A szentmise Jézus állandósított áldozata.

A szentmise Jézus állandósított áldozata. 

 
Fiában, Jézusban az Atya is szenvedett a kereszten: saját Fiának sem kegyelmezett, de vele együtt önmagának sem: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?" (Rom 8, 32) Jézus áldozata egyszer s mindenkorra elég megváltó erő. A tárgyi megváltás megtörtént általa. Elvileg mindenki üdvözülhet. De hogy gyakorlatilag üdvözül-e az ember, az egyén, ahhoz sok-sok kegyelem szükséges. Ezeket Jézus áldozatából merítjük. S itt jelentkezik4gy újabb vonása Isten végtelen szeretetének: nem emlékként nyitja ezt a forrást, hanem eleven, most is élő kútként. Ez a szentmise. Az utolsó vacsorán Jézus kezébe vette a kenyeret: „Amikor eljött az óra, asztalhoz ült a tizenkét apostollal együtt, és azt mondta nekik: „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvedek." (Lk 22, 14-15) Azután fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!" Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik." (19-20) Maga mondja: vágyva vágytam ezt az alkalmat, hogy nektek adjam testemet és véremet enni- és innivalóul. Arra is vágytam, hogy titeket pappá szenteljelek, és tudjátok majd adni ugyanezt a Test és Vért századokon, évezredeken át az akkor élőknek. Ez a halálom előtt végrendeletem. Mások földi vagyont hagynak gyermekeikre. Én a legnagyobbat adom nektek: istenemberi lényemet, testemen és véremen keresztül emberi lelkemet, és ezzel együtt emberi természetemmel örökre, lényegileg összekötött istenségemet. Óriási ajándék, más ilyet adni nem tud. De azért is vágytam ezt megtenni, mielőtt meghalok, mert ez a nagy ajándékozás a halálommal lesz teljes. A halálom folyamatos erő, élő áldozattá válik ezen a módon, ahogyan én most végbevittem és megmutattam nektek. És meg is bíztalak titeket, hogy ezt ti is megtehessétek és meg is tegyétek szünet nélkül. Ezzel az utolsó vacsora előrevett keresztáldozat lett, a szentmise pedig a keresztáldozat jelenvalóvá tétele. Jézus előre megmutatta, hogy megy végbe a keresztáldozat: testét és vérét szétválasztják. Vére folyamatosan csepeg, fröcsköl a testéből az ostorozás közben, folyik a tövisek és a szegek mellett, a maradék pedig megnyitott oldalából ömlik ki, amikor a katona visszarántja lándzsáját. Jézus holtteste tehát vértelenné válik. Erre mutat rá Jézus jó előre, amikor az utolsó vacsorán két féle anyagot használ fel és változtat át: a kenyeret elsődlegesen Testévé változtatja, a bort pedig elsődlegesen Vérévé. Ezt sem gyors egymásutánban cselekszi, hanem vacsora közben az egyiket, vacsora után a másikat. A keresztáldozat is hosszú esemény, szörnyen kifárasztó szenvedés volt. A két esemény szoros összefüggésére utal az átváltoztató szavakhoz fűzött figyelmeztetés: „Ez az én testem, mely értetek adatik, ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik" (19-20) Az első koncelebrálás és áldozás csak a másnapi keresztáldozattal összefüggésben érvényes, és lényegében ugyanaz az áldozat. A szentmisében ugyanezt tesszük jelenvalóvá. Az átváltoztatás után fel is emeljük, hogy emlékeztessünk: Urunk a magasba emelve halt meg értünk, jól szemügyre vehesse minden jelenlévő, és érezzük, hogy áldásként felettünk lebeg mindenkor az üdvözítő áldozat. Valóban áldozat? Vannak, aki még a keresztáldozat tényénél is töprengenek: Jézus Krisztus az áldozati Bárány az áldozat. De ki a pap? Hiszen az áldozat és a pap korrelatív fogalmak, egyik a másik nélkül nem létezhet, mint a hegy és a völgy. Nos, el kell ezen gondolkodnunk. Nyilván nem a zsidó papok jönnek számításba, hiszen az ő megbízatásuk csak a Mózes által elírt áldozatokra szólt a megadott körülmények között. Embert pedig ők nem áldozhattak föl. Egyébként eszükbe sem jutott, hogy Jézust áldozati Báránynak tekintsék. Jézus, a Názáreti, az ő szemükben nem szent volt, hanem súlyosan káromkodó ember, akit vétke miatt halálra kellett ítélni, pogány kézzel a városon kívül rabszolga módra keresztre feszíteni, hogy így örökre elpusztuljon. Nem lehettek a jézusi áldozat papjai azok sem, akik ténylegesen kínozták, szegezték, vagyis megtettek mindent, hogy megöljék. Senki más, csak Jézus lehetett a pap.