2014. november 15., szombat

Zsolozsma 315.



Egy II. századi szerző szentbeszédéből

Cselekedjük az igazságosságot, hogy végül üdvözüljünk!Mi azok közé tartozzunk, akik hálát adnak Istennek, és szolgálnak neki, és ne a hitetlenek közé, akik ítéletre kerülnek. De magamon kezdem, mert én is sok mindenben vétkezem, a kísértést sem kerültem el, és még mindig a gonosz lélek eszközei között vagyok, viszont félek az eljövendő ítélettől, ezért igyekszem az igazságosság szerint élni, és amennyire csak tehetem, meg akarom ezt valósítani. Tehát, fivéreim és nővéreim, miután felolvastam nektek Isten igéit, és azt meghallgattátok, most buzdító szavaimmal is szólok hozzátok, hogy a Szentírás igazságaira összeszedett lélekkel figyeljetek, és eljussunk az üdvösségre ti is meg én is, aki most szólok hozzátok. Jutalomként ugyanis én is részesedni szeretnék abból, hogy ti most őszinte szívvel megtértek, és így üdvösségre és örök életre juttok. Így cselekedve követendő példát mutatunk az összes fiatalnak, akik elszánták magukat az Isten iránti hűséges és erkölcsös életre. Ne vegyük rossz néven, és ne méltatlankodjunk, ha oktalanságunkra valaki szeretettel figyelmeztet bennünket, és a helytelen útról az igazság ösvényére térít vissza. Nem egyszer ugyanis, ha rosszra csábít valaki, szinte észre sem vesszük lelkünk kettőssége és szívünk kishitűsége miatt, és ezek a haszontalan kívánságok elhomályosították értelmünket is (Róm 1, 22) Cselekedjük az igazságosságot, hogy végül üdvözüljünk! Boldogok, akik engedelmesen követik ezt a parancsot; mert még ha rövid ideig szenvedniük kell is itt a földön, a feltámadás romolhatatlan gyümölcseit szüretelik le majd a mennyben. Törekvő, vallásos ember sohasem szomorkodhat, bármilyen nyomorúság szakadjon is rá ebben a mulandó életben; hiszen ezt nyomon követi egy boldog idő, és ott fent új életre kelve az atyákkal együtt fog örvendezni minden szomorúság nélkül, örökké. Az se zavarja meg gondolkodásunkat, ha azt látjuk, hogy a bűnösök gazdagok, Isten szolgái pedig viszontagságoknak vannak kitéve. De hát higgyük, fivéreim és nővéreim: mi az élő Isten harcát vállaltuk és vívjuk ebben az életben azért, hogy a jövő életben megkapjuk tőle jutalmunkat. Egyetlen egy hite szerint élő ember sem kapja meg azonnal jutalmát, hanem várakoznia kell arra. Ha ugyanis Isten azonnal fizetne minden jóságért, akkor nem valódi vallásosság, hanem azonnali adásvétel lenne az élet; ez esetben csak látszat lenne a hit szerinti életünk, hiszen nem a bensőséges vallásosságot, hanem csak a hasznot keresnénk. Az ilyen lelket azután a legnagyobb zavarba ejtené az, ha büntetésekkel sújtaná Isten ítélete, hiszen nem élt hite szerint. Egyedül neki, a láthatatlan Istennek, az igazság Atyjának – aki elküldötte nekünk az Üdvözítőt, a romolhatatlan örök élet szerzőjét, hogy kinyilvánítsa nekünk az igazságot és a mennyei örök életet – legyen dicsőség örökkön-örökké! Ámen.


Okos családi tanács



Okos családi tanács
 
Jetró, Mózes apósa mély tisztelettel hallgatta végig Izrael Istenének jóságát és szeretetét, nemkülönben végtelen hatalmát égen és földön, s mint már láttuk, így hajtott fejet előtte: „Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden istennél”. (Kiv 18,11) Amikor pedig Jetró, Mádián papja, „Mózes apósa egészen elégő és vágóáldozatokat mutatott be Istennek, Áron és Izrael valamennyi véne is eljött, hogy kenyeret egyenek vele Isten előtt” (12), úgy tűnt, hogy befogadták őt Izrael fiai.„Másnap aztán Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek, míg a nép ott állt Mózes körül reggeltől estig. Amikor ezt apósa látta, vagyis mindazt, amit ő a néppel cselekedett, azt mondta: Mi az, amit a néppel teszel? Miért ülsz le itt egyedül, és miért várakozik az egész nép reggeltől estig?  Mózes azt felelte: Hozzám jön a nép, hogy megtudja Isten ítéletét. Ha ugyanis valami vita támad közöttük, eljönnek hozzám, hogy szolgáltassak igazságot nekik, és közöljem Isten parancsait és törvényeit. Erre ő azt mondta: Nem jól csinálod a dolgot! Kimerít ez a hiába való munka téged is, a nálad levő népet is: az ügy meghaladja erőidet, egyedül nem végezheted. Hallgass tehát szavamra és tanácsomra, és Isten veled lesz. Te azokban a dolgokban légy a nép szolgálatára, amelyek Istent illetik; terjeszd elé azt, amit hozzá intéznek, közöld a néppel a szertartásokat és az istentisztelet módját, és az utat, amelyen járniuk kell, azokat a dolgokat, amelyeket tenniük kell! Ugyanakkor szemelj ki az egész népből derék, istenfélő, megbízható férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést! Tedd meg őket ezrek, százak, ötvenek és tízek elöljáróivá! Szolgáltassanak ők igazságot a népnek minden időben! Ha azonban valami fontosabb dolog akad, terjesszék azt teeléd, ők pedig csak a kisebb dolgokban ítélkezzenek! Így könnyebb lesz neked, mert megosztod másokkal a terhet. Ha ezt megteszed, Isten parancsát teljesíted, eleget tudsz tenni az ő rendeleteinek, és ez az egész nép is békességgel tér vissza a helyére! – Miután Mózes meghallgatta apósát, meg is tette mindazt, amit apósa mondott… Aztán elbocsátotta apósát. Az visszatért és elment a földjére”(Kiv 18,13-24.27)

Isten felajánlja a szövetséget
 
„a mai napon, Izraelnek Egyiptomból való kijövetele után a harmadik hónapban, eljutottak a Sínai pusztába. Elindultak ugyanis Rafidimból, és amikor a Sínai pusztába érkeztek, tábort vertek ezen a helyen. Izrael itt a heggyel szemben verte fel sátrait. Mózes pedig felment Istenhez. Ekkor az Úr szólította őt a hegyről és azt mondta: Ezt mondd, Jákob házának s ezt hirdesd Izrael fiainak: Ti magatok láttátok, mit műveltem az egyiptomiakkal, és hogyan hordoztalak titeket sasszárnyakon, amíg idehoztalak titeket magamhoz. Ha tehát majd hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, tulajdonommá lesztek minden nép közül  hiszen az egész föld az enyém , és ti lesztek az én papi királyságom és szent népem.  Ezek azok a szavak, amelyeket el kell mondanod Izrael fiainak”. (Kiv 19,1-6) Isten ismeri a jövőt. Mégis „szent népemnek” szólítja őket, tehát másnak, mint a föld összes népét. „Papi királyságom” címet szán nekik: a papok közvetítők Isten és emberek között: tehát most az egész Jákob háza ilyen szentelt közvetítő lesz.Mi is ismerjük az üdvtörténetet. Most lelkesen mindent megígérnek, de Isten Fiát majd durván elutasítják: „El vele, el vele, feszítsd meg őt”(Jn 19,15) Isten családja, vigyázz, nagyon vigyázz!


2014.11.15. Szombat



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.15. Szombat 

„Én, az „Öreg”, kedves Gájuszomnak, akit az Igazságban szeretek. Kedvesem, kívánom, hogy minden sikerüljön neked, és egészséges légy testben is, lélekben is.” (3Jn 1-2) Ebben a levelében is csak úgy azonosítja magát, mint a második levelében. Újra arra utalhat, hogy meghívásakor ő volt az apostoljelöltek között a legfiatalabb, ő nyilvánította ki szíve vágyát édesanyja szavával, hogy bátyjával, Jakabbal, ők lehessenek a Messiás legfőbb trónállói. A Mester kérdésére:„Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom? Ki tudjuk, felelték. Erre ő így folytatta: Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta” (Mt 20,22-23) a szenvedés kelyhét, lám, Jakab itta ki elsőként az apostolok közül, János pedig ebben utolsó, de mindketten hősiesen és apostolként. Ezért az Úrral együtt ülnek a végítéleten, tizenkét széken és ítélik Izrael tizenkét törzsét (Mt 19,28) így már emberibbnek tűnik, hogy testi-lelki egészséget kíván az igazságban szeretett kedves Gájusznak. Az igazi öröme Gájusszal kapcsolatban az, hogy a földi élet küldetésének titkát megértette, és e szerint él is: „Nagyon örültem, amikor testvérek érkeztek, és tanúsították, hogy igaz vagy, s az igazság útján jársz. Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy gyermekeim az igazság útján járnak. Kedvesem, te helyes magatartást tanúsítasz a testvérek iránt, kivált az idegenek iránt. Ez bizonyítja szeretetedet az egyház színe előtt; jól teszed, ha ezen túl is Istenhez méltó útravalóval bocsátod őket útnak. Mert az ő kedvéért keltek útra s a pogányoktól nem fogadtak el semmit. Ezért ezeket az embereket nekünk kell befogadnunk, hogy munkatársaik legyünk az Igazság szolgálatában.” (3Jn 3-8) Én is nagyon örülök annak, hogy a szeretett tanítvány nemcsak ismerte a szeretet titkát, hanem szóvá is teszi, hogy ez mennyire lényeges és milyen nagyon kellene foglalkoznunk vele a lelkiismeretünk vizsgálata alkalmával: gyakoroltam-e a szeretetet, amikor alkalmam nyílt rá? Tudom-e, hogy a földi élet legkomolyabb tennivalója az, hogy megtegyem mindenkivel azt a jót, amit Isten velem akar megtetetni? Tisztában vagyok-e azzal, hogy a szeretet tetteit kéri majd számon rajtunk az Úr a külön ítéleten a halálunk után, és csak ezt jutalmazza? Tudom-e, hogy az önszeretet nem erény? Itt marad a földön, amit magadnak gyűjtöttél. A mennyei boldogság növelője csak a szeretet. Az igazság pedig az, ami megfelel az Isten által megállapított fogalmának. Szent János írásai a Bibliában Isten szavai. Ezért az az említett Diotrefész ügye is komoly kérdés: „Írtam valamit az egyháznak, de Diotrefész vezetésre törekszik, nem fogad el minket. Ezért, ha majd megérkezem, szóba hozom viselt dolgait, hogy mindent összefecseg rólunk. Sőt még ezzel sem elégszik meg, hanem egyfelől nem fogadja be a testvéreket, másfelől, akik erre hajlandók volnának, megakadályozza benne, és kitiltja az egyházból. Kedvesem, ne a rosszat utánozd, hanem a jót. Aki a jót teszi, az Istentől van, aki a rosszat teszi, az nem látta az Istent” (9-11) Ennek a hetyke embernek remek ellenpéldánya Demetriusz. „Demetriusz mellett mindenki, még maga az Igazság is bizonyságot tesz; mi is tanúskodunk, és te tudod, hogy igaz a tanúságunk”(12) Még sok mindent tudnék neked írni, de nem akarom neked tintával és tollal írni. Remélem, hogy rövidesen látlak, és akkor élőszóval beszélgetünk. Béke veled! Üdvözölnek barátaid. Üdvözöld barátainkat név szerint” (13-15)
 


Zsolozsma 314.



Egy II. századi szerző szentbeszédéből

(Cap. 15, 1 – 17, 2: Funk 1, 163-165)

Térjünk meg Istenünkhöz, aki meghívott bennünket!

Úgy gondolom, hogy nem értéktelen tanács csupán, amit az önmegtartóztatás szent erényéről előadtam, és bizonyára nem bánja meg, aki ennek a követésére adja magát, hiszen ezzel önmagát és engem, a tanácsadót is üdvözíti. Valóban, nem kis érdem akár egyetlen tévelygő vagy veszni indult lelket is az üdvösségre visszavinni. Ezt a viszonzást adhatjuk a minket teremtő Istennek, ha az, aki szól, és aki hallgatja, igaz hittel és szeretettel szól és hallgatja.
     Maradjunk tehát szent hitünkben igazak és szentek, hogy bizalommal kérjük Istent, aki ezt mondja: Még be sem fejezted kérő imádat, máris felelek neked: Íme, melléd állok (vö. Iz 58, 9). Ez az idézet nagy remény jele; hiszen ebben az Úr készebbnek nyilatkozik az adásra, mint amennyire a hozzá könyörgő a kérésre. Amikor ilyen nagy jóságban részesülünk, akkor ne irigyeljük egymástól, hogy egyikünk-másikunk többet kapott. Hiszen amilyen nagy boldogságot jelentenek az Úr eme szavai azoknak, akik kérnek tőle, éppen olyan nagy elítélést jelentenek azok számára, akik nem kérnek tőle.
     Tehát, testvéreim, ne becsüljük le az üdvös megtérés jelen alkalmát, hiszen itt az idő, hogy Istenhez térjünk – aki minket meghívott –, amíg alkalmunk van arra, hogy visszafogadjon minket. Ha ugyanis most ellenállunk szenvedélyeinknek, és legyőzzük bensőnk gonosz és érzéki kívánságait, akkor majd megtapasztalhatjuk Jézus irgalmát. De vegyétek észre azt is, hogy az ítélet napja, mint tüzes kemence, már elérkezett, az égi testek meg a földkerekség olvadoznak (vö. Mal 3, 19), s mint az ólom folynak szét a tűzben, s ezután már csak az következik, hogy feltáruljanak az emberek rejtett és nyilvánvaló cselekedetei. Bűnünk jóvátételére jó az alamizsnálkodás; még jobb a böjt imával, de legjobb az alamizsnálkodás böjttel és imával; a szeretet befödi a bűnök sokaságát (1 Pét 4, 8), a tiszta lélek imádsága pedig megszabadít a lelki haláltól. Mindenki boldognak tudhatja magát, aki ezekben a dolgokban tökéletes; az alamizsna ugyanis eltörli a bűnt.
     Térjünk meg tehát őszinte szívvel, senki se vesszék el közülünk. Ha ugyanis parancsunk van arra, hogy a bálványimádástól eltérítsük és a helyes vallásra megtanítsuk az embereket, akkor mennyivel inkább kell gondoskodnunk arról, hogy el ne vesszék egy olyan lélek sem, amelyik már megismerte az Istent. Segítsen egyikünk a másikon, hogy a hitben gyöngéket is jó irányba tudjuk elvezetni; térítsük meg, és figyelmeztessük kölcsönösen egymást, hogy mindnyájan üdvözüljünk.



„A hit példáját adjuk a gyerekeknek és ne szavakat”



„A hit példáját adjuk a gyerekeknek és ne szavakat” – Ferenc pápa pénteki homíliája


Hogyan adjuk át a hitet a mai digitális kultúra gyermekeinek? – erre a kérdésre válaszolt Ferenc pápa péntek reggel a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmise homíliájában, melyen részt vett egy római plébánia hittanos gyermekeinek egy nagyobb csoportja is. A kezdeti félénkség után a pápa közvetlen hangja révén a gyerekek feloldódtak, ami ezúttal egyféle „gyermekmisének” adott otthont a Szent Márta-ház kápolnájában. „Ha rátok nézek, mintha egy ígéretre tekintenék – mondta nekik a pápa – az eljövendő világra. A jövőre tekintve pedig azt kérdezzük, hogy mit is hagyunk rátok?

„Azt tanítjuk valójában, amit a szentleckében (2Jn1.3-9) hallottunk: Járjunk a szeretetben és az igazságban?” – tette fel a kérdést a pápa a homília kezdetén. „Ó igen, szavakkal tanítjuk, de hogy az életünkkel is, az már más kérdés” – folytatta. „Számunkra ugyanis, a gyerekekre tekintettel lenni, ez felelősséget jelent. A kereszténynek törődnie kell a gyerekekkel és át kell nekik adni a hitet, vagyis közvetíteni azt, amit a szívében megél. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a felnövekvő csemetéket! Mindez attól függ, hogy milyen magatartással fordulunk a gyerekek felé. A testvér, az apa, az anya, a nővér viselkedésével, mely segít növekedni, vagy pedig távolságtartással, gondolván: „Ők maguktól növekednek, én pedig a saját életemmel törődök”.”

„Mindnyájunknak a felelőssége –hangsúlyozta a pápa – hogy a legjobbat adjuk magunkból, és ez a legjobb pedig a hit. Adjuk nekik ezt a hitet, példával együtt! A szavak nem szolgálnak, ma a szavak nem segítenek. A mai képies világban, amikor mindenki mobilt tart a kezében, a szavak nem számítanak… Példát, példát nekik!” – buzdított a pápa.

Ezen a ponton a párbeszéd lendületbe jött a pápa és a gyerekek között. Ferenc pápa megkérdezte tőlük, hogy miért jöttek a misére. Az egyik azt válaszolta. „Azért, hogy lássunk téged!”. „Én is örülök, hogy láthatlak benneteket” – válaszolta a pápa derűsen, majd afelől érdeklődött, hogy „voltak-e már elsőáldozók, bérmálkoztak-e?”. A keresztség kapcsán a pápa megjegyezte: „ez a keresztény élet kapuja, ami után egy hosszú út következik az egész élet során”, majd a János levél napi gondolata kapcsán megjegyezte, hogy „az igazságban és a szeretetben kell járnunk ezen az úton, mely elvezet egészen a házasságkötés szentségéig. De közben nagyon fontos – szögezte le a pápa – hogy ezt az utat úgy járjuk és úgy éljük, ahogy Jézus tette”.

Végül megkérdezte tőlük, hogy „az imádságot minek tartják, egy szentségnek? Nem, az nem egy szentség, mégis kell imádkoznunk. Nem tudjátok, hogy kell imádkoznotok? Akkor hát – folytatta - az Urat, Jézust imádjuk, aztán imádkozunk Szűz Máriához, hogy segítsenek bennünket ezen az úton, az igazság és a szeretet útján. Na, megértettétek? – kérdezte őket a pápa, majd így folytatta: „Ti azért jöttetek, hogy lássatok engem. Rendben van. És Jézust? Vagy Jézust hagyjuk el?”. Neeeem! – válaszolták kórusban a gyerekek. „Jézus most idejön hozzánk, az oltárra és mindnyájan látjuk őt.
Most kérjük Jézustól, hogy tanítson bennünket az igazságban és a szeretetben járni. Kérjük is együtt: Igazságban és szeretetben járni”.



2014.11.14. Péntek



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.14. Péntek

Szent János apostol és evangélista legfontosabb műve, az úgynevezett negyedik evangélium. Ezen kívül a Római Katolikus Egyház kánonjában az ő műveként szerepel három apostoli levél és a Jelenések könyve. Egyházunk ma a második leveléből olvastat néhány sort (4-9). A bevezetésben nem nevezi meg magát és a címzettet sem. Önmagát az Öreg névvel jelöli. Valószínűleg így hívták hosszú élete vége felé, ő volt a legfiatalabb apostol és túlélt minden apostoltársat. Bátyja, Jakab lett Jézus első vértanúja az apostoli kollégiumból. Neki hivatása lett megírni azt az evangéliumot, amely az első három evangéliumtól eltérően nem Jézus galileai működését tárgyalja bőven, hanem az Úr júdeai beszédeit, a farizeusokkal és írástudókkal vívott vitáit ismerteti. Az Úr csak szeretett tanítványának nevezte őt. Eltér sorsa apostoltársaiétól abban is, hogy vállalta a neki szánt apostoli vértanúságot. Elhurcolták Kis-Ázsiából Rómába, hatalmas tömeg leste az „öreg apostolt” és a kivégzéséhez forralt kondér olajat. Jézus azonban mennybemenetele előtt Galileában a második csodálatos halfogás és Szent Péter kereszthalálának megjövendölése után nyíltan megmondta Jánosról: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” (Jn 21,23) A vértanúságot örömmel vállalta. A Birodalom császárai Nérótól kezdve fél évszázada üldözték a keresztényeket. Akit följelentettek, hogy keresztény, elfogták, s ha a bíró előtt is megvallotta hitét, azonnal halálra ítélték. Ez most is így zajlott, csak azzal a titkos vággyal mondták ki a halálos ítéletet a forró olajba dobással, hogy vele kipusztul a kereszténység, és többet nem kell törődni vele. Amikor azonban az öreg embert ruhátlanul az üst mellé vitték, hiába ujjongott a pogány tömeg, hiába dobták az üstbe az áldozatot, nem sült meg. Nagy lett a pogányok bosszúsága, de még nagyobb a jelenlévő keresztények öröme: János apostolt végül is sértetlen testtel kellett a forró olajból kiemelni. A felbőszült államhatalom döbbenten hallgatott. Visszavitték Kis-Ázsiába, és Patmosz szigetére száműzték, eltüntették.„Én, az Öreg,a kiválasztott Úrnőnek (valamelyik egyházközségnek) és gyermekeinek, akiket az Igazságban szeretek, de nemcsak én, hanem mindenki, aki megismerte az Igazságot, amely bennünk van, és velünk lesz örökre.Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben! Igen örültem, hogy gyermekeid közt olyanokat találtam, akik az Igazságban élnek az Atyától kapott parancs szerint. És most kérlek, Úrnő, nem mintha új parancsról írnék neked, hisz ez kezdet óta parancsunk: Szeressük egymást! Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk. Ez hát a parancs, amint kezdettől fogva hallottátok, hogy éljetek szeretetben” (2Jn 1-6)János apostolnak mindig szívügye volt óvni övéit a tévtanítóktól.„Mert sok csaló fellépett a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, nehogy elveszítsétek, amit már megszereztetek, hanem teljes bért kapjatok. Aki ezen túlmegy, és nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát és Fiút is magáénak mondhatja. Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki. Mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben” (7-11)



2014. november 13., csütörtök

Zsolozsma 313.



Egy II. századi szerző szentbeszédéből 

Az élő egyház Krisztus Teste így szól – a Szentírás egyik helyén – az Úr: Nevemet szüntelen káromolja az összes nemzet (vö. Iz 52, 5), majd ismét: Jaj annak, aki miatt káromolják a nevemet! (Vö. Róm 2, 24). De mi ennek a káromlásnak az oka? Az, hogy nem azt cselekedjük, amit hirdetünk. A pogányok ugyanis csodálattal eltelve hallgatják a mi szánkból Isten igéinek kiválóságát és nagyszerűségét; de amikor aztán nyilvánvalóvá lesz előttük, hogy cselekedeteink méltatlanok azokhoz a szent igékhez, amelyeket hirdetünk, gyalázzák hitünket, kosza mesének és megtévesztő szószátyárságnak tartják azt. Amikor például azt hallják tőlünk, hogy ezt mondta Isten: Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, semmi jutalmatok sem lesz, ellenben, ha azokat szeretitek, akik ellenségeitek, és gyűlölnek benneteket, akkor érdemeltek jutalmat (Mt 5, 46), mondom, ha ezeket hallják, akkor csodálják e szeretet magasztos értelmét; de ha azután kiderül rólunk, hogy mi nemcsak azokat nem szeretjük, akik gyűlölnek bennünket, hanem még azokat sem, akik szeretettel vannak hozzánk, akkor kigúnyolnak bennünket, és káromolják Isten nevét. Ennélfogva, testvérek, tudjuk meg, hogy ha buzgón teljesítjük Istenünknek, Atyánknak akaratát, akkor már beletartozunk abba az ősi, szellemi Egyházba, amelyik már a nap és hold teremtése előtt létet nyert; ha azonban nem tesszük meg az Úr akaratát, akkor ránk vonatkozik, amit a Szentírás mond: Rablók barlangjává lett a házam (.Mt 21, 13) Éppen azért az élet Egyházát válasszuk mindenekelőtt, hogy elérjük üdvösségünket. Azt gondolom: előttetek nem ismeretlen, hogy az élő Egyház Krisztus teste (1 Kor 12, 27). A Szentírás ugyanis azt mondja: Isten az embert férfinak és nőnek teremtette (Ter 1, 27); a férfi Krisztus, a nő az Egyház; de a Biblia és az apostolok is azt állítják, hogy a választottak Egyháza nem ezekben a mai végső időkben keletkezett, hanem kezdettől fogva létezik láthatatlan, lelki Egyházként, amint a mi Urunk, Jézus Krisztus is, aki azonban napjainkban látható alakban jelent meg, hogy minket üdvözítsen. A láthatatlan, lelki Egyház Krisztus testében jelent meg, ezzel arra tanít, hogy ha valaki közülünk ezt a testet gondosan őrzi, és el nem veszti, az részese lesz az Egyháznak a Szentlélekben, hiszen ez a test a képe annak a lelkinek. Tehát nem kaphatja meg a valóságot az, aki annak képét nem becsüli meg. Ezért mondja: „Testvérek, őrizzétek ezt a testet, hogy a lélek részesei lehessetek!” Ha pedig azt mondjuk, hogy az Egyház a test, s benne Krisztus a lélek, ebből az is következik, hogy aki megbecsteleníti a testet, az megbecsteleníti a lelki Egyházat is. Az ilyen nem lehet részese a test lelkének, aki maga az Úr Krisztus. Ez a test végül is a Szentlélek közreműködésével olyan örök és romolhatatlan élet osztályrészese lehet, hogy emberi nyelv nem képes kifejezni és elmondani, amit Isten azoknak készített (1 Kor 2, 9), akik az ő kiválasztottai.


Ferenc pápa: Isten országa csendben növekszik, nem törekszik látványosságra



Ferenc pápa: Isten országa csendben növekszik, nem törekszik látványosságra


„Isten országa napról napra növekszik, annak révén, aki tanúságot tesz róla, de anélkül, hogy »zajt« csapna körülötte, miközben imádkozik és hittel elvégzi feladatait a családja körében, a munkában és saját közösségében” – hangsúlyozta Ferenc pápa november 13-án reggel a Szent Márta-házban.


A Szentatya csütörtök reggeli homíliájában elmondta: „A csöndben, még egy lakás csendjében is, ahol a hónap végére csak fél euró marad a pénztárcában, de mégsem szűnik meg az imádság, sem a gyerekek és a nagyszülők gondozása: ott jelen van az Isten országa. Távol minden zajtól, mert az Isten országa nem hívja fel magára a figyelmet, pontosan úgy, ahogy a föld alatt növekvő mag sem igényel figyelmet.” Lukács evangéliuma Isten országa eljöveteléről szóló napi szakaszát (Lk 17,20–25) magyarázva hozzáfűzte: „Isten országa nem látványosság. A látványosság ugyanis sokszor Isten országának karikatúrája.”
„Az Úr sosem mondta, hogy Isten országa látványosság. Az Isten országa ünnep, de másfajta! Ünnep biztosan, szép és nagy ünnep! A mennyország nagy ünnep lesz, de nem látványosság. A mi gyenge emberi természetünk ugyanis kedveli a látványosságot” – folytatta szentbeszédét a pápa.

„A szertartás sokszor látványosság, mint például az esküvők, amire az emberek sokszor divatból, magamutogatásból és hiúságból mennek, ahelyett hogy magát a szentséget fogadnák be. Isten országa ezzel szemben csendes, belülről növekszik. A Szentlélek gyarapítja azt a mi készségünkkel együtt itt a földön, amit nekünk kell előkészíteni” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az idők végén eljövendő országról szólva a Szentatya megállapította: „Az a nap nagy feltűnéssel érkezik el, mint felcikázó villám az ég egyik végétől a másikig. Amikor sok keresztény állhatatosságára gondolunk, akik törődnek a családjukkal, gondozzák a gyermekeiket és a nagyszülőket, a hónap végén pedig sokszor csak fél eurójuk marad, de azért imádkoznak, nos, ott van Isten országa, rejtve, a hétköznapi életszentségben, a mindennapok szentségében. Isten országa ugyanis nincs távol tőlünk, hanem közel van. Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy közel van a hétköznapokhoz.”

„Amikor Jézus leírta a hatalommal és dicsőséggel teli visszatérését, azonnal hozzáfűzte, előbb szenvednie kell és megvetésben részesülnie e nemzedéktől – magyarázta a pápa. – Ez azt jelenti, hogy a szenvedés, a kereszt, az élet mindennapjainak a keresztje, a munka, a család, az előrehaladás keresztje, ezek a mindennapi kicsi keresztek – mind Isten országának részét alkotják.” „Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy gondozzuk Isten országát, ami bennünk van, csendesen, az imádság, az imádás, a szeretetszolgálat révén” – buzdított a Szentatya.

„Isten országa alázatos, mint a mag, de naggyá lesz a Szentlélek erejében. A mi feladatunk, hogy hagyjuk magunkban nagyra nőni, dicsekvés nélkül, engedjük, hogy a Lélek jöjjön el, alakítsa át életünket, vigyen bennünket a csendbe, a nyugalomba, Isten és társaink közelségébe, Isten imádásába, látványosság nélkül” – zárta Ferenc pápa csütörtöki homíliáját a Szent Márta- ház kápolnájában tartott reggeli szentmisén.



2014.11.13. Csütörtök



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.13. Csütörtök

„Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus testvér Filemonnak, kedves munkatársunknak és nővérünknek, Appiának, küzdőtársunknak, Archippusznak, és a házadban összejövő egész egyháznak.”Ebből a feladói névsorból azonnal kiviláglik Pál apostol élethelyzete.A császárhoz történt fellebbezése következtében megszabadult a jeruzsálemi fogságból és az állandó életveszélyből, amely három év óta szünet nélkül fenyegette, de mire az ottani hatóság Rómába tudta küldeni és a viszontagságos utazásnak vége szakadt, sok idő telt el. A Birodalom fővárosában sem kapkodtak az ügyének aktái után. Telt-múlt az idő, szenvedett, megtorpant a lendületes igehirdetés,csak azokkal érintkezhetett, akik felkeresték börtönében. A kegyelemre és a békesség Istenére számíthat igazán, és a Megváltóra, aki személy szerint is alaposan megtapasztalta, mi a szenvedés.(3)Az isteni kegyelmet ismét megemlíti. A modern világban furcsa ájtatoskodásnak címkéznék nagyon sokan, pedig a kegyelem Isten természetfeletti ajándéka, amellyel hathatósan tud segíteni a hívő embereken. Ezt a rendkívüli isteni ajándékot kiérdemelni semmivel nem lehet, de Isten adja szívesen, ha kérik, vagyis imádkoznak érte a hívek.Szent Pálhoz méltó a különleges tartalom:„Hálát adok Istenemnek mindig, amikor imádságomban megemlékezem rólad, mivel hallom, mekkora hittel és szeretettel vagy Krisztus Jézus és valamennyi szent iránt. A hitben való közösség legyen benned hatékony mindannak a jónak felismerésére , amit Krisztusért kaptatok. Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált ugyanis, testvér, a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne. Ezért, bár Jézus Krisztusban parancsot is adhatnék rá, hisz kötelességed megtenni, mégis a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincsemben adtam életet. Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos. Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is.” (4-16) Onezimusz, mint bizonyára kitaláltátok, Filemon rabszolgája volt. Megszökött. Nem fogták el, nem büntették elrettentő módon a legkeményebben, hanem Rómába menekülve Isten Pálhoz vezérelte. Ott megtanulta, hogy Isten előtt mindenki egyforma. Őszintén megtért. Az óriási földbirtokok ezekkel az ingyenmunkásokkal voltak gazdaságosan művelhetők, ezért az államok gondosan őrizték ezt a nagyon elítélendő emberi gonoszságot. Pál apostol minden szempontot helyesen átgondolt, és arra kérte Filemont, hogy vegye vissza, de már szabad emberként, és elárulta, hogy fogságában örömmel élne ügyes és készséges testvéri segítségének. „Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. Ha megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. Én, Pál, saját kezűleg írom, Én térítem meg. Nem is beszélek arról, hogy te többel tartozol nekem: saját magaddal. Igen, testvér, szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban: teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban. Engedelmességedben bízva írok neked. Tudom, hogy többet teszel, mint amit mondok. Egyúttal készíts szállást nekem is. Remélem ugyanis, hogy imádságotokra ajándékul visszakaptok. Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, és munkatársaim: Márk, Arisztarchusz, Démász és Lukács köszöntenek. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel! Ámen.(17-25)



2014. november 12., szerda

Zsolozsma 312.



XI. Piusz pápa Ecclesiam Dei kezdetű körleveléből

Vérét az Egyház egységéért ontotta Kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy Isten az ő csodálatos gondviselésével olyanná alkotta meg az Egyházat, hogy a többi látható ismertető jegyei mellett ökumenikus egysége is nyilvánvalóvá legyen, amikor pedig majd elérkezik az idők teljessége, egy mérhetetlen nagycsaláddá váljék. Krisztus Urunk ugyanis nemcsak hogy átadta apostolainak azt a feladatot, amelyet ő kapott az Atyától, amikor ezt mondta: Én kaptam minden hatalmat égen és földön; menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket (Mt 28, 18), hanem azt is nagyon óhajtotta, hogy a legszorosabb egységbe fűzze össze az apostolok kollégiumát annak a belső hitnek és szeretetnek a kettős köteléke, amely a Szentlélek által árad a szívünkbe (vö. Róm 5, 5); külsőleg pedig fűzze össze őket az a mindegyikük felett lévő kormányzás, amelyet mint az apostolok közti elsőséget közülük az egyikre, Péterre bízott rá, mint ennek Az egységnek örök elöljárójára és látható alapjára. Hogy pedig ez az egység és egyesülés örökké tartó legyen, ezért szentelte meg ezt az egységet a gondviselő Isten a szentség és vértanúság együttes pecsétjével. Ez a nagy dicsőség jutott osztályrészül az ószláv keleti szertartású polocki érseknek, Jozafátnak, akit méltán úgy tisztelünk, mint a keleti szlávoknak ékes díszét és oszlopát, mert talán senki más nem hozott nagyobb dicsőséget nevükre, és nem szolgálta jobban üdvösségüket, mint ez a pásztoruk és apostoluk, különösen akkor, amikor vérét ontotta az Anyaszentegyház egységéért. Sőt bizonyos égi sugallatra úgy érezte, hogy neki kell megindítania az egyetemes szent egység visszaállítását, és úgy látta, hogy a legtöbbet azzal használ ennek az egységnek, ha az egyetemes Egyház egységén belül továbbra is megtartja az ószláv keleti rítust és a bazilita szerzetességet is. Mialatt pedig elsősorban azon szorgoskodott, hogy saját honfitársait egyesítse Péter főpapi székével, közben nagy körültekintéssel azon is fáradozott, hogy összegyűjtse mindazt, ami előmozdítja ezt az egységet, és ami ennek megerősítésére bizonyságul szolgálhat. Ezért tanulmányozta főleg azokat a liturgikus könyveket, amelyeket a régi szent atyák rendelkezése alapján egyformán használni szoktak maguk az egyesült keleti szertartásúak és az elszakadt keletiek is. Ilyen szorgos előkészület után kezdte meg az újraegyesítés munkáját, és ezt olyan vonzó erővel, szelídséggel és oly nagy eredménnyel végezte, hogy még maguk az ellenfelei is „a lelket magával ragadó” névvel tisztelték meg. 


Ferenc pápa: A püspökök legyenek alázatosak és megértőek



Ferenc pápa: A püspökök legyenek alázatosak és megértőek 


November 12-én, szerdán Ferenc pápa a püspökök, papok és diakónusok szolgálatáról beszélt katekézisében a Szent Péter téren összegyűlt hívek előtt.


A szerdai általános kihallgatás előtt Ferenc pápa a VI. Pál-teremben találkozott a beteg gyerekekkel és a tolókocsis beteg felnőttekkel. Ezt követően a Szent Péter téren a katekézis során tovább folytatta az egyház vezetéséről megkezdett elmélkedését. Ezúttal arra kérdezett rá, miben áll az egyház szolgáival szemben támasztott elvárás, hogy minél hitelesebben és termékenyebben tudják betölteni feladatukat.

Ferenc pápa elsőként Szent Pál pasztorális leveleire hivatkozott, melyekben az apostol felsorolja a püspökökkel, a papokkal és a diakónusokkal, továbbá a hívekkel, az idősekkel és a fiatalokkal szemben támasztott elvárásait. Az egyház minden tagját érintő leírásban Pál külön részletezi, hogy a püspök, a pap és a diakónus mire kapott meghívást, és miben áll sajátos szolgálata.

„Jelképes értelmet hordoz, hogy Pál apostol a hittel és a lelkiséggel kapcsolatos elhanyagolhatatlan tulajdonságok mellett alapvető emberi elvárásokat is megfogalmaz, mint a befogadás, a józanság, a türelem, a szelídség, a megbízhatóság és a szív jósága. Ez az összes szolgálat alapvető ábécéje, nyelvtana. Minden püspöki, papi és diakónusi szolgálatnak ez legyen a grammatikája!” – szögezte le eréllyel Ferenc pápa, majd hozzáfűzte: „A találkozás, a megismerés, a párbeszéd, a megbecsülés és a testvérekkel folytatott kapcsolat alapja, hogy őszintén mások rendelkezésére kell állni, enélkül ugyanis nem lehet örömteli, hiteles szolgálatot végezni és tanúságot tenni.”


A katekézis második pontjaként Ferenc pápa Pál apostol azon ajánlására hivatkozott, mely sajátosan a püspök, a pap és a diakónus lelkipásztori szolgálatát érinti. Az apostol arra buzdít mindenkit, hogy élje át újra és újra a megkapott adományokat. „Legyenek tudatában – hangsúlyozta a pápa –, hogy nem azért püspökök, papok és diakónusok, mert okosabbak, derekabbak vagy jobbak másoknál, hanem ez egy ajándék, Isten szeretetének az adománya a Szentlélek erejében. Ennek tudatosítása nagyon fontos, és ennek kegyelmét mindennap kérni kell. Ha ugyanis a lelkipásztor tudatában van annak, hogy szolgálata egyedül Isten irgalmából fakad, akkor soha nem lehet önkényes, mintha minden a lábainál heverne, és mintha a közösség az ő tulajdona és személyes birtoka lenne.”

A pápa végül a hiábavalóság, a gőg, az önelégültség és a hiúság kísértéseiről beszélt, amit azáltal lehet elkerülni, hogy mindent adománynak, kegyelemnek tartunk. „Jaj, ha a püspök, a pap és a diakónus azt tartja magáról, hogy mindent tud, hogy mindenre van válasza, és nincs szüksége senkire. Ellenkezőleg, annak a tudata, hogy elsőként neki magának van szüksége Isten irgalmára és együttérzésére, arra kell indítania az egyház szolgáját, hogy mindig alázatos és megértő legyen mások iránt. Jóllehet hivatása jegyében bátran őrzi a hitet, mégis készen áll az emberek meghallgatására.

Ezenkívül tudatában van annak, hogy mindig tanulhat valamit azoktól is, akik távol állnak a hittől és az egyháztól. Saját hittestvéreivel együtt ez őt is egy újfajta hozzáálláshoz vezeti, amelyet a megosztás, a közös felelősségvállalás és a testvéri közösség jellemez” – zárta Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson tartott katekézisét. 



2014.11.12. Szerda



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.12. Szerda

A Titushoz írt levél befejezéseként az apostol arról a viszonyulásról szól, amelyet ki kell alakítania a keresztény katolikus püspöknek a hívekkel és világi hatóságokkal. „Figyelmeztess teljes határozottsággal. Senki meg ne vessen! Figyelmeztesd őket, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak, engedelmeskedjenek és legyenek készen minden jóra. Senkit ne szidalmazzanak, legyenek békeszeretők és barátságosak, s tanúsítsanak kellő szelídséget mindenki iránt. Hiszen egykor mi magunk is balgák, engedetlenek és tévelygők voltunk, mindenféle szenvedély és gyönyör hatalmában tartott bennünket; gonoszságunk, irigységünk miatt utálatra méltók voltunk, és gyűlöltük egymást. Amikor azonban üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket. Nem azét, mer igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk.” (Tit 2,15b-3,1-7) Szent Pál és Titusz idejében még nyilván nem írtak illemkódexeket, és az apostol sem ilyesmit akart írni. Azt tudta, hogy nem jó találkozni durva, modortalan, faragatlan embertársakkal. Nem igazi öröm, ha érezzük, hogy találkozásunk, ügyintézésünk alkalmával ridegen intézik el ügyünket. Ilyenkor legalább különbséget tudunk tenni az üres illem és a keresztény szeretet között. Helyes az, ha a szeretet átjárja az illemszabályokat. Jó, ha komolyan vesszük Pál apostol kétezer éves megállapítását: nem jó, ha gonoszságunk, irigységünk miatt utálatra méltók vagyunk és gyűlöljük egymást. „Igaz beszéd ez, s kívánom, hogy erről megbizonyosodj: Akik hisznek az Istenben, igyekezzenek a jóban példát adni. Ez válik az embereknek javukra és hasznukra. Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és hasztalan dolog. A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él saját magát ítéli el.Ha majd elküldöm Artemászt vagy Tichikuszt, azonnal gyere hozzám Nikopoliszba,mert az a tervem, hogy a telet ott töltöm. Zénászt, a törvénytudót és Apollót lásd el mindennel az útra, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben.Tanulják meg a mieink is, hogy másokkal a kényszerítő szükségben jót tegyenek, különben gyümölcstelenek lesznek. Köszöntenek mindnyájan, akik itt vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek bennünket a hitben! Kegyelem mindnyájatokkal.”



2014. november 11., kedd

Zsolozsma 311.



Sulpicius Severus leveleiből

A szegény és alázatos Márton

Márton jó előre tudta halálának idejét, és meg is mondta a testvéreknek, hogy közeleg már életének vége. Közben a candes-i egyházmegyét mégis meg kellett látogatnia. Egyenetlenkedő papjai között ugyanis helyre akarta állítani a békességet. Bár tudta, hogy földi életének napjai meg vannak számlálva, mégsem vonakodott e nemes cél érdekében útnak indulni. Úgy gondolta, hogy méltó megkoronázása lesz erényeinek, ha sikerül helyreállítani a békét az egyházmegyében. Egy ideig ott tartózkodott tehát az egyik faluban, illetve egyházban, ahová ment. Miután pedig helyreállította a békét, és amikor már visszatérni készült a monostorba, hirtelen elhagyta testi ereje. Erre összehívta a testvéreket, és jelezte nekik, hogy nemsokára meghal. A szomorúsággal és gyásszal eltelt testvérek ekkor így siránkoztak: „Miért hagysz itt minket, atyánk? Elhagyatottságunkban kinek a gondjára bízol minket? Ragadozó farkasok támadják meg nyájadat. Ha nem leszel pásztorunk, ki véd meg bennünket, hogy prédájukká ne legyünk? Tudjuk ugyan, hogy Krisztus után vágyakozol, de jutalmad megmarad, és nem lesz kisebb akkor sem, ha később nyered el. Szánj meg hát inkább minket, akiket elhagyni készülsz!” Ekkor siránkozásuktól megrendülve Márton maga is könnyekre fakadt, mert Istennel teljesen egyesült lelke készséges volt a segítségükre. Mintegy a siránkozóknak válaszolva így imádkozott az Úrhoz: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától. Legyen meg a te akaratod!” Ki tudná elmondani e szent férfi nagyságát, akit nem tört le sem a lelkekért végzett munka, sem a halál nem tudott rajta győzelmet aratni. Azért nem akart maga választani, mert sem a haláltól nem félt, sem a munkás élettől nem vonakodott. De szemét és kezét állandóan az ég felé emelve, nem szűnt meg rendíthetetlen lélekkel imádkozni. Amikor pedig a köréje gyűlt papok arra kérték, hogy forduljon a másik oldalára, és így könnyítsen törékeny testén, azt mondta: „Hagyjatok, testvéreim, hagyjatok, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet! Az Úr felé törekvő lelkem hadd induljon útjára!” Ekkor a gonosz lelket pillantotta meg maga mellett, rászólt: „Mit ácsorogsz itt, vérengző bestia? Rajtam nincs keresni valód, te gyilkos! Ábrahám kebelére jutok!” Ezekkel a szavakkal adta vissza lelkét Istennek. Mártont örvendezve fogadták Ábrahám kebelére, a szegény és alázatos Márton gazdagon ment be a mennybe.


Ferenc pápa: A keresztények ne alakítsák át a szolgálatukat hatalommá



Ferenc pápa: A keresztények ne alakítsák át a szolgálatukat hatalommá


„Úgy szolgáljunk, hogy cserébe ne kérjünk semmit, és ne sajátítsuk ki a szolgálatot magunknak azáltal, hogy hatalmi gépezetté alakítjuk azt” – állapította meg Ferenc pápa a Szent Márta-házban november 11-én, Szent Márton ünnepén bemutatott reggeli szentmise homíliájában.


„Jézus előzőleg a hit erejéről beszélt, amit a szolgálat szellemében értelmezett tovább, a hűtlen szolgáról szóló rész kapcsán. Ez a szolga az egész napját végigdolgozta – mondta a pápa a napi evangéliumon (Lk 17,7-10) elmélkedve –, s amikor estére hazatér a munkából, nem pihenhet meg, mert most az urát kell kiszolgálnia.” „Valaki azt ajánlhatná ennek a szolgának, menjen el a szakszervezethez tanácsot kérni, miként járjon el a gazdájával szemben. Ám Jézus kijelenti: »Nem, a szolgálat totális, teljes!«, mert ő maga mutatott utat nekünk e szolgálat szelleméhez, ő ugyanis szolga. Úgy mutatkozott be, mint szolga, aki azért jött, hogy szolgáljon, és nem azért, hogy neki szolgáljanak. Ezt világosan megmondja. Épp ezáltal jelzi Jézus az apostoloknak az utat, amit abban a hitben kaptak, ami csodákra képes. Igen, ez a hit csodákat tesz a szolgálat útján” – hangsúlyozta a pápa.

„A keresztény, aki a keresztségben megkapta a hit adományát, ám azt nem viszi tovább a szolgálat útján; erőtlen, terméketlen kereszténnyé válik, míg végül önmagáért élő, saját magát szolgáló keresztény lesz” – figyelmeztetett a pápa. „Szomorú az ilyen ember élete, hiszen az Úr nagy dolgait elpazarolja. Az Úr azt mondja nekünk, hogy a szolgálat egyetlen, nem lehet szolgálni két úrnak: vagy Istennek, vagy a gazdagságnak szolgálunk. És mégis eltávolodhatunk ettől a szolgálattól, először is a lustaság révén, ami langyossá teszi a szívet, és elkényelmesít” – hívta fel a figyelmet a pápa.

„A lustaság eltávolít bennünket a szolgálattól, és kényelemre, önzésre szoktat. Sok jó keresztény van, igen, misére is járnak, de amikor a szolgálatról van szó… Hm...” – tette hozzá. „Amikor a szolgálatról van szó, én mindent értek alatta: Istennek tett szolgálat az imádásban, a dicséretben, és szolgálat a felebarátnak, szolgálat mindvégig, hiszen Jézus ebben a dologban nagyon határozott: »Így ti is – mondja – miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk«. Ingyenes szolgálat, semmit nem szabad kérni érte” – szögezte le a Szentatya.

„A szolgálattól való eltávolodás másik lehetősége az, ha kisajátítjuk a helyzeteket – ez a tanítványokkal, az apostolokkal is megtörtént. Eltávolították az embereket Jézustól, hogy ne zavarják őt, ami persze kényelmes volt számukra. A tanítványok kisajátították az Úr idejét, kisajátították az Úr hatalmát: ezt akarták az ő kis csoportjuk számára” – fogalmazott Ferenc pápa. Végső soron kisajátították a szolgálatnak ezt a formáját, közben pedig átalakították azt hatalmi struktúrává. Jól érthető mindez akkor, amikor arról vitatkoznak, hogy köztük ki a nagyobb, Jakab vagy János. Az anyjuk pedig elmegy az Úrhoz megkérni őt, hogy az egyik fia miniszterelnök, a másik pedig gazdasági miniszter legyen, méghozzá teljhatalommal a kezükben. Ma is ez történik, amikor a keresztények birtokossá válnak, a hit, Isten Országa és az Üdvösség birtokosaivá. „Ez egy nagy kísértés a keresztények számára” – intett a pápa, hozzáfűzve: „Az Úr ellenben szolgálatról beszél, az alázatban, a reménységben való szolgálatról, ez pedig a keresztény szolgálat öröme.”

„Az életben számos kísértés ellen kell harcolnunk, amelyek el akarnak bennünket távolítani a szolgálat szellemétől. A lustaság kényelemre vezet, félig elvégzett munkára, az egyes helyzetek kisajátítására, arra, hogy szolgából urak legyünk, ami gőgössé tesz bennünket, ezért mostohán bánunk az emberekkel, hogy fontosnak érezzük magunkat, hiszen keresztények vagyunk, vagyis miénk az üdvösség” – mutatott rá a Szentatya.

„Az Úr adja meg nekünk ezt a kettős kegyelmet – kérte a pápa –, az alázatot a szolgálatban, hogy végül elmondhassuk, haszontalan szolgák vagyunk, de mégiscsak szolgák, és kérjük a reménységet a várakozásban, amikor az Úr eljön értünk, hogy ránk találjon.”



2014.11.11. Kedd



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.11. Kedd

A fiatal püspököt, Tituszt arra oktatja mestere és püspöki székbe helyezője, hogy tanításában az állapotbeli kötelességeket emelje ki. Isten ezeket kezdettől fogva szorgalmazta az ősszülőknél is, de a hosszú pogányság után a kereszténységben, a szeretet vallásában a tiszta szeretetnek újra érvényt kell szerezni.„Te azonban azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel. Az idős férfiak józanok, tisztességesek, megfontoltak legyenek a hitben, szeretetben és türelemben” (Tit 2,1-2) A családok feje mindenütt a férfiak voltak. Ezért a példaadásra való odafigyelést velük kezdi. Az idősödők már nem tudtak olyan sokat dolgozni, mint a fiatalok. Ráértek elbeszélgetni. A meleg vidéken remekül termett a szőlő. A bor kéznél volt egész évben, mégpedig a magas cukorfokból meglehetős gazdag szesztartalom származott, ami nemcsak jókedvet, hanem kellemetlen szóváltásokat is okozhatott. Az idős férfiak élete erőt adhatott a fiatal férjeknek is a békés családi hangulat ápolására, az unokáknak pedig mesélgethettek: a mesék tanulsága igen alkalmas nevelő erő.Az idős asszonyok hasonlóképpen legyenek komoly magaviseletűek, senkit ne rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra” (3) Elsősorban imádkozzanak sokat. A kegyelem kiesdése Istentől mindig imával érhető el. A családnak a munka, a gyereknevelés, mosás, főzés területén igen nagy volt mindig az elfoglaltsága, a növekvő aprónép otthon játszott vagy lábatlankodott, hiszen óvoda és iskola abban az időben nem volt. A mesék mellett a hit igazságaival is komoly élményeket nyújthattak nekik a nagymamák, amikor a gyerekek azokra már fogékonyak voltak. A fiatalasszonyoknak jó útbaigazítást adhattak arra vonatkozóan, hogy a férjük az ételeket milyen formában kedvelik, hisz apró korától az édesanyám főztje volt a világ legfinomabb kosztja, azt igazán okos dolog volt megtanulni. A pletykamentes beszélgetés pedig nagy örömére szolgált a család komoly tagjainak: biztos, hogy rólam sem szól éles nyelvvel,ha minket mások gyengéivel nem szórakoztat.„A fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták, háziasak, gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, nehogy az Isten szavát káromlás érje” (4-5)„Buzdítsd az ifjakat is, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj elöl jó példával, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Beszéded legyen találó, megcáfolhatatlan, hadd valljon szégyent az ellenfél, mivel semmi rosszat nem tud ránk fogni az ellenség” (6-8)„Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsuk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét, aki önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen. Erről beszélj, erre buzdíts és figyelmeztess teljes határozottsággal. Senki meg ne vessen!”(11-15) A pappá szentelésem 63. évfordulójára készülődve eszembe jutott, hogy szerpapságra való három nap elteltével megkaptam a papszentelés kegyelmét, és már nemcsak érinthettem a legméltóságosabb Oltáriszentséget, de kezembe véve a kovásztalan búzakenyeret és a szőlőbort, ott érezhettem magam az utolsó vacsora termében és Uramtól kapott hatalommal kimondva szavait ma is érzem, mit tesz általam,kit veszek magamhoz, és kit nyújtok Testvéreimnek. Ezt sem kiérdemelnem, sem megszoknom nem lehet.



2014. november 10., hétfő

Zsolozsma 310.



Nagy Szent Leó pápa beszédeiből 


A mi tisztségünk sajátos szolgálataJóllehet Isten egyetemes Egyháza különféle fokozatokra rendeződik, miként Krisztus szent testének az egésze is különféle tagokból áll, de mégis – mint az Apostol mondja – mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban (Gal 3, 28). Egyikünket sem különbözteti meg tisztsége annyira, hogy bármelyik legkisebb tag is ne lenne kapcsolatban a Fővel. Szeretteim, osztatlan tehát a mi közösségünk a hit és a keresztség egységében, és egyetemes a méltóságunk a boldog Péter apostol oly szent szava szerint: Ti, mint élő kövek, épüljetek fölé lelki templommá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Tehát választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok (1 Pét 2, 5. 9) Mindazokat ugyanis, akik Krisztusban újjászülettek, valóban királyokká teszi a szent kereszt jele és papokká szenteli a Lélek kenete. Értse meg tehát minden keresztény, aki szellemi módon és a Lélek szerint él, hogy a mi tisztségünk sajátos szolgálatának kivételével ők is mindannyian részesei e királyi nemzetségnek és papi tisztségnek. Mert valódi király az, akiben az Istennek alávetett lélek uralkodik a test fölött. És tökéletes papi tevékenység az, amikor valaki tiszta lelkiismerettel áll Isten elé, és bemutatja szíve oltárán az istenszeretet szeplőtelen áldozatát. Isten kegyelméből mindannyiunk számára ez már egyformán valóság lett. Mégis vallásos érzéstekből fakad, és dicséretes is, hogy a tisztségünkbe való beiktatás napjának úgy örvendeztek, mintha az a saját megtiszteltetéstek volna, hogy az Egyház egész testében, a főpapságnak egyetlen szentséget ünnepeljék, amely az áldás olajának lecsordulásakor bővebben jutott ugyan a Főnek, de nem kis mértékben lett osztályrésze a tagoknak is. Ezért tehát, szeretteim, nagy oka a közös örömünknek az ily nagy ajándékban való részesség. Mégis őszintébb és tisztább lesz ez az örömünk, ha szerény személyünknél nem időztök már tovább. Sokkal hasznosabb és méltóbb is lesz, ha most Szent Péter apostol dicsőségének szemléletére fordítjuk figyelmünket, így a mai napon inkább annak emlékét ünnepeljük tisztelettel, akit a minden kegyelmi ajándék Forrása oly bőven árasztott el áldásaival, hogy neki jutott a legtöbb, és mindenki más is csak rajta keresztül részesült bennük. A testté lett Ige már köztünk élt, és Krisztus már teljes erővel belekezdett az egész emberiség megváltásának munkájába.


„Sohase botránkoztassunk, mindig bocsássunk meg és legyen hitünk” – Ferenc pápa



„Sohase botránkoztassunk, mindig bocsássunk meg és legyen hitünk” – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája


A Szent Márta Ház kápolnájában Ferenc pápa a hétfő reggeli szentmise igeliturgiájában - Jézusnak a tanítványaihoz intézett intelmei kapcsán - három témát érintett: „a botrány, a megbocsátás és a hit kérdését”. „Jaj annak, aki botrányt okoz”, állapítja meg Jézus határozottan, miközben Pál apostol Tituszhoz írt levele éppen azt pontosítja, hogy milyennek kell lennie a pap életstílusának. „Legyen erőszak nélküli, józan, egyszóval feddhetetlen, ami nyilvánvalóan ellentettje a botrányokozónak. De ez egyébként minden keresztényre is érvényes kijelentés” – állapította meg a pápa. „Botrány az – folytatta – ha valaki, miközben kereszténynek vallja magát és közben pogányként, vagyis hit nélkül él, ezzel szemben a megvallott hit az egy megélt élet”.
„Amikor egy keresztény nem jár templomba, a plébániára és nem él keresztény életet, ezzel botrányt okoz. De hányszor halljuk: nem járok templomba, mert jobb otthon maradni és becsületesnek lenni, mint misére járni, és közben ezt meg ezt tenni! A botrány rombol, elpusztítja a hitet. Ezért is olyan erős Jézus, amikor int bennünket: „Vigyázzatok magatokra! Vigyázzatok magatokra!”

„Hasonló módon mindannyiunknak tudni kell megbocsátani, mégpedig mindig – sürgette a pápa a második témát, hivatkozva Jézusra, aki azt „naponta hetvenszer hétszer kéri tőlünk, miután a bűnös megbánta a bűnét”. Jézus túloz a kifejezésmódjában - magyarázta a pápa - csakhogy megértesse velünk a megbocsátás fontosságát, mert az a keresztény, aki nem képes megbocsátani, valójában nem keresztény”.

„Tudni kell megbocsátani, mert mi is bocsánatot nyertünk. Ez áll ugyanis a Miatyánk imádságban, amit Jézus tanít nekünk. Ez persze nem érthető emberi logikával. Hiszen az emberi logika nem megbocsátásra ösztönöz, hanem a bosszúra, a gyűlöletre, és nem a megbocsátásra” – mondta a pápa. „Hány megoszlott család van, mert nem tud megbocsátani. Mennyi család! Gyerekek, aki elhagyják szüleiket, férj és feleség, akik elhagyják egymást! Nagyon fontos arra gondolni – hangsúlyozta a pápa – ha én nem bocsátok meg, úgy tűnik, nincs jogom arra, hogy nekem megbocsássanak, vagy pedig nem értettem meg, mit jelent az, hogy az Úr megbocsátott nekem. Ez tehát a második kifejezés: a megbocsátás”.

„Innét érthető – folytatta a pápa – amiért a tanítványok, hallván az előbbieket, azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Hit nélkül nem tudunk úgy élni, hogy botrányt ne okoznánk, és megbocsátani sem tudunk mindig. Ez csak a megkapott hit által lehetséges, az irgalmas Atyában való hit által, a nekünk életet adó Fiúban való hit által és a Szentlélekben való hit által, aki bennünk lakik és általa növekedik az egyházban, az Isten népében való hitünk. Ez pedig adomány, a hit ajándék. Könyvek, konferenciák révén senki sem jut a hitre. Az Isten ajándéka, ezért is kérték az apostolok Jézustól: „Növeld bennünk a hitet!” – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa. 



2014.11.10. Hétfő



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.10. Hétfő

"Pál, Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola,hogy az Isten választottait a hitre és az igazság megismerésére vezesse, az istenfélelem révén és az örök élet reményében, amelyet az igazmondó Isten ősidők előtt megígért, s amikor elérkezett s meghatározott idő, kinyilatkoztatta tanítását az evangélium hirdetése útján, amelyre üdvözítő Istenünk rendelkezéséből megbízást kaptam,-- Titusznak, a közös hitben szeretett fiának. Kegyelem és békesség Istentől, az Atyától és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől”(Tit 1,1-4) A zsidó próféták és papok is Isten szolgái voltak, megnyilatkozásaikban hangoztatták is, hogy nem a maguk nevében szólnak vagy írnak. Ez fontos figyelmeztetés volt, hisz amit közölni akarnak nem egyszerű emberi gondolatsor, hanem Isten szava. A próféták és a papok egyaránt Istent képviselik. A papság elsősorban az Istennek mutatott be áldozatokat a megszabott módon és tanította a törvényt. A próféták viszont olyan isteni üzeneteket közvetítettek, amelyek új isteni rendelkezések voltak. Jézus a Második Isteni Személy, aki a saját nevében is adhat kinyilatkoztatást, ennek ellenére hirdeti, hogy csak Atyja rendelkezéseit közvetíti. Titusz kapja a levelet, akit Pál nevelt tanítványként. Pál kegyelmet kér a tanítványnak, mert Isten titkait helyesen tanítani, megértetni és ezzel megteremteni a szívbéli békességet csak Isten kegyelmével lehet.„Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami még hiányzik, s a városokba presbitereket rendelj utasításom szerint. Olyat keress, aki feddhetetlen és csak egyszer nősült, akinek gyermekei hisznek, s nem vádolhatók könnyelmű élettel vagy engedetlenséggel. A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, erőszakos, kapzsi, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, megfontolt, igaz, tisztességes, fegyelmezett. Álljon szilárdan a hiteles tanítás alapján, hogy éppúgy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, mint az ellentmondókat megcáfolni” (Tit 1,5-9) A presbiter megjelölés az áldozópapok megnevezése. Az egyszer nősült igen fontos kritérium volt, mert a görög katolikus papság ma is nősülhet a pappá szentelés előtt, de utána nem, így azt a felesége halála után az árvák nevelése címén sem teheti meg. A nyugati kereszténységben viszont a XI. századtól kötelező a teljes nőtlen állapot, a cölibátus. Megszívlelendő a következő figyelmeztetés: „Akad ugyanis számos elégedetlenkedő, fecsegő és ámító ember, főleg a körülmetéltek sorában. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak, s aljas haszonlesésből ártalmas dolgokat tanítanak. Saját prófétáik közül az egyik már megállapította: A krétaiak örök hazugok, gonosz fenevadak és falánk naplopók. Ez a tanúság igaz.Ezért intsd őket szigorúan, hogy a hitben erősek legyenek!Ne hallgassanak zsidó mesékre, és ne kövessék az igazságtól elfordult emberek parancsait. A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük. Hangoztatják, hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják, mert utálatra méltók, konokok, semmi jóra nem képesek.” (Tit 1,10-16) Jó érzés, hogy népünkről olyant, mint az akkori krétaiakról még nem állítottak. Arról már volt szó hogy valakik nem ritkán, rendszeresen a nap minden szakában hazudtak. Vigyázni kell a magyarságnak is, mert a krétaiak is így mentegetőztek annak idején. Saját prófétánk is megmondta már,nyilván így van. Szegény nép, mit tehetnénk? Mi, Szentírás-olvasók és magyarázók mást teszünk, mint a krétaiak:elolvassuk Mózes háromezer éves sorait, köztük a nyolcadik parancsolatot:„Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy!” Igaz az, ami megfelel a fogalmának.
 


2014. november 9., vasárnap

Ferenc pápa: Ma sincs szükség falakra, megosztottságra



Ferenc pápa: Ma sincs szükség falakra, megosztottságra


Az emberiségnek hidakra, nem pedig falakra van szüksége – a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett a berlini fal összeomlására.


November 9-én, amikor az egész világ megünnepelte a berlini fal összeomlásának 25. évfordulóját, Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor felhívást intézett a nemzetközi közösséghez: döntsék le az összes falat, amely még ma megosztja a világot.

„25 évvel ezelőtt, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal” – a pápa szavait a Szent Péter teret megtöltő hívek tapsa kísérte, majd felröppent egy galamb, amely elvitte a római és a világ minden részéről összegyűlt hívek örömét a Szent Péter térről egészen a Brandenburgi kapuig, ahol már napok óta zenével és csönddel, tapssal és tanúságtételekkel, meghatottan ünneplik Európa újjászületését a porból és a cementtöredékekből. 25 évvel ezelőtt összedőlt a szégyen fala, amely előzőleg harminc éven át emberek millióit terrorizálta. Ferenc pápa osztozott az ünneplők lelkesedésében. A berlini fal egyben Európa és az egész világ ideológiai megosztottságát jelképezte - mondta. Összeomlása váratlanul történt, de sok ember hosszú és fáradságos elkötelezettsége révén vált lehetővé, akik küzdöttek, imádkoztak és szenvedtek egészen életük feláldozásáig. A fal leomlásában az egyik főszerepet Szent II. János Pál pápa töltötte be – emlékeztetett rá Ferenc pápa.

A történelem az élet tanítómestere: Ferenc pápa a már nem létező berlini falra utalva azt kérte, hogy döntsenek le minden falat, amely még ma is megoszt népeket, akár cementből épült, akár a kirekesztés egyéb formája. Ma sincs szükség falakra, mint ahogy az 1900-as években sem volt szükségük a népeknek a megosztottságra, amelyet a Berlini Fal jelképezett.

„Imádkozzunk, hogy az Úr segítségével és minden jóakaratú ember együttműködésével egyre jobban terjedjen a találkozás kultúrája, amely képes ledönteni minden falat, amely ma még megosztja a világot. Soha többé ne történjen meg, hogy ártatlan embereket üldöznek, sőt megölnek hitük és vallásuk miatt. Ahol falak állnak fenn, ott az emberek bezárták szívüket. Hidakra, nem falakra van szükség! – hangsúlyozta Ferenc pápa.



2014.11.09. Vasárnap



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.09. Vasárnap

Talán akad olyan lelkes régi olvasóm, aki emlékszik egy különleges elmélkedésemre, ami azért volt különleges, mert arról írtam benne, hogy az emberi történelmet egy boldog falusi élet mintájára tervezte meg Isten. Amint a teremtéstörténet elmondja, Isten megteremtette, kialakította a csillagvilágot,a mi naprendszerünket is, benne a viszonylag kis földdel. Ezt a tizenkétezer km átmérőjű gömböt az embernek adta. Az élet alacsonyabb fokozatait a növény és az állatvilágot ide telepítette. Az emberi szemnek és a szájnak állandó örömforrás lett mindkettő: a szép és erő forrása. Mindez évente, szaporodott és éltetett,az ember boldogan élt velük és belőlük. Gazdájuk, az ember, más sorsot kapott: az első férfinak és nőnek az örökös parancs:„Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá” (Ter 1,28) Mindez a tietek. Nemcsak teremtményeim vagytok, hanem gyermekeimmé fogadtalak benneteket. A lelketek teremtésekor bele rejtettem ennek forrását, a megszentelő kegyelmet. Szeressétek egymást, éljetek egymás örömére. Ebből a szerelemből majd új emberi élet fakad, melyhez mindig teremtem a lelket, a megszentelő kegyelemmel. Hosszú földi élet után, mint fogadott gyermekeim élvezitek „a világ kezdetétől nektek készített országot” (Mt 25,34) Ezt Jézus megváltó halála előtt mondta. Ezzel akarta jelezni, hogy az angyalok ősi bukása halálával végleg megpecsételődik. Lucifer érve az angyalok lázadása alkalmával az volt, hogy ha a Második Isteni Személy fölveszi az emberi természetet a maga isteni természete mellé és a kettőt Isteni Személye birtokolja, akkor sérti az angyalokat, akiknek a természete felülmúlja az emberi természetet, ezért a megtestesült Istenfiát nem fogja imádni. Jézus az utolsó ítéleten végleg elmarasztalja ősi ellenségét. A szentleckében Pál apostol a tesszaloniki híveket vigasztalja, de természetesen ez nekünk is szól: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el” (1Tessz 4,13-14) Nézzük mi is „a bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan szemével (Bölcs 6,12): Isten szándékát nem tudta tönkretenni a kísértő,amikor az asszonyt becsapta, hogy egyenek a tiltott fa gyümölcséből, mert azzal megszerzik a rejtett titkot, és ezáltal istenek lesznek. Ezzel megszédítette a jóhiszemű, de becsapott asszonyt az a sátán, aki az isteni próba idején a maga túlbecsült angyali eszével kimondta: „Nem szolgálom a megtestesült Fiúistent!” És hiába áltatta magát a győzelem gőgjével, mert a végtelen nagy és emberszerető Úr nem vetette el a becsapott asszonyt,mert tudta, hogy az emberi észt nem a gonoszság vezeti, hanem a gyarlóság. A bűn ugyan bűn maradt, sem Éva, sem Ádám sem a többi ember nem tudta kiengesztelni a megsértett Istent, de Ő maga készen volt a szeretetből fakadó megoldásra:A mindenben engedelmes Fiát küldte a földre, amint a világ teremtése előtt már elhatározta, hogy kész felvenni az emberi természetet, hogy emberi lelke az angyalok és emberi lelkek őstípusa legyen, emberi teste pedig a teremtendő emberi test és minden más anyag őstípusa: „Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelmeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn” (Kol 1,16-17) Krisztus győz,uralkodik.



Zsolozsma 309.



Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből 

A keresztségben mindnyájan Isten templomává lettünk 

Krisztus kegyelméből ujjongó örömmel megünnepeljük, kedves testvéreim, e templom felszentelésének évfordulóját; de ne felejtsük, hogy nekünk magunknak kell Isten igazi és élő templomává lennünk. A keresztény nép méltán szentel ünnepet a templomnak, mint édesanyának is, mert jól tudja, hogy ebben nyerte el a lelki újjászületés nagy kegyelmét. Első születésünkkor ugyanis csak Isten haragjára voltunk méltók, és csupán lelki újjászületésünkkor lettünk méltók Isten gondoskodó szeretetére. Első születésünk ugyanis még halálra szánt bennünket, viszont az újjászületés már az életre hívott meg minket. A keresztség előtt, kedveseim, mindnyájan a sátán lakóhelye voltunk, de keresztségünk után Krisztus templomává lettünk az ő érdeméből, így, ha lelkünk üdvösségének ügyéről egy kicsit is figyelmesebben elgondolkodunk, akkor megértjük, hogy Isten igazi és elő temploma vagyunk. Isten nem csak emberi kéz emelte templomokban lakik (ApCsel 17, 24) vagy kőből, fából épített házakban, hanem sokkal inkább az ember lelkében, amelyet saját képére formált és alkotott meg teremtő keze. Ezért mondta Szent Pál apostol: Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az (1 Kor 3, 17). Amikor eljött közénk Krisztus, szívünkből kiűzte a sátánt, hogy templomot készítsen bennünk magának. Ezért az ő segítségével tegyünk meg mindent, hogy gonosz tetteink miatt e templomban őt megbántás ne érje. Mindaz ugyanis, aki gonoszat cselekszik, Krisztust bántja meg. Mert amint már az előbb is mondtuk: mielőtt Krisztus megváltott volna minket, a sátán lakóhelye voltunk; a megváltás pedig arra tett méltóvá, hogy Isten hajlékává legyünk, mert úgy tetszett Istennek, hogy lakást készítsen magának bennünk.Ha tehát örömmel akarjuk megünnepelni, testvérek, e templom felszentelésének évfordulóját, akkor gonosz tettekkel nem szabad lerombolnunk magunkban az Isten élő templomát. Most úgy akarok szólni, hogy mindenki könnyen megérthesse: ahányszor csak e templomba jövünk, mindig törekedjünk arra, hogy olyan legyen a lelkünk, amilyennek Isten templomát látni szeretnénk. Szeretnéd, hogy e bazilika tündöklő szép legyen? Akkor ne engedd, hogy bűnök szennyezzék be lelkedet. Ha azt szeretnéd, hogy e bazilika fényben ragyogjon, akkor ne feledd: Isten is azt akarja, hogy a te lelkedet se borítsa a bűn sötétje. Inkább arra törekedj – mint az Úr is mondja –, hogy jó cselekedeteid fénye tündököljön benned, és hogy megdicsőüljön általad Isten, aki a mennyben lakik. Amint te belépsz e templomba, úgy akar Isten is betérni lelked templomába. Ezt ő maga így ígérte meg: Közöttük lakom majd és közöttük járok (2 Kor 6, 16)