2011. január 29., szombat

Évközi harmadik hét szombatja


Évközi harmadik hét szombatja


Trieri Szent Valeriusz hitvalló püspök emléknapja


A Boldogságos Szűz Mária emlékezete


Örök szeretettel szeretett minket Isten,

Egyszülött Fiát adta oda engesztelő áldozatul bűneinkért,

Nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.


Könyörögjünk!

Istenünk, a te irgalmadnak nincs határa, és jóságod kincsestára kimeríthetetlen. Növeld kegyesen a neked szentelt nép hitét, hogy méltóképpen megértsük: mily nagy szeretettel teremtettél minket, hogyan nyertük el a megváltást Krisztus vére árán, és mily csodálatos módon születtünk újjá a Szentlélekből. Aki élsz és uralkodol a Fiúval és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Necdum habetis fidem?”

(Márk 4, 40c.)

„Még mindig nincs bennetek hit?” Szegezi szinte meglepődve a kérdést Jézus Krisztus a csónakban vele együtt ülő és hánykódó apostolainak. Válaszra nem is volt szüksége a csónak szélét görcsösen markoló apostolok láttán, hiszen halász emberek létére arcukra volt írva szívüknek minden titka. Sokkal inkább velük akarta szembesíteni önmagukat, hiszen az utóbbi napokban és hetekben már a mellette eltöltött idő és a csodák sokasága elég volt ahhoz, hogy ők elbizakodottak, kissé büszkék rátartiak legyenek. Így hát Jézus Krisztus csodáinak láthatjuk, hogy mindig többszörös értelmük van. Először igazolja újra és újra küldetését és tanítványainak megbízhatóságát, hiszen akinek természetfeletti hatalma van, azért Isten vállal felelősséget. Akit Jézus Krisztus kiválasztott az olyan, mintha maga Isten választotta volna ki, soha sem eshet baja, egyetlen hajszála sem görbülhet meg az Ő tudta nélkül. Ez a mai evangéliumban megismert csoda rámutat a Jézus Krisztus által hozott kegyelmi rendre is. Csak attól várhatjuk a csodát, csak attól várhatjuk az üdvösséget, és az örök életet, akinek hatalma van a természet erői felett, és felettünk, emberek felett is. Természetesen az itt olvasott csoda jelkép is. Rávonatkoztathatjuk az Egyházra, Egyházmegyénkre, Egyházközségünkre, és a saját életünkre is. Mindig ki vagyunk téve a történelem és az élet viharainak, s ha néha úgy is tűnik, hogy a csónakban egyedül vagyunk, hogy Jézus Krisztus megfeledkezett rólunk, ez még sem így van, mert a hit által megadja nekünk minden helyzetből a szabadulást. A hit nem kor, nem tudás, és nem más földi erények alapján van jelen bennünk. Erre példának hallgassatok meg egy kis történetet:

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat
háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe.

Szeretett Testvéreim ezzel a gyermeki őszinte és mélységes hittel válaszoljunk Jézus Krisztus feltett kérdésére: „Még mindig nincs bennetek hit?”


Imádkozzunk:

Irgalmas Istenünk, Fiad szent testével és vérével tápláltál minket. Add, hogy bizalommal merítsünk irgalmad forrásából és egyre irgalmasabb szívvel szenteljük magunkat testvéreink szolgálatára. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 28., péntek

Aquinói Szent Tamás egyháztanító áldozópap


Évközi harmadik hét péntekje


Aquinói Szent Tamás egyháztanító áldozópap emléknapja


A mi Urunk, Jézus Krisztus emlékezete


Az Úr lelke rajtam, kiválasztott és megjelölt engem,

Ő küldött, hogy az üdvösség örömhírét vigyem a

Szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket.


Könyörögjünk!

Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével. Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását, és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et facit ramos magnos, ita ut possint sub umbra ejus aves cæli habitare.”

(Márk 4, 32b.)

„Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Ezzel a mondattal zárja a mai márki evangéliumban a példabeszédét Jézus Krisztus, amelyben hallgatóinak Isten országát igyekezett bemutatni. Azt az Isteni országot, amely Jézus Krisztussal megjelent a földön, úgy hogy közben az még sem lett földi országgá. Az emberi lélekben születik apró magként a Szentlélek által, majd az emberekben terjed tovább úgy, hogy azok a kegyelem segítségével elfogadják az ő tanítását és meghódolnak az Atya Szent Akarata előtt. Csak akkor képes bennünk fejlődni, fává terebélyesedni, ha kellő alázattal teljesítjük akaratát, törvényeit, szeretjük embertársainkat, és mindig a jóra törekedünk. Láthatatlan, megfoghatatlan erők működése élteti, mint, ahogy láthatatlan azaz erő is, amely a növények és az állatvilág élőlényeinek életét irányítja. Nagyon gyarló, és tudatlan azaz ember, aki elhiszi magáról és az emberi civilizációról, hogy képes önmaga gondoskodni magáról és környezetéről. A naponta a médián keresztül hozzánk eljutó hírekben szembesülhetünk alapvető tehetetlenségünkről, amelyekkel képtelenek vagyunk uralni környezetünket, élővilágunkat. A katasztrófák mindig szembesítenek bennünket azzal, hogy az élet szálait ne mi mozgatjuk, bár nagyon szeretnénk. A madarak és a nővények nem gondolkodnak, nem írnak és olvasnak, nem járnak egyetemekre, nem akarnak mások lenni, mint aminek Isten teremtette őket, mégis rövid életük során képesek a születésüktől a halálukig eljutni a tökéletességre, ami az emberek között csak nagyon kevésnek adatik meg. Ilyenek a szentjeink, mint a mai nap szentje Aquinói Szent Tamás, aki korának kiváló tudósa lett. Grófi családban, egy évvel Assisi Szent Ferenc halála előtt látta meg a napvilágot. Mintha csak az isteni Gondviselés a kolduló rendeknél kézből kézbe adta volna a stafétabotot, hogy mindig legyen köztük valaki, aki kiemelkedik korának hittudósai közül. Dominikánus rendtársai által csak „szicíliai néma ökörnek” becézett testes szerzetes Arisztotelész és az egyházatyák olvasása mellett szinte kívülről megtanulta az egész Újszövetséget. Az alapozást Nagy Szent Albert kölni előadásainak hallgatásával folytatta. Huszonhét évesen már egyetemi tanár. Filozófiai gondolkodásának feszes szerkezete és hatalmas teológiai rendszerező képessége emelte a középkor legjelentősebb hittudósává. Harminchét kötetnyi életműve – élén A summa Theologiae-vel – máig is az Egyház legbecsesebb gyűjteménye. Tamás számára még sem a hatalmas tudás okozta a legnagyobb gyönyörűséget. Vallomása szerint „a hit előíze annak az ismeretnek, amely minket a jövőben boldoggá tesz”. Ez a hit a mustármag, amely bennünk terebélyesedik hatalmas égig érő fává. Mert Krisztusban szeretett Testvéreim, ha elvetik a magot, akkor megkezdődik a növekedés, és ezzel meg is lesz az aratás ígérete. Jézus Krisztus műve olyan kicsiben, olyan apróságban kezdődik, hogy igen könnyen elmehetünk mellette, de az evangélium áthatja szellemiségével az egész emberiséget, mint a kovász a tésztát. A történelem végső kibontakozása és az üdvösség Isten erején múlik, nem a mi emberi gyarlóságunkon. Aquinói Szent Tamás pontosan értette és átlátta mindezt, így mindig amikor egy művével elkészült letette azt az oltárra, és így kérte rájuk Jézus Krisztus jóváhagyását. Nekünk is van Testvéreim, ha csak egy művünk is, és ez pedig az életünk. Kövessük Szent Tamás példáját és tegyük az oltárra azt minden szentáldozásban. Üresítsük ki magunkat, tegyük félre gőgösségünket, hagyatkozzunk teljesen az Isteni mű tökéletességére, ahogyan azt a növények és az állatok is teszik. Akkor, ha képesek vagyunk ezt megtenni feltételek nélkül, akkor a lelkünkben növekedő hit mustármagja: „Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”


Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, hogy ez az áldozat, amelyben részesültünk, készítsen elő bennünket az örök élet örömére, amelyet Aquinói Szent Tamás hűséges szolgálatával kiérdemelt. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

2011. január 27., csütörtök

Évközi harmadik hét csütörtökje


Évközi harmadik hét csütörtökje


Merici Szent Angéla rendalapító szűz emléknapja


A Szentlélek emlékezete


Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek,

Ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa

- mondja az Úr.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, szüntelenül ajánljon minket irgalmadba Merici Szent Angéla szűz közbenjárása, hogy szeretetének és okosságának lelkesítő példáját követve, tanításodat megtartsuk és életünkkel megvalljuk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Si quis habet aures audiendi, audiat.”

(Márk 4, 23.)

„Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Jézus Krisztus három éves nyilvános működése során igen gyakran szólott az emberekhez nemcsak a közismert példabeszédekben, hanem a maihoz hasonlatos hasonlatokban is. Jézus Krisztus hasonlatai hozzásegítenek minket ahhoz, hogy megértsük Isten országának titkait, működését, lényegét, és befogadjuk azt is, akinek szavai és jelenléte által az Isten országa megvalósul bennünk. Jézus Krisztus olyan, mint aki egy távoli földről érkezik és élménybeszámolót tart azoknak, akik szintén szeretnének abba a világba eljutni, ahonnan ő érkezett. És mivel abba az országba, nem földi országúton lábainkkal lerótt kilométerekkel juthatunk el, hanem megfelelően leélt életünkkel, egyfajta lelki országúton érkezhetünk meg oda. Ezért aztán, aki Jézus Krisztusra hallgat, aki az ő világosságát befogadja, annak a belső lelki világa kitágul és túláradó gazdagság, melegség tölti el. Ilyen ember volt a ma ünnepelt szentünk is Merici Szent Angéla szűz, aki megalapította az orsolyiták rendjét. Angéla 1474-ben a Garda-tó melletti Desenzanóban született egyszerű emberek gyermekeként. Már tíz éves korában elveszítette szüleit, ezért a szomszédos Salóban élő nagybátyja vette magához nővérével együtt. A két kislány elválaszthatatlanul ragaszkodott egymáshoz. Szívesen játszottak ,,kolostort'', és két ,,karban'' imádkozták ilyenkor a zsoltárokat. Annál súlyosabb csapás volt Angéla számára nővérének váratlan halála. A gyerekes játékokat lassan fölváltották a komoly, a tökéletességre törekvést szolgáló gyakorlatok. Először, hogy remete lehessen, megszökött otthonról, de nagybátyja hazavitte. Akkor belépett Szent Ferenc harmadrendjébe, és azon volt, hogy az evangéliumi tanácsokat minél tökéletesebben valóra váltsa. Amikor Angéla huszonkét éves lett, meghalt a nagybátyja, ő pedig visszatért Desenzanóba. Ott fölfigyelt arra, hogy a legtöbb gyermek iskolai és hitbeli képzés nélkül nő fel. Iskolakötelezettség nem volt még, de a szegény emberek meg sem tudták volna fizetni gyermekeik iskoláztatását. Maguk a szülők is többnyire teljesen tudatlanok voltak, még a hit dolgaiban is. Angéla néhány barátnőjével többször megvitatta ezt a helyzetet. Ezek a fiatal nők sem befolyással, sem vagyonnal nem rendelkeztek. Angéla lelkesedése azonban magával ragadta őket, és mind kijelentették, hogy készek neki segíteni. Már akkor kitűnt, hogy Angélának határozott tehetsége van mások vezetésére és irányítására. Kiegészítette ezt kellemes megjelenése és megnyerő lénye. Ő olyan volt, akinek mécsese mindig világított és mindenki számára fényt adott.

„Gyertyaláng, tisztafény,

Embert hívó lángolás.

Végső percig lobogás.

Áldozatunk asztalán.”

Csenghet fülünkbe Sillye Jenő dala. Mai prófétaként hozza közel a tartóra teendő gyertya jézusi buzdítását a költészet és a zene ötvözésével. Hogy ne csak azok hallják meg, akiknek fülük van, hanem azok is, akik mást nem akarnak meghallani. Sajnos időnként megkísérti minden keresztényt az a gondolat: „A hit magánügy. Úgyis mindenki abban hisz, amiben akar. Igaz, hogy semmiben sem különbözünk a környezetünktől, de akkor is azt mondjuk, hogy én vallásos vagyok, de a magam módján.” Na, ez az, ami nem létezik Jézus Krisztus tanítása szerint. A hit nem magánügy, a hit igenis közügy, még pedig a legfontosabb közügy, csak erről a mai szekularizált világban hajlamosak az emberek, sőt a polgári vezetőink is megfeledkezni. Pedig, aki magát a Világ Világosságának nevezte, az ő követésére-utánzására hívott meg. Jézus Krisztus követése csak akkor lehet valódi, ha azt nem zárt ajtók mögött tesszük, hanem úgy, hogy az látszódjon is rajtunk és életünkön. Nem fellengzősen, nem magamutogató módon, de mindenképpen látszania kell, hogy Jézus Krisztushoz tartozom! Az életem a szavaimmal együtt legyen tanúságtevő, hogy a tartóra kitett gyertya folytonosan világítson. A mai gonoszsággal és sötétséggel, embertelenséggel, istentelenséggel teli világban, kell ez a fény a családokba, a munkahelyekre, az iskolákba! Ha ezt megértjük, akkor már azt is megértjük, hogy a hit miért nem lehet magánügy. Azokban az időkben, amikor a nevelés szinte embertelenül szigorú volt, Angéla ezt írta lelki lányainak: ,,Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk.'' No, ez az Krisztusban szeretett Testvéreim, amit meg kell hallania annak, akinek füle van a hallásra. Kérjük, a mi lelki mécsesünk soha ne aludjon ki, amíg élünk, világítson bennünk, te általad Uram!


Imádkozzunk:

Mindenható Istenünk, adjon erőt nekünk ez a szent lakoma, hogy szentjeid példája nyomán a testvéri szeretet és az igazság lénye szívünkben és tetteinkben is felragyogjon. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 26., szerda

Évközi harmadik hét szerdája


Évközi harmadik hét szerdája


Szent Timóteus és Titusz vértanú püspökök emléknapja


Szent Mónika az édesanyák emlékezete


Hűséges papot támasztok magamnak – mondja az Úr,

Ő majd mindent szívem szerint tesz, ahogyan kívánom.


Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel ékesítetted. Közbenjárásukra add, hogy szentül és buzgón éljünk ezen a világon, és így méltók legyünk eljutni az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Messis quidem multa, operarii autem pauci.”

(Lukács 10, 2b.)

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” – hangzik fel Jézus Krisztus szava Lukács evangéliumában akkor, amikor kiválasztja az apostolok után a következő hetvenkét tanítványt, akiket kettesével küld maga előtt szét a világ városaiba. A ma ünnepelt két szent nem tartozott a hetvenkét tanítvány közé, de életükkel és hitükkel tanúságot tettek az aratás uráról és méltók lettek a bérükre. Tanítvánnyá nem Jézus Krisztus tette őket, hanem a tegnap ünnepelt Szent Pál apostol, aki fent kiemelt Jézus Krisztusi mondatott nem csak hallgatta, hanem teljesen magáévá is tette. Tudta és érezte, hogy az apostoloknak és személy szerint neki magának is vannak fizikai korlátai, amelyek miatt nem veheti csak egyedül magára a Mester tanításának mindenhova eljuttatását. Pál apostol azt is megtapasztalta küldetései során, hogy nem elég a hitet elvinni egy-egy városba, nem elég annak csiráit, magjait elvetni ott a földbe és az emberek lelkébe, hanem azt mindvégig figyelemmel kell kísérni, nevelni és ápolni kell, hogy hatalmas mustárfává nője ki magát. A Szent Pál által létrehozott közösségek élére megfelelő vezetőket kellett kinevezni, akik egyben tartották a híveket, végezték a tanítást és gondozták a közösségeket. A mai napon két ilyen szentre emlékezünk, akik az evangélium terjesztésében leginkább munkatársai voltak Pál apostolnak. Mai fogalmaink szerint segédpüspököknek is nevezhetnénk őket. Hol együtt dolgoztak az evangélium hirdetéséért, hol hírnökként mentek előre, hol pedig hátramaradva szervezték a már megkezdet munkát. A közös tevékenységen túl, közös céljuk – az Úr Jézus – forrasztotta eggyé őket. Timóteus még a római fogsága idején is elkísérte Szent Pál apostolt és mellette maradt. Hűséges barátságáról a legnagyobb elismeréssel szól. Azok a szeretetteljes bizalmat sugárzó levelek, amelyeknek címzettjei voltak egyben programot is adnak az evangélium hirdetésében a mai munkásoknak is. A legenda tudni véli, hogy Timóteus még sok éven át az efezusi egyház élén állt, és egy napon a Diana-templom szolgái a baccháns fölvonulások alkalmával agyonverték, így szenvedett vértanúhalált. A nyugodt és megfontolt Titusz ugyancsak görög és nemes személyiség. Pál követeként békét tudott teremteni a viszálykodó korintusiak között. Azután a népek apostola tövises munkaterületet bízott rá a krétaiak között, akikről egyik saját költőjük azt mondta, hogy ,,hazugok, gonosz bestiák és rest hasak''. Később állítólag Titusz alapította Dalmáciában a kereszténység első sejtjeit. Ma is így van szeretett Testvéreim az aratni való nemcsak, hogy nem fogy, hanem talán még inkább szaporodik is, ha nem is abban az ütemben, ahogyan azt mi szeretnénk. A munkás pedig kevés. Bizony kevés, nagyon sokan egyházon belül és kívül is ennek okát abban vélik, hogy a Római Egyház kétezer év óta mereven ragaszkodik a cölibátus intézményéhez. Én azonban biztos vagyok abban, hogy ennek nem ez az oka. Látnunk kell, hogy a református, az evangélikus, vagy akár az anglikán egyház is lemondott a cölibátus intézményéről remélve, hogy ez által, több hívük és több papjuk lesz. Az eredmény tudjuk, hogy nem a várt, és hit kitörés lett. A szekularizált világ, az elhitetlenedés, a túlzott anyagiasságba hajszolt világ, egy megfásult emberi társadalmat rajzol elénk. A világot a pénz mozgatja és tartja életben. Az ezt kezelő oligarchiák nem akarnak egy olyan társadalmakat, amelyekben a hit, a remény és a szeretet dolgozik, mert azaz ő társadalmuk ellen dolgozna. Ezért a céljuk, hogy kevés gazdag és sok szegény ember legyen, aki napi tevékenysége, napi energiája merüljön ki abban, hogy a fogyasztói társadalom által kirótt terheket teljesíteni tudja, de egyben örök fogságban tartsa, amelyből nem létezik kilépés. A keresztény világ és abban a római katolikus egyház hívei ennek a liberális zsidó rétegnek a rabszolgái. Nincs arcuk, nincs országuk, nincs hova tartozásuk! Megfoghatatlanok, elüldözhetetlenek és így a terheik is örökre nyakunkon maradnak, örökölve azt még gyermekeink és unokáink is. Aki pedig nem fizet, attól elveszik mindenét, elveszik a házát, az autóját, a betegbiztosítását, nem kap vizet, nem kap élelmet. Ma már nem léteznek önfenntartó falvak, ma már az utolsó tanyán élő ember is ki van szolgáltatva ezeknek a láthatatlan démoni erőknek. Közben, aki hűen szolgálja mammont, annak apró örömeket jutatnak: új autó, új fogsor, új televízió, új család eszmény az egyneműek házassága, új hitetlenség. Az, aki szót emel ellenük, és hangja kiemelkedik a szűkölő tömegből, azt megrágalmazzák, azt elszigetelik, erkölcsileg és anyagilag is ellehetetlenítik: lássátok a püspökünket. Pál apostol egy ízben ezt írja Timóteusnak: „Isten embere legyen tökéletes és minden jótettre kész.” Erre kell életünk során törekednünk, és ha megbotlunk is nem csüggedjünk, mert nekünk van Istenünk, aki megbocsát, de a gonosz az ellene vétőknek sohasem bocsát meg. Ha nincsenek, vagy illegalitásba szorulnak papjaink, nekünk világi híveknek kell helyettük is helyt állnunk, mert, ahogy az elmélkedés elején kezdtem: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”


Imádkozzunk:

Urunk, Jézus Krisztus, szent tested és drága véred mennyei táplálékával megerősödve kérünk, hogy az áldozat, amelyet őszinte áhítattal bemutattunk, valóban megváltásunkra szolgáljon. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.

Ámen!


2011. január 25., kedd

Szent Pál apostol megtérése


Évközi harmadik hét keddje


Tarzuszi Szent Pál Apostol megtérése


Szent Őrzőangyalok emlékezete


Tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne:

Elég hatalmas ahhoz,

Hogy rábízott kincsemet megőrizze az Úr,

Az igazságos bíró, az utolsó napig.


Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent Pál apostol igehirdetésével az egész világot tanítottad. Megtérésének mai szent ünnepén kérünk, segíts, hogy példáját követve tanúságot tegyünk igazságodról a világban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Qui crediderit, et baptizatus fuerit, salvus erit : qui vero non crediderit, condemnabitur.”

(Márk 16, 16.)

„Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” Jelenti ki a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor a kereszt halála után, Feltámad és megjelenik a tizenegy kicsit tanácstalan apostolainak. Tudja és látja, hogy szükség van erre az útmutatásra, amelyet a Feltámadott ad a ‘tizenegynek’, akik itt még nem kapják meg az apostol nevet, a missziós feladatra vonatkozik, amelynek egyetemes jellege kétféle módon, az «elmenni az egész világra» és a «minden teremtménynek hirdetni» kifejezésekkel fogalmazódik meg. Amikor Jézus Krisztus a ‘tizenegynek’ megnyilvánul, és ismét szolgálatába fogadja őket, legyőzi hitetlenségüket is. Hálásnak kell lenniük Uruk kegyelméért, aki meghívott tanúivá teszi őket. A hirdetendő üzenet tartalma részletesen nem jut kifejeződésre, csupán az evangélium megnevezés foglalja össze. E kifejezésnek ebben az esetben nem adhatunk márki értelmezést: a minden teremtményre vonatkozása miatt inkább az elmélethez közelít. A szóhasználat előzményeit a zsidóság világában találjuk, amely Istent egész teremtése királyaként, fejedelemként, az egész teremtés uraként dicséri, vagy azért magasztalja, mert szerető figyelemmel fordul az egész teremtés felé. A hirdetendő evangélium ennek megfelelően azt az uralmat nyilvánítja ki, amelyet a feltámadt Jézus Krisztus kapott a teremtés felett. A missziós prédikáció az ő szabadító uralkodói helyzetének meghirdetése. Az ember az evangélium üzenetére vagy hittel, vagy hitetlenséggel válaszol. A hit a keresztség befogadásának készségét is magába zárja. A hittel fogadott keresztség megmenekülést eredményez a végítéleten. A keresztséget és a megmenekülést is összekapcsolja egymással. A hit ebben az összefüggésben csak a Feltámadott nyilvánvalóvá vált uralmi helyzetének elismerését jelentheti. A megmenekülés és az ítélet szembeállítása János apostol gondolataira emlékeztet. Ebben az esetben azonban a szembeállítás a végítéletre vonatkozik. Az éles ellentét nem annyira azt az elgondolást hangsúlyozza, hogy minden ember felszólítást kap a döntésre, hanem inkább ígéretet és még több fenyegetést helyez kilátásba. A meghirdetett igét csodás jelek kísérik. A Márk evangélista korábban ír az ezzel kezdődő résszel ellentétben a jel itt pozitív jelentésben szerepel. A csodajel nem előzi meg a hitet, és nem is egy olyan hatalom kifejezője, amelyet csupán a tanítványok kapnak meg, hanem isteni megerősítésül kell szolgálnia azok számára, akik hívővé váltak. A jel azt hirdeti, hogy Krisztus a teremtés új Ura, aki üdvösségre akarja vezetni az egész teremtést. A felsorolt ötféle csoda az Apostolok Cselekedeteiben említett csodajelekre emlékeztet. Az új nyelveken beszélés ezért nem a glosszoláliára vagy angyali nyelven beszélésre utal, hanem a pünkösdi eseményre, amelynek folyamán a tanítványok több nyelven beszéltek. A mérgezett ital fogyasztása ellenére is sértetlenül maradásnak az Apostolok Cselekedeteiben nincs párhuzama, de a kígyó és a méreg képzete szorosan összekapcsolódik egymással. A kígyókon és viperákon tapodás hatalmáról Lukács evangélista is tesz említést. Euszébiosz beszámol egy bizonyos Jusztosz Barszabászról, aki halálos mérget ivott, «de Isten kegyelméből semmi ártalmat nem szenvedett». A jelek az «én nevemben», azaz Jézus nevének segítségül hívása által fognak valóra válni. Az a szerepük, hogy a közösségében jelenvaló megdicsőült Jézus Krisztus működését szemléletessé tegyék. Krisztusban szeretett Testvéreim mi lehet szemléletesebb a mai napon számunkra, mint Tarzuszi Saul megtérítése. A mai ünnepünk a mi elnevezésünkben – pálforduló – arra a csodás eseményre utal, melynek során a Krisztus-gyűlölő és egyházüldöző farizeus Saulból Pál lesz. Nem kevesebb, mint a nemzetek apostola. Többször is felemlegeti korábbi életét, de azt a felismerést is, hogy: „Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok.” Nem gondolhatjuk másként mi sem Testvéreim, mert mi is Isten kegyelméből vagyunk, akik vagyunk és ezt nem elutasítanunk kell, hanem elfogadnunk, és Isten kegyelmével még tökéletesebbé lennünk. A meghívást döntés követte, majd fáradságot nem ismerő munka és szolgálat. Szinte emberi mértékkel elképzelhetetlen az a sok megpróbáltatás és szenvedés, amit meg kellett élnie. Bebörtönözték, többször félig agyonverték, megtámadták, hajótörést szenvedett. Mindezek közben éhezve és kiszolgáltatva tette a dolgát. Kedvét soha egy pillanatra el nem veszítve buzdított a békére és a lelki egységre. Ennek a lelki derűnek forrása: „Krisztus, aki bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá lett. Pál meghívása, életének háromszázhatvan fokos fordulata jel minden keresztény számára. Jel és helyzet, soha sem kerülhetünk olyan távol Istentől, hogy az Egyszülött Fiát ne küldené értünk, ne áldozná felértünk életét, legyünk mi bármennyire ellenségei. Visszafogad bennünket még talán a pokolból is, és hitének harcosává emelhet bennünket, ha mi is akarjuk. Nem kell ehhez más Testvéreim, mint a hit, a megkeresztelkedés, és üdvösségünk csillaga fel fog ragyogni.


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, add, hogy a szentségek, amelyekben részesültünk, szítsák föl bennünk a szeretet tüzét, amely Szent Pál apostolnak is erőt adott, hogy az összes Egyházak gondját magára vegye! Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 24., hétfő

Évközi harmadik vasárnap


Évközi harmadik vasárnap


Szűz Mária eljegyzése Szent Józseffel emléknap


Az ökumenikus ima nyolcad nyolcadik napja


Énekeljetek az Úrnak új éneket,

Minden föld az Úrnak énekeljen.

Színe előtt jár a fényesség és a fönség,

Szentélyében erő és dicsőség!


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Venite post me, et faciam vos fieri piscatores hominum.”

(Máté 4, 19b)

„Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Hangzik fel a meghívás Jézus Krisztustól arra a hivatásra, amely nélkül aligha lehetne az örömhírt eljutatni a világon élő minden ember számára. Ez képtelenség volna, mind időben, mind térben végrehajtani, és a napokban felhangzó evangéliumokban is azt érezhettük, hogy még olykor maga Jézus Krisztus sem képes egyedül elvégezni ezt a monumentális munkát, mert, ahogy később is megjegyezte: Az aratni való sok, az arató pedig kevés. Természetesen nem állíthatjuk azt mi keresztény katolikusok, hogy a történelem folyamán a mi Egyházunk volt a tökéletesség jelképe, mert időről-időre mindig akadtak nehézségek, akadtak félrecsúszások, de a cél mindig ott volt, és a helyes útra mindig visszatalált az Egyház. Emberek alkotják, így az sem tökéletes. Támadások éppen ezért folyamatosan mindig érték. Közel két ezer éve fennálló intézményről van szó, amely túlélte a félelmetes Római Birodalmat, a halhatatlan Cézárokat, átvészelte a barbár hordák népvándorlását, Attila hunjainak nyilait, később török, és tatár hordák pusztító támadásait. Átvészelte maga módján az összes világégést és ma is töretlenül igyekszik teljesíteni küldetését, amellyel Jézus Krisztus megbízta apostolait. Ezek az apostolok sem voltak koruknak legkiemelkedőbb alakjai, egyszerű, munkásemberek voltak, akik talán még írni és olvasni is alig tudtak. A mi Urunknak, Jézus Krisztusnak nem is mindig agyonművelt emberekre volt szüksége, hanem olyanokra, akikben a hit, és szeretett lángja töretlenül lobogót Isten és embertársaik felé. És bizony Testvéreim azt hihetnénk, hogy a modern korban már véget érnek ezek az Egyház ellen végrehajtott támadások, de sajnos nem így van. Még mindig nagyon sok olyan ember él a földön, akiknek a katolikus egyház szálka a szemében. Szálka, mert nem azt hirdeti, amit ők szeretnének, hogy az ember, az egyén az első, és hogy ennek a prioritást élvező egyéni embernek a célja a maximális önmegvalósítás, amely totális fogyasztással, földi létének felmagasztalása. Ezzel szemben mi hisszük és valljuk, hogy nem az ember, nem az egyén az első, hogy nem a földi létünk célja az önmegvalósítás, hanem az csak átmenet a halál utáni tökéletes életre. Mi ennek rendeljük alá életünket Isten és embertársaink szolgálatának, amelyre annak idején a halászok is meghívást kaptak. A keresztségben elnyertük az emberhalászat feladatát, amelyet alázattal igyekeznünk is kell megvalósítani életünk során. Nem könnyű ma sem katolikus, hívő embernek lenni a világon, mert ez mindig minden korban kereszttel és áldozattal járt. A világnak sok pontján ma is vérüket áldozzák hitükért és Istenükért a keresztények, itt pedig a modern Európában egy másfajta harc folyik ellenünk. Itt még nem a vérünket követelik, itt lelki terror alatt tartják a papságot és a híveket is egyaránt. Az ellenség pedig nem megfogható, mert nem egy konkrét nép, nem egy konkrét zsarnok áll szemben velünk, hanem egy életforma, amelyet azok erőltetnek ránk, akik a markukban tartják az egész világot. Azok a tőkések, bankárok, azok a gazdagok, akik életüket és hatalmukat féltik, mert csak a fogyasztói társadalom tudja őket hatalmukban megtartani. Nem konkrétan emberek, hanem egy fantom ország, fantom emberei, akik megbújva mások háta mögött, névtelenül és arctalanul folytatnak háborút ellenünk és papjaink ellen. Az elmúlt hetekben és napokban ez a harc Testvéreim a médián keresztül bejutott a mi otthonaikba is, feldúlta a mi családjaink lelki békéjét is. A támadások célpontja ide haza, a mi egyházmegyénkben, a mi püspökünk lett, akit számtalanul érték a vádak és támadások, természetesen névtelenül és bizony alaptalanul. A hisztériakeltés olyan fokát sikerült nekik elérniük a sajtón keresztül, hogy még bennünket, hívő katolikus embereket is elbizonytalanítottak. A támadás azonban látnunk kell, hogy nemcsak a megyés főpásztorunkat, hanem rajta keresztül bennünket is értek, mert ha nincs pásztor, akkor a juhok szabadprédái lesznek a farkasoknak. A vádak is olyanok, hogy nem megfoghatóak, hanem sokkal inkább az ember erkölcseit aknázzák alá. Mayer Mihály 22 éve püspökünk és vezetőnk, mindig kiált hívei mellett most neki van szüksége a híveire ne hagyjuk cserben, és ne üljünk fel az alaptalan vádaskodásoknak! Ne ítéljünk, amíg tisztán nem láttunk. Churchill brit miniszterelnök írta a következőket egykoron: „Számomra nincs társadalom, csak emberek vannak. A barátaim, a munkatársaim. Értékes emberek, ezért közel állnak hozzám. Nem társadalomban, hanem tisztességes emberekben gondolkodom. Csirkefogókkal nem tudok mit kezdeni.” Azt hiszem a gondolatai most nagyon aktuálisak számunkra a püspökünkkel kapcsolatban. A személyesség ereje, amely hozzá fűz bennünket. Egy, a társadalomra hivatkozó világ jószerivel már csak a tetteknek hisz. Igaza van. A megélt élet valósága elvitathatatlan. Ezért is van nagy szerepe a tanítás mellett a tanúságtételnek, a személyességnek, a közös szentmiséknek, a közös zarándoklatoknak, közös szentségimádásoknak. A mi köreinkben a kapcsolat nem tőke, nem kiaknázható lehetőség, hanem a szeretet hídja, amely ma is összeköt bennünket főlelkipásztorunkkal. Jézus Krisztus meghív, majd bevon a közösségébe, és rögtön küld is a világba. Mindhárom mozzanatban ő a főszereplő. Meghívása inkább tanúskodásra, mint ügyek képviseletére szól. Az emberhalászat nem egy hétvégi akció, mint ahogy a papság sem egy szakma, hanem a közösség szolgálata. Az evangelizáció titka, éppen az, hogy mindenkivel egyénenként kell kezdeni! Embertől emberig, lélektől lélekig. Bennünket nem lehet egybe mosni, nem lehet szürke tömeggé változtatni, mert mi olyanok vagyunk, mint az elveszett bárányok, a pásztor mindig utánunk jön és visszaterel bennünket a nyájba. A kegyelmi élet nem öröklődhet, mint a hajszín, vagy a szemünk színe. De az egyéni megszólítás után feleletet csak az Egyház közösségében lehet megadni. Hiteltelen a „magam módján” egyénileg megélt kereszténység, mert többnyire sértődésből, lustaságból táplálkozik. Ima, szentségi élet, vasárnapi szentmise nélkül csak Jézus Krisztus egyre távolodó, elhomályosodó nyomainak vizsgálata lehetséges, de nem a mi Urunk, Jézus Krisztus hiteles követése.

Az új életre jellemző megjegyzést is tesz az evangélista: „Azonnal otthagyták a hálókat és követték”. Azonnal! Késedelem és habozás nélkül, Testvéreim. Miért is? Mert „Krisztus szeretete sürgette őket”. Emiatt nem hallgathattak a megvesszőzött apostolok. Ezért szenvedtek Kassán az atyák 1619-ben vértanúságot. A szeretetnek a sürgetése tartotta a gyilkosai előtt Boldog Apor Vilmos és Boldog Bogdánffy Szilárd püspököket, és ennek a szeretetnek a sürgetése miatt mondott le a napokban Mayer Mihály püspökünk is. Ez volt az ok, ami miatt papok a kommunista diktatúra börtönrácsainak árnyékában is vállalták a táborozást. Földalatti szerzetesközösséget szerveztek, titokban szentelték fel paptestvéreiket és püspökeiket. Ezért jöttek össze a valóban hívő emberek az ifjúsági és családos csoportokba. Félig illegalitásban tartották a gimnazista lelkigyakorlatokat. Trabantban zötykölődve, fél országon keresztül. Miért, kedves Testvéreim? Mert lángolt a szívük, mint az emmausziaké. Mert sürgette őket a szeretet.

A világ azt mondja: „Mindent, de nekem azonnal” – ugyanis csak önmagára és a fogyasztói társadalom kielégítésére gondol. A keresztény így fogalmaz: „Ami a másiknak hasznos, de azt is csak alkalmas időben.” Aki szeret, az vállalja a személyes törődést. Nem szavakkal, üzenetekkel, hanem a mellette kiállással. Ez által az életet növeli benne. Azaz szereti. Szereti, ahogy Jézus Krisztus is meghívja a tanítványait. „Éljük meg együtt az életet!” – mondaná. Legyenek közös ünnepeink! Dolgozzunk, tanuljunk, neveljünk gyerekeket, vállaljuk fel magyar nemzetünket! Mindezt együtt, azaz szeressünk! Az eredmények már nem is olyan fontosak, hiszen épül a szeretet közössége. Együtt egymással, és együtt Istennel állandóan megimádkozva a helyzeteket. Liszt Ferencet nem hiszen, hogy be kellene mutatnom bárkinek is. Az esztergomi mise 1856-os befejeztével ezt írta:”Nem tudom, hogyan fog szólni. Inkább elimádkoztam, mint megkomponáltam.” Engedjük Testvéreim mi is a középpontba Jézus Krisztust! Alakítsuk életünket az ő személyes jelenlétében! Ez maga az emberhalászat.


Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk: add, hogy éltető kegyelmed erejéből mindig boldogan szolgáljunk neked. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Évközi harmadik hét hétfője


Évközi harmadik hét hétfője


Szalézi Szent Ferenc egyháztanító püspök emléknapja


Munkás Szent József emlékezete


Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,

És pásztort támasztok közöttük, hogy legeltesse őket:

Én, az Úr leszek Istenük.


Könyörögjünk!

Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat, és így mindenkor tanúságot tegyünk szereteted hatalmáról! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quomodo potest Satanas Satanam ejicere?”

(Márk 3, 23b.)

„Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt?” Teszi fel a kérdést a mi Urunk, Jézus Krisztus azoknak az írástudóknak, akik Jeruzsálemből érkeztek Kafarnaumba és azt híresztelték róla, hogy megszállta Belzebub. A márki szerkesztés Jézus Krisztus és a tanítványok közé helyezi a tömeget, amely köréje sereglik. Az eredeti esemény, amelytől nem tagadhatjuk meg a történeti emlékezés jelleget, ideális jelenetté válik. Az evangélista egyúttal növeli a Jézus és a rokonai közti távolságot. A szerkesztői munkáját vezérlő elgondolások tágabb összefüggésekben válnak láthatóvá: a ‘tizenkettő’ tétetett a Jézus körül alakulóban lévő közösség csírasejtjévé. A jézusi mozgalom növekedését az ellenfelek heves és alaptalan támadásai, valamint a legszűkebb értelemben vett rokonság részéről tapasztalt elutasító értetlenkedés ellenére sem lehet megállítani. Ha a zsidó polgártársak és a vérrokonok érzéketlenek maradnak, ez hatékony háttéri alapként tanúsítja: a Jézus körül kialakuló közösség új, és új középpont alapján tájékozódik. Mindazok, akik esetlegesen Jézushoz csatlakoztak, e közösség mintájává válnak. Az evangélium szövegének egészét szem előtt tartva felfigyelhetünk a kezdődő részre: Jézus modellé válik a tanítvány számára, aki arra kapott hívást, hogy hagyja el fivéreit, nőtestvéreit, anyját stb., és ígéretet kap, hogy ezáltal már ebben az életben bekerül egy új közösséget alapozó kapcsolatrendszerbe. Szkeptikusan kell kezelnünk azokat a szerkesztéstörténeti megfontolásokat, amelyek a rokonokat érintő bírálatban a jeruzsálemi egyház, illetve ennek vezető szerepe elleni törekvést vélnek felfedezni. Jakab, az Úr testvére vezető szereppel rendelkezett Jeruzsálemben, és a későbbi időszakban Jézus rokonai is befolyásos emberekké váltak. Az erős ember legyőzéséről szóló példázat azonban a jézusi igehirdetés biztos elemének látszik. Láthatjuk azt is ebben az evangéliumi szakaszban, hogy az akkor lejátszódó, és a mai időkben zajló események között milyen kicsi a különbség. Akik az Egyházat támadják, mindig ilyen megfoghatatlan ördögi híresztelésekkel igyekeznek hitelét rombolni az adott cél személynek. És azért támadnak mindig személyt és nem magát az Egyházat, hogy az emberi gyöngeséget kidomborítva rombolják le magát az intézményt. Jézus Krisztus rendkívüli karizmája abban az időben elég volt ahhoz, hogy szembe szálljon ezekkel a támadásokkal. Ma azonban célzottan olyan személyeket vesznek tűz alá, akik valamilyen okból támadási felületet szolgáltatnak számukra. Ekkora már nyilvánvaló, hogy nem mindenki fogadja szívesen Jézus Krisztus tanítását, ahogyan szeretett Testvéreim ma is sokan tagadják és elvetik a szeretett és a békesség tanítását, mert az nem fér össze az üzleti érdekeikkel. Először saját ismerősei, földijei azok, akik azt a szóbeszédet terjesztik róla, hogy "eszét vesztette". Amikor aztán látják, hogy ezzel nem sok eredményt érnek el, akkor azt kezdik el híresztelni egyesek, hogy az "ördög szállta meg", és a gonosz lelkek fejedelmével működik együtt. Jézus Krisztus visszautasítja ezeket a vádakat, mert hiszen jól tudja azt, hogy a csodákat az Atya viszi végbe általa, ezekkel erősítvén meg a igehirdetést. De nem csak Jézus kortársainak okoz gondot a jó és a rossz
megkülönböztetése, hanem sokszor nekünk is. Számtalan esetben

nehéz eldöntenünk, hogy az események mögött kik, milyen erők és szándékok állnak. Jézus szava ad útmutatást az ilyen helyzetekben, aki azt mondta, hogy minden cselekedet vagy szó valódi természetét a "gyümölcséről ismerhetjük fel". Legyünk türelmesek, és várjunk, amíg a Szentlélek megvilágosítja értelmünket! Most az elkövetkezendő időkben nincs egyházmegyénknek püspöke, de ez nem szabad, hogy a híveket megzavarja. A médiákban már lecsengett szenzációhajhászás, úgy vélik, hogy Mayer Mihály lemondásával ellenfeleink célt értek, de mi tudjuk, nekünk tudnunk kell, hogy ez nem így van! A Pécsi Egyházmegye híveinek és papjainak, van erkölcsi tartása és lelki ereje, hogy folytassa azt az utat, amelyet Mayer Mihály püspök úr 22 éves kormányzása kijelölt. Nekünk nem sátán eszközeivel kell harcolnunk a sátán ellen, hanem a hit, a remény és a szeretet eszközeivel! Azzal, hogy Mayer Mihály püspökünket lemondásra kényszeríthették, de a mi szívünkben ő mindig a püspökünk marad! Mi ismertük őt, számtalanszor volt közöttünk, mert szerette Bátát és a bátai híveket. Feladatunk, hogy ebből a szeretettből most, amikor neki van rá szüksége viszonozzunk belőle a számára, hogy legyen ereje végig járni azt az utat, amelyre kényszerítették. Mi mindig szívesen látjuk Mihály Atyánkat Bátán.


Imádkozzunk:

Add, kérünk, mindenható Istenünk, hogy a szentségek által, melyekben részesültünk, Szalézi Szent Ferenc szeretetét és szelídségét utánozzuk a földön, és az ő dicsőségébe jussunk a mennyben! Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 23., vasárnap

Ökumenikus ima nyolcad 8.



A Krisztus-hívők egységéért


Miskolcon január 23-án, vasárnap 16 órai kezdettel az egyetem díszaulájában tartják az ökumenikus imahét záró istentiszteletét. Szolgálattevők: Ternyák Csaba egri érsek, Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, Krámer György evangélikus püspökhelyettes és Csomós József református püspök.


8. nap


Meghívás a kiengesztelődés szolgálatára.


Ter 33, 1-4 „ Ézsau eléje futott, megölelte és sírtak”

Zsolt 96, 1-13 „ Mondjátok el a népeknek, hogy király az Úr”

2Kor 5, 17-21 „ és reánk bízta a békéltetés igéjét.”

Mt 5, 21-26 „ békülj ki előbb atyád fiával s csak azután térj vissza.”


Meghívása kiengesztelődés szolgálatára.


Isten úgy akarta, hogy Ábrahám halála előtt adja tovább azt az áldást, amelyet Isten adott neki kiválasztása alkalmával. Ábrahám felesége Sára évtizedekig nem tudott gyermeket szülni, ezért bizalmát vesztve szolgálóját adta urának mellékfeleségül. Isten nem ítélte el ezt az okoskodást, de kijelentette: Sára fogja megszülni a megígért fiút. Aztán az Úr emberi alakban felkereste Ábrahámot két angyal kíséretében és egykori igéretét pontosította: ”Egy esztendő múlva ilyen időtájban visszatérek hozzád és fia lesz Sárának, a feleségednek. Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát” (Ter 18,10) Aztán úgy lett, ahogy Isten akarta. Ábrahám fiának, Izsáknak ikerfiai születtek. Az első kinyújtott kezecskére szalagot kötöttek, mert az elsőszülött örökli majd a nagy áldást. A kis kéz visszahúzódott és a másik lett az elsőszülött. Ézsaut jobban kedvelte Izsák, hisz ő lesz az áldott. Az édesanya, Rebeka Jákobot szerette inkább. Ezért segített csellel megszerezni a messiási áldást az idős édesapától. Ezért a bátyja elől menekülnie kellett édesanyja testvérbátyjához. Megszerette nagybátyja kisebbik lányát Ráchelt és feleségül kérte. Hét éves szolgaság után bér fejében megkapta. Nagybátyja azonban becsapta, mert a mennyasszonyi fátyol nővérét, Liát rejtette. Ez a feleség szülte a Messiás ősapját, Júdát. Isten akarta, hogy a negyedik fiú nyerje el ezt a magas tisztséget. Saul király kegyvesztése után Isten Betlehembe küldi Sámuel prófétát, hogy Izáj fiai közül kenje fel királlyá az Úr választottját. Hét megtermett sudár legényt vezet el a büszke apa. A legkisebbet a rétről kell hazahívni a legkisebbet, amikor megszólalt az isteni hang:” Kelj fel, kend fel, mert ő az” (1Sám 16,12) Dávid élete vége felé ígéretet kap Istentől: Dávid háza uralkodó ház lesz a Messiáson keresztül” Én atya leszek s ő fiam lesz, házam és országom fölé állítom Őt mindörökre s királyi széke szilárd lesz örökre”(1 Krón 17,13-149) A Messiás úját Isten irányítja. Döntését el kell fogadnunk. Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galliea városába, amelynek Názáret a neve egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal és így szólt: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Őt zavarba ejtette ez a beszéd és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: Ne félj Mária, mert kedvet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a magasságbeli Fiának fogják hívni, az Úr Isten neki adja Dávidnak az ő atyjának trónját és uralkodni fog Jákob házában mindörökké és királyságának nem lesz vége. Mária erre megkérdezte az angyalt: Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek. Az agyal ezt felelte neki: A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged, ezért a Szentet is, aki tőled születek, Isten Fiának fogják hívni.(Lk 1,26-35) Isten terveit örökre elhatározta. Mária Dávid kései sarja mindent megértett. Elfogadta alázattal Urának üzenetét, miután tisztázta annak minden részletét.” Mária erre így szólt: Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. És eltávozott tőle az angyal”(38) Isten a megtestesülés utolsó mozzanataiban is titokkal teljes módon járt el, mert mindig ő határoz. Urunk! Véget ért az imahét a keresztény egyházak egyesüléséért. Tanítványaid sok harc után békességben élnek, de még sejteni sem tudják, mikor bírják kimondani azt, amit az üdvtörténet folyamán sokszor kinyilvánítottál: A történelem egyetlen ura te vagy, nem veszed szívesen, ha az üdvösség dolgaiban bárki a maga útját járja és azt is kiköti: neki abszolút igaza van. Adj erőt mindannyiunknak, hogy kizárólag csak a kinyilatkoztatásod és a szeretet parancsa érdekeljen bennünket.