2014. július 10., csütörtök

2014.07.10. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.10. csütörtök

„Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa”

Jézus a Galileában összegyűjtött tizenkét választottat a küldetésükkel járó feladatokra készíti fel. Elöljáróban lelkükre köti, hogy a messiási küldetés és ezzel a tanítványai küldetése is kizárólag az Ószövetség népéhez, Izrael késői unokáihoz szól. Nekik kell felajánlani az ősapjuknak, Ábrahámnak megígért isteni áldást. „Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa”Beteljesül az isteni áldás: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik téged áldanak, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 1,2-3) Jézus arra figyelmezteti apostolait, hogy az Ábrahámnak kétezer éve adott, majd folyamatosan közölt áldásból a nagy nép ígérete és a Messiás eljövetele megvalósult. A zsidó nép Jézusban, Dávid házának szűz leánya, Mária által megkapta a megígért Messiást. Most ezt kell hirdetni az egész népnek, akik Júdeában és Galileában élnek. Ezért hangsúlyozza az Úr: „a pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamáriaiak városaiba ne menjetek be. Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek (nekik): Közel van a mennyek országa” (Mt 10,5-7) Egyelőre közel van hozzátok: lába a földeteket tapossa, ténylegesen itt él köztetek, de a zsidó nép, pontosabban annak hivatalos vezetői, még nem vizsgálták meg, hogy az a hír, amely szerint Betlehemben harminc évvel korábban egy Dávid házából való család az összeírás idején, a városka szélén egy juhakolnak használt üres barlangban kisfiú születésének örvendhetett. Úgy másfél évvel később megjelent egy gazdag keleti mágusokból álló karaván Jeruzsálemben. Azt kérdezték a járókelőktől: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat” Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Júda Betlehemében válaszolták, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe:Menjetek és szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy elmenjek és hódoljak neki. Azok meghallgatták a királyt, és útra keltek. S lám a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba,és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,2-12) Honnan tudták a bölcsek, hogy a zsidó népből születik a Messiás? Bileám prófétától. A honfoglalás előtt Mózes pihenőt adott népének Moáb síkságán, hogy végrehajthassa a honfoglalás tervét. Moáb királya, Balak elhívatta az Eufrátesz folyótól Bileám prófétát, hogy átokkal sújtsa Izraelt. Hosszú huzavona után megérkezett Bileám, de átok helyett áldást mondott többször is:„így beszél Bíleam, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja Isten szavát: Látom, de nem most, de nem közelről. Csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből. Bezúzza Moáb halántékát, s Szet fiainak koponyáját” (Szám 24,15-17) Mindenki tudott a Messiás születéséről, csak az illetékes zsidó főpap, Kaifás nem. Jézus pere alatt sem jutott eszébe semmi. Csak „ közel” jött hozzájuk a mennyek országa. Mennybemenetele alkalmával már így szólt Jézus parancsa:„Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,18-20)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése