ki bennük a belső késztetés az ünneplésben való aktív részvételre. Boldog II. János Pál pápa mondta: az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad. A gyakorlat azt mutatja, hogy az a család, amelyik tud együtt ünnepelni és örülni, nem csupán a saját boldogulását segíti elő, hanem hozzájárul a jövő társadalmának boldogabbá tételéhez is.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


356. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.01. Hétfő

Kölcsönös felelősség

Amikor a történelem elején járt az emberiség, már akkor meg kellett ismerkednie a kölcsönös felelősséggel. Az ősszülők is felelősek voltak gyermekeikért, de a két fiú, Káin és Ábel is kellett, hogy érezzék: felelősek vagyunk egymásért. Káinban a sértett gőg munkált, amikor észrevette, hogy Ábel áldozatára szívesen tekint Isten, az övére nem. Elsápadt arca elárulta lelke lázongását. Isten észrevette a lelki egyensúlyvesztést.„Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le fejed? Nemde, ha jót cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodjál rajta” (Ter 4,6-7) Mi papok Jézusnak nemcsak munkatársai, küldöttei vagyunk, hanem egymásnak testvérei is. Ez a testvériség kiterjed a hívekre is, hiszen így szólítja meg a pap a szentmise résztvevőit: Kedves Testvéreim. Ebből a testvériségből kiemelkedő testvériség származik pap és hívő között.

2013. szeptember 30., hétfő

Mária jelenések I.



La Salette Franciaországban, Grenoble püspökség területén, Dauphine megyében található kis falu. Szegény és elhanyagolt vidék. Itt jelent meg a Boldogságos Szűz Mária 1846, szeptember 19-én tizenöt óra körül két fiatal gyereknek, egy tizenegy éves fiúnak és egy tizenöt éves lánynak.

Maximin Giraud 1835.aug. 27-én született Corps-ban. Anyját korán elvesztette. Apja újra nősült, és a mostoha nem bánt jól a fiúval. Az apja nem védte meg kisfiát, ezért sokat csavargott, sokszor étlen szomjan. Templomba nem járt rendszeresen, szívesebben rosszalkodott vagy játszadozott. Ebben a korában meggondolatlan, ideges fiúcska volt. Abban a világtól elzárt környezetben franciául alig tudott néhány szót, az okszitán nyelvjárást beszélte. Mélanie Calvat is Corps-ban született 1831.november hetedikén. Apja szegény favágó és kőműves volt, kilenc gyermekét nehezen tartotta el. Mélanie házról-házra koldult. Baptiste Pra nevű gazda birkáit őrizte távoli tájon, családja hetekig nem láthatta. A jelenés idejében nem tudott sem írni, sem olvasni, imádkozni alig tudott, hittanra nem járt, elsőáldozó nem lehetett. Ez a két gyermek arról számolt be, hogy látták a Szűzanyát 1846.szeptember 19-én tizenöt óra körül a La Salette-i hegycsúcs közelében. Mélanie egy tűzgömbre lett figyelmes. A gyerekek közösen látták, ahogy a gömb szétvált, és a ragyogó fényben egy gyönyörű hölgy vált láthatóvá. Azon a szegény vidéken ilyen ruhát még soha senkin nem láttak. A hölgy egy sziklára ült le és könnyezett. Arcát tenyerébe temette. Mélanie ijedtében elejtette a botját, Maximin viszont rászólt: „Mélanie, vedd föl a botodat, én is a magamét készenlétben tartom! Majd jól odaütök, ha bántani merészel bennünket!” Micsoda fájdalom üthette szíven a legszentebb Szüzet, amikor ezt hallotta: Támadó ellenségnek néznek. Tudta, hogy nem ismerik fel, de erről nem szólt a gyerekeknek, csak beszélni kezdett kedvesen a saját nyelvjárásukban és franciául is. Miről szól? Elsősorban a küldetéséről: „Ha népem nem akar engedelmeskedni (Istennek), kénytelen leszek elengedni Fiam karját. Olyan nehéz az és olyan súlyos, hogy már nem tudom tartani”Ez az üzenet a következő három nagy látogatássorozat célja. A Szűzanya tudja, hogy a végtelen szeretetű Istenatya és Fia elérkezettnek látja az időt, hogy a büntetésre megérett emberiséget keményen megbüntesse, amint tette Szodomával és Gomorrával, később a kánaáni hét gonosz néppel és magával az Ószövetség szent népével is, amikor még a jeruzsálemi templomban is bálványoztak. Ez az elbutított félévezredes istentagadás és szociális nyomorcsinálás végzetes lehet.„Milyen régóta szenvedek miattatok. Az azt akarom, hogy Fiam ne hagyjon el benneteket, (akkor) szüntelenül imádkoznom kell, és ti nem törődtök ezzel!” Nem törődtök, vagyis meg sem köszönitek, és magatok nem javultok, nem engesztelitek a megsértett Szeretetet.„Hat napot adtam nektek a munkára üzeni Isten, és magamnak tartottam fenn a hetediket, de ti nem akarjátok ezt megadni nekem” Vasárnapi szentmise, prédikáció, szentáldozás.„azok is, akik a kocsikat hajtják, szitkozódásukba belekeverik Fiam nevét”.Ez nagyfokú tiszteletlenség. „Ezért (engedelmességéért) Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”.(Fil 2,9-11) „Ha tönkremegy a termés, az csak miattatok van, tavaly láthattátok, de nem törődtetek vele! Sőt! Káromkodtatok. Az éhség lesz majd a büntetés. Ha megtérnek, még a kövekből is, sziklákból is búzahalmok lesznek” „Imádkoztatok? Gyermekeim, imádkozni kell reggel és este. Csak azért mennek misére, hogy gúnyolódjanak a valláson. Nagyböjtben úgy mennek a henteshez, mint a kutyák”Maximin, édesapád adott egy darab kenyeret, és azt mondta: Egyél, fiam, ebben az évben még ehetsz, de nem tudom, mit eszünk a következő esztendőben, ha a búza úgy tönkremegy, mint ez.„Jól van, gyermekeim, tudassátok ezt egész népemmel!”A jelenés másnapján a polgármester is tud a történtekről, odautazik a két gyerekhez, hogy végül rávegye Mélanie-t, tagadja le az egészet. Mélanie sem a fenyegetésnek, pénznek, ígéreteknek nem enged: „Azt mondja a hölgy, hogy mindenkinek mondjam el, tehát beszélni fogok. Aznap este Jean-Baptiste Pra, Pierre Selme és a szomszéd úgy döntenek, hogy még aznap Mélanie elmondása alapján leírják a látott hölgy szavait, melyet dátummal látnak el, és mind-hárman aláírnak. Hétfőn a polgármester Maximint kérdezi ki Corpsban. A tanúságtétele, a fiú határozottsága és mindaz, amit Mélanie mondott, tökéletesen egyezőleg Maximinnel, lenyűgözi a polgármestert. A hír gyorsan terjed ezután, zarándokok jönnek, köztük újságírók és a grenoble-i püspök is. 1846. október 9-én a grenoble-i püspök körlevélben tiltja meg papjainak, hogy la Salette-ről ne beszéljenek, amíg pontos és szigorú vizsgálat után, hivatalosan ő maga nem nyilatkozik. Hivatalos vizsgálat kezdődik, tanúkat idéznek, jegyzőkönyveket vesznek fel. Ezt a beszámolót majd egy olyan bizottság elé viszik, aminek a tagjait úgy válogatták össze, hogy pártolók és ellenzők legyenek benne. A püspök elnököl, és a két látnokon kívül olyanokat is meghallgatnak, akik nem hisznek abban, hogy jelenés történt. A vizsgálatot lezáró dokumentum megállapításokat tartalmaz: „a gyerekek nem csalók, és nem csalás áldozatai. Ha csalni akartak volna, arra képtelenek lettek volna, mert ilyet kitalálni nem tudtak”. A püspök 1847-től meg van győződve a jelenés valódiságáról, de még négy évet vár, hogy figyelje a fejleményeket, vagy egy esetlegesen újabb információ felbukkanását. Két pap, a corps-i születésű Lagier atya és az avignon-i Lambert atya nem hivatalos adat-gyűjtő munkát végez 1847 februárjában illetve májusában. Mindketten helyi nyelvjárásban beszélnek”. 1848, június 26-án Pierre Joseph Rousselot közzéteszi a jelentést. 1848 augusztusában megküldik a jelentést IX. Pius pápának. Mgr. Philibert de Bruillard grenoble-i püspök 1851. szeptember 19-én püspöki pásztorlevelet tesz közzé: „Úgy ítéljük, hogy a Szent Szűz megjelenése a két pásztornak 1846. szeptember 19-én az Alpok hegyláncai között corps-i esperességhez tartozó La Salette-i plébánia területén magában hordja az igazság minden saját vonását, és a hívőknek alapos okuk van arra, hogy ezt kétségtelenül és biztosan higgyék.1851-ben megkapta a pápai jóváhagyást is. A jelenés első évfordulóján 50.000 zarándok kereste fel La Salette-et. A látnokok „titkát” 1851-ben küldték el a pápának. Mélanie levelére így reagált IX. Pius: „Egész Európa bűnös, és nagy fenyítést érdemel. Ha nem tartotok bűnbánatot, mindannyian elvesztek”.

355. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.30. Hétfő

Mária, az egyház modellje

Isten a megváltás közeledtével kiválasztotta Ábrahámot, hogy ősapja legyen annak a népnek, amely világra szüli majd a Megváltót. Egyik unokája, Jákob a negyedik fiától származik majd, akinek el kell jönnie. (Ter 49,10) Ebből a törzsből, Dávid nemzetségéből született Mária. Ő szűzi foganással nyerte el a világ legnagyobb kincsét, Jézust. Jézus úgy akarta, hogy küldetése édesanyán keresztül kezdődjék. Őt a végtelen szeretet öléből küldte az Atya a világba. Egy édesanya szívén keresztül akarta megismerni emberi szívével, hogy milyen a szeretet emberi formája. Általa akarta megtanulni azt is, hogy születés után a növekvő gyermekek hogyan tanulhatják meg az édesanya önfeláldozó, dolgos szeretetét hogyan lehet boldogító szeretettel viszonozni.„Példát adtam nektek”. (Jn 13,15) Óriási erőt adott Édesanyja részvétele megváltó szenvedésében is. A kereszt alatt álló Édesanya töretlen hittel vett részt azokban a szenvedésekben, amelyeket a világ minden emberéért vállalt, és amelyek láttán összes tanítványa elvesztette az istenségébe vetett hitét. Rajta keresztül is egyengette Fia az apostolok visszatalálását Mesterükhöz, nem hagyta őket magukra Jézus mennybemenetele után sem. Jézus oldalsebéből született az Egyház, Jézus Jegyese. Édesanyja, a Szentlélek örök Jegyese, kiváló példakép a születő Egyház részére, hogyan kell szeretnie Urát és Istenét. Máriának a Fia volt mindene. Elfogadta a többi embert is gyermekének, mikor Fia erre kérte halála előtt. Mindig úgy és mindig azt tenni Jézusért, amit a megváltó szeretet igényel. Ez az Egyház küldetése is.Ebben mindörökre példaképe marad a Szűzanya.

2013. szeptember 29., vasárnap

Szent Mihály arkangyal



Szent Mihály arkangyal
 [szeptember 29.]

A Mihály (Michael) név azt jelenti: ‚Kicsoda olyan, mint Isten?’ „S valahányszor – mint Gergely írja – valami csodás erőt kívánó dolog történik, Mihály küldetik el, hogy a cselekedetből és a névből is értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Ezért aztán Mihálynak sok olyan dolgot tulajdonítunk, ami csodás erőt kíván. Dániel tanúsága szerint ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi, oltalmazza a kiválasztottakat (Dán 12,1). Ő harcolt a sárkánnyal és angyalaival, s az égből levetve nagy győzelmet aratott rajtuk. Ő vitatkozott az ördöggel Mózes testéről, mert az elő akarta adni a testet, hogy Isten gyanánt imádják a zsidók. Ő veszi át a holtak lelkét, és az örvendezés paradicsomába vezeti őket. Hajdan a zsinagóga fejedelme volt; ma az Úr az Egyház fejedelmének állította. Mint mondják, ő sújtotta csapásokkal az egyiptomiakat, ő választotta szét a Vörös-tengert, ő vezette a népet a pusztában, és ő vezette be őket az Ígéret Földjére. A szent angyalok seregében ő Krisztus zászlótartója; az Úr parancsára majd ő öli meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust. Mihály arkangyal szavára támadnak fel a halottak, s ő mutatja meg az Ítélet Napján a keresztet, a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát.
Szent Mihály arkangyal ünnepét megjelenése, győzelme, templomszentelése és emlékezete ünnepének nevezzük.

Megjelenése többszöri esemény volt, Először Garganus hegyén jelent meg. Apufiában, Sypontus városa mellett van egy Garganus nevezetű hegy. Az Úr 390. esztendejében a nevezett Sypontus városában élt egy Garganus nevezetű férfiú, aki némely könyvek szerint arról a hegyről kapta a nevét, vagy – mások szerint – a hegy kapta róla a nevét. Ennek az embernek számtalan juha és marhája volt. Egyszer az állatok a nevezett hegy oldalában legelésztek, s történt, hogy egy bika elbitangolt a csordából, s fölhágott a csúcsra. Este az egész csorda hazatért, csak ez a bika nem, s a gazda nagy csapat szolgával együtt úttalan utakon kereste, míg végül a hegytetőn egy barlang szája mellett bukkantak rá. Megdühödött a gazda, hogy így elkóborolt a bika, és mérgezett nyilat lőtt ki rá, de – mintegy a széltől megfordítva – azt találta el, aki rálőtt. A dolog felkavarta a polgárokat, és elmentek a püspökhöz, hogy megkérdezzék erről a fölöttébb furcsa esetről. A püspök háromnapi böjtöt szabott ki rájuk, és intette őket, hogy Istentől kell kérniük a talány megoldását. A böjt leteltével megjelent Szent Mihály a püspöknek, mondván: „Tudjátok meg, hogy azt az embert az én akaratomból találta el a saját nyila. Én vagyok Mihály arkangyal, és én eldöntöttem, hogy a földön e helyt lakozom, s biztonságban megőrzöm. Ezzel a jelzéssel akartam tudtul adni, hogy én vagyok e hely felügyelője és őrizője.” A püspök és a polgárok körmenetben vonultak arra a helyre, és mert nem mertek a barlangba lépni, a bejárata előtt buzgó könyörgésekbe kezdtek.
A második jelenés az Úr 710. esztendeje táján történt. A Tumba nevezetű helyen, a tenger mellett, Aprica városától hat mérföldre, Mihály arkangyal megjelent a nevezett város püspökének, megparancsolván, hogy a nevezett helyen építsen templomot, s amiképpen a Garganus-hegyen, itt is Szent Mihály arkangyal emlékezetére szentelje föl. Mikor pedig a püspök habozott, hogy hol is építse meg a szentegyházat, tudtára adta, hogy ott építtesse meg, ahol egy rablók által elrejtett bikát talál. Azt sem tudta, mekkora legyen a templom; mire azt a parancsot kapta, hogy akkora legyen, amekkorát a bika körbejár. Két szikla is volt ott; senki emberfia nem tudta megmozdítani őket. Ekkor Mihály megjelent egy férfiúnak, s megparancsolta, hogy menjen a mondott helyre és mozdítsa el a sziklákat. Odament és oly könnyedén elmozdította a sziklákat, mintha semmi súlyuk nem lett volna. Miután fölépült a templom, a Garganus hegyéről ebbe a templomba vitték annak a palliumnak egy darabját, amelyet Szent Mihály ott az oltárra helyezett, s egy darabot abból a márványból, amelyen állt. Mivel pedig azon a hegyen nem volt víz, az angyal parancsára lyukat fúrtak a kősziklában, s rögtön oly erővel tört fel a víz, hogy mind a mai napig bőségesen ellátja őket. Ezt a megjelenést október 16-án ünneplik.
Ugyanitt történt egy említésre méltó csoda. Ezt a hegyet mindenünnen tenger veszi körül, de Szent Mihály napján kétszer is megnyílt, hogy utat adjon a népnek. Ez régente így is lehetett! Történt egyszer, hogy nagy tömeg igyekezett a templomba, velük ment egy terhes asszony is, aki már a szülés előtt állt. De íme, a hullámok rohanva összecsaptak, és a tömeg rémülten futott a partra, csak a viselős asszony nem tudott futni, és a tenger habjainak fogságába esett. Mihály arkangyal azonban sértetlenül megőrizte, úgyhogy a tengerár közepén megszülte fiát, s ölébe véve szoptatta; majd utat adván az asszonynak, ismét megnyílt a tenger, s az, gyermekével együtt boldogan a partra lépdelt.
A harmadik megjelenés Rómában, Gergely pápa idején történt. Mikor ugyanis Gergely pápa a járványos ágyékbaj miatt könyörgő körmenetet rendelt el és buzgón esedezett a nép üdvéért, a régebben Hadriánus Emlékezetének nevezett vár fölött meglátta az Úrnak angyalát, aki éppen megtörölte véres kardját és hüvelyébe dugta. Gergely megértette, hogy az Úr meghallgatta könyörgését, s ugyanott templomot épített az angyalok tiszteletére, ezért azt a várat mind a mai napig Angyalvárnak nevezik. Ezt a megjelenést ugyanúgy május 8-án ünnepeljük, mint azt, amikor a Garganus hegyén jelent meg és a sypontusbelieknek győzelmet adott.
A negyedik megjelenés magában az angyalok hierarchiáiban történik. Az első hierarchia neve: epiphania, azaz legfelső megjelenés; a másodiké: hyperphania, azaz középső megjelenés; az utolsóé pedig: hypophania, azaz legalsó megjelenés. A hierarchia pedig a gerar, azaz ‚szent’ és az archos azaz ‚fejedelem’ szavakból ered, s annyit tesz: ‚szent fejedelemség’. Minden egyes hierarchia három rendet foglal magába. A legfelsőben vannak a Szeráfok, Kerubok és Trónusok; a középsőben – Dionysius felosztása szerint – az Uraságok, Erők és Hatalmasságok; az utolsóban – szintén az ő felosztása szerint – a Fejedelemségek, Angyalok és Arkangyalok. Elrendezésüket és felosztásukat földi hatalmasságok példáján szemléltethetjük. A király szolgái közül egyesek közvetlenül a király személye körül forgolódnak, mint a komornyikok, tanácsosok és ülnökök, Hozzájuk hasonlók az első hierarchia rendjei. Más szolgák tisztsége az ország közös ügyeinek irányítása, és nem egyik vagy másik tartomány kormányzására vannak rendelve; mint a katonaság vezérei és a királyi ítélő bírák. Hozzájuk hasonlók a második hierarchia rendjei. Ismét másokat pedig az ország valamelyik részének kormányzására rendelnek, mint a helytartókat és a kormányzókat és az efféle alacsonyabb rangú hivatalnokokat. Ezekhez hasonlók a harmadik hierarchia rendjei.
Az első hierarchia három rendje Isten mellett áll és közvetlen környezetében forgolódik. Ehhez három dologra van szükségük: teljes szeretetre, ez vonatkozik a Szeráfok rendjére, akik nevének jelentése: ‚lángolók’; tökéletes ismeretre, ez vonatkozik a Kerubokra, mert nevük jelentése: ‚a tudás teljessége’; örökös befogadásra és élvezésre, ez vonatkozik a Trónusokra, azaz a királyi székekre, mert bennük ül, bennük nyugszik meg Isten, miközben önmagában megnyugtatja őket.
A középső hierarchia három rendje egyetemesen irányítja és kormányozza az embereket. Ez a kormányzás három dologban áll. Először: a felügyeletben, avagy a parancsolásban; ez vonatkozik az Uraságok rendjére, akiknek az a hivataluk, hogy az alacsonyabb rangúakra felügyeljenek, minden isteni szolgálatukban irányítsák őket, és nékik parancsokat adjanak. Erre utal Zakariás a 2. részben, ahol az egyik angyal ezt mondja a másiknak: „Fuss, szólj e gyermekeknek!” (2,4). Másodszor: a cselekvésben; ez vonatkozik az Erők rendjére, akik nem ismernek lehetetlent; ha valamit parancsba kapnak, végrehajtják, mert hatalmat kaptak minden, az istentiszteletet illető nehéz dologra. Ezért kapták meg a csodatétel hatalmát. Harmadszor: az akadályozásban, hogy tudniillik megakadályozzanak minden hátráltató és ellenséges dolgot; ez vonatkozik a Hatalmasságok rendjére, akik képesek megfékezni az ellenséges hatalmasságokat. Ezt jelzi Tóbiás könyvének 8. része, ahol írva áll, hogy „Ráfael megragadá a démont Felső-Egyiptom pusztájában” (8,3).
Az utolsó hierarchia három rendjének meghatározott és korlátozott kormányzási területe van. Némelyek egy-egy tartomány élén állnak. Ezek a Fejedelemségek rendjéből valók. Hozzájuk volt hasonló a perzsák fejedelme, aki a perzsák élén állt, amint Dániel könyvének 10. részében olvassuk (10,1). Mások egy bizonyos embercsoport, úgy, mint egy város kormányzására rendeltetnek; őket mondjuk Arkangyaloknak. Ismét mások egy-egy személy irányítását kapták feladatul, őket Angyaloknak nevezzük. Azért mondjuk, hogy ők adják hírül a kis dolgokat, mert szolgálatuk egyetlen emberre korlátozódik; az Arkangyalok pedig a nagyobb dolgokat adják hírül, mert egy embertömeg java fontosabb, mint az egyes emberé.
Az első hierarchia rendjeinek felosztásában Gergely és Bernát egy véleményen van Dionysiusszal, ez szerintük Isten élvezéséből, azaz lángoló szeretetéből, mély ismeretéből és az örökös benne maradásból áll; az első a Szeráfokra, a második a Kerubokra, a harmadik a Trónusokra vonatkozik. A középső és az utolsó hierarchia két rendjének, a Fejedelemségek és az Erők rendjének elosztásában viszont különbözik a véleményük. Gergelynek és Bernátnak ugyanis más a szemlélete, mert szerintük a középső hierarchia feladata az uralkodás, az utolsóé a szolgálat. Az angyalok pedig háromféleképpen uralkodnak. Egyes angyalok az angyali lelkek élén állnak, és ők az Uraságok; más angyalok a jó emberek élén állnak, és ők a Fejedelemségek, ismét mások a démonok élén állnak, és ők a Hatalmasságok. Hivataluk és rangjuk az előbbiekből nyilvánvaló. Az angyalok szolgálata szintén háromféle: az első a cselekvésben, a második a nagyobb dolgok tanításában, a harmadik pedig a kisebb dolgok tanításában áll. Az első az Erők, a második az Arkangyalok, a harmadik az Angyalok szolgálata.
Szent Mihály arkangyal ötödik megjelenéséről a Háromrészes Egyháztörténetben olvashatunk.* Konstantinápoly mellett van egy hely, ahol hajdanában Vesta istennőt tisztelték, de most ugyanott Szent Mihály tiszteletére épített templom áll, s át is keresztelték a helyet Michaeliumnak. Egyszer egy Aquilinus nevű férfit vörös kiütésekkel járó magas láz támadott meg. Bármi gyógyszert itattak vele az orvosok, mindent kiadott magából. Már halálán volt, s a nevezett helyre vitette magát abban a hitben, hogy ott vagy meghal, vagy megszabadul betegségétől. Megjelent neki Mihály, mondván, hogy készíttessen magának italt mézzel és borssal kevert borból, mártsa bele, amit eszik, és teljesen visszanyeri egészségét. Úgy is tett, és tökéletesen meggyógyult, pedig az orvosi tudomány elveivel szemben áll, hogy hevítő italt igyon a lázbeteg.
Szent Mihály ünnepét, másodszor, győzelme ünnepének hívjuk. Mihály arkangyal és az angyalok sokszor arattak győzelmet. Az első győzelmét a következő módon nyerte az említett sypontusbeliek részére. Valamivel az után, hogy Szent Mihály helyét megtalálták, az akkor még pogány nápolyiak seregükkel szabályszerűen hadat indítottak a sypontusiak és a beneventóiak ellen, akik Sypontustól ötven mérföldre laknak. Püspökük tanácsára háromnapi fegyverszünetet kértek, hogy ez alatt böjtöljenek és patrónusuk, Szent Mihály segedelméért esdjenek. A harmadik éjjel Mihály megjelent a püspöknek, s azt mondta, meghallgattatott könyörgésük, Megígérte, hogy győzedelmeskednek, s megparancsolta, hogy a nap negyedik órájában rontsanak az ellenségre, Mikor rátámadtak az ellenségre, a Garganus hegye iszonyú robajjal megdördült, sűrűn cikáztak fölötte a villámok, és sűrű sötét köd borította be a csúcsot. Az ellenségből 600 férfiú esett el – részben ellenfelük vasától, részben a tüzes nyilaktól. Akik megmaradtak, fölismervén az arkangyal erejét, felhagytak a bálványimádás tévelygésével, és nyakukat rögtön a keresztény hit igájába bocsátották.
Második győzelmét akkor szerezte Mihály arkangyal, amikor a sárkányt, azaz Lucifert minden csatlósával együtt kiűzte a mennyből. Erre vonatkozik, amit a Jelenések könyvében olvasunk: „És nagy harc lőn az égben, Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a sárkánnyal” (Jel 12,7). Mikor ugyanis Lucifer Istennel egyenlő hatalmat akart, Mihály arkangyal, a mennyei sereg zászlótartója Lucifert minden csatlósával együtt kiűzte a mennyből, és a ködös-sötét levegőbe taszította az Ítélet Napjáig. Nem kaptak engedélyt arra, hogy az égben vagy a levegőég felső részén lakjanak, mert az világos és kellemes hely; sem hogy velünk, a földön éljenek, nehogy túlságosan zaklatni tudjanak, hanem az ég és a föld között vannak a levegőben, hogy mikor föltekintenek és látják a dicsőséget, amelyet elvesztettek, fájdalmat érezzenek, s mikor letekintenek és látják, hogy az emberek oda emelkednek, ahonnan ők maguk kiestek, gyötörje őket az irigység. Isteni rendelésből azonban, megpróbáltatásunkra gyakran leereszkednek hozzánk, és – mint néhány szent férfiú meg is láthatta – úgy röpdösnek körülöttünk, mint a legyek. Számtalan sokan vannak, és akár a legyek, az egész levegőt betöltik. Erről mondja Haimo: „Amint a filozófusok mondták és a mi tanítóink is vélekednek róla, ez a levegőég tele van démonokkal és gonosz lelkekkel, mint a napsugár a parányi porszemcsékkel.” Noha igen sokan vannak, Origenes véleménye szerint azonban gyöngül a seregük, valahányszor legyőzzük őket; úgyhogy amelyiket valamely szent férfiú legyőzte, attól fogva azzal a bűnnel, amelyben vereséget szenvedett, nem tudja többé megkísérteni.
Az angyalok harmadik győzelme az, amelyet nap, mint nap aratnak a démonok felett, amikor érettünk harcolván megszabadítanak amazok kísértéseitől. Háromféleképpen szabadítanak meg kísértéseiktől. Először azzal, hogy a sátán hatalmát megfékezik. A Jelenések könyvének 20. részében olvasunk arról az angyalról, aki megkötözte, és a mélybe taszította az ördögöt (20,9), Tóbiás könyve 8. részében pedig arról, hogy a Sátánt a pusztaság belsejébe kergették megkötözve (8,3). Megkötözése nem más, mint hatalmának megfékezése. Másodszor azzal, hogy megfékezik vágyát. Erre utal a Teremtés könyvének 32. része, hogy az angyal megüté Jákob csípőjének inát, és mindjárt megszárada (32,25). Harmadszor azzal, hogy az Úr szenvedésének emlékét a lelkünkbe vésik. Erre utal a Jelenések könyvének 7. része: „Ne ártsatok a földnek és a tengernek, se a termő fáknak, míg megjelöljük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon” (7,3). Ezékiel 9. része is: „És jegyezz taut a siránkozó férfiak homlokára” (9,4). A tau ugyanis keresztforma betű, és akik ezzel vannak megjelölve, nem félik a bosszuló angyalt. Ezért olvassuk ugyanott: „Senkit pedig, akin a taut látjátok, meg ne öljetek” (9,6).
A negyedik győzelem az, amelyet Mihály arkangyal az Antikrisztuson vesz majd, amikor megöli. Akkor majd „Mihály, a nagy fejedelem – írja Dániel, könyvének 12. részében – felkél” (12, 1), és a választottakért, mint segedelmük és oltalmuk erősen ellenállt az Antikrisztusnak. A Jelenések könyve 13. részének 3. verséről: „És látok egyet a fejei közül, mintha megöletett volna”, azt írja a Glossza, hogy ezek után az Antikrisztus halottnak tetteti magát, és három napon át, rejtőzködvén feltűnik, azt mondván, hogy feltámadott. Aztán bűbájos mesterkedéssel a démonok a levegőbe emelik, és mindenki csodálva imádja. Végül az Olajfák hegyére hág, ahogy a Thesszaloniki-beliekhez írott 2. levél 2. része 8. verséről: „Kit az Úr Jézus megöl az ő szájának lelkével” – írja a Glossza, sátrában, trónján ül azon a helyen. Ám az Úr fölhág ellene, és Mihály odasietvén megöli az Antikrisztust.
Gergely szerint erre a csatára és erre a győzelemre értendő, amit a Jelenések könyvének 12. része ír: „És nagy harc lőn az égben, Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a sárkánnyal” (12,7). Ezt az igét Mihály hármas győzelmére érthetjük, arra a csatára, amelyet Luciferrel vívott, mikor elűzte a mennyből; és arra a csatára, amelyet a minket támadó ördögökkel vív, és arra is, amit most említettünk, tudniillik amit a világvégén vív az Antikrisztussal.
Harmadszor, Szent Mihály arkangyal napját templomszentelése ünnepének is mondjuk, mert e napon nyilatkoztatta ki, hogy az említett hely a Garganus-hegyen neki van szentelve. Mikor ugyanis a sypontusbeliek nagyszerű győzelmük után visszatértek ellenfeleik lemészárlásából, kételkedni kezdtek, hogy csak oda kell-e menniük az említett helyre, vagy föl is kell szentelniük. Püspökük jónak látta, hogy kérjék ki Pelagius pápa véleményét. A pápa így felelt: „Ha valaki föl akarja szentelni azt a templomot, mindenképpen azon a napon kell megtennie, amikor a győzelmet adta; ha pedig másképp tetszenék Szent Mihálynak, meg kell kérdezni, mi az akarata.” Az egész nép és a püspök három napon át kitartóan böjtölt, s ezen a mondott napon megjelent Mihály a püspöknek, mondván: „Nem kell fölszentelnetek a templomot, amit én építettem. Én építettem, föl is szenteltem.” S megparancsolta a püspöknek, hogy másnap az egész néppel együtt könyörgő körmenetben lépjenek be a barlangba, s megérzik, milyen patrónust nyertek őbenne. Jelet is adott neki a fölszentelésről, hogy tudniillik ha kelet felől az oldalösvényen hágnak föl, a márványban embernyomokat találnak. Reggelre kelvén a püspök és az egész nép arra a helyre vonult, és behatolván egy nagy kriptát és három oltárt találtak; kettő a kripta déli oldalán, egy pedig a keleti oldalon volt, s ez különösen tiszteletet ébresztő volt, és le volt takarva vörös palliummal. Ünnepélyes misét tartottak; majd mikor valamennyien áldoztak, nagy örömmel hazatértek. A püspök papokat és klerikusokat rendelt ki, hogy állandóan végezzék az istentiszteletet. Abban a barlangban kristálytiszta, igen édes víz buzog föl, melyből áldozás után iszik a nép, és mindenféle beteg meggyógyul. A pápa ennek hallatára elrendelte, hogy ezt a napot az egész földkerekségen üljék meg Szent Mihály és minden boldog lelkek tiszteletére.
Negyedszer, ezt az ünnepet Szent Mihály emlékének mondjuk, ám valamennyi angyalról megemlékezünk, és mindet egyetemesen tiszteljük. Sok okból méltó, hogy dicséretet és tiszteletet adjunk a szent angyaloknak. Ők a mi őrizőink, mert nékünk szolgálnak, s mert testvéreink és polgártársaink, akik lelkünket a mennybe viszik, imádságainkat Isten előtt bemutatják, s akik az örök Király legnemesebb vitézei és a szorongatottak vigasztalói.
Először azért kell őket tisztelnünk, mert ők a mi őrizőink. Mindenki mellé két angyal adatik: egy gonosz, hogy megpróbáljon, s egy jó, hogy őrizzen, oltalmazzon. A jó angyal őrzi az embert születése előtt, még anyja méhében, majd az anyaméhből való megszületésében, s felnőtt korában is mindig vele marad. Mindhárom állapotban szükségünk van az angyali őrizetre. Az anyaméhben levő magzat is elpusztulhat és elkárhozhat. Mikor már a méhen kívül van, de még nem serdült fel, megakadályozhatják a keresztségét; mikor pedig felnőtt, különféle bűnök csábíthatják. Az ördög megtéveszti fortélyaival a felnőtt ember értelmét, hízelkedésével csábítja az akaratát, erőszakosan elnyomja erényét. Ezért van szüksége az embernek a jó angyal őrizetére, hogy nevelje az embert, és az ördög csalárdsága ellen fordítsa, jóra intse és biztassa a hízelkedés ellen és megvédje az erőszak ellen – a megsemmisüléstől.
Az angyali őrizet hatását négy dologban ragadhatjuk meg. Az első az, hogy a lélek a kegyelemtől előrehalad a jóban. S ezt háromféleképpen teszi az angyal a lélekben. Először azzal, hogy eltávolítja a jó útjában álló akadályokat; erre utal a Kivonulás könyvének 12. része, ahol az angyal megverte Egyiptom elsőszülötteit (Kiv 12,29). Másodszor azzal, hogy felráz a tunyaságból; erre utal Zakariás könyvének 4. része: „Az Úrnak angyala fölkelte engem mint egy embert, aki álomból felköltetik” (4,1). Harmadszor azzal, hogy a bűnbánat útjára vezet, vagy visszavezet. Ezt jelzi Tóbiás, könyvének 5. részében, abban az angyalban, aki őt elvezette és visszavezette (5,15).
A második hatás az, hogy ne essék bele a vétek gonoszságába. Ezt is háromféleképpen teszi az angyal. Először azzal, hogy megakadályozza a jövőben várható bűnt, amint azt a Számok könyvének 22. része jelzi Bálámban, akit az angyal megakadályozott, mikor elindult, hogy megátkozza Izraelt. Másodszor azzal, hogy vádol az elkövetett bűn miatt, hogy hagyja el az ember. Erre utal a Bírák könyvének 2. része, ahol az angyal keményen vádolta Izrael fiait a törvénysértés miatt, s erre azok felemelék szavukat és sírának (2,4), Harmadszor azzal, hogy mintegy erőszakot alkalmaz, hogy kiragadjon a jelenbeli bűnből. Erre utal Lót és feleségének erőszakos kivezetése Szodomából (Ter 19,16–17), azaz: a bűnös szokásokból.
A harmadik hatás az, hogy ha valaki elbukik, fölkeljen. Ezt is háromféleképpen teszi az angyal. Először azzal, hogy töredelemre indít, Erre utal könyvének 11. részében Tóbiás, ahol az angyal meghagyására epével, értsd: töredelemmel megkente atyja szemét (11,8), tudniillik a lelki szemét. Másodszor azzal, hogy megtisztítja az ajkat, hogy a bukott ember megvallja a bűnét. Erre utal Ezsajás 6. része, ahol az angyal megtisztította Ezsajás ajkát (6,7). Harmadszor azzal, hogy elégtételre buzdít. Lukács evangéliumának tizenötödik részében olvassuk, hogy „Öröm lészen a mennyben egy penitenciatartó bűnösön, inkább hogysem kilencvenkilenc igazakon” (15,7)
A negyedik hatás az, hogy az ember ne essék annyiszor és annyi bűnbe, ahányszor és amennyi bűnre az ördög csábítja. Ezt is háromféleképpen teszi, tudniillik az ördög hatalmát megfékezve, a vágyat meggyöngítve, és az Úr szenvedésének emlékét a szívünkbe vésve. Ezekről föntebb szólottunk.
Másodszor azért kell őket tisztelnünk, mert szolgálnak nékünk. Ahogy a Zsidókhoz írt levél 1. része mondja, mind „szolgáló lelkek” (1,14), hiszen mind érettünk küldetnek: a felsők a középsőkhöz, a középsők az alsókhoz, az alsók mihozzánk. S ez az elküldés először az isteni jóság miatt történik. Abban nyilvánul meg az isteni jóság, hogy szereti üdvünket, hiszen a hozzá mély szeretettel kötődő nemes lelkeket küldi, hogy üdvünkről gondoskodjék, Másodszor az angyalok szeretete miatt, mert a lángoló szeretetnek az a tulajdonsága, hogy igen-igen vágyik a mások üdvére. Ezért mondja Ezsajás is: „Ímhol én, Uram, küldj el engem!” (6,8). S az angyalok segíteni tudnak nekünk, mert látják, hogy szükségünk van segedelmükre, és hogy a gonosz angyalok támadnak minket. Tehát az angyali szeretet törvénye követeli meg, hogy hozzánk küldessenek. Harmadszor, azért küldetnek az angyalok, mert az ember, gyöngesége miatt, rájuk szorul. Azért küldetnek az angyalok, hogy – elsősorban – fölgyújtsák bennünk a szeretetet. Ezt jelképezi az is, hogy mint olvassuk, tüzes szekéren küldetnek hozzánk. Másodsorban, hogy értelmünket megvilágosítsák a tudásra. Erre utal a Jelenések könyvének 10. része azzal az angyallal, akinek nyitott könyv volt a kezében (10,2). Harmadsorban, hogy minden tökéletes dolgot megerősítsenek bennünk egészen a végig. Erre utal a Királyok 1. könyvének 19. része, ahol az angyal egy hamuban sült kenyeret és egy edény vizet vitt Illésnek, aki evék és jára annak az ételnek erejével az Isten hegyéig, Hórebig (19,6;8).
Harmadszor azért kell őket tisztelnünk, mert ők a mi testvéreink és polgártársaink. Minden kiválasztott az angyalok rendjeibe vétetik föl, egyesek a felsőbb, mások az alsóbb, ismét mások a középső rendekbe, erényeik szerint. A Boldogságos Szűz azonban mind fölött van. Ezt állítja egy homiliájában Szent Gergely is, mert mint mondja, „akik keveset fognak föl, de azt nem szűnnek meg testvéreiknek hirdetni, azok az angyalok soraiba jutnak. Vannak, akik a legfőbb mennyei titkokat képesek fölfogni és hirdetni, azok az arkangyalok társai lesznek; és vannak, akik csodálatos jeleket tesznek, és hatalommal cselekednek, ezek az erők társai lesznek; és vannak, akik az imádság erejével és a nékik adott hatalom erejével megfutamítják a gonosz lelkeket, ezek a hatalmasságok társai lesznek. Vannak, akik a nékik adott erényekkel túlszárnyalják a szentek érdemeit is, és ők a kiválasztott testvérek fejedelmei; ezek a fejedelemségek társai lesznek. És vannak, akik úgy uralkodnak magukban minden bűnön, hogy tisztaságuk miatt joggal nevezhetők isteneknek az emberek között, mint az Úr Mózesnek is mondta: »Íme, Fáraó Istenévé tettelek« (Kiv 7, 1), s ezek az uraságok társai lesznek. És vannak, akikben mint a trónusában ülve az Úr megítéli mások tetteit, mert míg a szent Egyházat kormányozzák, ítélkeznek a többi kiválasztottak emberi gyöngeségből eredő tettei fölött, s ezek a trónusok társai lesznek. És vannak olyanok is, akik jobban telve vannak Isten és a felebarát szeretetével, s ezeknek érdemeik miatt osztályrészül jut, hogy a kerubok közé számláltassanak; mert a kerub jelentése; ‚a tudás teljessége’, ugyanakkor Pál szerint »a törvény teljessége a szeretet« (Róm 13,10). És vannak, akik a mennyei szemlélődés szerelmétől felgyújtva csupán a Teremtő látására vágynak, s már semmit nem kívánnak ezen a világon; csak az örökkévalóság szerelmével táplálkoznak, minden földi dolgot elvetnek, minden ideig-óráig való dolgokon lélekben felülemelkednek; szeretnek és lángolnak, és ebben a lángolásban lelik nyugalmukat, szeretve lángolnak, szólván lángra lobbantanak és szavukkal megérintvén Isten szeretetére gyújtanak, s ezzel elhivatásuk méltó osztályrésze a szeráfok rendje.” Ezt írja Gergely.
Negyedszer azért kell őket tisztelnünk, mert ők viszik lelkünket a mennybe. S ezt háromféleképpen teszik. Először, utat készítenek. Malakiás 3. részében olvassuk: „Ímé, én elküldöm az én angyalomat, aki elkészíti az utat a te orcád előtt” (3,1). Másodszor, az elkészített úton a mennybe visznek. A Kivonulás könyvének 23. részében írva áll: „Ímé, én elküldöm az angyalomat, ki megőrizzen az úton és bévigyen arra a földre, amelyet atyáidnak ígértem” (23,20). Harmadszor, a mennyben elhelyeznek. Lukács evangéliumának 16. részében olvassuk: „Lőn pedig, hogy meghalna a koldus és vitettetnék az angyaloktól az Ábrahám kebelébe” (16,22).
Ötödször azért kell őket tisztelnünk, mert ők mutatják be imádságainkat Isten előtt. Ugyanis, először, imádságainkat bemutatják Istennek. Tóbiás 12. részében írva áll: „Mikor imádkozol vala könnyhullatással, és eltemeted vala a halottakat, én az Úr eleibe vittem a te imádságodat” (12,12). Másodszor, ugyanott közbenjárnak érettünk. Jób könyvének 33. részében olvassuk: „Ha lészen érette szóló angyal, ezer közül egy, hogy hírré tegye az emberek igazságát, könyörül rajta” (33,23). Zakariás 1. részében pedig: „És felelé az Úr angyala, és monda: Seregek Ura, meddig nem könyörülsz te Jeruzsálemen és a Júda városain, melyekre megharagudtál? Ez már a hetvenedik esztendeje” (1,12). Harmadszor, hírül adják nekünk Isten ítéletét. Dániel 9. részében olvassuk, hogy Gábriel a prófétához röpülve mondja: „A te könyörgésidnek kezdetitől fogva ment ki a beszéd”, azaz Istennek ítélete; majd így folytatja: „Én pedig eljöttem, hogy megjelenteném néked, mert te kívánságoknak férfia vagy” (9,23). E háromról ezt mondja Bernát az Énekek Éneke kommentárjában: „Az angyal a jegyes és mátkája között repül, fogadalmat visz, és ajándékot hoz, fölserkenti a mátkát, megengesztel a jegyest.”
Hatodszor azért kell őket tisztelnünk, mert ők az örökkévaló Király legnemesebb vitézei aszerint, amit Jób könyve 25. részében olvasunk: „Vajon van-e száma az ő vitézeinek?” (25,3). S amint egy király vitézei közül egyesek mindig az udvarban élnek és a királyt kísérik, tiszteletére és felüdítésére énekeket mondanak, mások az ország városait és várait őrzik, ismét mások a király ellenségeivel harcolnak, úgy Krisztus vitézei, az angyalok közül is egyesek a királyi udvarban élnek, vagyis a tűzégben a Királyt kísérik és tiszteletére örömteli dicsőítő énekeket énekelnek, szüntelenül mondván: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene” (Iz 6,3), és „Áldás és fényesség és bölcsesség és hálaadás, tisztelet és erő és erősség a mi Istenünk örökkön örökké!” (Jel 7,12). Más angyalok a városokat, a határt, a falvakat és várakat őrzik. Ők azok, akik őrzésünkre rendeltettek, akik őrzik a szüzeket, az önmegtartóztatókat, a házasokat és a szerzetesek „várait”. Ézsajás 62. részében meg van írva: „A te kőfaladra, Jeruzsálem, őrizőket rendeltem” (62,6), Ismét más angyalok Isten ellenségeivel, azaz az ördögökkel harcolnak. A Jelenések könyve szerint: „Nagy harc lőn az égben”, azaz, egy magyarázat szerint, a küzdő Egyházban; „Mihály és az ő angyalai harcolnak vala a Sárkánnyal” (12,7).
Hetedszer és utoljára azért kell őket tisztelnünk, mert ők a szorongatottak vigasztalói. Zakariás írja könyve 1. részében; az angyal „jó igéket szól vala nékem, vigasztaló igéket” (1,13). Hasonlóképpen Tóbiás az 5. részben: „Légy erős szívvel!” (5,13). Ezt pedig háromféleképpen teszik. Először azzal, hogy bátorítanak és megerősítenek. Dániel írja könyve 10. részében, hogy csaknem a földre rogyott, illette őt az angyal, mondván: „Ne félj”, „békesség néked” és „légy bátor és erős”! (10,19). Másodszor azzal, hogy megőriznek a türelmetlenségtől. A 90. zsoltárban olvassuk: „Angyalainak parancsolt felőled, hogy megőrizzenek téged minden uraidban. Kezükben hordoznak téged, hogy netalán kőbe ne üssed a Iábaidat” (90,11–12). Harmadszor azzal, hogy a megpróbáltatás hevét hűtik és enyhítik. Ezt jelzi Dániel, könyvének 3. részében (49–50), mondván, hogy „az Úr angyala aláméne a három ifjúval a kemencébe, és tevé a kemence közepit mint a harmatos szellőt.”
 

A bűn és a büntetés a Bibliában



A bűn és a büntetés a Bibliában

Isten kinyilatkoztatásában a büntetés a bűnök következménye: „a kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,17) Az embernek ezt mondta: Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza” (Ter 3,17-19) „Az asszonyhoz pedig így szólt: Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad”. (16) Isten a büntetéssel sokáig vár, de nem örökké: Isten saját földet, a Kánaán nevű országot ígéri Ábrahámnak,(Ter 15,7), de még várnia kell az utódainak:„a negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes”.(16) Amikor Ábrahámot felkeresi Isten két angyal kíséretében, a pátriárka eléjük siet és a középső előtt, imádva leborult. Kétezer év múlva Jézus a zsidókkal vitatkozva ezt mondta nekik: „Ábrahám, a ti atyátok, örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki. A zsidók felháborodtak: Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8,56-58) Este felé a két angyal átment Ábrahám sátorától a közelben fekvő Szodomába. Miért? Az Úr megmagyarázza vendéglátójának: „Szodoma és Gomorra miatt tetéződött a panasz. és bűnük nagyon súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy mindenki úgy viselkedett-e vagy sem, ahogy az ellenük szóló panasz szava felhatott hozzám, tudni akarom”.Ábrahám Isten elé állt és alkudozni kezdett vele: ott bizonyára sok igaz ember is él. Elpusztítod azokat is? Az Úr engedi alkudni jó szolgáját ötvenről ötig, aki aztán megnyugodva hazament. Szodomában Lót vitte házába a tiszta lelkű „legényeket”. A város férfiai vénektől kamaszokig mind „szórakozni” kívánt a csinos idegen férfiakkal. Csak úgy menekültek meg, hogy átmeneti vaksággal sújtották őket. Lót lányai sem kellettek nekik. Másnap hajnalban Lót és családja a vendégek unszolására elmenekült. A várost a földrengés és a kénes eső elpusztította.(Ter 19) Ezernégyszáz év múlva, amikor már évszázadok óta új hazájukban élhettek a zsidók, az egész nép elhagyta az Urat és bálványimádó lett. Az Úr Krisztus előtt 722-ben az északi törzseket adta Ninive kezébe, 587-586-ban pedig a délieket Nebukadnezár kezébe. Hetven évig üszkös rom volt a virágzó Kánaán helyén, és soha többé nem tudtak önállóvá válni, úgy ahogy Mózes előre megmondta nekik. Kétezer éve megtestesült az Atya Egyszülött Fia. Szent Pál így ír róla: „Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első”. (1Tim 1,15) Szelíden, gondoskodó szeretettel gyógyította a betegeket, tanította a zsidókat, minden jót megtett értük. Mégis ellene fordultak a júdeaiak és a rómaiakkal keresztre feszíttették. „Akkor korholni kezdte a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, mert nem tartottak bűnbánatot: Jaj neked, Korozain, jaj, neked Betszaida! És te, Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz! De mondom nektek: Szodoma földjének elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked” (Mt 11,21; 23; 24)„Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első”(1Tim 1,15) „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-169)

354.nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.29. Vasárnap

Mindenkivel váljunk eggyé!

Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének célját Szent Pá apostol ragyogóan megfogalmazta és ránk nézve is követendő például állította egyik levelében: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nm tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”.(Fil 2,5-8) Sokan azon ütköznek meg, hogy ha már keresztre feszítve akart meghalni, hogy így vállalja a nemzetéből való kitaszítottságot, miért engedte meg, hogy két gonosztevő között feszítsék meg. Könnyű a válasz az előbbi apostoli megnyilatkozás ismeretében: mert egy lett közülünk, akik közé emberségük rangján a két gonosztevő is oda tartozik. Amíg mi, most élők, a minket lenéző, kifosztó, sanyargató embereket hihetetlenül nehezen viseljük el, Ő a legfélelmetesebb réteg képviselői közé akart kerülni halálában, mintegy azt jelezve: visszavonhatatlan az elhatározásom. Így is érzékeltetni akarja, hogy küldője, az Atya, mennyire szereti eltévedt gyermekeit, milyen komolyan veszi az ő üdvösségüket: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot”(Jn 12,44-47) a papjainak is ezt a lelkületet ajánlja. Kezükbe adta a hatalmat, hogy az Ő véres áldozatát naponta, minden kor minden emberének üdvösségére tegyük jelenvalóvá vérontás nélkül, de teljes értékkel. El kell mondanunk az átváltoztatás utolsó szavaiként önmagunk és jelen lévő hűséges híveink figyelmeztetésére: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”

Évközi 25. hét szombat



Ha a pápa megengedheti, akkor nekem meg kell engednem, hogy Isten úgy áramolhasson bennem, olyan kötetlen folyamként, ahogy az Neki tetszik. Úgy gondolom, és ma már merem úgy gondolni, hogy görcseimet, és felülbíráló készségemet, melyek a törvények, szabályok, és szokások, vagy nevezzük azokat dogmáknak, birtokában folyamatosan sorompóként állítok a szív sugallatai, illetve Isten Szent Lelkének működése útjába, az én vagyok, az ember, a vallásos ember. Pedig, azt már rég óta gondolom úgy, hogy a vallásos ember nem szabad, hogy a hívő embert gúzsba kösse. Talán ösztönösen is, ezért vagyok nyitott az ökumené iránt. Ugyanakkor elutasító, vagy inkább óvatos az attól eltérő vallási kultúrák iránt, melyeket szabályozatlanul, mondhatnám, hogy csupán pletyka szinten ismerek.
Amikor bár ellenőrizetlenül, és éppen ezért értetlenül engedem - mert imádságos élettel élve, Isten jelenlétét élem – magamban „közlekedni a Lelket”, és nyomdokában halad önmagam, akkor teszek helyesen. Azt mondja a mai írás: „de nem merték őt kérdezni e beszéd felől.” Mennyivel szegényebbek lettek így az apostolok, hát még mi, hogy nem mertek visszakérdezni? Amikor a Lélek útjának elébe állok, és korlátozom tevékenységét magamban, úgy teszek, ahogy az apostolok. Nem kérdezek, csak cselekszem, a magam törvénykezése, a törvény személyes értelmezése, tehát ítélkezésem szerint, mert azt hiszem, hogy akkor teszek helyesen. Pedig a magam számára, és a világ számára is bölcsebb, ha utat nyitok, engedek a Lélek cselekvésének, majd utána kérdezem meg magamtól: ez valóban Ő volt, vagy én? Amit egyből követhet a következő kérdésem: Miért tettél így Uram? Mi volt ezzel a Te szándékod? Vagy: már megint miért vetettem gátat a szeretetnek, Isten Szent Lelkének? Lám most nem tudom már meg, hogy Ő mit tett volna helyettem. Máskor legyek óvatosabb, nyitottabb, megengedőbb Vele! De, ha így történik, akkor merjem hozzátenni azt is, hogy bocsáss meg Uram, hogy már megint egómmal kell Neked megalkudnod! Segítsd meg gyarló testemet, eszemet, jó szándékomat! Úgy szeretném végre szándékomat alávetni alázatosságomnak, a Te bölcsességednek! Ámen

353. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.28. Szombat

Minden nap karácsony lehet

Nosztalgiánk van karácsony hangulata után? Szeretnénk talán, ha minden nap ugyanúgy tennék velünk a jót, mint karácsonykor, ha minden nap olyan udvariasak lennének velünk az emberek, ha folyton áldott, vagy boldog karácsonyt kívánnának nekünk? Amit állandósult karácsonynak nevezünk, az nem elérhetetlen. Sőt! Egyenesen kívánatos, hiszen az nem egyéb, mint Istenatyánk alapvető parancsa: Tedd állandóan a jót, azt a jót, amivel mások számára boldogságot szerzel. Isten minden embernek azt a parancsot adta, hogy legyen boldog. Boldog viszont csak az lehet, aki állandóan önzetlenül szolgálni tudja mások boldogságát. Vagyis úgy él, hogy abból mások boldogsága biztosítva van. Belátom, erre csak Jézus Krisztus képes maradéktalanul. Mert ehhez egész életünkben mindenünket, önmagunkat kellene odaadnunk. Testét és Vérét adja ételül, italul. Az Ő embersége egyébként mérhetetlenül több és jobb, mint a miénk. Összekötötte a teste és vére az istenségével, a végtelen erővel. A szentáldozásban együtt kapjuk a kettőt. Így tud állandóan minden emberben boldogító jótetteket végbevinni. A mindennapi szentáldozásban nem mindig tudja kifejteni bennünk, hogy mi is képesek lehessünk mindig ugyanezt a hatást sugározni. Fokozni lehet teljesítőképességünket, ha mindennap buzgón áldozunk, minden nap minden katolikus. Ezért kell mindent megtenni, hogy a visszatérők száma naponta növekedjék.