2015. március 21., szombat

Zsolozsma CXII.



Számok könyvéből 
20, 1-13; 21, 4-9
Vízfakasztás Meribánál és a rézkígyó 

A kivonulástól számított negyvenedik esztendő első hónapjában Izrael fiainak egész közössége eljutott Cin pusztájába, s a nép letelepedett Kádesnél. Itt meghalt Mirjam, s ugyanitt el is temették.A közösségnek nem volt semmi vize, ezért összeverődtek Mózes és Áron ellen. Az emberek Mózesnek támadtak, s ilyeneket kiabáltak: „Bár mi is elpusztultunk volna, mint ahogy testvéreinknek el kellett pusztulniuk az Úr színe előtt! Miért hoztátok ide az Úr közösségét ebbe a pusztába? Hogy itt pusztuljunk el jószágainkkal együtt? Miért vezettetek ki Egyiptomból, s hoztatok ide erre a szörnyű vidékre? Olyan vidékre, ahol nincs sem vetés, sem fügefa, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sem?” Mózes és Áron azonban eltűnt a közösség szeme elől, odamentek a megnyilatkozás sátorának bejáratához, és arcra borultak. Megjelent nekik az Úr dicsősége, s az Úr így szólt Mózeshez: „Fogd a botot, gyűjtsd egybe a közösséget, te és testvéred, Áron, és parancsoljátok meg a szemük láttára a sziklának, hogy adjon vizet! Fakassz vizet a sziklából, s igyon a közösség jószágával egyetemben!” Mózes elvette a botot az Úr színe elől, ahogy parancsolta neki. Mózes és Áron a szikla elé hívta egybe a népet, majd Mózes megszólalt: „Halljátok hát, ti, lázadók! Tudunk-e nektek vizet fakasztani ebből a sziklából?” Ezzel fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött a sziklára. Bőséges víz fakadt belőle, s ivott a közösség jószágával együtt. Az Úr azonban így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, s nem dicsőítettetek meg Izrael fiainak szeme láttára, nem vezethetitek el ezt a népet arra földre, amelyet majd adok nekik.” Ezek Meriba vizei, ahol Izrael fiai pörlekedtek az Úrral, ő pedig kinyilvánította szentségét. Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz sem kenyér, sem víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket.” Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallottak: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és teellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért, s rátekint, életben marad!” Mózes tehát csinált egy rézkígyót, s egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt. 


A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN V.



A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN V.
 
Az Ószövetség idejében összetartozott e két fogalom: kivonulás és szövetségkötés. Amikor Isten biztatására Mózes elfogadta a küldetést, Isten megismertette vele tennivalóit, a fáraó elutasító magatartását, hogy a fáraó ellenmondása megtörik majd azokon a csapásokon, amelyeket rá és népére fog bocsátani. Isten mindenek feletti hatalmát az igazolja, hogy a fáraó ellenállása megtörik, és az izraeliták Mózes vezetésével a Sínai hegyhez fognak érni, Isten pedig szövetséget köt velük.„Az Ószövetség leggyakrabban a kivonulással kapcsolatban beszél a megváltásról: az a vallási tapasztalat, amelyet Izrael ekkor átélt, különösen érezhetővé tette számára ennek a fogalomnak a tartalmát. A zsidó tudatban ugyanis a kivonulás nem választható el a szövetségtől: Isten épp azért szabadítja ki népét a rabszolgaságból, hogy magához kösse: Én vagyok Jahve, kiszabadítalak titeket a szolgaságból és megváltalak benneteket („kiváltalak”) fölemelt karral. Népemmé fogadlak titeket, és Istenetek leszek”. (Kiv 6,6-7) a szövetség révén Izrael szent, Jahvénak szentelt néppé, Isten tulajdon népévé válik. A latin nyelvben a megváltást a redemptio szóval fejezzük ki. Az emo, emere, émi, emptum ige jelentése: veszek, vásárolok. Ha a re- igekötővel kötjük össze, akkor azt jelenti, hogy amit megvásároltam (és netán elvesztettem), azt visszavásárlom, visszaszerzem. A Teremtő magának teremtett minden embert, kifejezi a szent szövegben, hogy minden embert a mennyország örökösévé rendelt. A szülők megkapták tőle azt a nagy ajándékot, hogy amikor gyermekük megfogan, Isten azonnal teremti semmiből a lelkét, és azonnal hozzáteremti a megszentelő kegyelmet is. Ezzel az új ember azonnal Isten gyermeke (is) lesz, nemcsak a szülőké. Örökli majd szülei vagyonából is a részét, de a mennyország örökösévé is válik. Ezt minden foetus (magzat) „juss”-ként, örökségként kapta (volna) Isten nagylelkűségéből a világtörténelem összes gyermeke. Ez a kimondhatatlanul nagy érték azonban Éva és Ádám vétkével, az ősbűnnel elveszett. Azóta ezt csak Jézus Krisztus kereszthalálának érdeméből kaphatja meg bárki, amikor megkeresztelkedik. Helyesebben mondva: a keresztségben visszakapjuk elvesztett örökségünket. Kiváltságként egyedül jövendő Édesanyjának adta meg fogantatása pillanatában (Szeplőtelen Fogantatás) az Isten Fia. A „megváltás” fogalmát az Ószövetségben a próféták is ugyanebben az értelemben használják. Már Izajás próféta könyvében is olvashatjuk, mint kiváltást. Óriási reményt adott az akkori szomorú sorsot viselő népnek. A későbbi prófétáknál a nagy fogságokból szabadulókkal kapcsolatban olvashatjuk Isten címeként a Megváltót (vagy Kiváltót). Ettől az időtől kezdődik az a szokás, hogy a hazatérők nagy Hazabocsátóját, magát Istent is Megváltónak nevezik. Ő váltotta örömre a fogság gyötrelmeit, Ő adta meg Dániel próféta könyörgésére (Dán 9,15-23) a hazatérés reményét. A zsoltárok között az egyik legmeghatóbb a 130.-ik. A bűnbánók vagy az értük imádkozók kedves könyörgéseként latinul könyv nélkül tanultuk meg ezt a zsoltárt is szerzetes-újoncként. „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, Uram, halld meg a szavam! Füled figyeljen fel könyörgő szavamra! Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom szavában. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom, és bőséges nála a megváltás.  Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől”„Ezekiel mindenkinél jobban aláhúzza ennek a bűnösökre vonatkozó megváltásnak az abszolút ingyenességét: „Én azonban megemlékezem a szövetségről, amelyet ifjúságod napjaiban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. Te meg visszaemlékszel útjaidra, és szégyenkezel, amikor majd veszem nővéreidet és húgaidat és leányaidul neked adom őket, de nem veled való szövetségem jegyében. Megújítom veled a szövetséget, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, azért, hogy emlékezzél és szégyenkezzél, szégyenedben ne tudd kinyitni a szád, amikor majd megbocsátok mindent, amit tettél, mondja az Úr, az Isten” (Ez 16,60-63)


A Megszentelt Élet Éve 77.



március 21.

Szent Benedek főünnepe
Imádkozzunk a pannonhalmi bencésekért!
  • Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság
Alapítójuk: Nursiai Szent Benedek
Szent Benedek szerint szerzetesek azok, akik közösségben, apát és Regula vezetésével követik Krisztust. A Krisztus-követés konkrét kereteihez a Regula mutat irányt. Eszerint a bencés életet az imádság (a zsoltárok imádkozása), a munka és a lectio divina (a Szentírás olvasása) határozza meg. A pannonhalmi közösség munkaterületeihez tartozik jelenleg a középiskolai oktatás két gimnáziumban, a lelkipásztori szolgálat tizenöt plébánián és a segítő szeretet gyakorlása (szolgálatok a monostorban, vendéglátás, apátsági vállalkozások).
Lelkiségünkből:
A jó buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: egymást a tiszteletadásban előzzék meg. Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszintén és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen. (Szent Benedek Regulája, 72. fejezet)


NAGYBÖJT 4. HÉT SZOMBAT



Kérünk mindenható Istenünk, irgalmasságod kormányozza szívünket, mert mi nem tudunk tetszésed szerint élni, ha te nem segítesz minket. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

2015.03.18. NAGYBÖJT 4. HÉT SZOMBAT
Olyan voltam, mint a vágóhídra hurcolt gyanútlan bárány
Jn 7,40-53
„Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta!”  

Jézus templomi beszéde közben az egyszerű nép körében felvetődik a gondolat, hogy annyira szépen beszél Isten üdvözítő dolgairól, hogy Ő lehet a Messiás, de azonnal akadtak olyanok, akik elevenen emlékeztek az egyik legfontosabb messiási jövendölésre, amelyből félreérthetetlenül tudta minden zsidó, hogy a Messiásnak Betlehemben kell születnie  (Mik 5,1) Amikor a napkeleti bölcsek harminc évvel korábban megérkeztek Jeruzsálembe, és a célba értek boldog lelkesedésével kérdezték: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” (Mt 2, 2) Mindenki zavarodottan nézett rájuk. Akkor az ellenséges lelkületű Heródes király elképedt, megrémült, de azonnal kapcsolt, hogy ezt a papoknak tudniuk kell. Tudták is. A király elé érve hallották a problémát, „hogy hol születhetett a Krisztus” (4), azonnal idézték Mikeás jövendölését. Itt meg most a nép idézi okosan Mikeást, és a papok nem tudják, vagy állhatatosan nem akarják tudni, mit mondott az egyik legfontosabb messiási jövendölésben az Úr egykori követ. Vagy talán tudják a jövendölést, de készakarva nem szólnak róla, mert akkor a nép megkérdezhetné: Miért mondogatjátok Jézussal kapcsolatban állhatatosan, hogy Galileából nem jön próféta? Megkérdeztétek, utána jártatok legalább titokban, hogy a Názáretinek mondott Jézus ténylegesen hol született? „azokat, akik a népből hallották ezeket a szavakat (Jézusét), azt mondták: Ez valóban a próféta! Mások így szóltak: Ez a Krisztus! Némelyek, pedig megjegyezték: Csak nem Galileából jön a Krisztus? Nem ezt mondta az Írás: Dávid utódaiból. És Betlehem helységből jön a Krisztus, ahonnan Dávid származott? És a sokaságban szakadás támadt miatta”. (Jn 7, 40-43) Ebben a fontos vitában hallgatólagosan részt vettek azok a papi szolgák, akiket azért küldtek oda a főpapok, hogy fogják el Jézust, és megkötözve vezessék a tanács elé. Dühösen vették tudomásul a megbízók, hogy nem fogták el a Názáretit. A szolgák így védekeztek: „Soha ember így nem beszélt! Erre a farizeusok megkérdezték őket: Talán bizony titeket is félrevezetett? Vajon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-e valaki benne? De ez a népség, amely nem ismeri a törvényt, átkozott” (46-49) Így tehát nemcsak Jézust, de az igazságot komolyan kereső egyszerű népet is súlyosan és igazságtalanul elítélték a zsidó vezetők. Nikodémus, aki Jézus nyilvános működése elején éjszaka kereste fel Jézust, mert félt farizeus párttársaitól, most védelmébe vette Jézust nyilvánosan: „Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt kihallgatták volna őt, és meg nem tudták, mit cselekedett?” (51) íme, Jézus mellett az igazság kezdi betölteni egyik küldetését: szétválasztani az igazakat a hazugoktól. A sokszor kicsúfolt, a rettegőknek lealázó nevet adó öreg zsidó majd még egyszer kiáll nyilvánosan Jézus mellett, amikor nem vesz részt Jézus elítélésében, de odaáll a halott Jézus mellé, és öreg barátjával ketten ünnepélyesen elmerik temetni a mindenkitől elhagyatott halott Messiást. Mi pedig feleljük a kétkedőknek: Nézzétek az igazságot, és a szerint ítéljetek.

Irgalmas Istenünk, ki törékeny emberi természetünk számára minden támogatást megadsz szentségeidben, kérünk segíts, hogy ajándékaidat méltó módon fogadjuk és a jámbor élet termésével viszonozzuk. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.


2015. március 20., péntek

Zsolozsma CXI.



A Számok könyvéből
 14, 1-25
A nép lázadása és Mózes közbenjárása 

A hírszerzők beszámolója után az egész közösség fölemelte szavát, és kiabálásban tört ki, s a nép siránkozott azon az éjszakán. Izrael fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen, s az egész közösség ezt hajtogatta: „Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén vagy itt a pusztában! Miért akar az Úr abba az országba vinni? Hogy kardélre hányjanak bennünket! Asszonyaink és kisgyermekeink zsákmányul esnek! Nem az volna a legjobb, ha visszatérnénk Egyiptomba?” És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért, és térjünk vissza Egyiptomba!” Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egybegyűlt egész közössége előtt arcra borult. Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia és Káleb, Jefunne fia, megszaggatta ruháját, és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyeljük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” Már éppen azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. Így szólt az Úr Mózeshez: „Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb néppé.” Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: „Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szemben megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. Ha most egy emberként elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: Az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában. Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: »Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.« Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomtól idáig mindig megbocsátottál ennek a népnek!” Erre így válaszolt az Úr: „Megbocsátok, ahogy kérted. De valóban, amint igaz, hogy élek s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra: nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. Hanem szolgámat, Kálebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérlem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. (Az amalekiták és a kánaániak továbbra is a síkságon élnek.) Holnap térjetek vissza a pusztába, és törjetek utat a Sás-tenger felé!” 


A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN IV.



A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN IV.
 
Az Ószövetségben az Ábrahámnak adott áldás észrevehetően akkor virágzott ki, amikor unokája, Jákob, súlyos lelki válságba került. Egyiptom közelében legeltették nyájait az idősebb fiai, összesen tízen. Szerelemmel szeretett felesége, Ráchel két fia közül az idősebbik, József, édesanyja révén is, meg apja figyelő szeme szerint is a legintelligensebb volt a tizenkét fiú között. A legdíszesebb ruhát neki varratta apja. Örömmel hallgatta álmairól szóló beszámolóit. Testvérei azonban egyre inkább irigyelni kezdték apjuk érezhető kivételezései miatt. Amikor aztán egyedül maradt otthon szüleivel és a tizenkettediknek számító édes öccsével, Benjaminnal, apja azzal bízta meg, hogy menjen bátyjai után ellenőrizni tevékenységüket. A nyájak közelébe érve felismerték a testvérei, és azonnal kész volt a terv: most aztán megöljük! Júda azonban egy kiszáradt víztározóba rejtette a többiek elől. A tervet egyébként hasznosabb elgondolás váltotta fel: Egyiptom felé haladó karaván haladt el mellettük. Nekik felajánlották és eladták öccsüket húsz ezüstért. József hiába rimánkodott, a testvéri gyűlölet sokkal erősebb volt, mint a vérségi kapcsolat. József az érzéketlen szívű pénzemberek kezéből piacra, onnan pedig a fáraó eunuch tisztjéhez került. Igazán rabszolga lett. Gazdája felfedezte eleven eszét, és a házába vitte rabtársai irányítójának. Úrnőjének, az eunuch házigazda feleségének viszont kellemetlen vágyai támadtak. Mivel József brigádvezető rabszolgaként is megmaradt becsületesnek, az asszony feljelentette uránál, mint kerítőt. A ház ura feleségének hitt, József pedig a fáraó börtönébe került. Kezén és nyakán vasba verve szenvedett ártatlanul. Így sorvadt egy ideig. Aztán a fáraó két főemberét is melléje zárták. Egyik reggel mindketten elmondták álmukat. József azonnal megfejtette azok jelentését: az egyik kiszabadul, állását is vissza- kapja, a másikat pedig felakasztják. ( (Ter 37,1-36; 39-40) Később a fáraó is álmodott hét kövér és hét sovány tehénről, majd egy-egy búzaszáron nőtt hét-hét tele és üres kalászról. Mivel az álmot senki sem tudta megfejteni, a visszafogadott főpohárnoknak eszébe jutott József. A fáraó azonnal átrendelte a börtönből Józsefet. Meghallgatva az álmot, József azonnal megmondta jelentését: Hét bőtermő esztendő jön, majd hét szűkesztendő. A sok termést jó lesz raktárakba hordani, az éhínség éveiben pedig sok pénzért el lehet adni. A fáraó jelentősen meggazdagodhat. A fáraó azonnal okosan döntött: ezt a fiatalembert a börtönből kiszabadítom, megteszem alkirálynak és rábízok mindent (Ter 41) József azonnal munkához látott. Olcsón megvásárolt minden felesleget. Aztán a nem termő években megnyitotta raktárait. Jöttek a testvérei is. József felismerte őket, de azok nem sejtették, ki ez a komoly alkirály. Próbatétel után azonban felfedte kilétét, és nem állt bosszút testvérein, hanem kocsikat küldött apjáért és családjáért. Egyiptomba hívta és fogadta őket. Oda költözött a hetventagú család, a fáraó a legértékesebb vidéket adta nekik Józsefre való tekintettel. Jákob nem indult vissza Kánaánba, mert még kicsi volt a családja. Négyszázharminc évig éltek, erősödtek ott, míg az újabb fáraók el nem nyomták és rabszolgaságba nem alázták őket. De ekkor már milliónál nagyobb volt a létszámuk. Isten pedig a nyolcvan éves Mózest küldte hozzájuk az örömhírrel: „Letekintettem rátok és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek benneteket. Ezért elhatároztam: kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuzeusok földjére, a tejjel-mézzel folyó országba. Hallgatni fognak rád! Azután Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához, és közöld vele: Találkoztunk Jahvéval, a héberek Istenével, ezért most szeretnénk háromnapi járásnyira a pusztába menni, és Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot bemutatni. De tudom, hogy Egyiptom királya nem enged el benneteket, hacsak kemény kéz nem kényszeríti. Ezért kinyújtom a kezemet és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket közöttük művelni fogok. Arra majd elenged benneteket”. (Kiv 3,16b-20) Isten, amit hatszázharminc évvel korábban elkezdett, amikor kiválasztotta Ábrahámot és meghívta, hogy vele kezdődjék el az emberiség az öröktől fogva kijelölt egyetlen Megváltó földre jöttének első nagy mozzanata. Isten kiváltja őket nagy erővel


A Megszentelt Élet Éve 76.



március 20.

Szent Benedek főünnepe (március 21.)
Imádkozzunk a bencés nővérekért!
  • Szent Benedek Leányai Társasága
Alapítójuk: Berecz Erzsébet Skolasztika
A Szent Benedek Leányai Társaság sajátosan magyar alapítású szerzetként alakult az alföldi tanyavilág misszionálására. Az első négy testvér 1927. augusztus 1-jén kezdte meg a közös életet. A gyarapodó közösség szolgálatai közt szerepel a közös imádság mellett a hitoktatás, tanítás, nevelés, népművelés, szociális és apostoli munka. 1950-ig nyolc házat alapítottak. Ma a megváltozott körülmények közt is az eredeti szellemben, az eredeti szolgálatokat végzi a közösség a kor kihívásaihoz igazodva.
Lelkiségünkből:
"Csak szeretni kell azzal a szeretettel, mely a Mester szívéből veszi hevét, erejét…" Berecz Erzsébet Skolasztika
"Nem én, hanem az Úr keze formál itt mindent…" Berecz Erzsébet Skolasztika



NAGYBÖJT 4. HÉT PÉNTEK



Irgalmas Istenünk, ki törékeny emberi természetünk számára minden támogatást megadsz szentségeidben, kérünk segíts, hogy ajándékaidat méltó módon fogadjuk és a jámbor élet termésével viszonozzuk. A mi Urunk által,aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

2015.03.18. NAGYBÖJT 4. HÉT PÉNTEK
Tegyük próbára az igazat, ítéljük gyalázatos halálra
Jn 7,1-2.10.25-30

„Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét” 

Jézus szeretete nagy ajándékát ajánlotta fel hallgatóinak és az egész emberiségnek a kafarnaumi zsinagógában az első csodálatos kenyérszaporítást követő napon. Kiábrándító volt a fogadtatása: a tömeg csalódott, mert kizárólag a hasa érdekelte, és ezért elvárta volna, hogy földi kenyeret biztosítson számukra minden napra munka nélkül. Tanítványai közül is többen megütköztek azon, hogy saját testét és vérét kínálta mennyei eledelül. Jó néhányan elhagyták, többé nem követték. A most felolvasott evangéliumi részlet arról számol be, hogy Jézus átment rokoni körbe. Ott is valami fagyos hangulat fogadta. A nagy lelkesedés átcsapott hideg tartózkodásba. Innen érthető az igyekezet, hogy szinte kiteszik a szűrét, annyira agitálják, hogy menjen már fel Jeruzsálembe az őszi, un. sátoros ünnepekre. Mindenki látni szeretné csodáidat,- biztatták. Jézus nem csatlakozott a názáreti zarándokcsoporthoz. Később azonban szűk körével elindult a főváros felé. Őt nem emberi szempontok, hiúsági kérdések irányították, hanem Atyja akarata. Az ünnep alatt az egybegyűlt zsidó tömeg kereste Őt. Nyíltan ugyan nem merték hangoztatni, hogy kíváncsiak tanítására, mert féltek a zsidó vezetőktől. Mindenki tudta ugyanis, hogy Jézust a farizeusok és írástudók elutasítják, sőt el is akarják fogni. Az egyszerű zarándokok is megtárgyalták véleményüket. Akik gondolkodtak, a tényeket vették számba, betegeket gyógyító jóságát, ragyogó, részre nem hajló igaságát emlegették: „Jó ember az, - mondták. Mások ellenben: Nem, hanem félrevezeti a népet. Mindamellett senki sem beszélt róla nyíltan a zsidóktól való félelem miatt”. (Jn 7,12-13) a jeruzsálemiek, akik többet látták Jézust, felvetették a kérdést: „Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban felismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van”. (25-27) Vajon mire célozhattak ezek a vélekedők? Talán Mikeás messiási jövendölésére, amelyben Betlehem szerepel születése helyeként, de azt is megemlíti: „Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza”. (Mik 5,1) Jézus mindenesetre meghallotta ezt a vélekedést, és hangosan odakiáltott: „Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem”. (28-29) Jézus itt nem emberi születésére utal. Az egész ellene folyó gyűlölet-kampány alatt egyszer sem említi, hogy Ő nem Názáretben, hanem Betlehemben született, pedig perét egészen más mederbe terelte volna ez a felfedezés. Itt a „vagyok” kifejezés nem emberi születését hangsúlyozza, hanem istenségét. Az Isten neve Mózes pusztai látomásától kezdve így hangzik: „Jahveh, Aki van” (Kiv 3,14) Jézus tehát istenségét hangsúlyozza, ha nem is magyarázza töviről-hegyire. Öröktől fogva vagyok, mint az Atya. Jó lenne, ha végre megértenétek küldetésemet, és elfogadnátok!

Istenünk, ki megjutalmazod a jó tetteket és a bűnbánat láttán megbocsátod a bűnöket, kérünk könyörülj a te szolgáidon, hogy amikor megvalljuk bűnös voltunkat, elnyerhessük Tőled a megbocsátást. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.


2015. március 19., csütörtök

Zsolozsma CX.



Számok könyvéből 
11, 4-6. 10-30
A Lélek kiáradása a vénekre és Józsuéra

Azokban a napokban a pusztában vándorló választott nép között élő gyülevész népnek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk. Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; így szólt hát az Úrhoz: „Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod? Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben, vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemőt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: »Adj nekünk húst enni!« Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat! Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd! Akkor alászállok, és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom, így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned. A népnek pedig ezt mondd: Szentelődjetek meg reggelre! Amikor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek. Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig, nem, hanem egy egész hónapig, amíg már a szagát sem tudjátok elviselni, és meg nem csömörlötök tőle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki köztetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán, miért is jöttünk el Egyiptomból? Mózes így válaszolt: „Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: »Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetik.« Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerből az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?” Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: „Talán nem elég erős az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam, vagy sem! Mózes tehát elment, és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította őket. Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt hozzá, elvett a rajta levő lélekből, és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg. Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek. Ezért az egyik szolga elfutott, és jelentette Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba esett a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba. 


A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN III.



A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN III.
 
Az egész emberiség az ördög hatalmába került, amikor a bálványimádás elterjedt. Az emberek azt érezték a világ őstörténetéből örökölt emlékekből, hogy egy magasabb rendű lény hozta létre ezt a látható világot, aki az óta is felügyeli, gondoskodik róla, éppen ezért elvárja, az emberiség hálával, sőt imádással hódoljon neki. A nemzedékek nemzetekké lettek, és mind ragaszkodtak ahhoz az alapelvhez, hogy minden népnek van istene, esetleg több is. Nem hiába állt azonban magyarázatul, hogy ezek képmások, bizonyos láthatatlan szellemek látható képmásai. Így is fogalmazták elképzelésüket: a bálványképekben és szobrokban az ördög imádtatja magát. Isten véget akart vetni ennek a súlyos tévhitnek, mégpedig a teremtés alkalmával. Isten úgy akarta teremteni a világot, hogy mindkét fajta létmódot, nemcsak a szellemi létezőt, hanem az anyagot is átragyogja az Alkotó jósága, különleges szeretete. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen. „Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok, és a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél és minden bene áll fenn”. (Kol 1,11-17) a Második Isteni Személyről van szó, aki Atyja kérésére minden teremtménynek ősmintája lett: jövendő emberi teste az anyagvilág, emberi lelke pedig az emberek lelkéé és az angyalok természetéé. Ez a megtestesülés isteni gondolata. Ezért írja már Dávid király egyik zsoltárában: „Mennyi csodát tettél, Uram, én Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki nem mérhető!  Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném.  Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő - és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod.  Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet”. (Zsolt 40,6-9) Dávid ezt ezer évvel korábban írja, mint a Megváltó megszületett. Nyílván hallomás által kapta ezt a kinyilatkoztatást, amely az Atya és a Fiú párbeszéde volt. Mi volt ez az istenatyai akarat? Az, hogy a csodálatos megtestesülés dicsősége ne az Ige emberi születésekor kapja meg az összemberiség örömünnepeként az Ige nagylelkűségéért az illő köszönetet. Mert az Ige megtestesült ugyan, de a Szűzanyán és Szent Józsefen kívül senki ember nem volt jelen.  Maga a boldog perc a város-végi üres barlangban történt. A magukkal hozott pólyán és babakelengyén kívül nem volt semmijük.„Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.  Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: Nagy örömöt hirdetek nektek és az lesz majd az egész népnek” (Lk 2,7-10) Eljött tehát a Megváltó, akit az Atya megígért. Megjelenését nem ünnepelte az egész világ, csak öt-hat egyszerű ember. Köztük –igaz—ott volt a legfontosabb, az Édesanyja, aki vállalta a szűzi anyaságot, és vele vállalta a Megváltó Édesanyjának sorsát: azt, hogy a Megváltó Nemes Társa lesz. De addig még igen nagy árat fog fizetni az emberekért, úgy, ahogyan a választott nép sorsában azt az Atya pontosan előre jelezte. Mi is megpróbáljuk kifejteni az akkori görög szavakkal jelzett fogalmat, mit jelentettek akkor ezek a szavak: „kiszabadítja, kiváltja, megvásárolja” ószövetségi népét az Úr. Ez azért fontos, mert a megváltás az Újszövetségé, Jézus Krisztusé. „Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetét, aki önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen” (Tit 2,13-14)


A Megszentelt Élet Éve 75.



március 19.

Szent József ünnepe
Imádkozzunk az Egyházközségi Nővérekért!
  • Egyházközségi Nővérek Társasága
Alapítójuk: Dr. Künnle Theodóra
Az alapító célja: hivatásos, jól képzett, életszentségre törekvő munkaerőt biztosítani plébániákon, egyházközségekben levő feladatokra a lelkipásztor segítésére. A tagok az evangéliumi tanácsokra fogadalmat tesznek, megfelelő végzettséggel és megbízással rendelkezve, az egyházközségekben 2-3 személyes közösségben élnek és dolgoznak: hitoktatás, karitasz, plébániai adminisztráció, irodavezetés, kántorság, sekrestye, szervezési feladatok, adószedés, beteglátogatás, házvezetés, stb. A lelki fejlődést a közös programok segítik.
Lelkiségünkből:
"Az Úr Jézus iránt való szeretetünk és odaadásunk a közösségen át valósul meg.
...Az egyének lelki megújulásán fordul az egyházközségek élete, az egyház ügye."
(Szabályzat magyarázatból)
 


NAGYBÖJT 4. HÉT CSÜTÖRTÖK



Istenünk, ki megjutalmazod a jó tetteket és a bűnbánat láttán megbocsátod a bűnöket, kérünk könyörülj a te szolgáidon, hogy amikor megvalljuk bűnös voltunkat, elnyerhessük Tőled a megbocsátást. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

2015.03.18. NAGYBÖJT 4. HÉT SZERDA
Megőriz és megajándékoz az Úr a szabadulás napján
Jn 5,17-30
a zsidók még inkább az életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta”  

Jézus nyilván tudva és akarva cselekedte a jót a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyításával. Készakarva találkozott vele a templomban is: egyrészt figyelmeztetnie kellett őt, hogy bűnei büntetése miatt volt rajta a csaknem négy évtizedes kilátástalannak tűnő várakozás a Beteszdában, másrészt ezt a kegyelmet meg kell becsülnie, mert különben még súlyosabb baja is eshet, ha újra vétkezik. Jézus tudatosan gyógyított szombaton. Nagyon jól ismerte a zsidók berzenkedéseit önmagával szemben, mivel egymás után végezte gyógyításait szombati napokon. Ezzel egy korabeli felfogást ítélt el, amely a farizeusok véleményét emelte az isteni törvény szintjére. Embernek ehhez nincs joga. A szombati pihenést Isten rendelte el, hogy mindenkinek legyen ünnepnapja hetente egyszer. Ezen a napon pihenjen, tartózkodjék a kemény és folyamatos fizikai munkáktól. Ugyanezt engedélyezze családja tagjainak, cselédjeinek, más munkásainak, még a rabszolgáknak is. A teremtésnél így látta jónak az Úr. Pihenjen a fáradt test. A lélek viszont kapjon lehetőséget arra, hogy felemelkedjék menyei Atyjához, többet imádkozzék, menjen a zsinagógába közösséget építeni a többi emberrel, érezze magát egyenlőnek a többiekkel. Jézusnak bizonyítania kellett, hogy Ő Istennek egyszülött Fia, aki Atyjától születése óta, tehát öröktől fogva megkapta az isteni természetet. Ennél fogva mindent együtt művel az Atyával. Együtt gondolkodik Vele a végtelen isteni értelemmel, együtt akar – tesz - az isteni akarattal, mert az övé is: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” (17) „Amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is” (19) Idetartozik a teremtés, a világ fenntartása, a gondviselés minden apró és csillagmozgató tevékenysége, de még a halottak feltámasztása is. (21). Az Atya sok féle jogot adott a zsidó vezetőknek. Talán féltették, hogy a Názáreti beleavatkozik a vezető réteg kiváltságaiba, megcsonkítja jogaikat. Ilyen nagy feladat volt az ítélethozatal vitás kérdésekben a törvények alapos ismerete alapján. Jézus nem járt az ó - iskoláikba, nem tanult tőlük, nem tartozik a kiváltságos körökhöz. Erre Jézus kijelenti: „Az atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte” (22-23) Jézus szokatlan igéket tanít. Tulajdonképpen a Szentháromság titkár kezdi ismertetni az első két személyről adott tanításában a zsidókkal. A harmadik Személyről majd később lesz szó, amikor már Isten belső, végtelen életének ezzel a titkával módjuk volt megbarátkozni. Az Ószövetség választott népe, annyi titok nem ismeri el Istene legfőbb titkát. Pedig e nélkül az üdvösségre senki nem juthat. Imádkozzunk értük, és minden gőgös emberért, hogy az üdvösség hitbeli feltételeit tanulással és mély hittel tudják elfogadni.


Irgalmas Istenünk kérünk engedd, hogy a nagyböjti szent vezeklés készítse elő híveid szívét, hogy méltóképpen részesüljenek szentségeidben és örömmel hirdessék szabadító irgalmasságodat. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.
 

2015. március 18., szerda

Zsolozsma CIX.



Számok könyvéből
 11, 4-6. 10-30
A Lélek kiáradása a vénekre és Józsuéra

Azokban a napokban a pusztában vándorló választott nép között élő gyülevész népnek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk. Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; így szólt hát az Úrhoz: „Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod? Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben, vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemőt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: »Adj nekünk húst enni!« Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat! Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd! Akkor alászállok, és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom, így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned. A népnek pedig ezt mondd: Szentelődjetek meg reggelre! Amikor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek. Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig, nem, hanem egy egész hónapig, amíg már a szagát sem tudjátok elviselni, és meg nem csömörlötök tőle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki köztetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán, miért is jöttünk el Egyiptomból? Mózes így válaszolt: „Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: »Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetik.« Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerből az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?” Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: „Talán nem elég erős az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam, vagy sem! Mózes tehát elment, és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította őket. Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt hozzá, elvett a rajta levő lélekből, és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg. Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek. Ezért az egyik szolga elfutott, és jelentette Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba esett a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba.


Ferenc pápa: A gyermekek megtaníthatnak minket újból sírni és nevetni



Ferenc pápa: A gyermekek megtaníthatnak minket újból sírni és nevetni


Ferenc pápa a március 18-ai, Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson folytatta katekézissorozatát a családról. Most arról beszélt, milyen nagy ajándékot jelentenek a gyermekek a társadalom számára.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Miután sorra vettük a családi élet szereplőit – anya, apa, gyerekek, testvérek, nagyszülők –, a családról szóló katekézisek első részének lezárásaként a kisgyermekekről szeretnék beszélni. Két alkalmat szánok erre: ma arról szólok, milyen nagy ajándékot jelentenek a gyermekek az emberiség számára – hiszen ez az igazság: nagy ajándékot jelentenek az emberiség számára, de ők a nagy kirekesztettek is, mert még megszületni sem engedik őket; jövő héten pedig a gyermekeknek okozott sérülésekről szólok. Eszembe jut az a rengeteg gyermek, akikkel legutóbbi utamon, Ázsiában találkoztam: tele voltak élettel, lelkesedéssel, ugyanakkor azt is látom, hogy nagyon sok gyermek emberhez méltatlan körülmények között él a világban! Egy társadalmat ténylegesen – nemcsak erkölcsi, hanem szociológiai szempontból is – arról lehet megítélni, ahogy a gyermekekkel bánik. Ebből látszik, hogy szabad vagy a nemzetközi érdekek szolgaságában vergődő társadalomról van-e szó.
Az első dolog, amire a kisgyermekek emlékeztetnek minket, az, hogy életünk első éveiben mindnyájan teljesen mások gondoskodásától és jóakaratától függtünk. Isten Fia sem vonta ki magát ez alól. Ezt a titkot szemléljük minden évben karácsonykor. A betlehemi jászol az a kép, amely a legegyszerűbben és legközvetlenebb módon közvetíti számunkra ezt a valóságot. Milyen érdekes: Istennek nem okoz nehézséget, hogy megértesse magát a gyermekekkel, a gyermekek pedig probléma nélkül megértik Istent. Nem véletlen, hogy az evangéliumban Jézus gyönyörű és erős szavakkal szól a „kicsinyekről”. A „kicsinyek” az evangélium szóhasználatában mindazokat jelenti, akik mások segítségétől függnek, kivált a kisgyermekek. Azt mondja például Jézus: „Dicsőítelek, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és műveltek elől, de kinyilatkoztattad a kicsinyeknek” (Mt 11,25). Máshol pedig ezt mondja: „Vigyázzatok, egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik a mennyben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát” (Mt 18,10).
A gyermekek tehát létüknél fogva nagy gazdagságot jelentenek az emberiség számára, de az egyház számára is, mert állandóan az Isten országába való belépés feltételére figyelmeztetnek bennünket, arra tudniillik, hogy ne tekintsük magunkat önmagunkban elégségesnek, hanem olyanoknak, akik segítségre, szeretetre és megbocsátásra szorulnak. Mindnyájan segítségre, szeretetre és megbocsátásra szorulunk!
A gyermekek egy másik szép dologra is emlékeztetnek bennünket, arra, hogy mindig gyermekek vagyunk: még akkor is, ha valaki felnőtt lesz, megöregszik, akkor is, ha szülő lesz, ha felelősséget visel másokért, mindezek mélyén megmarad gyermeki identitása. Mindnyájan gyermekek vagyunk. Ez pedig mindig eszünkbe juttatja azt a tényt, hogy az életet nem mi adtuk magunknak, hanem kaptuk. Az élet nagy adománya az első ajándék, amelyet kaptunk. Néha fennáll a veszélye, hogy erről elfeledkezve élünk, mintha mi lennénk létünk urai, miközben gyökeresen függő helyzetben vagyunk. Igazából nagy öröm azt érezni, hogy minden életszakaszban, minden helyzetben, bármilyenek is legyenek szociális életkörülményeink, gyermekek vagyunk és gyermekek maradunk. Ez az az alapvető üzenet, amelyet a gyermekek puszta létükkel adnak nekünk: pusztán a jelenlétükkel emlékeztetnek bennünket arra, hogy mindnyájan gyermekek vagyunk.
Igazából oly sok ajándék, oly sok érték van, amit a gyermekek adnak az emberiségnek! Csak néhányat említek.
Hozzák a maguk látásmódját: ahogy a valóságot látják, bizalommal teli és tiszta tekintettel. A gyermek ösztönösen bízik apjában és anyjában. Ösztönösen bízik Istenben, Jézusban és Szűz Máriában. Belső látása tiszta, még nem szennyezte be gonoszság, a kettősség, nem szennyezték be az élet „lerakódásai”, amelyek megkeményítik a szívet. Tudjuk, hogy a gyermekekben is megvan az eredendő bűn, ők is tudnak önzőek lenni, de bensőjükben mégis egyfajta tisztaságot és egyszerűséget őriznek. A gyermekek nem diplomatikusak! Azt mondják, amit éreznek, azt mondják, amit látnak, egyenesen. Sokszor nehéz helyzetbe is hozzák szüleiket, amikor idegenek előtt beszélnek: „Ez nem tetszik, mert ronda!” Mert a gyermekek azt mondják, amit gondolnak, nem kétszínűek, még nem tették magukévá a kettős játszma tudományát, amelyet mi, felnőttek sajnos már elsajátítottunk.
A gyermekek továbbá – lelkük egyszerűségében – magukkal hozzák azt a képességet, hogy elfogadják a gyengédséget és gyengédek legyenek másokhoz. A gyengédség azt jelenti, hogy valakinek „hússzíve” és nem „kőszíve” van, ahogy a Szentírás mondja (vö. Ez 36,26). A gyengédség költészetet is jelent: „érezni” a dolgokat és az eseményeket, nem puszta tárgyaknak tekinteni őket, nem pusztán használni őket, mert hasznosak…
A gyermekek tudnak nevetni és sírni. Vannak köztük, akik mosolyognak, amikor felemelem, hogy megöleljem őket, mások viszont egyből elsírják magukat, amikor meglátják a fehér ruhámat, és azt hiszik, orvos vagyok, és „szurit” akarok nekik adni. A gyermekek ilyenek: mosolyognak és sírnak. Két olyan dolog ez, ami nálunk, nagyoknál „le van kapcsolva”, nem vagyunk többé képesek rá. A mosolyunk sokszor kényszeredett, élettelen, nem szívből jövő hahotázás, hanem megjátszott művigyor. A gyermekek viszont természetesen nevetnek és természetesen sírnak. Ez mindig a szívtől függ, gyakran kikapcsol a szívünk, és elveszíti képességét a nevetésre és a sírásra. A gyermekek viszont megtaníthatnak minket újból sírni és nevetni! Érdemes megkérdezni magunktól: ösztönösen nevetek-e, felhőtlenül, szívből, vagy pedig mesterséges a mosolyom? Tudok-e még sírni, vagy elvesztettem képességemet a sírásra? Két nagyon emberi kérdés, amelyre a gyerekek késztetnek minket.
Ezen okok miatt kéri Jézus tanítványaitól, hogy „váljanak olyanokká, amilyenek a gyermekek”, mert „ilyeneké Isten országa” (vö. Mt 18,3; Mk 10,14).
Kedves testvéreim! A gyermekek életet hoznak, örömet, reményt, de bajt is. Az élet már csak ilyen! Nyilvánvalóan gondot is jelentenek, néha komoly nehézségek elé állítanak. De jobb egy ilyen gondokkal és nehézségekkel küzdő társadalom, mint egy gyermekek nélkül maradt szomorú és szürke társadalom! Amikor pedig azt látjuk, hogy a születési arányszám egy társadalomban éppen csak eléri az egy százalékot, kijelenthetjük, az egy szürke és szomorú társadalom, mert gyermekek nélkül maradt.


A Megszentelt Élet Éve 74.



március 18.

Szent József ünnepe (március 19.)
Imádkozzunk a Szűz Mária Társaságáért!
  • Szűz Mária Társasága
Alapítójuk: Ván Zsuzsanna Mária
A szemlélődő és az apostoli életet összekapcsolva, egyedül Isten nagyobb dicsőségét és a lelkek üdvösségét szem előtt tartva nem válogatunk a munkában, nem zárkózunk el a világtól, egyszerű, áldozatos életet akarunk élni.
Lelkiségünkből:
"Ha az élő vérkeringés megvan köztem és az Úr Jézus között, akkor vágyódom én is a lelkek megmentésére, hogy az Isten dicsősége nagyobb legyen." Ván Zsuzsanna Mária


NAGYBÖJT 4. HÉT SZERDA



Istenünk, ki megjutalmazod a jó tetteket és a bűnbánat láttán megbocsátod a bűnöket, kérünk könyörülj a te szolgáidon, hogy amikor megvalljuk bűnös voltunkat, elnyerhessük Tőled a megbocsátást. A mi Urunk által,aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

2015.03.18. NAGYBÖJT 4. HÉT SZERDA
Megőriz és megajándékoz az Úr a szabadulás napján
Jn 5,17-30
a zsidók még inkább az életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta” 

Jézus nyilván tudva és akarva cselekedte a jót a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyításával. Készakarva találkozott vele a templomban is: egyrészt figyelmeztetnie kellett őt, hogy bűnei büntetése miatt volt rajta a csaknem négy évtizedes kilátástalannak tűnő várakozás a Beteszdában, másrészt ezt a kegyelmet meg kell becsülnie, mert különben még súlyosabb baja is eshet, ha újra vétkezik. Jézus tudatosan gyógyított szombaton. Nagyon jól ismerte a zsidók berzenkedéseit önmagával szemben, mivel egymás után végezte gyógyításait szombati napokon. Ezzel egy korabeli felfogást ítélt el, amely a farizeusok véleményét emelte az isteni törvény szintjére. Embernek ehhez nincs joga. A szombati pihenést Isten rendelte el, hogy mindenkinek legyen ünnepnapja hetente egyszer. Ezen a napon pihenjen, tartózkodjék a kemény és folyamatos fizikai munkáktól. Ugyanezt engedélyezze családja tagjainak, cselédjeinek, más munkásainak, még a rabszolgáknak is. A teremtésnél így látta jónak az Úr. Pihenjen a fáradt test. A lélek viszont kapjon lehetőséget arra, hogy felemelkedjék menyei Atyjához, többet imádkozzék, menjen a zsinagógába közösséget építeni a többi emberrel, érezze magát egyenlőnek a többiekkel. Jézusnak bizonyítania kellett, hogy Ő Istennek egyszülött Fia, aki Atyjától születése óta, tehát öröktől fogva megkapta az isteni természetet. Ennél fogva mindent együtt művel az Atyával. Együtt gondolkodik Vele a végtelen isteni értelemmel, együtt akar – tesz - az isteni akarattal, mert az övé is: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” (17) „Amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is” (19) Idetartozik a teremtés, a világ fenntartása, a gondviselés minden apró és csillagmozgató tevékenysége, de még a halottak feltámasztása is. (21). Az Atya sok féle jogot adott a zsidó vezetőknek. Talán féltették, hogy a Názáreti beleavatkozik a vezető réteg kiváltságaiba, megcsonkítja jogaikat. Ilyen nagy feladat volt az ítélethozatal vitás kérdésekben a törvények alapos ismerete alapján. Jézus nem járt az ó - iskoláikba, nem tanult tőlük, nem tartozik a kiváltságos körökhöz. Erre Jézus kijelenti: „Az atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte” (22-23) Jézus szokatlan igéket tanít. Tulajdonképpen a Szentháromság titkár kezdi ismertetni az első két személyről adott tanításában a zsidókkal. A harmadik Személyről majd később lesz szó, amikor már Isten belső, végtelen életének ezzel a titkával módjuk volt megbarátkozni. Az Ószövetség választott népe, annyi titok nem ismeri el Istene legfőbb titkát. Pedig e nélkül az üdvösségre senki nem juthat. Imádkozzunk értük, és minden gőgös emberért, hogy az üdvösség hitbeli feltételeit tanulással és mély hittel tudják elfogadni.


Irgalmas Istenünk kérünk engedd, hogy a nagyböjti szent vezeklés készítse elő híveid szívét, hogy méltóképpen részesüljenek szentségeidben és örömmel hirdessék szabadító irgalmasságodat. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.
 


2015. március 17., kedd

Zsolozsma CVIII.



A Számok könyvéből
 11, 4-6. 10-30
A Lélek kiáradása a vénekre és Józsuéra 

Azokban a napokban a pusztában vándorló választott nép között élő gyülevész népnek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk.”Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; így szólt hát az Úrhoz: „Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod? Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben, vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemőt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: »Adj nekünk húst enni!« Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!”Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd! Akkor alászállok, és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom, így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned. A népnek pedig ezt mondd: »Szentelődjetek meg reggelre! Amikor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek. Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig, nem, hanem egy egész hónapig, amíg már a szagát sem tudjátok elviselni, és meg nem csömörlötök tőle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki köztetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán, miért is jöttünk el Egyiptomból?«” Mózes így válaszolt: „Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: »Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetik.« Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerből az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?” Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: „Talán nem elég erős az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam, vagy sem!” Mózes tehát elment, és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította őket. Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt hozzá, elvett a rajta levő lélekből, és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg. Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek. Ezért az egyik szolga elfutott, és jelentette Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba esett a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba. 


“Az egyház Jézus háza” – Ferenc pápa homíliája



“Az egyház Jézus háza” – Ferenc pápa homíliája a kedd reggeli szentmisén


Ferenc pápa homíliája a befogadásról - OSS_ROM

„Az egyház Jézus háza, az irgalom háza, mely befogad mindenkit, tehát nem olyan hely, melynek az ajtaját a keresztények bezárhatnák” – emelte ki Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában tartott kedd reggeli homíliájában. Az a konfliktus a mindenkinek ajtót nyitó Jézus és azok között áll fenn, akik viszont bezárják az ajtót azok előtt, akik pedig kopogtatnak az egyház ajtaján.
Ne tartóztassuk fel azt, aki Krisztust keresi
A templom küszöbénél fakadó folyók Ezekiel próféta említette képéből indult ki Ferenc pápa a homíliájában. Ezek a vizek, melyek áradó folyókká válnak és halak hemzsegnek benne, az életet jelképezik és gyógyítanak. Ehhez kapcsolódik az evangéliumban a Beteszda fürdő vize, melynek gyógyító erejére vár egy 38 éve beteg ember. Ferenc pápa megjegyezte róla, hogy talán kicsit lusta is volt, hogy törődjön a gyógyulásával, egyébként pedig nem tudott megmerülni a vízben , amikor az megmozdult. Ellenben Jézus meggyógyítja, és bátorítva útjára küldi. Ez elszabadítja a törvény doktorainak a kritikáját, mert a gyógyítás szombatnapon történt.
Amikor a víz megmozdul…
Ez a történet ma is sokszor megesik – jegyezte meg a pápa és elmondta azt, ahogy ez ma közöttünk is megtörténhet: Egy férfi vagy egy nő, aki beteg a lelkében, talán szomorú, mert annyi hibát követett el az életében, de most, egy adott pillanatban, amikor a vizek mozgásba jönnek, vagyis a Szentlélek működni kezd, megérez egy szót és azt mondja: ”Most én elmennék..!”. Erőt vesz magán és elindul. De hányszor is történik meg, hogy az ilyenek a keresztény közösség ajtaján kopogtatva, zárt ajtókra találnak! Te most nem, most nem tudsz, most nem jöhetsz be. Elhibáztad, most nem…, de ha akarsz jönni, akkor gyere vasárnap a szentmisére, most maradj csak itt, de ne hibázz többé…! Ez az, amikor azt, amit a Szentlélek művel az emberek lelkében, a keresztények a törvénymagyarázók lelkületével szétrombolnak.
Az egyház Jézus háza
Mindez nagyon bánt engem – vallotta meg Ferenc pápa – rögtön leszögezve: Az egyház ajtói mindig nyitva vannak. Az Jézus háza és Jézus mindig fogad. De nemcsak befogad, hanem elmegy megkeresni az embereket, miként megtalálta azt az embert a fürdőben. Ha pedig azok sérültek, vajon mit csinál Jézus? Szemrehányást tesz, hogy sérült? Nem, hanem a vállára veszi. Ezt nevezzük irgalomnak. Emikor pedig a szemükre veti: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!” – akkor éppen erről beszél.
A törvény az Isten és az embertárs szeretete
Ki vagy te – folytatta a pápa a megfontolásait – hogy bezárod az ajtót, amikor egy férfi vagy egy nő kopogtat, aki meg akar javulni, aki be akar lépni Isten népébe, mert a Szentlélek felrázta a szívét? A nagyböjt segít abban, hogy ne kövessük el azt a vétket, mely megveti Jézusnak a beteg iránti szeretetét pusztán csak azért, mert az ellentétes a törvénnyel. Kérjük ma az Úrtól ebben a szentmisében magunknak és az egész egyház számára a megtérést Jézushoz, Jézus irgalmasságához.  Így teljessé válik a törvény, mert a törvény azt jelenti, hogy szeressük az Istent és a felebarátot, mint önmagunkat” - fejezte be kedd reggeli szentmiséjének a homíliáját Ferenc pápa.


A Megszentelt Élet Éve 73.




március 17.

Imádkozzunk a sajtóban, médiában megjelenő szerzetesekért!

Assisi Szent Klára a televízió és a benne dolgozók védőszentje e látomása miatt: „Miként ő betegségében minden gondolatával Krisztusán csüngött, azonképpen Krisztus is meglátogatta őt szenvedéseiben. Karácsonynak abban a szent órájában, melyben az angyalokkal egyetemben az egész világ az újszülött Kisdednek örvendezett, az úrnők a matutinum elmondására valamennyien a kápolnába vonultak, és súlyosan beteg anyjukat egészen magára hagyták. Mikor tehát a kisded Jézusról kezdett elmélkedni és módfölött sajnálkozott azon, hogy dicsőítéséből nem veheti ki részét, mély sóhajtással így szólt: ,,Uram, Istenem, íme, egyedül maradtam veled ebben a kis hajlékban.'' De íme, abban a pillanatban csodaszép ének hangja ütötte meg fülét, mely Szent Ferenc templomából hangzott ki. Tisztán kivehette a zsolozsmázó testvérek ujjongó örömét, nyomon kísérhette az énekesek ajkán felcsendülő harmóniákat, sőt még az orgona búgását is hallotta.
Márpedig a két hely sokkal távolabb van egymástól, semhogy Klára pusztán emberileg véve hallhatta volna az éneket, feltéve, hogy az ünnep nesze Isten különös rendeléséből hatott el hozzá, vagy pedig hallását élesítette meg minden emberi mértéket meghaladó módon.De még ennél a hangcsodánál is csodálatosabb volt, hogy vele egyidejűleg méltónak találtatott arra is, hogy az Úr jászolát szemlélje. Mikor tehát másnap reggel leányai köréje gyűltek, boldogságos Klára ezekkel a szavakkal fogadta őket: ,,Áldott legyen az Úr Jézus Krisztus, aki, mialatt ti valamennyien magamra hagytatok, nem hagyott el. Mert íme, Krisztus kegyelméből végigélvezhettem az egész ünnepi istentiszteletet, mely ma éjjel Szent Ferenc templomában végbement.” (Ferences Források)
Idézet az imaszándékhoz:
„Az evangélium hirdetésében mindenki helyet kaphat, sőt kell is munkálkodnia, ha komolyan akarja venni ezt a jézusi küldetést. Jézus puritán feltételekkel indította útjára tanítványait,amivel az is a célja volt, hogy ne az eszközökben bízzunk, hanem a tanúságtevő személyes hitében, elköteleződésében. Ezért jó, hogy a média nagy eszköztára közepette is vállaljuk, hogy puritán módon, eszköztelenül hirdetjük az igét.” (Bábel Balázs)
"Szó és csend. A kommunikációra nevelni magunkat azt jelenti, hogy nem csak beszélni tanulunk meg, hanem hallgatni, szemlélődni is, és ez különösképpen fontos azoknak, akik evangelizálnak: a csend és a szó is alapvető és szerves része az Egyház kommunikációs tevékenységének annak érdekében, hogy megújultan hirdesse Krisztust a kortárs világban. Az Egyháznak a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül végzett egész evangelizációs tevékenységét Máriára bízom, akinek csöndje „meghallgatja és kivirágoztatja az Igét.” (XVI. Benedek)


NAGYBÖJT 4. HÉT KEDD



Irgalmas Istenünk kérünk engedd, hogy a nagyböjti szent vezeklés készítse elő híveid szívét, hogy méltóképpen részesüljenek szentségeidben és örömmel hirdessék szabadító irgalmasságodat. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

2015.03.16. NAGYBÖJT 4. HÉT KEDD
Élni fog minden a templomból fakadó patakban
Jn 5, 1-16

„akarsz-e meggyógyulni?” 

Urunk, Jézus Krisztus azért jött a földre emberi alakban, hogy megkóstolja az emberi élet nehézségeit, ismerje meg személyesen a felsőbb rendű, isteni segítségre való rászorultságát, és segítsen kilábalni az elviselhetetlen szenvedésekből. Jézus nyilvános működése elején fölment Jeruzsálembe ünnepelni. Elment a Juh-kapu melletti fürdőhöz. amelyben, öt oszlopcsarnokban betegek sokasága feküdt. Vártak. Várták azt az izgalmas pillanatot, amikor az Úr angyala leszállt a mennyből, felkavarta a vizet, és az ilyenkor gyógyító erőt kapott: az a beteg, aki először ért a vízbe, meggyógyult, akármilyen betegségben szenvedett. Jézus nyilván tudta, mit akar cselekedni. Odalépett az egyik beteghez, aki harmincnyolc éve kezdett betegeskedni, azóta ott várta a maga boldog sikerét, a gyors gyógyulást. Ezt a beteget megkérdezte Jézus: „akarsz-e meggyógyulni? A beteg azt felelte: Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire, pedig én odaérek, más megy be előttem.  Jézus azt mondta neki: Kelj föl, vedd ágyadat és járj! Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett”. (Jn 5, 6-9) Jézus 1938-ban, hetvenkét éve Magyarországon járt különleges kegyelmeket hozva népünknek. XI. Pius pápát utasította arra, hogy erre a nagy alkalomra hívja hazánkba a világ katolikus híveit. Rendezze Magyarországon XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust. Hazánkat tizennyolc évvel korábban iszonyú balsors érte: az első világháború végén nemzetünket kiáltották ki hivatalosan bűnbaknak, aki miatt annyi vér folyt, rengeteg kár keletkezett, és tárgyalás nélkül vérbosszút ültek rajtunk ellenségeink a Páris közeli királyi palotában. Az elkészült szerződés szövege majdnem halálos ítélet volt népünk ellen. Területünk kétharmadát elvették és új szomszédainknak adták. Ugyanakkor hatalmas kártérítést ítéltek meg. A magyar küldöttséget a hátsó bejáraton vezették be a bíróság elé. Küldöttségünk néhány percet kapott, hogy olvassák át, majd írják alá az okmányt. A területi veszteségen kívül nagy csapás volt, hogy ötmillió magyar testvérünk idegen országba került, vállalva sok szenvedést. Jézus ezt a súlyosan sebesített népet akarta megóvni további szenvedésektől 1938-ban. Két éve, hogy pap lehettem, amikor egy szomorú hölgy gyónását befejezve a következő történetet mesélte el: Az Eucharisztikus Világkongresszus végén a Jáki kápolnába vitték vissza az eucharisztikus Jézust. A hölgy ott térdelt. Az oltárszekrény bezárult, de Jézus kilépett a szentségi szín alól. Szomorú volt. Döbbenten kérdezte a hölgy: Uram, ilye gyönyörű ünnepségeket rendeztünk Neked, s te nem örülsz? Az ünnep nagyon szép volt, de magyar népem nem tért hozzám tiszta szívből, pedig ez volt a feltételem, hogy megmentsem azoktól a szörnyű szenvedésektől, amelyek hamarosan elkezdődnek” Reméljük, most Jézusunk nekünk teszi föl a kérdést: Magyar nép, akarsz-e meggyógyulni? Térj vissza hozzám egész szívvel, teljes népességeddel, fogj össze testvérként minden honfiadat, és meghallod isteni hangomat: Kelj föl és járj.



Istenünk, aki csodálatos szentségeiddel megújítod a világot, kérünk add, hogy Egyházad az igazság megismerésében előre haladjon és földi küzdelmeihez is megkapjon minden segítséget. A mi Urunk által, aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.