2015. március 7., szombat

Zsolozsma IIC.



Kivonulás könyvéből 
20, 1-17
Isten kihirdeti a törvényt a Sínai-hegyen

A Sínai-hegyen az Úr ezeket jelentette ki: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem!Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt! Ne borulj le ilyen képek előtt, és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened, féltékeny Isten vagyok. Azoknak vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek, és megtartják parancsaimat. Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki nevét hiába veszi. Gondolj a szombatra, és szenteld meg! Hat napig dolgozzál, és végezd minden munkádat! A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte. Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen! Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé!” 


A Megszentelt Élet Éve 63.



március 7.

Szent József ünnepe (március 19.)
Imádkozzunk a Nyolc Boldogság Közösség Férfi Szerzetesi Ág tagjaiért!
  • Nyolc Boldogság Közösség Férfi Szerzetesi Ág
A Közösség alapító karizmájának szívében kezdettől fogva a pünkösdi tapasztalat és az eszkatológikus dimenzió áll. Ez a karizma a Lélekben való életben és az életállapotok kommuniójában jut kifejezésre és az ezekből fakadó apostoli tevékenységek változatos formái által bontakozik ki. Minden tag saját életállapotának megfelelően valósítja meg ezt a hívást : – az Istennel egyesült életben, a szüntelen imára való törekvésben, a keleti kereszténység iskolája és a Kármel tanítása szerinti belső ima gyakorlásával, – rendszeres szentségi élettel, – a liturgia ünneplésével, – a dicsőítő imádság és a karizmák gyakorlásával, – azzal, hogy Szűz Máriának szenteljük magunkat, – Izraellel népével együtt imádkozunk, és közbenjárunk, hogy siettessük az Úr Izraelre és a nemzetekre vonatkozó tervének megvalósulását, – A keresztények teljes egységéért végzett közbenjárással. (Vö. Szabályzat 5-6.)
Lelkiségünkből:
„Elmélkedéseink során már a közösségi élet első pillanatától kezdve megragadott bennünket Jézus két arca: Oroszlán és Bárány, erő és gyengeség, Mindenható Isten és kisgyermek, túláradó élet és teljes kiüresedés. […] S még ha úgy tetszik is Istennek, hogy időnként egyik arcát a másiknál erősebben nyilvánítsa ki nekünk, hitünkben és imádságunkban sohasem fogjuk szétválasztani őket: mindig egészében elmélkedünk e titokról.” (Élet Könyve 1.).


A boldogítás színhelye, fészke, kerete a házasság.



A boldogítás színhelye, fészke, kerete a házasság.
 
Itt egy férfi egy nőt, egy nő egy férfit tökéletesen boldogítani tud. Aztán szerelmük gyümölcseként továbbadják a testi életüket immár közösen, Isten pedig ehhez teremti a lelket, majd az új személyt, akinek aztán nekiajándékozza a kis emberkezdeményt. Így alakul ki emberi síkon a hármasság, valósul meg az isteni terv. Ez a boldog élet itt a földön alakul a szeretet állandó gyakorlásával. Fejlődik, tökéletesedik az ember, s amikor eléri teljes kifejlettségét, Isten akkor áttelepíti a mennyországba. Isten nem ismétli soha önmagát, mert végtelenül gazdag, az isteni természet végtelenül tökéletes és ugyanígy utánozható is, ezért minden ember egyéniség, olyan egyén, amilyen nem volt és nem is lesz soha. Minden ember remekmű Isten terve szerint. Nem lehet és nem is szabad senkit utánoznia, csak a neki készült isteni mintát valóra váltania. Az ősbűnnel az ember megrontotta saját életét. Szánalmas olvasni, hogy a házastárs boldogítására rendelt férfi a bűn után hogyan viselkedik: Isten számon kérő szavára rögtön így védekezik: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem." (3,12) Ezzel érzékelhetően megromlott a szeretet-viszony a házastársak között, jött a többi büntetés is, a szenvedés különféle nemei, végül a halál, mint főbüntetés. De a lélek síkján még nagyobb volt a gond: elvesztették az istengyermekség elvét, a megszentelő kegyelmet, bezárult előttük a mennyország, kinyílt a pokol. Sem földi, sem örök boldogság nem várható ezek után. A szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok. De a mennyország mint végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek: Isten előre jól tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik majd kellőképpen. Ő maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek."


Nagyböjt második hete szombat



Istenünk, ki az embert földi életében csodálatos gondolkodással gyógyítod és a mennyek országának örökösévé teszed, kérünk légy zarándokutunk vezére és vezess el a fényességbe, melyben lakozol.A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete szombat
Irgalmasan bánik az Úr azokkal, akik szeretik őt

Mik 7,14-15.18-20
„Egy embernek volt két fia”

Érdekes lehet első pillantásra, hogy Jézus példabeszédében olyan édesapára hivatkozik, akinek mindössze két fia volt. A zsidó családoknál ugyanis a sok gyerek volt a megszokott. Azt a családot tartották áldottnak, amelyikben sok volt a gyerek. Itt azonban Jézus elsősorban nem a gyerekekről akar beszélni, hanem az apai szeretettel akarja bemutatni a mennyei Atya kimondhatatlanul nagy szeretetét. A példabeszéd megértéséhez tudni kell, hogy az apa halála után van csak örökösödés, az apa életében minden az övé. Halála után öröklik az ingatlan vagyont a fiúk. A törvény értelmében a vagyon felét az elsőszülött fiú kapja, a másik felén osztozik a többi fiú. Itt tehát alapvető mondanivalója a példabeszédnek, hogy a kisebbik fiú ugyanannyit örököl, mint elsőszülött bátyja. Örököl, ha meghal az édesapa. Amikor tehát odaáll a makkegészséges édesapa elé és így szól az öcsi: „Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét” (12), az apa úgy érezheti magát, mint akit kisebbik fia halottnak tekint. Durva szeretetlenség, szörnyű sértés, a negyedik parancs otromba megszegése. Így is válaszolhatna mihaszna magzatának: Te kis tejfeles szájú! Még semmi hasznodat nem láttam, és életemben örökséget követelsz? Mars dolgozni. Ő azonban kettéosztja minden vagyonát, és odaadja a fiatal legény részét. A sértegetés még nem ért véget. Néhány nap múlva a fiú összecsomagol és elutazik messze földre. A sértett apai szív borzasztóan szenvedhetett a váratlan távozás miatt. Az édesapa, pedig ott maradt szorgalmas elsőszülöttével. Művelték a földet, kemény munkával teltek a hónapok. A fiatalúr, pedig élte a maga szabadnak vélt nagyúri életét. Mindaddig nem is volt semmi gondja, amíg az apai örökség el nem fogyott. A csapos már nem hajlongott tovább, az örömlányok csórót láttak benne, a szállodai szobából kitették. Dolgozni kellene, de hát semmihez sem ért… a zsidó ember számára a legtaszítóbb munka volt a disznópásztorkodás. Mégis azt kellett vállalnia, mert más nem akadt. Akkor felfogta végre, mennyire ostoba volt eddigi élete. Otthon emberséges körülmények között tisztes munkában hasznosíthatta volna fiatal erejét. A kalandvágy elvette a józan eszét. Itt undorító állatok közt dolgozik. Ennivalója nincs, mert csak este adják ki a bérét. Enne már a moslékból is, de nem engedik. Élet ez? Vissza kellene mennie apjához. Bocsánatot kérne és emberséges munkát. Meg is teszi, amit kitervelt. A hűtlenül elhagyott apa messziről megismeri tékozló fiát. Felejti a sértéseket, öleli a mihaszna gyereket. Fürdőbe küldi, ruhát rendel neki, és lakomát parancsol a konyhán. Étkezés után táncra perdül az összes alkalmazott. Ők megértik az apai magatartást. A munkából hazatérő bátynak is el tudják magyarázni az apjuk boldogságát: „Megjött az öcséd, és apád levágatta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza”. (27) De jött ki az apa is, ő indokol: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez a te öcséd meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott”. (31-32) Jézus a mi Atyánkat mutatta be nekünk, aki mindig vár ránk. 


Mindenható Istenünk kérünk, add, hogy mire elérkezik a húsvét ünnepe, a bűnbánat és az engesztelésül magunkra vállalt böjt, tisztítsa meg lelkünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.


2015. március 6., péntek

Zsolozsma IIIC.



A Kivonulás könyvéből 
19, 1-19; 20, 18-21
Az Úr szövetséget ígér a népnek, majd megjelenik a Sínai-hegyen 

Az Egyiptomból való kivonulás után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg a Sínai pusztába. Refidimből indultak el, a Sínai pusztába érkeztek, és a pusztaságon táboroztak le. Táborukat a heggyel szemben ütötték fel. Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyről így szólt hozzá: „Ezt közöld Jákob házával, és hirdesd Izrael fiainak: »Láttátok mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek.« Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak!” Mózes elment, és összehívta a nép véneit, s közölte velük mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr reá bízott. Az egész nép egy szívvel válaszolt: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol.” Mózes megvitte az Úrnak a nép feleletét. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked.” Mózes elmondta az Úrnak a nép feleletét. Erre az Úr így szólt Mózeshez: „Menj vissza a néphez! Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen! Holnapután az Úr az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai-hegyre. Te pedig határold körül a hegyet, és parancsold meg: »Óvakodjatok attól, hogy fölmenjetek a hegyre, vagy a lábához közeledjetek! Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia; egyetlen kéz sem érintheti; azt meg kell kövezni, vagy le kell nyilazni. Sem ember, sem állat nem maradhat életben. Csak akkor mehetnek fel a hegyre, ha majd a kosszarvat hosszan megfújták.«” Mózes lement a hegyről, felszólította a népet, hogy készülődjék és mossa ki a ruháját. Megparancsolta a népnek: „Holnaputánra legyetek készen! Ne közeledjetek asszonyhoz!” Harmadnap virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre, és hatalmas harsonazúgás hangzott fel. A táborban az egész nép remegett. Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé, s azok a hegy lábánál helyezkedtek el. Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült. A trombitaharsogás egyre erősödött. Mózes beszélt, és az Úr felelt neki a mennydörgésben. Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést, és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett, és távol maradt, így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk, és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk!” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen, és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt. 


A Megszentelt Élet Éve 62.



március 6.

Szent József ünnepe (március 19.)
Imádkozzunk a Szatmári Irgalmas Nővérekért!
  • Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek
Alapítójuk: Hám János szatmári püspök
Az első magyar alapítású női szerzetes közösség vagyunk. Az alapító Hám János szatmári püspök, miután látta egyházmegyéje elhanyagolt állapotát mind kulturális, mind szociális és karitatív szempontból, elhatározta, hogy egy női szerzetesközösséget telepít le a városban. Az 1842-es alapítás hamarosan behálózta az egész országot. A nővérek különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a leányifjúság nevelésére. Kezdettől fogva dolgoztak a város kórházaiban is, ahol az irgalmasság vezette a nővéreket arra, hogy ott a szenvedő betegek szolgálatát vállalják. Szerzetünk alapítója elgondolása szerint a Társulat célja: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. A rendi szellemünket így fejezzük ki: alázatosság, egyszerűség, szeretet. 1990-ben idősek napközi otthonának ajtaját nyitottuk meg, és saját szociális otthonunkban ápoljuk idős nővéreinket. Emellett fiatalokkal foglalkozunk az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola és Óvoda és Általános Iskola elnevezésű esztergomi intézményünkben.
Lelkiségünkből:
Szent Vince az irgalmas szeretet megélésével Krisztus akarta láthatóvá tenni, mind a hívők, mind a hitetlenek számára…. Így szolgálunk az embereknek Krisztushoz vezető útjukon, mint az élő hit, "a szeretet, az alázatosság, az egyszerűség" tanúságtevői. /Szent Vince Konf. 1658 IX. 6./


Megdöbbentő szeretet!



Megdöbbentő szeretet!
 
„Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek."Mindent a szeretet vezetett! Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig, a XX. századig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes". (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek." (45) Gyakorlatilag tehát azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük mi is a jót mindenkivel. így leszünk hozzá hasonlók, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban is, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Így érthető az is, hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, illetőleg feladatunk lehet, mi a mi teendőnk? Hiszen nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra.Szent Pál megjegyzi, hogy nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket is, így tud rajtunk segíteni. A mi dolgunk tehát az, hogy reggeli imánkban kérjük az Ő segítségét, mutassa meg, mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni jótéteményekkel, hogy a végső kompozíció mai részlete tökéletes legyen, beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a testből, mindent a szellemi szemmel lát, látja a neki szőtt isteni tervet, és mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított. Ha a kettő egyezik, csodálatos boldogság tölti el, és hallja az Úr dicsérő szavát. Aki viszont nem, vagy csak hézagosan tette a jót, megrémül a látványtól: fércmunka vagyok, nem méltó arra, hogy Isten gyönyörű világába, a szentek tökéletes társaságába bekerüljek. Ha lehet retusálni a tisztítótűzben, az isteni irgalom ezt az utolsó irgalmasságot is elvégzi rajtunk. De azért az az igazi, ha az életmű maga tökéletes. Rajtunk múlik. Igaz katolikus szeretettel arra kell törekednünk, hogy ezt a nagy tervet mindenkivel ismertessük, akivel szót lehet érteni a lelki dolgokról. Valamikor majd szívből áldanak érte. Isten rajtunk keresztül minden embernek üzen, a nagy bűnösöknek is, akik talán már nem is merik remélni, hogy Urunk szóba áll velük:„Jövök, hogy hasonlóvá tegyem magam teremtményeimhez és helyreigazítsam elképzelésteket egy rettenetesen igazságos Istenről. Azt látom ugyanis, hogy az emberek mind anélkül élik végig életüket, hogy bizalommal fordulnának egyetlen Atyjukhoz, aki tudatni akarná velük egyetlen vágyát, azt, hogy megkönnyítse földi életük útját, hogy azután a mennyben egy teljesen isteni életet adhasson nekik. Ez bizonyítéka annak, hogy a többi lélek sem ismer Engem jobban, mint ti. Rólam alkotott elképzelésük nem haladja meg a tieteket. De most, hogy ezt a Világosságot adom nektek, maradjatok a Világosságban és vigyétek el a Világosságot mindenkihez. Ez alkalmas eszköz lesz megtérések elérésére, és ha lehetséges, a pokol kapujának lezárására is, mivel megismétlem itt ígéretemet, amely sohasem kevesebb, és amely így hangzik: MINDAZOK, AKIK ATYA NÉVEN SZÓLÍTANAK MEG, MÉG HA EGYETLEN EGYSZER IS, NEM FOGNAK ELVESZNI, HANEM BIZTOSAK LESZNEK ÖRÖK ÉLETÜKBEN A VÁLASZTOTTAK TÁRSASÁGÁBAN." (49) Ez a kép Atyánk végtelen irgalmáról annyira szép, hogy megdöbbenti és megdobogtatja nagyon is emberi módon érző szívünket, amely magunk és mások üdvösségéért egyaránt aggódik. Jézus megerősíti Faustyna M.Kowalska nővérnek adott üzenetében: „Nagy kegyelmeket ígérek neked és mindazoknak, akik hirdetni fogják nagy irgalmasságomat. Haláluk óráján magam oltalmazom őket, mint saját dicsőségemet. Ha a lélek bűnei éj sötétek lennének is, de ha a bűnös irgalmasságomhoz folyamodik, ezzel a legnagyobb dicsőítést adja meg nekem, és keserves szenvedéseimet dicsőíti. Ha valamely lélek jóságomat hirdeti, remeg előtte a sátán, s elmenekül a pokol mélyére.„Szenved a szívem amiatt, - mondta Jézus -, hogy még a választott lelkek sem értik meg, mily nagy az én irgalmam. Viselkedésük egyfajta bizalmatlanság. Ó, mily nagyon megsebzi ez szívemet! Emlékezzetek fájdalmas szenvedéseimre, és ha már nem hisztek szavaimnak, higgyetek legalább szeretetemnek!" (Napló, 119) „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: a győztesnek elrejtett mannát adok, és egy kis fehér követ adok neki, a kis kőre írva pedig új nevet, amelyet senki ismer, csak az, aki kapja." (Jel 2,17) Isten ebben az új névben mondja ki egész lényünket, életünket


Nagyböjt második hete péntek



Mindenható Istenünk kérünk, add, hogy mire elérkezik a húsvét ünnepe, a bűnbánat és az engesztelésül magunkra vállalt böjt, tisztítsa meg lelkünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete péntek
Jön az álomlátó, gyertek, öljük meg
Ter 37,3-4.12-13a.17b-28

 
„Példabeszédeit hallgatva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél”„Volt egy gazda, szőlőt ültetett” (Mt 21, 33) Ez a szőlősgazda maga a fölséges Isten. A teremtés befejeztével Isten életteret adott az embernek. A szőlő önmagában is ehető, lehet belőle kitűnő italt készíteni. El lehet adni a fölösleges termést, a bor is értékesíthető. Tehát a megélhetést nagyszerűen biztosítja a gondos gazdának. A példabeszédbeli gazda elkészítette a szükséges berendezéseket is. A védelmet szolgálta a kerítés és az őrtorony. A taposógödör már a szüretre készült. Amikor aztán mindenről gondoskodott, kiadta bérlőknek. Megegyeztek, hogy a termésből mennyit kell majd átadni a Gazdának. Ő, pedig messze földre elutazott. Amikor aztán a szőlőtermőre fordult, a szőlősgazda megbízott embereket, hogy az őt, illető termésmennyiséget szedjék be a bérlőktől. Azok azonban nem fizették meg a jogos járandóságot. Kit megvertek, kit elzavartak, kit meg is öltek a küldöttek közül. A gazda értetlenül állt az események előtt, azért úgy döntött, hogy egyszülött fiát küldi a vita rendezéséhez, remélve, hogy őt tisztelettel és eredményesen fogadják. Mint hallottuk, őt kegyetlenül megölték, remélve, hogy megkaparinthatják az örökségét. Ez a példabeszéd a zsidó népről szól. Isten nekik szánta az ígéret földjét, azaz Kánaánt. Oda hívta választottját, Ábrahámot. Megmutatta neki a termőföldet, amely a kenyérgabonát biztosítja, a pompás legelőket, ahol birkanyájak legelésznek, a nagyszerűen megépített, megerősített városokat. A gyümölcsösök pompásan teremtek. Ennek a jólétnek mintája volt a csodálatos szőlő, amely akkora fürtöket nevelt, hogy két ember tudta csak fölemelni. Ez mind utódaidé lesz majd hat évszázad múlva, mert ezek a mostani lakók nem adják meg nekem az imádás méltó hódolatát, ellenségemet, az ördögöt imádják bálványképeikben. El fogom majd pusztítani ezeket a hálátlan népeket, és a te utódaidnak adom néhány évszázad múlva, remélve, hogy ők kizárólag engem szolgálnak hálás szívvel. El is jött a megjelölt időpont. Mózes elvezette népét egészen a határig. Onnan, pedig Józsue vezetésével indultak a Jordánon átkelve a honfoglalásra. Úgy történt minden, ahogyan Isten annak idején megígérte: kipusztított előlük hét népet. Minden készen várt rájuk. Csak el kellett foglalni a kisorsolt örökséget. Az első évtizedek rendben teltek. De aztán kezdődött a lopakodó hűtlenség ideje: a bálványozás. Voltak Istenhez hűséges vezetők, akik gondoskodtak az egyistenhit ápolásáról, de aztán elromlottak a vezetők is a néppel együtt. Dávid király csak egyetlen egy volt. Már a fia és utódja, Bölcs Salamon is helybenhagyta a bálványozást, amikor megöregedett. Utódai, pedig üldözték az igaz hitet, Isten küldötteit, a prófétákat rendszerint kivégeztették. Isten szörnyű büntetést küldött rájuk: 722-ben az északi tíz törzset, majd 587-586-ban a déli királyságot pusztíttatta el. Elérkezett a Gazda Fia. Az időszerű vezetők: farizeusok és főpapok minden erővel ellene vannak. Már elhatározták, hogy megölik, csak a rajongó tömeg miatt még nem merik megtenni. De jól értik, hogy Jézus átlát rajtuk.


Istenünk,aki szereted és visszaadod a lélek ártatlanságát,kérünk térítsd meg szolgáid szívét,hogy Szentlelked tüzétől lángra gyúlva a hitben állhatatosak és a jóban serények legyünk a te színed előtt.A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.


2015. március 5., csütörtök

Zsolozsma IVC.



A Kivonulás könyvéből 
18, 13-27
Mózes bírákat rendel maga mellé 

Azokban a napokban Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek. Az emberek reggeltől estig ott álltak Mózes előtt. Amikor Mózes apósa látta, hogy mennyi dolga van a néppel, így szólt hozzá: „Miért bajlódsz annyit a néppel? Miért ülsz ott egyedül, a nép meg reggeltől estig ácsorog előtted?” Mózes így válaszolt apósának: „Az emberek azért jönnek, hogy megtudják Isten döntéseit. Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyen bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését.” Mózes apósa erre megjegyezte: „Nincs rendjén, amit csinálsz: felőrlőd magad és a veled levő népet. A feladat túl terhes számodra, egyedül nem birkózol meg vele. Hallgass szavamra, jó tanácsot adok neked, és Isten veled lesz. Te képviseld a népet Isten előtt, és ügyeiket vidd Isten elé! Tanítsd meg őket a parancsokra és előírásokra, mutasd meg nekik az utat, amelyen járniuk kell, s a tetteket, amelyeket követniük kell! De válassz ki a népből derék, istenfélő és megbízható férfiakat, akik nem haszonlesők, s tedd meg őket az ezres, a százas, az ötvenes és a tízes csoportok elöljáróivá! Ők ítélkezzenek állandóan a nép felett! Csak a fontosabb ügyeket vigyék eléd, a kisebb ügyeket maguk döntsék el! Így könnyítesz magadon. Viseljék ők veled együtt a terhet! Ha így jársz el, és ha Isten is ezt parancsolja neked, akkor megmaradsz, s ezek az emberek is mind békében térhetnek haza.” Mózes megfogadta apósa tanácsát, s úgy tett, ahogy ajánlotta neki. Mózes egész Izraelből kiválasztott alkalmas férfiakat, s a nép ezres, százas, ötvenes és tízes csoportjainak elöljáróivá tette, hogy minden alkalommal igazságot szolgáltassanak a népnek. Csak a súlyosabb eseteket kellett Mózes elé vinniük, s a kisebbeket maguk döntötték el. Mózes aztán elbocsátotta apósát, s az visszatért lakóhelyére. 


A Megszentelt Élet Éve 61.



március 5.

Imádkozzunk az anyaotthonokat működtető rendekért!
Az anyát oltalmazni és vele a gyermekét, elválaszthatatlan. Minden egyes anyaotthon - Szűz Máriához hasonlóan - befogadja az életet. Fő feladata, hogy otthont nyújtson gyermeküket egyedül váró, illetve nevelő lányoknak, asszonyoknak. Házirendje és élete hangsúlyosan a gyermekek testi-lelki fejlődésének, jólétének érdeke szerint alakul, támogatva a szülőket az anyaszerep elsajátításában, megélésében. Mindezt segítik a kirándulások, kulturális programok is, valamint a felkínált hittanórák lehetősége vagy épp a közös nyári táborozások.
A Jó Pásztor Nővérek karizmájának lelki gyökerei Eudes Szent Jánosig nyúlnak vissza, aki francia pap volt. Találkozott olyan bűnös életet élő nőkkel, akik prédikációi hatására megtértek, és komolyan a keresztény élet útját akarták választani. Olyan hívő és önkéntes asszonyokra bízta ezeket a nőket, akik készek voltak a saját házukba is befogadni őket. Ebből alakult ki aztán a rend. A nehéz helyzetben lévő nőkért, lányokért, az ő védelmükben kezdtek el dolgozni, minthogy ők adják a világnak a férfiakat is. A Jó Pásztor Nővérek Kongregációja két intézmény fenntartója, mely világi szakemberekkel működik. A nővérek biztosítják a hittanórákat a gyerekeknek, és a felnőtteknek is; a keresztény ünnepekre a lelki előkészületet, és lelki beszélgetéseket a felnőttekkel.
  • Jó Pásztor Nővérek Kongregációja
Idézet az imaszándékhoz:
"Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát."
 
 

Ferenc pápa: A világias lelkület előtt rejtve marad a valóság



Ferenc pápa: A világias lelkület előtt rejtve marad a valóság


A világiasság elhomályosítja a lelket, képtelenné teszi arra, hogy észrevegyük magunk mellett a szegényeket, akiket sebek borítanak – mondta Ferenc pápa kedd reggeli homíliájában a Szent Márta-házban.


A napi evangéliumnak a gazdag emberről és a koldus Lázárról szóló történetét (Lk 16,19–31) magyarázta Ferenc pápa erőteljes képekkel. Az a gazdag ember bíborban és patyolatban járt, mindennap nagy lakomát rendezett, az írás nem mond semmi rosszat róla. Lehet, hogy vallásos ember volt, a maga módján – értelmezte Ferenc pápa a történetet. – Néha imádkozott, évente egyszer-kétszer biztosan elment a templomba, hogy áldozatot mutasson be, és nagyobb pénzösszeget adott a papoknak, akik a klerikusok gyávaságával köszönetet mondtak neki, és díszpáholyba ültették. De a gazdag ember azt már nem vette észre, hogy a kapujában ott van a koldus Lázár, éhesen, sebekkel borítva, jelezve, milyen nagy szükséget szenved.
A gazdag ember alakját Ferenc pápa így alkalmazta a mai körülményekre: „Amikor kilépett az utcára, talán egy olyan autóval ment, melynek az üvegeit elsötétítették, hogy kívülről ne lehessen belátni, talán… nem tudom. De az biztos, hogy a lelke, lelki szemei el voltak sötétítve, hogy ne lásson. Csak a saját életén belül látott, nem vette észre, mi történt ezzel az emberrel. Nem volt rossz ember, beteg volt. A világiasság betege. A világiasság átalakítja a lelket, az ember elveszíti miatta a valóságérzékét. Az ilyen emberek egy mesterséges, maguk teremtette világban élnek. A világiasság elaltatja a lelket. Éppen azért ez a világias lelkű ember nem volt képes arra, hogy a valóságot lássa – vonta le a követeztetést Ferenc pápa.
„A valóság ugyanis annak a rengeteg szegénynek a valósága, akik mellettünk élnek. Rengeteg ember él nehéz körülmények között, és ha a szívünk világias, nem értjük ezt meg. Világias szívvel nem lehet megérteni, mire van szükségük másoknak. Világias szívvel lehet templomba járni és imádkozni, sokféle dolgot lehet így csinálni. De Jézus az utolsó vacsorán az Atyjához fordulva mit is imádkozott? Kérlek, Atyám, őrizd meg ezeket a tanítványokat, hogy ne essenek el a világban, ne essenek a világiasságba! Nagyon kifinomult egy bűn ez, nem is bűn, több annál, a lélek bűnös állapota!”
Ebben a történetben – folytatta a pápa – kétféle ítélet van. Egy átok azon ember számára, aki a világban bízik, és egy áldás annak, aki az Úrban bízik. A gazdag ember eltávolítja a szívét az Istentől: a lelke pusztaság, sóval beszórt föld, ahol senki nem tud élni, mert a világias lelkületű emberek egyedül vannak az önzésükkel. Beteg a szívük, annyira kötődnek ehhez a világhoz, hogy nehezen tudnak meggyógyulni. Ezenkívül – fűzte hozzá a pápa – miközben a szegénynek van neve, Lázár, addig a gazdagnak nincs: nincs neve, mert aki világias, elveszíti a nevét. Az a gazdag ember csupán csak egy a jólétben élők tömegéből, akiknek nincs szükségük semmire. A világiasak elvesztik a nevüket.
A példabeszédben a gazdag ember, amikor meghal, a pokolban szörnyű szenvedések közé kerül – folytatta a pápa –, és onnan kéri Ábrahámot, hogy valakit küldjön el a halottak közül az élő családtagokhoz. Ábrahám azt feleli, hogy ha nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor az sem győzi meg őket, ha valaki feltámadna a halálból. A világias emberek rendkívüli megnyilvánulásokat akarnak, jóllehet az egyházban minden világos, Jézus nyíltan beszélt, merre van az út.
De a végén ott van egy vigasztaló szó. Amikor ez a szegény világias ember a gyötrődései közben Lázárt kéri, hogy egy kis vízzel segítsen rajta, mit válaszol Ábrahám? Ábrahám az Isten, az Atya alakja. Azt mondja: „Fiam, emlékezzél…!” A világias emberek elvesztik a nevüket, miként mi is, ha világias a szívünk, elvesztjük a nevünket. De nem maradunk árvák, végig, az utolsó pillanatig megvan a bizonyosság, hogy van Atyánk, aki vár bennünket. Bízzuk magunkat őrá! Azt mondja: „Fiam!” A világiasság közepén. „Fiam!” Tehát soha nem vagyunk árvák! – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-házban tartott szentmisén.


Nagyböjt második hete csütörtök



Istenünk, aki szereted és visszaadod a lélek ártatlanságát, kérünk térítsd meg szolgáid szívét, hogy Szentlelked tüzétől lángra gyúlva a hitben állhatatosak és a jóban serények legyünk a te színed előtt. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete csütörtök
Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik
Jer 17,5-10

„Csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit” 

Mint most, Jézus korában is voltak dúsgazdagok és nagyon szegények is. Isten törvényét viszont komolyabban vették a segítő szeretet dolgában. A lakomákon külön szoktak teríteni arrafelé tévedő koldusoknak. Ennek a példabeszédbeli dúsgazdagnak nem az volt az igazán nagy bűne, amiért a pokol büntetését mérte rá Isten, hogy gazdag volt, naponta előkelően étkezett, hanem a szívtelenség. Az utcára nyíló ebédlőben egymás után hozzák a finom ételeket. A vendégek degeszre eszik magukat. Az ajtó előtt ugyanakkor ott áll halálosan kiéhezetten egy csont-bőr, sebekkel teli koldus. Nem lázad, nem átkozódik, nem hivatkozik Isten törvényére, hogy a szegényt is meg kell hívni az asztalhoz. Csak azt kéri, hogy a félig rágott és asztal alá dobott csontokat engedjék fölszedni. Nem és nem! A szerencsétlen Lázár feladja a harcot az életéért. Nem tud már állva maradni, lecsúszik a fal tövébe. Ki törődik egy szerencsétlen páriával? A környék kóbor kutyái. Azok jönnek és nyalogatják gennyes fekélyeit. És jön a jótékony halál. Isten irgalmas üzenetét hozza: Fiam, elég volt a nyomorból és a szenvedésből. Sorsodat türelemmel viselted, nem bántottál miatta sem, Istent sem embert. Gyere haza! „Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték”. (22) persze, csak a lelkét vitték át a másvilágra. Rozzant teste az utcán maradt. Jézus nem mond semmit a temetéséről, nyilván megették a kóbor kutyák. De azt hangsúlyozza, hogy lelke a személyével együtt az ószövetségi igazak közé. Egyenesen Isten barátja, Ábrahám ölelte kebelére. Mindez a pokol tornácán történt, ahol Ádámtól kezdve minden igaz lélek várta Jézus megváltó halálát.„Meghalt a gazdag is, és eltemették”. (22) Nála a temetési pompa volt a záróakkord. A lelke viszont ugyanazon az úton indult a túlvilágra, amelyen Lázárét angyalok vitték, csakhogy az ő végállomása a pokol büntető területe lett. Ott tüzes kínok, állandó, megszakítatlan szenvedés várta. Ebben a borzalmas kínlódásban megmutatta neki Isten Lázárt, aki boldogan beszélget a világ remek embereivel. Megalázza magát, és könyörög: „Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” (24) Hasztalan immár az alázatos kérés: „Ábrahám ezt felelte neki: Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár, pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te, pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki”. (25-26) Két dúsgazdag beszélget odaát. Ábrahámnak háromszáztizennyolc szolgája volt a földön. De becsületesen élt, fizette szolgái bérét, segített mindenkin élete kockáztatásával is, tűrt némán, dolgozott és tartotta Isten parancsait. Ezért nemcsak üdvözült, de a hívők atyja lett. A katolikus egyház, pedig minden hívő koporsójánál Lázárhoz igyekszik elsegíteni a megholtakat. Az ítélet alapja: másokért éltél-e, vagy önmagadért. Az előbbiek üdvözülnek, az utóbbiak elkárhoznak.


Kérünk irgalmas Istenünk, őrizd népedet, hogy jótetteinkkel megszerezzük az erényeket és a mulandó dolgainkban úgy vigasztalj segítségeddel, hogy eljussunk mennyei kincsedhez. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.


2015. március 4., szerda

Zsolozsma VC.



A Kivonulás könyvéből 
17, 1-16
Vízfakasztás a kősziklából.
Csata az amalekitákkal 

Azokban a napokban Izrael fiainak egész közössége az Úr útmutatása szerint Szin pusztájában táborról táborra haladt tovább, majd Refidimnél álltak meg. Itt nem volt ivóvíz a nép számára. A nép nekitámadt Mózesnek, és így szólt: „Adj nekünk ivóvizet!” Mózes ezt válaszolta: „Miért támadtok engem? Miért kísértitek az Urat?” A nép azonban szomjas volt, azért tovább zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból – kérdezték – , talán azért, hogy gyermekeinkkel és állatainkkal együtt szomján haljunk?”Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja, és megkövez.” Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra rácsaptál, és menj! Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.” Mózes úgy is tett Izrael véneinek jelenlétében. A helyet Masszának és Meribának nevezte el, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak, és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: „Köztünk van-e az Úr, vagy nincs?” Közben az amalekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival. Mózes így szólt Józsuéhoz: „Válassz ki magadnak férfiakat, és holnap szállj harcba az amalekitákkal! Én pedig Isten botjával a kezemben kiállók a domb tetejére.” Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, s kivonult, hogy megütközzék az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Húrral fölment a domb tetejére. Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték, és ráültették. Áron és Húr pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon, így karja napszálltáig kitárva maradt. Józsue kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: „Írd le ezt emlékül egy könyvbe, és közöld Józsuéval, hogy az amalekiták emlékét kitörlöm az ég alól.” Mózes oltárt épített, és Jahve-Nisszinek nevezte, „mivel – úgymond – az Úr hadijelvénye a kézben!, az Úr háborút visel Amalek ellen nemzedékről nemzedékre.” 


Ferenc pápa: Ahol nem törődnek az idősekkel, a fiataloknak sincs jövője!



Ferenc pápa: Ahol nem törődnek az idősekkel, a fiataloknak sincs jövője!


Ferenc pápa a március 4-i általános kihallgatáson folytatta katekézis-sorozatát a családról, most az idősek, a nagyszülők társadalomban elfoglalt helyéről beszélt.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai és a jövő szerdai katekézist az időseknek szenteljük, akik a családban a nagyszülők, nagybácsik és nagynénik. Ma azzal foglalkozunk, milyen nehéz helyzetben vannak jelenleg az idősek, legközelebb pedig kifejezetten rájuk irányul a figyelmünk, azt nézzük meg, mi az ember hivatása ebben az életkorban.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az ember élettartama meghosszabbodott, ám a társadalom nem „tágult” együtt az élettel! Az öregek száma megsokszorozódott, de a társadalom nem eléggé szervezte meg úgy az életét, hogy helyet biztosítson számukra, hogy kellően megbecsülje őket s a gyakorlatban is figyelembe vegye törékenységüket és méltóságukat. Amíg fiatalok vagyunk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az öregséget, mintha valami távol tartandó betegség volna, amikor viszont megöregszünk, különösen ha szegények, elesettek és egyedül élők vagyunk, megtapasztaljuk a hatékonyságra berendezkedett, következésképp az öregekkel nem törődő társadalom hiányosságait. Az öregek viszont gazdagságot jelentenek, nem lehet mellőzni őket.

XVI. Benedek pápa, amikor egy idősotthonba látogatott, világos és prófétai szavakat használt: „Egy társadalom, mondhatni civilizáció milyenségét az alapján is le lehet mérni, hogy miként bánik az öregekkel, milyen helyet biztosít nekik a közéletben” (2012. november 12.). Így van, a civilizációk között az idősekre való odafigyelés tesz különbséget. Meg kell nézni: az adott civilizációban odafigyelnek-e az öregekre? Van-e helyük az öregeknek? Ez a civilizáció előrehalad, ha képes megbecsülni az öregek bölcsességét és tudását. Az a civilizáció viszont, ahol nincs hely az időseknek vagy kidobták őket, mert problémát jelentenek, halálos vírust hordoz.

Nyugaton a tudósok az elöregedés századaként jellemzik századunkat: egyre kevesebb gyermek születik, az öregek száma pedig nő. Az egyensúlynak ez a felborulása kérdést intéz hozzánk, sőt, nagy kihívást jelent a mai társadalom számára. A nyereségorientált kultúra azon van, hogy teherként, „kidobható nehezékként” láttassa az öregeket. „Nemcsak, hogy nem termelnek semmit, gondolja ez a kultúra, de még nyűgöt is jelentenek. Mi tehát a következménye az ilyesfajta gondolkodásnak? Szabaduljunk meg tőlük!” Szomorú látni az öregek félresöprését, ez bűn! Persze nem merik ezt nyíltan kimondani, a gyakorlatban viszont eszerint cselekszenek! Egyfajta gyávaság rejtőzik a leselejtezés kultúrájához való hozzászokás mögött. Hozzá vagyunk ugyanis szokva az emberek kidobásához. Meg akarjuk szüntetni a gyengeségtől és a sebezhetőségtől való, növekvő félelmünket; ezáltal viszont növeljük az idősekben azon aggodalmukat, hogy nehezen tűrjük meg és magukra hagyjuk őket.

Már Buenos Aires-i szolgálatom idején magam is megtapasztaltam ezt a valóságot, a problémáival együtt: „Az időseket magukra hagyják, és nem csak anyagi bizonytalanságban. Magukra maradnak, mert önző módon képtelenek vagyunk elfogadni korlátaikat, melyek a mi korlátainkat tükrözik vissza, magukra maradnak sok nehézségükben, amellyel meg kell küzdeniük, hogy életben maradhassanak egy olyan civilizációban, amely nem engedi meg részvételüket, nem engedi meg, hogy elmondhassák a maguk véleményét, sem azt, hogy vonatkozási pont lehessenek, hiszen a fogyasztói modell szerint »csak a fiatalok lehetnek hasznosak, és csak ők élvezhetik az életet«. Ezen időseknek ellenben – az egész társadalom számára – népünk bölcsességi tartalékának kellene lenniük. Milyen könnyen elaltatjuk lelkiismeretünket, amikor nincs bennünk szeretet!” (Solo l’amore ci può salvare [Egyedül a szeretet üdvözít], Città del Vaticano, 2013, 83. old.). Ez így történik.

Emlékszem, amikor idősotthonokat látogattam, mindenkivel elbeszélgettem, és nagyon sokszor ezt hallottam, amikor kérdeztem őket: „Hogyan van? – Jól, jól vagyok. – És a gyermekei? Hányan vannak? – Sokan. – És jönnek látogatni? – Igen, igen, mindig jönnek! – És mikor jöttek utoljára? – Karácsonykor!” – mondta nekem egy idős asszony. Augusztus volt, amikor beszéltünk! Nyolc hónap telt el anélkül, hogy gyermekei meglátogatták volna! Nyolc hónapig magára hagyták! Ezt úgy hívják: halálos bűn. Értitek?

Egyszer gyermekkoromban a nagymama elmesélte nekünk egy idős nagypapa történetét, aki leette magát evés közben, mert nem tudta pontosan a szájához emelni a leveseskanalat. A fia, vagyis a családapa, úgy döntött, hogy elküldi a közös asztaltól. Csinált neki egy kis asztalt a konyhában – ahol nem látszott –, hogy egyedül egyen. Így aztán nem okozott botrányt, amikor barátok jöttek ebédre vagy vacsorára. Néhány nappal később, amikor az apa hazaérkezett, látja ám, hogy a legkisebb fia fadarabokkal, kalapáccsal és szögekkel játszik, és barkácsol valamit. „Mit bütykölsz? – kérdezte tőle. – Készítek egy asztalt, apa. – Asztalt, minek? – Hogy legyen neked is, amikor megöregszel, és akkor majd te is tudsz ott enni!” A gyerekeknek jobban működik a lelkiismerete, mint a mienk!

Az egyház hagyományában nagy bölcsességtár van, amely mindig fenntartotta az idősek mellé állás kultúráját, a készséget, hogy szeretettel és együttérzéssel kísérjük őket életük ezen végső szakaszában. Ez a hagyomány a Szentírásban gyökerezik, ahogyan például Sirák fiának könyve tanúsítja: „Ne vesd meg, amit az öregektől hallasz, hiszen ők maguk is atyáiktól vették. Mert így tudásra teszel szert és alkalomadtán meg tudsz majd felelni” (Sir 8,9).

Az egyház nem tud és nem is akar az öregséget nem tűrő mentalitásához alkalmazkodni, még kevésbé az idősekkel szembeni közömbösséghez és megvetéshez. Fel kell ébresztenünk a hála közösségi érzékét, a megbecsülését, a befogadásét, amelyek megéreztetik az idősekkel, hogy ők is eleven részei közösségüknek.

Az idősek olyan férfiak és nők, apák és anyák, akik előttünk járták ugyanazt az utat, mint mi, ugyanabban a házban éltek, mint mi, ugyanúgy megvívták mindennapi küzdelmüket az emberhez méltó életért, mint mi. Olyan férfiak és nők ők, akiktől sokat kaptunk. Az idősek nem idegenek. Az idősek mi vagyunk: előbb vagy utóbb megöregszünk, elkerülhetetlenül, még ha nem is gondolunk rá. És ha nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, akkor majd velünk is így bánnak.

Idősként mindnyájan törékenyek vagyunk egy kicsit. Vannak azonban különösképpen gyengék, sokan magukra maradva és betegen élnek. Vannak, akik ápolásra és mások gondoskodására szorulnak. Talán emiatt hátat fordítunk nekik? Sorsukra hagyjuk őket? Perverz az a társadalom, amelyben az emberek nem állnak egymás mellé, és ahol az ingyenesség, a viszonzást nem váró szeretetet eltűnőben van. Az egyház, ha hűséges Isten szavához, nem tűrheti el ezt a romlást. Az a keresztény közösség, amelyben a másik mellé állást és az ingyenességet már nem tekintenék nélkülözhetetlennek, saját lelkét is elveszítené ezekkel együtt. Ahol nincs becsülete az időseknek, nincs jövője a fiataloknak.



A Megszentelt Élet Éve 60.



március 4.

Boldog Meszlényi Zoltán püspök és vértanú ünnepe
Imádkozzunk a szerzetes papokért!
Lehet valaki szerzetes, aki nem pap (szerzetes testvér), és pap, aki nem szerzetes (egyházmegyés pap). És vannak szerzetesek, akik papok is (szerzetes pap).
A papi hivatás lényege, hogy megjelenítse Isten népe számára Jézus Krisztust, aki az egész közösség vezetője és pásztora. A pap Isten üzenetét hirdeti, és a közösséget szolgálja a szentségek, és a lelkipásztori munka révén. A szerzetes Jézus Krisztus életmódját jeleníti meg, aki szegényen, tisztaságban, az Atyának való örömteli engedelmességben élt. Papként szolgálni, gazdagítva ezt a szerzetesrendre jellemző karizmával.
Idézet az imaszándékhoz:
„Fidenter ac fideliter” – „Bizalommal és hűséggel” (Boldog Meszlényi Zoltán püspöki jelmondata)
 


Nagyböjt második hete szerda



Kérünk irgalamas Istenünk, őrizd népedet,hogy jótetteinkkel megszerezzük az erényeket és a mulandó dolgainkban úgy vigasztalj segítségeddel,hogy eljussunk mennyei kincsedhez.A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete szerda
Uram, Istenem, szabadíts meg irgalmad szerint!
Mt 20, 17-28
„íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak”

Jézus harmadszor és utoljára jövendöli meg szenvedését és megváltó halálát. Nem enged magával népes zarándokcsoportot felvonulni. Nem akar galileai szimpatizánsokat szembeállítani az ellenséges fővárosi közösséggel. A harcot neki kell megvívni egyedül. Az apostolokra viszont szüksége van, mert ők szemtanúk, kell, legyenek halála és feltámadása mellett. A világ megváltásáról van szó, nemcsak az akkori nemzedékekről, hanem a hátralévő egész történelemről. „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16, 16) Egyelőre a tizenkettő sem hiszi el, amit Mesterük immár harmadszor és végérvényesen elébük tár. Ha hinnék, akkor vagy tiltakoznának, mint az első bejelentés alkalmával Péter tette döbbenetében, vagy idegesen megpróbálnák lebeszélni Jézust, hogy bemenjen az oroszlán barlangjába, esetleg megpróbálnának hazájukból, Galileából, egy megbízható csapatot összeszedni Jézus mellé. De nem ezt teszik. Még mindig a nagy zsidó birodalom igézetében nézik Jézust. Azt remélik, hogy az Úr titokban zászlóbontásra készül, és megindul a messiási offenzíva. Erre enged következtetni a szeretett tanítvány és bátyja, János és Jakab karrier-építése. „Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: Mit kívánsz? Az így válaszolt: Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban”. (20-21) Tehát titokban a két főminiszteri bársonyszék várományosai ők legyenek. A harmadikat is kinézte már magának valaki, a karióti Júdás, aki az apostoli kollégium szerény filléreinek a kezelője volt eddig abban a reményben, hogy majd hamarosan ő pénzügyminiszterként a birodalom dús pénzei fölött fog bábáskodni. A többiek viszont azonnal megharagudtak a biztos törtetőkre. Jézus helyre akarta tenni a vérmes elképzeléseket. Először felteszi a kérdést a két testvérnek: „tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” (22) a kehelyből inni az együttszenvedést jelentette. A két főminiszter aspiráns valószínűleg a harci cselekmények szenvedéseire gondolt, amit kitüntetésnek vettek volna. Ezért felelik készségesen: „Tudunk!” Az Úr válasza tökéletes: „a kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette”. (23) a megváltás megtörtént. Az apostolok hite megroggyant, sőt elveszett nagycsütörtök éjjel és nagypéntek délelőttjén, délutánján. Jézus egyedül itta a maga kelyhét, de azt hősiesen fenékig. A feltámadása kijózanította összes tanítványát. „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt”. (Lk 24, 26-27) Urunk, Jézus Krisztus! Mi, magyarok a te és Édesanyád népéből hogyan lettünk a sátán martaléka? Teljes romlásunkból Te magad, Édesanyád és a Neked hívők milliói tudnak csak kimenteni. Kérjük, tedd meg mihamarabb! Azokat válogasd munkatársaidnak, akiket a Mennyei Atya rendelt újra alapozni és felépíteni.


Kérünk Istenünk, szüntelen irgalommal oltalmazd Egyházadat, s mert nálad Nélkül elbukik az esendő ember, segítséged tartson vissza a bűntől és vezessen minket az üdvösség útján. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.



2015. március 3., kedd

Zsolozsma VIC.



A Kivonulás könyvéből 
16, 1-18. 35
Mannahullás a pusztában 

Izrael fiai elindultak Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap tizenötödik napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el. Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”De az Úr így szólt Mózeshez: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának egy napra valót belőle! Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el. Ha a hatodik napon elkészítik, amit hazavittek, kétszer annyi lesz, mint amit naponként gyűjtöttek.” Mózes és Áron így szólt Izrael fiainak egész közösségéhez: „Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptomból, holnap reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét. Ő ugyanis hallotta az Úr elleni zúgolódástokat. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?” Mózes azután így folytatta: „Ma este az Úr húst ad nektek enni, és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mik vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen.” Mózes így szól Áronhoz: „Mondd az izraeliták egész közösségének: »Járuljatok az Úr elé, mert ő hallotta zúgolódástokat!«” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában. Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: »Ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.«” Valóban, estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő volt a tábor körül. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai észrevették, és kérdezték egymást: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: Mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy ómért számítva, a családtagok száma szerint! Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belőle!” Izrael fiai így tettek, és gyűjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet. De amikor omerrel megmérték, aki sokat gyűjtött, annak nem volt fölöslege, aki kevesebbet, annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelően gyűjtött. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek. 


Ferenc pápa: Tegyük a jót, de ne színleljük a szentséget!



Ferenc pápa: Tegyük a jót, de ne színleljük a szentséget!


„Ha megtanulod a jót tenni, Isten nagylelkűen megbocsátja minden bűnödet! Amit nem bocsát meg, az a képmutatás, a színlelt életszentség” – tanította Ferenc pápa március 3-án, a reggeli szentmisén a Szent Márta-ház kápolnájában. A Vatikáni Rádió híradása.


Izajás próféta szózata Isten nevében tett felszólítás és felhívás: Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni, és szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Ez azt jelenti – értelmezte a pápa a próféta szavait –, hogy segítjük azokat, „akikről senki nem gondoskodik”, köztük az elhagyott időseket, a gyerekeket, akik nem járnak iskolába, és azokat, akik még keresztet vetni sem tudnak. A felszólítás mögött mindig a megtérésre indító felhívás áll. De hogyan tudok megtérni? – kérdezhetnéd. Tanuld meg a jót tenni! Ez a megtérés.
A szív tisztátalanságát nem lehet egyszerűen úgy eltüntetni, mint egy foltot. Menjünk el egy patyolatba, és kész, kijövünk tisztán… Nem, a  rossz cselekedet foltját a jótett veszi el! Egy másik utat kell készíteni – intett a pápa –, szemben a gonosz útjával! Tanuljatok meg jót tenni, vagyis a jó cselekedetek útját járjátok! És hogyan teszem a jót? – kérdezte. – Egyszerű! Keressétek az igazságosságot, támogassátok az elnyomottat, szolgáltassatok igazságot az özvegynek! Emlékezzetek arra, hogy Izraelben a legszegényebbek és a legrászorultabbak az özvegyek és árvák voltak. Szolgáltassatok igazságot nekik, menjetek oda, ahol az emberiség sebei és fájdalmai vannak! Ha így teszitek a jót, megmossátok a szíveteket!

A megmosott, vagyis bocsánatot nyert szív – folytatta a pápa – magától az Istentől ered, aki nem tartja számon azok bűneit, akik szeretik a felebarátjukat: „Ha ezt teszed, ha erre az útra térsz, amelyre hívlak, mondja az Úr, még ha a bűneid skarlátvörösek is voltak, a hónál fehérebbek lesznek!” Ez túlzás, az Úr túloz: de ez az igazság! – szögezte le Ferenc pápa. – Az Úr nekünk adja megbocsátása adományát, megbocsát nagylelkűen és mindenkorra. Ha akarod ezt a megbocsátást, kezdd el a jótettek útját járni!

A mai evangélium ellenben egy csoport álnokot mutat be, akik igaz dolgokat mondanak ugyan, de az ellenkezőjét teszik. Mi is ravaszok vagyunk, mindig találunk olyan utat, ami nem az igaz út, de amelyen igazabbnak látszunk, mint amilyenek vagyunk. Ez a képmutatás útja.

Ezek színlelik a megtérést, de a szívük csupa hazugság! A szívük nem az Úrhoz tartozik, hanem a hazugság atyjához. Ez a szentség színlelése. Jézus ezerszer jobban kedvelte a bűnösöket ezeknél! Miért? A bűnösök kimondták az ítéletet magukról, mint Péter: „Távozz tőlem, Uram, mert bűnös vagyok!” E bűnösök egyike sem szól így. „Hálát adok, Uram, mert nem vagyok bűnös, mert én igaz vagyok.”

Nagyböjt második hetében ezen a három kérdésen kell elgondolkodnunk: a megtérésre való meghíváson; az Úrtól kapott ajándékon, a megbocsátás nagy adományán; és azon a csapdán, melyet a megtérés tettetése jelent, miközben valójában a képmutatás útjára lépünk – foglalta össze röviden Ferenc pápa kedd reggeli homíliáját.
 


A Megszentelt Élet Éve 59.



március 3.

Imádkozzunk a Ferences Betegápoló Nővérekért!
  • Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei
Alapítójuk: Bali Katalin M.Kapisztrána nővér

Életformánk alapja a II János Pál pápa által jóváhagyott Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek regulája és élete, amely röviden hivatásunkat így foglalja össze:" a testvérek és nővérek életformája ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban." Lelkiségünket Szent Ferenc életéből és szelleméből merítjük. Ő arra szólította fel követőit, hogy szerzetesi életükben az alázatos és szegénnyé lett Jézus Krisztus példáját követve egész szívvel szolgálják embertársaikat. "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másokat és váltságul adja oda életét sokakért." (Mt 20, 28) 1990-ben a politikai rendszerváltás után a Pécsi Baranya Megyei Kórház részéről meghívást kaptak a ferences nővérek, hogy újból szerzetes nővérként legyenek jelen a kórházban és ápolják a betegeket. A meghívást elfogadó idős nővérek köré hamarosan fiatal lányok is jelentkeztek, akik felismerve Jézus hívását, Őt akarták szolgálni a betegekben. A közösséget Bali Katalin M. Kapisztána nővér alapította P. Hegedűs Kolos OFM segítségével és Mayer Mihály pécsi megyéspüspök úr hagyta jóvá. Közösségünk jelenleg két egyházmegyében van jelen: a Pécsi Egyházmegyében Kozármislenyben (itt van a közösség központja), és a Gyulafehérvári Főegyházmegyében Árkoson.

Lelkiségünkből:
Készítsenek szüntelenül hajlékot és szállást magukban annak, aki a mindenható Úristen, Atya, Fiú és Szentlélek, úgy hogy az egyetemes szeretetbe osztatlan szívvel nőjenek bele, szüntelenül Isten és a felebarát felé fordulva. (Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek regulája és élete 8. pont)


Nagyböjt második hete kedd



Kérünk Istenünk, szüntelen irgalommal oltalmazd Egyházadat, s mert nálad Nélkül elbukik az esendő ember, segítséged tartson vissza a bűntől és vezessen minket az üdvösség útján. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Nagyböjt második hete kedd
Ha készségesen hallgatunk az Úrra, élhetünk javaival

Iz 1,10.16-20
„Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek”

Mózes a zsidó nép Istentől rendelt vezére volt. Isten megmentette a gyermek gyilkosságtól, majd a fáraó bosszújától. Negyven éven át tanulhatta Egyiptom minden tudományát. Aztán újabb negyven évig pusztai pásztorként edződhetett, elmélkedhetett. Nyolcvan évesen az égő és el nem hamvadó csipkebokor mellett állva találkozhatott személyesen atyái Istenével. Megtudta az Ő nevét: Jahveh, aki Van. Itt kezdődött hivatalos küldetése, amikor az Úr megbízta népe kivezetésével Egyiptomból. Neki kellett a fáraóval tárgyalnia, majd tíz rettenetes csapást zúdítania a birodalomra, amelyek megtörték a nyakas fáraó ellenállását. Ő választotta szét a tenger vizét, hogy átmenekülhessenek a zsidók a túlsó partra, majd az üldöző egyiptomiakra zúdította a falként álló víztömeget. Persze mindezt Isten parancsára és az Ő hatalmával művelte, és pillanatra sem érezte úgy, hogy ő valaki nagy: Szép és igaz címe maradt százhúsz éves korában bekövetkezett haláláig: Mózes, Isten szolgája.  Isten az ő közvetítésével kötötte meg a zsidó néppel az ószövetséget. Ő szentelte pappá bátyját, Áront és az ő fiait. Mózes kapta az utasításokat a szentsátor elkészítéséhez, felszereléséhez, a szertartás elrendezéséhez. Mégsem végzett papi ténykedést. Az ő széke tehát a vezér széke maradt. Az írástudók és farizeusok ezt a vezéri ténykedést kapták és gyakorolták Jézus korában nemzeti szinten. Tevékenységüket a római helytartók is elfogadták. Jézus is elismerte küldetésüket: „Mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik”. (3) Részletesen rá is mutat a hamis gyakorlatra: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat”.(4) Jézus sokat vitázott velük, pl. a szombati munkatilalom terén. Kifogásolta szándékaikat is: „Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek”. (5) Feltűnő ruhabojt, imaszíj, sarki ima, előkelő helyek zsinagógákban és vendégségben, megtisztelő címek emelik rangjukat. Jézus ezért tiltakozik a címek ellen, mert azokat nem, mint Isten helyettesei viselik, hanem ők maguk akarnak fontosnak látszani. Ez viszont tönkreteszi a vezetők értékeit, hiszen Mózes módjára mindenkinek Isten alázatos szolgájának kell maradnia. Erre ösztönöz bennünket az Úr, mert akit önmagáért becsülnek itt a földi életben, az megkapta jutalmát, nem várhat semmi boldogságot a mennyben. A földi díjak mind elenyésznek, a mennyeiek örökké tartók, és az üdvözültek milliárdjai tisztelegnek birtokosaik előtt. Istentelen hölgyek és urak nagyon ráfizetnek múlékony tündöklésükre. Mert aki önzően magáért tesz valami jót, elveszíti a szeretet érdemeit. Aki pedig az Isten országáért adja életét, az igazságért és a szeretetért, jutalma bőséges és örök. „Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják” (12)


Istenünk, ki úgy rendelted,hogy a testi önmegtagadás gyógyítsa lelkünket,kérünk,segíts,hogy minden bűntől tartózkodjunk és a szívünk meg tudja tenni mindazt,amit Jóságod ránk bízott. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te fiad által,aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,Isten mindörökkön örökké.