2010. november 27., szombat

Szűz Mária szombatja



Évközi 34. hét szombatja



Szűz Mária szombati emléknapja



Üdvözlégy, Szűzanya! Te szülted a Királyt,
aki az ég és a föld Ura mindörökkön-örökké.



Testvéreim! Ahogy mondani szoktuk, ha szombat, akkor Mária. Így van ez ma is az egyházi év utolsó szombatján, utolsó napján. Az elmúlt napokban, hetekben már megkezdtük böjtünket, hogy azzal méltóképpen készülhessünk fel a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére, az Adventre. Az elmúlt napokban, hetekben az evangéliumokkal és a többi Szentírási olvasmányokkal is felkészültünk a végső időkre, az elmúlásra, a halálra, de nem csak erre, hanem arra is, hogy mi vár ránk azt követően. Boldogságos Szűzanyánk, a Magyarok Nagyasszonya, akiről ma megemlékezünk már vár ránk odaát, már előkészítette számunkra a legjobb helyett, amelyet csak megérdemelhetünk. Bőjte Csaba atyától hallottam egyszer egy poént. Szent Péter a mennyországban kulccsal a kezében feldúltan futkározik jobbra-balra, arc csalódott, öklét dühösen rázza. Mindenki óvatosan kitér előle, ám Jézus Krisztus a Mestere éppen arra jön és meglepetten látja Péter viselkedését és megszólítja: Péter mi történt? Mi van veled, hogy így ki vagy kelve magadból? Nem végzed a dolgodat, pedig hát te voltál a legjobb tanítványom, ezért is bíztam rád a Mennyország kulcsát? Péter is meg is hökken a felszólításon és dorgáláson, felhagy a jövés menéssel, megáll a Mester előtt és így válaszolt: Tudod Uram, hogy téged szeretlek! Tudod, hogy a feladatomat mindig tőlem telhetően elvégeztem, de most már elég volt, visszaadom a kulcsokat! Nem csinálom tovább még ha a pokolba leszek száműzve akkor sem! Jézus Krisztus bizony meglepődve hallgatta a szeretett tanítvány kifakadását, hiszen nem nagyon értette miről is lehet szó. De hát mi történt Péter veled, hogy így fel vagy lázulva? Bántott valaki? Péter először hallgatott, mint aki nem nagy nagyon akar a dologról beszélni, de aztán csak válaszolnia kellett az Atyaisten Fiának. Tudod Jézus, én már évszázadok óta teszem a dolgomat. Érkeznek a meghalt lelkek a Mennyország kapujába, én megnézem a könyveket róla, ahogy írva van és odairányítom őket ahová éppen kell, van akit beengedek ide, van akit a tisztítótűzbe küldök, és van akit le a pokolba, mert hát annyi bűne összejött a földi életében. Ez idáig jól is van, de... Aztán váratlanul elhallgatott. Jézus Krisztus pedig noszogatni kezdte: Mondjad hát Péter mi az hogy de? Hát tudod Uram én elküldöm az összes bűnöst a megfelelő helyre, de azok rögtön futnak Édesanyádhoz, a Boldogságos Szűz Máriához és addig könyörögnek neki, hogy az beengedi mindig őket a hátsó ajtón! Hát így vár bennünket bűnös embereket a mi Égi Édesanyánk. Testvéreim! Egész emberi életünket és minden cselekedetünket Isten fogja egykor megítélni. Az ő ítélete egyszerre lesz igazságos és irgalmas. Bár e kettőt emberi gondolkodásunkkal sokszor nem tudjuk egymáshoz igazítani, Istenre azonban mindkettő igaz. Ő megmutatja irgalmát mindenkinek, aki bűnbánattal és alázattal közeledik hozzá, de az is igaz, hogy a megtérést elmulasztók méltó büntetésre számíthatnak. Isten szándéka az, hogy megmenti lelkünket, és feltámasztja testünket is a végső időkben. Legyünk bölcsek, és éljünk úgy, hogy ezt az isteni szándékot és várható isteni ítéletet mindig szemünk előtt tartjuk. Minden cselekedetünkért egyedül mi vagyunk a felelősek. Mozdulhatunk királyok, miniszterek, politikusok, vagy bárkinek a szavára, parancsára, a tetteinkért mindig nekünk kell számot adnunk Istennek és hivatkozhatunk arra, hogy ez meg ez utasított bennünket erre, hogy az erkölcs, a krisztusi út nem volt járható számunkra. A számadás alól, Isten ítélete elől kibújni senki sem képes, mert ő belát a szívünk legrejtettebb titkaiba is. A Szűzanya mindig segít azoknak, akik hozzá fordulnak, ha úgy gondoljuk, hogy ő közelebb áll hozzánk és mégis ember, akkor forduljunk hozzá bizalommal és alázattal:



Urunk, Istenünk, magunkhoz vettük az égi kenyeret. Kérjük kegyelmedet, hogy akik Szűz Máriát örvendezve ünnepeljük, őt követve mi is méltók legyünk a megváltás művét szolgálni. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 26., péntek

Porto Mauriciói Szent Lénárd szerzetes



Évközi 34. hét péntekje



Porto Mauriciói Szent Lénárd ferences népmisszionárius



Az Úr békét hirdet népének s híveinek,
és azoknak, akik szívből hozzá térnek.



Testvéreim! Péntek van, az utolsó péntek ebben az egyházi évben. Ma még Jézus Krisztus kereszt halálára emlékezünk, hogy holnap estétől már megkezdve az új egyházi évet az esti zsolozsmával. Ma még búcsút intünk az elmúlt évnek minden nehézségnek, minden szenvedésnek és mi is Jézus Krisztus példájára hirdessük az ő békéjét, hogy szívből megtérhessünk hozzá az előttünk álló adventi és karácsonyi időszakban. A nap szentjét a ferences szentek közül vettük a mai napon. Szent Lénárd a leghétköznapibb papok közé tartozott. A félelem és a szeretet felkeltése igehirdetésének a két sarkpontja volt. Lénárd szívbeli jósága felejthetetlen élményt jelenthetett mindazok számára, akik előzően meghallgatták gyakran ijesztő prédikációit. Úgy hírlik, hogy szeretetre méltó módján még a legmegátalkodottabb bűnöst is meg tudta nyerni. Amikor a gyóntatószékben tanúsított szelídsége miatt kérdőre vonták, így válaszolt: ,,Jézustól tanultam.'' Nem volt sem a tudomány mestere, sem elragadó szónok, de mint lelkipásztor olyan sikereket ért el, mint korának legjobb igehirdetői. Apostoli buzgóságának szenvedélyes heve betöltötte szónoki és tudományos hézagait, és pótolta azokat a hiányosságokat, amelyek befelé fordultságából adódtak. Erőssége a lelkipásztorkodás alázatosan végzett munkája és az önátadásban való hűség volt. Jézus Krisztus azt állította tanításáról és szavairól, amit az Atya bízott rá, hogy azok nem múlnak el soha. Örök érvényű tanítás ez, amely soha nem veszti el jelentését és korszerűségét. Jézus Krisztus szavainak igazsága olyan mérce, amelyhez érdemes életünket alakítani. Szavai ma is életeket tudnak átalakítani, akár csak egykor Szent Lénárd tudott, akinek szavaiért pápák és bíborosok vetélkedtek. Tanítása nem hasonlítható a könnyen feledhető, súlytalan emberi eszmékhez és téveszmékhez, amelyek rövid ideig szolgálják csupán az e világi érdekeket. Az üdvösség tanítása ezzel szemben mindig megbízható marad, mert nem emberektől, hanem magától a Teremtő Istentől származik. Bár megtartása gyakran nehéznek, lehetetlennek tűnik, mégis élhető, megvalósítható. Hallgassuk és tegyük meg mindazt, amit Isten kér tőlünk! Sikeres és meghit adventi felkészülést kívánok minden kedves olvasómnak és hallgatómnak. Imádkozzunk együtt az isteni béke megvalósulásáért:


Kérünk, mindenható Istenünk, ne engedd, hogy tőled valaha is elszakadjunk, akiket az isteni életben való részesedéssel megörvendeztettél. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!



2010. november 25., csütörtök

Alexandriai Szent Katalin vértanú szűz



Évközi 34. hét csütörtökje



Alexandriai Szent Katalin vértanú szűz



Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.



Testvéreim! A mai évközi napon egy olyan szentet ünneplünk, amelynek neve igen gyakori Magyarországon. Katalin, Alexandriai Szent Katalin vértanú szűz az, akit ma országszerte ünnepelve köszöntenek. Maxentius császár idejében Alexandriában élt egy előkelő nemesi család sarjaként. Szülei mindent elkövettek, hogy a kornak megfelelően művelt hölgyet neveljenek lányukból. Ennek megfelelően igen sokat tanult és olvasott, ezért is ma főként a tanulólányok védőszentjükként tisztelik. Tanulmányai során ismerkedett meg a kereszténységgel is, megtérését azonban a legenda szerint annak köszönhette, hogy egy éjjel látomásában megjelent neki a Boldogságos Szűz Mária karján a kisded Jézus Krisztussal. Ettől kezdve nem vett részt a római pogány szertartásokban, ami hamarosan feltűnt a Császárnak is, aki felszólította erre, de Katalin ahelyett, hogy eleget tett volna neki, zsarnoknak és kegyetlenek titulálta. A Császárt annyira megdöbbentette Katalin magabiztos viselkedése, hogy eszébe sem jutott, hogy rögtön megbüntesse ezért, hanem felszólította tudósait, hogy térítsék vissza Katalint a római pogány hitre. Az 50 tudós nem hogy Katalint nem tudták visszatéríteni, hanem még ők maguk is keresztény hitre tértek Katalin tanítása és hitvallása által, pedig tudták, hogy ezért máglyahalállal fognak lakolni. Katalint a Császár megkorbácsoltatta és börtönbe záratta. Csakhogy Maxentius császár felesége is kíváncsi lett erre a szűzre, és látogatásai után ő is és a börtön őrei is megtértek a keresztény hitre. Erre a császár már halálra ítélte félelmében. Előbb vastüskés keréken kellett volna szörnyethalnia az azonban összetört előtte, ekkor lefejezték, de vér helyett ereiből tejszerű folyadék ömlött ki, így lett aztán a szoptatós dajkák védőszentje is. Ezek az események is a végső időkre emlékeztethették az akkor élőket. Az akkor bekövetkező ítéletről szóló jézusi szavakat Katalin szájából is sokan félelemmel vegyes csodálattal hallgatták. A helytelen életvitel, amelyet a Császár szemére is vetett, az Isten parancsainak semmibevétele, a szeretet mindennapi gyakorlásának elmulasztása ugyanis mindenki számára kedvezőtlen ítélettel jár, még ha Császár is valaki. Mindenkinek van ugyan lehetősége és ideje arra, hogy megváltoztassa életét, de ezt egyesek nem teszik meg. A hívő ember, aki egész életében Isten akaratának teljesítésére törekedett, nem félelemmel. hanem örvendezve várhatja Jézus Krisztus újbóli eljövetelét, hiszen számára ez az üdvösség beköszöntét jelenti. A különleges égi jelek után eljön az idő, amikor az igazak meglátják az Istent színről-színre. Közel ez az idő, közel volt Szent Katalin idejében is, és az is lehet, hogy ennek eljöttét nem Isten parancsa fogja eldönteni, hanem éppen mi bűnökkel küszködő emberek, akik a megtérés és a bűnbánat helyett, ahogy a Császár is csak tovább fokozzuk bűneink sorát! Ne ezt tegyük, megtérni sohasem késő, az Adventi időszak erre mindig alkalmas idő! A kisded Jézus hamarosan újra eljön közénk, ahogy eljött Édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária karján Alexandriai Szent Katalinhoz is. E segítőszenthez fohászkodjunk segítségért mindannyian:



Istenünk, te Alexandriai Szent Katalinnak a szüzesség és a vértanúság kettős győzelme után szentjeid között ragyogó koronát nyújtottál. Kérünk: e szent áldozat erejével alakíts minket is, hogy minden rosszon úrrá legyünk, és így kiérdemeljük az örök dicsőség jutalmát. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 24., szerda

Vietnami szent vértanúk



Évközi 34. hét szerdája



Dung-Lac Szent András és társai vietnami vértanúk emléknapja.



Nem akarunk mással dicsekedni,
mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével.
A keresztről szóló tanítás nekünk,
akik üdvözültünk, Isten ereje.



Testvéreim! Ma egy olyan ember csoportot, egy olyan népet ünneplünk, amely hagyományosan nem keresztény kultúrájú. Vietnam földjére a keresztény misszionáriusok csupán a XVI. század elején léptek. Nagyon sokan és gyorsan megtértek Jézus Krisztus tanításának és éppen emiatt gyorsan és nagy erővel kezdték üldözni a más vallásúak a keresztényeket. 1625 és 1886 között 117 keresztényt végeznek ki a hétéért, ebből csupán 21 volt külföldi misszionárius, a többi az üldözök honfitársa volt. Még a Vietnami laikus bennszülöttek is képesek voltak Istenért odaadni az életüket. Ezzel a vietnami egyház magvetőivé váltak. Sajnos az Egyház történelmét végigkísérték az ehhez hasonló üldözések időben és térben egyaránt. Szinte minden korban akadtak olyanok, akik a keresztényekben látták legfőbb ellenségeiket, és ez sajnos igaz a mai modern világra is. Minden üldöző egyformán úgy vélte, hogy fenyegetéssel, kényszerítéssel, bántalmazásokkal megtörhetik a hívő keresztényeket. E próbálkozások azonban sorra kudarcot vallottak, hiszen a keresztény vértanúk hősies helytállása még többeket állított Jézus Krisztus és az Egyház mellé. Az igazán hívő ember az üldözések közepette sem feledkezik meg arról, hogy üdvösségének egyetlen feltétele, hogy hűséges maradjon, s minden veszély, sőt életveszély ellenére is kitartson Jézus Krisztus személye mellett. Meggyőződésből fakadó vallásosságunk és hiteles keresztény életünk erősítsen meg másokat is a hitben! Napról-napra közelebb jön advent ünnepe, felcsillan a mi egünkön is a reménységét, a jövőt ígérő csillag. E csillagnak a fénye legyen támpontunk minden időben, bármilyen sötétség is tomboljon körülöttünk, bármilyen sötét árnyak fenyegessenek is bennünket, mi a szemünket erre a csillagra vessük és csak benne legyen bizodalmunk. Ez a csillag sosem visz bennünket távútra, mindig az üdvösség útját fogja nekünk megvilágítani a betlehemi jászol egyszerűségétől, a golgota hegyen álló kereszt véres valóságáig! Ne feledjük azt sem, hogy üldözés sokféle lehet! Vannak rendszerek, akik a testet akarják elpusztítani börtönökben, kínzókamrákban, arénákban! Nekünk nem ezektől kell leginkább félnünk, hanem azoktól rendszerektől, akik a lelket akarják elpusztítani bennünk. A liberális pénzügyi világ, amely napjainkat uralja erre törekszik, csillogó reklámfényekkel, csábító reklámokkal, a pénz és vagyon hamisságával igyekszik kiölni belőlünk mindent ami Krisztusi. A közelgő vásárlási őrületben mindig a betlehemi jászol egyszerűsége és világot bejáró boldogsága járjon a szemünk előtt. A vietnami vértanúk szegénységükben is Jézus Krisztusba kapaszkodtak annak keresztjébe példájuk figyelemre méltó a ma embere számára, ezért így fohászkodjunk:



Istenünk, a szentmisében most egy Kenyérrel tápláltál minket. A szent vietnami vértanúk emlékünnepén könyörögve kérünk, hogy a te szeretetedben mindig egyek legyünk, és így hűségünk jutalmául elnyerjük az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 23., kedd

Írországi Szent Kolumbán apát



Évközi 34. hét keddje



Írországi Szent Kolumbán apát



Ezek a szent férfiak, akik Isten barátai lettek,
és Isten igazságának hirdetése által
szereztek dicsőséget maguknak.



Testvéreim! Ma rendhagyó módon nem az előírt I. Szent Kelemen vértanú pápáról kívánok pár szót ejteni, hanem a nap egy másik szentjéről Szent Kolumbán apátról. Hamarosan a mi Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepét fogjuk ünnepelni egy hónapon keresztül, az Ő születését egy egész világ várta és égi jelek kísérték, mégis szűk körben, romos istállóban jött világra. Szent Kolumbán is hozzá hasonlatosan a távoli Írország szigetén látta meg a napvilágot és már az ő születését is jelek előzték meg. Édesanyja állapotosan egy éjszaka látomást látott álmában, és ebben úgy látta, hogy a napot hordja méhében, amely majd bevilágítja az egész földet. A bölcsek megvitatták a látomást és megállapodtak abban, hogy ez a születendő gyermek lesz és olyan kiváló tulajdonságokkal fog bírni, hogy személyisége befogja világítani népének jövőjét. A jóslat és a látomás valóra vált, sőt túl is szárnyalta a valóság az álmot. Szent Kolumbán ugyanis nem csak az íreknek, hanem Nyugat-Európa sok népe számára elvitte Jézus Krisztus világosságát. Pedig üldözték királyok és egyszerű emberek is, ő azonban nem vesztette hitét, nem tágított attól egy pillanatra sem. Olyan bizonyossággal hirdette Isten országát, mintha maga is látta volna János apostol látomását, amelyben az Emberfia fehér felhőn ülve, aranykoronát visel és kezében éles sarlót. Ez a sarló Kolumbán apát volt, amerre járt, amerre meglendítette sarlóját aratott. Százával mentek eléje és tértek meg pogányabbnál pogányabb emberek. Egyszer amikor fogságban volt társaival a királyné utasítására csak egy vak és a felesége láthatta el őket élelemmel nehogy további embereket térítsen meg a hitnek. Erre Kolumbán apát visszaadta a vaklátását és ezzel is Isten dicsőségét hirdette. Egy másik alkalommal elfogyott a vizük az Alpok erdeiben és már két napja szomjaztak, amikor látta társai csüggedését, rájuk szólt, hogy kaparják meg egy közeli sziklafal oldalát. Azok ugyan értették, hogy miért, de megtették és a sziklából olyan forrás fakadt, amelyből még ma is folyik a víz 1400 év elteltével. Bár merre lendítette kését, mindenhol beért fürtöket szüretelt le vele. A csodák csodáit követte el, de soha nem hivalkodásból, előny szerzésből, hanem mindig mélységes hódolattal és alázattal Isten iránti szeretetében. Ahogy a zsoltárban is olvashatjuk: "Örvendjen a mező, és minden ami rajta van. Ujjongjon az erdő minden fája az Úr színe előtt, mert eljön, hogy ítélje a földet," Szent Kolumbán apátban valóban valami mennyei jött le a sötét földre. A madarak körülvették amikor hívta őket, ha társainak elszakadt a lábbelije medve hozott nekik szarvasbőrt, hogy újat készíthessenek. Véghez is vitte, amiért ideszületett erre a világra, hogy fénylő napja legyen a népeknek, zarándoklása során. Ezért így imádkozzunk:



Istenünk, add, hogy ennek a szent áldozatnak kegyelmi ereje erősítsen meg minket az igaz hitben, hogy amiért Szent Kolumbán apát fogyhatatlan erővel dolgozott és egész életét odaadta, azt mi is mindenütt megvalljuk szóval és tettel egyaránt. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 22., hétfő

Római Szent Cecília vértanú szűz



Évközi 34. hét hétfője



Római Szent Cecília vértanú szűz emléknapja



Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.



Testvéreim! Ez a hét és köznapjai az Adventre való lelki felkészülés jegyében zajlanak már. Krisztus király ünnepét magunk mögött tudva most már az elmúlt évet is lezártuk egyházi berkekben és megkezdjük a következő liturgikus évre való ráhangolódást. Vasárnaptól ismét az "A" liturgikus év olvasmányai és evangéliumai fogják számunkra tanítást adni. A legfontosabb szentjeink azonban minden évben ugyanazon a napon vissza-visszatérnek hozzánk életükkel, példájukkal. Így van ez Római Szent Cecília esetében is, akit vértanú szűzként tisztelünk és leginkább a kántorok fohászkodnak hozzá hiszen az Egyházi zene védőszentjeként fohászkodunk segítségéért. E szentnek az ünnepét már 545 november 22.-én is megünnepelték Rómában, ami jelezheti számunkra, hogy milyen mély volt a tisztelete. Ha a köznap evangéliumát vesszük olvasásra, akkor ahhoz őt úgy kapcsolhatjuk, mint az abban szereplő szegény özvegyasszonyt, aki az utolsó két dénárját is odaadta. Szent Cecília nem volt szegény, de hogy kövesse Megváltónkat, Jézus Krisztust, tudta, hogy akár a szegény özvegynek neki is oda kell adnia mindenét, az utolsó két dénárját is. Csakhogy Szent Cecíliának az élete volt az utolsó két dénárja, de ő ezt sem habozott feláldozni Istenünkért. Ahogy itt is, úgy az evangéliumban is többször rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus Krisztus értékrendje egész más, mint a mi emberi értékrendünk. Sok esetben pedig éppen a fordítottja. Az ő számára a sok kevésnek tűnik, a kevés viszont soknak. Erre is jó példa az evangéliumi szegény özvegyasszony esete, akinek két fillérnyi adományát a mi Urunk többre értékelte, mint a gazdagok és tehetősek mennyiségileg több adományát. Az özvegy ugyanis mindenét odaadta, s kevéske adománya azért értékelődött fel, mert Istenért kész volt mindenéről lemondani. Ugyanezt cselekedte meg Római Szent Cecília is, mert Isten nem filléreket vár, nem pénzt vár, hanem ennél sokkal többet. Vajon készek vagyunk-e Istennek önzetlenül, nagylelkűen mindenünket odaadni? Ő a mindenen nem vagyont, aranyat és értékeket ért és nem is pénzt vár valójában tőlünk, hanem hogy egész életünket hajlandóak vagyunk-e odaadni neki. Az életünk csupán két fillér, vagy még annyi sem, hiszen ingyen kaptuk, úgy is kellene odaadnunk. Nekünk kell naponta eldöntenünk, hogy odaadjuk vagy görcsösen ragaszkodva hozzá megtartjuk, hogy aztán úgy is elveszítsük halálunk napján.



Magunkhoz vettük szent Fiad testét és vérét, Istenünk. Kérünk, adja meg a szentáldozás azt a lelkierőt, amely Szent Cecília vértanúdat szolgálatodban hűségessé, a szenvedésben pedig diadalmassá tette. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 21., vasárnap

Az MKPK Szent Erzsébet-napi körlevele



Az MKPK Szent Erzsébet-napi körlevele



Az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon minden évben a szolgáló szeretet szentjének példáját követő Katolikus Karitász javára gyűjtenek a magyarországi katolikus templomokban. Idén a november 21-ei perselypénzt fordítja a Katolikus Egyház segélyszervezete céljaira. Az alábbiakban közöljük a Magyar Katolikus püspöki Konferencia ez alkalomból kiadott körlevelét, amelyet a gyűjtés napján hazánk valamennyi katolikus templomában felolvasnak.

Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve, az ő életének példájára tekintünk. A „szolgáló szeretet szentje” mindössze 24 földi évet élt, de ez az idő elég volt számára ahhoz, hogy halála után négy évvel az Egyház hivatalosan is elismerje életszentségét és a szentek közé emelje. Életét a szegénység és a nyomor miatt a társadalom peremére szorult szenvedőknek szentelte, keresve az utat, hogy segíthessen rajtuk. Így érte el a célt, amelyre Isten hív minket: a szolgáló szeretet által az örök életet.

A Katolikus Karitász Egyházunk hivatalos segélyszervezeteként az evangélium szellemében végzi, Szent Erzsébet példájára is, a szegények és rászorulók támogatását. E munkában országszerte 700 plébániai csoportban mintegy tízezer önkéntes vesz részt. A Karitász országos hálózatán keresztül hazánk minden tájegységén jelen van, környezetükben segítve a rászorulókat.

Az idei esztendő sajnos a katasztrófák évének is bizonyult. A tavaszi árvíz, a viharkárok és a néhány héttel ezelőtti vörösiszapár alkalmával azonban példanélküli összefogással segített az egész ország a bajba jutott családokon.

A templomi gyűjtések példás felebaráti szeretetről tanúskodnak az ország határain belül és azon túl is. A gyűjtések eredményeként a Karitász munkatársai a mai napig a katasztrófák helyszínein segítik az újjáépítést, a családok életének újrakezdését.

A váratlan tragédiák mellett azonban nem feledkezhetünk meg a társadalom peremére szorultakról sem. Az Európai Unió a 2010-es évet a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. Egyházunk segélyszervezete révén jelen van a rászorulók támogatásában is: a hajléktalanellátásban, az idősek, a szenvedélybetegek és fogyatékkal élők gondozásában, a drogmegelőzésben, a megváltozott munkaképességűek és a szegény családok folyamatos támogatásában.

A segítő szeretet megnyilvánulása segít felébreszteni a reményt a kétségbeesett, bajbajutott embertársainkban, megerősítve bennük a jövőben bízó hitet.

Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának.

Bizalommal kérjük híveinket, hogy november 21-én, vasárnap perselyadományaikkal is támogassák a szolgáló szeretet munkásait, ezzel is lehetőséget teremtve, hogy Szent Erzsébet nyomdokain járva Egyházunk biztos támasza lehessen a rászorulóknak.

Kelt: Budapesten, 2010. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Krisztus, a Mindenség Királya



Évközi 34. vasárnap



Jézus Krisztus, a Mindenség Királyának főünnepe



Méltó a Bárány, akit megöltek,
hogy övé legyen a hatalom, az isteni méltóság,
a bölcsesség, az erő és a tisztelet.
Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!



Testvéreim! Egyházi évünk csúcspontjához érkeztünk a mai nappal, amikor Megváltónkat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust, mint a Mindenség Királyát ünnepeljük. Ha visszatekintünk az elmúlt év köznapjaira, ünnepeire, életünkben lezajlott örömökre és bánatokra, akkor elmondhatjuk, hogy itt vagyunk, hogy ismét ideértünk a betlehemi jászoltól, a Via Dolorosan át a Koponyák hegyére. Mert bizony Testvéreim minden egyes év, amelyet hűen végig járunk Jézus Krisztussal az egy keresztút teli fájdalmakkal, kísértésekkel, kudarcokkal, de néha fel-felvillanó örömökkel is. Ez az ünnep a legfiatalabb ünnep a mi Urunk ünnepei között. 1925 óta XI. Piusz pápa rendeletére emlékezünk meg róla, igaz kezdet a Mindenszentek előtti vasárnapon. Úgy gondolom, hogy ma méltóbb helyen találjuk és méltóbb módon ünnepelhetjük meg, ha csak az elmúlt hetek és napok evangéliumaira gondolunk. A királyság fogalma ebben az esetben talán nem is a legpontosabb megfogalmazás mégis el kell fogadnunk ezt. Az ember a királyság hallatán a történelmi tanulmányaiból visszaemlékezve mindig valamiféle emberi elnyomó és igazságtalan rendszert tud maga elé képzelni. Hát ez a királyság nem az a királyság. Az emberi királyok és uralkodók magas helyeken, égbetörő tornyú váraikban, szinte lenéztek alattvalóikra, akik szinte törpének érezték magukat velük szemben és már-már elérhetetlenségükben isteni magasságokat uraltak. Ezek a királyok mind meg is buktak, hiába való fáradozásuk volt a magasba törés. Ez a királyság a kálvárián, a szenvedések útjának végén található! És mi alkotja? Emberi szenvedés, megalázottság, kitaszítottság, fájdalom, vér és gúny! Alapja a durva, véres kereszt, tartópillérei az emberi húsba vájt és ütött rozsdás szegek, a korona rajta egy gúnyolódó felírat és Jézus Krisztus homlokába mélyedő galagonyatövisek. Emberi mértékkel ez a királyság nem királyság! Melyik ember akar ilyen szenvedésekkel teli királyság alattvalója lenni? Azaz ember, aki túl lát földi, emberi kicsinyes bajain és képes meglátni életében, a világ létezésében egy nem e világból való királyság felsejlő körvonalait: egy Mennyei Királyságot! Egy Mennyei Királyságot, amelynek kapuja a Golgota keresztje, útja a fájdalom, az elmúlás, a sír sötét alagútja, amelynek végén azonban ott a fénylő pont, az örökkévalóság királysága. Minden ember születésétől kezdve ebbe a megvalósuló, pompás Mennyei Királyságba igyekszik eljutni. A történelem folyamán sokan voltak, akik úgy gondolták, hogy nem várnak addig, amíg oda eljutnak, ha eljutnak egyáltalán, ezért mindent elkövettek, hogy még itt a földi életükben megvalósítsák az ő kis saját, külön bejáratú Mennyei Királyságukat. Erre, ennek kísérletére jól mutat rá az éppen ezt a címet viselő történelmi mozifilm, amely a keresztes háborúk korában játszódik. A film nagyszabású hollywoodi alkotás, látványos jelenetekkel és olykor jól eldugva, de figyelemre méltó mondanivalóval. A történet akár melyikünkről szólhat, hiszen főhőse hozzánk hasonlóan köznapi munkás ember, akit tragédiák egész sorozata ér, sőt végső elkeseredésében még elköveti a legszörnyűbb bűnt is, megöl egy embert. Igaz azaz ember pap volt, no de milyen pap az, aki a bánatában öngyilkos lett asszony fejét levágatja és utolsó értékétől a nyakában hordott corpustól is megfosztja, kirabolja? A papnak nem mélyebbre kell nyomnia a bűnös embert a bűnbe, hanem Jézus Krisztus példájára ki kell onnan emelnie, ahogy az tette a megtérő latorral a kereszten. Nincs Testvéreim az a bűn, amelyet ha őszintén megbánunk ne nyerne megbocsátást Isten ítélőszéke előtt. Nem nekünk embereknek, és legfőképpen nem a papoknak kell felettünk ítélkezniük, mert ez a a feladat egyedül Istené és nem az embereké. A másik szintén fontos momentum az én szememben e filmben Jeruzsálem püspökéé. Amikor baj van menekül! Menekül még addig gyakorolt hitétől is csak hogy életét mentse, még úgy is, hogy azzal híveinek és embertársainak ezreit taszítja halálba. Ez a magatartás nem méltó emberhez és legfőképpen nem egy püspökhöz. A film élethűen mutatja, hogy az életszentség nem születésünktől eredő előjogunk, hanem hogy azt életünkkel, tetteinkkel kell elnyernünk. A földi Mennyei Királyság minden kísérlet ellenére nem valósul meg, egyedül csak azoknak az embereknek a lelkében, akik ezt az életszentséget képesek megélni, megvalósítani, segíteni embertársainknak az ehhez való eljutásban még akkor is, ha ez közben, hitvány, gyarló életünkbe is kerül. Erre nincs recept, nincs séma, nincs varázslat, amikor lehetőségünk adódik rá meg kell ragadnunk és véghez kell vinnünk gondolkodás és habozás nélkül.

Földi életünk során elkerülhetetlen, hogy legyenek elöljáróink, főnökeink, olykor királyaink. Engedelmeskednünk kell nekik is, szüleinknek is, de soha nem felejthetjük el, hogy bármit is teszünk, azért mindig nekünk kell felelnünk. Nemcsak e világi királyok és elöljárók hatalma létezik, hanem Jézus Krisztus is királyunk és életünk Ura. Az ő szava az, amely a lelkünkből szól és amelyre valóban mozdulnunk kell akár tetszik az a körülöttünk lévő világnak, akár nem. A földi királyok, és főpapok a történelem folyamán sokszor vitték háborúba alattvalóikat, Jézus Krisztus azonban nem kér ilyet tőlünk. Emberi erőinket, fizikai és szellemi képességeinket nem hadviselésre, pusztításra veszi igénybe, hanem azt kéri tőlünk, hogy az ő országa, Isten országa ügyéért fáradozzunk, és annak növekedéséért munkálkodjunk, hogy ezáltal valóban megvalósulhasson a Mennyei Királyság.

Krisztus királyi méltóságának mai ünnepével lezárul az egyházi év, s egy hét múlva, adventben meggyújtjuk az első gyertyát és elkezdjük Megváltói méltóságát szemlélni. A mai ünnep evangéliuma ebben az esztendőben a mi Urunk keresztre feszítésérő szól. A katonák, akik korábban gúnyból töviskoronát tettek Jézus Krisztus fejére, s királyipalást gyanánt vörös római katona köpenyét terítették rá, a kereszt alatt is gúnyból nevezték őt királynak. A Pilátus által készíttetett tábla "a zsidók királya" felirattal nem Jézus Krisztus igazi királyságára akar utalni. De milyen uralkodó, milyen király is ő valójában? Jézus Krisztus egyértelműen kinyilvánítja Pilátus előtt, hogy az ő országa nem ebből a világból való. Országa tehát nem egy bizonyos földrajzi koordináták mentén fekszik, hanem lelki értelmű. Országába "állampolgárságot" a bűnbánat gyakorlásával, a szeretettel, alázattal, és lelki újjászületéssel lehet szerezni. A kereszten meghaló, de a feltámadásban halhatatlan királyként mutatkozó Jézus Krisztus halhatatlanságot, pontosabban örök életet ígér nekünk. A kereszten azt mondta a vele megfeszített és bűneit beismerő embernek, hogy vele lesz a mennyben. Ez az ígéret nem csupán neki szól, hanem mindazoknak, akik bűnbánattal közelednek hozzá. Mert ne legyenek illúzióink Testvéreim a három kereszten ott volt az egész emberiség! A jobb latorral mind azok az emberek, akik képesek beismerni és megbánni bűneiket, a bal latorral pedig azok, akik erre sohasem képesek. Jézus keresztjén középen pedig azok, akik őt követve életszentségükkel boldogokká és szentekké tudtak válni már itt a földi életükben. Jézus Krisztus, aki a kereszten mutatta meg, hogy nem uralkodni akar az embereken, hanem üdvösségüket szolgálni, azt kéri mindannyiunktól, hogy szívünket vonjuk el a földi dolgoktól, és életünk keresztjét hordozva kövessük őt a Via Dolorosán, a Golgotára, az ő királyi útján a Mennyei Királyság felé.


A halhatatlanság eledelét magunkhoz véve, kérünk, Istenünk, hogy mi, akik dicsőségünknek tartjuk azt, hogy Krisztust a Mindenség Királyát szolgáljuk, a mennyek országában örökre vele éljünk. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!