Erdő
Péter bíboros főrelátori megnyitó jelentése a szinódus első közgyűlésén
Ferenc
pápa szinódust megnyitó beszédét Erdő Péter bíboros szinódusi főrelátor
relatiója, jelentése követte október 5-én.
A
tizenöt oldalas jelentés három részből áll: az első a családokat ért
kihívásokat taglalja, a második a családi hivatás megkülönböztető jegyeit sorolja
fel, míg a harmadik a család mai küldetését részletezi.
A
dokumentum irányt mutat a nehézséggel küzdő családok irgalmas kísérő
gondozására, anélkül hogy a házasság felbonthatatlanságát kétségbe vonná.
Központi jellegű felhívás a nélkülöző, valamint a háború és üldöztetés sújtotta
családok segítésére, továbbá annak érdekében, hogy a homoszexualitás
témakörében ne gyakoroljanak nyomást a püspökökre.
Nagyon
sokrétűek a családokat ért mai kihívások, amelyekre a főrelátori jelentés
rámutat: elsőként a migráció, a társadalmi igazságtalanságok, az alacsony
bérek, melyekért némely kereskedelmi vállalkozások felelősek, a nők elleni
erőszak, az abortuszra kényszerítés, az erőszakos sterilizáció, a béranyaság és
a heterogén megtermékenyítés, hogy mindenáron kielégítsék a gyermek utáni
vágyat.
Az
intézmények a mai világban nagyon törékenyek, és az emberek félnek a végleges
elköteleződéstől, egy olyan világban, ahol a személyes vágyak azonnal valódi és
igazi joggá válnak. Az erősödő individualizmus arra vezet, hogy az emberek
összekeverik az alapvető intézmények, mint a házasság és a család határait,
miközben a fogyasztói társadalom elválasztja egymástól a szexualitást és
gyermeknemzést, ami által az emberi élet és a szülői mivolt „összerakható és
össze nem rakható” valóságelemekre bomlik.
A
szinódusi reláció második fejezete a családi hivatás megkülönböztető jegyeit
veszi sorba. Állítja, a házasság felbonthatatlansága nem egy iga, hanem
adomány. Éppen a házasság és a család az az intézmény, mely nem hagyja
elszigetelten magára a feleket, hiszen ők adják tovább az értékeket, és adnak
az emberi személy számára helyettesíthetetlen lehetőséget a fejlődésre. A
házasság felbonthatatlansága a család hivatásából ered, és ezért az nem
tekinthető tehernek, igának, hanem valójában adomány. A házasság és a család
ugyanis sajátos módon juttatják kifejezésre azt, hogy az emberi lényt az Isten
saját képére és hasonlatosságára teremtette, és hogy a férfi és a nő közötti
különbség a közösségért és az utódnemzésért van. A család az élet alapeleme a
társadalomban, és ezért olyan fontos a házasság és család méltóságának
előmozdítása, amennyiben mindkettő élet- és szeretetközösség. A családegyház
két keresztény közötti szentségi házasságon alapul, mely a társadalom
életalapelve, egyúttal az a hely, ahol az ember megtanul tapasztalatot szerezni
a közjóról.
Erdő
Péter bíboros szinódusi relációjának harmadik része a család mai küldetéséről
szól. Elsőként említi a jegyesek oktatását, a házasságra való felkészítést,
hogy a házasság ne csak egy külsőleges érzelmi esemény legyen, hanem
spirituális és egyházi történés, amelyet a papok készítenek elő, kísérik a
jegyespárokat érzelmi és pszichológiai érettséggel. Nem szabad megfeledkezni a
„nyelvezetben való megtérésről”, mely főként a nehéz és problémás esetekben
lesz hatékony támogatás, amikor az igazságosságot az irgalmassággal kell
összekapcsolni. „Ha szívünk mélyéről beszélünk, ha őszintén elmondjuk másoknak,
amit hiszünk, nem kell félni attól, hogy nem értenek meg bennünket – olvassuk a
relációban –, minthogy mi is korunk gyermekei vagyunk. És ha nem is mindenki
fogadja el, amit hirdetünk, az üzenet érthetővé válik.”
A
család társadalmi küldetése abban áll, hogy együttműködjön a közintézményekkel,
mindenekelőtt ott, ahol a család hivatalos értelmezése nem esik egybe a
keresztény családfogalommal vagy annak természetes értelmével. Ilyen esetekben
érvényre kell juttatnia a család valós társadalmi szükségleteit: a keresztény
családoknak törekedniük kell arra, hogy a támogatás olyan társadalmi rendszereit
teremtsék meg, melyek segítik azokat a családokat, akiket elsődlegesen sújt a
szegénység, a munkahelyek bizonytalansága, a társadalom- és egészségügyi
biztosítási rendszer hiányossága és az uzsora. Az egész egyházi közösség
feladata, hogy segítse a háborúktól és üldözésektől sújtott családokat.
Az
egyház tapintatos és igényes küldetése a sérült családok integrációja, amit
irgalommal és megértő elfogadással kell végeznie, a házasságról vallott
egyértelmű igazság figyelembevételével. „A legnagyobb irgalmasság az igazság
feltárása szeretettel – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros relációjában. – Lépjünk
tovább az együttérzésen, mert az irgalmas szeretet vonz és egyesít, átalakít és
felemel, megtérésre indít.”
A
szinódusi bevezető jelentés foglalkozik a különleges esetekkel is: az
együttélők számára bölcs pedagógiát javasol, mely Isten tervének teljességébe
vezeti a szívüket. Az elváltak, de újra nem házasodottak számára egyházmegyei
meghallgató központok létrehozását ajánlja, ahol segítik a válságba került
házastársakat, annak a tudatában, hogy gyermekeik a szenvedő alanyai ezeknek a
helyzeteknek.
A
dokumentum ezután az úgynevezett bűnbánati útra tér ki, leszögezve, hogy az
olyan elváltak és újraházasodottak esetéről van szó, akik önmegtartóztatást
gyakorolnak, tehát gyónáshoz és szentáldozáshoz járulhatnak anélkül, hogy
botrányt okoznának. Vagy pedig a latin egyház hagyományos gyakorlata szerint
értelmezhető módon, amikor a papok akkor oldozhatták föl az újraházasodott
elvált híveket, ha azok vállalták, hogy életmódot változtatnak. Ami a
fokozatosság elvét illeti a szentségekhez való járulásban, a jelentés
megállapítja: még ha az együttélés egyes formái hordoznak is magukban pozitív
vonásokat, ez nem jelenti azt, hogy javakként lehet bemutatni azokat.
Mindazonáltal, miután az erkölcsi jó objektív igazsága és az egyén szubjektív
felelőssége két különálló fogalom, szubjektív szinten helyet kaphat a
fokozatosság törvénye, vagyis a lelkiismereti nevelés.
Külön
fejezet foglalkozik a homoszexuálisokkal, akiket tisztelettel és tapintattal
kell fogadni, elkerülve minden igazságtalan, hátrányos megkülönböztetést. A
jelentés ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy semmilyen alap nem létezik arra,
hogy hasonlóságot, bármilyen akár távoli analógiát vonjunk a homoszexuális
kapcsolatok és a házasságról és a családról alkotott isteni terv között.
Teljességgel elfogadhatatlan, hogy az egyház pásztorai nyomásnak legyenek
kitéve ebben a tárgyban, és hogy a nemzetközi szervezetek a szegény országoknak
juttatandó pénzügyi támogatáshoz feltételül szabják olyan törvények
bevezetését, amelyek elismerik az azonos neműek házasságát.
A
szinódusi munkát bevezető jelentésében Erdő Péter bíboros az élet témájáról
beszélt, hangsúlyozva a fogantatástól kezdve egészen a természetes halálig
tartó sérthetetlen jogot mindenki számára. Tehát el kell utasítani az abortuszt
és az eutanáziát egyaránt. Az egyház kinyújtja kezét az állapotos anyák, az
elhagyott gyermekek, az abortuszon átesett nők és mindazon családok felé,
melyek nem képesek gondozni beteg hozzátartozóikat.
Az
élet kultúrájának előmozdítása a cél a halál kultúrája helyett, ezért a reláció
a felelős utódnemzés természetes módszereinek figyelembevételét hangsúlyozza
Boldog VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű enciklikája nyomán. Központi
helyet kap a gyermekek örökbefogadása is, ami a családi apostolkodás sajátos
formája.
A
nevelési témakörben a szinódusi jelentés emlékeztet rá, hogy „a szülőket illeti
az elsődleges felelősség gyermekeik emberi és vallási nevelése terén, amelyhez
az egyház támogatását nyújtja”.
Az egyház legyen egyre inkább Isten irgalmasságának tanúja, személyes és
közösségi szinten egyaránt – zárul Erdő Péter bíboros, főrelátor szinódusi
munkát bevezető jelentése.