Adományainkkal ismét közvetlenül segíthetjük üldözött keresztény testvéreinket

Adományainkkal ismét közvetlenül segíthetjük üldözött keresztény testvéreinket

Az üldözött keresztények megsegítésére karácsonyig bezárólag gyűjtést hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Az MKPK már korábban is indított gyűjtést a közel-keleti keresztények, a háború sújtotta családok megsegítésére. A magyar hívek adományaiból iskola és számos otthon épült már.

A magyar hívek adományából épült Szűz Máriáról elnevezett iskola (Erbíl)

„A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai és a hívek újra meg újra megrendült lélekkel értesülnek azokról az üldöztetésekről, amelyeket keresztény testvéreink szenvednek el egyes afrikai és ázsiai országokban, valamint másutt, szerte a világban. (...) Minden forint segítséget jelent abban, hogy elűzött testvéreink visszatérhessenek azokba a városokba és falvakba, melyekben őseik évszázadok, sőt évezredek óta éltek” – olvasható az MKPK most meghirdetett gyűjtésről szóló közleményében.

A magyar hívek adományai már korábban is közvetlenül segítették az üldözött keresztényeket. Az MKPK már 2015 őszén 30 ezer eurót juttatott a közel-keleti rászorulók megsegítésére. A konferencia által a közel-keleti konfliktusban érintettek javára meghirdetett 2016-os országos gyűjtésen összesen 85 millió forint gyűlt össze, amit az MKPK, valamint a magyar kormány kiegészített.

Idén március elején avatták fel az észak-iraki Erbílben azt az iskolát, amely a magyar katolikus hívek adományából és az azt kiegészítő támogatásból épült fel. A Szűz Máriáról elnevezett iskola több száz gyermeknek ad lehetőséget a tanulásra. Közöttük vannak eredetileg ott élő és máshonnan elmenekült gyerekek is.

A püspökök testülete, ismerve sok keresztény közösség helyzetét, 2017-ben úgy döntött, hogy az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére online adománygyűjtést hirdet. Ekkor megközelítőleg 90 millió forint gyűlt össze. Ezt az összeget az MKPK további közel 37 millió forinttal egészítette ki, és 500 ezer dollárt utalt át egy nyolcvan százalékban lerombolt iraki település újjáépítésének támogatására.

Emellett tavaly a cseh, a horvát, a lengyel, a szlovák és a magyar püspöki konferenciák közösen összesen 450 ezer euró értékben támogatták a menekültválságból oroszlánrészt vállaló Libanoni Karitász áldozatkész munkáját.

Ferenc pápa: Magunkat vádoljuk, ne másokat!

Ferenc pápa: Magunkat vádoljuk, ne másokat!

A Jézus általi üdvözülés nem „kozmetikázás”, hanem az átalakít bennünket. El kell tehát ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, és magunkat kell vádolni, nem másokat. Így fogalmazott Ferenc pápa szeptember 6-án reggel a Szent Márta-házban tartott szentmise homíliájában.

Ferenc pápa homíliájában a napi evangéliumból indult ki, melyben Jézus azt kéri Simontól, hogy hadd szálljon be a bárkájába és miután befejezte a prédikálást a népnek, arra hívja, hogy vesse ki hálóját és bekövetkezik a csodálatos halfogás. Ez az epizód emlékezetbe idézi a másik csodás halfogást, amelyre a feltámadás után kerül sor. Jézus ekkor azt kérdezi a tanítványoktól, hogy van-e ennivalójuk. Mindkét esetben Péter felkenéséről van szó: az első esetben emberek halászává, majd pásztorrá – jegyezte meg a pápa. Jézus ezt követően Simon nevét Péterre változtatja, Péter pedig tudta, hogy a névváltoztatás a küldetés megváltoztatását is jelenti. Péter büszke volt, mert valóban szerette Jézust és ez a csodálatos halfogás jelenti az első lépést előre életében.

Miután Simon látta, hogy a hálók majdnem szétszakadnak a nagy mennyiségű haltól, Jézus lába elé vetette magát és azt mondta: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Ez az első határozott lépése a tanítványság felé vezető úton, hogy Jézus tanítványává váljon: önmagát vádolja, mondván, hogy bűnös ember. Ez mindannyiunk első lépése, ha a lelki életben, Jézus életében akarunk előre haladni. Ha Jézust akarjuk szolgálni és követni, akkor ezt kell tennünk: önmagunkat vádolni: önmagunk vádolása nélkül nem lehet előrehaladni a keresztény életben – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Van azonban egy kockázata.: mindannyian tudjuk, hogy bűnösök vagyunk, de nem könnyű magunkat vádolni, hogy konkrétan bűnösök vagyunk. Nagyon hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy azt mondjuk, bűnös vagyok, de ezt ugyanúgy mondjuk, mintha azt mondanánk, ember vagyok, vagy olasz állampolgár vagyok. Önmagunkat vádolni azonban azt jelenti, hogy érezzük nyomorultságunkat. Nyomorultnak érezzük magunkat az Úr előtt. Szégyelljük magunkat. Ezt azonban nem szavakkal, hanem a szívvel tesszük, vagyis konkrét megélésről van szó, mint amikor Péter azt mondja Jézusnak, hogy távolodjon el tőle, mert bűnös ember. Valóban bűnösnek érezte magát, majd pedig érezte, hogy üdvözült. Az üdvösségnek, amelyet Jézus hoz el számunkra, szüksége van arra, hogy ez a gyónás őszinte legyen, mert az nem egy kozmetikai beavatkozás, amely egy kicsit megváltoztatja az arcot két ecsetvonással. Az átalakulásnak bűneink őszinte megvallásával kell végbemennie, így tapasztaljuk meg Péter elcsodálkozását.

A megtérés első lépése tehát az, hogy magamat vádolom szégyenkezve és megélem az üdvözülés csodálatát. Meg kell térnünk, bűnbánatot kell tartanunk – buzdított a pápa, és arra hívott, hogy elmélkedjünk annak kísértésén, hogy másokat vádoljunk. „Van, aki úgy él, hogy kibeszél másokat, megvádolva őket, önmagára pedig sosem gondol. Amikor gyónni megyünk, hogyan gyónunk? Mint a papagájok? – tette fel a kérdést a pápa. Csak ismételjük, hogy ezt és ezt tettem? De vajon megérinti a szívedet az, amit tettél? Sokszor nem. Úgy járulunk a gyónáshoz, mintha kozmetikushoz mennénk, egy kicsit kisminkeljük magunkat, hogy jól nézzünk ki, mielőtt megyünk valahova. De nem jutott el teljesen a szívedbe, nem hagytál helyet neki, mert nem voltál képes magadat vádolni.”

„Az első lépés tehát a kegyelem, hogy mindenki megtanulja vádolni magát és nem másokat. A jel, hogy valaki ezt nem tudja megtenni, hogy egy keresztény nem tudja önmagát vádolni az, amikor hozzá van szokva, hogy másokat vádoljon, kibeszélje őket, hogy mások életébe üsse bele az orrát. Ez pedig csúnya jel. Én is ezt teszem? Ez egy jó kérdés ahhoz, hogy eljusson a szívünkhöz. Kérjük ma az Úrtól a kegyelmet, hogy elcsodálkozva találjuk magunkat előtte, amelyet a jelenléte vált ki belőlünk. Kérjük a kegyelmet, hogy konkrétan bűnösnek érezzük magunkat és azt mondjuk, amit Péter: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok” – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Évközi huszonkettedik hét csütörtökje

Évközi huszonkettedik hét csütörtökje

A názáreti sikertelen fellépéssel ellentétben Jézus kafarnaumi tevékenysége kifejezetten sikeres volt. Itt nem elutasítással, hanem elfogadással találkozik. Az emberek azért viszik hozzá nagy számban a betegeket, mert felismerik a szavaiban és cselekedeteiben rejlő isteni szabadító hatalmat. Közben a helyszín megváltozik, Jézus elhagyja a várost és a Genezáreti-tó partján folytatja tevékenységét. Itt újabb csoda történik, de ez nem gyógyítás. Péter és társai hiába fáradoznak, nem fognak egyetlen halat sem, majd pedig amikor engedelmeskednek Jézus kérésének, nagyszámú hal kerül a halászhálóba. Simon Péter tapasztalt halászként ugyan ellentmondana Jézusnak, de mégis teljesíti a kérést, amiben már megmutatkozik a tanítványi engedelmesség.
A csodálatos halfogás eseménye után Jézus új feladattal bízza meg Pétert: „Ezentúl emberhalász leszel.” Az új megbízatás lényege, hogy mostantól ne halak kifogásán fáradozzon, hanem embereket vezessen a krisztusi közösségbe, az Egyházba. A sikeres halfogás láttán jogosan gondolja: Akinek szavára rengeteg halat tudok fogni, annak szavára majd azok az emberek is engedelmeskedni fognak, akikhez megbízatást kapok, tehát ha teljesítem a feladatot, akkor annak eredményességét majd az engem küldő fogja biztosítani.
Vállalom-e a küldetést, amivel az Úr megbíz?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Teréz anya mindennap elimádkozta ezt az imát

Az imádság mintegy summázza Kalkuttai Szent Teréz lelkiségét, és tanúskodik a benne élő vágyról, hogy Jézus szeretetét terjessze, bármerre jár.

Teréz anyát sokan a modern idők legnagyobb szentjének tartják. Sokak számára jelentett inspirációt szerte a világon, hívőknek és nem hívőknek egyaránt. És ami a legfontosabb: Teréz anya valóban azt élte, amit tanított, cselekedetei szüntelenül emlékeztetnek a keresztény szeretet és irgalom erejére.

Az alább olvasható fohászt Kalkuttai Szent Teréz mindennap elimádkozta. Egyik kedvenc imája volt, amely állítólag Boldog John Henry Newmantól származott, és tökéletesen kifejezte Teréz anya lelkiségét és a benne élő vágyat, hogy Krisztus szeretetét vigye el mindenhová, akárhol is jár.

„Drága Jézus, segíts nekem, hogy a Te illatodat vigyem mindenhová, amerre csak járok. Áraszd el lelkemet a Te lelkeddel és szereteteddel. Járd át és vedd birtokodba egész lényemet teljesen, hogy egész életemen csak a Te életed ragyogjon át. Ragyogj át rajtam, és legyél annyira részemmé, hogy minden lélek, akivel csak kapcsolatba kerülök, érezze a Te jelenlétedet lelkemben. Emeljék fel fejüket, és többé már ne engem lássanak, hanem csak Jézust. Maradj velem, és ragyogni fogok, ahogy te ragyogsz, fényként mások számára. Ámen.”

Ferenc pápa: A vasárnap arra szolgál, hogy kibékülj életed valóságával!

Szeptember 5-én a Szentatya, folytatva a tízparancsolatról megkezdett katekézissorozatát, a pihenőnapra vonatkozó parancsról (Kiv 20,8–11) elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy meg kell tanulnunk helyesen pihenni: nem szabad elmenekülnünk életünk valóságától, hanem ki kell engesztelődnünk vele.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A tízparancsolat tárgyalása során ma a pihenés napjáról szóló parancshoz érkeztünk. Könnyen teljesíthető előírásnak tűnik, ám ez téves vélekedés. Pihenni egyáltalán nem egyszerű, van ugyanis helyes és helytelen pihenés. Hogyan lehet megkülönböztetni őket?

A mai társadalom szórakozásra és szünidőre vágyik. A figyelemelterelés iparága pompásan virágzik, és a reklámok hatalmas játszótérként mutatják be az eszményi világot, ahol mindenki kedvére szórakozik. A napjainkban uralkodó életfelfogás középpontjában nem a tevékenység és az elkötelezett munka, hanem a kibújás áll. Keressünk pénzt, hogy szórakozhassunk és kielégíthessük vágyainkat. A mintakép a sikeres ember, aki megengedheti magának, hogy kedvére halmozza az élvezeteket. Ezzel a mentalitással azonban az ember egy elégedetlen életformába süllyed, melyet elbódított a szórakozás, amely nem pihenés, hanem a valóságtól való elidegenedés és elmenekülés. Az ember sosem pihent annyit, mint manapság, mégis sosem tapasztalt meg akkora ürességet, mint manapság! A szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek, az utazások, a drága tengeri hajóutak és ehhez hasonlók nem töltik meg a szívedet, sőt igazából pihenést sem nyújtanak!

A tízparancsolat szavai a probléma velejét érintik, és más fényben mutatják be, mi is a pihenés. Ennek a parancsnak van egy különlegessége: indokot is szolgáltat. Az Úr nevében történő pihenésnek pontos indoka van: „Mert az Úr hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Ezért az Úr megáldotta és megszentelte a nyugalom napját” (Kiv 20,11).

Ez visszautal a teremtéselbeszélés végére, ahol ezt olvassuk Istenről: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). És akkor elkezdődik a pihenés napja, amely Isten öröme mindazért, amit alkotott. A szemlélés és az áldás napja.

Mi tehát a pihenés eme parancsolat szerint? A szemlélés ideje, a dicséret ideje, és nem az elmenekülésé. Arra szolgáló idő, hogy ránézzünk a valóságra és azt mondjuk: milyen szép az élet! A valóságtól való menekülésként felfogott pihenéssel a tízparancsolat a valóság áldásaként értett pihenést állítja szembe. Számunkra, keresztények számára az Úr napjának, a vasárnapnak a középpontja az eucharisztia, amely „hálaadást” jelent. Ez a nap arra szolgál, hogy azt mondjuk Istennek: köszönöm, Uram, az életet, a te irgalmasságodat, az összes ajándékodat! A vasárnap célja nem az, hogy kitöröljük emlékezetünkből a többi napot, hanem hogy emlékezetünkbe idézzük, megáldjuk őket, és kibéküljünk az élettel. Sok embernek tömérdek lehetősége van szórakozásra, mégsem él békében az élettel! A vasárnap arra szolgál, hogy békét kössünk az élettel, és azt mondjuk: az élet csodálatos; nem könnyű, időnként fájdalmas, mégis csoda szép!

Az igazi pihenésre való rátalálás Isten műve bennünk, de megkívánja tőlünk, hogy utasítsuk el az átkozást és annak bűvöletét. [1] Átadni szívünket a búslakodásnak, okokat találni az elégedetlenségre roppant könnyű. Az áldás és az öröm nyitottságot igényel a jóra, ami a szív felnőtt mozgása. A jó szeretetteljes, és sosem erőlteti ránk magát. Nekünk kell mellette döntenünk!

A békét nekünk kell választanunk, nem lehet ráerőltetni senkire, és nem lehet véletlenül rátalálni. Az embernek, bár megpróbál elfutni szívének keserű sebeitől, igazából arra van szüksége, hogy megbékéljen azzal, amitől menekülni próbál. Ki kell békülnünk élettörténetünkkel, a tényekkel, amelyeket nem fogadunk el, személyiségünk nehéz részeivel. Kérdezem tőletek: Mindnyájan ki vagytok békülve élettörténetetekkel? Gondolkodjatok el ezen a kérdésen: Ki vagyok békülve élettörténetemmel? Az igazi béke ugyanis nem abból születik, ha megváltoztatom az élettörténetemet, hanem ha elfogadom és megbecsülöm azt olyannak, amilyen.

Hányszor, de hányszor találkoztunk beteg keresztényekkel, akik olyan derűs békével vigasztaltak bennünket, amilyet nem találhatni az életművészekben és élvhajhászokban! És láttunk egyszerű, szegény embereket kicsiny kegyelmeknek örülni örökkévalóságot árasztó boldogsággal!

A Második törvénykönyvben azt mondja az Úr: „Ma életet és halált, áldást és átkot tártam szemed elé. Válaszd az életet, hogy élhess, és utódaid is élhessenek!” (MTörv 30,19). Ez a választás Szűz Mária „fiat”-ja [igenje], a Szentlélek előtti megnyílás, aki segít, hogy Krisztus nyomában tudjunk járni, aki rábízza magát az Atyára életének legdrámaibb pillanatában, és így rálép a feltámadáshoz vezető útra.

Mikor válik széppé az élet? Amikor elkezdünk jól gondolkodni róla, bármilyen legyen is élettörténetünk. Amikor utat tör magának a kétely ajándéka, hogy tudniillik minden kegyelem, [2] és ez a szent gondolat szétzúzza az elégedetlenség belső falát, és elindítja az igazi pihenést. Az élet akkor válik széppé, amikor szívünk megnyílik a Gondviselés előtt, és felfedezzük annak igazságát, amit a zsoltár mond: „Csak Istennél pihen meg lelkem” (Zsolt 62,2). Szép ez a zsoltárvers: „Csak Istennél pihen meg lelkem.”