2013. június 1., szombat

ÚRNAPJA



A LEGMÉLTÓSÁGOSABB OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPÉRE

A Katolikus Anyaszentegyház Urunk Jézus Krisztus XIII. századi kérése szerint méltó módon törekszik megünnepelni Szent Testének és Vérének nagy titkát. Az ünneplés az Úr elgondolása szerint történik: „Nem azért jöttem, hogy felbontsam a Törvényt és a prófétákat, hanem hogy beteljesítsem azokat” Az Ószövetség az újnak az előkészítője volt. Az Oltáriszentség előképe a pusztai vándorlás negyven éve alatt a zsidó népnek nyújtott mindennapi manna volt. Ott a népét szerető Isten éreztetni akarta, hogy a terméketlen sivatagban is gondja van rájuk. A mindennapi kenyeret ugyan a teremtés rendje szerint a gabona kalászában készíti elő évről-évre, amint ezt őseik történetéből és az egyiptomi bőséges búzatermésből a zsidók jól ismerték, itt azonban Isten szeretete és hatalma érzékeltetésére teremtette minden nap a zsidók táplálásához szükséges friss anyagot. A mannában valóban benne volt az emberi test teljes energiaszükséglete. Isten ennek ellenére még arra is figyelt, hogy népe szája íze szerint friss húst is adjon nekik az esténként a táborra hulló fürjek alakjában. Amikor Jézus a kafarnaumi zsinagógában előre jelezte Testének és Vérének szentségét, az előző napi csodálatos kenyérszaporítás élvezőinek egy csoportja az egykori mannaesést kezdte reklamálni. Jézus már akkor figyelmeztette őket, hogy az nem Mózes csodája volt, és hogy ő ennél sokkal, nagyobb csodával akarja megajándékozni a benne hívőket nemcsak negyven évre, hanem a világ fennállásának teljes idejére. Amit Ő adni akar, az nem a test energiáinak a biztosítására lesz alkalmas, bár ez is elő fog fordulni a történelem folyamán, hanem a lélek energiáit fogja segíteni és alkalmassá tenni a halandó embert arra, hogy az örök életre felkészüljön. A mannát Isten naponta teremtette, tehát közvetlenül ott ténykedett teremtő erejével. Az új ajándéknál pedig az ajándékon belül rejtezik majd maga a Második Isteni Személy. Jézus tehát nem valami egyszerű ajándékot ad, amit Ő hozott létre, hanem önmagát nyújtja annak, aki hittel elfogadja ezt a felülmúlhatatlan személyes isteni ajándékot. Az ember megnyeri az erőt, hogy tudja vállalni a természetfeletti élet szolgálatát, az isteni tervnek megfelelő igazság és szeretet követelményeit, melyeket Isten mindegyikünknek életfeladatul tűzött ki. Különösen szükséges a krisztusi erő az önszeretet nehézségeinek legyőzésére, hogy lelkünk mélyéből tudjuk vállalni Jézus példáját: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13): „a mennyek országában nagyobb öröm van egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon”. Nyilvános működése idején Jézus szívesen keresett fel minden várost, hogy személyesen találkozzék az emberekkel, és felajánlja nekik az Isten országához való csatlakozás lehetőségét, örömét. Ezért kérte az utcai körmenetet, jelzését annak, hogy Ő most is itt van a kenyér színe alatt, vár mindenkit, az elveszett bárányt éppúgy, mint akik kereszteletlenek. Adni akarja a földi segítséget, örök boldogságot. Örül hívei bátor, őszinte hitvallásának. Az úrnapi körmenet jele lehet annak az örök vágyunknak, hogy az utolsó ítélet után ugyanúgy mehessünk Jézus után a diadalmenetében, mint most utcákon, tereken.
 

234. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.01. szombat

Az evangélium az egység ereje

Isten az emberek teremtésekor értelmet és akaratot ajándékozott nekik. A gondolatokat a nyelvkészséggel pontosan ki tudták fejezni. Ezt a készséget hordozza minden ember születésénél fogva. A gyerekek ennek a készségnek a segítségével tudnak figyelni, megérezni,majd megérteni amit szülei mondanak. Ádám ezzel a készséggel alkotta meg az előtte elvonuló millió-féle állat nevét. Csodálkozunk, hogy ezt a rengeteg nevet nemcsak megalkotta, de meg is jegyezte: Az „Úristen ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég minden madarát és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, mink nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég minden madarának, és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője.” (Ter 2,19-20) Amikor Ádám kivett oldalbordájából megalkotta az Úr az asszony testét, lelket lehelt bele, odavezette Ádámhoz, azonnal megértették egymást. (vö. 21-24) Aztán sokasodtak az emberek és sajnos, gonoszodtak is. Jött a vízözön, az emberiség egy része, egy nagy vidék területe elpusztult. Majd következett az Istennel vetélkedni akarás, a bábeli birodalmi központ égig érő toronyházának építése. „Az Úr akkor leszállt, hogy megnézze a várost, amelyet építettek az emberek fiai, és azt mondta az Úr: Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész; ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát”. (Ter 11,5-7)A megtestesült Istenfia eljött helyrehozni az összes ember bűnét. Szavait sem értették mindig, (vö. Iz 6,9-10; Mt 13,10-15) de küldetését egyáltalán nem fogták föl a zsidó vezetők. Amikor föltámadt, fölment a mennybe, elküldte a Szentlelket, aki ajándékait kiárasztva a húszféle nyelven beszélő, egymást sem értő tömeget átalakította. Csodálkozva kérdezték: „Íme, ezek, akik beszélnek, úgy-e, mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk?” (ApCsel 2,7-8) Az evangélium az egység ereje: egyetlen közösséggé, Egyházzá avatta őket az Úr ereje. Amikor XXIII.. János pápa haldoklott, a betegágy mellett álló főpapnak, aki őt angol nyelvre tanította ezt mondta: „Én most elmegyek oda, ahol csak egy nyelve beszélnek: a szeretetét”.Jó lenne, ha ezért az élményért nem kellene az embereknek meghalniuk.
 

2013. május 31., péntek

Hívom a családokat 2013 júniusában



Hívom a családokat 2013 júniusában – Bíró László püspök levele


Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a család és az élet mellett áll.
Ma már természetesnek tartjuk, hogy a családok nagy többségében mind a férj, mind pedig a feleség a családon kívül is dolgozik, a munkahelyén tölt napi hat-nyolc órát, sokszor még többet is. A szakmák majdnem mindegyike nyitva áll a férfiak és a nők előtt is, és az is természetes, hogy mindegyikük igyekszik a végzettségének megfelelő pályán előrehaladni. Ugyanakkor a család ellátása, a ház körüli teendők, a gyerekek gondozását és nevelését nem is említve, igen sok feladatot ró a házaspárra. A család megélhetéséért szükség van mindkét keresetre, a munkaadóknak pedig teljes értékű munkatársakra van szüksége. Ha valaki családi okokból, pl. gyerek születése miatt egy időre kiesik a munkából, az zavart okoz a munkahelyén, de a szakmából való ideiglenes kiesés miatt hátrányosan befolyásolja a karrierépítést is. Az is nyilvánvaló, hogy mind az otthoni, mind pedig a munkahelyi feladatok végzése kárát látja, ha valaki azért él feszültségben, mert érzi, hogy egyik helyen se tud százszázalékosan helyt állni.

Ma joggal beszélnek sokat a családi és a munkahelyi munka összeegyeztetésének szükségességéről. Hamis eredményre vezet azonban, ha családot és munkahelyet egymás versenytársainak tekintjük. A házaspárnak stabil munkahelyre van szüksége, amely biztosítja a család megélhetését, a munkaadóknak viszont az az érdeke, hogy munkavállalóik megbízható, a vállalkozás érdekében együttműködő, maximális teljesítményt nyújtó emberek legyenek, harmonikus, nyugodt légkörű családból jöjjenek naponta dolgozni, ne pedig szorongással, az alulteljesítéstől tartva. Lényegében tehát a feleknek azonos az érdeke, nem versenytársak, sőt egymásra vannak utalva. Aki hosszabb távra tekint előre, beláthatja, hogy kölcsönös áldozatok nélkül nem lehet kielégítő megoldást találni. Ilyen áldozat lehet a gyors előmenetelről való lemondás, a dolgozó munkájától való ideiglenes eltekintés, vagy az autó cseréjének elhalasztása. Figyelembe véve azonban, hogy a család a nemzet jövőjének záloga, a család a közjó fontos eleme, a család szempontjainak kell mindenben elsőbbséget kapnia. A család érdekében hozott áldozatok hosszú távon az egész társadalom számára sokszorosan megtérülnek.

Milyen segítséget tud nyújtani a családközösség a munkahelyi és otthoni feladatok kereszttüzébe került családnak? Idézzetek fel konkrét eseteket!

A mai ember élete megoszlik munkahelye és a család között, az ébrenlét nagyobb részét rendszeresen munkahelyén tölti. Aki odaadással, jól dolgozik, az munkahelyén jól él. Ahhoz, hogy családjában is jól éljen, családi kapcsolatainak rendezettnek, teherbírónak kell lennie. Nem elég tehát csupán a családi és a munkahelyi munka időbeosztását összeegyeztetni, fontos, hogy teljes harmónia legyen az élet e két színtere között. A házaspár számára például nagy próbatétel, ha egyikük hosszabb ideig a családtól távol kényszerül dolgozni, mert ez a család felbomlását eredményezheti. Konfliktushoz vezet az is, ha valakinek munkaköri kötelessége olyan tevékenység végzése, amely lelkiismeretével nem egyeztethető össze. Nincs kétféle erkölcs, nincs különbség a munkahelyi és a családi életre vonatkozó erkölcsi mértékek között, az ember vagy erkölcsös vagy erkölcstelen. Nem lehet az a családban becsületes, aki munkáját hanyagul, tisztességtelenül végzi. A keresztény ember a keresztény erkölcs szerint él a családjában is, munkahelyén is. A társadalom feladata összhangba hozni e két területet. "Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." (Mt 6,24)


Tévedés lenne az otthoni és a munkahelyi munkát egyaránt megfizetendő tevékenységként kezelni. Ha rendesen megfizetnék, vállalnám az anyaságot főállásként, – nyilatkozta nemrég egy fiatal nő valamelyik rádió adásában. Vajon foglalkozás-e az anyaság, szerepelhetne-e valakinek a személyi adatai között az, hogy "foglalkozása: anya"? Ki biztosítaná és ki állapítaná meg fizetését? Az állam, a társadalombiztosítás, vagy netán az apa, akár férj, akár nem? Lehetne-e valamilyen tanulmányokhoz, vizsgákhoz kötni, hogy valakinek a foglalkozása "anya" legyen? Az anyák most is kapnak segélyeket, de az nem fizetés, nem az anyaként végzett munka bére. Szomorú sorsa lenne annak a gyermeknek, akit anyja vállalkozóként vállalna, gondoskodását aszerint mérné, hogy mennyire fizetik meg. A gyermeknek ugyanis a legjobb helye a családban van, apja és anyja szerető és önzetlen gondoskodásától körülvéve.

Nem jó az sem, ha a kétféle munka összehangolásakor csak az egy-kétéves gyerekek szüleit tartjuk szem előtt. A kétkeresős család általánossá válásával együtt felbomlottak a nagycsaládok is. Ma az ifjú házasok amint lehet, önálló lakásba költöznek, saját, független életet kezdenek. Ennek sok előnye van, vannak azonban hátrányos következményei is. Az új családnak mindent elölről kell kezdenie, a háztartás felszerelésétől az életrend kialakításáig. Ez egyrészt jó is, mert így minden új, korszerű, a fiatalok ízlése és igényei szerint való lesz, másrészt azonban sokba kerül, a még használható holmik kihasználatlanokká, majd eldobandóvá válnak, az öregek jól bevált megoldásai helyett mást akarva a fiatalok gyakran zsákutcákba jutnak. Nagyobb gond azonban, hogy az önállósult fiatalok nagyon nehezen tudnak az otthoni és a munkahelyi feladatokkal egyaránt megbirkózni. Ennek a helyzetnek a kárvallottai a gyerekek, azaz a jövő generációja. Minthogy mindkét szülőnek nemritkán késő délutánig kell dolgoznia, mire hazakerülnek, sem testi, sem lelki erejük nem marad a gyerekekre. Amikor a gyerek az iskolából eljön, a szülei még nincsenek otthon. Így aztán programjába egy délutáni kószálás is belefér, esetleg barátokkal, netán tiltott gyümölcsöket, alkoholt, cigarettát is meg-megkóstolva. A szülők, még ha észlelik is a közeledő bajt, tehetetlenek, sem idejük, sem energiájuk nincs, hogy közbelépjenek. Milyen más lenne a helyzet, ha együtt lennének a nagyszülőkkel, vagy legalább olyan közel laknának, hogy ilyenkor a már nyugdíjas nagymama szolgálatba léphetne és a gyerekekkel érdemben foglalkozna! A nagycsalád szétesésének további következménye, hogy akkor, amikor az öregek már gondozásra-ápolásra szorulnának, de a fiataloktól távol laknak, megoldhatatlan a napi kapcsolat. A családi és munkahelyi feladatok egyensúlyba hozásának egy hatékony eszköze, ha több generáció egymással szoros kapcsolatban él. Ehhez azonban az kell, hogy a generációk közötti kapcsolatot a szolidaritás, a szubszidiaritás és az önzetlen szeretet jellemezze.

Elevenítsétek fel saját tapasztalataitokat és szüleitek, nagyszüleitek elbeszéléséből azt, ahogyan az "öregek" az újabb generációt segítették!

A társadalmat élhetővé vagy élhetetlenné tevő kapcsolatok a családban forrásoznak. Amilyenek a családon belüli kapcsolatok, olyanok lesznek a társadalmat átszövő kapcsolatok is. Aki otthon megtanulja, hogy öröm a család többi tagjainak a javát szolgálni, hogy jó érzés mindig készen lenni az önzetlen segítségre, az a családon kívüli kapcsolataiban sikerekre számíthat. Aki sohasem mérlegeli, hogy otthoni feladatait megéri-e jól, sőt mindegyre jobban elvégezni, aki nem arra figyel, hogy mit kaphat ő cserébe azért, amit adhat, hanem korán megismeri az adakozás örömét, az a társadalomban is eredményes, sikeres lesz, kapcsolatai gyümölcsözők lesznek. Aki a családban megérti, hogy milyen az igazi testvériség, az tartalmas barátságokat tud kötni, a barátokkal való kapcsolatok pedig olyan tapasztalatokkal gazdagítják, amelyek egészséges párkapcsolatokhoz, később a felelősségteljes párválasztáshoz segítik hozzá. Az egész társadalom érdeke tehát, hogy a társadalmi erényeket a gyermekek a családban sajátítsák el.

Mondjatok példákat olyan általatok ismert, köztiszteletben álló emberekre, akikről tudni lehet, hogy kapcsolatépítő készségüket családjuknak köszönhetik! Milyen nehézségekkel találkoznak a mai fiatalok, amikor keresik másokkal a kapcsolatokat?

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
 

233. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.31. péntek

Megvalósult személyek és társadalom

Jézus nyilvános működését azzal kezdte, hogy tanítványokat gyűjtött maga köré. Ezek a tanítványok elhagyták természetes közegüket, a családjukat az Isten országáért, vagyis egy szellemiségért, hiszen az Isten országa az igazság és a szeretet szellemisége. Jézus tanításának központja a mennyei Atya volt. Célja az volt, hogy az ő végtelen szeretetének ismeretére és átélésére tanítsa meg követőit, hiszen ebben a földi életben kell felkészülni a mennyeire, a teljes és maradéktalan boldogságra. A Szentháromság benső szeretetélete volt az emberteremtés mintaoka: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. (Ter.1,26) Az Évában megnyilatkozott önzés ezt a célt háttérbe szorította. Jézusnak vissza kellett állítania az eredeti eszmeiséget: A Mennyei Atya
Nagy családja vagyunk. Alakulóban itt a földön, beteljesülten az égben. Ki mennyi jót tesz másokért földi életében, annyit kap az örök boldogságból odafönn. Nem volt ez könnyű feladat. Amikor Jézus már sok csodával igazolta, hogy az Isten Fia, háromszor is felhívta a tanítványok figyelmét arra, hogy neki az emberek üdvösségéért szenvednie kell és meg kell halnia. A tanítványok ezt nem akarták elfogadni, értelmetlenül álltak az önfeláldozás ténye előtt. Jézus hagyta őket gondolkodni. Ők azonban arról vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közöttük. Az Úr kioktatta őket: „Aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb”(Lk 9,48) Jézus mennybemenetele után százan együtt maradtak imádkozni. Így várták a Szentlelket. Az eljövetele után a több ezresre gyarapodott közösség is megértette, hogy egymásért kell élniük, egymást kell szolgálniuk. Ezért tudtak mindenükről lemondani a közösség javára. A legújabb időkben ismét nagy gond lett a közösség szolgálata. Mind családi, mind társadalmi szinten az önzés felé hajlanak az emberek. A két fajta szolgálat: a vallási és az állami vezetők közösség szolgálata lenne hivatott ezeket az eredeti isteni célokat rendezni, bemutatni, biztosítani. A hitélet terén a vallási vezetők a kegyelemosztással, polgári, gazdasági síkon az állami vezetők a gazdasági jólét biztosításával.

232. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.30. csütörtök

Minden megváltozik

Jézusnak az evangéliumban följegyzett szavai egyedülállóak, szemléletesek, életre válthatóak. Egyetemesek, fény minden e világra születő ember számára. Ezekkel élve minden megváltozik: az Istennel, a felebaráttal, az ellenséggel való kapcsolatunk.Az Ószövetségben Istenre úgy gondolnak a zsidók, akinek még a hangjától is meg lehet halni:„Az egész nép látta a mennydörgéseket és a villámokat, a harsonazengést és a füstölgő hegyet, ezért rémülten, a félelemtől remegve megállt a távolban, és így szólt Mózeshez: Te szólj hozzánk, és meghallgatjuk! Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!”(Kiv 20,18-19) Jött Jézus. Magához hívta a szegény, egyszerű embereket: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagyok és terhet hordoztok, és én, felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek”(Mt 11,28-29) Istenről pedig így tanít: „Ha tehát ti, akik gonoszak vagytok és tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyeken van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?”(Mt 7,11) a zsidóknak nehéz gond volt a felebarát szeretetének parancsa. Jézus egyszerű példázattal megmagyarázza: egy rablótámadásban súlyosan megsebesült zsidó férfi mellett szó nélkül elment egy zsidó pap és egy levita. Jött arra egy ellenségnek tartott szamaritánus. Bekötözte, vendégfogadóba vitte saját szamarán, ápolta, mindent kifizetett, majd fizette a további gondozást, amikor el kellett utaznia. Lám, ez az igazi felebarát, aki nem szaval a kérdésről, hanem segít.(Lk 10,25-37)

231. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.29. szerda

Az Úr szava nem hiúsulhat meg

Izajás próféta (55,9-11) jövendölése szerint Isten szava, tehát az egész Biblia és a Szenthagyomány minden igéje végtelenül több, nagyobb érték, mint bármilyen emberi megállapítás, emberi tudomány. Az újabb időkben ugyan megpróbálnak egyesek a kákán is csomót találni, de mindig beigazolódik a régi mondás: és a Bibliának igaza van. Az evangélisták több ízben írnak arról, hogy Jézus végtelen hatalmát vakon születettek meggyógyításával többször is igazolta. Volt eset, amikor a vak szemet megérintette, máskor csak szóval parancsolt, és a vak szem helyén egészségesen látó szem ragyogott. Szent János arról ír (9,6-11), hogy Jézus egy alkalommal egy vakon születettnél a porba köpött, nyálát a porral keverve sarat csinált, rákente a vak szemekre, aztán elküldte a Siloe tavához, hogy annak vízében mosakodjék meg. Ő elment, megmosdott és ép szemmel tért vissza. Jézus ezzel a csodával válaszolt azoknak, akik tagadták messiási küldetését: „Azt mondták erre néhányan a farizeusok közül: „Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg”(16) a gyógyulás tényét hiába vitatták ők és egyes szomszédok. Jézus itt kifejezetten igazolni akarta Atyja szavait: Szavam „nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem véghezviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem”. (Iz 55,11) a vakon születettet senki más nem tudta meggyógyítani. Ő nyálból és porból sarat csinált, a szemekre kente, vízzel lemosatta: ez a legtudományosabb orvosi megállapítással ellenkezik: egyik sem alkalmas gyógyításra. Tehát Jézusban, Isten küldöttében volt az isteni erő. Az evangélista ezért hangsúlyozza: „Siloe tavában (kellett megmosdania.). Ez küldöttet jelent” (7) Korunkban azt kezdték erre mondogatni: Jeruzsálemben nem is volt ilyen tó. Isten kivárt kis ideig. Aztán egy építkezésnél beszakadt a talaj. Ott volt az egykori Siloe tó. Istennek minden szava ugyanígy megtermi azt a gyümölcsöt, amelynek kedvéért azt a szót egy próféta, legfőképpen pedig Fia, Jézus ajkán kimondatta. Jézus isteni neve Szó, Ige. Mert benne mondja ki a maga végtelen lényegét az Atya.

2013. május 28., kedd

230. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.28. kedd

Mária radikális engedelmessége

Szent Bernát cisztercita apát igen nagy tisztelője volt a Boldogságos Szűz Máriának. Gyönyörű és mélyen átgondolt, átérzett prédikációi tanúsítják ezt többek között. Amikor az angyali üdvözletet magyarázza, évezredes távolból biztatja Máriát: Az angyal elmondta neked Isten tervét. Téged választott ki az Atya, hogy anyja légy a megtestesülni kívánó Fiúistennek. Az angyal elnémult. Várja válaszodat. Várja a Szentháromság, az angyali karok, de várja az egész emberiség is.Ó mondd ki a boldogító igent. Hiszen előtted annyian mondtak nemet Isten csodálatos szeretetére, - folytathatjuk most újabb évezred múltán a történelem eseményein elmélkedő keresztények.Ezek élén ott áll ősanyánk, Éva.Ő mondott először bűnös nemet: Nem elég nekünk Isten gyermekének lennünk, Isten hatalmát akarjuk, amit elrejtett a tiltott fának gyümölcsében. Követte őt ősapánk, Ádám és benne az összes utódja. Az első izraeli király, Saul, készségesen fogadta az Úr rendelkezéseit, mindaddig, amíg az amalekiták kiirtása során nem pusztította el jószágaikat. Sámuel próféta számon kérte tőle. És a király arra hivatkozott, hogy azok az állatok jók lesznek áldozati állatoknak. Sámuel válasza minden efféle próbálkozásra választ ad: „Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása.”. (1Sám 15,22) - Amikor Izajás prófétával biztató ígéretet kínált az Úr, hogy csodás jellel is erősíti szabadító ígéretét, Ácház király nem kért belőle. Már ekkor téged emlegetett Isten, mint aki majd kimondja isten üzenetére a boldogító igent, és ezzel megnyitja a megváltás lehetőségét. Szent Bernáttal együtt sürgetjük mi is, Édesanyánk a te igenedet. Mária pedig átérezte Isten kitüntető szeretetét maga és az emberi nem iránt, kimondta a várva-várt Igent. Nekünk is igent kell mondanunk, ha az Úr kér tőlünk valamit, kicsi vagy nagy megbízatást közöl velünk az Úr Ilyen jelentős a mi igenünk a papi hivatásra, a jegyesek igenje a házasság szentségében, és egy-egy nagyon fontos döntésben, amikor a földi életünket akarja lezárni Urunk. Imádkozunk gyakran azért, hogy egész közösségünk értse és kövesse Mária „Fiat!-ját.

2013. május 27., hétfő

229. Nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.27. hétfő

A tetteiben boldog ember

A teremtés célja a boldogság. Végső cél az ember számára a tökéletes boldogság. Ennek az utóbbinak értelme: Minden jót egyszerre birtokolni, és biztos lenni abban, hogy ezt az állapotot el sem veszthetem. Isten a teremtményeket pazar bőségben és szépségben teremtette. A szép mérhetetlensége nem tesz boldoggá senkit, sem a földi szépség nem birtokolható örökké.
Más a helyzet az örökkévalósággal. Ott minden együtt van, ami boldogítani képes az üdvözült embert. Semmi nem hervad, nem megy tönkre, meg nem unhatóan változatos. Annyit birtokol belőlük mindenki, amennyire rászolgált a földi önzetlen szeretetszolgálattal. S mindez örökké tart. Maga a szépség teljessége, az Isten, Ő is a mienk: szemmel, füllel, értelmünkkel, akaratunkkal birtokoljuk, amennyire rászolgáltunk erre a földön. Ez a földi rászolgálás jelenik meg Szent Jakab apostol levelében a tükörbenézés hasonlattal. Két eshetőséget említ: az egyik: belenézés felületesen, érdektelenül, aztán tovább megy és el is felejti rögtön, mit látott. A másik beletekint szabadon, komolyan megnézi, amit a tükör mutat, elmélyül benne és teljesíti a tudomásul vett feladatot. Isten elkészítette öröktől fogva minden ember élettervét. Ez a tükör, amibe naponta, esetleg többször is bele kell néznünk. Az állapotbeli kötelességeinken kívül mit kíván tőlem Uram, hogy megtegyem itt és most? Aki unottan, érdektelenül rápillant, aztán önmagával eltelve megy tovább, az nem látott semmit. Annak nem mondott semmit a kép. Nem látja meg és nem is teszi meg, amit Isten elvárna tőle a saját örök boldogsága érdekében. Aki viszont érdeklődve, tudatosan tanulmányozza, vállalja a napi külön feladatot, aztán ezért semmi viszonzást nem követel itt az életben, csak más boldogítása érdekében teljesíti a meglátott jót, az boldog lesz tetteiben, mert Isten eme jótetteknek megfelelően utalja ki egy egész örökkévalóságra az értük járó jutalmat.

2013. május 26., vasárnap

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA



SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
(PÜNKÖSD UTÁNI ELSŐ VASÁRNAP)

A Szentlélek Isten eljövetele után a három legnagyobb titkot ünnepli az Egyház: a Szentháromság, az Oltáriszentség és Jézus Szent Szíve titkát. Kérjük a Szentlélek Isten megvilágosító kegyelmét, hogy e nagy titkok előtt leborulva, hittel szívünkbe fogadhassuk. Az egész liturgia célja a Szentháromság dicsérete. Ezért kezdünk minden imádságot az Atyának, a Fiúnak, a Szentléleknek nevében és ezért fejezzük be azzal, hogy „Dicsőség az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek”. A szentmisében a Kyrie, a Glória, a Credo, a Sanctus, az imádságok befejezése: mind a Szentháromság dicsérete. Öntudatosítsuk magunkban a mai napon a liturgiának ezt a nagy tanítását és alakítsuk úgy lelki életünket, hogy ez a Szentháromság nagy dicsérete legyen.
Bár minden szentmise a Szentháromság tisztelete, a hivő lélek áhítata még is külön ünnepet keresett. Ennek nyomai a X. századig nyúlnak. De azért csak XXII. János pápa alatt lett az 1334. évben az egész Egyházra kötelező az Ünnep megülése; még pedig a pünkösd utáni első vasárnapon. A külön prefáció szerzőjének I. Pelagius pápát (555-560) tartják és először nem prefáció volt, hanem csak ezen titok hitvallási formulája. XIII. Kelemen (1758-69) minden vasárnapra ezt rendelte el, hacsak nincs az ünnepkörnek megfelelően más prefációja a misének.
A Szentháromság ábrázolása a liturgikus művészetben többféle: Az egyik szerint az Atyaisten és Fiúisten papi öltözetben, az Atya mint aggastyán, kezében a földgömbbel, a Fiú életének virágkorában, a kereszttel, trónon ülnek és kettőjük fölött a Szentlélekisten lebeg galamb alakjában. Másik ábrázolás szerint az Atyaisten mint aggastyán, ölében tartja mindkét kézzel a keresztet, melyen isteni Fia függ és keblén, vagy pedig feje fölött a Szentlélek lebeg galamb képében, kiterjesztett szárnyakkal. Néha a Szentlelket a másik két személyhez hasonlóan, mint embert ábrázolják, mégis leggyakrabban galamb jelképében. Egykor a galamb hirdette ugyanis Noénak a vízözön után a béke olajágával Isten kiengesztelődését. És a Szentlélek is az engesztelés és béke szelleme. Nagyon elterjedt jelképe a Szentháromságnak az egyenlő oldalú háromszög is, melynek középpontjába egy szemet festenek, emlékeztetőül, hogy Isten mindenütt jelen van és mindentudó. Vagy pedig ez a héber szó áll benn: «Jáhve» – t. i. «Én vagyok, aki vagyok» és Isten örökkévalóságára emlékeztet. Ezen az ünnepen és életünk minden napján vegyük körül élő hittel és valljuk meg nyíltan a háromszemélyű egy Isten titkát. Erre szolgál a doxológia: «Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökké örökkön.» és a keresztvetés. Tudnunk kell, hogy minden áldást és kegyelmet a Szentháromság nevében nyerünk és ezért hálás szeretettel emlékezünk meg a jótéteményekről, melyeket nekünk a három isteni személy juttatott.

Introitus: Áldott legyen a Szentháromság és az osztatlan Egység. Zengjünk dalt neki, mivel irgalmasságot gyakorolt velünk.

228. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.26. vasárnap

Őt hallgassátok!

Az Atya minden jónak forrása. Forrása a Szentháromság két személyének, és annak a szeretetnek is, hogy az öröktől fogva születő Fiának, az Ő tökéletes másának, kimerítő önismeretének, akit Ő is csak Logos-nak, Verbum-nak (Szó, Ige) nevez, Benne mondja ki végtelen tökéletes önmagát. És nemcsak kimondja önmagát, hanem nekiadja egész isteni természetét, a végtelen ismeretet és akaratot. Nem csoda, hogy amikor Fia megtestesülten, emberségében harminc évesen, készen áll az emberek tanítására, a jánosi keresztséget felvéve ott áll a Jordán partján, felette lebeg a harmadik isteni Személy, Ő így nyilatkozik: „Ez az én szeretett Fiam” (Mt 3,17) Mikor megmutatja teljes istenemberi méltóságát az Ószövetség nagyjainak és három apostolának a szent hegyen, megismétli tanúságtételét Fiáról, aztán kiegészíti egy utasítással: „őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Ebbe a parancsba bátran beleérthetjük, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatás óriási kincs, de a közvetítőinek is oda kell figyelniük a Názáreti Jézusra. Ezt indokolja a Zsidókhoz írt levél bevezetője: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban”. (Zsid 1,1-3) Valóban Jézusra kellene figyelnie minden embernek, lett légyen tudós vagy egyszerű, mert ő tudja boldogságra vezetni a természetes és a természetfeletti síkon egyaránt az embereket. Nem lenne tévedés a tudományokban, országlásokban nem lenne átok az önzés és hazugság miatt, mert Jézus tanítása változatlan atyai örökség: az igazság és a szeretet.