2015. március 2., hétfő

Ferenc pápa homíliája: Nem ítélek meg senkit, magamat vádolom az Isten előtt



Ferenc pápa homíliája: Nem ítélek meg senkit, magamat vádolom az Isten előtt


Ferenc pápa tanít a Szent Márta ház kápolnájában: "Én vétkem... és irgalom! - OSS_ROM

Ferenc pápa a közel egyhetes lelkigyakorlatos távolléte után hétfőn ismét a Szent Márta ház kápolnájában misézett és tartott homíliát. A napi igék az irgalomról szóltak, mert ahogy a pápa mondta, „mindnyájan bűnösök vagyunk, nem csak elméletben, hanem a valóságban is. Az irgalom egy keresztény erény, de több is annál: az a képességünk mellyel mi vádoljuk önmagunkat - Isten színe előtt!”.
Az önigazolás mesterei vagyunk
„Mi egyébként mindannyian mesterei vagyunk annak, hogy igazoljuk önmagunkat, hogy kimagyarázkodjunk: ’De kérem, nem én voltam, nem az én hibám, de nem is úgy volt’, vagyis mindig van alibink, felmentő magyarázatunk a hiányosságainkra, vétkeinkre és ehhez még megfelelő képet is vágunk: ’Én nem tudom…, nem én csináltam…’ és tesszük az ártatlant. A keresztény életben ezt nem csinálhatjuk!”
„Sokkal könnyebb másokat vádolni – figyelmeztetett a pápa – ám valami sajátos dolog történik akkor, amikor másféle módon kezdünk viselkedni. Amikor arra figyelünk, hogy valójában mire is vagyunk képesek, kezdetben rosszul érezzük magunkat, talán undort is érzünk, aztán ez a beismerés békét és megnyugvást ad”. Amikor például a szívemben irigységet érzek, ami képes megszólni a másikat, szinte erkölcsileg megölve őt, akkor ez az önmagam vádolása egyfajta bölcsesség. Ha nem tanuljuk meg az életnek ezen első lépéseit, soha nem jutunk előre a keresztény élet, a lelki élet útján!”.
Kezdjem magammal, magamat vádoljam
„Az első lépés tehát az, hogy önmagamat teszem felelőssé, önmagam okolom, anélkül, hogy azt hangosan mondanám. Én és a lelkiismeretem!  Megyek például az utcán, elhaladok egy börtön előtt. Arra gondolok: Ezek megérdemlik! De honnét tudod te azt, hogy Isten kegyelme nélkül nem lennél ugyanott? Gondoltál arra, hogy képes lennél te is arra, amit ők csináltak, vagy talán még rosszabbra is? Ez az, amikor önmagunkat vádoljuk, és nem rejtjük el magunkban a bűn gyökereit, melyek bennünk vannak, és még sokféle dolog, amiket meg tudnánk tenni, még ha nem is látszanak azok”.
Szégyennel Isten színe előtt
A következő lépés, hangsúlyozza pápa, hogy „szégyenkezzünk Isten színe előtt, egyfajta párbeszédben, amelyben elismerjük a bűneink miatti szégyenünket és Isten irgalmának a nagyságát is: Tiéd, Uram, Istenem, az irgalom és a megbocsátás. A szégyen az enyém, az irgalom és a megbocsátás a tiéd!. Ez a párbeszéd az Úrral, jót tesz nekünk a nagyböjt során: önmagamat vádolom és irgalmat kérek. Az evangéliumban Jézus világosan tanít: Legyetek irgalmasak, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas. Amikor valaki önmagával szemben vádló, irgalmas lesz mások iránt: De ki vagyok én, hogy megítéljelek téged?”. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak”.
Isten irgalmában bízva
„Kérjük az Urat, adja nekünk a kegyelmét, hogy megtanuljuk önmagunkat vádolni, annak a tudatában, hogy a legnagyobb gonosz dolgokra is képesek vagyunk. Irgalmazz nekünk, Urunk, segíts, hogy szégyenkezzem, és add nekem a te irgalmadat, hogy én is irgalmas lehessek másokkal!” – fejezte be hétfői homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta házban tartott szentmise során.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése