2014. július 12., szombat

2014.07.12. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.12. szombat

Beszéljetek nyíltan, biztatja Jézus az apostolokat hithirdető körútjuk előtt:„Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint a mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét. Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amiit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, s amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!” (Mt 10,25-27) Ebben a gondolalat-csokorban először is alázatra tanítja az apostolokat. Az alázatosság nem tudatlanság, nem tehetetlenség, hanem annak elismerése, hogy amit tudok, amit van erőm megtenni, az nem a magam tehetségéből, hanem Istentől, minden értékes ajándék forrásától származik. Isten mindenkinek megadja azokat a szellemi képességeket, amelyek szükségesek a küldetése teljesítéséhez. Biztosítja, hogy a képességeit megfelelően kiművelje, a kapott talentumokkal gazdálkodni tudjon, mert a tudás átadása különösen nagy feladat. Nem minden tudós alkalmas a tanításra. Jézus hangsúlyozza, hogy tanítványainak legyen elég, ha a kapott tehetségükkel, szerzett műveltségükkel tanításait megfelelő módon közölni tudják, hogy a hallgatóik jól megértsék, és ne bízzák el magukat. Ezt a kívánságot minden Jézus-tanítványnak meg kell fontolnia, mert a történelem tanúsága szerint gomba módra jelentkeznek az álmessiások, akik merészen egész mást tanítanak, mint Mesterünk. Ne féljetek tőlük. Hisz semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék. Ha az Egyháztól eltérő tanokat hirdetnek, nem szabad ahhoz igazodni, hogy ne maradjunk le az új felismerésekről. Előbb-utóbb ki fog derülni, mi az eredeti jézusi igazság. A XVI. században nem tetszett egyeseknek az a katolikus tanítás, hogy Mária szűz volt a szülés előtt, a szülés alatt és a szülés után is. Az evangéliumi részlet alapján „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson”(Lk 2,7) arra a következtetésre jutottak, hogy ha az evangélista Jézust „elsőszülöttnek” nevezi, akkor később is? Születtek gyerekei, tehát nem nevezhető szűznek. Mi a helyes magatartás? Az elsőszülöttség nagy rang volt keleten. Az elsőszülött lett azonnal az apa örököse, aki az apa halála után örökölte rangját, kiváltságait és birtokának felét, míg a többiek az örökség másik felén osztoztak egyenlő arányban. Az elsőszülöttséget el lehetett veszíteni. Amikor Ábrahám és Sára már nehezen hitték, hogy Sára kilencven évesen meg tudja szülni Isten ígérete szerint a Messiás ősapját, az akkori kor felfogása szerint a szolgálóját adta férje másodfeleségének, azért, hogy a fiatal nő az ő térdén fiat szülve, a fiú igazi elsőszülöttként az úrnő gyerekének számítson, elsőszülött ranggal. Amikor a másodfeleség fiút szült, lenézte, kigúnyolta úrnőjét. Ábrahám is elsőszülöttének tartotta ezt a fiút. Amikor Isten újra ígérte, hogy az igazi elsőszülött Sárától meg fog születni, Ábrahám nevetését a földre borulva, rejtegetve csak Izmaelt emlegette: „Éljen csak Izmael!”az Úr rászólt: „Nem úgy! Feleséged, Sára ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki” (Jiszchak=a férfi, az apa kinevetett) Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és ő utána leszármazottainak Istene leszek” (Ter 17,18-19) Az elsőszülöttséget el lehet adni. Izsáknak ikrei születtek feleségétől, Rebekkától. A szalaggal megjelölt kis kéz visszahúzódott és csak másodszülött Jákob lett a tulajdonos, de az elsőszülött Ézsau később eladta elsőszülöttségét az öccsének. Isten ezt komolyan vette, és Jákobot juttatta „Izrael ősapja” ranghoz.(Ter 25,19-31) Ha lettek volna Jézusnak testvérei, nem bízta volna János apostol gondjaira Édesanyját. (.Jn 19,25-27) Az igazságot merjük kikutatni és hirdetni! „Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Vallom magam kereszténynek, hitelt adok mindeneknek, amit Krisztus hitén vallnak, mert mindezek tőled vannak. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts!” (Ho 263,1)


Zsolozsma 189.



Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

A mi Urunk, Jézus Krisztus az igazi Salamon

Mivel az a templom, amelyet Salamon épített az Úrnak, előképe és jelképe az Úr jövendő Egyházának és testének, azért mondja az evangéliumban: Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem (Jn 2, 18). Amint tehát Salamon megépítette azt a templomot, úgy épített magának templomot az igazi Salamon is, a mi Urunk, Jézus Krisztus, az igazi békeszerző. Salamon neve ugyanis békeszerzőt jelent. Az igazi békeszerző azonban az, akiről azt mondja az Apostol: Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta (Ef 2, 14). Ő az igazi békeszerző, aki a két házfalat magában összekapcsolta, és szegletkő lett számukra: tudniillik a körülmetélésből származó hívő nép és a körülmetéletlen pogányok közül jövő hívők számára. Egy Házat alkotott e két népből, így szegletkő lett számukra, és ezért valóban ő a békeszerző. Az a Salamon, aki Izrael királya és Dávid meg Batseba fia volt, amikor templomot épített, jelképe lett az igazi Salamonnak, a békeszerzőnek. Ezért ne arra a Salamonra gondolj, aki azt a templomot építette Istennek, hiszen erről a másik Salamonról beszél neked a Szentírás is, amikor így kezdi a zsoltár: Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő (Zsolt 126, 1). Tehát az Úr építi a házat, az Úr Jézus Krisztus építi saját házát. Sokan dolgoznak az építésnél; de ha ő nem építi, hasztalan fárad az építő. Kik azok, akik mint építők fáradoznak? Mindazok, akik az Egyházban Isten igéjét hirdetik és szentségeit kiszolgáltatják. Mindnyájan serénykedünk, mindnyájan dolgozunk, mindnyájan építünk most is; és előttünk is serénykedtek, dolgoztak, építettek mások is, de hogyha az Úr nem építette a házat, hasztalan fáradtak, akik építették azt. Ezért, amikor az apostolok és főképpen Pál azt látja, hogy egyesek helytelenül cselekednek, azt írja nekik: Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek (Gal 4, 11). Mivel tudta, hogy az Úr által belülről épülünk, sajnálta őket, mivel hiába dolgozott köztük. Mi tehát csak külsőleg beszélünk, ő belsőleg épít. Hogy mit halljatok, arról mi gondoskodunk, de hogy mit gondoltok, azt egyedül már csak ő ismeri, aki gondolataitokat is látja. Ő épít, ő figyelmeztet, ő fenyeget, ő nyitja meg értelmeteket, ő vezeti el a hitre érzésvilágotokat; de mi is dolgozunk, mint az ő munkatársai


A papi hivatás 3.



A papi hivatás

elmélkedés harmadik rész

Önátadás.

A papi hivatást elfogadó férfit éveken keresztül nevelik. Készítik, hogy a hivatását minél tökéletesebben tudja vállalni, feladatainak a lehető legjobban tudjon megfelelni. Ez a civil munkahelyeknél elég is. A papi hivatásnak azonban nem ez az egyetlen feltétele. Legfontosabb követelmény, hogy a papjelölt teljes akarattal és meggyőződéssel adja át magát hívójának, Istennek. A pap részéről ez az önátadás azt jelenti, hogy lemond önmagáról, nem keresi saját előnyeit, kész megtenni mindent, amit gazdája, a fölséges Isten kér tőle. Ezt mondhatjuk így is: Istennek szenteli önmagát, életét, képességeit, idejét. Odaajándékozza önmagát Urának. Isten részéről is szentelés történik. Csakhogy ott az Úr az ajándékozó. Már az ószövetségi papságnál is ez történt. Isten ott alapvetően felruházta a papi hivatással azt, akit az oltár szolgálatára rendelt, amikor egy papnak a családjában indította útnak egy kisfiú életét. Nem volt kötelező papi szolgálatot végeznie az ilyeneknek, de csak ők lehettek szolgálatot végző papok. Ott is megvolt tehát a döntés szabadsága, az önátadásé. Az Újszövetségben viszont bármelyik nép férfiait szabadon választja Isten. Akit pedig kiválasztott, felkészített, azt Egyháza valamelyik illetékes püspökével felszentelteti, vagyis átadja neki a papi hatalmat. Ezek között a legfontosabb, hogy jelenvalóvá teheti az Újszövetség örök Főpapjának keresztáldozatát. Ezen kívül az ő hatalmukban áll a szentségek kiszolgáltatása. A szentségek jelek, amelyeket Jézus Krisztus rendelt, hogy általuk meghatározott kegyelmeket nyerjünk el. A legtöbb szentség kizárólagos kiszolgáltatója a pap. De ez nem jogi, hatalmi kérdés csupán. A papnak kötelessége szentségi kegyelemben részesíteni a híveket, mert Isten erre rendelte, amikor a felszentelésben a papot erre hatalommal felruházta.

Királyi papság és szolgálati papság.

A mi gondolkodásunkban a király az állam teljes jogú vezetője, sőt az ősi formában ura, tulajdonosa. Szent István Isten akaratából lett Magyarország királya. Teljhatalmú úr volt minden honpolgár és minden érték felett. Ezért ajánlhatta fel, adhatta oda országát végrendeletben a Mennybevitt Szűzanyának. A királyságban a királyon kívül mindenki szolga, a király alattvalója. Az ő dolguk: megtenni a király parancsait. A krisztusi papságban mindkét jelleg megvan. Mivel a szeretet a világ legnagyobb értéke, aki szeretetből végez jótettet, az királyi módon cselekszik. A királyi papság is így gondolható el egyszerűen. Az lenne a kívánatos, ha minden pap ezzel a királyi gesztussal tudná gyakorolni papi küldetését. Viszont az is igaz, hogy az ennyire szeretetre épülő egyházszervezet nem egykönnyen alakítható ki még lelki alapon sem. Ezért érthető az a józan megállapítás, hogy a királyi papságnak és a szolgálati papságnak együtt kell jelen lennie az életünkben. A krisztusi papság sem alakítható ki teljességgel napjainkban. Nem azért, mert lehetetlen, hanem az emberi gondolkodás van túlzottan összekötve anyagias világunkkal. Gondoljunk Assisi Szent Ferencre. Amikor 1208. körül kérte a pápát, III. Incét, hogy engedélyezze az ő szerzetesi közösségét, amely nem a monasztérium birtokára alapozza létét, hanem kizárólag jézusi elgondolásra. A pápai udvar rémülten ellenezte. A pápa viszont erre azt válaszolta: Ha nem engedélyezem, azt mondom ki, hogy a XIII, században nem lehet megtartani az evangéliumot. Mit mondjunk akkor a XXI. századról?


A papi hivatás 2.



A papi hivatás

elmélkedés második rész

A pap Isten embere, a közösség embere.

Isten az embert közösségi lénynek teremtette. Az élete közege a család. Az üdvösség is attól függött, hogy mennyire érti meg, mennyire valósítja meg a szeretet küldetését: amennyi boldogságot szerez a rá bízottaknak, annyit ad majd neki jutalmul Isten örökre a mennyországban. Az Újszövetség örök főpapja családba akart beleszületni. Élvezni akarta az isteni szeretetet emberi síkon egy édesanya szíve közelében kilenc hónapon át, majd gyermekként, ifjúként és felnőtt kenyérkeresőként harminc éves koráig. Amikor tanítványokat hív műve folytatására, érezteti velük, hogy olyan boldogító küldetést kapnak, amely nem egy család boldogítására jelöli ki őket, hanem Jézus nagy közösségének, az Egyháznak gondját, szolgálatát bízza rájuk. Az egyik rendtársam nagyon vonzó egyéniség volt. Mindenki szerette. Az egyik pici lányka egyszer azt kérdezte édesanyjától, amikor az atya látogatása után egyedül maradt a család: Anyu! A Tivadar atya annyira szereti a gyerekeket, neki miért nincsen kislánya? A csöppség kérdésétől meglepett anyuka kegyelemtől kapott ötlettel válaszolt: Tudod, kislányom, ha neki lenne saját kislánya, nem szerethetne ennyire téged. A pap rengeteg jót kap Istentől a felszenteléskor. Ezt a sok jót, kegyelmet nem önmagáért kapja, hanem azokért, akikhez küldetett. Ezt elfelejtenie soha nem szabad. Összetévesztenie önmagát a hatalommal, amit mások javára kapott nem szabad. Az, aki a papi hatalomtól elbízza magát, a gőg foglya lesz. A papnak alapvetően meg kell tanulnia Jézus Krisztustól: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű. Félünk alázatos lenni? Miért? Az alázatos ember nem bárgyú, hanem okosan és helyesen gondolkodik, ha van benne természetes érték, örököltem, kaptam.Ha jól tudom szolgálni az Isten népét, azt a szentelés kegyelmeként Isten adta. Az alázatosság: igazság. Ilyen közösségi emberekre,Isten és ember-szolgákra van szükség. Egy falusi templom hirdetőtábláján olvasták barátaim: Milyen legyen a mi papunk? Ne legyen a haverunk. Haverunk van bőven, papunk legyen, mert az nincs. 


Zsolozsma 188.



Szent Benedek apát Regulájából

Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek!

Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatosan imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt. Úgy kell őt a bennünk levő adományaival mindenkor szolgálnunk, hogy mint haragvó atya örökségéből ki ne tagadjon minket, fiait, de úgy se, mint félelmetes úr, bűneinktől felingerelve, gonosz szolgák gyanánt át ne adja az örök büntetésre azokat, akik nem akarták őt követni a dicsőségbe. Keljünk föl tehát végre valahára a Szentírás serkentő szavára: Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból (Róm 13, 11). Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a mindennap felénk kiáltó isteni szózat: Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket! (Zsolt 94, 8). És ismét: Akinek füle van a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! (Jel 2, 7). És mit mond? Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám! Az Úr félelmére tanítalak titeket (Zsolt 33, 12). Siessetek, míg tiétek az élet világossága, hogy a halál sötétsége meg ne lepjen benneteket! (Jn 12, 35). Ezeket kiáltja oda az Úr a népsokaságnak, amikor keresi munkását, majd így folytatja: Ki az az ember, aki életet óhajt, és jó napokat kíván látni? (Zsolt 33, 13). Ha ennek hallatára azt feleled: „Én”, akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, tiltsd el nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a rossztól, és tedd a jót! Keresd a békét, és járj utána! (Zsolt 33, 14-15). Ha ezt megteszitek, szemem rajtatok lesz, és fülem meghallja könyörgéseteket. És még mielőtt segítségül hívnátok, azt mondom nektek: Íme, itt vagyok (Iz 52, 6). Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját. Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket (1 Tessz 2, 13). Ám ha országának sátorában akarunk lakni, hacsak jó cselekedetekkel nem igyekszünk, soha oda el nem jutunk. Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, amely elszakít Istentől, és a pokolra vezet, úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: Egymást a tiszteletadásban előzzék meg (Róm 12, 10). Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszinte és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen. 


Nursiai Szent Benedek.



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.11. péntek

Nursiai Szent Benedek.

Az V. században, az Imperium Romanum, az egykor óriás birodalom elvesztette vezető szerepét Európában. A kétszázötven évig tartó keresztényüldözésért is felelnie kellett Isten és a történelmi igazságosság ítélőszéke előtt, de beteljesült rajta az ezer évvel későbbi költői ítélet: „Mert minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed” (Berzsenyi Dániel) Az életerős európai törzsek, amelyek a birodalom határain kívül élve erősödtek, és sorra foglalták el a nem védett provinciákat. Gallia tartományt már az V. század végén ellepték a frankok. Keveredtek a római lakossággal, felvették a kereszténységet, és megteremtették az új életmód mintáját. A nyelvük zöme latin szavak lettek, új nyelvtani szabályok alapján megszületett a francia kultúra. Szent Remig püspök átnevelte őket a keresztény hitre és kultúrára. Az ő alapelve ez volt: Amikor keresztelte a frank vezért, így összegezte a követelményeket: „Hajtsd meg a nyakad, kemény Sigamber! Imádd, amit eddig égettél, és égesd, amit eddig imádtál!” Ez idő tájt született az umbriai tartomány Nursia (Norcia) városában négyszáznyolcvan körül Benedictus (Benedek, áldott) Az iskoláit Rómában végezte, jogásznak, tisztviselőnek készült. A Gondviselés azonban sokkal jelentősebb hivatást szánt neki. Előbb remete lett Subiaco vidékén, majd a haldokló birodalom központjába, Rómába ment tanítványaival együtt. Monte Cassino-ra költözött, és ott alapította meg az első európai szerzetesrendet, a benedictínusokat, nálunk közismert néven a bencéseket. Az erdőirtással nyert szántóföldeken építette fel azt a monostort, amelyben az elzüllött nyugati világot a tiszta istenhitre, keresztény erkölcsre és kemény munkára nevelte jó példával és az imából merített kegyelem erejével. Ez lett a rend jelmondata: „Ora et labora” (imádkozzál és dolgozzál) Teljes önellátásra rendezkedtek be. Földet műveltek, megtermelték az ennivalójukat, és lassankint napi ezer kenyeret osztottak a szegényeknek. A rendtagok ruházatáról a saját nevelésű tímárok, szabók gondoskodtak. Akik pedig értelmiségi munkára voltak alkalmasak, azok iskolába jártak, majd tanítottak, könyveket írtak vagy másoltak. A római kultúra gazdag irodalmát ők menekítették át a középkornak és a későbbi századoknak is. Az imaéletet pedig így írta elő Benedek apát: Éjfélkor minden rendtag közös zsolozsmán vett részt a templomba. Utána pihenő. Öt óra előtt felkelés, hajnali dicséretek, magánimák. Hat órakor közös szentmise és az első kis-imaóra. Reggeli, utána munka. Kilenc, tizenkettő és három órakor kis imaórák, alkonyatkor az esti ima. Ezután következett a vacsora, felüdülés percei. Kilenc órakor befejező imaóra majd éjszakai pihenő a vázolt napirend szerint. Az anyakolostor volt a nevelőház. Onnan rajzottak ki más vidékekre új házakat alapítani. Európa mesterei lettek mindenütt, ahová hívták őket és tudtak menni, mentek. Hazánkba Géza nagyfejedelem hívta be és telepítette le őket Pannonhalmán. A magyar kultúra európai szintre emelése általuk történt. Ők sem a szellemi, sem az anyagi többletünket nem menekítették idegen zsebekbe. Későbbi királyaink okosan jártak el, amikor premontrei, ciszterci, ferences és domonkos rendi, később jezsuita és piarista szerzeteseket hívtak be hazánkba a sok féle női szerzet tagjaival együtt. Addig a munkánk és imádságunk együttes eredménye volt megmaradásunk, időnkénti
„nemzeti nagylétünk” biztos alapja. Tanuljunk Teremtőnk remekművéből, az emberi testből: két szem, két fül, két kéz, két láb. Ilyen egyensúly az „imádkozzál és dolgozzál!”


2014. július 10., csütörtök

A papi hivatás 1.



A papi hivatás

elmélkedés első rész

„A papi hivatás titok. „Egy csodálatos csere” (admirabile commercium) Isten és az ember között. A pap Krisztusnak adja emberségét, hogy Krisztus föl tudja azt használni a saját maga számára, mint az üdvösség eszközét, szinte másik önmagát alkotva belőle. Ha sikerül megértenünk ennek a „cserének” a titkát, akkor érthetjük meg, mi történik abban a fiatalban, aki meghallja a hívást: Kövess engem! És ezért mindent megtagad Krisztusért. Abban a biztos tudatban, hogy ezen az úton embersége kiteljesedik”. (II. János Pál)

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, Atyja örökös szándéka szerint emberré lett volna. Emberi természetének két lényeges összetevője van: az anyagi test volt a teremtendő világ anyagi formáinak ősmintája, szellemi lelke pedig az angyalok és az emberi lelkeké. Isten az összes embert üdvösségre hívta meg, tehát arra, hogy viszonylag rövid földi élet után teste és lelke romlatlan egészében azonnal a mennyországba kerüljön Istenboldogító színe látására. Ősszüleink súlyos bűne miatt az ember ezt a lehetőséget elvesztette. Örök rendeltetése ugyan megmaradt, de teljesíteni nem tudta. Ezért volt arra szükség, hogy Isten Fia ne csak, mint a teremtés beteljesítője jöjjön el emberként a földre, hanem az ősbűn következményétől, az örök kárhozattól is mentse meg az embereket. Ezt, mint örök főpap emberi életének feláldozásával valósította meg. Meghalt értünk, majd feltámadva előkészíti számunkra a helyet a mennyországban. Ezt a szolgálatot Jézus az emberek közül válogatott papok közreműködésével alkalmazza. Már földi életében azzal kezdte üdvözítő szolgálatát, hogy tanítványokat választott az akkori férfiak közül, és meghívta őket: Jöjj, kövess engem! (Mk 1,16-20) Nem magyarázta meg, mire szól a tényleges meghívás. Azért lassanként minden tisztázódott: Jézusnak vissza kell mennie a mennyországba, de művét, az emberek üdvözítését folytatni akarja munkatársai, a papok közreműködésével. Ma is választ és hív műve folytatására papokat. A Szentséges Atya ezt csodálatos cserének nevezi. Jézus meghív valakit a papságra. Miért éppen őt? Titok. Annyit azonban megsejthetünk ebből a titokból, hogy a meghívottat Jézus jól ismeri. Testét és lelkét egyaránt alkalmasnak ítéli, sőt egyenesen alkalmasnak tervezte és alkotta meg a papságra. Jeremiás prófétának mondta:„Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek, prófétául rendeltelek a nemzetek számára” (Jer 1,5) Jézus olyan papot akar küldeni, akinek egész lénye, testi és lelki minősége az adott időben és körülmények között a lehető legalkalmasabb arra, hogy Jézust jelenítse meg, a céljait rajta keresztül tudja megvalósítani, a jövendő hívei rajta keresztül kapják meg, amire az üdvösségük érdekében szükséges a számukra. Isten megadja a lehetőséget. Meghívja örök választottját. Túl kevés a papi hivatás? Vagy eleve nem értik meg a hívó szót? Vagy annyira erős a földi hatás, hogy a mennyei vonatkozások eltörpülnek? Esetleg annyira földhöz tapad még a meghívott is, hogy nem látja értelmét Jézus kezére adni önmagát? Ha a meghívott megértené, hogy milyen nagy és fontos csere kell, hogy végbemenjen benne azért, hogy megértse: Jézus itt és most csak az eszével, jóindulatával, testi energiájával tudja és akarja célját elérni. Hogy önző, elzüllött világunkat csak azzal tudná jó útra vezetni, ha magát átengedné Jézus céljára; megértené, hogy orvosságnak van szánva kora társadalmi betegségeire. Ekkor ő is, mi is könnyebben értenénk meg, hogy működik Jézusüdvözítő ereje papjain keresztül. Minden meghívottnak, meg kellene értenie Isten rendelkezését: boldog csak az lehet, aki kizárólag mások boldogítására szánja életét.


Zsolozsma 187.



Szent Ambrus püspöknek a 118. zsoltárhoz írt magyarázatából

Isten temploma szent, és ti vagytok az

Én és az Atya hozzá megyünk, és benne fogunk lakni (Jn 14, 23). Nyisd hát ki ajtódat az érkező előtt, tárd elé a lelked, mutasd meg neki szíved mélyét, hogy lássa nagy őszinteségedet, békességed gazdagságát és kegyelme iránti szeretetedet. Tárd ki szívedet, siess az örök fény napja elé, amely minden embert megvilágít (Jn 1, 9). Ez az igaz fény mindenkit megvilágít; ha pedig valaki bezárja előtte ablakait, akkor megfosztja magát az örök világosságtól. Kizárod Krisztust is, ha becsukod lelked ajtaját. Jóllehet be tudna menni akkor is, de nem akar erőszakkal betörni, sem pedig kényszeríteni azt, aki nem kívánja, hogy betérjen hozzá. A Szűz méhéből született, és beragyogja az egész földet, hogy mindenkit megvilágítson. Befogadják azok, akik arra az örök fénysugárra vágyakoznak, amelyet semmiféle éjszaka nem szakít meg. A napot, amelyet mindennap látunk, sötét éjszaka követi; az igazság Napja azonban soha le nem nyugszik, mert a bölcsességet nem követheti rosszaság. Tehát boldog az, akinek ajtaján Krisztus zörget. A mi ajtónk a hit, amely ha erős, megőrzi az egész házat. Ezen az ajtón át lép be Krisztus. Ezért mondja az Egyház is az Énekek énekében: Testvérem hangja zörget az ajtómon (Én 5, 2). Halld meg, ki zörget, halld meg azt, aki be akar jönni: Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm, mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet (Én 5, 2) Fontold meg: mikor kopogtat az isteni Ige ilyen nagyon az ajtódon, mikor lepte be a fejét az éjszaka harmata? A szorongattatásban és a kísértésben levőkét látogatja meg ilyen jóságosan, nehogy legyőzze őket ez a megpróbáltatás. A feje akkor lesz harmatos és párás, amikor teste szenved. Tehát ekkor virrasztani kell, nehogy amikor jön a Jegyes, zárt ajtóra találva továbbmenjen. Ha ugyanis alszol és nem virraszt a szíved, eltávozik, még mielőtt kopogtatott volna; ha viszont virraszt a szíved, kopogtat, és kéri, hogy nyiss neki ajtót. Lelkünknek tehát van ajtaja, de kapui is vannak, ezekről mondja a Szentírás: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, táruljatok föl örök kapuk, a dicsőség királya bevonul (Zsolt 23, 7). Ha tehát ki akarod tárni hited kapuit, akkor belép hozzád a dicsőség Királya, és elhozza neked az ő szenvedéséből fakadó megdicsőülést. Az igazságnak is van kapuja. Hiszen erről is olvasunk a Szentírásban, amikor az Úr Jézus a próféta által ezt mondja: Tárjátok ki az igazság kapuit (Zsolt 117, 19) Van tehát lélek, amelyiknek ajtaja van, és van, amelyiknek kapui vannak. Krisztus eljön ehhez az ajtóhoz és kopogtat, kopogtat a kapunál is. Nyiss tehát neki ajtót: be akar jönni, virrasztva akarja találni Jegyesét.


2014.07.10. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.10. csütörtök

„Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa”

Jézus a Galileában összegyűjtött tizenkét választottat a küldetésükkel járó feladatokra készíti fel. Elöljáróban lelkükre köti, hogy a messiási küldetés és ezzel a tanítványai küldetése is kizárólag az Ószövetség népéhez, Izrael késői unokáihoz szól. Nekik kell felajánlani az ősapjuknak, Ábrahámnak megígért isteni áldást. „Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa”Beteljesül az isteni áldás: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik téged áldanak, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 1,2-3) Jézus arra figyelmezteti apostolait, hogy az Ábrahámnak kétezer éve adott, majd folyamatosan közölt áldásból a nagy nép ígérete és a Messiás eljövetele megvalósult. A zsidó nép Jézusban, Dávid házának szűz leánya, Mária által megkapta a megígért Messiást. Most ezt kell hirdetni az egész népnek, akik Júdeában és Galileában élnek. Ezért hangsúlyozza az Úr: „a pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamáriaiak városaiba ne menjetek be. Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek (nekik): Közel van a mennyek országa” (Mt 10,5-7) Egyelőre közel van hozzátok: lába a földeteket tapossa, ténylegesen itt él köztetek, de a zsidó nép, pontosabban annak hivatalos vezetői, még nem vizsgálták meg, hogy az a hír, amely szerint Betlehemben harminc évvel korábban egy Dávid házából való család az összeírás idején, a városka szélén egy juhakolnak használt üres barlangban kisfiú születésének örvendhetett. Úgy másfél évvel később megjelent egy gazdag keleti mágusokból álló karaván Jeruzsálemben. Azt kérdezték a járókelőktől: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat” Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Júda Betlehemében válaszolták, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe:Menjetek és szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy elmenjek és hódoljak neki. Azok meghallgatták a királyt, és útra keltek. S lám a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba,és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,2-12) Honnan tudták a bölcsek, hogy a zsidó népből születik a Messiás? Bileám prófétától. A honfoglalás előtt Mózes pihenőt adott népének Moáb síkságán, hogy végrehajthassa a honfoglalás tervét. Moáb királya, Balak elhívatta az Eufrátesz folyótól Bileám prófétát, hogy átokkal sújtsa Izraelt. Hosszú huzavona után megérkezett Bileám, de átok helyett áldást mondott többször is:„így beszél Bíleam, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja Isten szavát: Látom, de nem most, de nem közelről. Csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből. Bezúzza Moáb halántékát, s Szet fiainak koponyáját” (Szám 24,15-17) Mindenki tudott a Messiás születéséről, csak az illetékes zsidó főpap, Kaifás nem. Jézus pere alatt sem jutott eszébe semmi. Csak „ közel” jött hozzájuk a mennyek országa. Mennybemenetele alkalmával már így szólt Jézus parancsa:„Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,18-20)


2014. július 9., szerda

Zsolozsma 186.



A tizenkét apostol tanításá”-nak nevezett őskeresztény írásból

Az Eukarisztia

Így adjatok hálát: Először a kehely fölött mondjátok: „Hálát adunk neked, Atyánk, szolgádnak, Dávidnak szent szőlőtövéért, amelyet nekünk a te Fiad, Jézus által nyilatkoztattál ki; dicsőség neked mindörökké!” A kenyértörés után pedig ekképpen: „Hálát adunk neked, Atyánk, azért az életért és tanításért, amelyet nekünk a te Fiad, Jézus által nyilatkoztattál ki; dicsőség neked mindörökké! Miként ez a kenyér szét volt hintve a földeken, és egybegyűjtve egy kenyérré vált, úgy gyűljön össze Egyházad is a föld határairól a te országodba; mert tiéd a hatalom és a dicsőség Jézus Krisztus által mindörökké!”Eukarisztiátokból pedig senki más ne egyék és igyék, csak az, aki meg van keresztelve az Úr nevében; erről mondotta ugyanis az Úr: Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak! (Mt 7, 6).Miután pedig magatokhoz vettétek, így adjatok hálát: „Hálát adunk neked, szent Atyánk, szent nevedért, amelynek szívünkben trónust készítettél; hálát adunk a tanításért, a hitért és a halhatatlanságért, amelyet a te Fiad, Jézus által kinyilvánítottál nekünk; dicsőség neked mindörökké. Mindenható Urunk, te mindent nevedért teremtettél, és ételt meg italt adtál az embernek, hogy éljenek vele és neked hálát adjanak. Nekünk pedig lelki ételt és italt adtál és örök életet Fiad által. Mindenekelőtt hálát adunk neked, mert hatalmas vagy; dicsőség neked mindörökké!Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról! Védd meg minden bajtól, és tedd tökéletessé szeretetedben! Megszentelve gyűjtsd össze a négy égtáj felől országodba, amelyet számára készítettél; mert tiéd a hatalom és a dicsőség mindörökké. Jöjjön el a te kegyelmed, és szűnjék meg a bűnös világ! Hozsanna Dávid Istenének! Ha valaki szent, járuljon ide; ha nem az, tartson bűnbánatot; Marana tha.(Jöjj el, Urunk!) Ámen.” Az Úr napján összegyülekezve végezzétek a kenyértörést, és adjatok hálát, miután bűneiteket megvallottátok, hogy tiszta legyen áldozatotok. Akinek pedig viszálya van testvérével, ne vegyen részt a gyülekezetben, amíg ki nem békül, hogy csorbát ne szenvedjen áldozatotok szentsége. Mert ezt mondta az Úr: Tiszta áldozatot mutassanak be nekem minden helyen és minden időben, mert én vagyok a nagy Király, úgymond az Úr, és nevem csodálatos a nemzetek között ( Mal 1, 11).


Úrnapja után 17.



Úrnapja utáni napok

elmélkedés tizenhatodik rész

Ne számolgassuk, hogy hány esztendő telt el ősszüleink súlyos bukása és Ábrahám kora előtt. Örüljünk annak, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) Nem véletlen, hogy ezt az öreg Nikodémusnak nyilatkoztatja ki Urunk Jézus. Annak a férfinak, aki egész életében kereste Istent, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a zsidó vallásban tökéletes bizalma lehet-e, hogy valóban üdvözülhet-e általa. Igyekezett megismerni és megtartani a törvényt, mert azt olvasta benne: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog” (Lev 18,5) „Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért” (Hab 2,4) S a szegény öregember egyre inkább félni kezdett: Ő bizony többször is megszegte a törvényt életében. Farizeus volt, igyekezett a törvényeket és az atyák hagyományait is megtartani. „Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket e végbeviszel, ha nincs vele az Isten. Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újjászülessék?” (Jn 3,2-4) Jézus helyesli az idős ószövetségi hittudós elképedését: ő csak a születésnek egy fajtáját ismerte, amikor egy édesanya méhéből kilenc hónapos fejlődés után a külső életre képes gyermek kilép a külvilágra. Erre adott parancsot Isten az ősszülőknek a már idézett paranccsal: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”.(Ter 1,28) Valószínűleg nem tudta, hogy a születésnek más fajtája is van. A Szentírás utal erre a második születésre: „Az Úristen parancsot adott az embernek: A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (2,16-17) Adott tehát egy másfajta életet nekik, amelyet egy nagyon súlyos bűnnel ki lehet oltani azonnal: Ez az élet a mennyországi élet, az örökélet. Ezt tehát az ősszülők külön-külön kapták meg a lelkük teremtésének pillanatában a megszentelő kegyelem közlésével. Ez az élet abban a pillanatban tehát újfajta életet is a lelkükbe rejtett: Isten ezzel gyermekeivé fogadta őket, vagyis isteni életet kaptak, amely itt a földön a hit és szeretet erejével minden jótettüket a menyei dicsőség gyarapodásával gazdagította, és kizárta a lehetőségét is annak, hogy földi életük halállal végződjék. Az Úr által meghatározott életidő lejártával átemelte volna az embereket testestül-lelkestül a Mennyei Atya udvarába. Ennek az életnek elvesztése örök halált jelentett nemcsak az ősszülőknek, hanem elvesztették minden gyermekük és unokájuk jogát ahhoz, hogy lelkük teremtésével együtt megkapják a megszentelő kegyelmet is. Erre utalt tehát Jézus a fentebb idézett részben: Ezt az isteni életet vissza kell kapniuk az embereknek, ha üdvözülni akarnak. Hogyan lehetséges ez? „Bizony, bizony, mondom neked, akli nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született. Hogyan lehetséges ez, kérdezte Nikodémus? Jézus így válaszolt: Izrael tanítója vagy, és nem érted?”(5-10) Szegény Nikodémus! Honnan tudhatta volna, mi a kegyelem? A kegyelem Isten természetfeletti ajándéka. Ajándék, tehát soha semmivel ki nem érdemelhető ingyenes adomány. Van azonban egy feltétele? Kérni kell! Aki nem kéri, nem kapja. A gőgös nem imádkozik, nem kéri, tehát nem kapja. Jézus ezért parancsolja híveinek: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai Mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is”(Mt 5,44-45)


2014.07.09. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.09. szerda

A tizenkét apostol kiválasztása. „Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget” (Mt 10,1) Amint az Atya rendelkezése szerint Jézus, előfutárának Keresztelő Jánosnak tanúságtételét kapta meg, úgy a messiási tevékenységének kezdetén ő is tanúságtevőket jelölt ki. A tennivalójuk az volt, hogy minden szaváról, minden messiási cselekedetéről szem és fültanúként közvetlen tapasztalatot szerezzenek, őrizzék meg emlékezetükben,biztos tudással és szavahihetőséggel tanúsítsák, hogy Jézus a Krisztus, az ősszülőknek és Ábrahámnak megígért Megváltó.„A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett” (2-4) A földi igazságszolgáltatás elé tárt peres ügyekben igen fontosak voltak a tanúk. A tanúk vallomása döntötte el az igazságot. Jézusnak még nincs semmiféle pere, de az Ő ügye örök igazság. Jézus tudta, hogy hivatalos perrel végződik majd az élete és hogy a mindenkori zsidó főpap tiszte és dolga figyelni a történéseket: Ha valaki mint Messiás jelentkezik, annak igazolnia kell magát az aktuális főpap előtt. Isten az ószövetségi Szentírásban megadta a próféták által a Messiásra vonatkozó igazoló jegyeket. Ezeket sorra kell venni, megvizsgálni egyenként. Ha a jelentkező személyben minden jel megvalósult, ezt a főpap kivizsgálta, akkor ünnepélyesen ki kell hirdetnie, hogy ez a férfi az áldott Isten küldötte, akit a világ üdvözítőjeként adott az Úr. Le kellett eléje térdelnie, átadni neki főpapi jelvényeit, jelezve, hogy az előkészület befejeződött, a Megváltó átveszi Isten hívő népének vezetését. Megszűnik az ószövetségi papság, mert az örök közvetítő Isten és emberek között a Messiás. Megszűnnek az addig érvényes áldozatok, mert az előjelek idején áldozatul adott értékek csak jelképek. Az igazi áldozati ajándék az ősbűnnel, a számtalan emberi bűnnel megsértett Istennek csak ember lehet, de csak olyan ember, aki személy szerint Isten, így embersége feláldozása isteni értékű áldozat.Az ószövetségi szent imák egyik fontos zsoltára, Dávid műve így írja le ezt a tényt ezer évvel korábban: „Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra, nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem,örömmel tölti el szívemet”(Zsolt 40,7-9) Ez a beszélgetés a mennyben történik, Dávid hallomása. A Messiás főpapsága pedig ugyancsak Dávid zsoltárában olvasható, a zsidók a Jézus születéséig akkor már ezer éve gyakorta énekelték: „Azt mondta az Úr, az én Uramnak: ’Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!’ Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg:Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart” (110,1-6a) Ezért imádkozza az Egyház: „Ő lett a főpap, az áldozati Bárány és az oltár” (Miseprefáció) Ugyancsak Dávid írja meg a szenvedése szörnyűségeit: „Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, a gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat. Szétosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek”(22,17-19) „De te,(Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza” (Mik 5,1) Jézus ezért állít ügye mellé tizenkét tanút. A főtanács pedig ezek közül a tények közül nem vizsgál semmit viszont Jézus tanúi lesznek mind, kivéve az árulót. Helyette azonban egy pót apostolt választanak. Mindenről, a feltámadásról is tanúskodnak.


2014. július 8., kedd

Zsolozsma 185.



Szent Ágoston püspök zsoltármagyarázataiból

Akik távol vannak, akár akarják, akár nem, a mi testvéreink

Testvéreim! Leginkább arra a szeretetre buzdítunk titeket, amely nemcsak egymásra, hanem azokra is kiterjed, akik távol vannak. Akár a pogányokra, akik még nem hisznek Krisztusban, akár a tőlünk elszakadtakra, akik Főnket elismerik, de testétől távol vannak. Érezzünk fájdalmat miattuk, testvérek, úgy mint testvéreink felett. Akár akarják, akár nem akarják, a mi testvéreink ők. Csak akkor szűnnének meg testvéreink lenni, ha felhagynának azt mondani: Mi Atyánk (Mt 6, 9). A Próféta egyesekről így szólt: Azoknak, akik azt mondják nektek: „Nem vagytok a mi testvéreink” mondjátok: – Testvéreink vagytok” (Iz 66, 5 a LXX szerint). Nézzetek körül, vajon kikről mondhatta ezt? Vajon a pogányokról? Nem, hiszen a Szentírás és az egyházi szóhasználat szerint ezeket nem nevezzük testvéreknek. Vajon a zsidókról, akik nem hittek Krisztusban? Olvassátok az Apostolt és lássátok, hogy amikor „testvért” mond minden hozzáadás nélkül, csak a keresztényeket érti ez alatt: Miért ítéled el tehát testvéredet, vagy miért nézed le testvéredet? (Róm 14, 10.) És más helyen így szól: Ti igazságtalanságot követtek el, és kárt okoztok, méghozzá testvéreiteknek (vö. 1 Kor 6, 8).Azok tehát, akik ezt mondják: „Nem vagytok a mi testvéreink”, pogányoknak mondanak minket. Ezért akarnak tehát minket újrakeresztelni, mondván, hogy amit ők adnak, az nincs meg nekünk. Ebből nyilvánvaló a tévedésük, midőn tagadják, hogy mi az ő testvéreik lennénk. De miért mondja nekünk a Próféta: Mondjátok nekik: „Testvéreink vagytok”, hacsak nem azért, mivel mi elismerjük bennük a keresztséget, amelyet nem kívánunk megismételni náluk? Ők ugyanis amikor nem ismerik el a mi keresztségünket, tagadják, hogy testvérek vagyunk. Mi viszont elismerve a mienket, nem követeljük az ő keresztségük megismétlését, mert azt mondjuk nekik: Testvéreink vagytok. Mondják csak ők: „Mit kerestek minket, mit akartok tőlünk?” Azt feleljük erre: Testvéreink vagytok. Ők azt mondják: „Menjetek tőlünk, nincs veletek közös ügyünk.” Nekünk viszont van veletek közös ügyünk: egy Krisztusban hiszünk, tehát egy testben egy Fő alatt kell lennünk. Testvérek! Esküvel kérünk titeket a szeretet belső érzése által, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek kenyere megerősít minket, akinek teje táplál minket, a szelídsége által, esküvel kérünk titeket, hogy szeretetetek belső érzéseivel könyörögjetek Istennél érettük. (Itt van ugyanis az ideje, hogy igen nagy szeretetet tanúsítsunk velük szemben, túláradó irgalommal könyörögjünk értük Istennél, hogy végre megadja nekik a tisztánlátást, hogy észre térjenek és meglássák, hogy semmijük sincs, amikor az igazság ellen beszélnek. Nem maradt nekik más, mint csak a heveskedés, amely annál erőtlenebb, minél erősebbnek érzi magát.) Könyörögjetek a betegekért, a testileg bölcsekért, az állatiasságban, testiségben levőkért, de mégis csak testvéreinkért, akik ugyanazon szentségeket ünneplik, még ha nem is velünk együtt, de mégis ugyanazokat. Akik ugyanazt az Áment válaszolják, még ha nem is velünk együtt, de mégis ugyanazt. 


Úrnapja után 16.



Úrnapja utáni napok

elmélkedés tizenötödik rész

„Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halain, az ég madarain, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszó-mászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,26-28b) Akkor még nem létezett a Biblia, annak eseményeit majd Ábrahám egyik fél évezred múlva élő leszármazottja szemléli végig a Teremtő jóvoltából és írja papirusztekercsekre. De élt Isten akarata. Az akkor élők szájról szájra adták át Isten parancsait az újszülött nemzedékeknek. Ezt a tudást nem kurtította meg a bűn büntetése, csak megnehezítette, hiszen élnie kellett az emberiségnek. Segített fejleszteni az eredeti gazdasági módszereket. Mutatja ezt a menyasszonynak átadott ajándék mennyisége és minősége:„Mikor Ábrahám szolgája hallotta szavaikat, imádkozva földre vetette magát az Úr előtt. Azután a szolga előhozta az ezüst és arany ékszereket, a ruhákat, és odaadta Rebekának. Testvérének és anyjának is értékes ajándékokat adott. Utána ettek és ittak, ő és a férfiak, akik kísérték, s éjszakára ott maradtak. Másnap reggel fölkeltek, és ő így szólt: Bocsássatok el, uramhoz. A testvére és az anyja ezt felelte: Maradjon még a lány egy ideig, legalább tíz napig nálunk, azután elindulhat. Ő azonban ezt válaszolta: Ne tartóztassátok! Az Úr sikeressé tette utamat, bocsássátok hát el, hadd menjek uramhoz! Hívjuk a lányt, mondták ők és kérdezzük meg tőle magától! Odahívták Rebekát, és megkérdezték: Akarsz elmenni ezzel az emberrel? Akarok –felelte. Erre elbocsátották Rebekát dajkájával, Ábrahám szolgájával és embereivel. Megáldották Rebekát, és mondták: Nővérünk legyen ezerszer tízezerré, utódaid foglalják el ellenségeik kapuját” (24,51-60) Mit mondanak ezek az emberek? Felelőtlenek? Nem felelőtlenek, hanem beteljesítik Isten örök tervét: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (2,24) Isten ezt Éva teremtése után mondta, tehát kivétel nélkül minden férfi és nő eligazítása lett, akik felcseperedtek, érettek lettek Isten terveit tovább vinni. A leány szülei neveljék föl gyermeküket Isten akaratának vállalására, vagyis arra, hogy feleség és édesanya legyen. Rebeka sem tudta hogy neki, a pusztai kislánynak kell átvennie Izsáknak gondozását, hatékonyan betöltenie a Megváltó egyik ősanyjának küldetését. Szülei pedig majd két évtized múlva boldogan ölelik a hozzájuk küldött unokát. Amikor Ábrahám szálláshelyére értek, és Rebekka messziről észrevette, hogy egy ifjú legény közeleg feléjük, mert észrevette a kis karavánt. Az ifjú menyasszony izgatottan kérdezte az öreg szolgától: Ki ez? Ő pedig boldogan válaszolt: „Ő a mi urunk” (65) Az ismeretlen menyasszony gyorsan fejére húzta fátylát, hogy ősi szokás szerint csak a fátyolon keresztül lássa meg őt először a vőlegény. Izsák boldogan hallgatta végig apja, Ábrahám csodálatos tervét, és a rákövetkező fejleményeket. Boldogan vezette sátrához a Gondviselés ajándékát. Bevezette a sátrába, és feleségül vette. Madách Imre az Ember tragédiája című művében szép szimbólumot talált Éva számára, amikor úgy érzi, hogy az emberiség boldogsága az Éva által kimentett szőlőtő lesz. Az Úristen a Bibliában ad nekünk ötletet az emberiség boldogságának átmentésére: az örök teremtés forgatókönyvét, Istenatyánk és Megváltó Fia és a Szentlélek örök szeretetét.


2014.07.08. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.08. kedd

Jézus egy alaposan megtervezett gyógyító körútján a két vak szorgalmasan járt nyomában. A gyenge hitük a főtér óriási tömegének lelkesedésén erősödött. Két csoda követte egymást: a tizenkét éve vérfolyásos asszony félénk érintése Jézus ruhaszegélyén, és az azonnal bekövetkezett gyógyulás. A gyenge hitű Jairust nem engedte összeroppanni, amikor leánya halálhírével jelentkezett egy hírvivő. A leányka feltámasztása a halálból nemcsak a szülőket, hanem a három apostolt is meglepte. Végigfutott a boldog hír az egész városon. A két vak ember hite is beérett. (Mt 9,18-31) A legnagyobb megdöbbenés akkor érte az embereket, amikor egy néma embert vittek az Úr elé. „Alighogy ezek elmentek, íme, egy ördögtől megszállt némát hoztak eléje. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, a néma megszólalt. A nép csodálkozva mondta:Ilyen még nem történt Izraelben!A farizeusok azonban azt terjesztették: Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöt” (32-34) Mi lepte meg a Jézust körülrajongó néptömeget? Az a tény, hogy Jézusnak nemcsak minden fajta betegségek fölött van hatalma? Vagy az, hogy eszköztár nélkül bármilyen testi hiányt pótolni tud? Talán inkább az a tény, hogy az ördögöknek is tud parancsolni? A zsidók ismerték a túlvilág szellemi lényeit: az Istenhez hűségben megmaradt jó angyalokat és azokat az angyalokat, akik ugyan megőrizték szellemi képességeiket, de azokat az emberek gyötrésére használják emberemlékezet óta. Ozeás is a gonosz szellemek ellen harcolt és azoktól akarta megszabadítani az északi Zsidó országot, Izraelt, bálványok képében gonosz útra térítették Izraelt két évszázadon át: 930-722-ig. A próféta hangja így zengett a nagy pusztulás előtt: „Állj készen a trombitával! Úgy tör a baj az Úr házára, mint a sas:mert megszegték szövetségemet, föllázadtak törvényem ellen. Mégis hozzám kiáltanak: Ismerünk téged, Izrael Istene! Izrael elhagyta, ami javára van s üldözi az ellensége” (Oz 8,1-3) A próféta felsorol Izrael Ura elleni lázadásaiból több megdöbbentő eseményt: „Királyokat választottak nélkülem, fejedelmeket tudtomon kívül. Ezüstjükből, aranyukból bálványokat csináltak maguknak, azért, hogy elpusztuljanak. Utálatos a borjúd, Szamária, haragom fellobban ellene. Mikor tudnak már megtisztulni Izrael fiai? Kézműves készítette, bizony nem Isten az. Igen, tűz emészti meg Szamária borját. Szelet vetnek és vihart aratnak. A búza nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, ami terem mégis, azt idegenek falják fel”(Oz 8.4-7) Kimondja Isten ítéletét Izrael királyság ellen: „Elnyelik Izraelt, lám, már a népek között van, olyan, mint egy eldobott cserép. Mert fölmentek Asszíriába, a magános vadszamárhoz. Efraim pénzen vásárolt szeretőket. Vásároljanak csak a népek közül: majd szétszórom őket; egyhamar nem fognak többé királyokat és fejedelmeket fölkenni” (8-10) Minden prófétai szó bekövetkezett. Izrael, az északi ország 722-ben Asszíria hatalmába került. A déli zsidó királyság az 587-586-os jeruzsálemi ostrom végén megszűnt, földig rombolták, utolsó királyát csúffá tették, népét a győztes babiloni király, Nebukadnezár Babilonba és más népei közé szanaszét szórta. Babilont legyőzték és minden fogoly néppel együtt elfoglalták a perzsák és a médek. Őket a görög Nagy Sándor győzte le, és hódoltatta meg minden népet.A görögök birodalmán néhány évszázad múlva úrrá lett a feltörekvő Római Birodalom. A perzsák haza engedték ugyan a zsidó foglyokat, engedték, sőt segítették felépíteni az új jeruzsálemi templomot, de soha többé nem váltak önálló országgá. Isten elküldte jó angyalát, Gábrielt, és „az Ige megtestesült Názáretben, kit Mária szűzen szült Betlehemben” (Ho 18,1), mert neki adta az Úr atyjának, Dávidnak királyi trónját, és uralkodni fog Jákob házában és az egész földtekén mindörökre. (Lk 1,26-2,38)


2014. július 7., hétfő

Úrnapja után 15.



Úrnapja utáni napok

elmélkedés tizenegyedik rész

Ábrahám kiállta a végleges személyes próbát, amit a magasból olyan pontosan, olyan erővel harsogott szét négyezer éve, hogy akkor ez elégnek bizonyult Istennek és magának Ábrahámnak is. Elégnek bizonyult nekem és a hívő, de gondolkodva hívő embernek is. Isten ígéreteinek örök érvényét nem befolyásolja sem az idő, sem az oktondi félelem, sem valami különleges erő. A különleges erőt azóta is egyértelműen Istennek mondják, a vele szembenállókat pedig kotnyeleseknek hívják. Azért kellett olyan sokáig tartania a próbának, hogy minden emberi és túlvilági értelembe jól bevésődjék. Azért írták le mindezt a Biblia első huszonöt fejezetébe, hogy még az örökké hazudó sátán se tudja letagadni. Van azonban ennek a nagy alapvetésnek egy másik oldala is. Az ember a történelmet akkor látja és érzi biztonságosnak, ha a történelem biztos talajon játszódik le, ha van a történelemnek hazája, biztos anyaföldje. Ábrahámnak és családjának nem volt földje, sem háza Háránban. Ősei módján az ottani föld birtokosaitól vettek bérbe legelőket egy-egy esztendőre. Kifizették a díját, és egy év múlva újra kezdődött a tárgyalás. Ez is jelentett némi biztonságot, hiszen hosszú időn át becsületük volt a garancia a föld tulajdonosainál. Ezt a viszonylagos biztonságot mondatta fel az Úr Ábrahámmal a meghívása után: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak (Ter 12,1-2) Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (3b) „Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr meghagyta neki, s vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait és unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt, és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek. Az után elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Ábrám végig vonult az országon Szichem városáig. Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak. Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt hozzá: Ezt a földet utódaidnak adom. Erre ő oltárt épített az Úrnak, aki megjelent neki. Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Ai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta a nevét. Majd tovább vonult a Negeb felé.”. (4-9)Súlyos éhínség arra késztette, hogy Egyiptomba költözzék. Kellemetlen epizód után a fáraó embereivel visszaköltöztette Kánaánba. Ekkor költözött el mellőle Lót, mert a legelők nem voltak elegendők mindkettőjük barmainak ellátására. Egyedül maradt az ígéret földjén. Isten így szólt hozzá: „Emeld föl szemedet, és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra. Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre. Olyanná teszem utódaidat, Mint a föld homokját: Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná utódaidat is. Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt. Ábrám tovább vonult sátraival, és Mamre terebintjénél telepedett le, Hebron mellett, s ott oltárt épített az Úrnak.” (13,14-18) Amíg Ábrám szemével és a szíve örömével birtokba vette Kánaánt, annak távlati jövőjére is fényt villantott az Úr: megmutatta, hogy politikai zűrzavarok keletkeznek: Szodomát és négy szövetségesét megtámadja négy másik király. Ábrám értesül erről és háromszáztizennyolc szolgájával legyőzi a győzteseket. Amikor visszavonul, találkozik Melkizedekkel, az élő Isten főpapjával, aki megáldja és a tőle származó Messiásra mutat kenyér és bor áldozatával. Ábrám pedig tizedet ad neki zsákmányaiból. Az Úr egy szövetségi áldozattal nyugtatja meg Ábrámot (15,7-15), hogy népéé lesz az egész Kánaán, és elmondja neki, hogy ez majd négy nemzedék múltával válik valóra, „mivel az amoriták bűne még nem teljes”(16)


Zsolozsma 184.



Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

Mindegyikünk azt keresse, ami mindenkinek hasznos, és nemcsak saját magának

Írva van: Legyetek a szentek társai, mert akik hozzájuk csatlakoznak, maguk is szentek lesznek (Ef 2, 19) És egy más helyen ismét: Az ártatlannal ártatlan leszel, a választottal kiválasztott, a gonosszal elvetemülsz (Zsolt 17, 26). Ezért az ártatlanokkal és igazakkal társuljunk; ők ugyanis Isten választottai. Miért van köztetek viszály, harag, pártoskodás, szakadás és háborúság? Nemde, egy a mi Istenünk, egy a Krisztusunk, egy a kegyelemnek ránk áradó Lelke, és egy a mi hivatásunk Krisztusban? Miért tépjük, szaggatjuk szét Krisztus tagjait, és miért lázadunk saját testünk ellen? Elvakultságunkban megfeledkezünk arról, hogy egymásnak tagjai vagyunk? Emlékezzetek Urunk, Jézus szavaira. Azt mondotta: Jaj annak az embernek! Jobb lett volna neki, ha nem született volna, minthogy megbotránkoztasson egyet is választottaim közül; jobb lett volna, ha malomkövet kötöttek volna a nyakára, és a tengerbe vetették volna, mint hogy egyet is megrontson választottaim közül (Lk 17, 1-2). A köztetek levő szakadás sokakat megront, sokakat lelkileg elcsüggeszt, sokakat megingat, mindnyájunknak szomorúságot okoz, mindnyájunkat fájdalommal tölt el. Mégis megmarad köztetek ez a lázongás. Vegyétek csak kezetekbe Szent Pál apostol levelét. Mit ír nektek üzenetének elején? Bizonyosan isteni sugalmazásra magáról, Kéfásról és Apollóról ír hozzátok, mivel akkor is szakadás és pártoskodás volt közöttetek. De akkori pártoskodástok kisebb bűn volt, mert a legkiválóbb apostolok és az őáltaluk ajánlott férfiú között oszoltatok meg. Hamar szüntessük ezt meg; boruljunk le az Úr lábához, és esdeklőn, sírva könyörögjünk: legyen irgalmas hozzánk, engesztelődjön meg, és állítsa vissza köztünk a régi dicső és tiszta testvéries életmódot. Mert ez az élethez vezető igazság kapuja, amint írva van: Nyissátok meg az igazság kapuit; belépvén rajta magasztalom az Urat. Ez az igazság kapuja; az igazak mennek be rajta (vö. Zsolt 117, 19). Sok kapu van nyitva, de az, amely az igazság kapuja, ugyanaz, mint amely Krisztushoz vezet. Boldogok mindazok, akik rajta bemennek, és útjukat szentségben és igazságban irányították, mindent zavartalanul teljesítve. Legyen bár valaki hűséges, legyen bár tehetsége az isteni tanítás hirdetésében, legyen bár bölcs a beszédek megítélésében, legyen bár tiszta tetteiben: annál alázatosabbnak kell lennie, minél nagyobbnak látszik. Azt keresse, ami mindenkinek hasznos, és nemcsak saját magának.


2014.07.07. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.07. hétfő

Isten az ószövetségi Szentírás üzeneteit az úgynevezett kis próféták írásai alapján figyelteti velünk. A Bibliában tizenkét ilyen próféta szerepel kronológiai sorrendben. Műveik többségükben rövidek, de mindegyikük Isten meghívottja, az Ő szavát hirdetik koruk zsidóságnak, és rajtuk keresztül a történelem minden emberének. Ozeás próféta könyve így kezdődik: „Az Úr szózatot intézett Ozeáshoz, Beeri fiához, Uzija, Jotam, Acház és Hiszkija júdeai királyok idejében, s Jerobeámnak, Joás fiának, Izrael királyának idejében” (Oz 1,1) Ne lepődjön meg senki, hogy két ország királyait sorolja fel a próféta. Salamon, Dávid fia halála után, bálványimádó feleségeinek romboló tevékenysége miatt, az Úr a Dávid házbeli uralkodóktól Izrael tizenkét törzséből tízet elvett. Salamon egyik munkavezetőjének adta őket, hogy kellő szigorral büntesse meg szeretett népét. Az új királyság urai messze túltettek a maradék testvér ország, Júdea királyain és népén. Az északi királyok ugyanis kivétel nélkül bálványimádók lettek, és pogány feleségeik hatására az északi ország fennállásának kétszáz éve alatt. Kr.e. 722-ben az igaz Isten Asszíria királya kezébe adta és engedte, hogy az élve maradt családokat az asszír birodalom népei között szétszórják. „Amikor az Úr szólni kezdett, azt mondta az Úr Ozeásnak: „Menj, végy feleségül egy parázna asszonyt, és legyenek paráznától fogant gyermekeid; mert parázna módon elhagyta az ország az Urat” (Oz 1,2) A bibliamagyarázók szerint érintetlen lányt vett feleségül Ozeás, aki hűtlen lett férjéhez, és az idézett isteni utasítás a visszavétellel azt jelezte, hogy az Úr megbocsát a bálványt imádó népnek, ha visszatér hozzá. „Akkor így szól: Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert jobb volt nékem régen, mint most. Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek. Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét, mint reménye csillagát, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről. Azon a napon ,mondja az Úr,így szólít majd engem: Férjem! S nem mondja nekem:Baálom! Nem hagyom, hogy a Baálok nevét ajkára vegye, ne is emlékezzék többé a nevükre. Azon a napon a kedvéért szövetséget kötök a mező vadjával, a magasban szárnyaló és a fölön csúszó állatokkal, eltüntetem az országból az íjat, a kardot, a háborút, és zavartalan nyugalmat biztosítok nekik” (9b-20) Abban a korban nem éltek még franciák, még nem fogalmazták meg a zavaros politikák igazi okát: „Cherchéz la femme!” (Keresd a nőt!) Kétezer hétszáz éve milyen nagylelkű és eredményes megoldást ajánlott Isten sok társadalmi gond megelőzésére vagy megoldására: az alázatos bocsánatkérés és nagylelkű megbocsátás. Amikor elsimulnak a sértett hiúságok, a gyalázatos nagyravágyások, olvassák tovább a józanodottak: „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat” (21-22) Mennyire más lenne a világ, ha az első emberpár megértette volna Istent: „Teremtsünk embert kép-másunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,26-28) Ám Éva hallott egy bűvös hangot: Ha esztek a tiltott fáról, „semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (azaz ti mondjátok meg, mi a jó és mi a rossz). Ember, vigyázz! Az örök bölcsességet Isten mondta meg.


2014. július 6., vasárnap

Zsolozsma 183.



Szent Ágoston beszédeiből

Istennek tetsző áldozat a megtört szív

Gonoszságomat belátom (Zsolt 50, 5), mondja Dávid. Ha én belátom, akkor te ne ródd föl azt nekem, Istenem. Még ha becsületesen éltünk is, ne gondoljuk, hogy nincs bűnünk. Életünk annyira lesz dicséretes, amennyire Isten bocsánatát kérjük. Kétségbeejtő az olyan ember, aki nem annyira saját bűneit nézi, de annál inkább vájkál a másokéban. Szimatolja, de nem azért, hogy javítson rajta, hanem mert marni akarja. Mivel magát nem tudja tisztára mosni, ezért inkább másokat igyekszik bemocskolni. Mi ne így tegyünk, amikor Dávid példájára imádkozunk, és elégtételt akarunk nyújtani Istennek. Dávid azt mondta: Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen (Zsolt 50, 5). Nem figyelt ő más bűnére, hanem saját magát vádolta. Nemcsak a felszínen tapogatódzott, hanem mélyen magába szállt. Saját magának nem kegyelmezett, hogy a maga számára ne meggondolatlanul kérje a megkegyelmezést.Ki akarsz engesztelődni Istennel? Gondolkozz: mit kell tenned, hogy Isten megbékéljen veled. Figyeld meg, mit olvasunk ugyanebben a zsoltárban: Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved (Zsolt 50, 18). Hát akkor ne is legyen már áldozatod? Ne ajánlj fel neki semmit? Hát semmiféle áldozattal sem lehet Istent kiengesztelned? Hogy is mondtad a zsoltárban? Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved. Folytasd csak tovább, és halld: Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet (Zsolt 50, 19). Vesd el, amit hajdan áldoztál, hiszen megtaláltad, hogy ezután mit áldozzál. Hajdan atyáid állatokat öltek le az oltáron, és azt tartották áldozatnak. Te a véres áldozatot nem kedveled. Tehát azokat már ne keresd, hanem keresd a te áldozatodat. Égőáldozataimban – mondja – nem leled kedved. Tehát ha égőáldozataimra rá sem nézel, vajon akkor semmiféle áldozat sem jó neked? Dehogynem! Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet. Van tehát, mit áldozzál. Hát akkor ne nyájak körül nézelődj, de hajóútra se készülj, hogy távoli országokból drága illatszereket hozzál. Saját szívedben keressed, mi volna kedves Istennek. Szívedet kell megtörnöd. Mit félsz attól, hogy elvész, ha összetöröd? Hisz ott áll a zsoltárban megírva: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! (Zsolt 50, 12). Hogy tiszta szívet lehessen benned teremteni, ahhoz a tisztátalant össze kell törnöd. Ne legyen tetszésünkre az, ha vétkezünk, mert a bűn nem tetszik Istennek. Mivel nem vagyunk bűn nélkül, legalább abban hasonlítsunk Istenhez, hogy nekünk se legyen a tetszésünkre az, ami neki nem tetszik. Legalább annyira egyesülj Isten akaratával, hogy neked sem tetszik tenmagadban, amit utál az, aki téged teremtett. 


Úrnapja után 14.



Úrnapja utáni napok

elmélkedés tizenharmadik rész

„Sára életkora 127 esztendőt tett ki. Ekkor halt meg Sára Kirjat- Arbában Hebronban, Kánaán földjén. Ábrahám megkezdte Sáráért a gyászszertartást és a siratást. Fölkelt, eltávozott a halottól, és így szólt a hettitákhoz: Én csak vendég és jövevény vagyok nálatok. Ezét adjatok nekem egy sírhelyet, hogy házam halottait eltemethessem. A hettiták így válaszoltak Ábrahámnak: Hallgass ránk, urunk! Úgy élsz közöttünk, mint Isten főembere. Temesd halottaidat legjobb sírhelyeinkre. Senki közülünk nem tagadja meg tőled a sírját, hogy oda temesd halottaidat. Ábrahám erre fölkelt, meghajtotta magát az ország lakói, a hettiták előtt, és így szólt hozzájuk: Ha beleegyeztek abba, hogy házam halottait eltemethessem, akkor hallgassatok meg: járjatok közbe értem Efronnál, Cochár fiánál, hogy a machpelai barlangot, ami az övé és birtoka szélén fekszik, engedje át nekem. Adja el nekem jelenlétetekben teljes áron temetőhelynek. Efron éppen a hettiták között ült. A hettita Efron válaszolt Ábrahámnak az összes hettita jelenlétében, aki eljött a város kapujához: Nem úgy, uram. Hallgass meg engem. A telket neked ajándékozom és neked adom a barlangot is. amely rajta van. Honfitársaim jelenlétében ajándékozom neked, temesd el halottaidat. Ábrahám meghajtotta magát az ország lakói előtt, és így szólt Efronhoz az ország lakóinak jelenlétében: Igen, ha te, de mégis hallgass meg engem. Én megfizetem neked a telek teljes árát. Fogadd el tőlem, hogy eltemethessem ott halottaimat. Efron ezt válaszolta Ábrahámnak: Hallgass meg engem, uram. Négyszáz ezüst sékel egy telekért: mi az köztem és közted? Temesd el halottaidat! Ábrahám elfogadta Efron ajánlatát, és Ábrahám lemérte az árat Efronnak, amit az a hettiták jelenlétében megnevezett: négyszáz ezüst sékel, ahogy az a kereskedők körében járja így Efron telke, amely Machpelában, Mamrétól keletre feküdt, a telek, a rajta levő barlangokkal, s körös-körül a telek egész területén levő fákkal – az összes hettita jelenlétében, aki a város kapujához jött – átment Ábrahám birtokába. Ezután Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát a barlangban, a machpelai telken, Mamrétól keletre, Kánaán földjén. Így a telek a rajta lévő barlanggal a hettitáktól jogszerűen Ábrahámra szállt, temetőhelyül”. (Ter 23,1-20) Ábrahám pedig megnyugodott. Ténylegesen volt már egy darab föld a nevén, a birtokában. Miután a halottairól gondoskodott, Istentől kapott utódjáról is gondoskodni kívánt. Az élőknek a család az otthonuk. Azt tudta már a Magasságbelitől, hogy Kánaán lakói nem az igaz Isten imádói. Gonoszságuk gyorsan betelik, és akkor Isten elveszi tőlük egész Kánaánt, és a rabszolgaságban néppé erősödő Ábrahám-utódok jönnek majd. Ők kapják majd ezt a földet ténylegesen Isten ajándéka képen. Ehhez fiának, Izsáknak méltó feleséget kellett biztosítani. „Ábrahám idős volt, előrehaladt a korban és az Úr mindenben megáldotta Ábrahámot. Ábrahám akkor így szólt háza legidősebb szolgájához, aki egész vagyonát kezelte: Tedd kezedet a csípőm alá! Megesketlek az Úrra, az ég Istenére és a föld Istenére, hogy nem veszel feleséget a fiam számára a kánaániták lányai közül, akik között lakom. Menj inkább szülőföldemre, a rokonaimhoz, s hozzál feleséget a fiam, Izsák számára. A szolga ezt válaszolta: De hátha nem akar követni a lány erre a földre, akkor vigyem vissza a fiadat abba a hazába, ahonnan te eljöttél? Óvakodj attól, felelte Ábrahám, hogy a fiamat oda visszavidd. Az Úr, az ég Istene és a föld Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonaim földjéről, aki beszélt hozzám, és megesküdött nekem: Ezt a földet utódaidnak adom, ő majd előtted küldi angyalát, hogy feleséget hozhass onnan a fiamnak. Ha pedig a lány nem akar követni, akkor föl vagy mentve ez alól az eskü alól. De a fiamat nem szabad oda visszavinned. Akkor a szolga megesküdött neki” (Ter 24,1-9)


2014.07.06. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.06. vasárnap

A földi javakban való részesedés

„Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásnak fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod! Azt mondta tovább az Úr Isten: Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból. Legyen a neve feleség (isa), mert a férfiből (ís) vétetett. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. (Ter 2,1. 15-18. 22-24) Íme, milyen csodálatosan szép teológiai alapvetés a mai elmélkedéshez! (theología = Isten beszéde és beszéd Istenről) Itt az Isten mondja ki, hogy Ő, a Teremtő, az Úr, hogyan rendelkezik a világ javairól. Odaadja a férfinak, de ez nem kizárólagos! Legyen felesége, akivel mindenen osztozzék: előbb adja oda két bordáját az asszonyi testhez, azután az Istentől kapott vagyont is tegye közössé. Majd ne csak vagyonukat, de a testüket is osszák meg együtt a gyermekükkel, majd ők örökösei lesznek a szülők vagyonának is. Jézus Krisztus testvérei lesznek az emberek, amikor a keresztségben az Atya gyermekeivé fogadja őket, és osztoznak az Atya teljes örökségén Jézus Krisztussal együtt (Róm 8,17)